• Tartalom

22/2020. (II. 19.) Korm. rendelet

22/2020. (II. 19.) Korm. rendelet

a Magyar Tudományos Akadémia Székház és Könyvtár épületegyüttese felújításával és bővítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és a beruházás kiemelten közérdekűvé nyilvánításáról, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról

2022.12.23.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a)–c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a), b) és d) pontjában,

a 4. § a) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában,

a 9. § és a 2. melléklet tekintetében az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 139. § b) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerinti, Budapest belterület 24569 és 24570 helyrajzi számú ingatlanokon, illetve ezen ingatlanokból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokon megvalósuló, a Magyar Tudományos Akadémia Székház és Könyvtár épületegyüttese felújítását és bővítését célzó beruházással (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházás megvalósításához és használatbavételéhez szükségesek,

b) a Beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműfejlesztési és -csatlakozási munkák érdekében az (1) bekezdés szerinti ingatlanokkal szomszédos ingatlanokat érintik.

(3) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházást. A Beruházás helyszíne az (1) bekezdésben meghatározott ingatlanok területe.

2. §1 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

3. § (1)2 A Kormány az 1. melléklet 3. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

(2) A Kormány az 1. melléklet 17. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben első fokon eljáró hatóságként a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelöli ki.

4. § A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,

b) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

c) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, valamint

d) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

5. § (1) A Beruházással érintett ingatlanokkal kapcsolatos telekalakítási eljárás során létrejövő legnagyobb kialakítható telek mérete 4500 m2.

(2) A Beruházással érintett telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokra meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) az építési telek legnagyobb megengedett szintterületi mutatója: 6,5 m2/ m2,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke: 0%.

(3) A Beruházás tekintetében a telkekre és az építményekre vonatkozó jellemzőket az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: OTÉK) azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a parkolóhelyek kialakításánál az építmények, illetve önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete alapján számított személygépkocsik számának legalább 50%-a elhelyezését kell biztosítani.

6. § Az 1. melléklet 1. pontja szerinti eljárásban az építési engedély iránti kérelem a gépjárművek parkolására előírt feltételek hiánya miatt nem utasítható el, ha az építtető az építési engedély iránti kérelemhez mellékelt nyilatkozatában vállalja, hogy a végleges használatbavételi engedélyben meghatározott időpontig az előírt gépkocsi-parkolóhelyeket biztosítja.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

9. §3

1. melléklet a 22/2020. (II. 19.) Korm. rendelethez

A Beruházás megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

4. környezetvédelmi hatósági eljárások,

5. természetvédelmi hatósági eljárások,

6. útügyi hatósági eljárások,

7. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

8. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

9. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

10. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. területrendezési hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. hírközlési hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. tűzvédelmi hatósági eljárások,

18. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

19. közegészségügyi hatósági eljárások,

20. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

21. azok az 1–20. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

22. az 1–21. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2. melléklet a 22/2020. (II. 19.) Korm. rendelethez4

1

A 2. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 236. § a)-b) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. § (1) bekezdése a 446/2020. (X. 1.) Korm. rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére