MÜ BH 2020/372
MÜ BH 2020/372
2020.12.01.
A munkavállaló szabadon dönthet arról, hogy vállalkozásából az elért eredményt jövedelemként kiveszi, vagy a vállalkozásába fekteti.
Amennyiben a munkaviszonya jogellenes megszüntetését követően kárenyhítési kötelezettségének eleget téve, saját vállalkozásából – igazoltan – munkabérben részesül, ezen jövedelem beszámítandó a munkáltatótól származó jövedelempótló kártérítés összegébe [Mt. 82. §, 172. § (1) bekezdés b) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2007. április 27-től állt határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel, állatorvos munkakörben.
[2] Munkaviszonyát az alperes 2017. március 1-jén kelt felmentéssel, 30 nap felmentési idővel szüntette meg. A felmentés indoka a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30/A. § (1) bekezdése szerinti nem megfelelő munkavégzés volt. A felperes terhére rótták az adminisztrációs hiányosságokat, amelyek ellehetetlenítik a hatósági ellenőrzést vagy annak rekonstruálását, hogy az állatállományt érintő milyen jelentős események történtek.
[3] A felperes 2000. január 21-től vezető tisztségviselője és 2000. február 10-től beltagja a V. Betéti Társaságnak, amelynek az adózott eredménye 2015. évben 78 000 forint. 2016. évben 486 000 forint, 2017. évben 538 000 forint volt.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[4] A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, és elsődlegesen annak jogkövetkezményeként 2017. április 1-től 2018. október 19-éig elmaradt jövedelem címén a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 82. § (2) bekezdése alapján havi 163 200 forint illetményből levonva 18,5% járulékot, havi 133 824 forint, összesen 1 605 888 forint, valamint a felmentés jogellenességétől függetlenül kéthavi felmondási időre járó távolléti díj, összesen 326 400 forint kifizetésére kérte az alperest kötelezni. Másodlagosan a felmondás jogellenességére tekintettel kéthavi felmentési időre járó távolléti díjat igényelt. Ezen kívül a Kjt. 37. § (6) bekezdés d) pontja szerint négyhavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítés, összesen 652 800 forint kifizetését kérte.
[5] Álláspontja szerint a felmentés indoka nem valós, nem világos és nem okszerű.
[6] A felperes arra is hivatkozott, hogy a felmentés a joggal való visszaélés tilalmába ütközött a Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 7. § (1) bekezdése szerint. Felmentésének valós indoka személycsere volt, az általa végzett munkával szakmai szempontok alapján nem merült fel probléma.
[7] Az elmaradt jövedelem összegszerűsége körében arra hivatkozott, hogy a felperesnek a V. Bt.-ből származó munkabére nem vehető figyelembe elmaradt jövedelmet csökkentő tényezőként, mivel a megélhetése biztosítására 2017. áprilisától saját betéti társaságából kényszerült munkabért utalni magának. Ugyanakkor ez nem tekinthető megtérült jövedelemnek, mert valójában a saját vagyonának átcsoportosításáról van szó, amelyre az alperes jogellenes magatartása következtében kényszerült. A V. Bt.-nek 2000. január 1-je óta vezető tisztségviselője a felperes, és a betéti társaságának bevételei éppen azokban az években növekedtek jelentősen, amelyek alatt a felperes az alperessel jogviszonyban állt.
[8] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte arra hivatkozással, hogy a felmentés indoka valós és okszerű volt, az abban foglaltak világosan rögzítették, hogy a felperessel szemben milyen problémák merültek fel.
[9] Az elmaradt jövedelem körében arra hivatkozott, hogy a felperesnek a saját tulajdonában álló bt.-ből származó jövedelme is máshonnan megtérült jövedelemnek minősül, ezért az Mt. 172. § (1) bekezdés b) pontja alapján azt levonásba kell helyezni.
Az első- és másodfokú ítélet
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek kártérítés címén 1 605 888 forint elmaradt jövedelmet ezen összeg kamatával, valamint 652 800 forint végkielégítést. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[11] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint arra megalapozottan hivatkozott az alperes, hogy a konkrét adminisztrációs teendők ugyan nem képezték a munkaköri leírás részét, ez azonban nem jelenti azt, hogy annak elvégzése nem tartozott a felperes feladatai közé. A rendelkezésre álló bizonyítékok azonban nem támasztották alá, hogy a felperes adminisztrációs mulasztást követett volna el.
[13] Mindezekre tekintettel ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg felmentéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát.
[14] A bíróság a Kjt. 38. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 82. § (1) bekezdését hívta fel a jogkövetkezmények alkalmazása körében. 2017. április 1-től 2018. október 19-éig 18 hónapra és 15 munkanapra havi 133 824 forint figyelembevételével – a kérelemhez kötöttség elve alapján – kártérítés címén 1 605 888 forint elmaradt jövedelem kifizetésére kötelezte az alperest.
[15] Az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes álláspontját arról, hogy kára származott abból, miszerint az alperesnél fennállt jogviszonyának megszüntetését követően a saját bt.-jéből kellett jövedelmet kivennie, ahonnan a becsatolt NAV-igazolás és a Bt. taggyűlési jegyzőkönyvei alapján a felperesnek az alperesnél fennállt jogviszonya alatt is bevétele származott. A 2015. évi beszámoló 78 000 forintot, 2016. évi beszámoló 486 000 forintot, míg a 2017. évi beszámoló 538 000 forintot rögzített a bt. adózott eredményeként. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság az itt elért jövedelmet nem tekintette levonandó, máshonnan megtérült jövedelemnek.
[16] Az Mt. 160. §-a alapján kamatfizetésre is kötelezte az alperest 2017. március 2-tól kezdődően.
[17] Az elsődleges kereseti kérelemként – a felmentés jogellenességétől függetlenül – igényelt felmentési időre járó távolléti díj iránti kereseti kérelmet elutasította, mivel az Mt. 82. § (4) bekezdése alapján a jogellenesség jogkövetkezményeként az elmaradt jövedelem helyett lehet felmentési időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget kérni.
[18] A bíróság az Mt. 82. § (3) bekezdése és a Kjt. 37. § (6) bekezdés d) pontja alapján négyhavi végkielégítés kifizetésére kötelezte az alperest, összesen 652 800 forint összegben.
[19] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[20] A másodfokú bíróság ítélete szerint az elsőfokú bíróság az ügy elbírálásához szükséges tényállást megfelelő alapossággal tárta fel, és abból helytálló jogkövetkeztetést vont le.
[22] Egyetértett az összegszerűségre vonatkozó ítéleti döntéssel is. A közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként igényelt elmaradt jövedelem érvényesíthető összegét – a közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó – Mt. 82. § (2) bekezdése a közalkalmazott 12 havi távolléti díjában korlátozza. A felperes az elmaradt jövedelem megtérítését a 2017. április és 2018. október közötti időre kérte, állítva, hogy ebben az időszakban megtérült jövedelme nem volt, így a tényleges elmaradt jövedelem láthatóan meghaladta a törvényi limitet, annál magasabb összeg pedig nem volt megállapítható. Ezért azt havi bontásban szükségtelen lett volna levezetni, ilyen kötelezettséget az alperes által hivatkozott 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény sem ír elő.
[23] A felperes havi távolléti díja a felmentéskor 163 200 forint volt, annak az egyévi összege – azaz a törvényi limit – 1 958 400 forint. A kereseti kérelemhez kötöttség elve alapján az elsőfokú bíróság ennél alacsonyabb összeg megfizetésére kötelezte az alperest.
[24] A másodfokú bíróság a bt.-ből származó megtérült jövedelem figyelembevétele kapcsán is egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével. A fellebbezésében az alperes maga hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.357/2000. számú határozatára, amelynek az elvi részében foglaltak irányadóak a hatályos szabályozásra is. Eszerint az elmaradt munkabér összegét azzal a jövedelemmel kell csökkenteni, amit a munkavállaló a jogellenes megszüntetést követően létesített jogviszonyában ténylegesen elért. A per adatai alátámasztották, hogy a felperes betéti társasága már az alperessel fennállt jogviszonya idején is létezett, annak pedig nincs jelentősége, hogy a jogviszony megszüntetése után milyen összeget és milyen jogcímen vett ki a bt.-ből. Ezért az nem képezi a kárenyhítési kötelezettség körébe tartozó megtérült jövedelem részét.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[25] Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és annak megállapítását kérte, hogy a felperesnek a vele közölt felmentéssel összefüggésben nem keletkezett kára. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta, harmadlagosan pedig a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését követően az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Perköltséget is igényelt.
[26] A felülvizsgálati érvelés szerint a másodfokú bíróság ítélete sérti az Mt. 169. §-át, 172. § (1) bekezdés b) pontját, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 163. §-át, 206. §-át és a 221. §-ában foglaltakat.
[27] Álláspontja szerint az első- és másodfokú bíróság jogellenesen állapította meg az elmaradt és megtérült jövedelem mértékét, figyelmen kívül hagyva az Mt. 172. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményben és a 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményben foglaltakat.
[28] A 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény 3. pontja alapján „Az elmaradt jövedelemnek az Mt. 169. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott elemei tételenként érvényesíthetők az egyes jogcímek és azok összegszerűsége megjelölésével. A munkavállalóra háruló bizonyítási teher keretei között a munkavállaló bizonyítási indítványa alapján a munkáltatót a bíróság kötelezheti a szükséges adatok és rendelkezésre álló számítások szolgáltatására.”
[29] A felperes csak a 2016-os és 2017-es adóévre vonatkozó NAV által kiállított jövedelemigazolást csatolta, amely nem alkalmas a megtérült jövedelem bizonyítására, és a Kúria által meghatározott követelményeknek sem tesz eleget. Egyrészt azért, mert az igazolások nem tartalmazták az elmaradt jövedelem tételes bontását, másrészt a 2017-es NAV kimutatás egész évre rögzíti a megtérült jövedelmet. Tekintettel a leírtakra, jogszabályellenes, és sérti az Mt. 169. § és a Pp. 206. §-ában foglaltakat a másodfokú bíróság azon megállapítása, hogy „a tényleges elmaradt jövedelem láthatóan meghaladta a törvényi limitet, annál magasabb összeg pedig nem volt megállapítható, ezért azt havi bontásban szükségtelen lett volna levezetni”.
[30] A 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményben rögzítettekre hivatkozva az alperes felülvizsgálati érvelése szerint a másodfokú bíróság a számítás és bizonyítás tekintetében hivatalból tett megállapításokat.
[31] Az összegszerűség megítéléséhez szükséges lett volna az elmaradt jövedelem jogcímén igényelt kártérítési összeg tételes kimutatására, enélkül a bíróságok súlyosan megsértették a Pp. 163. §-ában foglaltakat. Sérültek továbbá a Pp. 221. §-ában foglalt rendelkezések, mivel a törvényi követelményekkel szemben a bizonyítékok mérlegelését és egyeztetését nem megfelelően végezték el, az alperes hivatkozásai közül egyes bizonyítékokat nem vettek figyelembe, és indokolásukban a döntés jogszabályi alapjait nem jelölték meg.
[32] Az alperes az eljárás során következetesen hivatkozott arra a tényre, hogy a felmentést követően a V. Bt.-ből származó jövedelem megtérült jövedelemnek számít, így az Mt. hivatkozott pontja alapján a kártérítés összegéből azt le kell vonni. Téves a másodfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja.
[33] A Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.357/2000. számú döntésében foglaltak szerint a kártérítés mértékét csökkenteni kell azzal a jövedelemmel, amit „a munkavállaló a jogellenes megszüntetést követően létesített munkaviszonyában vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyában ténylegesen elért”. Eszerint – tekintettel arra, hogy ez egy diszjunktív feltétel – nem szükséges, hogy a jogviszony a felmondást követően jöjjön létre. Ezt támasztja alá a döntés későbbi megállapítása is, miszerint „nemcsak a munkaviszonyból eredő, hanem a máshonnan, egyéb jogcímen elért jövedelem is levonható”.
[34] A BH 1999.43. számú eseti döntésben hozott rendelkezés szerint tisztázni kell, hogy a felperes vállalkozásából származó jövedelme miként alakult a munkaviszonyának megszűnése előtt és azt követően. Csak az a jövedelem vonható le a kiesett időre járó munkabérből, ami meghaladta a munkaviszony mellett megszerzett jövedelmet.
[35] Ebből következően a bíróságoknak vizsgálniuk kellett volna a megtérült jövedelmet, jogcím szerinti tételes bontásban, és ezt kellett volna összevetni a jogviszony fennállása alatt elért, bt.-ből származó jövedelmekkel. Mivel ez nem történt meg, a bíróságok megsértették a Pp. 163. §-ában foglaltakat.
[36] A felülvizsgálati érvelésében az alperes hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Mfv.II.10.890/1998. számú eseti döntésben foglaltakra. Ebben ugyanis rögzítette, hogy „a munkaviszonyon kívül elért jövedelmet akkor is levonásba kell helyezni, ha a munkavállaló az eredményt vállalkozásából nem veszi ki”. Ennek értelmében, ha a munkavállaló a saját betéti társaságából bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszony alapján jövedelmet szerez, azt a bíróságok kötelesek megtérült jövedelemként a kártérítés összegéből levonni.
[37] A bérkarton és a felperes előadása alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes a jogviszony megszűnését követően létesített munkaviszonyt saját betéti társaságával. Ezen jogviszony új jogviszonynak tekintendő, hiszen a jövedelem mind összegében, mind jogcímében eltért a közalkalmazotti jogviszony fennállása alatt szerzett jövedelemtől.
[38] Fentiek alapján az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet iratellenes megállapításokat tesz, ezáltal sérültek a Pp. 206., illetve 163. §-ában megfogalmazottak.
[39] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[43] A felperes a peres eljárás során igazolta, hogy a jogellenes felmentést követően törekedett arra, hogy munkát találjon, erre tekintettel pedig csatolta a benyújtott pályázatait, amelyek nem vezettek eredményre.
[44] Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes saját betéti társaságából kiutalt jövedelmét nem kell az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítéssel összefüggésben csökkentő tényezőként figyelembe venni, tekintettel arra, hogy a csatolt NAV-igazolások alapján az alperessel fennállt munkaviszonya alatt is származott bevétele a V. Bt.-ből. Az igazolásokból kitűnik, hogy a felperes betéti társasága bevételei azokban az években növekedtek jelentősen, amelyek alatt alperessel jogviszonyban állt.
[45] Tekintettel arra, hogy az alperes 2017. március 2-án megszüntette a felperes munkaviszonyát, akinek megélhetését biztosítani kellett, ezért 2017. áprilisától saját betéti társaságból kényszerült munkabért utalni magának. Ezt a csatolt bérkartonnal igazolta. Felperes minden hónapban 107 065 forintot vont el a társaságtól munkabér címén.
[46] Ezen kifizetéseket azonban nem lehet az alperes általi jogszerűtlen felmondás következtében járó elmaradt munkabérbe beszámítani. Gazdasági társaságot általában jövedelemszerzés, illetve befektetés céljából alapítanak. A már hivatkozott munkabér-kifizetések nem tekinthetők jövedelemnek, ugyanis valójában a felperes saját vagyonának átcsoportosításáról van szó, amelyre hangsúlyozottan az alperes jogellenes magatartásának következtében kényszerült.
[47] A felperes a V. Bt. egyedüli beltagja, egyben vezető tisztségviselője. A saját magának történő bérkiutalás egy speciális jogviszony keretein belül történt, tekintettel arra, hogy a felperes egyszerre volt munkavállaló, valamint töltötte be a munkáltatói jogkör gyakorlásáért felelős személy feladatát is, tehát kvázi saját magát foglalkoztatta.
[48] A felperes pozíciója a jogellenes felmentését megelőzően is fennállt, korábban is volt jövedelme a V. Bt.-ből, csak a felmentést követően vált szükségessé havi meghatározott összeg rendszeres kiutalása annak érdekében, hogy kiadásait fedezni tudja. Erre azonban a felmentést megelőzően is lehetősége lett volna vezető tisztségviselőként, ő azonban a vállalkozásba szerette volna fektetni a pénzét.
A Kúria döntése és jogi indokai
[51] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[52] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
[53] A felek a felülvizsgálati eljárásban nem támadták sem a jogviszony jogellenes megszüntetését rögzítő ítéleti megállapítást, sem a felperest megillető végkielégítés összegét, ezért ezekkel a Kúriának nem volt módja foglalkozni.
[54] Az alperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 169. §-ának és 172. § (1) bekezdésének megsértését panaszolta. Hivatkozása szerint a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményben foglaltak szerint az igény jogcímenként érvényesíthető, ez pedig jelen esetben nem történt meg. A felperes által megtérült jövedelmet pedig a bíróságok tévesen értékelték.
[55] Alaptalanul állította az alperes a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményben írtak megsértését az Mt. 169. §-ával összefüggésben. A KMK vélemény szerint is jogcímeket kell tételenként megjelölni, és ezzel összefüggésben az igényt kimunkálni. Jelen esetben azonban a jogellenes jogviszony megszüntetéséhez kapcsolódó elmaradt illetmény volt a vitatott, vagyis ezen a jogcímen élt keresettel a felperes. Ezen túlmenően az alperes további tételes – esetleg havi bontású – kimunkálás iránti igényének nem volt jogszabályi alapja.
[56] Az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdése értelmében a munkáltató köteles megtéríteni a jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt. A munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegét.
[57] Az Mt. 169. § (1) bekezdése értelmében a munkaviszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál az elmaradt munkabért és annak a rendszeres juttatásnak a pénzbeli értékét kell figyelembe venni, amelyre a munkavállaló a munkaviszony alapján a munkabérén felül jogosult, feltéve, ha azt a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette. Ezen rendelkezés hiányában, továbbá az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:528. §-a folytán elmaradt jövedelemként nem a munkavállaló távolléti díját, hanem az elért havi átlagkeresetet kell alapul venni. Ennek összege meghatározásánál megfelelően alkalmazandó a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményben és a 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményben kifejtett álláspont. Irányadó továbbá az 1/2016. (V. 22.) PK vélemény, amelynek I. pontja is az „átlagkereset” meghatározását tartalmazza.
[58] Az Mt. 172. § (2) bekezdése alapján az Mt. 172. § (1) bekezdés b) pontja szerint a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség terheli. Ennek teljesítése vizsgálatakor az ügy egyedi sajátosságait kell értelmezni és értékelni (Mfv.I.10.372/2017/3.).
[59] Jelen esetben a felperes kárenyhítési kötelezettségének azáltal tett eleget, hogy – saját állítása szerint is – bt.-jével munkaviszonyt létesített. Ezt erősítette meg a 2018. szeptember 26-án kelt 31. számú előkészítő irat (1. oldal utolsó előtti bekezdés), valamint a felülvizsgálati ellenkérelem (5. oldal utolsó előtti bekezdés). Megalapozatlan azonban felperes állítása miszerint csak saját vagyonának átcsoportosítása történt ezzel. A felperes szabadon dönthetett arról, hogy az elért eredményt jövedelemként kiveszi a vállalkozásból, vagy azt abba fekteti. Jelen esetben – bérkartonnal igazoltan – a felperes a bt.-jétől munkabér jövedelemben [a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. § (1) bekezdés] részesült.
[60] Tekintettel arra, hogy a felperes új munkaviszonyt létesített, ahonnan jövedelme származott, ennek összegét értékelni kell az alperes által fizetendő kártérítés mértékénél.
[61] Az eljáró bíróságok elfoglalt jogi álláspontjuk miatt a felperes megtérült jövedelmével nem foglalkoztak. Nem értékelték a 2017. évre rendelkezésre álló bérkartont (31. sorszámú beadvány melléklete), a felperes bt.-től kapott munkabérről szóló állítását és nem vonták vizsgálódási körbe azokat a kártérítésre vonatkozóan, így pedig az elmaradt jövedelem mértékéről nem tudtak helytálló döntést hozni. A szükséges bizonyítás lefolytatása után lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott, mindenre kiterjedő döntést hozhasson.
[62] Erre tekintettel a Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, az elmaradt munkabérre vonatkozó rendelkezést az elsőfokú ítéletre kiterjedően hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv.X.10.292/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás