BÜ BH 2020/321
BÜ BH 2020/321
2020.11.01.
A fellebbezés elutasítására vonatkozó döntés a bíróság nem ügydöntő végzései közé tartozik. A bíróság határozatát azzal kell közölni, akire nézve rendelkezést tartalmaz, valamint a tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása körében hozott határozat kivételével az ügyészséggel. Így a nem ügydöntő végzéssel szemben biztosított fellebbezési jog arra terjed ki – a törvény eltérő rendelkezése hiányában –, akivel azt közölte a bíróság. Ezért a védő fellebbezésének elutasítására vonatkozó rendelkezéssel szemben a védőt önállóan illeti meg a fellebbezési jog, a terheltnek ezen végzéssel szemben nincs jogorvoslati joga [Be. 42. § (1) bek., 454. § (1) és (3) bek., 579. § (2) bek.].
[1] A törvényszék a 2020. január 17. napján meghozott végzésével a terhelt védőjének összbüntetésbe foglalásra irányuló indítványát elutasította.
[2] A végzés ellen a terhelt által bejelentett fellebbezés folytán másodfokú bíróságként eljáró ítélőtábla a 2020. március 25. napján meghozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, egyben a terhelt védője által bejelentett fellebbezést – elkésettség okából – elutasította.
[3] Az ítélőtábla a végzés indokolásában kifejtette, hogy a Be. 588. § (1) bekezdése értelmében az elkésett fellebbezés elutasításáról az elsőfokú bíróság jogosult dönteni, azonban ennek elmulasztása esetén a másodfokú bíróság a Be. 597. § (1) bekezdése szerint köteles erről rendelkezni.
[4] Az ítélőtábla a terhelt védőjének fellebbezését elutasító rendelkezés vonatkozásában – a Be. 614. § (1) bekezdése alapján – végzésével szemben jogorvoslati jogot biztosított.
[5] Az ítélőtábla végzése ellen az I. rendű vádlott a kézbesítési íven jelentett be fellebbezést, melyet nem indokolt.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt fellebbezését alaptalannak tartotta és az ítélőtábla végzésének helybenhagyását indítványozta.
[7] A terhelt fellebbezése a törvényben kizárt.
[8] Az ítélőtábla a Be. 614. § (1) bekezdése alapján törvényesen biztosított jogorvoslati jogot végzésének a törvényszék végzése ellen a terhelt védője által bejelentett fellebbezést elutasító rendelkezésével szemben.
[9] A Be. 42. § (1) bekezdése értelmében a védő – ha a törvény eltérően nem rendelkezik – teljeskörűen gyakorolhatja a terhelt mindazon jogát, amely jellegénél fogva nem csak a terhelt személyéhez fűződik. A védő e jogokat önállóan, védői jogokként gyakorolja.
[10] A Be. 39. § (1) bekezdés i) pontja alapján a terheltet megilleti a jogorvoslat joga.
[11] Mindezek tükrében a védőt is megilleti a jogorvoslat joga, melyet önállóan, védői jogként gyakorolhat. Ebből viszont az is következik – miként arra a védő érveivel szemben az ítélőtábla helyesen rámutatott –, hogy a fellebbezés bejelentésére nyitva álló határidő a védőre vonatkozóan önállóan nyílik meg a jogorvoslattal támadható határozat kézbesítését követően.
[12] Helytelen ezért az az álláspont, hogy a terhelt fellebbezés bejelentésére irányuló akaratnyilvánításától kellene számítani a védőre vonatkozó jogorvoslati jog gyakorlására vonatkozó határidő kezdetét; különösen abban az esetben, ha a védőnek a bíróság határozatát szabályszerűen kézbesítették.
[13] A fellebbezés elutasítására vonatkozó döntés a bíróság nem ügydöntő végzései közé tartozik. A bíróság határozatát azzal kell közölni, akire nézve rendelkezést tartalmaz [Be. 454. § (1) bek.], valamint a tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása körében hozott határozat kivételével az ügyészséggel [Be. 454. § (3) bek.]. Így a nem ügydöntő végzéssel szemben a Be. 579. § (2) bekezdésében biztosított fellebbezési jog arra terjed ki – a törvény eltérő rendelkezése hiányában –, akivel azt közölte a bíróság. Így a védő fellebbezésének elutasítására vonatkozó rendelkezéssel szemben a védőt önállóan illeti meg a fellebbezési jog, ugyanakkor a terheltnek e vonatkozásban nincs jogorvoslati joga.
[14] A Be. 614. § (1) bekezdése és a (3) bekezdés b) pontja értelmében az ítélőtábla által lefolytatott másodfokú eljárásban hozott olyan nem ügydöntő végzés elleni fellebbezést, amely ellen az elsőfokú bírósági eljárásban fellebbezésnek van helye, a Kúria bírálja el.
[15] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a terheltnek – a másodfokú bíróság végzésének a védői fellebbezést elutasító rendelkezése ellen bejelentett – fellebbezése nem jogosulttól származik, melyet a másodfokú bíróság elmulasztott elutasítani, azért a Be. 588. § (1) bekezdésére tekintettel a Be. 597. § (1) bekezdése alapján azt elutasította.
(Kúria Bpkf. I. 644/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
