PK ÍH 2020/22.
PK ÍH 2020/22.
2020.03.01.
I. Ha az ellenérdekű fél a Pp. 104. § (3) bekezdésén alapuló felhívásra az ideiglenes intézkedés teljesítését ellenző nyilatkozatot tesz, a nyilatkozatát tartalmazó beadvány nem perfelvételi irat, ezért e beadványban tett nyilatkozat hiányossága esetén a nem vitatás vélelme nem alkalmazható, az ideiglenes intézkedés iránti kérelemről a kérelmező által rendelkezésre bocsátott adatok, valószínűsített tények alapján kell dönteni.
II. Sérelemdíj fizetésre kötelezés ideiglenes intézkedéssel akkor sem indokolt, ha a felperes a sérelemdíjat a fejlődési rendellenességgel született gyermek felnevelési, fejlesztés költségeinek biztosítására kívánja felhasználni.
Alkalmazott jogszabályok: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 103. §, 104. §, 190. § (2) bekezdés a) pont, 203. § (2) bekezdés a) pont
Az I. és II. rendű felperesek gyermeke, a III. és IV. rendű felperesek testvére, D. R. 2016. május 12. napján Down-szindrómával született. Az I. rendű felperes terhesgondozása során az előírt szülészeti ultrahang vizsgálatokat az alperes végezte, a fejlődési rendellenességet azonban nem ismerte fel. A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes megsértette az I-II. rendű felperesek tájékoztatáshoz, önrendelkezéshez, terhességmegszakításhoz, családtervezéshez, egészséges gyermek felneveléséhez, egészséges családban éléshez, a vagyoni viszonyok sérthetetlenségéhez; a III. és IV. rendű felperesek egészséges családban éléshez, egészséges személyiségfejlődéshez, vagyoni viszonyok sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jogát azáltal, hogy a magzat Down-szindrómájára utaló gyanújelekről tájékoztatást nem adott, a terhességmegszakítás kérdésében a szülőket nem hozta döntési helyzetbe, így a gyermek fogyatékossággal megszületett. Az I. és a II. rendű felperesek személyenként 17 000 000 forint sérelemdíj és járulékai megfizetését kérték, vagyoni kárigényeiket az úgynevezett alap-felnevelési költség körében összegszerűsítették azzal, hogy a többlet-felnevelési költség, jövedelemkiesés megtérítése iránti igényeiket a perfelvétel lezárásáig terjesztik elő. A pert megelőző közjegyzői nemperes eljárás keretében beszerzett igazságügyi szakértői véleményt csatoltak annak alátámasztására, hogy az alperes a szűrővizsgálatokat nem a megfelelő gondossággal végezte el, ellenkező esetben esély lett volna a terhesség megszakítására. Indítványozták a más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazását. A szakértői vélemény szerint a gyermek egészségi állapotának súlya jelenleg még nem véleményezhető, a rögzített leletek szerint a gyermek korai komplex fejlesztésben részesül, jól fejlett, jó általános állapotú, mozgásdinamikája, aktivitási szintje fiziológiás.
A felperesek teljes személyes költségmentesség engedélyezését is kérték, a csatolt költségmentességi nyilatkozatok szerint az I. rendű felperes három gyermekét egyedül neveli, havi nettó munkabére 150 705 forint, amit 85 550 forint családi pótlék egészít ki. A II. rendű felperes munkanélküli, állandó jövedelemmel nem rendelkezik.
A felperesek 4. sorszám alatt ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettek elő, melyben kérték, hogy az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 103. § (1) bekezdése alapján ideiglenes intézkedéssel kötelezze az alperest az I. és a II. rendű felperesek javára személyenként 8 000 000 forint sérelemdíj megfizetésére. Előadták, hogy a sérelemdíjat a Down-szindrómával született gyermekük felnevelésével járó többletköltségekre, a peres eljárás kiadásaira kívánják fordítani a per időtartama alatt.
Az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételei körében hivatkoztak a Pp. 103. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjára; álláspontjuk szerint az ideiglenes intézkedés a későbbi joggyakorlásuk meghiúsulásának megakadályozása, az őket közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének elhárítása érdekében is szükséges, és különös méltánylást érdemlő ok is fennáll. A jogvédelem szükségessége körében hangsúlyozták, hogy a Down-szindrómás gyermek fejlesztésére fordítható kompenzáció késedelme utóbb jóvá nem tehető kárral jár. Kiemelték, hogy az ideiglenes intézkedés gyermektartási perekben tipikus, ugyanakkor a jelen ügy alaphelyzete azonos a gyermektartási perekre jellemző jogi helyzettel, mert a kiskorú gyermek testi, értelmi fejlődése szenved visszafordíthatatlan hátrányt az erre a célra fordítható anyagi források hiányában.
Hivatkoztak továbbá arra, hogy a kérelmet megalapozó tényeket valószínűsítették [Pp. 103. § (4) bekezdés b) pont] a közjegyzői eljárásban keletkezett aggálytalan igazságügyi szakértői véleménnyel, emellett eseti döntéseket idéztek annak alátámasztására, hogy a fogyatékos gyermek születésével járó hátrányok köztudomású ténynek tekinthetőek.
Állították, hogy az intézkedés elmaradása számukra súlyosabb hátrányt okozna, mint az intézkedés elrendelése az ellenfélnek [Pp. 104. § (2) bekezdés]. Az intézkedéssel elérhető előny és az intézkedéssel okozott hátrány körében előadták, hogy kénytelenek elviselni a gyermek alperesnek betudható egészségkárosodását, életük kisiklását, megváltozott életlehetőségeiket és az alperes peren kívüli megállapodást alaptalanul elutasító magatartását. A II. rendű felperes édesapa bevétellel nem rendelkezik, kölcsönre szorul, az I. rendű felperes édesanya bevétele a Down-szindrómás gyermek fejlesztésére elégtelen, ezzel szemben az alperes milliárdos költségvetéssel bír. A peres felek anyagi teherbíró képességének jelentős eltéréséből is következik, hogy az ideiglenes intézkedéssel okozott hátrány kisebb, mint az azzal elérhető előny.
Megítélésük szerint háromszoros hátrány érné őket, ha anyagi teherbíró képesség és ideiglenes intézkedés hiányában az ítélethozatalig nem tudnák biztosítani a gyermek számára fontos fejlesztéseket: akaratuk ellenére Down-szindrómás gyermek felneveléséről kell gondoskodniuk, anyagi források hiányában a gyermek fejlődése a lehetségestől jelentősen elmaradna; az ítélethozatal után sem kapnák meg a kompenzációhoz, fejlesztéshez szükséges vagyoni kártérítést, mert a havi járadékot az ítélethozatalig terjedő időben az elköltött összegek átlagolásával és jövőre történő kivetítésével számítják ki.
A felnevelési többletköltséget (ideértve, de nem tételezve az ápolás, gondozás, kísérő, háztartási kisegítő, rehabilitáció, otthoni terapeuta, kórházi kisegítés és látogatás, szemüveg, gyógyászati segédeszköz, gyógyszer, fejlesztő játékok, autóvásárlás és lakáscsere költségét; az élelmezési, közlekedési, lakáshasználati, telefon, kulturális, ruházkodási, pelenkázási, tisztasági többletköltséget) havi 230 000 forintban határozták meg. Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmüket olyan módon számszerűsítették, hogy a várható pertartamot hat évben vették figyelembe, hat évre a havi 230 000 forint költség 16 560 000 forint költséget eredményez.
Az elsőfokú 5. számú végzésével felhívta az alperest a Pp. 104. § (3) bekezdése alapján, hogy nyolc napon belül nyilatkozzon, egyetért-e a kérelemben foglaltakkal vagy annak elutasítását kéri. Tájékoztatta továbbá az alperest, amennyiben határidőben nem nyilatkozik, a bíróság úgy tekinti, hogy a kérelem teljesítését nem ellenzi. E felhívásra az alperes 6. sorszámú beadványában határidőben úgy nyilatkozott, hogy mind a kereset, mind az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kéri azzal, hogy részletes ellenkérelmét és indokolását a Pp. 179. § (1) bekezdésében biztosított határidőben terjeszti elő. Az alperes érdemi ellenkérelmét 9. sorszám alatt előterjesztette, a kereset elutasítását és a felperesek perköltségben történő marasztalását kérte. Ellenkérelmében részletesen érvelt amellett, hogy a rutin ultrahang szűrővizsgálatot az előírásoknak megfelelően elvégezte. A keresetet jogalapjában és összegszerűségében is vitatta, indítványozta a szakértői vélemény kiegészítését.
A felperesek 10. sorszámú beadványukban ismételten kérték az ideiglenes intézkedés iránti kérelmük teljesítését. Kiemelték, hogy a pert megelőző közjegyzői eljárásban beszerzett szakértői vélemény megállapításai nyilvánvaló szakmai szabályszegéseket tartalmaznak, amelyek a valószínűsítésen túl a bizonyításra is alkalmasak. Arra hivatkoztak, hogy az alperes puszta elutasításra vonatkozó, indokolás nélküli kérelme a felek eljárástámogatási kötelezettségéből [Pp. 4. § (1) bekezdés] és a perkoncentráció elvéből (Pp. 3. §) levezethetően megalapozatlan, érdemi vitatásnak nem minősül. A törvény kifejezett rendelkezése szerint azt a bírósági meghagyás körében [Pp. 181. § (2) bekezdés] figyelmen kívül hagyni, a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján pedig az alperes az ideiglenes intézkedés elutasítása iránti kérelem indokolását többé nem teljesítheti.
Az elsőfokú bíróság 11. sorszámú végzésével előzetesen végrehajtható ideiglenes intézkedéssel kötelezte az alperest, hogy fizessen meg tizenöt napon belül sérelemdíj jogcímén az I-II. rendű felpereseknek személyenként 8 000 000 forintot. Végzésének indokolásában felhívta a Pp. 103. § (1) bekezdés a)-d) pontjait, 103. § (2) és (4) bekezdését, a 104. § (1) és (2) bekezdését. Az indokolásból kitűnően az alperes 6. sorszám alatti nyilatkozatát az elsőfokú bíróság úgy értelmezte, hogy az alperes az ideiglenes intézkedés elutasítása iránti kérelme indokait is az ellenkérelem előterjesztésére nyitva álló negyvenöt napos határidőben fogja előterjeszteni, ennek elmulasztását az alperes terhére rótta. Rögzítette, hogy az I. és II. rendű felperesek ideiglenes intézkedés iránti kérelme megalapozott, az alperes az I. és II. rendű felperesek előadását nem cáfolta, az 5. sorszámú felhívásban írtakra figyelemmel nem vitatta az ideiglenes intézkedés jogalapjának orvosszakértői vélemény általi valószínűsítettségét, és azt sem, hogy az intézkedéssel elérhető előny aránytalanul nagyobb, mint az intézkedéssel okozott hátrány, az ideiglenes intézkedés hiányában, a fejlesztés elmaradása miatt további helyrehozhatatlan hátrányok keletkeznének. Mivel az alperes vállalása ellenére nem adta elő az ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel kapcsolatos indokait, érdemi észrevételt nem tett, így a kérelem elutasítására tett puszta kérelme indokolás hiányában nem hatályos. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az ideiglenes intézkedés jogalapja a felperesek által csatolt igazságügyi orvosszakértői vélemény és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján megfelelően valószínűsített, ideiglenes intézkedés hiányában a felperesek az ítélethozatalig nem képesek megadni gyermeküknek a számára fontos fejlesztéseket, anyagi források hiányában a Down-szindrómás gyermek fejlődése a lehetségestől is jelentősen elmaradna. Az összegszerűség vonatkozásában is megfelelőnek találta a kérelmet, itt is figyelemmel volt arra, hogy az alperes az elutasításra irányuló kérelmét nem indokolta.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen, az ideiglenes intézkedés hatályon kívül helyezése (tartalmilag annak megváltoztatása) és az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítása érdekében az alperes fellebbezett. Kérte továbbá, hogy a végzésben szereplő 8 000 000-8 000 000 forint összeg megfizetése esetén a másodfokú bíróság annak visszafizetésére kötelezze az I. és II. rendű felperest. Kérte a felperesek perköltségben történő marasztalását, költségeit azonban az előírt nyomtatványon nem számította fel.
Fellebbezését felhívásra kiegészítette azzal, hogy eljárásjogi és anyagi jogi felülbírálati jogkör gyakorlását is kéri. A megsértett eljárási jogszabályhelyként a Pp. 104. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat emelte ki, rámutatott, hogy az anyagi jogszabálysértés megjelölése az okszerűségi, mérlegelési felülbírálatnak nem előfeltétele. Fellebbezése így tartalmilag a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti eljárásjogi, és a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontja szerinti anyagi jogi felülbírálatra irányult. Fellebbezésének indokolásában előadta, hogy a bíróság felhívására abban a kérdésben kellett nyilatkoznia, egyetért-e (legalább részben) az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglaltakkal vagy annak elutasítását kéri. E felhívásnak eleget tett, határidőben a kérelem elutasítását kérte. Jelezte, hogy az ellenkérelmet és indokolását az erre nyitva álló határidőben fogja előterjeszteni, utóbb ennek megfelelően járt el. Hangsúlyozta, hogy érdemi ellenkérelmében a teljes keresetet vitató nyilatkozatot tett, melyet az elsőfokú bíróságnak a többen a kevesebb elve alapján az ideiglenes intézkedés kapcsán is figyelembe kellett volna vennie. Állította továbbá, hogy a valószínűsítés tekintetében az eljáró bíróság okszerűtlen következtetést vont le a rendelkezésre álló periratokból, különösen, amikor érvelését kirekesztette az elbírálásból.
A felperesek a fellebbezésre tett, Pf. 4. sorszám alatt kiegészített észrevételeikben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérték. Arra hivatkoztak, hogy az alperes írásbeli ellenkérelme nem tekinthető az ideiglenes intézkedés iránti kérelemre tett ellenkérelemnek, az alperesnek azt kellett volna állítania, hogy a felperesi indokok nem alkalmasak az ideiglenes intézkedés elrendelésére, illetve az ideiglenes intézkedés elrendelésére okot adó feltételek megállapítását megalapozó tényeket nem sikerült valószínűsíteni. Az alperes ezeket nem állította, az általuk valószínűsített tények valószínűségét ellenvalószínűsítéssel megdönteni nem is próbálta, ezért hatálytalan az elutasításra irányuló ellenkérelme, ami miatt a bíróság döntése csak a kérelmükhöz igazodhat. Hangsúlyozták, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 104. § (2) és (3) bekezdését nem sértette meg.
A fellebbezés alapos.
Az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elbírálása során az I-II. rendű felperesek erre vonatkozó határozott kérelmére és a perfelvételre alkalmas keresetlevélre tekintettel a Pp. 103. § (1) bekezdés b)-d) pontjai, (4) bekezdés b) pontja, 104. § (2) bekezdése alapján azokban a kérdésekben kellett állást foglalni, hogy fennáll-e a kérelmezők későbbi joggyakorlása meghiúsulásának veszélye, a kérelmezőket közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezését el kell-e hárítani, egyéb, különös méltánylást érdemlő ok indokolja-e az ideiglenes intézkedés elrendelését; e feltételek valamelyikének fennállását megalapozó tényeket a kérelmező felperesek valószínűsítették-e; az intézkedés elrendelése nem okoz-e súlyosabb hátrányt a kérelmezők ellenfelének, mint annak elmaradása a kérelmezőknek.
A döntést megelőzően az elsőfokú bíróságnak a Pp. 104. § (3) bekezdése alapján lehetővé kellett tennie, hogy az ellenfél a kérelemre nyilatkozzon, ennek módját az 5. sorszámú végzésében határozta meg. A nyilatkozattétel a kérelmező ellenfelének azonban nem kötelezettsége, hanem joga: lehetőség az álláspontjának kifejtésére. Ez a nyilatkozat értelmezhető ugyan perfelvételi nyilatkozatnak [ami a Pp. 183. § (1) bekezdése alapján a jogvita kereteit meghatározó, a perfelvétel körében előadott tényre és jogra vonatkozó állítás, tagadás, be- vagy elismerés, az ezekből következő kérelem, a tények megállapításához szükséges bizonyítási indítvány, a bizonyítékok és a bizonyítási indítványok értékelésére vonatkozó nyilatkozat, valamint a bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátása lehet], de az írásbeli nyilatkozat bizonyosan nem minősül perfelvételi iratnak (melyek körét a Pp. 7. § 16. pont határozza meg).
Az írásbeli nyilatkozatra vonatkozóan kötelező tartalmi kelléket a Pp. nem ír elő. A felperesek érvelésével szemben a Pp. alapelveiből sem következik, hogy az alperesnek részletesen kellene nyilatkoznia az ideiglenes intézkedés iránti kérelemre; éppen ellenkezőleg, a rendelkezési elvre is figyelemmel az alperes az eljárás keretei között védekezésének intenzitását maga határozhatja meg.
A perbeli esetben az elsőfokú bíróság a nyilatkozattétel módjaként azt írta elő, hogy az írásban történjen arra kiterjedően, az alperes ellenzi-e vagy sem a kérelem teljesítését. Az alperes helytálló fellebbezési hivatkozása szerint e felhívásnak eleget tett, egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelem teljesítését ellenzi. A Polgári perrendtartás nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelyre figyelemmel az alperesnek ezt a nyilatkozatát hatálytalannak kellene vagy lehetne tekinteni. A Pp. 149. §-a az elkésetten teljesített perbeli cselekményhez kapcsolja a hatálytalanság jogkövetkezményét, a perbeli esetben azonban elkésetten teljesített perbeli cselekmény nem volt. Mivel pedig az alperes az ideiglenes intézkedés elutasítását kérte, nincs alapja annak a következtetésnek sem, hogy a felperesek kérelmének teljesítését nem ellenezte, állításaikat nem vitatta. A Pp. a nem vitatás vélelmét a perfelvételi tárgyalás elmulasztásához, illetve a perfelvételi irat meghatározott hiányosságához fűzi, de kizárólag csak abban az esetben, ha a fél korábban ellentétes nyilatkozatot nem tett [Pp. 190. § (2) bekezdés a) pont, 203. § (2) bekezdés a) pont].
A bírósági felhívásnak eleget tevő alperes az ideiglenes intézkedés Pp. 103. § (1) bekezdésében, 104. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeivel összefüggésben részletes álláspontját ugyan nem fejtette ki, ennek azonban nem volt más következménye, mintsem hogy a bíróságnak alapvetően a felperesek által rendelkezésre bocsátott adatok, valószínűsített tények alapján kellett döntenie.
Az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elbírálása során abból kellett kiindulni, hogy a felperesek ideiglenes intézkedéssel sérelemdíj megfizetését kérték, a sérelemdíj funkciója pedig egyrészt (és elsősorban) a személyiségi sérelem vagyoni kompenzálása, másrészt a személyiségi jogsértés magánjogi büntetése.
A perben nem merült fel olyan körülmény, ami arra utalna, hogy a felperesek által állított személyi sérelem vagyoni kompenzálásának, a személyiségi jogsértés magánjogi büntetésének lehetősége a per során elveszhetne, így a kérelmezők későbbi joggyakorlása meghiúsulásának veszélye nem áll fenn. A sérelemdíjjal kompenzálni kért hátrányok a keresetlevélben kifejtettek szerint a gyermek családba kerülésével bekövetkeztek, így a közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének elhárítása fogalmilag kizárt. A fenti feltételek alkalmazhatóságának hiányában az ideiglenes intézkedés lehetséges indokai közül mérlegelést a különös méltánylást érdemlő ok fennállása igényel. A felperesek ebben a körben lényegében arra hivatkoztak, hogy önerőből nem tudják biztosítani a fejlődési rendellenességgel született gyermekük speciális igényeivel, fejlesztésével járó kiadásokat, így a gyermek optimális fejlődése nem biztosított. E hivatkozás a másodfokú bíróság megítélése szerint is méltányolható, de nem a sérelemdíjban való marasztalás körében. A felperesek ugyanakkor a gyermek fejlődési rendellenessége miatti költségek megtérítésére vonatkozó keresetet egyelőre nem tettek a per tárgyává, de nem is valószínűsítették, hogy miért lenne indokolt egyösszegben előre megfizetni a következő hat év során állítólagosan felmerülő kiadásokat. Nem valószínűsítették azt sem, hogy az eset egyedi jellegzetességeire figyelemmel a többletkiadások ténylegesen milyen címen és összegben merülnek fel, a gyermek számára milyen terápia, egyéb ellátás szükséges és elérhető, az mekkora költséggel járna.
A fentiekre figyelemmel a másodfokú bíróság a Pp. 369. § (1) bekezdése, és a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a folytán alkalmazandó 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az I-II. rendű felperesek ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasította.
A felperesek visszafizetésre kötelezésére a másodfokú eljárásban nem volt lehetőség, indokolt esetben az alperes mint adós a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 56. §-a szerinti visszvégrehajtás iránti kérelmet terjeszthet elő.
(Pécsi Ítélőtábla Pkf.VI.25.034/2019/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás