Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

PÜ BH 2020/329

PÜ BH 2020/329

2020.11.01.
I. A szomszédjogi sérelemre alapított, a szükségtelen zavarástól való tartózkodás tilalmának megsértésével keletkezett károk megtérítése iránti követeléseket a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó általános szabályok szerint kell elbírálni.
II. A zavarás fennállása bizonyításra szoruló ténykérdés, a zavarás szükségtelenségének megállapítása a bíróság mérlegelési tevékenységét igénylő jogkérdés. A zavarás ténye önmagában nem alapítja meg a kártérítési felelősséget, és csak akkor kell vizsgálni, hogy a perbeli ingatlanok értékcsökkenését eredményezte-e, ha a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva a zavarás szükségtelenségére következtet.
III. Minden esetben egyedileg kell azt megítélni, hogy a lakóingatlanok közelében felállított mobil-átjátszó-torony létesítése és üzemeltetése sérti-e a tulajdonosoknak az ingatlanuk zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az az általános tűrési küszöböt meghaladja [2013. évi V. tv. (Ptk.) 5:23. §, 6:519. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesek tulajdonában álló ingatlanok közelében az alperes 2015 novemberében jogerős építési engedély alapján 40 méter magas antennatartó tornyot és bázisállomást (a továbbiakban úgy is mint: hírközlési építmény) épített. A torony tetején folyamatosan villogó vörös fényjelzés van.
[2] Az alperes évek óta tervezte az építkezést, mert a fejlődő technológia és az ahhoz igazodó fogyasztói elvárásoknak megfelelő hírközlési szolgáltatás nyújtása érdekében növelnie kellett az M7 autópálya adott szakaszánál és annak környékén a lefedettséget. Számolt azzal is, hogy a környék lakosságszáma növekszik, a terület egyre jobban beépül, és ezzel növekedni fog a szolgáltatása iránti kereslet. Az alperes a tervezett hírközlési építmény helyéről éveken át egyeztetett a helyi önkormányzattal, a megvalósítás helyszíneként több lehetséges ingatlan is felmerült, majd a végleges helyszín mellett – egyéb tényezőkön kívül – a környezet gyér beépítettsége miatt is döntöttek.
[3] Az I., II., IV. és V. rendű felperes lakóházas ingatlanai és a III. rendű felperes tulajdonában volt beépítetlen telek körülbelül 2-4 km távolságra a városközponttól, a település közintézményeitől és a kereskedelmi hálózattól, a település olyan kies részén fekszenek, amelynek beépítettsége szórványos, nem voltak a környező telkeken lakóházak. Az ingatlanok az autópálya közvetlen közelében találhatók, az autópálya tengelyétől mért távolságuk körülbelül 60-80, illetőleg 350-400 méter. Az áram, víz- és gázközművek az utcában elérhetők voltak, de aszfaltburkolat és közvilágítás nem volt. A környék ingatlanforgalmi szempontból kevésbé volt kedvelt és keresett.
[4] A III. rendű felperes a hírközlési építmény megépítése után, 2017-ben az ingatlanát eladta.
[5] A felpereseket váratlanul érte az alperes beruházása, előtte arról velük nem egyeztettek. A megépült torony miatt elégedetlenek, mert az – látványa, fényhatásai miatt – zavarja őket az ingatlanaik használatában.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A felperesek keresetükben kérték, hogy a bíróság az ingatlanaik közelében megépített hírközlési építmény létesítésével összefüggésben a szomszédjogi szabályok megsértésével a tulajdonukat képező ingatlanok forgalmi értékének csökkenése miatt kötelezze az alperest kártérítés megfizetésére. Az I. rendű felperes 2 450 000 forint, a II. rendű felperes 5 800 000 forint, a III. rendű felperes 500 000 forint, a IV. rendű felperes 1 500 000 forint, az V. rendű felperes 2 450 000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[7] Hivatkoztak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:23. §-ára és 6:519. §-ára. Előadták, hogy a hírközlési építmény léte és működése szükségtelenül zavarja őket mint szomszédokat, és ezzel okozati összefüggésben az ingatlanaik forgalmi értéke csökkent. Álláspontjuk szerint az utcájuk végében található, ingatlanaikhoz közeli torony, bázisállomás és fényjelző berendezés létesítésével az alperes szükségtelenül, azaz az észszerű tűrési határon felül zavarta őket, mert a létesítmény tájidegen látvány, intimitásvesztést okoz, félelemkeltő és emiatt hátrányosan változott az ingatlanaik használhatósága, továbbá csökkent a forgalmi értékük. A szükségtelen zavarás tényét és az ingatlanok értékcsökkenésének mértékét álláspontjuk szerint a szakértői vélemény bizonyítja. Utaltak ezenfelül a tornyok egészségre káros hatásával összefüggésben köztudomásúnak tartott tényekre, valamint hivatkoztak több, hasonló ügyben hozott jogerős ítéletre. Álláspontjuk szerint az alperes nem tudta kimenteni magát a felelősség alól.
[8] Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatta annak jogalapját és összegszerűségét is. Szerinte sem a jogellenességet, azaz a szükségtelen zavarás tényét, sem a bekövetkezett kárt, az értékcsökkenést nem bizonyították a felperesek, de álláspontja szerint ezek bizonyítottsága esetén is mentesül a kárfelelősség alól, mert a felróhatóságát sikerrel kimentette. Utalt az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 96. § (3) bekezdésére, továbbá a szakvéleményt kifogásolva vitatta a kár mértékét.
[9] A jogellenes magatartás körében álláspontja szerint a szükségtelen zavarás bekövetkeztének vizsgálatakor az Eht. 96. § (3) bekezdésében írtakra figyelemmel abból kell kiindulni, hogy a hírközlési építményt – tíz évig tartó keresés után – úgy helyezte el az érintett ingatlanon, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában a környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékeken belül – a körülmények által lehetővé tett – legkisebb mértékben zavarja. Mindezekre tekintettel szerinte a hírközlési építmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül szükségtelen zavarásnak, márpedig kártérítésre a zavarás önmagában nem, csak a szükségtelen zavarás ad alapot.
[10] A kimentés körében hivatkozott arra, hogy nem volt más olyan helyszín, ahol a létesítményt kisebb zavarással fel lehetett volna építeni.
[11] A kár tekintetében a szakvéleményt azért kifogásolta, mert álláspontja szerint az „prekoncepciózus”, a szakértő olyan jogi, hírközlési, szakmai, orvosi, pszichológiai és sugárbiológiai kérdésekben foglal állást és von le hibás következtetést, amellyel kapcsolatban nyilvánvalóan nem rendelkezik kompetenciával. Mindemellett állította, hogy a szakvélemény szakmai hibákban is szenved, mert a forgalmi érték meghatározásához szükséges, megfelelő összehasonlító adatokat nem tartalmazza, a szakértő adatgyűjtése nem volt kellően széles körű, és nem támasztotta alá kellőképpen, hogy a hirdetési árakhoz képest a valós piaci értéket miért 15-20%-kal alacsonyabb összegben határozta meg. Álláspontja szerint a szakértő nem értékelte teljeskörűen az értékcsökkentő tényezőket. Kifogásolta, hogy a szakértő nem vette figyelembe értéknövelő tényezőként a mobil hang- és adatátviteli lefedettség javulását a perbeli ingatlanoknál, továbbá azt sem, hogy a bázisállomás 40 méter magas tornya azokat megvédve, villámhárítóként is funkcionál.
Az első- és másodfokú ítélet
[12] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest az I. rendű felperes részére 2 450 000 forint, a II. rendű felperesnek 5 800 000 forint, a III. rendű felperesnek 500 000 forint, a IV. rendű felperesnek 1 500 000 forint, az V. rendű felperesnek 2 450 000 forint és kamatai megfizetésére.
[13] Kifejtette, hogy a szükségtelen zavarást, az ezzel okozott kár bekövetkezését és mértékét, a felperesnek, míg azt a tényt, hogy az alperes által nyújtott közérdekű szolgáltatáshoz a toronyépítésre szükség volt, és objektíve létező, más kisebb mértékű zavarással járó elhelyezési lehetőség nem volt, az alperesnek kellett előadni és bizonyítani.
[14] Kiemelte, hogy akkor szükségtelen a zavarás, ha az kellő gondosság és körültekintés mellett elkerülhető. Utalt arra, hogy a jelen ügyben is irányadó a 2014. évi 13. számú elvi bírósági döntés (EBD 2014.P.13.) II. pontja, amely szerint „A [...] lakóingatlanok közvetlen közelében épített fémszerkezetű mobil-átjátszó--torony több szempontból és jelentős mértékben zavarja a szomszédos ingatlanok használóit, amely zavarás az észszerű tűrési határokon kívül esik. A zavarás jogkövetkezményeként elégséges, arányos és méltányos, ha a birtoklásában zavart fél vagyoni kompenzációt kap.”
[15] Indokolása szerint az irányadóként közzétett eseti döntések a tűrési küszöböt meghaladó szükségtelen zavarásként értékelik az ilyen torony közeli telepítését a kilátáselvonás, az intimitás elvesztése, az adott környezetbe nem illő, tájidegen (nyomasztó) létesítmény látványa, az erősebb szél esetén hallható zaj, továbbá az egészségre gyakorolt hatásától való félelemmel együtt járó ellenérzés miatt. A bíróság ezekben a döntéseiben – emelte ki – állást foglal arról, hogy a sérelmet szenvedettek egyfelől a magántulajdonuk zavartalan használatához, másfelől a mobilszolgáltatóknak az üzleti, gazdasági tevékenységük folytatásához fűződő érdekét mérlegelve összhatásában a zavarás szükségtelen, mert túllépi az általános, észszerű, számítható tűréshatárt. Ennélfogva a kártérítési felelősség megállapításához szükséges jogellenes magartártás – a szükségtelen zavarás – tényét megállapíthatónak találta. Álláspontja szerint ez a bírói gyakorlat töretlenül érvényesül az Eht. 96. §-ában foglalt rendelkezések ismeretében is, és ezt követte az Alkotmánybíróság is, amikor az Eht. 96. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről döntött.
[16] A felperesek személyes meghallgatása, és az előzetes bizonyítási eljárás körében beszerzett és a kiegészítést követően aggálytalannak minősített szakvélemény alapján megállapította, hogy a felperesek az észszerű tűrési határt meghaladó sérelmet szenvedtek el a torony megépítése folytán, valamint azzal okozati összefüggésben az általuk előadott sérelmekre figyelemmel ingatlanaik forgalmi értéke csökkent, a szakvéleményben megállapított mértékben.
[17] A kimentés körében rámutatott, hogy a perben az nem volt vitás, hogy az alperesnek milyen sok szempont figyelembevételével kellett kiválasztania az alkalmas helyszínt és ez mennyi időt vett igénybe. Álláspontja szerint a lényeges kérdés az volt, hogy az e szempontok szerint korábban alkalmasnak kiválasztott három ingatlan – amelyek közül legalább egy a becsatolt térképek, rajzok szerint kevésbé zavarta volna a szomszédokat, hiszen gyérebben beépített területen lett volna – miért nem volt alkalmas arra, hogy tornyot építsenek rá; kik, miért, milyen előnyök és hátrányokat mérlegelve döntöttek úgy, hogy azokon mégsem épüljön meg a torony. Érvelése szerint az alperes hiányos tényelőadása miatt nem ismertek kellően a végső, perbeli helyszín kiválasztását megelőző konkrét elképzelések, nincsenek az azokkal járó előnyök és hátrányok kellő körültekintéssel és gondossággal történő mérlegelésére utaló adatok, holott ezek feltárása és bizonyítása az alperes érdekkörébe esett, tehát a sikertelenség terhét ő tartozik viselni. E körben elutasította az alperes által felajánlott tanúbizonyításra, valamint a hírközlési igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló indítványt is.
[18] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[19] Indokolása szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatok alapján helytállóan, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegeléssel állapította meg, hogy a felperesek az észszerű tűrési határt meghaladó sérelmet szenvedtek el a torony megépítése okán, amelynek reparálása a szerződésen kívül okozott kár megtérítésére vonatkozó szabályok szerint lehetséges. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy a lakóingatlanok közelében a mobil-átjátszótorony létesítése és üzemeltetése sérti a felperes tulajdonosoknak az ingatlanuk zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az az általános tűrési küszöböt meghaladja.
[20] Kiemelte, hogy a károkozó alperes vonatkozásában a kimentő felelősségi rendszer körében az elsőfokú bíróság helyesen tájékoztatta az alperest a régi Pp. 3. § (3) bekezdése szerint őt terhelő bizonyítási teherről. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság alappal mellőzte a hírközlési szakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványát, mert azt nem a jogvita elbírálására irányadó körben terjesztette elő, a pernek azonban nem volt, és nem is lehetett a tárgya az Eht. speciális – a környezetvédelmi, közegészségügyi, közbiztonsági és építésügyi jogszabályok által megszabott határértékekre vonatkozó – rendelkezései betartásának vizsgálata. Mindemellett azzal érvelt, hogy az Eht. módosítása és az Alkotmánybíróság 10/2014. és 18/2015. számú határozatai fényében az alperes ezen előírások betartása mellett sem menthette ki magát a polgári jogi kártérítési felelősség alól.
[21] Kifejtette, hogy az alperes csupán állította, de nem bizonyította: a műszaki, technológiai sajátosságok miatt a meglévő elektronikus hírközlési építmények felhasználásával másutt nem lehetett a bázisállomást felépíteni, továbbá nem volt olyan állami tulajdonban lévő ingatlan, amelyen a torony jogszerűen létesíthető lett volna a lefedettségi követelmények teljesülése mellett, illetve az önkormányzat által felajánlott ingatlanok közül miért kizárólag a perbeli ingatlanon volt megvalósítható a beruházás. Erre tekintettel a bizonyítatlanságot az alperes terhén értékelve a kimentés sikertelenségét állapította meg. Megjegyezte továbbá, hogy az alperes akkor tett volna eleget a bizonyítási kötelezettségének, ha építésügyi igazságügyi szakértő kirendelését is kéri: ugyanis a műszaki szükségesség mellett az építés jogi lehetőségeinek (a tulajdonviszonyok, építésügyi szabályok) az értékelésével lehetett volna állást foglalni arról, hogy az alperes ezt a hírközlési építményt úgy valósította meg, olyan helyszínen telepítette, amely a zavarást azzal tette szükségessé és az adott helyszínen elkerülhetetlenné, hogy sehol másutt nem lehetett volna ezt a lefedettségnövelést elérni. Álláspontja szerint ugyanis az ilyen szomszédjogi zavaráson alapuló kártérítési perekben a vizsgálat tárgyát alapvetően az képezi, hogy miért éppen a perbeli feleknek kell elszenvedniük ezt a zavarást.
[22] Az alperes fellebbezésére figyelemmel, a helyszíni szemle adatai alapján fejtette ki, hogy mely okból találta a perbeli – az alperes szerint a tájba leginkább illeszkedő, környezetbarát, faszerkezetű – hírközlési építményt tájidegennek. Rögzítette, hogy a torony valóban faszerkezetű, azonban az építmény magasságára, formájára tekintettel a környezetétől elválik, nem képezi annak szerves részét, figyelemmel arra, hogy a terület felparcellázott és lakóházakkal beépített lakóövezet. Indokolása szerint önmagában az a körülmény, hogy a maga nemében elismerést kiváltó módon került megtervezésre és kivitelezésre az objektum, még nem teszi – elsősorban az egyébként műszakilag szükségszerű magassága folytán – azt az adott építészeti-természeti környezetbe illő építészeti alkotássá. Megjegyezte, hogy emellett az építményhez kapcsolódó egyéb negatív tényezők (hang- és fényhatás, félelemérzet) semmilyen kapcsolatban nem állnak a kivitelezés módjával.
[23] Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy az adott ügyben nem tekinthető értéknövelő tényezőnek, hogy a hírközlési építmény üzemeltetése révén javul a mobiltelefon- és internethasználat lehetősége. Kiemelte, hogy ma már nem az a kérdés a szolgáltatók részéről, hogy a lefedettséget biztosítsák – mivel ez a szolgáltatók versenyében már alapkövetelménnyé vált –, a hírközlési építmény feladata az is, hogy a megnövekedett ügyféligényeket minél jobban, gyorsabb adatátvitellel kiszolgálhassa. Rámutatott, hogy a szolgáltatás közérdekű jellege vitathatatlan – erre is figyelemmel elegendő a felperesek pénzbeli kárpótlása –, de önmagában nem vehető figyelembe értéknövelő tényezőként, mivel csekély a felperesek érdekkörében felmutatható haszna.
A felülvizsgálati kérelem
[24] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben – annak tartalma szerint – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[42] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[44] A Kúria előrebocsátja: a Ptk. 5:23. §-a szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. Amennyiben a dologi jogi jellegű szomszédjogi előírások megsértésével összefüggésben kár keletkezik, a károkozás relatív szerkezetű kárkötelmi viszonyt keletkeztet a károkozó és a károsult között. A szomszédjogi sérelemre alapított, a szükségtelen zavarástól való tartózkodás tilalmának megsértésével keletkezett károk megtérítése iránti követeléseket a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó általános szabályok szerint, a Ptk. 6:519. § alapján kell elbírálni.
[45] A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy helyes volt az elsőfokú bíróság pontosított tájékoztatása a bizonyítási kötelezettség vonatkozásában. A szükségtelen zavarás mint jogellenes magatartás tényét, az azzal okozott kárt, annak mértékét és az okozati összefüggést a felpereseknek kellett bizonyítaniuk; míg azt, hogy az alperes által nyújtott közérdekű szolgáltatáshoz a toronyépítésre szükség volt, mert másként a fejlettebb technológia alkalmazásához szükséges lefedettség biztosításának célját nem lehetett elérni, és objektíve létező, más kisebb mértékű zavarással járó elhelyezési lehetőség nem volt, az alperesnek kellett előadni és bizonyítani.
[46] A Ptk. 5:23. §-ának alkalmazásában a tulajdonos és mások érdekeinek összemérésére és egyeztetésére van szükség, amelynek során a szükségképpen ellentétes érdekek kiegyenlítése mentén húzható meg a tulajdonos használati jogának korlátja. Egyetértett azzal is a Kúria, hogy ennek meghatározása minden ügyben egyedileg, az eset összes körülményének az összevetése alapján történhet, és elsősorban a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[47] A Kúria utal arra, hogy a szomszédjogi alapon érvényesített, építéssel kapcsolatos kártérítési perekben a bírói gyakorlat számol azzal, hogy a társadalmi együttélés folytán, így a szomszéd tulajdonosoknak az ingatlanuk használata során is bizonyos zavaró hatásokkal együtt kell élniük, a zavarás pedig az általános értékítélet szerinti tűrési küszöbhöz mérten minősül szükségesnek vagy szükségtelennek. A tűrési küszöb megítélése esetenként változó, a zavarás jellegétől, a technikai fejlődés adott állásától és az érintett lakókörnyezet sajátosságaitól függően. Bírói mérlegelés eredményeként állapítható meg, hogy a zavarás szükséges mértékű vagy eléri az azt meghaladó szükségtelen mértéket, vagyis az észszerű tűréshatáron kívüli-e. Kiemeli a Kúria, hogy a zavarás ténye önmagában nem alapozza meg a kártérítési felelősséget, és ezért csak akkor kell vizsgálni, hogy a perbeli ingatlanok értékcsökkenését eredményezte-e a zavarás, ha a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva a zavarás szükségtelenségére következtet. Helyesen tekintette tehát az első- és másodfokú bíróság a zavarás fennállását bizonyításra szoruló ténykérdésnek, a zavarás szükségtelenségének megállapítását pedig a bíróság mérlegelési tevékenységét igénylő jogkérdésnek.
[48] A Kúria rámutat: a mobiltelefon- és internetszolgáltatás mára már nélkülözhetetlenné vált, a kellő lefedettség iránt széles körű igény mutatkozik. A jó minőségű szolgáltatás elérhetőségének biztosítása nem csak az alperes üzleti érdeke. A távközlési hálózat fejlesztése új bázisállomások telepítésével jár együtt, a perbelihez hasonló mobil tornyok építése, üzemeltetése országos jelenség. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a települések nagysága, beépítettsége, a terepviszonyok, az ingatlanok jellemzői tekintetében vannak egyéni különbségek. Ezért minden esetben egyedileg kell azt megítélni, hogy a lakóingatlanok közelében felállított mobil-átjátszótorony létesítése és üzemeltetése sérti-e a tulajdonosoknak az ingatlanuk zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az „az általános tűrési küszöböt” meghaladja (EBH 2006.1399.).
[49] Ebben a perben a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy felperesek ingatlanait illetően a torony létesítésével a zavarás ténye megállapítható, hiszen az a felperesek ingatlanai közelében épült, azokról látható. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a felperesek ingatlanai bár felparcellázott kertvárosi lakóövezetben helyezkednek el, de – az autópálya közelsége miatt – ez a terület szinte teljesen beépítetlen, gyéren lakott, a környéken számos elhagyott vagy erősen elhanyagolt ingatlan, helyenként szemét és törmelék található.
[50] Mindezekből következően elsősorban az alperes által választott helyszín környezetének – az autópálya láthatósága, az annak forgalma által okozott folyamatos zajhatás, a szabad szemmel is látható erőmű és olajfinomító létesítmény közelsége miatt – a mai állapotában is ipari jellege miatt a zavarás szükségtelenségét nem lehetett megállapítani. A környezetbarát szempontokat előtérbe helyező, faborítású és -színű, a meglévő környezeti adottságokhoz alkalmazkodó, attól nem idegen létesítmény a perbeli egyedi esetben – az adott, ipari jelleget mutató környezetben – nem lépi túl az általános, észszerűen számítható tűréshatárt, így nem fejt ki szükségtelen zavaró hatást.
[51] Az alperesnek az Eht. 96. §-ára vonatkozó érvelésével összefüggésben a Kúria azt azonban szükségesnek tartja kiemelni, hogy a felperesek a kárigényüket nem a bázisállomás létesítésével és működtetésével összefüggésben a közigazgatási eljárás során vizsgált határértékek megsértésével kapcsolatban terjesztették elő. Ezért a Eht. 96. § (3) és (4) bekezdésének alkalmazása az adott esetben nem jöhet szóba, hiszen a perben a határérték a kereset alapjául szolgáló zavaró hatások tekintetében fel sem merült.
[52] A fentieket figyelembe véve az alperes részéről a zavarás szükségtelensége nem állapítható meg, azaz a Ptk. 6:519. §-ában meghatározott kártérítés fogalmának egyik eleme – jogellenesség – hiányzik.
[53] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a felperesek keresetét elutasította.
(Kúria Pfv. I. 20.874/2019.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére