PÜ BH 2020/239
PÜ BH 2020/239
2020.08.01.
I. A jogalkotással okozott kár megtérítése iránt indított perben, amennyiben a keresettel érvényesített igény az Európai Unió joga által biztosított alanyi jog megsértésén alapul, a tagállami felelősség megállapításához nem elegendő az uniós alanyi jog sérelmének elvi lehetősége. Minden jogvitában egyedileg kell megállapítani, hogy az ügynek van-e határon átnyúló releváns tényállási eleme, kivéve, ha a tagállam joga a saját állampolgárai részére ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint amelyeket a másik tagállam állampolgára ugyanazon helyzetben a közösségi jog alapján élvezne.
II. Alaptörvény-sértő jogalkotással vagy jogalkotási mulasztással okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítésének feltétele a jogalkotási tevékenység, illetve mulasztás Alaptörvénybe ütközését megállapító alkotmánybírósági határozat hozatala [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 2. § (2) bek., 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:518-6:522. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A perrel érintett Kft. a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) szerinti I. és II. kategóriás pénznyerő automaták és azok programjai, játéktermi jackpot rendszerek fejlesztésével, gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozott.
[2] A 2011. november 1-jén hatályba lépett, az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló 2011. évi CXXV. törvény 27. §-a az ilyen pénznyerő automatákra kivetett adót türelmi idő nélkül jelentősen megemelte (100 000, illetve 120 000 forintról 500 000, illetve 700 000 forintra), azzal, hogy az üzemeltető negyedévente a pénznyerő automata tiszta játékbevétele 900 000 forintot meghaladó része 20%-át is köteles volt játékadóként megfizetni. Ugyanez a törvény előírta, hogy valamennyi játékteremben üzemeltetett szerveralapú pénznyerő automatát 2013. január 1-jétől kötelezően csatlakoztatni kell egy központi szerverhez, 2012. december 31-e után pedig a I. és II. kategóriába tartozó játéktermekben hagyományos pénznyerő automata nem üzemeltethető. A 2012. október 10-én hatályba lépett, az Szjtv. módosításáról szóló 2012. évi CXLIV. törvény 5. §-a a pénznyerő automaták üzemeltetését kizárólagosan játékkaszinókra korlátozta. E törvény 8. §-a alapján a módosítás hatálybalépését megelőzően kiállított játékterem-engedélyek és pénznyerő automata üzemeltetésére jogosító engedélyek 2012. október 11-én hatályukat vesztették, a szerencsejáték-szervező vállalkozások a kiadott engedélyeket 15 napon belül kötelesek voltak leadni az állami adóhatóságnak. Ez utóbbi törvény 5. és 8. §-ával beiktatott törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, valamint alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság a 26/2013. (X. 4.) AB határozatával elutasította.
[3] A törvénymódosításokat követően három koncessziós kaszinó működött Magyarországon. A kaszinókban üzemeltetett automaták programjaira vonatkozó előírások jelentősen eltértek a Kft. vendéglátóhelyekre és kis játéktermekre specializálódott automatáitól. A cég számára kedvezőtlen jogszabályi változásokat követően a tulajdonosok a gazdasági társaság végelszámolásáról határoztak. A végelszámolás alatt a Kft. v. a. mint engedményező és a felperesek mint engedményesek között 2014. december 12-én engedményezési szerződés jött létre a kereset tárgyává tett követelés tekintetében.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperesek módosított keresetükben kérték az alperes kötelezését 519 164 442 forint és kamatai megfizetésére. Keresetüket elsődlegesen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 34., 35., 56. és 64. cikkére, az Európai Alapjogi Charta (a továbbiakban: Charta) 17. cikkére és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. §-ára, másodlagosan a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) rendelkezéseire és a Ptk. 339., 349. §-aira alapították, harmadlagosan pedig arra hivatkoztak, hogy diszfunkcionális jogalkotás miatt tartozik kártérítési felelősséggel velük szemben az alperes, mert a kártalanításra vonatkozó jogszabály megalkotását elmulasztotta. Ez utóbbi igényüket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályaira alapozták, hivatkozva arra, hogy a jogalkotás nemzetközi jogszabályba ütközött, ami megalapozza az alperes kárfelelősségét.
[5] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy a per tárgyává tett jogvita tisztán belföldi jellegű, így uniós jog alkalmazására nem kerülhet sor, a szerencsejátékkal kapcsolatos szabályozás tagállami hatáskör, a felperesek jogelődje nem folytatott olyan határon átnyúló szolgáltatást, amelyet az alperes jogalkotása korlátozott, a jogalkotás pedig közjogi feladat, az nem vizsgálható magánjogi szempontból. Utalt rá, hogy a felperesek által sérelmezett törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmánybíróság elvégezte, és azok rendelkezéseit nem találta Alaptörvénybe ütközőnek.
Az első- és másodfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Abból indult ki, hogy a jogalkotásra nem alkalmazhatók a polgári jogi kártérítési felelősség szabályai, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a sérelmezett jogalkotás tiszteletben tartja-e az uniós jogszabályokat. Indokolása szerint az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EuB) több határozatában is rögzítette azt, hogy az érintett helyzet tisztán belső jellege, amikor a tényállás minden eleme egyetlen tagállamon belül valósul meg, nem akadálya annak, hogy a bíróság az uniós jog értelmezésére vonatkozó, hozzá intézett kérdésre válaszoljon, ha a nemzeti jog előírja a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy e bíróság joghatósága szerinti tagállam állampolgárát ugyanazon jogokban kell részesíteni, mint amelyekkel más tagállam állampolgára hasonló helyzetben rendelkezne az uniós jog alapján. Az EuB 2016. november 15-i Ullens de Schooten ítéletéből (C-268/15, a továbbiakban: Schooten-ítélet) azonban arra következtetett, hogy az uniós jog megsértésével okozott kárért fennálló szerződésen kívüli tagállami felelősségrendszer nem alkalmazható abban az esetben, amikor egy magánszemélyt amiatt ért állítólagos kár, hogy a saját állampolgárokra, illetve más tagállamok állampolgáraira megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti szabályozás állítólagosan sérti az EUMSz 49., 56. és 63. cikkeiben rögzített valamely alapvető szabadságot, amennyiben az ügy minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik és nincs kapcsolat az alapeljárás tárgya vagy körülményei és e cikkek között.
[7] Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperesek jogelődje nem nyújtott olyan határon átnyúló szolgáltatást, amelyet az alperes jogalkotása korlátozott volna, az ugyanis nem a tagállamok közötti kereskedelmet korlátozta, és nem is olyan korlátozásról szólt, amely más tagállamban szolgáltatást igénybe vevő uniós állampolgárokra vonatkozik. Értelmezése szerint a sérelmezett jogalkotás – az adóemelés és a tiltás – egyértelműen a szerencsejáték szervezésére, ezen belül a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozott, a felperesek jogelődje azonban nem ilyen szolgáltatást nyújtott. Ezért nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy az Európai Unió más tagállamainak polgárai Magyarországon igénybe vették-e a pénznyerő automaták szolgáltatását, ugyanis ebben az esetben sem a felperesek jogelődjének a szolgáltatását vették igénybe (amely gyártási és fejlesztési szolgáltatás), hanem az automatákat, ami üzemeltetői szolgáltatásnak minősül. Az uniós jog alkalmazhatóságához nem találta elegendőnek a határon átnyúló elem potenciális lehetőségét.
[8] A másodlagos és harmadlagos kereseti kérelemmel kapcsolatosan kifejtette, hogy közhatalmi cselekmény által okozott vagyoni hátrányok magánjogi szempontú vizsgálatára azt követően nyílna csak lehetőség, ha a közhatalmi cselekmény alapjául szolgáló jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisítené, megállapítva annak Alaptörvénybe ütköző voltát, az alkotmánybírósági vizsgálat eredménye azonban ennek ellenkezője volt.
[9] Kifejtette, hogy a sérelmezett jogalkotást követően a Kft. nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is folytathatta tevékenységét, hiszen nem volt működési engedély jogosultja, ezért nem állapítható meg, hogy a társasági tevékenység megszüntetésének közvetlen oka a sérelmezett jogalkotás lenne, a távoli oksági kapcsolat pedig nem alapoz meg kártérítési igényt. Utalt arra, hogy a Jat. esetleges megsértése sem eredményezne kártérítési felelősséget, legfeljebb alkotmányossági kérdéseket vethet fel, a Ptk. 349. §-ának alkalmazására államigazgatási jogkörben okozott károk esetén kerülhet sor, a jogalkotás azonban nem ilyen tevékenység. Ezért alaptalannak találta az új Ptk. szerződésen kívül okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályaira való felperesi hivatkozást is.
[10] A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, az elsőfokú ítélet indokait azonban nem teljeskörűen osztotta. Nem értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy az államot a jogalkotási tevékenységével okozott károkért immunitás illetné meg, amennyiben működése diszfunkcionális. Rögzítette ugyanakkor, hogy az Alkotmánybíróság határozata szerint a jogalkotó alkotmányos kereteket nem sértett, az Alkotmánybíróság határozatának rendelkező része alkotmányellenes mulasztást nem állapított meg. Ezért egyetértett az elsőfokú bíróságnak a magyar jogra, a Ptk. 339. §-ára és 349. §-ára alapított keresetet elutasító döntésével.
[11] Az uniós jogsértésre alapított kereseti kérelem tekintetében kifejtette, hogy az uniós jog sérelmének elvi lehetősége elegendő az uniós tényállás megvalósulásához, amelynek következtében felmerült károk vizsgálata során már nem lehet a keresetet további uniós tényállási elem megvalósulása hiányában elutasítani. Megállapította ugyanakkor, hogy a peradatok szerint a felperesek jogelődje külföldre is adott el szerencsejáték-automatákat, ami határon átnyúló szolgáltatásnak minősül.
[12] Az EuB 1996. március 5-i Brasserie du pecheur ítéletéből (C-46/93 és C-48/93 egyesített ügyek, a továbbiakban: Brasserie-ítélet) idézte, hogy az EUMSz 56. cikke jogokat keletkeztet a magánszemélyek számára, és annak tagállamok által való megsértése a magánszemélyeket jogosulttá teszi a jogsértés miatt elszenvedett káruk tagállammal szembeni érvényesítésére, amennyiben a jogsértés kellően súlyos és közvetlen okozati összefüggés áll fenn a tagállamot terhelő kötelezettség megsértése, valamint a jogsérelmet szenvedő személyek kára között, amelyek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata. Az első feltételt teljesültnek találta, mivel az EUMSz 56. cikkének a szolgáltatásnyújtás szabadságát biztosító rendelkezése jogot keletkeztet magánszemélyek számára. Ennek összefüggésben utalt az EuB 2015. június 11-i Berlington Hungary és társai ítélet (C-98/14, a továbbiakban: Berlington-ítélet) 105. pontjára. Az alperes jogsértését kellően komolynak és súlyosnak is találta, mert annak ellenére, hogy a szerencsejáték-szabályozás területén széles diszkrecionális jogköre van, tisztában kellett legyen azzal, hogy az uniós jog bármely korlátozásának összhangban kell lennie a jogbiztonság elvével és tiszteletben kell tartani a tulajdonhoz való jogot, ennek korlátozása esetén pedig megfelelő kompenzációt kell nyújtania és/vagy átmeneti időt kell biztosítania. A 26/2013. (X. 4.) AB határozat 168. pontját idézte, amely szerint a jogállamiságból eredő elvárásoknak a törvényalkotás nem felel meg, ha az érintett társaságok tevékenységi engedélyeinek azonnali bevonásából eredő károk megtérítéséről kártalanításra vonatkozó jogszabály formájában nem gondoskodik. Rögzítette, hogy az alperes nem gondoskodott jogalkotás útján kártalanítási szabályok megalkotásáról, ezért az a többlettényállási elem, amely szerint a kártalanításról utóbb az Alkotmánybíróság határozata ellenére sem született jogszabály, olyan jogalkotási diszfunkcióra utal, amely az alperesnek betudható jogalkotói magatartást polgári jogi értelemben is jogellenessé teszi.
[13] Jelentőséget tulajdonított azonban annak, hogy a felperesek jogelődje nem szerencsejáték-szervezés szolgáltatást nyújtott, a perben sérelmezett jogalkotás – az adóemelés és a tiltás – pedig szerencsejáték-szervező tevékenységre, ezen belül is a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozott. Megállapítása szerint a felperesek jogelődje nem rendelkezett olyan hatósági engedéllyel, amelynek megvonásával a tevékenysége ellehetetlenült volna. Ezért nem talált releváns oksági kapcsolatot a tagállamot terhelő kötelezettség megsértése és a jogsérelmet szenvedő személyek kára között. Következtetése szerint a felperesi jogelőd tagjainak szabad döntése vezetett a társaság megszüntetéséhez, annak ellenére, hogy jogszabályilag megengedett volt a cég által folytatott tevékenység végzése, és arra lehetősége is volt a felperesek jogelődjének. Álláspontja szerint a pénznyerő automata gyártására és a szoftver előállítására, illetve fejlesztésére irányuló tevékenység jövedelmezőségének csökkentése a tulajdonosok üzleti kockázatába tartozó olyan körülmény, amiből származó veszteség nem hárítható át az alperesre.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[14] A jogerős ítélettel szemben a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és elsődlegesen az alperes keresetnek megfelelő marasztalása, másodlagosan az alperes kártérítési felelősségének közbenső ítélettel történő megállapítása, harmadlagosan az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítása iránt. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság érdemi döntésének meghozatala során figyelmen kívül hagyta az EUMSz és a Charta rendelkezéseit, valamint az azokhoz fűződő bírói gyakorlatot. Továbbá a másodfokú bíróság által megsértett jogszabályként a régi Ptk. 339. és 349. §-ait, a Ptk. 6:518-6:522. §-ait és 6:548. §-át, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 163-164. §-ait, 206. §-át, továbbá 386/A. és 386/H. §-ait jelölték meg.
[15] Érvelésük szerint a másodfokú bíróság tévesen és jogszabálysértően állapította meg, hogy a kártérítéshez szükséges okozati összefüggés hiányzik, a felperesek jogelődjének jövedelmezősége csökkent csak, nem pedig ellehetetlenült, és a Kft. tulajdonosai önként döntöttek a cég végelszámolásáról és megszüntetéséről. Indokolásuk szerint a sérelmezett törvénymódosítás egyenes és megkerülhetetlen következménye volt a pénznyerő automata üzemeltetés eszközhátterét biztosító vállalkozások gazdasági ellehetetlenülése, a Kft. gazdaságos fenntartása nem volt lehetséges, mert kizárólag I. és II. kategóriás pénznyerő automatáknak, azok programjainak, valamint I. kategóriás jackpot rendszereknek a fejlesztésére és gyártására szakosodott, egyedüli piacát az ilyen automatákat üzemeltető, azaz a szerencsejáték-szervező vállalkozások jelentették. Előadták, hogy a szerencsejátékipar országonként teljességgel eltérő szabályozása, az országonként eltérő műszaki tartalommal bíró országspecifikus termékek következtében a Kft. exportlehetőségei is rendkívül korlátozottak voltak, a koncessziós kaszinók pedig zárt piacot képeztek, a Kft. kaszinókban üzemeltethető pénznyerő automatákat nem gyártott. Okfejtésük szerint a tevékenység megváltoztatására sem volt reális lehetőség, mert ahhoz megfelelő piaci szegmenst kell találni, ki kell építeni az infrastruktúrát és termelőeszközöket, át kell képezni a vállalat menedzsmentjét és szakembergárdáját, új piaci és kooperációs kapcsolatokat kell kiépíteni, le kell bonyolítani a hivatalos engedélyeztetési eljárásokat és az új termékeket be kell vezetni a piacra, egy ilyen volumenű profilváltáshoz azonban sem türelmi idő, sem szükséges pénztőke nem állt a cég rendelkezésére, ráadásul 2012-ben és a rá következő években a világgazdasági válság elhúzódó hatására beszűkült piac is stagnált. Mindebből megállapíthatónak tartották, hogy a felperesek jogelődjének tulajdonosai nem önkényesen és nem szabad akaratukból, hanem a 2012. évi törvénymódosítás által előidézett gazdasági kényszerhelyzet hatására döntöttek a vállalkozás végelszámolásáról, mert a vállalkozás a meghatározó hazai piacának felszámolásával, és a vállalkozás iránti bizalomvesztés révén a külföldi piacainak elvesztésével gazdaságilag teljes mértékben ellehetetlenült.
[16] A felperesek álláspontja szerint a törvényhozó nem kizárólag az általa meghozott törvény életbeléptetésével bekövetkezett közvetlen károkozásért, hanem annak közvetett következményeiért is kártérítési felelősséggel tartozik. Utaltak rá, hogy a Berlington-ítélet indokolásából következően az alperes akkor menthetné ki magát az uniós jogsértés alól, ha igazolná, hogy az általa bevezetett korlátozások és tilalmak elsősorban ténylegesen a fogyasztók játékfüggőségével szembeni védelmére, a szerencsejátékhoz kapcsolódó bűncselekmények és csalások megelőzésére vonatkozó célokat követnek koherensen, szisztematikus módon, és azok megfelelnek az uniós jog általános elveiből fakadó követelményeknek, a jogbiztonság és bizalom védelmének, valamint a tulajdonhoz való jognak, az alperes azonban nemzetbiztonsági kockázatra nem hivatkozott a perben, erre vonatkozó tényállítást nem tett és bizonyítást sem ajánlott fel.
[17] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a felperesek a felülvizsgálati kérelmükben megjelölt jogszabálysértéseket nem támasztották alá megfelelő indokokkal. Az eljárt bíróságok helyesen értelmezték és alkalmazták az irányadó magyar anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket, és figyelembe vették a kialakult bírósági gyakorlatot is. Utalt rá, hogy a felperesek külföldi elem fennállását nem igazolták, jogelődjük nem szerencsejáték-szervezéssel foglalkozott, nem nyújtott olyan határon átnyúló szolgáltatást, amelyet a sérelmezett jogalkotással korlátozott volna, tevékenységét a jogalkotás nem tiltotta, rá többlet adóterhet nem rótt.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[19] A felperesek anyagi jogi és eljárási jogi jogszabálysértéseket is megjelöltek a felülvizsgálati kérelmükben. Az eljárási jogszabálysértésekre vonatkozóan a Kúria előrebocsátja, hogy a Pp. 275. § (3) és (4) bekezdésének együttes értelmezéséből következően eljárási szabálysértés abban az esetben vezet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, ha annak az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt.
[20] Hivatkoztak a Pp. 386/A. § és 386/H. §-ának sérelmére. A Pp. 386/A. §-a a kiemelt jelentőségű perek tárgyi körét határozza meg azzal, hogy ezekben a perekben a jogi képviselet kötelező. A 386/H. §-a pedig a rész-, illetve közbenső ítélet hozatalára vonatkozó különleges szabályokat foglalja magában. A felperesek nem adták elő arra vonatkozó indokaikat, hogy e két törvényi §-t a másodfokú bíróság eljárása vagy döntése miért sértette. A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi elemei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi (BH 2018.53.). A felülvizsgálati kérelem hivatalból történt elutasításának ugyan nem volt helye a kérelem – tartalmi követelményeket kielégítő – egyéb részeire tekintettel, a Pp. 272. § (2) bekezdésének alkalmazásával viszont ezt a hivatkozást sem vizsgálta érdemben a Kúria.
[21] Kifogásolták a felperesek a Pp. 163-164. §-ainak a megsértését is. E két törvényi rendelkezés a bizonyítás elrendeléséről szól. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben nem jelöltek meg olyan bizonyítékot, előterjesztett bizonyítási indítványt, amit ne vettek volna figyelembe az ügyben eljárt bíróságok, habár alátámasztotta a kereset alaposságát. Ugyanígy nem tartalmaz kifejezett indokolást a felülvizsgálati kérelem a Pp. – bizonyítékok mérlegeléséről szóló – 206. §-a megsértésének mikéntjére nézve sem. A felülvizsgálati kérelem indokolásának egészéből kitűnően, ezeket a rendelkezéseket amiatt jelölték meg a felperesek, mert álláspontjuk szerint az alkalmazandó anyagi jogi jogszabályok helytelen értelmezése és alkalmazása folytán nem került sor további jelentős tények vizsgálatára és figyelmen kívül maradtak lényeges és bizonyított tényállítások, ezért a felülvizsgálati kérelemnek ezeket a hivatkozásait a Kúria az anyagi jogi hivatkozásokhoz kapcsolódóan, azokkal együtt tette vizsgálat tárgyává.
[22] A felperesek jogalkotással okozott káraik megtérítése iránti keresetüket arra alapították, hogy a játékadó felemelésével és a pénznyerő automaták játékkaszinókon kívüli üzemeltetésének megtiltásával az alperes megsértette az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának jogát. A felperesek az alperes kárfelelősségét az uniós jog, az EuB ítélkezési gyakorlata alapján, a Brasserie-formula szerinti tagállami felelősségre alapítottan, másrészt pedig a régi, illetve a Ptk.-ra alapozva tartották megállapíthatónak.
[23] Ahogyan arra a Kúria a Pfv.III.20.656/2017/13. számú döntésében már utalt: az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződéssel az állam vállalta, hogy jogszabályait összhangba hozza az uniós joggal.
[24] Az adott ügyben a felperesek a szerencsejáték tagállami szabályozását sérelmezték. A szerencsejáték nem harmonizált jogterület, annak szabályozása tagállami hatáskörben maradt. Ez azt jelenti, hogy a tagállami jogalkotásnak ezen a jogterületen széles mozgástere van, ugyanakkor ennek során is tekintettel kell lennie az uniós alapszabadságokra.
[25] Az EUMSz 34. cikke alapján a tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés. Az EUMSz 56. cikke szerint pedig tilos az Unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban a tagállamban letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.
[26] A jelen jogvitához – a sérelmezett tagállami jogszabály azonossága erejéig – hasonló ügyben első fokon eljárt magyar bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban az EuB a Berlington-ítéletének 29-33. pontjában kifejtette: az áruk szabad mozgásának korlátozása nem alkalmazandó, mert a vitatott magyar szabályozás csak közvetve érinti az áruk szabad mozgását (pénznyerő automaták behozatala). E körülményre tekintettel az EuB megállapította, hogy a vizsgált jogszabályok tárgyuknál fogva sem érinthetik az EUMSz 34. cikkét, ezért azokat csak az EUMSz 56. cikkének szempontjából vizsgálta érdemben, kifejtve, hogy a szolgáltatás szabad áramlását a vitatott magyar jogszabályi rendelkezések közvetlenül érinthetik. Az EuB-nak ez a megállapítása – a sérelmezett jogszabályok azonossága folytán – a jelen ügy elbírálására is irányadó, ezért a Kúria a tagállami felelősség fennállását kizárólag a szolgáltatás szabad áramlásának sérelmével összefüggésben vizsgálta.
[27] A tagállami felelősség feltételeit az EuB munkálta ki az 1991. november 19-i Francovich és Bonifaci egyesített ügyekben (C-6/90. sz. és C-9/90. sz.). E feltételeket a Brasserie-ítéletében a tagállami jogalkotás tekintetében tovább pontosította. Az EuB gyakorlata tükrében a tagállami felelősségre vonatkozó Brasserie-teszt alkalmazása kötelező, ha az igényt érvényesítő fél a nemzeti jogalkotó általi uniós alanyi joga megsértésére hivatkozik és fennállnak a formula konjunktív feltételei. A Brasserie-ítélet 74. pontja szerint a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló tagállami felelősség megállapításához három együttes feltétel szükséges: vizsgálni kell, hogy az adott esetben történt-e uniós alanyi jogsértés, feltéve, hogy a megsértett uniós szabály alanyi jogot állapít meg a magánszemélyek részére; a jogsértés kellően súlyos-e; továbbá a jogsértés és a magánszemély kára között fennáll-e a közvetlen okozati összefüggés. Logikailag az első lépés tehát annak vizsgálata, hogy az adott ügyben sérült-e a kártérítési igényt előterjesztő személy vagy személyek uniós alanyi joga. Ha nem nyer bizonyítást, hogy a tagállami jogalkotás sérti az igényérvényesítő uniós alanyi jogát, a Brasserie-formula szerint fel sem merül annak vizsgálata, hogy az állított kár az adott magatartással (jogalkotással) közvetlen okozati összefüggésben áll-e, ugyanis a feltételek konjunktívak. Bármelyik hiánya esetén a kizárólag tagállami felelősségre hivatkozó kártérítési keresetet alaptalanként el kell utasítani.
[28] A fentiekből következően az adott ügyben vizsgálandó uniós alanyi jog (a szolgáltatások szabad áramlása) fogalmilag tagállamközi elemet feltételez, vagyis azt, hogy a szolgáltatások az Európai Unió területén, a tagállamok közötti kereskedelemben szabadon mozoghassanak. Ezt nem korlátozhatja a vitatott tagállami jogalkotás.
[29] Az EuB gyakorlata szerint a szolgáltatások szabad áramlását sértheti a tagállami jogalkotás, ha a magyar jogalkotó a magyar honosságú, szerencsejáték-szolgáltatást nyújtó jogi személyekre olyan jogszabályi korlátozást léptet hatályba, amely akadályozza vagy ellehetetleníti a más tagállamban honos ál-lampolgárok számára a magyar szolgáltatók által nyújtott szerencsejáték-szolgáltatás igénybevételét (Berlington-ítélet, 24-27.pont). Viszont minden jogvitában egyedileg kell megállapítani, hogy az ügynek van-e határon átnyúló eleme, és ezáltal alkalmazható-e az uniós jog. Ez következik a Berlington-ítélet 24. pontjában foglaltakból, de a 2003. szeptember 11-i Anomar-ítélet (C-6/01. sz.) 39. pontjából és a 2012. július 19-i Garkalns-ítélet (C-470/11. sz.) 21. pontjából is.
[30] A felpereseknek tehát ezzel összefüggésben azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a Magyarországon honos jogalany jogelődjük az adóemelés, illetve a tiltás miatt nem tudott más uniós állampolgár(ok) részére szolgáltatást nyújtani, így ők nem tudták igénybe venni a jogelőd pénznyerő automatáit, és a keresettel érvényesített káruk ebből származott. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperesek ezt nem bizonyították az eljárásban. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben nem is hivatkoztak ennek bizonyítottságára.
[31] A másodfokú bíróság a bizonyítás sikertelenségétől amiatt tekintett el, mert jogi álláspontja szerint a Berlington-ítélet 51. pontjában írtakból következően a tagállami felelősség megállapításához elegendő az uniós alanyi jog sérelmének elvi lehetősége is. A Kúria a Pfv.III.20.656/2017/13. számú ítéletében korábban is rámutatott már arra, hogy ez a jogi álláspont téves.
[32] Az EuB ugyanis az előzetes döntéshozatali eljárásban nem a jogvitában dönt, hanem a jogvita eldöntéséhez szükséges uniós jogot értelmezi akkor, amikor a tagállami bíróság által feltett kérdéseket válaszolja meg. A peres felek jogvitájában eljáró tagállami bíróság dönti el, hogy mely esetben és milyen kérdésekkel fordul az EuB-hoz előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel. Ennek során elő kell adnia a jogvita tárgyát, az általa megállapított tényállást, az alkalmazandó tagállami jogot és az uniós jogértelmezés szükségességének indokát. Az uniós jog sérelmének elvi lehetőségét tehát az EuB a hatásköre megállapítása szempontjából vizsgálja. Ha az EuB hatáskörét megállapítva az előzetes döntéshozatali eljárást lefolytatja, az csupán annyit jelent, hogy a kérelemben írtak alapján lehetőség van a tagállami bíróság által megadott tényállás mellett az uniós jog értelmezésére. Ennek megfelelően rögzítette például a Berlington-ítélet 25. pontjában is, hogy „az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következően az alapügy felpereseinek vendégei részben magyarországi nyaraláson tartózkodó uniós polgár volt”. A tagállami bíróságnak ezt a közlését az EuB hatáskörének vizsgálata során ténynek tekintette. A tagállami felelősség megállapítására azonban kizárólag a tagállami bíróságnak van hatásköre az uniós alanyi jog megsértésével kapcsolatban előtte lefolytatott bizonyítási eljárás alapján.
[33] Az EUMSz uniós alapszabadságokra vonatkozó rendelkezései viszont nem alkalmazhatók azokra atényállásokra, amelyek teljes egészükben egy tagállamon belüliek. Amint az elsőfokú bíróság helyesen rámutatott: az EuB Schooten-ítéletének 54. pontjában foglaltak szerint az uniós jog megsértésével okozott kárért fennálló, szerződésen kívüli tagállami felelősség rendszere nem alkalmazható abban az esetben, amikor egy magánszemélyt amiatt ér állítólagos kár, hogy a saját állampolgárokra, illetve más tagállamok állampolgáraira megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti szabályozás állítólagosan sérti az EUMSz 49., 56. és 63. cikkeiben rögzített valamely alapvető szabadságjogot, amennyiben az ügy minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik, és nincs semmilyen kapcsolat az alapeljárás tárgya vagy körülményei és e cikkek között. Az EuB a 2019. június 4-i, a Pólus Vegas Kft. és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága között folyamatban volt ügyben (C-665/18. sz.) pedig kifejezetten is kimondta: az EUMSz 56. cikkét a Berlington-ítélet összefüggésében úgy kell értelmezni, hogy a pénznyerő automaták valamely tagállamban történő működtetésével kapcsolatban a határokon átnyúló helyzet fennállása nem vélelmezhető kizárólag azon az alapon, hogy az így kínált játéklehetőségeket más tagállamokból érkező európai uniós polgárok is igénybe vehetik (24. pont).
[34] Megjegyzendő, hogy az EuB az Anomar-ítéletben foglaltak szerint előzetes döntéshozatali eljárásban abban az esetben is értelmezi az uniós jogot, ha a tagállam joga kifejezetten előírja az uniós jog alkalmazását olyan tényállásokra is, amelyek minden eleme a belső, tagállami joghoz kötődik, vagy ha a tagállami jog a saját tartalmát valamely uniós szabályra utalással határozza meg. Az EuB a közösségi jog relevanciáját az Anomar-ügyben a nemzeti bíróság számára csak azzal a megszorítással állapította meg, ha maga a nemzeti jog a saját állampolgárai részére ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint amelyeket egy másik tagállam állampolgára ugyanazon helyzetben a közösségi jog alapján élvezne (41. pont). Az EuB azonban az Anomar-ügyben sem döntötte el a portugál bíróság előtt felmerült jogvitát, hanem csak azt rögzítette, hogy a portugál bíróság által feltárt tényállás mellett elfogadhatónak tartja az előzetes döntéshozatalra utaló bíróság által megfogalmazott kérdéseket, azok megválaszolására a feltárt tényállás mellett hatásköre van (37-41. pont). Az Anomar-ítélet sem értelmezhető úgy, mint amely a tagállami felelősség EuB által kimunkált feltételeitől eltérően megelégedne a tagállami felelősség konjunktív tényállási elemei egyikének (uniós alanyi jogsértés) elvi lehetőségével. Az EuB az Anomar-ítélettel nem korrigálta a Brasserie-formulát, nem lazította a tagállami felelősség feltételeit.
[35] Tekintettel tehát arra, hogy a felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben a tagállamközi elem nem nyert bizonyítást, a felperesek jogelődjének a szolgáltatások szabad áramlásához fűződő joga sem sérült, ezért a Brasserie-ítéletben meghatározott további feltételek vizsgálata szükségtelen volt. A tagállami felelősség nem állapítható meg az uniós jog megsértése miatt.
[36] A Charta 51. cikke szerint a Charta rendelkezéseinek címzettjei a tagállamok, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ebből következően a Charta kizárólag az uniós jog alkalmazásával összefüggésben merülhet fel. Az adott ügyben viszont a fent kifejtettek szerint nincs olyan tényállási elem, amely az uniós joggal kapcsolatba hozható, így nem jöhet szóba a Charta alkalmazása sem.
[37] A fentiekből következően a Brasserie-formulának a peres felek jogvitájában való alkalmazását kizárólag a magyar jog írhatja elő a jogvitát eldöntő bíróság számára, biztosítva ezáltal a kártérítéshez való alanyi jogot is azon belföldi felpereseknek, akik azt állítják és bizonyítják, hogy ugyanazon tényállás mellett egy másik tagállamban honos jogi személy a jogalkotással előidézett vagyoni hátrányáért az uniós jog alapján – a tagállami felelősségre vonatkozó Brasserie-formula szerint – kártérítésre lenne jogosult. Ilyen tartalmú belső, a felperesekre kiterjedő személyi hatályú jogi norma a magyar jogszabályokban nincs, ilyen rendelkezésre a felperesek sem hivatkoztak az eljárás folyamán. Sem az Alaptörvény törvény előtti egyenlőségre és hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó XV. cikke, sem a hatáskörtranszferre vonatkozó E) cikke, sem pedig a régi Ptk. 2. § (2) bekezdésében foglalt, a magánjogi kódex hatálya alá tartozó valamennyi jogalanyra egyformán vonatkozó rendeltetésszerű joggyakorlás elvét előíró rendelkezés nem tekinthető – külön-külön, de együttesen sem – olyan nemzeti szabálynak, amely lehetővé teszi a tisztán belső tényállású ügyek esetében a tagállami felelősség Brasserie-formulájának alkalmazását. Az Alaptörvény XV. cikkében foglaltak azért nem, mert az Alkotmánybíróság a törvény előtti egyenlőséget, illetve a diszkriminációtilalmat kizárólag objektíven összehasonlítható helyzetű személyek vonatkozásában tartja értelmezhetőnek [1/2013. (I. 7.) AB határozat indokolásának 88-89. pontja; 8/2000. (III. 31.) AB határozat indokolás 5. pontja; 881/B/1991. AB határozat indokolás III. pontja]. A különböző tagállami állampolgárokra vonatkozó eltérő kárfelelősségi szabályozás ilyennek azonban nem minősül, akkor sem, ha egyébként a szerencsejátékra vonatkozó magyar jogszabályok személyi és tárgyi hatálya egyaránt és egyformán kiterjed a magyar jogalanyokra és az Unió más tagállamában honos jogalanyokra. Az Alaptörvény E) cikke sem ilyen nemzeti rendelkezés, mert a szerencsejáték-szolgáltatás szabályozása kizárólag tagállami hatáskörbe tartozik, így e tekintetben nem beszélhetünk hatáskörtranszferről. A Ptk. személyi és tárgyi hatálya az államra mint jogalkotóra (közjogi jogalanyra) nem terjed ki, ezért a Ptk. 2. § (2) bekezdése sem hívható fel a tagállami felelősségre vonatkozó Brasserie-formula alkalmazásának alapjául szolgáló jogszabályként. A Kúria előtt lévő, tisztán belföldi tényállásra kizárólag a belföldi jogot lehet alkalmazni.
[38] Amint a Legfelsőbb Bíróság az EBH 1999.4. szám alatt közzétett elvi bírósági határozatában kifejtette: a jogalkotásra mint az általános és absztrakt magatartási szabályok létrehozására irányuló tevékenységre és a hozzá kapcsolódó felelősségre kizárólag a közjog (alkotmányjog) szabályai vonatkoznak. A jogszabály hatálybalépésével bekövetkezett károsodás önmagában nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt (hasonlóképpen: Kúria Pfv.III.20.892/2015/4.). Az állam – a feladatkörét betöltő szervein keresztül – közjogi, illetve magánjogi viszonyba kerülhet más személyekkel. Az állam magánjogi érdeksérelmet okozó tevékenységének polgári jogi szempontú megítélésére a bíróság általánosságban az állam magánjogi viszonyaiban jogosult. Az állam közjogi jellegű tevékenysége a polgári perben eljáró bíróság által csak akkor vizsgálható, ha erre a jogalkotó felhatalmazást ad. Ilyen jogkörnek minősül a közhatalom gyakorlásával okozott károkért való felelősség elbírálása a Ptk. 6:548-6:549. §-ai alapján. Nem tartozik azonban ebbe a körbe a jogalkotási tevékenységgel okozott kárért való felelősség, mivel azt a törvény nem szabályozza sajátos felelősségi tényállásként. A közigazgatási szerv, bíróság, ügyészség, közjegyző és végrehajtó közjogilag kötelező érvényű aktusaival és eljárásával szemben az ugyancsak közhatalom-gyakorlást jelentő jogalkotáshoz nem fűződik sajátos magánjogi felelősség.
[39] Viszont a jogalkotási tevékenységgel okozott magánjogi érdeksérelem bekövetkezésekor hiányzik a magánjogi felelősséget kizáró közjogi viszony, amikor a jogalkotás eredménye nem hordoz közjogi kötőerőt. Ha az Alkotmánybíróság az Alaptörvénnyel való kollíziója miatt megsemmisíti a megalkotott és kihirdetett jogszabályt, ezzel a döntésével kinyilvánítja, hogy ez a jogalkotási tevékenység nem hordoz közjogi kötőerőt, a jogalkotási aktus közjogilag érvénytelen, kívül esik az állami jogalkotó szervek Alaptörvényben kapott felhatalmazásának keretein, nem alkalmas az állam és a jogalkotó tevékenységének alávetett jogalanyok között közjogi jogviszony létrehozására. Amennyiben az ilyen jogalkotói cselekvés valamely jogalanynak vagy a jogalanyok valamely összességének vagyoni érdeksérelmet okoz, a magatartás már polgári jogi jelentőséggel bír (EBH 2019.P.1.).
[40] Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése alapján a bírák a törvényeknek alá vannak rendelve. A 28. cikk értelmében a jogszabályok értelmezésére felhatalmazással bírnak, de arra nem, hogy a jogszabályok helyességéről vagy helytelenségéről, érvényességéről vagy érvénytelenségéről állást foglaljanak jogalkalmazási tevékenységük során. A bíróság jogosult értelmezni és alkalmazni az Alaptörvényt is, de nem jogosult a jogszabályok Alaptörvénybe ütközéséről állást foglalni. Valamely jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának a vizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik [2011. december 31-ig az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdés, 2012. január 1-jétől az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és e) pontjai], erre nem terjed ki a polgári ügyekben eljáró bíróságok felhatalmazása.
[41] A polgári perben eljáró bíróság ugyan nem jogosult a jogszabályok formális követelményeit teljesítő jogalkotási termékek alkotmányossági szempontú megítélésére, és azok érvénytelenségének kimondásával – a közjogi jogviszonyt nem létezőnek tekintve – az érdeksérelem magánjogi alapú elbírálására. De jogvédelmet nyújthat a korábban fennállt közjogi jogviszony mögül előkerült magánjogi jogviszonyban, ha alkotmánybírósági döntés elhárította ennek akadályát. Ha nincs érvényes jogszabály, csak jogalkotási rendellenesség által okozott kár, az a polgári jogi kárfelelősség régi Ptk. 339. § (1) bekezdése, illetve a Ptk. 6:520. §-a szerint eredményénél fogva jogellenesnek minősül, mert nincs jogi alapja, sem magánjogi, sem közjogi.
[42] Az Alkotmánybíróság a 26/2013. (X. 4.) AB határozatában vizsgálta a kereset tárgyává tett jogszabályi rendelkezéseknek az Alkotmánnyal, illetve az Alaptörvénnyel való összhangját, és nem állapított meg alkotmány- vagy alaptörvénysértést. Határozata indokolásának 168. pontjában kifejtette ugyan, hogy a jogállamiságból eredő elvárásoknak nem felel meg a törvényalkotás, ha az érintett társaságok tevékenységi engedélyeinek azonnali bevonásából eredő károk megtérítéséről kártalanításra vonatkozó jogszabály formájában nem gondoskodik, de emiatt mulasztásos alkotmánysértést nem állapított meg. Kétségtelen, hogy a jogalkotó az eltelt időben sem gondoskodott a kártalanításról, azonban az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. §-a alapján a kártalanítás elmaradásával kapcsolatos mulasztásos alkotmánysértés megállapítására kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult. Tehát nincs olyan közjogi döntés sem, amely egyéb többlettényállási elem esetén (EBD 2014.P.1.) megalapozná az állam jogalkotással okozott kárért fennálló felelősségét.
[43] Mindezekből következően a jogerős ítélet nem sérti sem a régi Ptk., sem a Ptk. felülvizsgálati kérelemben megjelölt rendelkezéseit, és nem sértette meg az alkalmazásuk alapjául szolgáló tények megállapítása körében a Pp. megjelölt rendelkezéseit sem. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. III.20.870/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás