BÜ BH 2020/32
BÜ BH 2020/32
2020.02.01.
I. Amennyiben az ügyészség (vádló) olyan cselekmény miatt emel vádat, amely nem bűncselekmény, azt a bíróság nem egészítheti ki olyan tényekkel, amelyek már bűncselekményt alapoznak meg [1998. évi XIX. tv. (korábbi Be.) 2. §, 6. §].
II. Bűncselekmény előkészülete csak tettesként valósítható meg [Btk. 11. §, 12. §].
[1] Az emberölés előkészületének bűntette miatt indított büntetőügyben a főügyészség nyújtott be vádiratot, amelyben a II. r. vádlottat emberölés előkészületének bűntettével [Btk. 160. § (3) bek.] vádolta.
[2] A törvényszék a 2018. március 26-án kihirdetett ítéletével a II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett emberölés előkészületének bűntettében [Btk. 160. § (3) bek.], és ezért őt megrovásban részesítette.
[3] A II. r. vádlott és védője által megalapozatlanság miatt és felmentés érdekében bejelentett fellebbezés alapján eljáró ítélőtábla a 2019. április 2-án meghozott ítéletével a II. r. vádlottat az ellene emberölés előkészületének bűntette [Btk. 160. § (3) bek.] miatt emelt vád alól felmentette.
[4] A másodfokú ítélet ellen az ügyészség a II. r. vádlott terhére – felmentése miatt, bűnösségének megállapítása érdekében és megrovás alkalmazása végett – jelentett be fellebbezést.
[5] A II. r. vádlott és védője a másodfokú ítéletet tudomásul vette.
[6] A Legfőbb Ügyészség az ügyészi fellebbezést – annak indokaival együtt – fenntartotta. Azt indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg; a II. r. vádlottat mondja ki bűnösnek emberölés előkészületének bűntettében [Btk. 160. § (3) bek.], és emiatt vele szemben alkalmazzon megrovást, továbbá kötelezze az őt érintően felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
[7] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a II. r. vádlottnak a sértett megölésére az I. r. vádlott által tett felhívása során tanúsított magatartása nem valósít meg bűncselekményt. Az 5/1999. BJE határozatban kifejtettekre utalással hivatkozott arra, hogy mivel az előkészület alanya még részben sem valósítja meg annak a bűncselekménynek az elkövetési magatartását, amelyre az előkészület irányul, így a bűncselekmény előkészületi szakaszában nem lehet tettesek és részesek között különbséget tenni. Következésképp a büntetendővé nyilvánított előkészületi magatartás megvalósítója csak önálló tettes lehet, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi elkövetői alakzat nem állapítható meg.
[8] Elmulasztotta azonban a másodfokú bíróság a II. r. vádlott tényállásban leírt magatartásának a teljes körű értékelését. Az irányadó tényállás tartalmazza, hogy
– az I. r. vádlott 2014. augusztus 10. napja körül fia jelenlétében próbálta rávenni G. A.-t arra, hogy a fellebbezés visszavonása céljából „veresse meg, vagy ha kell, nyírassa ki” a sértettet,
– 2014. szeptember 24. és október 6. napja között fiával együtt ismét megkereste G. A.-t, és megkérte, hogy szerezzen embereket, akik hajlandók megölni a sértettet, majd, miután talált két ismeretlen személyazonosságú személyt, nekik 2014. október 11-én a kertjükben kifejezésre juttatta a sértett megölésére irányuló akaratát. Itt és akkor e személyek megkérték, hogy a sértettről és gépkocsijáról – azonosítása érdekében – készítsen fényképeket. Azt követően, hogy e személyek eltávoztak, az I. r. vádlott és fia becsengettek a sértetthez. A sértett az ajtaján kilépett és ekkor őt majd pedig a gépkocsiját is lefényképezték.
[9] Mindebből tényként megállapítható, hogy a II. r. vádlott tudott édesanyjának a sértett megölésére irányuló szándékáról, és tisztában volt a fényképfelvételek készítésének céljával is. Előkészület minden olyan szándékos tevékenység, amely alkalmas a célzott bűncselekmény feltételeit akár közvetetten elősegíteni. A II. r. vádlott azzal, hogy a sértettről és gépkocsijáról a sértett megölésére felhívott személyek számára fényképfelvételeket készített, az emberölés elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy könnyítő feltételeket biztosította. Ezért – az ügyészség álláspontja szerint – tévedett az ítélőtábla, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a II. r. vádlott nem fejtett ki a Btk. 11. §-ába illeszkedő elkövetési magatartást.
[10] A Kúria a másodfellebbezést a Be. 620. § (1) bekezdésének zárófordulata szerint nyilvános ülésen bírálta el.
[11] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbezést, valamint a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában foglaltakat fenntartotta. Álláspontja szerint az ítélőtábla a másodfokú eljárásban helyesen hivatkozott arra, hogy a tényállásban a II. r. vádlottat érintő első két magatartás tartalmilag bűnsegédi magatartásnak felel meg, előkészületi szakban maradt cselekmény esetén azonban bűnsegédi felelősség nem állapítható meg. A cselekménysor harmadik mozzanata keretében kifejtett cselekvősége alapján azonban a büntetőjogi felelőssége megállapítható. Előkészületként értékelendő ugyanis minden olyan szándékos magatartás, amely a cselekmény megvalósulását akár csak közvetetten is elősegíti. Jelen esetben az I. r. és a II. r. vádlottak együtt csengettek be a sértetthez, majd együtt készítettek róla és autójáról fényképfelvételeket. A II. r. vádlott ekkor már ismerte az I. r. vádlottnak a sértett megölésére irányuló szándékát. Őt ebben támogatta is. Jelen volt az I. r. vádlott és az általa szerzett két ismeretlen személy megbeszélésén, így tudta, hogy milyen célból kell a fényképeket elkészíteni. A cselekménysor harmadik mozzanatában így mindezek ismeretében vett részt a II. r. vádlott, ami ekként a bűncselekmény elkövetését könnyítő feltétel biztosításaként értékelendő. Ezért a felmentésére tévesen került sor.
[12] A sértett jogi képviselője akként nyilatkozott, hogy a sértett továbbra is kéri a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségre vonását és vele szemben a megfelelő büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazását.
[13] A II. r. vádlott védője perbeszédében kifejtette, hogy bár a másodfokú bíróság a II. r. vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette, azonban tévedett, amikor nem állapította meg az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát. Az elsőfokú bíróság ugyanis ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a vád tárgyává tett, 2014 nyarán történt cselekménnyel kapcsolatban – a korábbi, a tárgyalás előkészítése során hozott, de a másodfokú bíróság által hatályon kívül helyezett végzésében foglaltakkal egyezően – továbbra is az az álláspontja, miszerint azzal sem az I. r., sem a II. r. vádlott nem követett el bűncselekményt.
[14] A tárgyaláson azonban az ügyészség akként módosította a vádat, miszerint 2014. szeptember 24. és október 6. napja között történt egy újabb felkérés, és emiatt állapította meg a bíróság a vádlottak büntetőjogi felelősségét, de arra bizonyítást nem vett fel. Erre tekintettel a másodfokú ítélet megalapozatlan, ezért elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését indítványozta.
[15] A Legfőbb Ügyészség indítványában kiemelt tényállásrész tekintetében arra hivatkozott, hogy az ott említett fényképfelvételek nincsenek meg, annak ellenére, hogy a fényképezőgép lefoglalásra került. Ebből az a következtetés vonható le, hogy ilyen fényképek egyáltalán nem készültek.
[16] A vád alapját képező beszélgetést az elsőfokú bíróság is úgy ítélte meg, miszerint az nem bűncselekmény. A második felkérést az ügyészség a perbeszédben illesztette be a vádba, arra bizonyításfelvétel nem történt, és a bíróság erre alapította a II. r. vádlott bűnösségét.
[17] A másodfokú bíróság ugyanakkor a II. r. vádlottat felmentette, és döntésének részletes indokát adta. A tanúk is csak az I. r. vádlottat nevezték meg, mint a fényképek készítőjét. Nem állapítható meg tehát, hogy a II. r. vádlott készített fényképeket, de ha készített is, akkor sem az emberölés véghezvitelét segítő szándékkal. Ennek ellenkezőjére egy olyan, kétséget kizáró módon nem bizonyított beszélgetésből vont következtetést az ügyészség, aminek a pontos tartalma sem ismert. A védő ezért – másodlagosan – az ítélőtábla határozatának a helybenhagyását indítványozta.
[18] A Legfőbb Ügyészség képviselője viszonválaszában utalt rá, hogy az I. r. vádlott vonatkozásában nem nyílt meg a harmadfokú eljárás lehetősége. A II. r. vádlott terhére jogerősen megállapított zaklatás vétsége kapcsán pedig észrevételezte, hogy az ügyészség nem azokat a cselekményeket, hanem az emberölés feltételeinek könnyítéséhez szükséges feltételek biztosításában való közreműködését rója a II. r. vádlott terhére. Ezért „ítélt dolog” az ügyben fel sem merül. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, így indítványait változtatás nélkül tartotta fenn.
[19] A II. r. vádlott védője akként nyilatkozott, hogy ítélt dologra nem hivatkozott, hanem az ítélet megalapozottságát vitatta.
[20] A II. r. vádlott felszólalásában arra hivatkozott, hogy sem ő, sem édesanyja nem akarta megölni a sértettet, és fényképfelvételeket sem készítettek róla.
[21] Az ügyészség által a II. r. vádlott terhére bejelentett másodfellebbezés nem alapos.
[22] A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bejelentett fellebbezés alapján helye van-e harmadfokú eljárásnak. Ennek a törvényi előfeltétele – az első- és másodfokú ítélet közötti eltérés a bűnösség kérdésében – teljesült. A másodfokú ítéletben a vádlott felmentése az emberölés előkészületének bűntette kapcsán – az e bűncselekmény miatti, első fokon történt elítélése ellenében – a Be. 615. § (1) bekezdés és (2) bekezdés b) pontja alapján a harmadfokú eljárást lehetővé tette. A bejelentett fellebbezés ezt az ellentétes rendelkezést támadja, ekként a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint (5) bekezdésében meghatározott feltétel is teljesült.
[23] A Kúria a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
[24] A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok megtartása, ezt követően pedig – amennyiben az ítéletet nem kell hatályon kívül helyezni – a tényállás megalapozottsága.
[25] Ennek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárja (ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak).
[26] Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat túlnyomórészt betartva folytatta le, a tényállás megállapítása során azonban a vádon túlterjeszkedett. A Kúria ezért jelen ügyben – a fent írt felülbírálati sorrendtől a továbbiakban kissé eltérően – a feltétlen eljárási szabálysértések vizsgálatát követően elsőként azt vizsgálta meg, hogy mi az a tényállás, amelynek alapulvételével a vádlott büntetőjogi felelőssége perrendszerűen értékelhető, és ennek eredményeként pedig a tényállás megalapozottságának a további vizsgálata már szükségtelenné vált.
[27] Az ügyészség a fellebbezésében és a Legfőbb Ügyészség az átiratában helyesen hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság által is ítélkezésének alapjául elfogadott tényállás három olyan mozzanatot rögzít, amelyben a II. r. vádlott érintett:
– 2014. augusztus 10. napja körül az I. r. vádlott a II. r. vádlott által magához hívatta G. A.-t, akit fia jelenlétében megpróbált rávenni arra, hogy a fellebbezés visszavonása céljából „veresse meg, vagy ha kell, nyírassa ki” a sértettet;
– 2014. szeptember 24. és október 6. napja között az I. r. vádlott a II. r. vádlottal együtt ismét megkereste G. A.-t, akinek elmondta, hogy a sértett tönkretette őt, és megkérte, hogy szerezzen embereket, akik hajlandók megölni a sértettet, végül
– 2014. október 11-én – miután az I. r. vádlott két ismeretlen személyazonosságú személyt kért fel a sértett megölésére, akik a sértett azonosítása érdekében róla és autójáról fényképeket kértek – az I. r. és a II. r. vádlott becsöngettek a sértetthez, és a kért fényképfelvételeket elkészítették.
[28] Az ügyészség kizárólag ez utóbbi, harmadik részmozzanat kapcsán tartotta megállapíthatónak a II. r. vádlott bűnösségét.
[29] Tény, hogy a másodfokú bíróság ítéletében e részmozzanat jogi értékelésével nem foglalkozott.
[30] Ennek kapcsán a Kúria előrebocsátja, hogy a hivatkozott tényállásrészből nem derül ki az egyes vádlottak konkrét cselekvősége. Az ítélet csupán többes számban rögzíti, hogy a vádlottak „becsengettek” és „felvételeket készítettek”. A tényállás ezen része tehát hiányos [Be. 592. § (2) bek. a) pont], amit – amennyiben a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségének e cselekvőség kapcsán való érdemi vizsgálatát más körülmény nem zárta volna ki – a harmadfokú eljárásban ki kellett volna küszöbölni. Amennyiben pedig a részleges megalapozatlanság bizonyítást igényelt volna, ami a harmadfokú eljárásban kizárt [Be. 619. § (2) bek.], e megalapozatlanság az ítélet hatályon kívül helyezését is maga után vonhatta volna. Az emberölés előkészületének megállapítása és minősítése körében nem közömbös ugyanis, hogy az egyes cselekvőségeket melyik vádlott végezte. A fényképfelvétel készítése valóban a bűncselekmény elkövetésének könnyítését szolgáló feltétel biztosításaként értékelhető, és ekként előkészületi magatartás. Ezzel szemben a becsengetés már legfeljebb e fényképfelvétel készítését elősegítő, annak feltételét biztosító magatartás. Közvetlenül nem, csupán közvetett módon, áttételesen biztosíthatja a bűncselekmény elkövetésének feltételét. Quasi csak a „feltétel-biztosítás” könnyítő feltételének a biztosítását jelentheti, így nem tekinthető előkészületnek, és ezért a büntetőjogi felelősség megalapozására nem alkalmas. E tényállásrészlet fentebb jelölt megalapozatlanságának azonban jelen ügyben a fellebbezés elbírálása szempontjából nem volt jelentősége.
[31] Az elsőfokú eljárás idején hatályos 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 2. § (1) bekezdése szerint a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. E § (3) bekezdése szerint a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény miatt, amelyet a vád tartalmaz, a (4) bekezdése pedig kimondja, hogy a bíróság köteles a vádat kimeríteni, a vádon túl nem terjeszkedhet, de nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére, a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó indítványához.
[32] A lényeget illetően ezzel megegyezik a másodfokú eljárás idején már hatályba lépett és jelenleg szintén hatályos szabályozás is. A Be. 6. § (1) bekezdése tartalmazza, hogy a bíróság vád alapján ítélkezik. A 6. § (2) bekezdése szerint a bíróságnak a vádról döntenie kell, a vádon túl nem terjeszkedhet, a (3) bekezdés pedig azt rögzíti, hogy a bíróság csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz.
[33] A vád tehát a bírósági eljárás alapja, az ítélkezés kereteinek áthághatatlan meghatározója. Az ügyészi vád megismerhető a vádiratból, illetve az ügyésznek a bírósági eljárás során tett, a vádra vonatkozó nyilatkozataiból.
[34] Jelen ügyben – ahogy azt az elsőfokú bíróság ítélete 2. oldalán, „a törvényszék eljárásának alapja” cím alatt be is mutatta – az ügyészség a II. r. vádlottal szemben kizárólag azt tette vád tárgyává, hogy 2014 nyarának közepén áthívta G. A.-t magukhoz, ahol az I. r. vádlott a sértett megverésére, vagy „ha kell, a kinyírására” akarta rávenni őt. Ezalatt pedig a II. r. vádlott a másik szobában, a nyitott ajtó mellett tartózkodott. Folyamatosan szidta a sértettet és helyeselt az I. r. vádlott által kértekkel kapcsolatban. (Megjegyzi a Kúria, hogy ez utóbbi tényt az elsőfokú bíróság tényállásában nem állapította meg, és a másodfokú bíróság sem egészítette ki azzal a tényállást, noha jogi indokolásában hivatkozott arra).
[35] A vádat az ügyészségnek az elsőfokú tárgyaláson jelen lévő képviselője perbeszédében kizárólag annyiban módosította, miszerint a fenti eseményre nem 2014 nyarán, hanem 2014. szeptember 16. napját követően került sor, míg egyebekben azt változatlanul tartotta fenn.
[36] Ezzel szemben az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság által nem módosított tényállásban azt állapította meg, hogy a vád tárgyává tett esemény 2014. augusztus 10. napja körül történt. Emellett megállapított, és a vádlottak terhére rótt két további, ettől időben élesen elkülönülő cselekvőséget is:
– egyfelől azt, hogy az I. r. vádlott a II. r. vádlott társaságában a 2014. szeptember 24. és október 6. napja közötti időszakban is megkereste G. A.-t, és arra kérte, hogy szerezzen neki embereket, akik hajlandók a sértettet megölni,
– másfelől pedig azt, hogy 2014. október 11-én a vádlottak az I. r. vádlott által talált, a sértett megölésére vállalkozó két személy felhívására a sértettről és gépkocsijáról fényképfelvételeket készítettek.
[37] A fenti tények a vádiratban nem szerepelnek, azokkal az ügyész a vádat később sem egészítette ki.
[38] Ezt az elsőfokú bíróság is észlelte, és ítélete 5. oldalának negyedik bekezdésében rögzítette is, sőt azt is kifejtette, hogy a vádiratban leírt alkalommal csak a sértett bántalmazásáról, nem pedig a megöléséről volt szó. Ugyanitt azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vád keretein belül maradva a vádlottak további, büntetőjogilag releváns cselekvőségét is meg lehetett állapítani. Azt pedig ítélete 15. oldal első bekezdésében fejtette ki, miszerint a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását kizárólag az utóbbi, 2014. október 11-i cselekvőségére alapította.
[39] Kétségtelen, hogy a vádelv nem jelenti azt, hogy a bíróság tevékenysége kizárólag a vádiratban foglalt tények bizonyítottságának ellenőrzésére irányulna. Attól – a tettazonosság keretein belül – eltérhet, további vagy más tényt is megállapíthat (EBH 2012.B.25.II., 2005.1199., BH 2015.92., 2014.331., 2014.136., 2014.71., 2010.174., 2009.5., 2005.242., 2005.7., 1986.9.II.). Feltétel azonban, hogy ez a cselekményegység keretein belül maradjon, mert ellenkező esetben sértené a Be. 6. § (3) bekezdésének azon rendelkezését, miszerint a bíróság csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz.
[40] A cselekményegység fogalmát illetően a 6/2009. BJE határozat III/3/a. pontja az alábbiakat rögzíti.
[41] "A cselekmény természetes egységként értékelhető attól függetlenül, hogy egy vagy több mozzanattal valósul meg. Feltétel azonban, hogy az azonos alkalommal tanúsított részcselekmények ugyanabba a törvényi tényállásba illeszkedjenek, azonos legyen a sértettjük és bár önmagukban is megvalósítanák a bűncselekményt, azonban az egymást megszakítás nélkül követő tevékenységsorozat összességében is csak egy törvényi tényállást merítsen ki. A természetes egység körébe tartoznak az ún. állapot-bűncselekmények, valamint az olyan bűncselekmények, amelyek esetén a több részcselekmény külön-külön nem, csupán összességében valósítja meg a különös részi törvényi tényállást.
[42] A természetes egység körébe tartozó részcselekmények körében nincs akadálya annak, hogy a bíróság a vád tárgyává tett bűncselekmény törvényi tényállásának keretein belül az irányadó tényeket részben a vádtól eltérően állapítsa meg, és a bűncselekményt ne a vád alapján, hanem ennek megfelelően minősítse”.
[43] Értelemszerűen és a fentiekből is következően azonban erre csak akkor kerülhet sor, ha a vádban leírt cselekmény önmagában is büntetendő, azaz bűncselekmény. Amennyiben nem az, akkor a bíróság által megállapított, a vádiratban nem szereplő további tény fogalmilag nem eshet a cselekményegység keretei közé; ami ugyanis nem bűncselekmény, az a büntetőjogi felelősség szempontjából közömbös, így nem alkothat egységet bűncselekménnyel, annak része nem lehet. Következésképpen, ha az ügyészség olyan cselekmény miatt emel vádat, ami nem bűncselekmény, azt a bíróság nem egészítheti ki olyan tények megállapításával, amelyek már bűncselekményt alapoznak meg. Ez ugyanis a törvényes vád bíróság általi pótlását, az pedig azt jelentené, hogy a bíróság alkotmányos kereteiből kilépve, a funkciómegosztás elve által körülírt lehetőségein túlterjeszkedne (EBH 2016.B.4.).
[44] A II. r. vádlottal szemben a vádhatóság kizárólag azt tette vád tárgyává, hogy áthívta G. A.-t az édesanyjához, majd – ezen alkalommal – hallotta, amint az I. r. vádlott felhívta őt a sértett bántalmazásának vagy esetleges megölésének kivitelezésére vagy megszervezésére, és azzal egyetértett, hangosan helyeselt. Ezt már az elsőfokú bíróság sem tekintette a bűncselekmény részének. A másodfokú bíróság pedig azt is kifejtette, hogy nincs arra adat, miszerint G. A. áthívásakor a II. r. vádlott tisztában lett volna I. r. vádlott szándékával, a későbbiekben pedig – pusztán a sértett szidalmazásával és az édesanyjával való, szóban is kifejezett egyetértésével – nem valósított meg a Btk. 11. §-ába illeszkedő magatartást; a bűnsegély megállapítása pedig előkészület kapcsán kizárt. Mindezt az ügyészség fellebbezése sem támadta, és a Legfőbb Ügyészség átiratában maga is ezzel egyező álláspontot fejtett ki.
[45] Ezzel a Kúria is egyetértett. Mivel az előkészület alanya még részben sem valósítja meg annak a bűncselekménynek az elkövetési magatartását, amelyre az előkészület irányul, a bűncselekmény elkövetésének előkészületi szakaszában nem lehet tettesek és részesek között különböztetni, s egy előkészületi cselekménynek nincs kísérlete. Ugyanakkor az egyébként valamely bűncselekmény törvényi tényállásába – jellegénél fogva, miután azt szükségszerűen megelőzi – még nem illeszkedő, de külön rendelkezéssel mégis büntetendővé tett cselekmény általában nem büntetett előkészületi magatartásainak megvalósítója kizárólagosan önálló tettes lehet. Valamely bűncselekmény külön rendelkezéssel büntetendővé tett előkészületének elkövetője tehát minden esetben önálló tettes, vagyis nem állapítható meg társtettesi, felbujtói és bűnsegédi elkövetői alakzat – függetlenül attól, hogy az elkövető az elkövetés céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik, illetőleg ezen magatartások közül egyet, többet vagy valamennyit tanúsítja-e (Kúria Bfv.II.758/2016/6). Következésképp a bűncselekményre felhívóval való egyetértés, azaz az előkészület támogatása, az ahhoz nyújtott „pszichikai bűnsegély” nem bűncselekmény.
[46] Mindez azonban a jelen ügyben azt is jelenti, hogy a bíróság által megállapított további, a vádiratban nem szereplő tények, így a II. r. vádlott 2014. október 11. napján kifejtett magatartása sem eshet a tettazonosság keretei közé a vád tárgyává tett cselekménnyel, minthogy a vád tárgyává tett cselekmény – a II. r. vádlott tekintetében – nem bűncselekmény.
[47] Következésképpen a II. r. vádlott 2014. október 11-i cselekvőségére vonatkozó tényállás megalapozottságának vizsgálata szükségtelenné vált, és közömbös az is, hogy a másodfokú bíróság elmulasztotta ezen tényállásrész büntetőjogi értékelését. A vádelvet nem sérti, ha a bíróság a természetes egység körébe tartozó cselekmény részeit képező egyes tényeket akkor is megállapít, ha azt a vád nem tartalmazza. Amennyiben azonban a vádban leírt magatartás nem bűncselekmény, akkor a bíróság nem állapíthat attól eltérő, más tényeken alapuló, a vádlott büntetőjogi felelősségét megalapozó tényállást. Jelen ügyben – a II. r. vádlott tekintetében – ez történt.
[48] A Kúria ezért – törvényes vád hiányában – a vádelv sérelmével megállapított tényállásrészeket figyelmen kívül hagyva – kizárólag a bíróság által megállapított tényállás szerint 2014. augusztus 10. napja körül történteket tekintette ítélkezése alapjának. E körben pedig a II. r. vádlott – az ügyészség által sem vitatottan – nem követett el bűncselekményt. Ezzel – a korábban kifejtettek szerint – a Kúria is egyetértett.
[49] A II. r. vádlott felmentésére tehát bűncselekmény hiányában – a Be. 566. § (1) bekezdés a) pontja alapján – törvényesen került sor. Ugyancsak megfelelnek a törvénynek a másodfokú ítéletnek a II. r. vádlottat érintő egyéb rendelkezései is.
[50] Mindezek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét a II. r. vádlott tekintetében a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. II. 744/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás