KÜ BH 2020/377
KÜ BH 2020/377
2020.12.01.
Valamennyi olyan esetben, amikor valamely uniós irányelv rendelkezései a tartalmuk alapján feltétlennek és kellően pontosnak tűnnek, azokra a magánszemélyek a tagállammal szemben hivatkozhatnak, amennyiben az nem ültette át időben ezen irányelvet a nemzeti jogba, vagy amennyiben nem megfelelően ültette azt át.
A Közösség más tagállamában letelepedett adóalanyok esetében a visszatérítési időszak számításánál az adófizetési kötelezettség megnyílta – adólevonási jog keletkezése – adólevonási jog gyakorolhatósága hármas feltétel az irányadó [2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 251/A. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes mint a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany a 2019. március 6. napján benyújtott kérelmében a 2018. január 1.-március 31. közötti időszakra a belföldön igénybe vett szolgáltatásokat terhelő, előzetesen felszámított 60 460 341 forint áfa visszatérítését kérte.
[2] Az elsőfokú adóhatóság a kérelemnek részben helyt adott, engedélyezte 21 912 795 forint áfa visszatérítését, és 38 547 546 összegben elutasította azt. Az elutasított tételek között szerepelt a T. A. Kft. által 2017. december 17-i gazdasági eseményről 2018. február 1-én kiállított, 11 891 124 forint áfa tartalmú K2-2258/2017 számú számlája (a továbbiakban: Számla). A Számla szerinti fizetési határidő 2018. március 1-je volt.
[3] Az alperes a 2234747961 számú határozatával megváltoztatta az elsőfokú döntést: 48 184 021 forint áfa visszatérítését engedélyezte és 12 276 320 forintét utasította el. A Számla vonatkozásában rögzítette, hogy a teljesítési időpont nem a kérelemmel érintett időszak naptári évében keletkezett. A kérelem nem tartalmazhat olyan számlát, amelyen az előzetesen felszámított áfa az adott visszatérítési időszakot megelőzően keletkezett és amelynek érvényesítésére korábban már benyújtottak visszatérítési kérelmet; az adott visszatérítési időszakot követően keletkezett; nem az adott naptári évben keletkezett. Az előzetesen felszámított áfa az érintett – 2018 – időszakot megelőzően keletkezett, nem minősül érvényes kérelemnek. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (a továbbiakban: Áfa. tv.) 55. § (1) bekezdése, 56. §-a, 247. § (3) bekezdése, 163. § (1) bekezdése és 251/A. §-a alapján a Számla a 2017. évhez tartozik, melyre vonatkozó kérelmét a felperesnek 2018. szeptember 30-ig kellett volna benyújtania. A felperes által hivatkozott C-533/16. számú Volkswagen-ügyben hozott EUB-ítélet nem releváns, mivel az adósemlegesség elve nem azt kívánja biztosítani, hogy a gondosságot és körültekintést elmulasztó felperes kimentést nyerjen a jogvesztő határidő elmulasztásához fűződő jogkövetkezmények alól.
A kereseti kérelem és a védirat
[4] A felperes keresetében a Számla tekintetében vitatta az alperesi határozat jogszerűségét. Álláspontja szerint csak annak kiállításakor, 2018. február 1-én teljesültek az adó-visszatérítés alaki és anyagi feltételei. Hivatkozott az EUB C-152/02. számú Terra Bauerdarf-Handel GmbH-ügyben hozott ítéletére.
[5] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a Tanács közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvének (a továbbiakban: HÉA irányelv) 63. cikkére és a HÉA irányelvben előírt hozzáadottértékadó-visszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló, 2008. február 12-i 2008/9/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 14. cikk (2) bekezdésére. Azok alapján a Számla kiállításának dátuma jelen visszatérítési ügyben nem vehető figyelembe, mivel a számla alapjául szolgáló ügylet nem a visszatérítési időszakkal érintett naptári évben, hanem azt megelőző időszakban teljesült.
Az elsőfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
[7] Indokolásában rögzítette, a felek között nem volt vitás, hogy az ügyletet a felperes szállítója 2017. de-cember 7. napján teljesítette, de a Számlát csak 2018. február 1. napján állította ki a felperes számára. A továbbiakban ennek szem előtt tartásával elemezte az Irányelv 14. cikk (1) és (2) bekezdését, valamint az Áfa. tv. 251/A. § (1) és (2) bekezdését, a 251/C. § (1) bekezdését. Vizsgálódása kapcsán kitért az uniós jogi szabályozási hátterére, a HÉA irányelv 167-168. és 178-182. cikkeihez kapcsolódó EUB-joggya-korlatra. Rögzítette, hogy az Irányelv perben releváns 14. cikkének (1) bekezdése világos és pontos, végrehajtási jellegű eljárásjogi szabály, amely feltételhez nem kötött, másképpen nem alkalmazható előírás, érvényesülése nem enged tagállami mérlegelést, így a közvetlen hatállyal rendelkezik a felperes és az alperes közötti jogviszonyban.
[8] A héaszabályozás alapelve, hogy az áfalevonási jog gyakorlásának lehetősége, és jelen esetben visszatérítési jog gyakorlásának lehetősége legkorábban abban az időpontban nyílik meg, amikor az anyagi feltétel – az ügylet teljesítése – és az alaki feltétel – a számla megléte – egyaránt teljesül.
[9] Az Irányelv 14. cikk (1) bekezdése a visszatérítési kérelemben szerepeltethető ügyleteket határozza meg. A 14. cikk (2) bekezdését azzal a szövegezéssel vezeti be az uniós jogalkotó, hogy „az első bekezdésben említett ügyleteken túl...”. A nyelvi és logikai értelmezésből egyértelműen arra a következtetésre kell jutni, hogy a (2) bekezdés az (1) bekezdéshez képest kivételes, kisegítő jellegű rendelkezés, ahogyan erre a felperes is hivatkozott. Az (1) bekezdésben foglalt esetek a (2) bekezdéstől függetlenül, önmagukban is megállnak. A (2) bekezdés tehát nem értelmezhető további, minden egyes kérelemben szereplő ügyletre vonatkozó feltételként, ahogyan erre az alperes hivatkozott, hanem az (1) bekezdésben foglalt tényállásokhoz képest további, kivételes esetet rendez: olyan számlákra is vonatkozhat, amelyekre korábban még nem nyújtottak be kérelmet, és az ügyletek a kérdéses naptári évben teljesítettek. Ilyen eset lehet pl. egy kis értékű számla, amelyet a 17. cikkben foglalt 400 eurós értékhatár miatt az adóalany nem tudott érvényesíteni a számlázás vagy teljesítés visszatérítési időszakában az a) pont szerint, hanem egy későbbi időszakban nyújt be más számlákkal együtt. Ekkor irányadó, hogy a teljesítésnek ugyanarra a naptári évre kell esnie, mint a kérelemmel érintett visszatérítési időszaknak. A naptári évhez kötöttség kizárólag a 14. cikk (2) bekezdésben jelenik meg feltételként, az (1) bekezdésben nem.
[10] Az elsőfokú bíróság az uniós szabályozást összevetette az Áfa. tv. 251/A. §-ával. Megállapította, hogy az Áfa. tv. 251/A. §-a a számla meglétét nem teszi vizsgálat tárgyává, de nem vitatott, hogy az Áfa tv. szerint is a levonási jog gyakorlásának feltétele, hogy az adóalany a számla birtokában legyen.
[11] Megállapította, hogy az Áfa. tv. 251/A. § (1) bekezdése szerint a visszatérítési kérelemben csak a visszatérítési időszakban keletkezett adó érvényesíthető. Ez az előírás az Irányelv 14. cikk (1) bekezdés a) pontjához képest egy, az adóalanyok számára a joggyakorlást korlátozó rendelkezés, mivel a visszatérítési jog gyakorlását, vagyis a kérelem benyújtásának elvi lehetőségét – és ezzel együtt a jogvesztő határidő kezdetét is – egy olyan korábbi időszakra nyitja meg, amikor az alaki feltétel, a számla, még nem biztos, hogy az adóalany rendelkezésére áll. Ez a szabályozási mód az adóalanyok számára egyértelműen hátrányosabb az Irányelvben foglaltakhoz képest.
[12] Az Áfa. tv. 251/A. § (2) bekezdése az Irányelv 14. cikk (2) bekezdésének feleltethető meg, amely az (1) bekezdéshez képest szintén kisegítő jellegű szabály. Az alperes a perben vitatott Számla visszatérítésére az Áfa. tv. 251/A. § (2) bekezdését alkalmazta, mivel megállapította, hogy az adó a visszatérítési időszakot megelőzően, 2017-ben keletkezett.
[13] Az Áfa. tv. 251/A. § (1) és (2) bekezdései nem az Irányelv 14. cikk (1) és (2) bekezdéseinek megfelelő átültetései, és az alperes jogalkalmazása az Irányelv céljával ellentétes eredményre vezetett. Az elsőfokú bíróság erre tekintettel vizsgálta, majd megállapította, hogy fennáll az Irányelv 14. cikke közvetlen hatálya és a közvetlen alkalmazhatóságának feltétele, mivel az világos, pontos és feltétlen. A továbbiakban az elsőfokú bíróság az Áfa. tv. 251/A. § (1) és (2) bekezdésének mellőzésével, az Irányelv 14. cikkének közvetlen alkalmazásával vizsgálta a felperes kereseti kérelmét.
[14] Megállapította, hogy a Számla a visszatérítési időszakban került kiállításra, és az abban foglalt ügylet nem vitatottan korábban került teljesítésre, ezzel megfelelt az Irányelv 14. cikk (1) bekezdés a) pontja első fordulatának. Figyelemmel erre, a Számla benyújtható volt a 2018. január-márciusi visszatérítési időszakra, és a teljesítés időpontja miatt a Számla utáni visszatérítési jog gyakorlása a 2018. január-márciusi időszakban nem tagadható meg.
[15] A felek által hivatkozott, a kérelem benyújtására nyitva álló jogvesztő határidő a visszatérítési időszaktól számítandó az Irányelv 15. cikke és az Áfa. tv. 251/C. § (1) bekezdése szerint is. A perben a jogvesztő határidő számításának csak annyiban volt relevanciája, hogy melyik visszatérítési időszaktól kell a kezdő időpontját számítani.
[16] A megismételt eljárásban az elsőfokú hatóságnak a felperes kérelmét a Számla vonatkozásában is a 2018. január-márciusi visszatérítési időszakra érdemben kell elbírálnia, annak teljesítését nem tagadhatja meg abból az okból, hogy teljesítésének dátuma nem a visszatérítési időszakra vagy nem az adott naptári évre esett.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[17] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a kereset elutasítására vonatkozó szempontok megadásával új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Áfa. tv. 251/A. § (1)–(2) bekezdését, valamint az Irányelv 14. cikk (1) bekezdését.
[18] Téves az elsőfokú bíróság azon megközelítése, hogy az Irányelv közvetlen hatályának és közvetlen alkalmazásának van helye. Az Áfa. tv. 251/A. § (1) bekezdése alapján az adó-visszatérítési kérelem a visszatérítési időszakban keletkezett előzetesen felszámított adót tartalmazhatja, tehát az adó keletkezésének időpontja a mérvadó. A kérelemmel elsősorban olyan számlák érvényesíthetők, amelyek teljesítési időpontja a megjelölt adóvisszatérítési időszakra esik. Az alperes álláspontja szerint az Irányelv 14. cikke megfelelően került átültetésre, amelytől alperes nem térhet el.
[19] Az Irányelv 14. cikk (1)–(2) bekezdésének együttes olvasata szerint, ha a számla kelte az adó-visszatérítési időszakra esik, a kérelem, amelyhez az adóhatóság kötve van, csak akkor minősül érvényesnek, ha a számla kiállításának alapjául szolgáló ügylet a visszatérítési időszakkal érintett naptári évében teljesült (többről a kevesebbre következtetés elve). A visszatérítési időszak kizárólag az adott naptári év január 1. és december 31. közötti időtartamot ölelheti fel. A HÉA irányelv 63. cikke alapján az adóztatandó tényállás akkor valósul meg és az adófizetési kötelezettség abban az időpontban keletkezik, amikor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítése megtörténik. A visszatérítési rendszer egyik kulcspontja tehát teljesítési időpont (határidő), amely adópolitikai szempontból minden visszatérítési ügylet vonatkozásában jelentőséggel bír. A teljesítési időpont és a visszatérítési kérelem benyújtását lezáró jogvesztő határidő kikötésének hiányában a visszatérítési jog gyakorlása parttalanná válna, a jogbiztonság sérülne.
[20] Az elsőfokú bíróság értelmezése szerint azonban az Irányelv 14. cikk (2) bekezdése csak azt követeli meg, hogy az ügylet naptári éven belüli teljesítésű legyen, míg az (1) bekezdés ezt nem írja elő feltételként, kizárólag csak azt követeli meg, hogy a számla kiállításának időpontja essen a visszatérítési időszakra. A teljesítés időpontja azonban a bírói értelmezés szerint a számla kiállítását megelőzően bármelyik évre eshet. Ennek alapján azonban eltérő feltételeknek kell teljesülniük ugyanazon számla vonatkozásában attól függően, hogy a visszatérítési időszakot a kérelmező miként jelöli meg. A visszatérítési időszak jogvesztő határidő, amelyet az Áfa. tv. 251/C. § (2) bekezdése a naptári évet követő szeptember 30-ában határoz meg és amely azonos az Irányelvben foglaltakkal és olyan anyagi jogvesztő határidő, amely az adó-visszatérítési jog gyakorlásának időtartamát határolja be. Azt határozza meg, hogy az adó-visszatérítési jog keletkezésétől kezdődően meddig gyakorolhatja a külföldi adóalany jogszerűen e jogát, vagyis az anyagi jogvesztő határidő a visszatérítési joghoz kapcsolódik és nem a felperes által a kérelemben helytelenül megjelölt visszatérítési időszakhoz. A jog keletkezése és a jog gyakorlásának lehetősége eshet egy időpontra és mint a perbeli esetben, időben el is válhat egymástól. A felperes akkor nyújtotta volna be felelősen kérelmét, ha a teljesítés dátumához igazodóan jelöli meg a visszatérítési időszakot 2017 évre, másrészt ezután figyelemmel van az általa csak 2018. február 1-jén átvett, de a 2017 évhez tartozó teljesítési dátumra, tehát az anyagi jogvesztő határidő a teljesítés dátumától, azaz a visszatérítési jog keletkezésének időpontjától számítottan következő évben, azaz 2018. szeptember 30-án következett be. A jogvesztő határidő kikötése éppen a jogbiztonság érvényesülése érdekében alkalmazott szükséges korlát. E vonatkozásban hivatkozott az alperes az elsőfokú bíróság előtt a C-533/16. számú ítélet 46., 47. pontjaira. Az alperesnek nem volt arra vonatkozóan vizsgálódási lehetősége, hogy a felperes miért, milyen okból nem élt a visszatérítésre nyitva álló határidőben az arra alkalmas kérelem benyújtásának lehetőségével.
[21] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását indítványozta. Álláspontja szerint helyesen került sor az Irányelv közvetlen alkalmazására. Kiemelten hivatkozott arra, hogy az alperes nem rendelkezik az Irányelv vonatkozásában az értelmezési szabályok átültetését lehetővé tevő szabadsággal. A naptári évhez kötöttség kizárólag az irányelv 14. cikk (2) bekezdésében jelenik meg feltételként, az (1) bekezdésben nem.
A Kúria döntése és jogi indokai
[22] Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
[24] Sem a közigazgatási eljárásban, sem a közigazgatási perben nem volt vitatott, hogy a nemzeti jog alkalmazása mellett, vizsgálni kell azt is, miszerint a perbeli tényállás kapcsán az Irányelv 14. cikke hatályo-sulhat-e közvetlenül. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria az elsőfokú bírósággal egyezően irányadónak tekintette, hogy az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamennyi olyan esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései a tartalmuk alapján feltétlennek és kellően pontosnak tűnnek, azokra a magánszemélyek a tagállammal szemben hivatkozhatnak, nevezetesen amennyiben az nem ültette át időben ezen irányelvet a nemzeti jogba, vagy amennyiben nem megfelelően ültette azt át (C-203/10. számú ítélet [61] pont).
[25] A Kúria a továbbiakban azt vizsgálta, van-e az uniós jog elsőbbségével és az uniós jog közvetlen hatályának segítségével feloldandó vertikális kollízió az Irányelv és az Áfa. tv. között.
[26] Az Áfa. tv. 251/A. § (1) bekezdése alapján az adó-visszatéríttetési kérelem az adó-visszatérítési időszakban keletkezett előzetesen felszámított adót tartalmazhatja. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelem azt az előzetesen felszámított adót is tartalmazhatja, amely az adóvisszatérítési időszakot megelőzően keletkezett, de amelynek érvényesítésére korábban nem nyújtottak be adó-visszatéríttetési kérelmet, ha az előzetesen felszámított adó az adott naptári évben keletkezett.
[27] Az Irányelv 14. cikk (1) bekezdése értelmében a visszatérítési kérelem az alábbiakra vonatkozik: a) a visszatérítési időszak alatt számlázott termékek beszerzésére vagy szolgáltatások igénybevételére, feltéve hogy a héa a számla kiállításának időpontja előtt vagy a számla kiállításakor vált esedékessé; vagy olyan termékek beszerzésére, illetve olyan szolgáltatások igénybevételére, amelyek esetében a héa a visszatérítési időszak alatt vált esedékessé, feltéve hogy a beszerzéseket, illetve az igénybevételt az adófizetési kötelezettség keletkezése előtt kiszámlázták; b) a termékek visszatérítési időszak alatt történt importjára. A (2) bekezdés alapján az első bekezdésben említett ügyleteken túl, a visszatérítési kérelem olyan számlákra vagy importokmányokra is vonatkozhat, amelyekkel kapcsolatban még nem nyújtottak be visszatérítési kérelmet, és amelyek olyan ügyletekre vonatkoznak, amelyeket a kérdéses naptári évben teljesítettek. A Kúria a továbbiakban a jogerős ítéletben a [9] pont szerint helytállóan megfogalmazott indokokra tekintettel kiemeli, hogy a naptári évhez kötöttséget csak az Irányelv 14. cikk (2) bekezdése tartalmazza, az (1) bekezdés nem.
[28] Az Áfa. tv. 251. § (1) és (2) bekezdése szerinti szabályozás a HÉA irányelv azon 62., 63. és 167. cikkének, továbbá az Áfa. tv. 55. § (1) és 119. § (1) bekezdésein alapuló rendelkezésnek felel meg, amely szerint az adófizetési kötelezettség abban az időpontban keletkezik, amikor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítése megtörtént és ehhez képeset került definiálásra a levonási jog megnyíltának időpontja: abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik.
[29] Ez a szabályozás tükröződik vissza legutóbb a C-258/19. számú, Eurovia ítélet 41. pontjában: ...amint azt a hatodik irányelv 17. cikkének (1) bekezdése és 18. cikk (2) bekezdésének első albekezdése előírta, amely rendelkezések érdemi részét a 2006/112 irányelv 167. cikke és 179. cikkének első bekezdése átvette, a héa levonásához való jogot főszabály szerint ugyanazon időszak alatt kell gyakorolni, mint amelynek során e jog keletkezett, nevezetesen akkor, amikor az adófizetési kötelezettség keletkezett (lásd ebben az értelemben: 2008. május 8-i Ecotrade ítélet, C-95/07 és C-96/07, EU:C:2008:267, 41. pont; 2018. június 27-i Varna Holideis ítélet, C-364/17, EU:C:2018:500, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
[30] A fentiekben maga az EUB is „főszabály"-ként tekint a levonási jognak az adófizetési kötelezettség keletkezésével egyező időpontban való gyakorolhatóságára. A perbeli tényállás mellett kivitelre okot adó körülmény az adólevonási jog gyakorlásához szükséges feltételek támasztásából ered. Mind a HÉA irányelv 178. cikke, mind az Áfa. tv. 127. § (1) bekezdése adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltételéül szabja, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla. A gazdasági esemény, azaz az adófizetési kötelezettség keletkezésének és a levonási jog megnyíltának időpontja elválhat a levonási jog gyakorolhatóságának időpontjától. Ezt a különbségtételt az EUB a felek által hivatkozott C-533/16. számú Wolkswagen AG ügyben hozott ítéletében is bemutatta.
[31] C-533/16. számú ítélet 43. pont: A fentiekből az következik, hogy – amint azt a főtanácsnok is kiemelte indítványának 58. pontjában – bár a 2006/112 irányelv 167. cikke értelmében a héa levonásához való jog az adófizetési kötelezettséggel egyidejűleg keletkezik, az említett jog gyakorlása ezen irányelv 178. cikke értelmében főszabály szerint csak azon időponttól lehetséges, amikor az adóalany számlával rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2016. szep-tember 15-i Senatex ítélet, C-518/14, EU:C:2016:691, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
[32] C-533/16. számú ítélet 51. pont: Következésképpen az első négy kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a tagállami szabályozás, amelynek értelmében az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között, amikor is az adóalany számára több évvel a szóban forgó termékértékesítést követően számlázták ki a héát, illetve fizette meg azt az adóalany, a héa-visszatérítéshez való jogot azon indokból tagadják meg, hogy az e jog gyakorlásának az említett szabályozásban előírt jogvesztő határideje számítása a termékértékesítés időpontjában kezdődött és a visszatérítés iránti kérelem benyújtását megelőzően járt le. A Kúria értékelése szerint a C-533/16. számú ítélet ezen pontjából levonható elvi következtetésen nem változtat az az alperes által hangsúlyozott körülmény, hogy a levonási jog gyakorolhatóságának feltételeit – az egyébként jelen eljárásban is felvetődő – határidő-számítással összefüggésben vizsgálta az EUB.
[33] Az alperes határozatában és felülvizsgálati kérelmében következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy az Áfa. tv. 251/A. § alkalmazása során nincs lehetőség a főszabálytól való eltérésre, az anyagi jogvesztő határidő a teljesítés dátumától, azaz a visszatérítési jog keletkezésének időpontjától számítottan a következő évben, azaz 2018. szeptember 30-án bekövetkezett. Az alperesi értelmezés megfelel az Áfa. tv. 251/A. § (1)–(2) bekezdéseinek, mivel a szabályozás maga is tételesen az adó-visszatérítési időszakban keletkezett előzetesen felszámított adóról rendelkezik.
[34] Az Irányelv 14. cikke azonban nem az adófizetési kötelezettség megnyílta – adólevonási jog keletkezése kettősének a főszabályához, hanem az adófizetési kötelezettség megnyílta – adólevonási jog keletkezése – adólevonási jog gyakorolhatósága hármasához rendeli a visszatérítési kérelmet. A szabályozásban hangsúlyos szerepet kap a „számla kiállításának időpontja”. Az Áfa. tv. a jog gyakorlásának feltételét figyelmen kívül hagyta, ezzel nem megfelelően ültette át az Irányelv szabályait. Az Áfa. tv. és az Irányelv közötti összeütközés feloldásához, szemben az alperesi felülvizsgálati kérelemmel, szükséges a nemzeti jog helyett az Irányelv közvetlen alkalmazása. A Kúria itt utal vissza arra, hogy mivel a számla kiállításának időpontja ugyanolyan egzakt információ, mint az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja, figyelembevétele, szemben a felülvizsgálati kérelemmel, nem jár a jogbiztonság sérelmével.
[35] A Számla esetében a számlakibocsátó áfafizetési kötelezettsége 2017. december 17-én keletkezett, ekkor keletkezett a felperes levonási joga is, de a felperes csak 2018. február 1-jén, a számla kiállításakor került abba a helyzetbe, hogy gyakorolhatta is levonási jogát. Az Irányelv 14. cikk (1) bekezdése – szemben az Áfa. tv. 251/A. §-ával – szabályozza azokat az eseteket, amikor elválik a levonási jog keletkezése és gyakorolhatósága. A felperes visszatérítési kérelme megfelel az (1) bekezdés a) pont első fordulatának: a visszatérítési kérelem vonatkozik a visszatérítési időszak (2018) alatt számlázott – azaz a levonási jog gyakorlásához szükséges tárgyi feltétel keletkezése szerinti időpont – termékek beszerzésére vagy szolgáltatások igénybevételére, feltéve, hogy a héa a számla kiállításának időpontja előtt (2017) vagy a számla kiállításakor vált esedékessé.
[36] Az elsőfokú bíróság helytállóan észlelte a vertikális kollíziót, az összeütközést megfelelően oldotta fel és az Irányelv közvetlen alkalmazásával jogszerű következtetésre jutott. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.I.35.238/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás