BK ÍH 2020/38.
BK ÍH 2020/38.
2020.06.01.
jI. A sértett azzal a magatartásával, hogy a vádlott által vezetett személygépkocsi motorháztetején hasalva többször a vádlott irányába szúrt és a szúrások egy része áthatolt a szélvédőn, megbontva annak állagát, közvetlen támadást intézett a vádlott élete, testi épsége ellen. Ilyen helyzetben a járművel való elindulás és haladás e jogtalan támadással szembeni szembeszegülés aktív, reális jogszerű eszközének minősül.
II. A segítségnyújtási kötelezettség megállapításának szempontjai [Btk. 234. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont I. fordulat; 166. § (1) bekezdés, (3) bekezdés I. fordulat; 22. § (2) bekezdés a), ac) pont; 4/2013. Büntető jogegységi határozat].
A törvényszék pótmagánvádas eljárásban a 2019. május 24. napján kihirdetett ítéletével a J. E. vádlottat az ellene emelt közúti veszélyeztetés bűntette [Btk. 234. § (1) bekezdés és (2) bekezdés b) pont I. fordulat] és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette [Btk. 166. § (1) bekezdés és (3) bekezdés I. fordulat] miatt emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:
2011. szeptember 2. napján az éjszakai órákban a vádlott és Sz. L. hosszasan tettlegességig menően veszekedtek tartózkodási helyükön. Másnap reggel 5 óráig húzódott a vita, amikor a vádlott megkísérelt elhajtani az Sz. utcában parkoló gépkocsijával. Sz. L. megpróbálta megakadályozni, hogy a vádlott elhajtson, felkapaszkodott az induló gépkocsi motorháztetejére, és beütötte a szélvédőt, amely pókhálószerűen megrepedt, majd egy késsel beszúrt többször a megrepedt ablakon. A vádlott látva a kést, megijedt, továbbhajtott, nem állt meg. Útközben az ablaktörlőbe kapaszkodó Sz. L. leesett a gépkocsiról, a vádlott pedig továbbhajtott. A gépjárműről történt leesésekor Sz. L. jobb talpa az aszfalthoz tapadt, a lábszára megcsavarodott, illetve a feje az aszfalthoz ütődött. Ennek következtében Sz. L. a koponya hátsó felszínén többrendbeli hámhorzsolást, homloklebeny tájékán kétoldali agyzúzódást, jobb térden hámhorzsolást, a jobb bokaízületben a kül- és belboka, valamint az ugrócsont hátsó perem törését szenvedte el.
A koponyatörés, az agyzúzódás és a bokatörés büntetőjogi gyógytartama 8 napon túli, ténylegesen hozzávetőleg fél év. A koponyatörés és az agyzúzódás életveszélyes állapotot idézett elő. A bokatörés miatt az ízület elmerevedett, amely maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást eredményezett.
Az ítélettel szemben a pótmagánvádló és jogi képviselője jelentett be fellebbezést, a vádlott terhére felmentése miatt, a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A pótmagánvádló jogi képviselője a fellebbezést írásban megindokolta.
Elsődlegesen, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének olyan mértékben és olyan jelleggel nem tett eleget, amely lényeges hatással volt a bűnösség megállapítására [Be. 609. § (1) bekezdés és (2) bekezdés d) pont].
Másodlagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a részleges megalapozatlanság kiküszöbölését, eltérő tényállás rögzítését, ennek alapján a vádlott bűnösségének megállapítását és büntetés kiszabását kérte. A részleges megalapozatlanság okát abban látta, hogy az elsőfokú ítélet „meghatározó” mértékben ellentétes a bíróság által lefolytatott bizonyítás érintő iratok tartalmával [Be. 592. § (2) bekezdés c) pont]. Emellett a tényállás felderítetlen voltára is hivatkozott.
A másodfokú bíróság az ügyet nyilvános ülésen bírálta el [Be. 599. § (1) bekezdés].
A másodfokú nyilvános ülésen a pótmagánvádló jogi képviselője fellebbezését változatlan tartalommal fenntartotta, a pótmagánvádló csatlakozott a képviselőjéhez.
A nyilvános ülésen a védő a törvényszék ítéletének megalapozott voltát, jogilag helyes álláspontját hangsúlyozta, ezért az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, a vádlott csatlakozott a védőjéhez.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a pótmagánvádlónak és jogi képviselőjének fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság a fellebbezéssel sérelmezett ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálata.
A felülbírálat teljes körű volt, mivel a vádlói fellebbezések a bűnösség körében hozott elsőfokú döntést sérelmezték. Ezért a felülbírálat kiterjedt az eljárási szabályok megtartásának teljes körű vizsgálatára, valamint az ítélet megalapozottságának, a bűnösség kérdésében hozott döntésnek és a jogkövetkezmények helyességének az értékelésére [Be. 590. § (1) bekezdés és (2) bekezdés].
A büntetőügy sajátossága volt, hogy az eljárás két perjogi kódex hatálya alatt zajlott. Az elsőfokú eljárásban 2018. július 1. napjáig az 1998. évi XIX. törvény (korábbi Be.), míg ezt követően a 2017. évi XC. törvény (Be.) rendelkezései voltak az irányadóak.
Az eljárási cselekmény törvényességét mindig a foganatosítása idején hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kell értékelni. A hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban az új törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell, ugyanakkor a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha azt, az új törvény másként szabályozza [Be. 868. § (1) bekezdés, 870. § (1) bekezdés].
A perjogi szabályokat az elsőfokú bíróság megtartotta, ítélete teljeskörűen megalapozott.
A törvényszék a vád tárgyává tett cselekmény szempontjából releváns valamennyi körülményt feltárta és hiánytalan tényállást állapított meg.
A megállapított tények megfelelnek a bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmának, illetve a törvényszék a megállapított tényekből további tényekre a logika szabályainak megfelelően, helyesen következtetett [Be. 592. § (1) bekezdés és (2) bekezdés].
A bizonyítékok mérlegelése körében az elsőfokú bíróság megjelölte és iratszerűen ismertette azokat a bizonyítékokat, amelyekre döntését alapította, valamint megfelelő részletességgel megindokolta azt is, hogy a tényállás megállapításánál milyen bizonyítékokat miért, vagy miért nem fogadott el [Be. 561. § (3) bekezdés d) pont]. Az elsőfokú ítéletből megállapítható, hogy a törvényszék a felsorolt bizonyítékokat milyen szempontok mentén, milyen gondolkodási folyamat révén értékelte, és ennek eredményeként milyen következtetésre jutott, ezzel indokolási kötelezettségét maradéktalanul teljesítette (BH 2012.32.).
A másodfokú bíróság nem osztotta az ezzel ellentétes pótmagánvádlói érvelést.
A pótmagánvádló sérüléseinek a keletkezési körülményeivel kapcsolatban két, közvetlen bizonyítékokat szolgáltató bizonyítékkör állt rendelkezésre: a vádlott, illetve a sértett vallomásai.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy vádlotti és sértetti vallomások tartalmaznak közös elemeket. A vallomások fenti közös elemeit más bizonyítékok nem cáfolták, ezért ítéleti megállapításuk megalapozottságához nem fér kétség.
A bizonyítási eljárásnak a fentieken túl két további lényeges iránya volt.
Egyrészről annak a vizsgálata, hogy a sértett milyen módon került fel a motorháztetőre. A vádlotti védekezésnek megfelelően, oda szándékosan felkapaszkodott azért, hogy a vádlott távozását megakadályozza, vagy a sértetti előadás szerint a vádlott őt szándékosan elütötte, emiatt felcsapódott a motorháztetőre, ahol aztán sikerült megkapaszkodnia.
A bizonyítási eljárás másik lényeges kérdése az volt, hogy mindezek során érte-e támadás a vádlottat a sértett részéről.
A sértett állításait a szakértői vélemények egyértelműen cáfolták, míg a vádlotti előadást a szakértői vélemények megerősítették.
A járműrongálódások együttes képe alapján a műszaki szakértő a „járműre oldalról, kisebb dinamikával való felkapaszkodást” valószínűsítette.
A műszaki szakértő az első szélvédő üvegen két olyan sérülést is azonosított, amely bizonyosan nem gyalogos elütése során, hanem egy hegyesebb, élesebb tárgytól (nem kizárhatóan késtől) szúrási mechanizmus révén jött létre.
Olyan körülmény nem volt, ami a vádlotti vallomás hitelességét megkérdőjelezte volna.
A másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította [Be. 591. § (1) bekezdés].
A megállapított tények alapján törvényesen mentette fel az elsőfokú bíróság a vádlottat az ellene emelt vád alól.
A törvényszék helyesen ismerte fel, hogy az elkövetés és az elbírálás időpontja között új büntetőtörvény lépett hatályba, ezért állást kell foglalni abban a kérdésben is, hogy az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) vagy az ítélethozatalkor hatályos 2012. évi C. törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni [Btk. 2. § (2) bekezdés].
A büntetőtörvények rendelkezéseit összevetve helyesen jutott a törvényszék arra a következtetésre, hogy az elbíráláskor hatályos rendelkezések kedvezőbb elbírálást biztosítanak, így a Btk. rendelkezései az irányadóak.
A vádlott tényállásban rögzített magatartása két bűncselekmény törvényi tényállását valósította meg formálisan.
„Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki”, a közúti veszélyeztetés bűntettét valósítja meg. Súlyosabb a cselekmény megítélése, ha az maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz [Btk. 234. § (1) bekezdés (2) bekezdés b) pont 1. fordulat]. Az életveszélyes sérülést eredményként e tényállás nem nevesíti, azt az előbb megnevezett eredménykörben kell értékelni.
„Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van”, a segítségnyújtás elmulasztásának a vétségét valósítja meg, bűntetti alakzatért súlyosabban büntetendő, ha, „a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő” [Btk. 166. § (1) bekezdés és (3) bekezdés 1. fordulat].
A két bűncselekmény egymással halmazatban megállapítható (41/2007. BK vélemény).
A vádlott szándékosan megszegte a közúti közlekedés szabályait, amikor úgy haladt a járművel, hogy a sértett a motorháztetőn tartózkodott, ezzel ugyanis ott személyt szállított. „Személyt szállítani csak a járműnek e célra kialakított álló- vagy ülőhely részén szabad” [KRESZ 46. § (1) bekezdés].
A vádlott a szabályszegéssel a sértett testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki, mivel a motorháztető szerkezeti sajátosságai és a mozgó jármű felületén érvényesülő dinamikai hatások miatt a sértett földre zuhanásának, ezáltal sérülésének az azonnali, reális lehetősége fennállt.
A sértett a földre zuhanásakor megsérült. A sérülés csaknem szükségszerű bekövetkezése a földre kerülés körülményei alapján a vádlott által is felismerhető volt. Ennek ellenére a vádlott megállási, meggyőződési és a tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének a teljesítése nélkül elhajtott a helyszínről. Segítségnyújtási kötelezettség azért terhelte, mert szándéka a sérülés okozására nem terjedt ki.
A segítségnyújtást megalapozó veszélyhelyzetet a vádlott maga hozta létre.
Mindezek előre bocsátására azért volt szükség, mert „büntethetőségi akadály fennállása esetén a vádlottat azon bűncselekmény miatt kell felmenteni [...] amelynek a magatartás – az említett büntethetőségi akadály hiányában – minősülne” (BH 1996.351.)
Helyesen ismerte fel a törvényszék, hogy a vádlott büntetőjogi felelőssége egyik cselekmény tekintetében sem állapítható meg.
A törvényszék a vádlottat a közúti veszélyeztetés bűntette alól szituációs jogos védelem címén, míg a segítségnyújtás elmulasztásának a bűntette alól „tényállásszerűség”, vagyis a tőle elvárhatóság mint tényállási elem hiányában mentette fel
A másodfokú bíróság álláspontja szerint mindkét cselekmény esetében a jogos védelem zárja ki annak büntethetőségét.
A jogos védelmet a jogtalan támadás ténye teremti meg.
„A támadásnak „intézettnek”, vagy „közvetlenül fenyegetőnek” kell lennie. Intézett a támadás akkor, ha az elkövető valamely, a Különös Részben büntetni rendelt bűncselekmény (szabálysértés) törvényi tényállásának megvalósítását megkezdte. Közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy igen rövid időn belül reálisan tartani lehet. [...] A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott okkal tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától. [...]Az elhárító cselekmény is tevékenység, aktív szembeszegülés a támadással” (4/2013. Büntető jogegységi határozat).
A sértett motorháztetőn történő szállításával megvalósuló közúti veszélyeztetés bűntette a vádlott ellen intézett jogtalan támadás elhárítására szolgált. A sértett azzal, hogy a vádlott által vezetett személygépkocsi motorháztetején hasalva, többször a vádlott irányába szúrt és a szúrások egy része áthatolt a szélvédőn, egyre inkább megbontva annak az állagát, közvetlen támadást intézett a vádlott élete, testi épsége ellen. A járművel való elindulás és haladás e támadással szembeni szembeszegülés aktív, reális eszköze volt.
Amikor a sértett a személygépkocsiról leesett és megsérült, tehát amikor a vádlott segítségnyújtási kötelezettsége feléledt, a vádlott reálisan tarthatott a támadás azonnali folytatásától. A jogtalan támadás eszköze a sértettnél lehetett, az indulatos sértett néhány perccel előbb durva támadásra ragadtatta magát, amelyet kitartóan valósított meg. A helyszín elhagyása ez esetben is a sértett magatartásával való szembeszegülés eszköze volt. Annak aktivitása az elhajtásban nyilvánult meg. Az elhárító magatartás aktív jellegét nem érinti az a körülmény, hogy ezzel büntetőjogi értelemben egy kötelezettség elmulasztása (nem tevése) vagyis passzivitás valósult meg.
A vádlott mindkét tényállásszerű magatartás megvalósításakor jogos védelmi helyzetben cselekedett. (Azonos megítélésű esetek EBH 2019.B.11., BH 1997.321.)
Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének a tényállása meg sem valósult.
E bűncselekmény törvényi tényállásában a „tőle elvárható” fordulat a segítségnyújtásra – annak módjára és mértékére – vonatkozik, de nem jelenti azt, hogy van olyan, akitől semmilyen módú, és mértékű segítségnyújtás nem várható el. A kötelezettség nem teljesítése esetén a büntetőjogi felelősség megállapítását csak valamely, Btk. Általános Részében meghatározott körülmény zárhatja ki.
A segítségnyújtási kötelezettség általános, a Btk. 166. § tényállásából levezethető kötelezettség.
E kötelezettséget objektív körülményként az alapozza meg, hogy van sérült vagy olyan személy, akinek az élete, testi épsége közvetlen veszélybe került. Szubjektív körülményként pedig az, hogy a kötelezettséget megalapozó helyzet felismerhető és a kötelezettség objektíve teljesíthető. Példaként: nem felel a mulasztásért a jármű utasa, ha a járművezető nem áll meg a baleset helyszínén, ebben az esetben ugyanis az utasnak nincs objektív lehetősége a kötelezettség teljesítésére (BH 1994.355.).
A segítségnyújtást, illetve az azt megtestesítő részkötelezettségeknek – meggyőződési (megállási), segítségfelajánlási, konkrét segítségnyújtási kötelezettség – legalább egy részét, valamilyen mértékben teljesíteni kell. A teljesítés módja és mértéke függ az elkövető személyétől és a konkrét körülményektől. „A segítségnyújtásnak olyannak kell lenni, amely az elkövetés adott viszonyai mellett az elkövetőtől elvárható. [...] Eszerint az elkövető személyi jellemzői, az adott eset körülményei között az elvárhatóság lehet alacsonyabb vagy magasabb. [...] Több elvi tartalmú határozat jelent meg abban a kérdésben, hogy az ittas állapotban lévő személytől helyzete folytán nem lehet olyan mérvű segítségnyújtási kötelezettségteljesítést elvárni, mint a tudatzavart állapotban nem lévő személytől. Az azonban az ittas személytől is megkövetelhető, hogy más személy segítségét vegye igénybe...”, a helyszínen maradással a meggyőződési kötelezettséget teljesítse (BJD 5123; BH 1978.511., BH 1989.134.).
Az adott helyzetben a sértett életveszélyes sérüléseket elszenvedő, segítségnyújtásra szorult személy volt. Ez a helyzete a vádlott számára felismerhető volt. A vádlott személye és a körülmények alapján képes volt a segítségnyújtásra. Ezért a helyszínről elhajtó vádlott magatartása tényállásszerű is volt, azonban a vádlotti cselekmény büntethetőségét a Btk. 22. § (2) bekezdés a), ac) pontja szerinti jogos védelmi helyzet kizárta. Ezért a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vád alóli felmentésére is a Be. 566. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással került sor.
A felróhatóság jogalapjának részben eltérő első-, és másodfokú megítélése nem érinti azt a végső következtetést, hogy a vád tárgyává tett cselekmények tekintetében a vádlott büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság törvényes rendelkezést hozott, amikor a vádlottat az ellene emelt vád alól mindkét bűncselekmény tekintetében felmentette. A felmentő rendelkezésben helyes az érintett bűncselekmények Btk. szerinti megjelölése is.
Az elsőfokú bíróság nem rendelkezett az előterjesztett polgári jogi igényről.
Ez nem egyszerű mulasztás, hanem az elsőfokú bíróság jogi véleménye az igény tárgyában hozott döntés lehetőségéről, miszerint az ügy érdemében hozott „döntést figyelembevéve, csak a polgári jogi igény elutasításának lett volna helye”, ami kedvezőtlen helyzetbe hozná a sértettet a más hatóság előtt folyamatban lévő azonos tárgyú eljárásban.
Ez az álláspont azonban téves. A vádlott felmentése esetén nem az elutasításnak, hanem a polgári jogi igény érvényesítésének egyéb törvényes útra utasításának van helye [Be. 560. § (1) bekezdés b) pont]. Ez a rendelkezés pedig nem sérti a pótmagánvádló érdekeit, hiszen az igény tekintetében nem született res iudicatát eredményező ügydöntő határozat.
Mivel e kérdésben az elsőfokú bíróság a jogszabályt helytelenül alkalmazta, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a törvénynek megfelelő határozatot hozott [Be. 606. § (1) bekezdés].
Az ítélőtábla a törvényszék ítéletét egyebekben a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.226/2019/12.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás