PÜ BH 2020/272
PÜ BH 2020/272
2020.09.01.
A házassági vagyonjogi szerződésben foglalt állapotrögzítés és a szerződéses rendelkezés elhatárolásánál abból kell kiindulni, hogy a vagyontárgy jogi helyzete (ingatlan-nyilvántartási bejegyzése) és az adott szerződési nyilatkozat szerinti alvagyoni jellege (közös, illetve különvagyon) megegyezik-e [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 27. § (1)–(2) bek., 28. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes és az I. rendű alperes (a továbbiakban: felek) 1997 nyarán kötöttek házasságot. 1997. október 17. napján a felperes 1 120 000 forint vételárért megvásárolta a perbeli telekingatlant. A szerződés alapján 1/1 arányú tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
[2] 1998. május 5. napján a felperes építési engedélyt kapott egy egylakásos lakóépület megépítésére. A jogerős engedély alapján az építkezés megkezdődött.
[3] A felépítmény kb.70-80%-os készültségi fokban állt, amikor 2000. július 31. napján a felek ügyvéd által ellenjegyzett, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt házassági vagyonjogi megállapodást kötöttek, amelyben döntően az ingatlan tulajdonjogát rendezték. Elsődlegesen egyezően nyilatkoztak arról, hogy az ingatlan-nyilvántartásban még beépítetlen terület elnevezésű telekingatlan vételára az I. rendű alperes élettársi és házastársi életközösség előtti különvagyonából származik, ezért az ingatlan alvagyoni jellegére figyelemmel nem vitatottan mindvégig az I. rendű alperes különvagyonába tartozott és tartozik. A felperes kijelentette, hogy az ingatlannal kapcsolatban semmilyen vagyoni igénye nem áll fenn és ilyet a jövőben sem kíván támasztani. A felek ezért kérik az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjog módosítását: a tulajdonjogot 1/1 arányban az I. rendű alperes javára vezessék át.
[4] A telekingatlan tulajdonjogi rendezése után rögzítették, hogy jogerős építési engedély alapján lakóépületet építenek. Az építkezés forrása az I. rendű alperes házasságkötés előtti különvagyona, ezért a felépítmény (kizárólagos) tulajdonjogát is megszerzi, ezt a felperes tudomásul veszi és ehhez hozzájárul.
[5] A felperes a 3. pontban külön nyilatkozott, hogy a szerződés tartalmát magára nézve kötelezőnek tekinti, azzal egyetért és akaratával megegyezik. A házasság felbontása esetére kötelezte magát arra, hogy az életközösség megszűnése után az ingatlant elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja.
[6] A felek a jövőre nézve az életközösség alatti szerzésre a törvényes vagyonjogi rendszer szabályait tekintették az irányadónak: a közös vagyonuk egyenlő arányú közös tulajdonuk. A szerződés rendelkezései nem érintik a szerződésben vagy a későbbi módosításba nem foglalt vagyontárgyaik tekintetében a házastársakra vonatkozó általános törvényi rendezést. Kikötötték a szerződés írásbeli módosítását, és kötelezték magukat arra, hogy jövedelmi viszonyaik jelentős módosulása esetén a megállapodást írásban módosítják.
[7] Végül kijelentették, hogy a szerződés tartalma az akaratnyilatkozatukkal egyező, nem tévedtek annak tartalmában, nem indította őket nyilatkozatuk megtételére valamely téves feltevés vagy várakozás, sem jogellenes fenyegetés vagy tisztességtelen befolyás.
[8] A szerződés alapján az I. rendű alperes tulajdonjogát bejegyezték és az építési hatóság 2001. május 22. napján a felperes nevére kiadta a végleges használatbavételi engedélyt.
[9] A felek házasságát a bíróság a 2013. január 4. napján jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. Az ítélet szerint a felek házassági életközössége 2011 szep-temberében szűnt meg.
[10] A felek a bontóperben a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 18. § (2) bekezdés b) pontja alapján a járulékos kérdésekben a bíróság végzésével jóváhagyott jogerős egyezséget kötöttek, amelyben – többek között – megállapodtak abban, hogy az ingatlan kizárólagos használata az I. rendű alperest illeti meg. A felperes a szerződésnek megfelelően kijelentette, hogy az ingatlanból 2011. szeptember 26. napján a visszatérés szándéka nélkül elköltözött, elhelyezésre és lakáshasználati jog ellenértékre nem tartott igényt.
[11] A házastársi közös ingóvagyon megosztásával kapcsolatban az I. rendű alperes egyoldalúan vállalta a felek egymás közötti viszonyában az életközösség alatt felvett összes közös tartozás – többek között – az ingatlanhoz kapcsolódó, a II. rendű alperes által nyújtott hitel jövőbeli törlesztőrészleteinek teljesítési kötelezettségét.
[12] Az ingatlanban jelenleg az I. rendű alperes a közös kiskorú gyermekkel él.
[13] A felperes keresetében elsődlegesen azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a 2000. július 31. napján megkötött házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 207. § (6) bekezdése és a 202. § (2) bekezdése szerinti semmisségi okok – színleltség és a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés – alapján. Az érvénytelenség jogkövetkezményeként kérte a házastársi közös vagyon megosztását, ezen belül annak megállapítását, hogy az ingatlan a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján egyenlő arányú osztatlan közös tulajdonuk. Kérte meghatározott ingóvagyon megosztását és többlethasználati díj iránti igényt érvényesített.
[14] A felperes részletes előadást tett a semmisségi okokra. A szerződés színlelt, a tartalma nem valós, megkötésének motivációja a nevén nyilvántartott ingatlannak az adóhatósági eljárás következményeként az esetleges végrehajtás alóli kivonása volt. Jóerkölcsbe is ütközik, mivel a teljes közös vagyon ellentételezés nélkül az I. rendű alperes tulajdonába került. Hivatkozott az építkezés részbeni forrásaként édesanyja jelentős mértékű juttatására és a befejezéséhez felvett hitelekre. Az érvénytelenségi kereset elutasítása esetére, másodlagosan megtérítési igényt érvényesített az I. rendű alperessel szemben.
[15] Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Érdemi védekezése szerint a házassági vagyonjogi megállapodás nem volt színlelt, a tényleges helyzetet, a valós jogi viszonyokat rögzítette. A házasság megkötésekor jelentős – kb. 19-20 000 000 forint – nagyságrendű megtakarítással rendelkezett, amely a telek vételárát és az építkezés költségeit fedezte. Az anyagi kérdéseket a felperes intézte, az adásvételi szerződést ő kötötte meg, így lett kizárólagos tulajdonos. A helyzet később megváltozott: a felperes gazdasági társasága tartozásai miatt attól tartottak, hogy az adóhatóság a perbeli ingatlant „elviszi”. A szerződéskötést a felperes vetette fel, mindkettőjük szerződési akarata a szerződés tartalma szerinti megkötésére irányult.
[16] Az elsőfokú bíróság részítéletével a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti keresetet elutasította. A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság a részítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására utasította. A végzés indokolása szerint a felek között létrejött szerződésnek az I. rendű alperes különvagyonára (a telek megvásárlására és az építkezésre) vonatkozó része állapotrögzítés, emiatt a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset szükségtelen. Az állapotrögzítő nyilatkozat ugyanis – mivel nem szerződéses rendelkezés – nem köti a feleket, csak a bizonyítási kötelezettséget fordítja meg.
[17] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak tisztáznia kell: ez az állapotrögzítés valós vagy nem valós tartalmú, és ha azt állapítja meg, hogy nem valós tartalmú, akkor a vagyonmegosztás tárgyában a Csjt. 27. § (1) bekezdés törvényi vélelméből kiindulva kell döntenie. Ehhez kapcsolódóan vizsgálnia kell, hogy az egyéb szerződéses rendelkezések hatályosulhattak-e a felek jogviszonyában vagy a szerződés további rendelkezéseit is figyelmen kívül kell hagyni.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[18] A felperes a megismételt eljárásban módosított keresetében azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát házastársi közös vagyon jogcímén megszerezte; a közös tulajdont beköltözhető állapotban árverési értékesítés elrendelése útján szüntesse meg; az I. rendű alperest kötelezze az ingatlan kiürítésére. A II. rendű alperest tulajdonjoga bejegyzésének, és a közös tulajdon megszüntetésének tűrésére kötelezze. Az I. rendű alperestől 2011. október 1. napjától kezdődően a közös tulajdon megszüntetéséig havi 125 000 forint többlethasználati díjat is követelt.
[19] Keresete megalapozásául az alapeljárásban előadottakat megismételte: az I. rendű alperesnek nem volt különvagyona, az ingatlan a törvényi vélelem alapján egyenlő arányú közös tulajdonuk. A használat jogát az I. rendű alperes kizárólagos használata miatt nem gyakorolhatta, ennek pénzbeli ellenértéke a régi Ptk. 140-141. §-ai alapján megilleti. Önmagában az ingatlan használatának rendezése nem zárja ki a tulajdonjogán alapuló többlethasználati díj iránti igényét.
[20] Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. Jogi álláspontja szerint a szerződés az ingatlan tulajdonjogát rendezte, az abban foglaltak a valóságnak megfeleltek. A dologi jogi igény megállapítása esetére kérte a közös tulajdon megszüntetése iránti kereset elutasítását, mivel az ingatlanban a kiskorú közös gyermekkel él. Ha a bíróság elrendeli az árverési értékesítést, ezzel egyidejűleg alapítson a javára használati jogot a gyermek 18. életévéig.
[21] A felperes az ingatlanból – a bontóperi jogerős egyezség szerint – önként, a visszatérés szándéka nélkül költözött el, az ingatlan költségeihez nem járult hozzá, így használatidíj-igényt nem érvényesíthet.
[22] Az I. rendű alperes beszámítási kifogást terjesztett elő. Az életközösség megszűnése óta az ingatlanra felvett közös tartozást egyedül törlesztette és törleszti. Ha az ingatlan közös vagyon, a közös tartozás fele része a felperest terheli. A bíróság ezért az árverési vételárból a felperes helyett teljesített törlesztőrész-leteket a felperesre jutó vételárból vonja le és az ő jutójánál számolja el.
[23] A felperes a beszámítási kifogást elutasítani kérte. A bontóperben megállapodtak, a perbeli egyezség ítélethatályú, azt az I. rendű alperes nem támadta meg, tehát egymás közötti jogviszonyukban a közös tartozás ismételt elszámolása kizárt.
[24] A II. rendű alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az első- és másodfokú ítélet
[25] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az ingatlan 1/2 részét a felperes házastársi közös vagyon jogcímén megszerezte. Felhívta az illetékes földhivatalt a felperes tulajdonjoga bejegyzésére, a II. rendű alperest ennek tűrésre kötelezte.
[26] A közös tulajdont beköltözhető állapotban történő árverési értékesítés elrendelésével szüntette meg, az I. és a II. rendű alperest tűrésre kötelezte. A legkisebb árverési vételárat 62 100 000 forintban állapította meg, rendelkezett a befolyó árverési vételárból a II. rendű alperest illető követelés kiegyenlítéséről és a fennmaradó vételárnak a felek részére történő egyenlő arányú kifizetéséről. Kötelezte az I. rendű alperest az ingatlan kiürítésére és az árverési vevő birtokába adására. Ezt meghaladóan a keresetet és a beszámítási kifogást elutasította.
[27] Az elsőfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzésnek megfelelően a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 3. § (3) bekezdése alapján tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről. A felperesnek kellett bizonyítania, hogy a házassági vagyonjogi megállapodásban foglalt állapotrögzítéssel szemben az ingatlan vételárának és a felépítmény építésének forrása nem az I. rendű alperes különvagyona volt, míg az I. rendű alperesre hárult annak bizonyítása, hogy a vételárat, illetve felépítmény bekerülési költségét a különvagyonából fedezte.
[28] A kirendelt igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a perbeli lakóépület bruttó műszaki értéke 2001. évben 32 806 458 forint volt.
[29] A felperes arra hivatkozott, hogy a telek vételárának fedezetét a pénzben kapott nászajándék, illetve a felek közös vagyona biztosította, az építési költségeket közös vagyonból, továbbá a részére adott 7 500 000 forint összegű különvagyoni támogatásból és 4 000 000 forint bankkölcsönből fedezték. Az I. rendű alperes egy tanú kihallgatásával kívánta bizonyítani különvagyona forrásaként a munkaviszonya mellett szerzett, az adóhatóságnak be nem vallott jelentős havi bevételét.
[30] Az elsőfokú bíróság az alap- és megismételt eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bizonyítékok részletesen indokolt mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a szerződés állapotrögzítő nyilatkozatai valóságtartalmát sikerrel megdöntötte, ezzel szemben az I. rendű alperes a különvagyonát – a szakvélemény szerint az ingatlan bruttó 32 806 458 forint beruházási értékű megtakarítása tényét – nem bizonyította. Az ingatlan tulajdoni helyzetével kapcsolatban az állapotrögzítésnek minősülő házassági vagyonjogi megállapodás nem a valós állapotot tükrözte, az nem az I. rendű alperes különvagyona volt. A megállapodásban foglaltakkal szemben tehát az ingatlan a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti közös vagyon vélelmének megfelelően, a házastársak egyenlő arányú osztatlan közös tulajdona.
[31] A közös tulajdon megszüntetési módjaként csak az árverési értékesítés elrendelése lehetséges, az elfogadott szakvélemény alapján a legkisebb árverési vételár 62 100 000 forint. Az I. rendű alperes részére jutó vételárrészből a saját és a gyermek lakhatása a II. rendű alperest megillető követelés (ami az elsőfokú ítélet meghozatalakor 2 118 951 forint volt) kielégítése esetén is biztosított. Az elsőfokú bíróság ezért az I. rendű alperest kötelezte az ingatlan kiürítésére.
[32] Az életközösség megszűnése után az I. rendű alperes egyedül törlesztette a II. rendű alperestől felvett és a házastársak közös tartozásának minősülő kölcsönt, de ezt a bontóperben kötött ítélethatályú egyezségben a felek egymás közötti belső jogviszonyában való elszámolással vállalta. Beszámítási igénye ezért a Csjt. 31. § (5) bekezdése alapján nem teljesíthető.
[33] Megalapozatlan a felperes többlethasználati díj iránti keresete. A bontóperben megkötött egyezségben a felek megállapodtak az utolsó közös lakás használatában, a felperes kijelentette, hogy az ingatlanból önként, a visszatérés szándéka nélkül elköltözködött és beismerte, hogy az ingatlannal kapcsolatos költségeket sem viselte. A következetes ítélkezési gyakorlat alapján tulajdonjoga használati ellenértékére alappal nem tarthat igényt (BH 2003.408.). Az I. rendű alperes kötelezésével a felperes méltánytalan vagyoni előnyhöz jutna, mivel az ingatlannal kapcsolatos teherviselésből egyáltalán nem vette ki a részét [Csjt. 31. § (5) bekezdés első fordulat].
[34] A felek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és rendelkezéseit pontosította. Megállapította, hogy az ingatlant terhelő közös adósság elszámolásából eredően a felperesnek az I. rendű alperessel szemben a jogerős ítélet meghozataláig 6 441 993 forint tartozása áll fenn, amelynek 30 napon belüli megfizetésére köteles. Részletesen rendezte az árverés napján a II. rendű alperest megillető, EUR-ban fennálló és fizetendő tartozás forint-ellenértékének meghatározását, ennek és a felperest az I. rendű alperes javára esetlegesen még terhelő tartozás kiegyenlítésének módját. Ezt meghaladóan az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
[35] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a hatályon kívül helyező végzés előírásai szerint folytatta le a bizonyítási eljárást, ennek eredményeként a tényállást feltárta és abból a tulajdonjogi helyzetre, a közös tulajdon megszüntetésére, a többlethasználati díj iránti követelésre megalapozott jogi következtetéseket vont le. Tévedett viszont az ingatlant terhelő hiteltartozás elszámolásának mellőzésével.
[36] A többlethasználati díj iránti követelés tekintetében helytállóan indult ki az elsőfokú bíróság abból, hogy a felek a bontóperben egyezséget kötöttek az utolsó közös lakás, a perbeli ingatlan I. rendű alperesi kizárólagos használatról, és a felperes kijelentette, hogy a visszatérés szándéka nélkül elköltözködött. A volt házastársak közös tulajdonában álló lakás esetén a birtoklás, a tényleges használat jogának az egyik fél részére történő biztosítása nem jelenti a tulajdonjogból eredő jogosítványok megszűnését. A használati jogosultság azonban elválaszthatatlanul együtt jár a terhek viselésének kötelezettségével. A többlethasználati díjjal szemben állnak azok a költségek, amelyek viselésére tulajdoni hányada arányában a másik házastárs is köteles.
[37] A megállapodásban a felperes vállalta az ingatlan elhelyezési és térítési igény nélküli elhagyását. Társtulajdonosként és adóstársként is terhelő kölcsönfizetési terhekből az életközösség megszűnését követően nem vállalt részt, amelyet a bontóperi egyezség is rögzített. Mindezen körülmények együttes értékelésével a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával: az I. rendű alperes kizárólagos használatával összefüggésben a felperes használati díj iránti igénye alaptalan.
[38] Az I. rendű alperes fellebbezése részben megalapozott.
[39] A megismételt eljárásban elsődlegesen annak a vizsgálata és bizonyítása volt szükséges, hogy a 2000. július 31. napján megkötött házassági vagyonjogi megállapodásban az I. rendű alperesi különvagyont elismerő nyilatkozat tekinthető-e valós tartalommal megtett nyilatkozatnak, azaz a telek megvételének, illetve a ház felépítésének forrása ténylegesen milyen alvagyonból származott. A Csjt. 27. § (1) bekezdésében foglalt egyenlő arányú közös szerzés vélelmével szemben lehet bizonyítani a szerzés különvagyoni ráfordítás vagy beruházás folytán nem egyenlő arányú közös tulajdon keletkezését.
[40] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a bizonyítékok, a peradatok mérlegelése eredményeként a perbeli telek vételárának, illetve a ház felépítésének forrására az I. rendű alperes különvagyona kétséget kizáróan bizonyítást nem nyert. Ez pedig annak megállapítására ad alapot, hogy a házastársak által kötött házassági vagyonjogi megállapodás nem valós tartalmú állapotrögzítés, az okirati bizonyíték tartalma megdőlt. A felek számára ezért a Csjt. törvényi vélelmével szemben lehetőség nyílt annak bizonyítására, hogy a perbeli ingatlanban milyen arányú a különvagyon. Az I. rendű alperes különvagyona meglétét, mértékét és felhasználását kétséget kizáróan nem bizonyította és nem volt alkalmas a közös vagyon vélelmének megdöntésére az ingatlan felépítésére fordított, a felperes által hivatkozott 7 500 000 forint. A perbeli ingatlan ezért a felek azonos arányú közös tulajdona.
[41] Az elsőfokú bíróság a bontóperi egyezségre hivatkozással tévesen mellőzte az életközösség megszűnése után az I. rendű alperes részéről teljesített kölcsöntartozás beszámítását. A II. rendű alperessel szembeni tartozás nem vitatottan a felek házastársi közös tartozása, amelyet a közös vagyon passzív elemeként a vagyonközösség megosztásánál a felek között el kell számolni. Ehhez nincs szükség a bontóperi egyezség megtámadására, mivel az sajátos módon az ingó vagyonközösség elszámolását érinti ugyan, de ténylegesen mégsem foglalja magában. Semmilyen adatot, nyilatkozatot nem rögzít azzal összefüggésben, hogy a felek a vagyonuk aktív és passzív tételeit hogyan osztották el egymás között. Az egyezség szövegezése kiragadja az ingó vagyon passzív elemét anélkül, hogy bármilyen rendelkezést tartalmazna a hitellel érintett vagyontárgyról. Ebből pedig csak az következtethető, hogy a bontóperi megállapodás szerinti nyilatkozat kizárólag az ingatlan aktuális tulajdonjogi helyzetét alapul véve, azt irányadónak tekintve, ahhoz igazítva tartalmazott rendelkezést a hitel törlesztésére és megfizetésére.
[42] A vagyonközösség teljes körű megosztására azonban az adott perben került sor. A felek az ingóságokat a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített részegyezség szerint megosztották és ekkor is kitértek arra, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó hitelt, annak elszámolását ez a megállapodás nem érinti. Mindebből következően az elsőfokú bíróság megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a hitel elszámolása a bontóperi egyezség negligálását jelentené. Az ingatlan a felek közös tulajdona, az azt terhelő hitel a közös tartozásuk, amit a tulajdonközösség megszüntetésénél a belső jogviszonyukban el kell számolni.
[43] Az I. rendű alperes a tartozásra összesen 12 395 935 forintot törlesztett, így a felperes ennek fele része, 6 167 967 forint és 244 026 forint késedelmi kamat, összesen 6 441 993 forint megtérítésére köteles. A másodfokú bíróság az eredményes beszámítási kifogás alapján korrigálta az árverési értékesítés rendelkezéseit.
A felülvizsgálati kérelmek
[44] A jogerős ítélet ellen a felperes és az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
[45] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria mellőzze 6 441 993 forint megfizetésére kötelezését, az árverési vételárba való beszámítását, azaz a jogerős ítéletet részben helyezze hatályon kívül és ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. A többlethasználati díj iránti igénye tekintetében a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával kötelezze az I. rendű alperest 2011. október 1. napjától a közös tulajdon megszüntetéséig havi 125 000 forint többlethasználati díj megfizetésére. Másodlagos felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és a másodfokú vagy az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[46] A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a régi Pp. 148. § (4) bekezdése, a 206. § és a régi Ptk. 140-141. §-ai megsértésére alapította.
[52] Az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és a keresetet utasítsa el. A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Csjt. 27. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a régi Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére alapította.
A Kúria döntése és jogi indokai
[59] A felperes felülvizsgálati kérelme a beszámítási kifogás körében megalapozott, a többlethasználati díjat illetően megalapozatlan.
[60] Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelme megalapozott.
[61] Az ingatlan tulajdonjoga kérdésében a Kúriának elsődlegesen az állapotrögzítő nyilatkozat és a szerződéses rendelkezés értelmezésének kérdésében kellett állást foglalnia, ami a jelen jogvitában az ingatlan tulajdonjogát illetően perdöntő jellegű.
[62] A Csjt. 27. § (2) bekezdése a házassági vagyonjogi szerződés kötelező tartalmi elemeként a törvényes vagyonjogi rendszertől a jövőre vonatkozó eltérést írja elő, ezt meghaladóan egyéb más elemeire előírást nem tartalmaz. Annak tartalmát tehát a házastársak a Csjt. 31. § (5) bekezdése alapján alkalmazandó régi Ptk. 200. § (1) bekezdésében megfogalmazott szerződéses szabadság elvéből következően szabadon állapítják meg. A szerződés a régi Ptk. 205. § (1) és (2) bekezdése értelmében a felek akaratának a kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre, ehhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges.
[63] A vagyonjogi szerződésekben foglalt jognyilatkozatok tartalma két csoportra osztható. Egyrészt a házassági vagyonjog szempontjából lényeges tényekre vonatkozó állapotrögzítő nyilatkozatokra, másrészt a házassági vagyonjogi viszonyokat rendelkező nyilatkozatokra. Kizárólag az előbbi csoportba tartozó nyilatkozatot tartalmazó, ún. állapotrögzítő okiratban a házasulók, illetve a házastársak írásban rögzítik azt, hogy melyikük mit hozott a házasságba, tehát a házasságkötéskor/házassági életközösség alatt milyen különvagyonnal rendelkeztek. Az állapotrögzítő okirat nem szerződés, mert hiányzik annak leglényegesebb eleme: a vagyoni viszonyok rendezése, amely csak rendelkező nyilatkozattal történhet meg. Az ilyen okirat a későbbi bizonyítást könnyíti meg, hiszen az okirattal szemben kell bizonyítani, hogy az abban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. Abban az esetben viszont, ha az okirat a tények rögzítésén túlmenően vagyonjogi rendelkezést is tartalmaz, pl. a házastársak úgy nyilatkoznak, hogy az egyikük kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlan egyenlő arányú közös tulajdonuk, attól a felek egyoldalúan nem térhetnek el, legfeljebb a szerződés megtámadásának lehet helye a Ptk. szabályai szerint (Csjt. Kommentár 2007. I. kötet 304., 305. oldal, Pfv.II.20.150/1994.).
[64] A vagyoni viszonyok eltérő rendezésének a lehetősége tehát lényegesen szélesebb kört ölel fel, mint amit a törvény említ: a közös, illetve a különvagyon eltérő meghatározásán túl a szerződés kiterjedhet a közös lakás használatára, az elhasznált vagy felélt különvagyon pótlására, a megtérítési igényekről való lemondásra, a tulajdonszerzés arányának meghatározására (Dr. Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás HVG-ORAC Budapest, 2002.).
[65] Az állapotrögzítés és a szerződéses rendelkezés elhatárolásánál tehát abból kell kiindulni, hogy a vagyontárgy jogi helyzete (ingatlan-nyilvántartási állapota) és az adott szerződési nyilatkozat szerinti alvagyoni jelleg (közös, illetve különvagyon) megegyezik vagy eltér. Azonosság esetén (pl. az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett kizárólagos tulajdon különvagyoni elismerése) az állapotrögzítés. Ezzel szemben az alvagyoni jellegre figyelemmel az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés megváltozását eredményező nyilatkozat (pl. a felek egyenlő arányú közös tulajdona az egyik fél kizárólagos tulajdonába kerül, a közös tulajdon tulajdoni aránya módosul) szerződéses rendelkezés, mivel a tulajdonjogi helyzet megváltoztatását eredményezi (azaz nem az állapotot rögzíti), ami csak rendelkezéssel valósulhat meg.
[66] Az elhatárolás szempontjából az érintett jogszabályhelyek [Csjt. 27. § (2) bekezdés, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 4:63. §] tartalmi azonosságára figyelemmel az állapotrögzítés és a szerződéses rendelkezés előzőekben kifejtett értelmezését irányadónak kell tekinteni mindkét szabályozás hatálya alá tartozó jogvitában.
[67] A 2000. július 31. napján a felek között létrejött házassági vagyonjogi megállapodás elnevezésű, ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt szerződés tartalmilag a házassági életközösség alatt megszerzett ingatlan jogi helyzetét, a folyamatban lévő építkezés dologi jogi hatását rendezte, mivel a felek a jövőre nézve a törvényes vagyonjogi rendszertől nem tértek el. A szerződéskötési szabadságra figyelemmel nincs jogi akadálya annak, hogy a felek az életközösség fennállása alatt az addig megszerzett vagyontárgyaik jogi sorsát rendezzék, azaz a szerződéskötésig megszerzett közös vagyontárgyaikat megosszák vagy a Csjt., illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény törvényes közös vagyoni vélelmétől eltérve, a vagyontárgyak alvagyoni jellege alapján a tulajdonjogról rendelkezzenek.
[68] A felek a szerződésben az ingatlan tekintetében 1. a telekingatlan vételárának alvagyoni jellege, továbbá 2. a folyamatban lévő építkezésre már felhasznált és jövőbeli finanszírozására felhasználandó alvagyoni forrás megjelölésével kijelentették, hogy a felépítmény (ebből következően a teljes ingatlan) kizárólagos tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől és a Csjt. 27. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően, a Csjt. 28. § (1) bekezdés a) pontja alapján az I. rendű alperest illeti meg.
[69] 1. A felek házassági életközössége alatt vásárolt telekingatlanra a Csjt. 27. § (1) bekezdés főszabálya alapján a házastársi közös vagyon alvagyoni jellege vélelmezendő, a megállapodás alapján viszont a törvényi vélelemtől és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől eltérve, az I. rendű alperes különvagyona lett. A felperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott (telek)ingatlan tulajdonjogával kapcsolatos rendelkezés szerződés: az alvagyoni jelleg miatt az ingatlan-nyilvántartási jogi állapot módosult, egyben a közös vagyont is érintő – a különvagyonra figyelemmel azt kizáró – rendelkezést foglalt magában. A jogerős ítélet tévesen foglalt állást a telekingatlan állapotrögzítő nyilatkozatként való értelmezésében, mivel az a bejegyzett tulajdonjogtól eltért és a közös vagyon törvényi vélelmével szemben a nem tulajdonos házastárs különvagyon jogcímére alapított, az ingatlan-nyilvántartás módosítására vonatkozó rendelkezést tartalmazott.
[70] 2. A felek másik szerződéses nyilatkozata a folyamatban levő építkezés dologi jogra is kiható rendezésére irányult.
[71] A házastársak életközösség alatti építkezésére a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerint vélelmezi kell, hogy annak forrása a házastársak közös vagyona, és közös vagyonba kerül az az ingatlan is, amelynek tulajdonjogát a házastársak az életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön végzett ráépítés jogcímén szerezték meg. A házasfelek valamelyikének a tulajdonában álló ingatlanra történt ráépítés esetén a másik házastárs a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján házastársi közös szerzés jogcímén érvényesíthet tulajdonjogi igényt, közös tulajdonú ingatlan esetén a törvényi vélelem alapján ex lege közös tulajdon jön létre, amelyet – mindkét esetben – a Csjt. 28. §-ára alapítva kétséget kizáró bizonyítással lehet megdönteni.
[72] A Csjt. a házastársak közös vagyonán belül a ráépítésre külön jogszabályt nem tartalmazott. Az egyik házastárs különvagyonában álló földön megvalósított építkezés esetén a Csjt. 31. § (5) bekezdése alapján a régi Ptk. 137. § (3) bekezdése az irányadó, miszerint a ráépítéssel a felek eltérő megállapodása hiányában közös tulajdon keletkezik. Ha a felek a ráépítéssel kapcsolatban a tulajdonjog rendezése kérdésében eltérően állapodtak meg [az építkezés időpontjában irányadó PK 7. számú állásfoglalás I. pont] a régi Ptk. 137. § (3) bekezdés általános főszabálya szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható.
[73] Nincs tehát jogi akadálya annak, hogy az egyik házastárs különvagyoni ingatlanán folytatott építkezésnél a felek a régi Ptk. 137. § (3) bekezdése alapján a közös tulajdon keletkezését kizárják [eltérjenek a Csjt. 27. § (1) bekezdésétől]. Lehetőség van arra is, hogy a házastársi közös vagyonba tartozó földterületen megvalósított építkezésnél a házastársak a felépítmény tekintetében a közös szerzés törvényi rendelkezése helyett, a szerződési szabadságuk alapján eltérően állapodjanak meg. Így az építkezés befejezésekor a felépítmény tulajdonjoga kizárólag az egyik házastársat illesse meg vagy a tulajdoni hányadokat az egyenlő szerzést mellőzve, a beruházás forrására felhasznált alvagyonok vegyülése alapján határozzák meg.
[74] Az adott ügyben a felek a régi Ptk. 137. § (3) bekezdésében foglalt feljogosítással élve, azt jelentették ki: az életközösség időtartama alatti építkezés dologi jogi jogkövetkezményt nem von maga után. Az építkezés befejezésével a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti egyenlő arányú közös vagyon (közös tulajdon) nem jön létre, azaz a teljes ingatlan kizárólagos tulajdonosa az I. rendű alperes lesz. Ez a rendelkezés ugyancsak nem állapotrögzítés, hanem a felek jövőre vonatkozó rendelkezése arról, hogy az elkészült felépítmény kikerül a házastársi közös vagyon köréből és az – függetlenül az építkezés addigi és további finanszírozási forrásától – teljes egészében az I. rendű alperes különvagyona.
[75] A kifejtettekre tekintettel a felek mindkét nyilatkozata szerződéses nyilatkozatnak minősül: a házastársak a perbeli ingatlan tulajdonjogáról rendelkeztek, nem pedig az állapotát rögzítették.
[76] Nem volt vitatott, hogy a szerződés létrejött, a felperes az alapeljárásban a szerződést a régi Ptk.-ra alapított jogcímeken támadta. A megismételt eljárásban viszont – a hatályon kívül helyező végzésre figyelemmel – a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetét nem tartotta fenn. A felülvizsgálati eljárásban – a kereseti kérelem hiányában – a szerződés érvénytelensége/érvényessége nem vizsgálható [régi Pp. 275. § (2) bekezdés], a létrejött szerződést tehát érvényesnek kell tekinteni.
[77] Az érvényesen létrejött szerződés jogkövetkezménye, hogy attól utóbb egyoldalúan egyik házastárs sem térhet el, az abban foglalt egyes vagyontárgyak alvagyoni jellege és értéke, az egyik alvagyonból a másikra eszközölt ráfordítások ténye vitássá nem tehető (BH 1997.338., Pfv.II.20.150/1994.) A perbeli ingatlan ezért a házassági vagyonjogi szerződésnek megfelelően, az I. rendű alperes kizárólagos tulajdona.
[78] A jogerős ítélet a Csjt. 27. § (2) bekezdésének megsértésével jogszabálysértően foglalt állást a szerződés állapotrögzítő jellegéről, ebből következően tévesen rendelkezett a szerződés mellőzésével a Csjt. törvényes vagyonjogi rendszere alapján a tulajdonjog megállapításáról és a közös tulajdon megszüntetéséről.
[79] A Kúria megjegyzi, hogy a felek a bontóperben a szerződés rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek elismerték: a felperes az ingatlanból elköltözködött, lakáshasználati jog ellenértéket nem érvényesített, az I. rendű alperes pedig vállalta a házastársak közös tartozásának a felperesre jutó rész követelés kizárásával való teljesítését. Arra pedig a felperes alapvetően tévesen hivatkozott, hogy tulajdonjoga megállapításáig mentesül a költségviselés alól, mivel a házastárs tulajdoni igénye a törvényen alapuló dologi jogi igény.
[80] Az ingatlan kizárólagos I. rendű alperesi tulajdonjoga alapján a felperes többlethasználati díj iránti igényének nincs jogalapja. A felperes nem tulajdonos, a tulajdonjog egyik jogosítványa, a használat (régi Ptk. 140. §) nem illeti meg.
[81] A beszámítási kifogás körében a felperes helyesen érvelt azzal, hogy a bontóperben kötött és a bíróság jogerős végzésével jóváhagyott egyezségben (perbeli szerződésben) a felek megállapodtak a II. rendű alperes felé fennálló házastársi közös tartozás I. rendű alperesi teljesítésében. A régi Pp. 148. § (4) bekezdése alapján a bíróság által jóváhagyott egyezségnek ugyanaz a hatálya mint az ítéletnek. Az I. rendű alperes az egyezséget nem támadta, érvénytelensége iránt keresetet nem nyújtott be, ezért a perbeli szerződés érvényes és a felek közötti jogviszonyban kötelező erejű.
[82] A Csjt. 31. § (5) bekezdése szerinti méltányosság elve annak a méltánytalanságnak az elhárítására szolgál, amelyet a közös vagyon megosztására vonatkozó általános szabályok alkalmazása az egyedi esetben jelent. Arra azonban a felek érvényes szerződésével szemben a bíróságot nem kötelezi, hogy az érvénytelenségi ok hiányában biztosítsa az arányosságot és a méltánytalanságot (BH 2001.278.).
[83] Az adott ügyben a másodfokú bíróság a felek szerződését figyelmen kívül hagyva, a házastársi közös vagyon megosztásának törvényi szabályai [Csjt. 31. § (2)–(4) bekezdés] alapján osztotta meg a felek közös vagyonát. A házassági vagyonjogi szerződés állapotrögzítő nyilatkozatként való értelmezése miatt a házastársak közös tartozását az egyezségben foglaltakat mellőzve – lényegében az elszámolás egyensúlyát helyreállítva – számolta el. A perbeli szerződésnek (egyezségnek) a kölcsöntörlesztésre vonatkozó rendelkezései azonban az érvénytelenség megállapítása nélkül nem korrigálhatók.
[84] A jogerős ítélet a régi Pp. 148. § (4) bekezdése és a Csjt. 27. § (2) bekezdése, 31. § (5) bekezdése megsértésével rendelkezett a teljesített hitel törlesztőrész-leteinek elszámolásáról, a közös vagyon megosztásáról.
[85] A Kúria a kifejtettek alapján a jogerős ítélet jogszabálysértő rendelkezéseit részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a tulajdonjog megállapítására, a közös tulajdon megszüntetésére irányuló keresetet elutasította és ezzel összefüggésben a jogerős ítélet okafogyott rendelkezéseit mellőzte. A beszámítási kifogás tekintetében az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéleti rendelkezését helybenhagyta és a jogerős ítéletet a többlethasználati díjra vonatkozó részében hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.423/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás