• Tartalom

44/2020. (IX. 16.) AM rendelet

44/2020. (IX. 16.) AM rendelet

a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programból, a baromfi genetikai alapokkal foglalkozó innovatív vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének részletes feltételeiről

2020.09.17.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) átmeneti támogatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősülő és az „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című, 2020. március 19-i 2020/C 91 I/01. számú európai bizottsági közlemény 3.1. pontja szerinti támogatás;

b) baromfi genetikai alapok kutatás-fejlesztése: a baromfi állatfajon végzett bármely, a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (a továbbiakban: TEÁOR'08) alá tartozó 7211 (biotechnológiai kutatás, fejlesztés) tevékenység;

c) elismert tenyésztő szervezet: az állattenyésztésről szóló 188/2019. (VII. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése szerinti névjegyzékben szereplő, bármely baromfi faj fajtája tekintetében elismert tenyésztőszervezet;

d) baromfi termékpálya termékeit érintő nagykereskedelmi tevékenység: a TEÁOR'08 alá tartozó 4611, 4621, 4623, 4632 szerinti tevékenységek;

e) foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma: a Központi Statisztikai Hivatal által a munkaügyi-statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott, a 2019. év első napján hatályos kiadvány szerinti éves szinten számított statisztikai állományi létszám azzal, hogy a kölcsönvett munkaerő a kölcsönvevőnél figyelembe vehető, ha a kölcsönadó e létszámot a kölcsönadott munkaerő nélkül számítja fel, továbbá azzal, hogy a számításnál az egyéni vállalkozó és az őstermelő esetében a munkavállalók között figyelembe kell venni az önfoglalkoztatást is;

f) kapcsolt vállalkozás: a koronavírus járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került agrárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozást végző vállalkozások részére nyújtandó átmeneti támogatás igénybevételének általános feltételeiről szóló 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet [a továbbiakban: 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet] 1. § i) pontja szerinti vállalkozás;

g) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. § (4a) bekezdése szerinti vállalkozás.

2. Az átmeneti támogatás formája és keretösszege

2. § (1) Az átmeneti támogatás formája egyszeri vissza nem térítendő támogatás.

(2) Az átmeneti támogatás keretösszege 200 000 000 forint.

3. Az átmeneti támogatás igénybevételének feltételei és mértéke

3. § (1) Átmeneti támogatás igénybevételére az a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, baromfi termékpálya termékeit érintő nagykereskedelemi tevékenységet elismert tenyésztő szervezetként végző vállalkozás (a továbbiakban: kérelmező) jogosult, aki vagy amely

a) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásbavételi kötelezettségének eleget tett, és a 28. § (3a) bekezdésének megfelelően az átmeneti támogatási kérelem benyújtásakor az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel;

b) az átmeneti támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ba) nem áll felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárás vagy csődeljárás alatt,

bb) megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt követelményeknek,

bc) vállalja, hogy a támogatott tevékenységét legalább 2020. december 31-éig fenntartja;

c) az átmeneti támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik

ca) arról, hogy 2019. december 31-én nem minősült nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,

cb) a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet hatálya alá nem tartozó támogatási program vagy egyedi támogatás alapján általa és a vele kapcsolt vállalkozásnak minősülő vállalkozások által korábban már igénybe vett egyéb átmeneti támogatás összegéről euróban kifejezve,

cc) arról, hogy a vállalkozása kapcsolt vállalkozásnak minősül-e,

cd) kapcsolt vállalkozás esetén a kapcsolt vállalkozás adatairól (név, adószám, ügyfél-azonosító),

ce) a számviteli bizonylatok alapján a baromfi termékpálya termékeit érintő nagykereskedelmi tevékenységből származó 2019. évi árbevételének és a 2019. évi teljes árbevételének hányadosáról négy tizedesjegy pontossággal, a matematikai kerekítés szabályait alkalmazva,

cf) az általa a 2019. évben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámáról négy tizedesjegy pontossággal, a matematikai kerekítés szabályait alkalmazva,

cg) arról, hogy az 1. § b) pontja szerinti, valamint a baromfi termékpálya termékeit érintő nagykereskedelmi tevékenységet folytat és

ch) a b) pontban foglaltakról; és

d) a számviteli bizonylatok alapján igazolja, hogy a baromfi genetikai alapok kutatás-fejlesztésből származó kiadása a 2018. vagy a 2019. év tekintetében eléri a 10 000 000 forintot.

(2) Az átmeneti támogatás alapja a kérelmező élőállat nagykereskedelmi tevékenysége keretében foglalkoztatottak száma, amelyet az (1) bekezdés c) pont ce) alpontja szerinti hányados és az igénylő által a 2019. évben foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámának szorzata alapján kell meghatározni.

(3) Az átmeneti támogatás mértéke – a támogatás alapját képező állományba tartozó – foglalkoztatottanként legfeljebb 1 500 000 forint.

(4) Az átmeneti támogatás összege kérelmezőnként – figyelemmel a kapcsolt vállalkozásnak minősülő vállalkozások által igénybe vett támogatási összegekre is – nem haladhatja meg a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeget.

4. Azátmeneti támogatási kérelem

4. § (1) Az átmeneti támogatási kérelem 2020. szeptember 21. és 2020. szeptember 28. között elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítást követően az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, elektronikus felületen keresztül nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz (a továbbiakban: Kincstár).

(2) Egy kérelmező kizárólag egy átmeneti támogatási kérelmet nyújthat be.

(3) Az átmeneti támogatási kérelem tartalmazza

a) a kérelmező ügyfél-azonosító számát és

b) a 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozatokat.

(4) Az átmeneti támogatási kérelemhez mellékelni kell a 3. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, a baromfi genetikai alapok kutatás-fejlesztésből származó kiadás összegének igazolására szolgáló számviteli bizonylatokat.

(5) Az eljárás során minden dokumentumot, így a hiánypótláshoz kapcsolódó dokumentumokat és – a felügyeleti eljárás kivételével – a jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó dokumentumokat (a továbbiakban: beadvány) is az elektronikus felületen keresztül kell benyújtani. A nem elektronikus felületen keresztül benyújtott beadvány a döntés meghozatalánál nem vehető figyelembe.

(6) Ha az eljárási cselekmények elektronikus úton történő teljesítése során a kérelmező helyett és nevében meghatalmazottja jár el, akkor a meghatalmazott a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető elektronikus felületet használja az eljárási cselekmények elektronikus elvégzéséhez. A meghatalmazott útján történő eljárásra az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet meghatalmazásra vonatkozó rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(7) Az átmeneti támogatási kérelem a benyújtását követő naptól számított két napon belül, de legkésőbb az (1) bekezdésben meghatározott benyújtási határidő végéig az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül módosítható. Módosítás esetén az utolsó átmeneti támogatási kérelmet kell elbírálni. Az átmeneti támogatási kérelem benyújtásának időpontja az utolsó módosító kérelem benyújtásának időpontja.

5. Az átmeneti támogatás kifizetése

5. § (1) Az átmeneti támogatást a Kincstár legkésőbb 2020. december 31-éig folyósítja a kérelmező részére.

(2) A forintban meghatározott összegek euróra történő átszámításánál az átmeneti támogatási kérelem benyújtási hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett, két tizedesjegy pontossággal meghatározott devizaárfolyamot kell alkalmazni.

(3) Ha a jogos igények együttesen meghaladják a 2. § (2) bekezdésében meghatározott keretösszeget, akkor a rendelkezésre álló forrást a benyújtott átmeneti támogatási kérelmekben foglalt jogos igények között egyenlő arányban kell felosztani.

6. Záró rendelkezések

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. § Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősülő és az „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című, 2020. március 19-i 2020/C 91 I/01. számú európai bizottsági közlemény hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére