BK ÍH 2020/36.
BK ÍH 2020/36.
2020.06.01.
Az ismeretlen elkövető felderítésére irányuló cégbírósági iratbeszerzés, majd az ezt követően tartott házkutatás is félbeszakítja az elévülést. [Btk. 2. §, 1978. évi IV. törvény 33. § (1) bekezdés b) pontja, 35. § (1) bekezdése].
A törvényszék ítéletével bűnösnek mondta ki dr.I. B. IV. rendű vádlottat 4 rendbeli, a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tételének összegét 2000 Ft-ban állapította meg. Az így kiszabott 500 000 forint pénzbüntetésre 20 havi részletfizetést engedélyezett.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene I. B. IV. rendű vádlott és védője elsődlegesen a tényállás téves megállapítása miatt, felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbeztek.
A D.-i Fellebbviteli Főügyészség átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A védő fellebbezésének írásbeli indokolásában előadta, hogy a H. Kft. vonatkozásában megállapított bűncselekmény dr. I. B. IV. rendű vádlottra nézve elévült. Az elkövetéskor, azaz 2011. április 28. napján hatályban volt Büntető Törvénykönyv, az 1978. évi IV. törvény (rBtk.) 270. § (1) bekezdése szerint a közokirat-hamisítás bűntette 3 évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő. Ezt összevetve az elévülésre vonatkozó, 33. § (1) bekezdés b) pontjában írt szabállyal, mely szerint a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével a büntethetőség elévül, megállapítható, hogy a büntethetőséget megszüntető ok e vádlottal szemben 2014. április 28. napján bekövetkezett. Az elsőfokú bíróság azon álláspontja, mely szerint az elévülést a 2013. február 12. napján tartott házkutatás megszakította, téves. A nyomozás ugyanis nem dr. I. B. IV. r. vádlottal szemben folyt, a többi terhelttel szembeni tárgyi bizonyítási eszközök beszerzése volt az eljárási cselekmény célja. Ezen túl az indokolás nem felel meg a Be. elvárásainak, ugyanis abból nem állapítható meg, hogy a bírói mérlegelés zárt láncolatának felállítása megtörtént-e, és ha igen, akkor az megalapozott-e. Mindezek miatt, álláspontja szerint az elsőfokú ítélet a Be. 592. § (2) bekezdés d) pontja szerint részben megalapozatlan, mivel az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett. Indítványozta ezért, hogy a másodfokú bíróság a részbeni megalapozatlanságot bizonyítás felvétele nélkül küszöbölje ki, és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva dr. I. B. vádlottat mentse fel, illetve vele szemben az eljárást – elévülés miatt – részben szüntesse meg. Másodlagosan az első fokon kiszabott büntetés enyhítését kérte.
Az ítélőtábla a fellebbezéseket a Be. 598. § (2) bekezdése és a 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet 82. § (2) bekezdése alapján tanácsülésen bírálta el.
A vádlott és a védő fellebbezése az eljárás részbeni megszüntetése, a felmentés irányában nem, de a büntetés enyhítésére nézve alapos.
A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla a Be. 590. § (1) és (2) bekezdése alapján – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást, az ítélet megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását arra tekintet nélkül bírálta felül, hogy ki és milyen okból fellebbezett (teljes revízió). A Be. 590. § (9) bekezdése szerint a felülbírálat a (4) és (8) bekezdés keretei között az ítéletnek csak a fellebbezéssel érintett vádlottra vonatkozó rendelkezését, illetve részét érintette.
A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le. Nem vétett sem abszolút eljárási szabálysértést [Be. 608. § (1) bekezdés a)-f) pont], sem olyan relatív perjogi hibát [Be. 609. § (1), (2) bekezdés], mely az érdemi felülbírálatot kizárná.
A törvényszék a Be. 163. § (1)–(3) bekezdésében írt ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, és megalapozott tényállást állapított meg, mely a Be. 591. § (1) bekezdésében írt tényálláshoz kötöttség elvéből eredően a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
Az elsőfokú bíróság az ügy helyes megítélése szempontjából lényeges bizonyítékokat megvizsgálta és azokat okszerűen, a logika törvényei szerint, kifogástalanul értékelte. Következtetései perrendszerűek és a hibátlanul értékelt bizonyítás anyagán nyugszanak. A törvényszék vizsgálta a vádlottak vallomásait, melyek részben a vádat támogató terhelő bizonyítékot jelentettek. Értékelés körébe vonta a személyi bizonyítás során a lényeges tanúvallomásokat, a szakértői bizonyítást is a szükséges részletességgel folytatta le és nem maradt el a meghatározó tárgyi-okirati bizonyítékok mérlegre tétele sem.
A védelmi fellebbezések a bizonyítékok törvényes értékelésének támadásán keresztül vitatták a tényállás megalapozottságát, mely az eljárási törvény kizáró rendelkezése folytán eredményre nem vezethetett.
Figyelemmel a dr. I. B. vádlott védője által bejelentett elévülési kifogásra, az ítélőtábla rögzíti, hogy a nyomozóhatóság már 2013. januárjában megkereséseket bocsátott ki a IV. r. vádlott cselekvőségével érintett E. Kft. főbb partnerei vonatkozásában az illetékes cégbíróságok felé azok hivatalos iratainak, cégjegyzékének, társasági szerződéseinek beszerzése érdekében, ugyanis már ekkor megállapítást nyert, hogy azoknak közel azonos időpontban B. városba került áthelyezésre a székhelyük, valamint ezzel egy időben külföldi tulajdonosai lettek. Ezt követte a 2013. 02. 12. napján megtartott házkutatás, amit az Ny.-i Járásbíróság 2013. 02. 07. napján kelt végzésével rendelt el. Megállapítható, hogy nem csupán ezen házkutatás, hanem már azt megelőzően a cégbírósági iratok beszerzése is olyan, a büntetőeljárást előbbre vivő eljárási cselekmény volt, ami a bűncselekményben érintett valamennyi (akkor még részben ismeretlen) elkövető büntetőjogi felelősségének a megállapítására irányult. A cégbíróság megkeresése és a nyomozás meghosszabbítására irányuló előterjesztés nem hagy kétséget afelől, hogy a nyomozóhatóság a cégbírósági közhiteles cégnyilvántartásba bekerült fiktív cégadatok vonatkozásában is már az elévülést megelőzően végzett nyomozási cselekményeket, valamennyi lehetséges abban közreműködő elkövetővel szemben.
Az elkövetéskor, azaz 2011. április 28. napján, és a nyomozás ideje alatt hatályban volt rBtk. 274. § (1) bekezdése szerint a közokirat-hamisítás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább – amint arra a védő rámutatott, az elsőfokú bíróság által rögzített öt évvel szemben – három év elteltével a büntethetőség elévül.
Az 1978. évi IV. törvény 35. § (1) bekezdése szerint az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik. Az elévülést tehát a hatóság olyan eljárási cselekménye szakítja félbe, amely az elkövető ellen irányul, és az adott bűncselekménnyel kapcsolatos. Ez nem jelenti azt, hogy az elkövető személye feltétlenül ismert; az ismeretlen tettes elleni nyomozás is félbeszakíthatja az elévülést. A bűncselekmény elévülését csak azok, az ügy előbbrevitelét célzó, tehát érdemi eljárási cselekmények szakítják félbe, amelyek ténybeli alapja azonos az utóbb vád tárgyává tett cselekmény ténybeli alapjával, illetve amelyek meghatározott személy ellen a fentebb említett tények bekövetkezésében, előidézésében játszott szerepének tisztázására irányulnak. E feltételek együttes teljesülése esetén az elévülés attól függetlenül félbeszakad, hogy a büntetőeljárás megindítására a későbbi vádlott, ismeretlen személy vagy más ismert személy ellen került-e sor, illetve, hogy a vádlottal szemben a bűncselekmény megalapozott gyanújának közlése, gyanúsítottkénti kihallgatása megtörtént-e.
Elkövető az, aki a bűncselekménynek a Btk. általános és különös részében meghatározott törvényi tényállását megvalósítja, vagy részesként közreműködik a bűncselekmény elkövetésében. Tapasztalati tény, hogy van olyan elkövető, akinek kilétét nem lehet felderíteni, ezért soha nem lesz belőle terhelt, de olyan is, amikor a terhelt nem elkövetője a terhére rótt bűncselekménynek. A terhelt az, akit bűncselekmény alapos gyanúja terhel, és emiatt büntetőeljárást folytatnak ellene. Ebből következően az elkövető és a terhelt nem azonos fogalmak, nem fedik egymást (Legf. Bír. Bfv.II.1.103/2009/5. szám). Az elkövető anyagi jogi, a terhelt (gyanúsított, vádlott, elítélt) eljárásjogi fogalom. Utóbbi rendeltetése az eljárási joggyakorlással veszi kezdetét, és ismert kilétű személyt takar. Ezzel szemben az elkövető fogalma átfogja mind az ismeretlen, mind pedig az ismert kilétű személyt, mert rendeltetése a büntetőigény érvényesítésével függ össze. Az elévülés attól függetlenül kezdetét veszi, hogy indul-e, és ha igen, mikor büntetőeljárás, viszont azt a büntetőeljárási cselekmény attól függetlenül félbeszakítja, hogy ismert vagy ismeretlen kilétű személy (mint elkövető) ellen irányul-e.
Az elkövető kilétének ismerete nem feltétele, hanem legfeljebb célja a nyomozás elrendelésének. A nyomozás feladata – egyebek mellett – az elkövető személyének felderítése. Az elkövető személyének ismeretlensége nem azt jelenti, hogy az elkövető ne lenne konkrét személy, hanem csupán azt, hogy kiléte a nyomozó hatóság előtt még nem ismert. Ennélfogva, amikor ismeretlen személy esetében elrendelik a nyomozást, akkor az valójában nemcsak tárgyi, hanem alanyi szempontból is meghatározott, szükségképpen mindig valaki ellen, az elkövető ellen történik. Általa nem csupán önmagában a tett, hanem elkövetője is üldözötté válik. Az elévülést akkor is félbeszakítják a nyomozó hatóság intézkedései, ha csupán egy ismeretlen tettes felkutatása érdekében foganatosította a hatóság a büntetőeljárási cselekményt. Mindaddig, amíg nem körvonalazódott az egyes terheltek elkövetési magatartása, a nyomozás nyilvánvalóan valamennyiük ellen folyt, függetlenül attól, hogy a többes elkövetésről a hatóságnak nem volt tudomása (Legf. Bír. Bfv.I.397/2007/5. szám).
Büntetőeljárási az olyan cselekmény, mely az eljárási törvényben kifejezetten szabályozott, illetve elvégzésére az eljárási törvény szabályai adnak felhatalmazást, teljesítése a büntetőeljárás érdekében áll.
A nyomozás elrendelése büntetőeljárási cselekmény, a büntetőeljárás megindítását, ekként annak előbbrevitelét szolgálja. Nem kötelessége a nyomozó hatóságnak a nyomozás elrendelésekor megjelölnie név szerint a lehetséges gyanúba került személyeket, továbbá a cselekmények helyes és hiánytalan minősítése sem kötelessége, mert a feljegyzésnek csak az eljárás szempontjából leglényegesebb tényekre kell szorítkoznia. A nyomozás elrendelése a törvény szerint a feljelentést tartalmazó iraton is feljegyezhető. Irreleváns, ha a későbbi vádlottakat a nyomozás elrendelése során nem nevezték meg, valamint az is, ha valamelyik bűncselekményt a nyomozási iratokban nem említették meg. Az elévülés szempontjából jelentősége van annak, hogy a nyomozás elrendelése a sértett feljelentése tárgyában történt-e. A feljelentés elkövetési időre és helyre konkretizált tartalmához igazodó nyomozás elrendelése kiterjed a feljelentés tárgyát képező cselekmények ténybeliségére.
Nincs jelentősége az elévülés szempontjából annak sem, hogy a gyanúsításban a cselekményt miként minősítették. Az elévülést a törvényi követelményeknek maradéktalanul megfelelő eljárási cselekmények minden alkalommal félbeszakítják.
A nyomozás elrendelésekor, különösen a nehéz jogi megítélésű, kiterjedt tényállású vagyon elleni ügyekben még nem lehet megállapítani, hogy az esetenként évekig tartó nyomozási cselekmények során mely bűncselekményekre nézve merül fel olyan alapos gyanú, ami a gyanúsítottkénti kihallgatást indokolja. Az elévüléssel kapcsolatos bírósági vizsgálat tehát nem irányulhat arra, hogy a nyomozás elrendelésekor a feljegyzésben szerepelt-e az összes bűncselekménnyel kapcsolatos tényállási elem, hanem csupán azt vizsgálhatja, hogy a teljeskörűen befogadott feljelentésben, illetőleg a feljelentés kiegészítésében, amely eredményre vezetett, ezek az adatok szerepeltek-e.
Mindezek egybevetésével megállapítható, hogy a törvényszék helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a 2013. február 12. napján tartott házkutatás az elévülést félbeszakította, de az is megállapítható, hogy már a 2013. januárjában kiadott okiratbeszerzésre irányuló megkeresés is ugyanezzel a joghatással járt.
Az elsőfokú bíróság törvényesen vont következtetést a fellebbezéssel érintett vádlott bűnösségére, és a cselekmény minősítése is megfelel az anyagi jognak.
Az első fokon eljárt bíróság alapvetően helyesen feltárta az irányadó enyhítő és súlyosító körülményeket, azonban azokat, összevetve a büntetéskiszabás egyéb elveivel, nem a súlyuknak megfelelően értékelte. A Btk. 33. § (4) bekezdésének alkalmazásával kiszabott pénzbüntetés az idézett elvekkel összhangban áll, és igazodik a bűncselekmények tárgyi súlyához. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság által is hivatkozott 2/2017. (II. 10.) AB határozat helyes értelmezése szerint az eljárás elhúzódását az időmúláson mint enyhítő körülményen kívüli, a terhelt részére további kedvezményt indokló körülményként kell figyelembe venni. Ez okból az ítélőtábla a pénzbüntetés törvényszék által megállapított napi tételeinek számát 150 napra enyhítette. Így a büntetés enyhítésére irányuló védelmi jogorvoslat eredményre vezetett.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a fellebbezéssel érintett dr. I. B. IV. rendű vádlottra nézve a szükséges részben a Be. 604. § (1) bekezdés b) pontja és 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, míg a törvénynek megfelelő rendelkezéseit a Be. 604. § (1) bekezdés a) pontja és 605. § (1), (2) bekezdése alkalmazásával helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Bf.II.693/2019/14.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás