• Tartalom

28/2020. (XI. 13.) KKM utasítás

28/2020. (XI. 13.) KKM utasítás

miniszteri biztos kinevezéséről1

2021.01.02.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 22. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:

1. § A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 22. § (1) bekezdése és 221. § (2) bekezdése alapján Kalmár Ferenc Andrást 2021. január 1. napjától a kinevezés visszavonásáig – de legfeljebb két évre – Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezem ki.

2. § A miniszteri biztos az 1. §-ban meghatározott feladatkörében:

a) képviseli Magyarország, a magyar állampolgárok, valamint a magyar kisebbségek érdekeit a nemzetközi külpolitikai fórumokon,

b) részt vesz a szomszédos országokkal közös kisebbségi vegyes bizottságok ülésein,

c) programot készít a külhoni magyar kisebbségek helyzetének javítása érdekében szükséges szomszédságpolitikai intézkedésekről,

d) összehangolja a szomszédságpolitika irányvonalát a Kormány nemzetpolitikai és kisebbségpolitikai programjaival,

e) szakmai felügyeletet gyakorol a magyar közösséggel való kapcsolattartásért felelős diplomaták felett ezen munkaköri feladataik vonatkozásában,

f) feladatkörét érintően közreműködik az Európa Tanács 2021 májusa és októbere közötti magyar elnökség előkészítésében és sikeres lebonyolításában.

3. § A miniszteri biztos tevékenységét a Kit. 22. § (2) bekezdésére figyelemmel a külgazdasági és külügyminiszter irányítja.

4. § A miniszteri biztos a fenti tevékenysége ellátásáért a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti illetményre és juttatásokra jogosult.

5. § A miniszteri biztost tevékenységének ellátásában a Kit. 22. § (3) bekezdése szerinti titkárság segíti.

6. § (1) Ez az utasítás 2021. január 1. napján lép hatályba.

(2)2

1

Az utasítást az 5/2022. (VI. 17.) KKM utasítás 6. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte 2022. június 18. napjával.

2

A 6. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére