PK ÍH 2020/21.
PK ÍH 2020/21.
2020.03.01.
Köztudomású tény, hogy fejlesztő foglalkozásokkal a gyermek készségei erősíthetők. A fogyatékos gyermeket nevelő felpereseknek méltányolható érdekük, hogy az elérhető legjobb állapothoz segítsék hozzá gyermeküket, ugyanakkor nem várható el tőlük a fejlesztés költségeinek erőn felüli, az egyéb szükségleteik kielégítésének feláldozásával történő biztosítása. E különös méltánylást érdemlő körülmények indokolják, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel kötelezze a terhesgondozás során valószínűsítetten mulasztó alpereseket olyan összegű kártérítési járadék megfizetésére, amely a fejlesztéssel járó anyagi terhek viselésében megfelelő segítséget jelent a felperesek számára.
Alkalmazott jogszabályok: 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 103. § (1) bekezdés.
Az I. és II. rendű felperesek házastársak, gyermekeik a III. rendű felperes, valamint az I. rendű felperes második terhességéből 2012. november 22. napján Down-szindrómával született M. utónevű gyermek. Utóbbi terhessége során az I. rendű felperes gondozását az I. és II. rendű alperesek végezték. Az igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló nemperes eljárásban H. Cs. igazságügyi orvosszakértő által készített szakvélemény szerint az I. rendű felperes terhesgondozása során több jel miatt fel kellett volna ajánlani a magzatvíz mintavételt és a kromoszóma vizsgálatot, tájékoztatást kellett volna adni a Down-szindrómára utaló jelekről, ezáltal a szülőket döntési helyzetbe kellett volna hozni. A S. Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottságának 2019. január 30. napján kelt véleménye alapján az M. utónevű gyermeknél átfogó intellektuális képességzavar áll fenn, kognitív funkcióinak fejlettsége jelentősen elmarad az életkora alapján elvárható szinttől. Részére logopédiai és rehabilitációs terápia biztosítása, TSMT és HRG gyógyúszás folytatása javasolt.
A felperesek egészségügyi szolgáltatás nyújtása körében okozott személyiségi jogsérelem folytán előállt vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítése iránt terjesztettek elő keresetet. Kérték, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel kötelezze az alpereseket az I. és II. rendű felperesek mint együttes jogosultak részére 10 350 000 forint alap-felnevelési költség, valamint minden hónap 5. napjáig havonta előre esedékesen 251 403 forint kártérítési járadék megfizetésére. A járadékigényük havi 120 000 forint alap-felnevelési költségből, a fejlesztő foglalkozások havi 60 000 forint költségéből, az óvodába, munkahelyre bejárással felmerülő havi 23 873 forint utazási többletköltségből, valamint a fejlesztésekre járással felmerülő havi 47 530 forint utazási többletköltségből tevődött össze.
Ideiglenes intézkedés iránti kérelmüket azzal indokolták, hogy a Down-szindrómás gyermekük megszületéséből eredő hátrányokat 2012. november 22. napja óta kénytelenek elviselni, kérelmük jogalapja a bizonyossággal határos módon valószínűsített. Az alperesek milliárdos költségvetésére figyelemmel az intézkedéssel elérhető előny az okozott hátrányt bizonyosan meghaladja. Anyagi lehetőségeik a gyermek felnevelésére, fejlesztésére önmagukban elégtelenek, a család életszínvonala a felmerülő költségek miatt kényszerűen és alapvetően elmarad a kielégítő szinttől. A fejlesztésre fordítható kompenzáció késedelme a káresemény bekövetkeztétől kezdve fennáll és utóbb jóvá nem tehető kárral jár, ha a Down-szindrómás gyermek az indokolt állapotjavító intézkedéseket teljesítőképesség hányában nem tudja igénybe venni. Az ideiglenes intézkedés nélkül a későbbi joggyakorlás meghiúsulhat, fennáll a kérelmezőt közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének veszélye, illetve a különös méltánylást érdemlő ok is.
Az I. rendű alperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérte, a II. rendű alperes a kérelemre nem nyilatkozott.
Az elsőfokú bíróság az ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmet elutasította. Végzésének indokolásában felhívta a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 103. § (1) bekezdés a)-d) pontjait, (2) és (4) bekezdését azzal, hogy az ideiglenes intézkedés célja az azonnal jogvédelem biztosítása, az idő múlásával el nem háríthatóvá váló jogsérelem megelőzése. Tartalmát az anyagi jogszabályok rendelkezései határozzák meg, így az ideiglenes intézkedésnek anyagi jogilag megalapozottnak kell lennie. A kérelmezőt kétirányú valószínűsítési kötelezettség terheli: egyrészt az intézkedés alapját képező tények, másrészt az azonnali jogvédelmet igénylő helyzet fennálltát kell valószínűsítenie. A valószínűsítés a bizonyításnál kevesebbet jelent, de az ideiglenes intézkedés elrendeléséhez szükséges körülmények fennállását a bíróság számára hihetővé kell tenni.
Kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a peren kívüli eljárásban készült igazságügyi orvosszakértői vélemény a per jelen szakaszában okirati bizonyítékként értékelhető, azzal a felperesek a kérelem anyagi jogi megalapozottságát megfelelően valószínűsítették. Megítélése szerint ugyanakkor az azonnali jogvédelmet megalapozó helyzet nem áll fenn. A peres eljárás költségeit költségkedvezmények biztosítják, a felperesek vagyoni, jövedelmi helyzetében – figyelemmel a családi ház vásárlására, 140 000 forintot meghaladó egy főre eső havi jövedelemre – nem állapítható meg az anyagi források olyan mértékű hiánya, amely a Down-szindrómás gyermek számára szükséges fejlesztő képzések, foglalkozások igénybevételét lehetetlenné tennék, a fejlesztést a gyermek születése óta eltelt hét évben is biztosították az I-II. rendű felperesek. Emiatt azonnali jogvédelem nem szükséges, közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezése nem várható, és nem állapítható meg olyan körülmény sem, amely a későbbi joggyakorlás meghiúsulását eredményezné. Az intézkedéssel elérhető előnyök és az azzal okozott hátrányok körében a felperesek olyan körülményekre (peres felek teherbíró képessége közötti eltérésre, a bizonyítottság kérdéseire, az egészségkárosodott személyek közötti indokolatlan megkülönböztetés tilalmára, teljes kártérítés elvére, a kártérítés visszatartó funkciójára) hivatkoztak, amelyeket a bíróságnak a jogvita érdemi eldöntésénél kell vizsgálnia, e körülmények azonban jogvédelmi helyzetet nem teremtenek, különös méltánylást érdemlő okot nem jelentenek.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a felperesek fellebbeztek. Fellebbezésükben az elsőfokú határozatnak elsődlegesen a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja, másodlagosan a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja, harmadlagosan a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontja szerinti felülbírálati jogkörben történő (részbeni) megváltoztatását kérték olyan módon, hogy a másodfokú bíróság ideiglenes intézkedéssel az I. és II. rendű felperesek részére az alpereseket egyetemlegesen kötelezze minden hónap 5. napjáig havonta előre esedékesen havi 251 403 forint járadék megfizetésére. Fellebbezésüket azzal indokolták, hogy a magzati Down-szindróma felismerésének elmulasztása miatt egész életükre szóló károkat, hátrányokat szenvedtek el. Káruk a gyermek felnevelési költségeiből és várható jövedelemkiesésből áll, az egészséges gyermek felneveléséhez képest a Down-szindrómás gyermek felnevelése, fejlesztése jelentős többletkiadásokkal jár, amit már képtelenek maguk viselni. A gyermek fejlődésének biztosításához szükség van az ideiglenes intézkedés iránti kérelmükben részletezett fejlesztésekre. Hivatkoztak arra, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 103. § (1) bekezdés b), c) és d) pontját helytelenül alkalmazva jutott arra a következtetésre, hogy vagyoni, jövedelmi helyzetük a gyermek fejlesztésének finanszírozását lehetővé teszi, emiatt a későbbi joggyakorlásuk meghiúsulására nem kell számítani. Ezzel összefüggésben előadták, hogy megtakarított pénzük elfogyott, tartalékaikat felélték, további forrásuk nincs. Családi ház vásárlására a genetikai károsodással született gyermek fejlődésének biztosítása érdekében volt szükség, az erre felvett kölcsön törlesztése terhet jelent számukra. Jelentős kiadás volt az igazságügyi orvosszakértői vélemény költsége, amelynek megfizetését igazolták. Az egy főre eső havi jövedelmük 140 000 forint összege nem áll arányban a Down-kóros gyermek havi összes felnevelési költségével, 251 403 forinttal. Rámutattak, hogy az alap felnevelési költség megtérítése iránti igényük az EBH 2015.P.11. számú elvi döntés óta nem vitatható. Kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe a későbbi joggyakorlás meghiúsulására vonatkozó azt a hivatkozásukat, miszerint a fejlesztések utóbb már nem pótolhatók. A fejlesztések magánellátás körében vehetők igénybe, ezzel kapcsolatban számlát, terápiás állapotfelmérést, terápiás előjegyzést, igazolást, útkimutatást csatoltak, az ítélkezési gyakorlat szerint pedig mind a fejlesztések hasznosságáról, mind a később nem pótolható voltukról a bíróságnak hivatalos tudomása van. Méltánylást érdemlő körülmény esetükben, hogy az alperesek felróható magatartása miatt megszületett Down-szindrómás gyermekük lehetséges fejlesztését szeretnék megvalósítani. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság mérlegelése során az ügy eldöntése szempontjából lényeges hivatkozásaikat figyelmen kívül hagyta, megsértette a Pp. 346. § (4) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségét, a Pp. 279. § (1) bekezdésében foglalt peradatokra alapozott tényállás-megállapítási kötelezettségét is.
Az I. rendű alperes a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az azonnali jogvédelem szükségtelenségét támasztja alá, hogy a felperesek hét éve élnek jelenlegi helyzetükben, de csak az elévülési idő letelte előtt pár nappal intézkedtek a felszólításról, és újabb két év elteltével indítottak pert. Rámutatott, hogy a Down-szindrómás gyermekek és családtagjaik számos támogatást, kedvezményt tudnak igénybe venni mind az államtól, mind a különböző civil szervezetektől, mely támogatások a gyermek létéből származó előnyt jelentenek, csökkentik a havi járadékigény összegét. Vitatta a felpereseknek azt az érvelését, hogy az alperesek milliárdos költségvetése miatt az ideiglenes intézkedés elrendelésével járó hátrány kisebb lenne az elérhető előnynél, mivel a hivatkozott források célja az egészségügyi ellátórendszer működtetése, és kétséges, hogy a felperesek pervesztességük esetén vissza tudják téríteni az ideiglenes intézkedés alapján kifizetett összeget, ami e pénzeknek az egészségügyi ellátásból való kivonásával járna.
A II. rendű alperes a fellebbezésre észrevételt nem tett.
A fellebbezés részben alapos.
A Pp. 389. §-a folytán alkalmazandó 369. § (3) bekezdés a) pontja szerinti felülbírálati jogkörében a másodfokú bíróságnak nem volt oka arra, hogy a bizonyítás eredményét okszerűtlennek nyilvánítsa. A bizonyítás a per jelen szakaszában a rendelkezésre álló okiratok figyelembevételével a valószínűsítés szintjére terjedt ki, melynek eredményeként az elsőfokú bíróság a felperesek által rendelkezésre bocsátott okirati bizonyítékok alapján, köztudomású tényekre is figyelemmel tekintette valószínűsítettnek az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elbírálásánál figyelembe vett tényeket. Határozatának meghozatala során ilyenként értékelte a magzati genetikai ártalomról történt tájékoztatás elmaradását, a gyermek megszületését, fogyatékosságát, a fejlesztés szükségességét, ténylegességét, költségességét és a felperesek vagyoni, jövedelmi helyzetét, utóbbi körben azt, hogy az I. és II. rendű felperesek rendelkeznek a fejlesztéshez szükséges erőforrásokkal. Mivel a felperesek saját hivatkozásuk szerint a fejlesztés költségeit eddig is biztosították, e téren bekövetkezett lényeges körülményváltozást pedig nem állítottak, az elsőfokú bíróság ténybeli következtetéseit sem iratellenes megállapítás, sem logikai hiba nem terheli. A Pp. 349. §-a folytán alkalmazandó 346. § (4) bekezdésében előírt tartalmi kellékeket az elsőfokú bíróság végzése az ideiglenes intézkedés elbírálásához szükséges mértékben tartalmazza, míg a Pp. 279. § (1) bekezdése szerinti, a bizonyítékok összeségére vonatkozó mérlegelési tevékenységnek a per jelen szakaszában még nem lehet helye, a bíróságnak a felperesek által a valószínűsítés körében felhozott információkat kellett számba vennie és értékelnie.
A Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja alapján a másodfokú bíróság azt bírálta felül, hogy az elsőfokú bíróság a megállapított tények alapján helyesen következtetett-e a Pp. 103. § (1) bekezdés b)-d) pontjai szerinti feltételek hiányára. Így a másodfokú bíróság megvizsgálta, hogy a felperesek által valószínűsített tények alapján fennáll-e a kérelmezők későbbi joggyakorlása meghiúsulásának veszélye, a kérelmezőket közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezését el kell-e hárítani, egyéb, különös méltánylást érdemlő ok indokolja-e az ideiglenes intézkedés elrendelését.
A felpereseknek a jelen eljárásban, illetve a jelen eljárással összefüggésben gyakorolt joga a kártérítési igény érvényesítése. A perben nem merült fel olyan körülmény, ami arra utalna, hogy a felperesek későbbi joggyakorlása veszélyeztetett lenne, így a Pp. 103. § (1) bekezdés b) pontja alapján ideiglenes intézkedés a másodfokú bíróság szerint sem rendelhető el. Miután az I. és II. rendű felperesek a rendelkezésre álló, és az elsőfokú bíróság által helyesen értékelt adatok szerint körültekintően gondoskodnak genetikai rendellenességgel született gyermekükről, és a gyermek az állami ellátórendszer keretei között is jogosult az állapota által szükségessé tett fejlesztésre, a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének elhárítása sem indokolja az ideiglenes intézkedést.
A másodfokú bíróság azonban az elsőfokú bíróságtól eltérően ítélte meg a különös méltánylást érdemlő ok fennállását. Abból a köztudomású tényből indult ki, hogy a gyermek életkoránál fogva teljesítménye még formálható, intenzív fejlesztéssel, személyre szabott, a gyermek mindenkori állapotára tervezett foglalkozásokkal meglévő készségei erősíthetők, esetlegesen olyan képességek is kibontakoztathatók, amelyeket odafordulás, speciális figyelem hiányában a gyermek nem lenne képes kihasználni. A felpereseknek méltányolható érdekük, hogy az elérhető legjobb állapothoz segítsék hozzá gyermeküket, lehetőség szerint felkészítve őt a majdani önálló életvitelre. Ehhez pedig az szükséges, hogy a gyermek számára az állami ellátórendszerben elérhető szolgáltatások mellett mindazokat a terápiákat biztosítsák, melyeknek indokoltságát a pedagógiai szakszolgálat megyei szakértői bizottsága igazolta, és amelyek az I. és II. rendű felperesek utánajárása alapján tágabb lakókörnyezetükben elérhetőek. E foglalkozások hasznossága, eredményessége nem utolsósorban a rendszerességükben rejlik, így a tartós igénybevétel lehetősége, fenntartása nem lehet függvénye annak, hogy a felperesek képesek-e a családi költségvetésben jövedelmi viszonyaikhoz képest jelentős súlyt képviselő kiadások fedezésére. Nem várható el az I. és II. rendű felperesektől, hogy erőn felül, az egyéb szükségletek kielégítésének feláldozásával biztosítsák a fejlesztést a fogyatékossággal született gyermekük számára. E különös méltánylást érdemlő körülmények indokolják, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel kötelezze a csatolt orvosszakértői vélemény szerint a terhesgondozás során valószínűsítetten mulasztó alpereseket olyan összegű kártérítési járadék ideiglenes intézkedés alapján történő megfizetésére, amely a fejlesztéssel járó anyagi terhek viselésében megfelelő segítséget jelent az I. és II. rendű felperesek számára. Nincs azonban különös méltánylást érdemlő ok arra, hogy a felperesek a gyermek tartásával szokásosan együttjáró kiadásokat is áthárítsák ideiglenes intézkedés útján az alperesekre.
A felperesek valószínűsítették, hogy az eset egyedi jellegzetességeire figyelemmel a többletkiadások ténylegesen milyen címen merülnek fel, a gyermek számára milyen terápia, egyéb ellátás szükséges és elérhető, a másodfokú bíróság minderre figyelemmel hozzávetőlegesen havi 80 000 forintot látott szükségesnek és egyúttal elégségesnek a fejlesztéssel járó rendszeres költségek (a foglalkozások díja és a foglalkozások helyszínére utazással felmerülő kiadások) fedezésére.
Az I. rendű alperes nyilvánvalóan helytállóan hivatkozott észrevételeiben arra, hogy költségvetése szigorúan célhoz kötött rendeltetésű, emellett sem állapítható meg azonban, hogy az intézkedés elrendelése súlyosabb hátrányt okozna a kérelmezők ellenfelének, mint annak elmaradása a kérelmezőknek, így az ideiglenes intézkedés elrendelését a Pp. 104. § (2) bekezdése nem zárja ki.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a folytán alkalmazandó 383. § (2) bekezdése alapján – fellebbezett részében – részben megváltoztatta, és a Pp. 103. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásával ideiglenes intézkedéssel kötelezte az I. és II. rendű alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az I. és II. rendű felpereseknek mint együttes jogosultaknak 2020. február 1. napjától kezdődően havonta előre minden hónap 10. napjáig havi 80 000 forint járadékot. Ezt meghaladó részében az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Pkf.VI.25.014/2020/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás