BK ÍH 2020/37.
BK ÍH 2020/37.
2020.06.01.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért felel a gyalogos, ha a KRESZ-szabályszegése miatt halálos közúti baleset következik be [Btk. 160. § (1) bekezdés, (4) bekezdés].
Az elsőfokon eljárt törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében [Btk. 160. § (1) bekezdés, (4) bekezdés], ezért 1 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a szabadságvesztés végrehajtása esetén annak végrehajtási fokozatáról, illetőleg a feltételes szabadságra bocsáthatóságról. A vádlottat előzetes mentesítésben is részesítette.
A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott élettársával, néhai O. M. sértettel 2015. március 12. napján 18 óra 40 perc körül Sz. városban, az Sz. sugárúton található S. áruház és a fogadóiroda közötti útszakaszon, az úttesten keresztben, nem szabályszerűen, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen, az S. áruház irányából a fogadóiroda épületének irányába közlekedett. Az Sz. sugárút itt osztatlan pályás, egyenes vonalvezetésű, irányonként egy-egy forgalmi sávos út. A vádlott és a sértett közlekedési irányából tekintve, az általuk először keresztezett forgalmi sáv 5,5 méter széles, a másik forgalmi sáv 3,3 méter széles. A forgalmi sávok között záróvonal van felfestve.
A baleset az Sz. sugárút 24/A. számú ingatlan előtt, működő közvilágítással ellátott útszakaszra jellemző, éjszakai látási útviszonyok mellett, borult, esős időben, vizes aszfalt útfelületen, közepes forgalmi áramlatban történt. Az adott útvonalon a gépjárművek részére megengedett legnagyobb haladási sebesség 50 km/h volt.
A vádlott és a sértett az S. áruház magasságából az úttesten keresztben, egymás mellett gyalogolva indultak el. Ennek során az Sz. sugárút, R. körút irányába eső forgalmi sávjukon akadály nélkül áthaladtak, majd a záróvonalnál mindketten megálltak. Ugyanebben az időben az Sz. sugárúton, az R. körút felől, a Cs. tér irányába az általa vezetett μkoda Fabia kombi gépjárművel közlekedett K. G. 50-55 km/h sebességgel. A vádlott, bár észlelte a gépjárművet, azonban a záróvonalról behaladt a K. G. által vezetett gépjármű féktávolságán belül, a jármű által használt forgalmi sávba.
K. G. a fenti tényt észlelve, észlelési és cselekvési késedelem nélkül, azért, hogy a vádlott elütését elkerülje, fékezett és balra kormányzással próbálta őt kikerülni, amely eredményre vezetett, így a vádlott elütését elhárította. K. G. azonban a balra kormányzás következtében körülbelül 40 km/h haladási sebességgel elütötte a féktávolságon belül álló, de a forgalmi sávjába be nem haladó sértettet. Az elütés a záróvonalnál történt, a sértettet a gépjármű jobb oldali elülső fényszórója és rendszámtábla közötti résszel ütötte el a gépjárművezető.
A sértett az ütközés következtében először a gépjármű motorháztetejére zuhant, majd az úttestre visszaesett. A sértett súlyos fejsérüléseket szenvedett, melynek következtében eszméletét azonnal elvesztette, a tudata a későbbiekben sem tért vissza, ápolása alatt ún. vigil coma állapotában volt. A hosszan tartó ágyban fekvés miatt elkerülhetetlenné vált szövődményként a tüdő- és bőrgyulladás kialakulása, mely végül a sértett 2015. június 13. napján bekövetkezett halálához vezetett.
A sértett halála és a bekövetkezett közlekedési baleset között a közvetlen ok-okozati összefüggés megállapítható, amely okfolyamatot a vádlott indította el az általa elkövetett közlekedési szabályszegéssel.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, felmentés érdekében.
A védő a fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 592. § (2) bekezdésében foglaltak szerint részben megalapozatlan, felderítetlen, a tényállása hiányos, az elsőfokú bíróság tényből tényre tévesen következtetett, és az általa megállapított tényállás ellentétes az iratok tartalmával is. Indítványozta, hogy a másodfokon eljáró ítélőtábla a Be. 593. § (1) bekezdés b) pontja alapján eltérő tényállást állapítson meg, és elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan bizonyítékok hiányában a vádlottat az ellene emelt vád alól mentse fel.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.
A bejelentett fellebbezések nem alaposak.
A fellebbezések tartalmára figyelemmel a másodfokú bíróság a Be. 590. § (1)–(2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülbírálta.
A felmentés érdekében bejelentett fellebbezésében a védelem azt kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott helyszínen rögzített vallomását elfogadta, holott azon túlmenően, hogy a vádlott sokkos állapotban volt, aggályok merültek fel a törvényes figyelmeztetések elhangzásával kapcsolatban is. Ezt meghaladóan a védelmi érvelés szerint K. G. tanú elfogulatlannak nem tekinthető, a tanú nem volt következetes a vallomások megtétele során, az általa előadottakat a haladási sebességére, a járműforgalomra és a vádlott által tanúsított magatartásra semmi nem támasztotta alá.
A szakértői vélemény ugyancsak aggályos a vádlott védőjének véleménye szerint, mert objektív adatok hiányában feltételezéseken alapult. A védő kifogásolta továbbá L. L.-né tanú vallomásának elvetését is.
Ezzel szemben az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság kellő körültekintéssel vizsgálta és mérlegelte, hogy a vádlott első alkalommal történt kihallgatása megfelelt-e a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek, továbbá az általa elmondottak tekintetében azt, hogy egyéb bizonyítékok vallomását alátámasztják-e. E körben az ítélőtábla mindenben osztotta az elsőfokú bíróság által kifejtetteket.
Az elsőfokú bíróság elfogadta a vádlott helyszínen tett és K. G. tanú ezzel egybevágó vallomását, továbbá a részben az ezekre épülő szakértői véleményt is. E körben kellően kifejtett okszerű indokát adta annak, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el, illetve miért került sor adott bizonyíték elvetésére.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott. Megalapozott tényállás esetén pedig a másodfokú eljárásban a bizonyítékok eltérő mérlegelésére nincs törvényes lehetőség, ezért a bizonyítékok mérlegelését támadó, a felmentés érdekében bejelentett fellebbezések eredményre nem vezethettek.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, és mindenben osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokat a bűncselekmény minősítésének körében is.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott a tényállásban leírt magatartásával a közlekedése során megszegte az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 21. § (6) bekezdését, amely szerint a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni, és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
Helyesen utalt rá az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét közlekedési bűncselekményben nem lehet megállapítani, mert a Btk. 234. §-a szerinti közúti veszélyeztetéssel kapcsolatban az állapítható meg, hogy azt kizárólag gépjárművezető valósíthatja meg az egységes gyakorlatra is figyelemmel.
A közúti baleset okozása kapcsán pedig az állapítható meg, hogy a gépjármű utasa, illetőleg gyalogos szintén nem valósíthatja meg, mivel a Btk. 240. § (2) bekezdése értelmében a 233-235. § alkalmazása szempontjából nem tekinthetők közlekedési szabályoknak a gyalogosokra és az utasokra vonatkozó rendelkezések. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a vádlott közlekedési bűncselekményt nem valósíthatott meg.
Az 1978. évi 227. számú BH szerint, ha a közúti baleset a gépkocsiban ülő magatartására vezethető vissza, a cselekmény – az eredménytől függően – élet- vagy testi épség elleni bűncselekménynek minősül.
Tekintettel arra, hogy az utasra és a gyalogosra ugyanazon szabályok vonatkoznak, így az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a vádlott cselekményét az élet és testi épség ellen irányuló bűncselekménynek kell minősíteni, amennyiben az beleillik valamelyik törvényi tényállásba. Ez alapján szóba kerülhetett a halált okozó testi sértés, illetőleg az emberölés megvalósulása.
A halált okozó testi sértés vizsgálatánál azonban a vádlott szándékának a testi sértés okozására mindenképpen ki kell terjednie. Jelen esetben semmi olyan adat nem merült fel, amely szerint a vádlott testi sérülést akart volna okozni a sértettnek. Erre tekintettel a halált okozó testi sértés bűntettének a megállapítására sem kerülhetett sor.
Ugyanezen okfejtés alapján a szándékos emberölés megvalósítása sem állapítható meg a vádlott terhére, hiszen semmilyen adat nem merült fel, mely szerint bármilyen módon kívánta volna a sértett halálát vagy abba belenyugodott volna. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a vádlott büntetőjogi felelősségét a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő és büntetendő gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében.
A vádlott az objektív gondossági kötelezettségét megszegte, amikor szabálytalanul lelépett az úttestre, ez részéről jogellenes magatartás volt. Tekintve, hogy a vádlott szubjektíve képes volt ennek eredménye előre látására, és személy szerint elvárható volt tőle az objektív kötelességnek megfelelő olyan magatartás tanúsítása, amely mellett az eredmény elhárítható lett volna, ezért bűnösségének megállapítására törvényesen került sor [BH 2017.42.].
A vádlott a KRESZ 21. § (6) bekezdésében foglalt közlekedési szabályt szegett az úttesten történő áthaladásakor. Ezen szabályszegésből vezethető le a vádlott szubjektív értelemben vett gondatlansága. Ha ugyanis a tőle elvárható körültekintést tanúsította volna, azaz áthaladás előtt megvárja, amíg az út teljesen forgalommentessé válik, a halálos kimenetelű baleset nem következett volna be.
Helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy semmilyen adat nincs arra, hogy a vádlottban fel kellett volna merülnie, amikor a gépjármű forgalmi sávjába behaladt, hogy ennek a magatartásnak hatásaként általában halálos eredmény szokott bekövetkezni, így esetében a tudatos gondatlanság nem állapítható meg.
Más a helyzet a gondatlanság enyhébb fokánál, a hanyagságnál. Az ilyen gondatlanságot ugyanis egyrészt a következmények előre látásának a hiánya (negatív feltétel), valamint az elkövetésnek azok a körülményei jellemzik, amelyek ismeretében a büntetőjogilag releváns következmények előrelátása elvárható volt (pozitív feltétel).
Az emberölésnél ez a hanyagság az egyetlen olyan bűnösségi forma, amelynél az elkövető tudatában nem merül fel a sértett halála bekövetkezésének a lehetősége. Az előrelátás hiánya, a halálos eredmény tekintetében az elkövetett cselekmény különböző oldalaihoz kapcsolódhat; a leggyakoribb az az eset, amikor a magatartás következménye tekintetében hiányzik a szükséges és az elkövetőtől megkívánt előrelátás, vagyis az eredmény tekintetében áll fenn a gondatlanság. Jelen esetben a bíróság álláspontja szerint ez állapítható meg. Az ugyanis egyértelműen rögzíthető, hogy a vádlott tudatában fel sem merült a sértett halálának a lehetősége.
Ezt követően azt kell vizsgálni, hogy a vádlott „a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést mulasztotta el”. Ez a feltétel egyrészt az ún. objektív gondossági kötelesség elvét fogalmazza meg, másrészt azt az elvet fejezi ki, hogy az elkövető csak az olyan figyelem vagy körültekintés elmulasztásáért tehető felelőssé, amely tőle elvárható, vagyis, ha a magatartás következményei tekintetében a szubjektív előrelátás lehetősége is fennállt. Ennek a két kritériumnak együttesen kell fennállni, és az objektív gondossági kötelesség elve nem élvezhet kizárólagosságot.
Ezt az objektív gondossági kötelességet azok az általános alapkövetelmények határozzák meg, amelyek valamennyi állampolgárra nézve az Alaptörvényből, a jogszabályokból és a társadalmi együttélési szabályokból folynak, és azt jelentik, hogy a tanúsított magatartás jellegére vagy az elkövetés körülményeire tekintettel az elkövetőnek kötelessége lett volna a kellő körültekintés mellett a büntetőjogilag releváns eredményt előre látni, és annak bekövetkezését elhárítani. Mindez a bíróság álláspontja szerint teljes mértékben megállapítható, hiszen az egyértelmű, hogy minden állampolgárra kiterjedő jogi elv, hogy a gyalogosok csak olyan módon haladjanak be a gépjárműforgalomba, amellyel a gépjárműforgalmat, illetve saját biztonságukat nem veszélyeztetik.
Ezen kívül a másik feltétel fennálltát is vizsgálni kellett, hiszen a negligencián alapuló büntetőjogi felelősség alapvetően azon múlik, hogy a tévedés az elkövetőnek felróható-e vagy sem. Ezért ennek a gondatlansági formának a döntő kritériuma a szubjektív előrelátás lehetőségének a fennállása. Mint ahogy azonban az ismeretanyag mennyisége, az emberek kulturáltságának foka, a felismerőképességük mértéke egyénenként eltérő, a felróhatóság nem a törvényből folyó kötelesség, hanem azt mindenkor az adott egyén képességei határozzák meg. Éppen ezért annak a megítélésénél, hogy az elkövetőnek lehetősége volt-e a halálos eredmény bekövetkezésének az előrelátására, egyrészt az egyén személyes adottságait, értelmi fejlettségét, intelligenciaszintjét, élettapasztalatát, aktuális ismeretanyagát, reagálási képességét, szakmai képzettségét, fiziológiai és pszichológiai állapotát, másrészt pedig az elkövetés konkrét körülményeit, nevezetesen annak helyét, idejét és véghezvitelének egyéb jellemzőit kell vizsgálni.
Ennek vizsgálata során a bíróság álláspontja szerint az eljárásban felmerült bizonyítékok olyan adatot nem tártak fel, ami szerint a vádlottnak bármilyen olyan személyes adottsága, állapota lett volna, amely alapján kellő körültekintés tanúsításával nem tudta volna azt felmérni, hogy ha a gépjármű elé lép féktávolságon belül, abban az esetben a gépjárművezető esetleges kormánymozdulatára tekintettel a mögötte tartózkodó sértettet az autó el fogja ütni.
Így a bíróság álláspontja szerint a vádlott vonatkozásában aggálytalanul megállapítható a tényállás alapján a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő és büntetendő gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége.
A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeket a másodfokú bíróság kiegészítette, és további enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlottat a gondatlanság enyhébb foka terhelte az eredmény bekövetkeztében, ezen túlmenően, hogy a balesetben közeli hozzátartozóját veszítette el.
Az így kiegészített bűnösségi körülményekre is tekintettel osztotta az ítélőtábla az elsőfokú bíróság azon álláspontját, miszerint a büntetési célok kizárólag szabadságvesztés alkalmazásával érhetők el. Figyelemmel azonban az elkövetés körülményeire és a vádlott javára értékelhető körülményekre, az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés és a felfüggesztésének próbaideje eltúlzottan súlyos, ezért a szabadságvesztés tartamát 10 hónapra, míg a felfüggesztés próbaidejét 1 évre enyhítette.
(Szegedi Ítélőtábla Bf.III.310/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás