GÜ BH 2020/216
GÜ BH 2020/216
2020.07.01.
A munkaszerződéstől eltérő átmeneti foglalkoztatás a kirendelés írásba foglalása nélkül is érvényes [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 53. §, 22. § (1) bekezdés].
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. augusztus és 2015. december 31. között a perben nem álló K. H. Kft. ügyvezetője volt, feladatát munkaviszonyban látta el. Munkaviszonya mellett egyéni vállalkozóként kotróhajó-alkatrészek bontásával kapcsolatos munkákat is vállalt. 2014. július 1. és december 20. között Németországban munkát végzett a K. H. Kft. egyedüli tulajdonosának, a B. D. Kft.-nek az ügyvezetőjével, K. L.-lel történő megállapodás alapján. K. L. ezen ügyvezetői pozíció-jából fakadóan a felperes feletti munkáltatói jogok gyakorlására is jogosult volt, illetve az alperesnél munkaviszony keretében szállításvezető munkakört is betöltött.
[2] 2014. június 28-án a K. H. Kft. és az alperes között létrejött egy kirendelési megállapodás. A K. H. Kft. a kirendelő munkáltató volt, mely a felperest mint munkavállalóját kirendelte külföldi munkavégzésre az alpereshez 2014. július 1-jétől. A megállapodásban rögzítették, hogy a kirendelés ellenszolgáltatás nélkül történik, s a felperes mint kirendelt munkavállaló munkabérét, valamint az ezzel járó költségeket a kirendelő K. H. Kft. viseli. A kirendeléssel kapcsolatos költségeket és munkaeszközöket az alperes mint fogadó munkáltató biztosította. A kirendelés során a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket az alperes gyakorolta azzal, hogy a munkaviszonyt kizárólag a K. H. Kft. kirendelő munkáltató szüntetheti meg. Rögzítették azt is, hogy a kirendelés időtartama alatt a kirendelt munkavállalót a munkaszerződése szerinti munkabére illeti meg.
[3] A felperesnek az alperes által vásárolt Németországban lévő kotróhajó szétbontása és Magyarországra történő szállítása volt a feladata. K. L. a munkavégzést megelőzően a felperessel történő tárgyalások alkalmával nem mondta azt a felperesnek, hogy a munkavégzésért külön díjazást kap, csupán annyiban állapodtak meg, hogy majd elszámolnak és a felperes „nem fog rosszul járni”. A felperes a németországi tevékenységet nem folyamatosan, hanem egyes napokon, összesen 27 nap időtartamban irányította az alperes érdekkörében. Költségeit az alperes viselte, a munkavégzéshez szükséges eszközöket az alperes biztosította. A költségek vonatkozásában a felperest elszámolási kötelezettség terhelte az alperes irányában. A kirendelésről szóló megállapodást a K. H. Kft. részéről K. L., míg az alperes részéről annak ügyvezetője, V. K. írta alá. K. L. és V. K. élettársak voltak.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében 2014. július 1. és 2014. de-cember 20. közötti külföldi munkavégzés ellenértékeként 4 729 800 Ft munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a rábízott munkát hiba nélkül elvégezte, a kotrógépet a magyarországi telephelyre szállíttatta. Alperes nem adott számára munkaszerződést, és a költségtérítésen kívül további díjazást sem. Szóban beszélték meg, hogy mi lesz a tényleges feladata, a közöttük létrejött megállapodást azonban nem foglalták írásba. Állítása szerint az alperes munkavállalójakét dolgozott, és a ténylegesen közöttük fennállt munkaviszonyra tekintettel terjesztette elő elmaradt munkabér iránti igényét.
[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 53. § (1) bekezdése szerinti kirendelés keretében a felperes más munkáltatónál végzett munkát a munkáltató utasítására. Összesen 27 napon át végezte munkáját az alperesnek az eredeti munkaviszonya keretében. A kirendelési megállapodás rögzítette, hogy munkabérét a kirendelő munkáltató, a K. H. Kft. fizeti meg számára. Mindezek miatt nem jött létre munkaviszony a felek között. A felperes teljes munkabérét a K. H. Kft. a külföldi munkavégzés időszakára is megfizette számára, munkaviszonya a teljes kirendelés időtartama alatt fennállt.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 53. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató jogosult volt a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen és munkáltatónál foglalkoztatni. A két cég között létrejött megállapodás szerint a felperes a munkáltató K. H. Kft. utasítása alapján az alperes érdekkörébe tartozó munkahelyen, más munkáltatónál volt köteles feladatát ellátni. A felperes által ténylegesen ellátott munkavégzés nem érintette a felperes eredeti munkaszerződése szerinti foglalkoztatása tényét. A felperes munkáltatója megállapodhatott abban, hogy a felperest ideiglenesen átengedi az alperes számára munkavégzésre. A kirendelő munkáltató ezért külön díjazást nem kérhetett, és a felperes sem volt jogosult az alperestől további munkabérre. A peres felek között nem jött létre munkaviszony, a felperes az alperes számára kirendelés alapján végzett munkát.
[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék a végzésével a pert megszüntette, a elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és elrendelte a keresetlevél áttételét a P.-i Járásbírósághoz.
[8] Megállapította, hogy az Mt. 45. §-a tartalmazza a munkaszerződés kötelező tartalmi elemeit, mely alapján a munkaszerződésben az alapbér és a munkakör meghatározása olyan mellőzhetetlen tartalmi elem, amelyek hiányában a munkaszerződés a felek között nem jön létre. A perbeli esetben a Németországban kifejtendő tevékenység részleteiről a felperes K. L.-lel egyeztetett. Az érintettek munkabérben nem állapodtak meg, konkrét meghatározott feladatra szerződtek időbeli korlát nélkül azzal, hogy az elvégzett munkáért a díjazást a munka elvégzése után egy összegben kapta volna meg a felperes. Ebből megállapítható, hogy az alperes és a felperes a munkakörben és a munkabérben nem állapodtak meg, ennek hiányában pedig közöttük munkaviszony nem jött létre.
[9] Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a kirendeléssel kapcsolatban elfoglalt ténybeli és jogi álláspontjával. A K. H. Kft. és az alperes között létrejött kirendelési megállapodás közlésének tényét a felperes tagadta, az alperes ügyvezetője pedig csak feltételezte azt, a közlés megtörténtét csupán K. L. tanú állította. E tanúvallomást azonban a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, mert K. L. és az alperes ügyvezetője egymással élettársi kapcsolatban álltak. Mivel a másodfokú bíróság szerint a megállapodás felperessel való közlését az alperes nem bizonyította, ezt a terhére kellett értékelni.
[10] A határozat indokolásában foglaltak szerint a kirendelési megállapodás az elérni kívánt joghatás kiváltására tartalmi okból is alkalmatlan. A munkáltatóként érintett K. H. Kft. a felperes személyében saját ügyvezetőjét rendelte ki. A felperes felett a munkáltatói jogokat a tulajdonos a B. D. Kft. ügyvezetőjeként gyakorolta K. L. A kirendelésről szóló okiratot azonban nem a B. D. Kft. ügyvezetőjeként, hanem a K. H. Kft. képviseletében írta alá, erre azonban jogosultsága nem volt. A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felek között polgári jogi jogviszony jött létre egy konkrét, az alperes által is elismerten teljesített feladat ellátására, melyhez a tárgyi eszközöket, költségeket az alperes biztosította. A megbízásszerű jogviszony pontos minősítése nem képezte a munkaügyi bíróság feladatát, csak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a perbeli jogviszonyra nem a munkajog, hanem a polgári jog szabályai az irányadók, ezért döntött a keresetlevél áttételéről.
A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati
ellenkérelem
[11] A jogerős végzés ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül, az elsőfokú ítéletet hagyja helyben és marasztalja a felperest a másodfokú és felülvizsgálati eljárás költségében. Érvelése szerint a jogerős végzés a Pp. 129. § (1) bekezdésébe, 130. § (1) bekezdés b) pontjába, 157. § a) pontjába, 158. §-ába és a 251. § (1) bekezdésébe ütközik.
[12] Előadta, hogy a felperesi kereset munkaviszony létrejöttére hivatkozással munkabérben való marasztalásra irányult, így a bíróságnak ezt az igényt kellett elbírálnia. Megbízási szerződésre való hivatkozással a felperes igényt nem támasztott, a munkaviszonyon kívül eső szerződés megkötésére nem volt szándéka, ezért a törvényszék a kereseti kérelemhez való kötöttség elvét sértette határozatával.
[13] A határozat sérti a Pp. 206. § (1) és (2) bekezdését is, mert nem vitatottan a felperes a németországi munkavégzés vonatkozásában kizárólag K. L.-lel tárgyalt, V. K.-val, az alperes ügyvezetőjével azonban tárgyalást nem folytatott, így a K. Kft.-vel polgári jogi jogviszony sem jöhetett létre, hisz annak törvényes képviselőjével a felperes munkavégzés tárgyban nem kommunikált, ilyen akaratnyilatkozatot a felek nem tettek.
[14] A törvényszék alaptanul foglalt állást abban a kérdésben is, hogy a felperes nem kirendelés keretében végzett munkát az alperesnek. A kirendelési megállapodás valósága nem dőlt meg, az okirat hitelessége tekintetében a felperes semmilyen, azt megingató bizonyítékot nem szolgáltatott. A felperes a K. H. Kft. ügyvezetője volt, a kirendelés pedig őt érintette, az ezzel kapcsolatos munkáltatói jogkört önmaga felett értelemszerűen nem gyakorolhatta. Nem volt vitás, hogy a K. H. Kft. kizárólagos tulajdonosa a B. D. Kft. volt, az ügyvezetést pedig K. L. gyakorolta. Az adott esetben az összeférhetetlenséget kellett kiküszöbölni, miszerint a felperes saját kirendeléséről nem dönthetett. Annak a formahibának pedig, hogy az aláírásnál szerepeltetni kellett volna a B. D. Kft. nevét és K. L. ügyvezetői, munkáltatói jogkörgyakorlói minőségét, utalva a K. H. Kft. nevében való, tulajdonosi képviselő általi kötelezettségvállalás tényére, a kirendelés tényszerűsége körében nincs kihatással. Nem írja elő jogszabály, hogy a munkavállalót a munkáltatónak írásban kell kirendelnie, elegendő az adott esetben a szóbeli közlés is. Annak tényét, hogy a külföldi munkavállalásra való kötelezés a munkáltató részéről megtörtént, maga a felperes nyilatkozata és magatartása bizonyítja. Ő maga állította, hogy K. L. közölte vele, miszerint meghatározott munkafeladat végzésére külföldre kell mennie. K. L. ezzel kapcsolatos tanúvallomását is a tárgyszerűség és az életszerűség jellemezte, ezért indokolatlan volt azt figyelmen kívül hagyni.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[15] A felülvizsgálati kérelem a következők szerint megalapozott.
[16] A felperes keresetében azt állította, hogy 2014. július 1. és december 20. között munkaviszony állt fenn közte és az alperes között, és ezért elmaradt munkabér jogcímén 4 729 800 Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A törvényszék annyiban értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, hogy a felek között munkaviszony nem jött létre, mivel az alperes képviselője és a felperes sem a munkakörben, sem az alapbérben nem állapodtak meg. Ezt a megállapítást a felek felülvizsgálati kérelemmel, csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel nem támadták, ezért a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a peres felek között munkaviszony nem jött létre [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Helytállóan kifogásolta az alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes kereseti kérelme az alperessel fennállt munkaviszonyára alapítva elmaradt munkabér megfizetésére irányult és maga sem állította azt, hogy egyéb polgári jogi jogviszony keretében végzett volna munkát az alperes számára.
[17] Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy felek által nem vitatottan a perbeli munkavégzés tekintetében a felperes kizárólag K. L.-lel tárgyalt. Az alperes ügyvezetőjével, V. K.-val a munkavégzés jellegével, feltételeivel kapcsolatban nem egyeztetett, ezért megalapozatlan és a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző az a jogkövetkeztetés, mely szerint a peres felek között polgári jogi jogviszony jött létre, ilyen nyilatkozatot még maga a felperes sem tett.
[18] Helytállóan kifogásolta az alperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy a Pp. 206. § (2) bekezdését megsértve értékelte a másodfokú bíróság az azzal kapcsolatos bizonyítékokat, hogy a felperes a K. Kft. és az alperes között létrejött megállapodásra figyelemmel kirendelés keretén belül végzett munkát az Mt. 53. § (1) bekezdése alapján az alperes számára. A két munkáltató közötti megállapodás alakszerűségének vizsgálata nem tartozott a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe, így az eljárás során azt kellett vizsgálni, hogy a felperes munkáltatója, a K. H. Kft. rendelkezett-e arról, hogy a felperesnek időlegesen más munkáltatónál kell munkát végeznie vagy sem, és e döntését közölte-e a felperessel vagy sem. A felperes a K. H. Kft. ügyvezetője volt, az ő munkaviszonyát érintő kirendelésről a munkáltató kizárólagos tulajdonosa, a B. D. Kft. dönthetett, ahol az ügyvezetést K. L. gyakorolta. K. L., a tulajdonos gazdasági társaság törvényes képviselőjeként jogosult volt a munkáltató nevében jognyilatkozatot tenni, annak a körülménynek pedig nem volt jelentősége az ügy elbírálása szempontjából, hogy az aláírásánál nem tüntették fel a B. D. Kft. nevét és K. L. ügyvezetői munkáltatóijogkör-gyakorló minőségét is. Az ezzel kapcsolatos formai hiba az Mt. 20. § (3) bekezdése alapján a peres eljárás során is pótolható, javítható volt az arra jogosult elismerő nyilatkozatával.
[19] Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy a két munkáltató között nem volt kötelező írásba foglalni a kirendelésre vonatkozó megállapodást, a kirendelés tényét pedig K. R. tanú vallomása alátámasztotta. Az Mt. 22. § (1) bekezdése szerint a jognyilatkozatot – ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik – alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Az Mt. 53. §-a nem ír elő írásbeli formát a munkáltató azon jognyilatkozata körében, amikor arról rendelkezik, hogy a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkáltatónál kívánja foglalkoztatni, ennek megfelelően nem ütközött jogszabályba a felperes munkáltatójának azon eljárása, amikor a kirendelés tényét szóban közölte vele. A felperes sem vitatta, hogy K. L. közölte vele azt, hogy meghatározott munkafeladatokat külföldön, más munkáltatónál kell végeznie, ezt támasztotta alá K. L. tanúvallomása is, melyet indokolatlanul rekesztette ki a bizonyítékok köréből a másodfokú bíróság arra hivatkozva, hogy K. L. élettársi kapcsolatban állt az alperesi ügyvezetővel, mivel önmagában e tény nem zárja ki azt, hogy az érintett személy hamis tanúzás törvényes következményeire történő figyelmeztetést követően tanúvallomást tehessen.
[20] A felperes munkaviszonyban állt a K. H. Kft.-vel, a kirendelés alapján az Mt. 53. § (1) bekezdésének megfelelően 27 munkanapon keresztül más munkáltató számára végzett munkát. Az adott időszakra a K. H. Kft. számára nem végzett munkát, munkabérét azonban megkapta, így az adott munkavégzéssel kapcsolatban a vele munkaviszonyban nem álló alperessel szemben munkabérigényt nem érvényesíthet.
[21] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság érdemben helytálló ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Mfv.II.10.272/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás