PÜ BH 2020/362
PÜ BH 2020/362
2020.12.01.
I. Az élettársak közös szerzése mellett szóló törvényi vélelem nem terjed ki arra, hogy az élettársak szerzéshez való hozzájárulásának aránya azonos mértékű. Az azonos mértékű közreműködési arány mint kisegítő törvényi szabály kizárólag akkor alkalmazható, ha a tényleges arány bizonyítás útján még mérlegeléssel sem állapítható meg.
II. A közreműködés arányát az élettársi kapcsolat teljes tartamára egységesen, az élettársak összes jövedelmének összevetésével kell meghatározni függetlenül attól, hogy az együttélés egyes elkülöníthető szakaszaiban az arány eltérő volt és az adott vagyontárgyat mikor szerezték [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 578/G. § (1) bek.; 1952. évi III. tv. (régi Pp.) 164. § (1) bek., 206. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes és a 2010. január 24-én elhunyt Sz. K. (a továbbiakban: az örökhagyó) 1966-tól az örökhagyó haláláig élettársi kapcsolatban éltek. Az alperesek az örökhagyó törvényes örökösei.
[2] A felperes 1966-ban gyors- és gépírói végzettséget, 1971-ben érettségit szerzett. 1965. szeptember 5-től különböző gyors- és gépíró munkakörben dolgozott 2004. március 1-jei nyugdíjazásáig.
[3] Havi személyi alapbére 1968-ban 1000 forint; 1975. január 1-től 1900 forint, szeptember 1-től 2200 forint; 1976. október 1-től 2300 forint; 1981. január 1-től 3300 forint; 1982. január 1-től 3450 forint; 1985. január 1-től 4150 forint, szeptember 1-től 4250 forint; 1986. január 1-től 4500 forint; 1987. január 1-től 4650 forint, április 1-től 4950 forint, július 1-től 5050 forint; 1988. szeptember 1-től 6250 forint; 1989. szep-tember 1-től 7900 forint volt. A nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló, 1988 és 2004 közötti átlagkeresete havi 67 153 forint; a 2004. március 2-től folyósított nyugdíja 33 375 forint, az ellátás összegének megállapításakor figyelembe vehető szolgálati ideje 1965. szeptember 5. és 2004. március 1. között 33 év volt. 1965. november 1-től 1966. december 21-ig, 1999. január 18-tól 2003. február 28-ig és 2004. január 1-től 2004. február 26-ig nem igazolt szolgálati időt. A nyugdíj folyósításának kezdő napján nem érte el a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért öregségi nyugdíjra nem, csak csökkentéssel előrehozott öregségi nyugdíjra volt jogosult.
[4] Az örökhagyó közgazdasági egyetemi végzettséggel rendelkezett, 1960. szeptember 1-től állt folyamatosan munkaviszonyban. Igazolt éves jövedelme 1986-ban 121 721 forint (havi: 10 143 forint); 1987-ben 127 686 forint (havi: 10 640 forint); 1988-ban 179 096 forint (havi: 14 924 forint); 1989. május 31-ig havi 14 350 forint. 1989. június 1-től havi 17 000 forint munkabérrel foglalkoztatták. A nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló, 1988 és 2001 közötti átlagkeresete havi 79 577 forint; a 2001. október 18-től folyósított nyugdíja 63 295 forint, az ellátás összegének megállapításakor figyelembe vehető szolgálati ideje 1957. július 1. és 2001. szeptember 30. között 41 év volt. 2001. május 14-től 2001. augusztus 31-ig nem igazolt szolgálati időt. A nyugdíj folyósításának kért kezdő napján nem érte el a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért öregségi nyugdíjra nem; csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra volt jogosult.
[5] Az örökhagyó a K.-i, belterületi beépítetlen terület ingatlant (a továbbiakban: az ingatlan) az 1972. június 5-én aláírt adásvételi szerződéssel 31 360 forint vételárért vette meg. A felperes és az örökhagyó a telek vételárát a közös megtakarításukból fizették ki. 1979-ben kértek építési engedélyt nyaraló építésére. Az építkezésre közös bevételeiket használták fel, a nyaraló 1989-re készült el.
[6] A közjegyző az örökhagyó hagyatékát – egyebek mellett az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát – törvényes öröklés jogcímén az örökhagyó elhunyt anyai ági féltestvére leszármazóinak – az alpereseknek – adta át egymás között egyenlő arányban; az ingatlan további 1/2 tulajdoni hányadára az eljárást jelen per jogerős befejezéséig felfüggesztette.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[7] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy élettársi vagyonközösség jogcímén megszerezte az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát, ezért az ingatlan 1/2 tulajdoni hányada nem tartozik az örökhagyó hagyatékába. Keresetének ténybeli alapjául arra hivatkozott, hogy az örökhagyóval 1966-tól haláláig élettársi kapcsolatban éltek; a telek és a felépítmény az élettársi közös vagyonba tartozott; a szerzésben való közreműködésük aránya azonos volt.
[8] Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Vitatták az élettársi kapcsolat fennállását, az ingatlan közös vagyoni jellegét. A szerzési arányt az élettársi kapcsolat megállapítása esetén az örökhagyó által elért magasabb jövedelem miatt az örökhagyóra kedvezőbben 1/3-2/3 arányban határozták meg.
[9] A Kúria által hatályában fenntartott jogerős közbenső ítélet megállapította, hogy a felperes és az örökhagyó 1966-tól 2010. január 24-ig élettársi kapcsolatban élt.
Az első- és másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy felperes élettársi vagyonközösség jogcímén megszerezte az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát és az ingatlan 1/2 tulajdoni hányada nem tartozik az örökhagyó hagyatékába. Döntését a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 578/G. § (1) bekezdésére alapította.
[11] A tanúvallomások alapján megállapította, hogy a felperes és az örökhagyó a telek vételárát, továbbá a felépítmény költségeit az élettársi közös vagyonból fedezte. Az élettársak szerzésben való közreműködése arányának meghatározása érdekében megkísérelte felderíteni a jövedelmüket. A bizonyítás azonban nem vezetett eredményre, mert az örökhagyónak csak az 1986 és 1988 közötti munkabérét lehetett megállapítani. Nem fogadta el az alpereseknek azt az indítványát, hogy az örökhagyó okiratokkal nem bizonyítható jövedelmének meghatározásához használja fel a korabeli jogszabályokban rögzített munkabéreket; továbbá azt sem, hogy köztudomású tényként fogadja el: az örökhagyó jövedelme egyetemet végzett közgazdászként legalább kétszerese volt, mint a felperesé.
[12] Az élettársak jövedelmének pontos összege nem volt megállapítható, ezért a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdés második fordulata alapján úgy tekintette, hogy a szerzésben való közreműködésük aránya azonos.
[13] A felek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és azt állapította meg, hogy a felperes élettársi vagyonközösség jogcímén az ingatlan 1/3 tulajdoni hányadát szerezte meg és az ingatlan 1/3 tulajdoni hányada nem tartozik az örökhagyó hagyatékába.
[14] A régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdés törvényi vélelmet létesít arra, hogy az élettársi jogviszony tartama alatt megszerzett és annak megszűnésekor is meglévő vagyontárgyak a szerzésben való hozzájárulás arányában az élettársak közös tulajdona. Nem vélelmezi viszont azt, hogy az élettársak a szerzéshez egyenlő arányban járultak hozzá. Téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy adatok hiányában nem lehet becsléssel megállapítani a szerzésben való közreműködés arányát. A jelen perben ugyanis vannak olyan egyéb adatok, amelyek alátámasztják: az örökhagyó jövedelme meghaladta a felperesét.
[15] A felperes kizárólag azt állította, hogy jövedelmük azonos volt; a háztartásban végzett munkára vagy egyéb, a szerzési aránynál figyelembe vehető forrásokra nem hivatkozott. A másodfokú bíróság felhívására úgy nyilatkozott, hogy az örökhagyó munkakönyve és a jövedelmét igazoló iratok nincsenek a birtokában, azokat nem tudja csatolni. Az örökhagyó jövedelme feltárhatatlanságának következményeit abban a körben a felperes is viselni kényszerül, hogy nem tudta bizonyítani: jövedelme azonos volt az örökhagyóéval.
[16] Mindez mérlegelési helyzetet teremtett a bíróság számára az örökhagyó jövedelmének meghatározására. Ezt a mérlegelést az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán nem végezte el, ennek a másodfokú bíróság tett eleget.
[17] A mérlegeléshez szempontot jelentett a felperes 1968, 1975, 1976, 1981, 1982, 1985-1988. évi jövedelme, az 1988 és 2004 közötti nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló átlagkeresete és a 2004 utáni nyugdíja; az örökhagyó 1986-1990. évi jövedelme, az 1988 és 2001 közötti nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló átlagkeresete és a 2001 utáni nyugdíja; az élettársak barátjának tanúvallomása, amely szerint az örökhagyó jövedelme az 1970-es években körülbelül kétszer nagyobb volt, mint a felperesé.
[18] A másodfokú bíróság a mérlegelés során figyelembe vette a korabeli jogszabályokat is: az 1971. április 1. napjától hatályos, a munkások és alkalmazottak alapbérének megállapításáról szóló 7/1971. (IV. 1.) MüM rendelet 5. számú melléklet C. táblázat 6. pontja szerint az örökhagyó besorolás szerinti bére 4400-6000 forint lehetett. Az 1973. december 27. napjától hatályos 15/1973. (XII. 27.) MüM rendelet II/3. táblázata szerint a 2104 kulcsszámhoz tartozó munkakört betöltő munkavállaló besorolási bére 2600-4500 forint, az 1980. december 29. napjától hatályos 30/1980. (XII. 29.) MüM rendelet 3. számú melléklete szerint a 6224 kulcsszámhoz tartozó munkavállaló besorolási bére 3500-8000 forint, míg az 1984. január 1. napjától hatályos 7/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelet II/3. táblázata szerint a 6223 kulcsszámhoz tartozó munkakört betöltő munkavállaló besorolási bére 4500-11000 forint volt.
[19] A másodfokú bíróság ezekből az adatokból mérlegeléssel azt a következtetést vonta le, hogy az örökhagyó jövedelme már 1972-ben, a telek megvásárlásakor is legalább kétszerese volt a felperes jövedelmének. Ez azt eredményezi, hogy a szerzési arány az örökhagyóra kedvezőbben: 1/3-2/3.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 206. § (1) bekezdését és a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdését jelölte meg.
[25] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A Kúria döntése és jogi indokai
[28] A Kúria a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között bírálta felül. Kizárólag azt vizsgálta: jogszabálysértő-e a jogerős ítélet azért, mert az élettársak szerzésben való közreműködését nem a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdés második fordulata alapján azonos arányban, hanem a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével a felperesre terhesebben 1/3-2/3 arányban állapította meg.
[29] A felülvizsgálati kérelem megalapozatlan.
[30] A Kúria rögzíti: a következetes bírói gyakorlat szerint élettársi közös vagyon megosztása és élettársi közös vagyoni szerzés jogcímére alapított tulajdonjog megállapítása iránti perekben az élettársak szerzésben való közreműködési arányát az élettársi kapcsolat teljes tartamára egységesen; az együttélés teljes tartama alatt befolyt összes jövedelmük összevetésével kell meghatározni, függetlenül attól, hogy az együttélés egyes elkülöníthető szakaszaiban eltérő volt a közreműködésük aránya és az adott vagyontárgyat mikor szerezték. Az élettársak valamennyi vagyontárgyon az életközösség egészére irányadó szerzési aránynak megfelelően szereznek tulajdoni hányadot (BH 1996.258., Kúria Pfv.II.20.708/2019/2., BDT 2011.2492.).
[31] A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül rögzítette, hogy a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdés második fordulata nem jelent vélelmet az élettársak szerzéshez való egyenlő arányú hozzájárulására. Ez a szabály ugyanis nem vélelem, hanem kisegítő szabály, amelyet kizárólag akkor lehet alkalmazni, ha bizonyítás útján még mérlegeléssel sem állapítható meg a szerzésben való közreműködés aránya (Kúria Pfv.II.21.142/2012/4.). Ellenkező értelmezés egyrészt azt eredményezné, hogy a jövedelem fennállását vagy annak mértékét bizonyítani nem tudó fél a házastársi közös vagyon megosztásakor alkalmazandó vélelemnek megfelelően a szerzés tekintetében a házastárssal azonos törvényi védelemben részesülne. Az élettársi szerzés a házastársi szerzéssel lényegében megegyezne, ugyanis a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 27. § (1) bekezdése; illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:37. § (1) és (3) bekezdése mondja ki azt, hogy a házastársak osztatlan (azonos arányú) közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek. Másrészt a fél, akinek a szerzésben való részvétele nem érte el az 50%-os mértéket, nem lenne érdekelt a bizonyítás eredményességében, mert kedvezőbb eredmény – azonos szerzési arány – lenne megállapítható a bizonyítás eredménytelensége és a vélelem alkalmazása esetén.
[32] Az egyenlő arányú szerzés mellett szóló vélelem hiányában a feleknek a közreműködés arányát – és nem kizárólag a saját jövedelmüket – bizonyítaniuk kell.
[33] Ennek megfelelően a régi Ptk. 578/G. § (1) bekezdés első fordulata alkalmazandó akkor, ha mindkét élettárs minden bevétele feltárható és okiratokkal igazolható az élettársi kapcsolat teljes időtartamára; vagy ha akár az egyik; akár mindkét élettárs bevétele akár a kapcsolat teljes tartamára, akár annak egy időszakára konkrét bizonyítékok hiányában csak mérlegeléssel állapítható meg. Az (1) bekezdés második fordulata kizárólag akkor alkalmazható, ha valamennyi rendelkezésre álló bizonyíték felhasználásával még mérlegeléssel sem állapítható meg az élettársak szerzésben való közreműködésének aránya.
[34] A régi Pp. 3. § (5) bekezdésben szabályozott szabad bizonyítás elvéből következően a bíróság a perben nincs kötve alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához; a tényállás felderítése céljából bármilyen bizonyítási eszközt igénybe vehet. A másodfokú bíróság ezért nem követett el jogszabálysértést, amikor az örökhagyó jövedelmét igazoló okirati bizonyítékok hiányában a mérlegelése során értékelte az adott időszakban hatályos, meghatározott munkakörökre munkabért megállapító jogszabályokat. A szabad bizonyítás elvéből következően az sem kizárt, hogy a bíróság tudományos cikkeket, statisztikai adatokat értékeljen; nem volt eljárásjogi akadálya az alperesek által csatolt tanulmány felhasználásának sem.
[35] A bírói mérlegelés az élettársi közös vagyon megosztása iránti ügyekben ugyanis azt jelenti: a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján pontos számok ugyan nem állnak a bíróság rendelkezésére, de vannak olyan adatok, amelyekből kiindulva és amelyek felhasználásával megközelítőleg meghatározhatóak a közreműködés arányának megállapításához szükséges adatok. A bírói mérlegelés lehetősége ezekben az ügyekben azért indokolt, mert általában – mint az adott ügyben is – több évtizedre visszamenően már nincsenek okirati bizonyítékok; továbbá méltányosabb és a tényleges helyzetnek megfelelőbb szerzési arány állapítható meg mérlegeléssel, mint az azonos szerzési arány meghatározásával.
[36] A jelen perben abból kell kiindulni, hogy a felperes a szerzésben való közreműködésének arányát 1/2-ben állította és az alperesek azt 1/3-ban ismerték el; míg az örökhagyó közreműködésének arányát 2/3-ban állították és a felperes azt 1/2-ben ismerte el. Annak bizonyítása, hogy közreműködésének aránya az alperesek által elismertnél magasabb – az általa állított 1/2 arányú – volt, a felperest; annak bizonyítása pedig, hogy az örökhagyó közreműködésének aránya a felperes által elismertnél magasabb – az általuk állított 2/3 arányú – volt, az alpereseket terhelte.
[37] A felperes jövedelmét túlnyomórészt az együttélés teljes időtartamára okiratokkal igazolta: 1966 és 1975 között a munkakönyvével; 1975 és 1989 között az alapbéremelést tartalmazó iratokkal; az 1989 utáni időszakra a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyugdíjat megállapító határozatával. A felperes bevétele tehát egyértelműen meghatározható volt a bizonyítékok alapján.
[38] Ezzel szemben az örökhagyónak – annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság megkísérelte az alperesek által indítványozott valamennyi bizonyítás foganatosítását – kizárólag az 1986 és 1989 közötti jövedelme; továbbá az 1988 és 2004 közötti időtartamra a nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló átlagjövedelme ismert. Jogszabálysértés nélkül járt el a másodfokú bíróság, amikor a további időszakokra olyan adatokat is felhasznált, amelyek ugyan nem feltétlenül pontosan az örökhagyó jövedelmét jelentik, de alkalmasak annak megközelítő pontossággal való meghatározására.
[39] Ez különösen azért volt indokolt, mert az ügy sajátosságai miatt a feleknek nem voltak azonos lehetőségeik a bizonyításban: a felperes évtizedekig, halálakor is együtt élt az örökhagyóval abban a lakásban, ahol feltehetően az örökhagyó iratai is voltak; az alperesek pedig a távoli hozzátartozói kapcsolat miatt ritkán találkoztak az örökhagyóval, nyilvánvalóan nem rendelkezhettek részletes tudomással a jövedelmi viszonyairól. A felperes pedig erre irányuló alperesi indítványok ellenére sem szolgáltatott erre vonatkozó adatokat.
[40] Az eljárt bíróságok nem alkalmazták a régi Pp. 190. § (2) bekezdés rendelkezéseit, így az okiratok hiányát nem lehetett a felperes terhére értékelni úgy, hogy a bíróság az alperesek állítását fogadja el. Az ügyben a régi Pp. szabályai szerint kellett eljárni, ezért – az alperesek álláspontjával szemben – értelemszerűen nem lehetett alkalmazni a bizonyítási szükséghelyzet 2018. január 1-től hatályos, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 265. § (2) és (3) bekezdésének rendelkezéseit sem. A másodfokú bíróság azonban nem sértett jogszabályt azzal, hogy a felperesnek ezt a hozzáállását a régi Pp. 206. § (2) bekezdésben szabályozott esetekhez hasonlóan mérlegelte. E jogszabályi rendelkezés ugyanis lehetővé teszi, hogy a bíróság a per adataival egybevetett mérlegelés alapján meggyőződése szerint ítélje meg, milyen jelentőséget kell tulajdonítani annak a ténynek, ha a fél valamely felhívásnak nem tett eleget, a hozzá intézett kérdésre nem felelt, vagy kijelentette, hogy valamely tény valóságáról nincs tudomása vagy arra nem emlékszik.
[41] A felperes megalapozatlanul állította a felülvizsgálati kérelemben a régi Pp. 206. § (1) bekezdés sérelmét a 7/1971. (IV. 1.) MüM rendelet 5. számú melléklet C. táblázat 6. pontja szerinti besorolási bér alkalmazása miatt. Az alperesek ugyanis azt állították, hogy az örökhagyó munkaviszonya a Megyei Tanácsnál 1966. február 2-án megszűnt, utána vállalati alkalmazott volt. A felperes az elsőfokú eljárásban ezt nem vitatta: maga is azt adta elő, hogy 1966 és 1975 között e vállalatok alkalmazottja volt, és csak a felülvizsgálati kérelemben tett ezzel ellentétes előadást.
[42] A Kúria a nem jogszabálysértő mérlegelés alátámasztása miatt rámutat: a másodfokú bíróság mérlegelése akkor sem jogszabálysértő, ha az örökhagyó munkabérére nem a C. táblázat 6. pontja szerinti 4400-6000 forint besorolási bér; hanem az egyetemi végzettséghez kötött munkakörhöz és az örökhagyó ebben az időszakban 8-15 éves szakmai gyakorlati idejéhez kapcsolódó 3. pont szerinti 2500-3600 forint besorolási bér az irányadó. A felperes ekkori 1000 forint igazolt munkabéréhez képest ugyanis ez a besorolási bér jelentősen magasabb, annak több mint kétszerese.
[43] A felülvizsgálati kérelem érvelésével szemben nem jogszabálysértő az 1973. december 27-től hatályos 15/1973. (XII. 27.) MüM rendelet II/3. táblázata szerinti, a 2104 kulcsszámhoz tartozó munkakört betöltő; 9-15 év gyakorlati idővel rendelkező munkavállaló besorolási bérének alapulvétele sem. Az örökhagyó ugyanis a nem vitatott tényállás szerint egyetemi végzettség birtokában 1960-ban létesített munkaviszonyt, így 1974-től szakmai gyakorlati ideje 14 év volt.
[44] A felperes megalapozatlanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelemben arra, hogy iratellenes és kirívóan okszerűtlen mérlegelés eredménye az 1/3-2/3 szerzési arány megállapítása az élettársi kapcsolat teljes időtartamára.
[45] A kifogásolt arány mérlegeléssel megállapítható az 1971 és 1985 közötti időtartamra, mert az örökhagyó munkabére akkor is legalább kétszerese volt a felperesének, ha a bíróság az 1971 és 1975 közötti időtartamban a jogszabály által meghatározott sávok legalacsonyabb; az 1976 és 1985 közötti időszakban pedig a sávok középarányos összegét (3550 forint, 5750 forint, 7750 forint) tekinti az örökhagyó munkabérének. Ezt az arányt támasztja alá a másodfokú bíróság által értékelt tanúvallomás is. A jogszabálynak megfelelő helyes mérlegelést erősíti az alperesek által csatolt, Kiss László: Diplomával a rendszerváltás előtt című, a Felsőoktatási Műhely folyóiratban megjelent tanulmánya, amely szerint 1971-ben a közgazdász átlagkereset 4432 forint volt.
[46] Az 1986. január 1. és 1989. december 31. közötti időtartamban a felperes okiratokkal bizonyított jövedelme 266 350 forint; az örökhagyóé 619 253 forint volt; a közreműködés aránya erre az időszakra 30-70% a felperesre terhesebben.
[47] Az 1990 és 2001 közötti időtartamban az élettársak nyugdíjának alapjául számolt átlagkeresetek aránya ugyan csak 45-55% arányt mutat a felperesre terhesebben. Ennek ellenére mégsem jogszabálysértő erre az időszakra az 1/3-2/3 szerzési arány megállapítása, mivel ebben az időben a felperes 1999. január 18-tól 2003. február 28-ig nem rendelkezett szolgálati idővel, így nyilván jövedelemmel sem.
[48] Mindezt figyelembe véve, 2001. október 30-ig az átlagkeresetekkel számolva, a felperes jövedelme 7 252 524 forint; az örökhagyóé 10 981 626 forint; a közreműködés aránya erre az időszakra 39-61% a felperesre terhesebben. 2001. november 1-től 2004. február 28-ig (a felperes nyugdíjának megállapításáig) a felperes átlagkeresetével és az örökhagyó nyugdíjával; 2004. március 1-től az örökhagyó haláláig az élettársak nyugdíjának ismert összegével számolva, a felperes jövedelme 2 336 250 forint; az örökhagyóé 5 570 390 forint; a közreműködés aránya 30-70% a felperesre terhesebben. Az élettársak nyugdíjának összege a megállapítás óta nyilvánvalóan emelkedett, de ez a nyugdíjak egymáshoz viszonyított arányán nem változtatott.
[49] Következetes a Kúria ítélkezési gyakorlata abban, hogy a mérlegelési szabadság a felülvizsgálati eljárásban korlátozott: a Kúria a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megváltoztatására csak kivételesen, abban az esetben jogosult, ha a felülvizsgálni kért jogerős határozat iratellenes, vagy kirívóan okszerűtlen, logikátlan, ellentmondásos megállapításokat tartalmaz (EBH 2006.1526; BH 1996.373.). Nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; kizárólag az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott határozattól eltérő következtetésre lehet jutni (BH 2013.119.).
[50] A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság a bizonyítékok együttes, okszerű, iratszerű és logikus, a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek megfelelő mérlegelésével állapította meg az élettársak szerzésben való közreműködését 1/3-2/3 arányban. A bizonyítékokból nem lehetne arra a következtetésre jutni, hogy ez az arány azonos, ezért fel sem merülhet a bizonyítékok Kúria általi felülmérlegelésének lehetősége.
[51] A kifejtettek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sértette a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárási és anyagi jogszabályokat, ezért azt hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 20.075/2020/13.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás