PK ÍH 2020/47.
PK ÍH 2020/47.
2020.06.01.
A hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére alapított, az egészségügyi szolgáltatóval szembeni személyiségvédelmi perben a félnek kell valószínűsítenie a védett tulajdonságának jogsértéskori meglétét és ezzel okozati összefüggésben hátrány bekövetkezését. Ennek megtörténtét követően az egészségügyi szolgáltatónak a kimentés körében kell bizonyítania, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, illetőleg arra az adott jogviszonyban kötelezettsége nem volt [Ptk. 2:43. § c) pont, 2003. évi CXXV. tv. 19. § (1) bekezdés].
A felperes 1976-ban csigolyatörést és nyaki gerincvelő-sérülést szenvedett, amelynek következtében az alsó végtagjai bénultak, járásképtelen, kerekesszékkel közlekedik. Vizeletét nehezen üríti. Hátfájási panaszokkal 2015. szeptember 28-án került felvételre az I. rendű alperes mozgásszervi rehabilitációs részlegére. Az ekkor elvégzett vizsgálatakor húgyhólyagjánál nagy méretű hasi térfoglalást észleltek, amely egészen a köldökig terjedt. A felperes csekély mennyiségű vizeletet tudott üríteni, ezért ballonos katétert alkalmaztak, ami azonban a vizeletet nem vezette el, alvadékos vér ürült és a katétert eldugította. A katéter eltávolítását követően a felperest átszállították a II. rendű alperes urológiai osztályára, ahol Tiemann katétert helyeztek fel, amelyet az ellátó orvos egy öltéssel rögzített a fitymafékhez, amit nem vágott át. A katéteren keresztül mintegy 2 dl tiszta vizelet ürült. Itteni kezelése alkalmával gyógyszert, hashajtót nem kapott. A katéter felhelyezését követően székletet is ürí-tett, emiatt pelenkázták, majd visszaszállították az I. rendű alperesi kórházba azzal, hogy egy hét elteltével ballonos katétercserére jelenjen meg. Az I. rendű alperes rehabilitációs osztályán éjszaka az ápolók a felperest ellátták, ágyában forgatták, ivóvizet biztosítottak számára. Szeptember 29-én a felperes minden további orvosi ellátást visszautasított, majd kérésére otthonába bocsátották. Az ezen a napon elvégzett laborvizsgálat magasabb fehérvérsejtszámot mutatott, amelynek hátterében húgyúti fertőzést véleményeztek és antibiotikumos terápia érdekében a felperest egy doboz Augmentin receptjével ellátták.
A későbbiekben a felperes sem a II. rendű alperes által előírt vizsgálatra, sem az I. rendű alperesnél nem jelent meg. 2015. október 7-én a K.-i Egészségügyi Központban jelentkezett azzal, hogy a katéter kiesett, amelynek következtében a fitymaféken egy kb. 1 cm-es seb keletkezett, ami viszont gyógyult.
A nemi életét érintő, katéterezéssel okozati összefüggésbe hozható szervi elváltozása nem következett be.
A felperes keresetében kérte megállapítani, hogy az I. és II. rendű alperesek megsértették az emberi méltóságát, és őket egyetemlegesen 2 000 000 Ft sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni. Hivatkozása szerint a két intézményben tartózkodása során kérése ellenére nem kapott segítséget ahhoz, hogy ágyában megforduljon, és a II. rendű alperesnél vizet sem adtak neki, ami – meggyőződése szerint – roma származása miatt történt, ellátása diszkriminatív volt. Állította, a katéter durva felhelyezése miatt szervi elváltozás, vérzés és fertőzés lépett fel, amely utóbbira antibiotikumos kezelést nem kapott, azt csak receptre írták fel az I. rendű alperesi kórházból történő távozásakor. Az alperesek nem tettek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek sem, nem ismertették vele, hogy a katéterezés során milyen rögzítési módot fognak alkalmazni és annak milyen kockázatai lehetnek, továbbá hogy a beavatkozás során vagy annak következményeként a nemi szervén maradandó elváltozások következnek be. Előadása szerint a beavatkozások óta, illetve azokkal összefüggésben vizeletürítési nehézségei súlyosbodtak, párkapcsolati problémái keletkeztek, lelkileg sérült, magába forduló lett, kerüli az emberi kapcsolatokat.
Az alperesek és a II. rendű alperesi beavatkozó ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az I. rendű alperes hangsúlyozta, a felperes gyógykezelése során diszkrimináció nem történt, származása miatt nem részesült megkülönböztetett bánásmódban, ellátása a legnagyobb szakmai körültekintéssel, annak szabályait betartva folyt. Érvelése szerint a katéter felhelyezése nem okozott vérzést és fertőzést.
A II. rendű alperes vitatta az egyenlő bánásmód követelményének megsértését. Állította, részéről szakmai mulasztás a felperes ellátása során nem történt, a katéter helyesen lett felhelyezve.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a peres felek között egészségügyi szolgáltatás nyújtására irányuló, a Ptk.-ban nem nevesített ún. kezelési szerződés jött létre, amelynek részévé váltak az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) rendelkezései. A felperes nyilatkozata, a tanúk vallomásai, az elsőfokú eljárás során beszerzett szakvélemény és a bizonyítékok összességében történő értékelése alapján arra a megállapításra jutott, hogy az alperesi kórházakban végzett katéterezések során a felperes fitymafékét nem vágták el, a katéter kiöltése is a szakma szabályai szerint történt, a katéter későbbi kiszakadásáért felelősséggel nem tartoznak. A felperes fitymaféke gyógyult állapotú, szexuális életét a végzett beavatkozások nem gátolják. Erre tekintettel nem állapította meg, hogy az alperesi ellátásokkal okozati összefüggésben a felperest kár érte volna. A bizonyítékok értékelése körében utalt arra, hogy a felperes és élettársa előadása egymáshoz viszonyítva is ellentmondásos volt. Nem találta bizonyítottnak azt a felperesi állítást sem, hogy az alperesi kórházakban roma származása miatt nem részesült megfelelő ellátásban, és emiatt sérült volna személyiségi joga. Figyelembe vette, hogy az ellátásában részt vevő valamennyi személy úgy nyilatkozott, hogy minden hátrányos megkülönböztetés nélkül, a többi betegtársához hasonló bánásmódban részesítették a felperest. Értékelte továbbá, hogy éppen ő tanúsított mindvégig olyan magatartást, amely zavarta az egészségügyi intézmény működését, a betegtársak nyugalmát, mindezek ellenére az elvárható szolgáltatást, ellátást megkapta.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú határozat megváltoztatását és az alperesek kereset szerinti marasztalását igényelte. Álláspontja az volt, az I-II. rendű alperesi beavatkozások eredményeként, illetőleg azokkal összefüggésben a nemi szervén sérülés, anatómiai változás következett be. Állította, személyiségi jogai sérültek az egyenlő bánásmód követelményének és emberi méltóságának megsértésével, amelynek oka etnikai hovatartozása. Hivatkozott arra, hogy az alperesek nem tettek eleget az egészségügyi beavatkozások és azok lehetséges kockázataira vonatkozó tájékoztatási kötelezettségüknek, így nem tájékoztatták a Tiemann katéter rögzítésének módjáról és lehetséges kockázatairól. Kifogásolta, hogy bár az orvosi beavatkozásokat követően erős vérzés és fertőzés lépett fel nála, kórházi tartózkodása alatt antibiotikumos kezelésben nem részesült. Vitatta a szakvélemény azon megállapítását, hogy a fitymafék jelenleg gyógyult állapotú. A hegesedés valóban begyógyult, de a lényeg az, hogy sérülése a kórházi ellátás során következett be. A szakvélemény azon megállapításával kapcsolatban, miszerint a varrat már kis-, közepes erővel kiszakadhatott arra utalt, hogy az alperesek elmulasztották tájékoztatni a kiszakadás veszélyéről. További érvelése szerint az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett azzal, hogy sem pszichológus, sem szexológus szakértői bizonyítást nem folytatott le. Sérelmezte azt is, hogy a szakértői vélemény kiegészítésének mellőzését ítéletében nem indokolta, az orvosi szakkérdésekben tett megállapításait és következtetéseit pedig egyoldalúan az alperesek állítására, valamint az orvos és betegápoló végzettségű tanúk nyilatkozatára alapozta. Nem vette kellő súllyal figyelembe azt sem, hogy kiszolgáltatott helyzete és kifejezett kérése ellenére az alperesek nem törekedtek megfelelő módon fájdalmai enyhítésére, segítségnyújtásra, így több alkalommal kellett kérnie az ápolókat, hogy forgassák, mert fájdalmai elviselhetetlenek. Kiemelte, a többi beteg ellátásáról való gondoskodás nem mentesíti az alpereseket emberi méltóságának tiszteletben tartása alól.
A fellebbezés alaptalan.
A felperes perbeni igénye alapjaként az alperesek által nyújtott nem megfelelő egészségügyi szolgáltatást jelölte meg, személyiségi jogainak megsértésére hivatkozott.
A jogvita elbírálására az állított jogsértés időszakából adódóan – osztva az elsőfokú ítéletben ekörben kifejtetteket – a 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései az irányadóak.
A Ptk. 2:42. § (1) bekezdése általános jelleggel védi a személyiségi jogokat. A 2:42. § (2) bekezdése generálklauzulaként rögzíti, hogy az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Az emberi méltósághoz fűződő jog a személyiségi jogok anyajogának tekinthető, a Ptk. által nevesített egyes személyiségi jogok abból vezethetők le, de önmagában az emberi méltósághoz fűződő jog megsértése is személyiségijog-sértésnek minősül. A Ptk. nem sorolja fel kimerítően az egyes személyiségi jogokat, a 2:43. § szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti – egyebek mellett – különösen az élet, a testi épség és az egészség megsértése [a) pont] és a személy hátrányos megkülönböztetése [c) pont].
Az egészségügyi ellátás nem megfelelő volta okozhat személyiségijog-sértést, járhat ugyanis a felperes testi épségéhez, egészségéhez fűződő jogának sérelmével.
Ahogyan azt az elsőfokú bíróság is kifejtette, a peres felek között egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó, a Ptk.-ban nem nevesített kezelési szerződés jött létre, amellyel az alperesek – egyebek mellett – vállalták a felperes kezelését, a szükséges vizsgálatok, beavatkozások elvégzését az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) rendelkezéseinek, köztük a 77. § (3) bekezdésének megfelelően. A törvényi rendelkezések a szerződés részévé váltak, így a szerződés alapján az alpereseket kötelezettség terhelte, hogy a felperes ellátása során az ellátásban részt vevőktől általában elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával járjanak el. Az Eütv. szolgáltatásként a beteg egészségi állapotának kedvező alakítása, helyreállítása, illetőleg megőrzése érdekében végzett kezelési, ellátási tevékenységet határozza meg a gyógykezelésben részt vevő egészségügyi személyzet kötelezettségeként, ami a felek szerződéses céljával azonos. Ezt tükrözi az Eütv. 6. §-a és 75. § (2) bekezdése is. Mindazon mulasztások, amelyek e cél elérését veszélyeztetik vagy meggátolják, kötelezettségszegést jelentenek. Az Eütv. 7. § (1) bekezdése rögzíti ugyanakkor a betegnek az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jogát, a 10. § (1) bekezdése pedig előírja emberi méltóságának tiszteletben tartását. Ezeken felül a jogszabály kötelezettséget teremt az alperesi oldalon a tájékoztatásra is, az Eütv. 13. § (1) bekezdése szerint ugyanis a beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra, amelynek tartalmát a 13. § (2) bekezdés a)-i) pontjai rögzítik. Ezek közt szerepel a részletes tájékoztatási kötelezettség többek közt a beteg egészségi állapotáról, beleértve annak orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról, ezek elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól, az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről. A (4) bekezdés tartalmazza továbbá, hogy a betegnek joga van megismerni ellátása során az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően azok eredményét, esetleges sikertelenségét, illetve a várttól eltérő eredményt és annak okait.
Egészségsértőnek azok a magatartások, eljárások tekintendők, amelyek a szervezet bármely részének működését vagy azok együttes működését hátrányosan befolyásolják, vagy arra ilyen hatással lehetnek. Amennyiben tehát az alperesi kórházak orvosainak, ápolóinak eljárása sérti a szakmai és etikai szabályokat, illetve irányelveket, nem felel meg az ellátásban részt vevőktől elvárható gondosság mércéjének, és ezzel okozati összefüggésben sérül a felperes egészséghez fűződő személyiségi joga, az alperes jogsértő magatartása megállapítható.
Annak megítélése, hogy a felperes kezelése során az alperesek eljárása megfelelt-e az orvosszakmai szabályoknak, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 177. §-a szerint szakértői bizonyításra tartozó kérdés, amelyre figyelemmel az elsőfokú bíróság igazságügyi orvosszakértői véleményt szerzett be. E szakértői vélemény értékelése azonban – az egységes bírói gyakorlat szerint – a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, amelyről az ítélet indokolásában részletesen számot kell adni. De már ezt megelőzően, az eljárás során vizsgálni kell, hogy a szakértő véleménye meggyőző és megalapozott-e (BH 1980.138.), ellenkező esetben ugyanis további bizonyítás indokolt [Pp. 182. § (3) bekezdés].
Az igazságügyi orvosszakértő által készített e perbeli szakértői vélemény ellentmondásmentes, aggálytalan. Rögzíti, hogy a felperesnél a katéterezés relatív indikációja fennállt, ami azt jelenti, hogy az adott helyzetben a katéterezésre szükség volt, hiszen előzőleg még alhasa ütögetésével is csak minimális vizeletet volt képes üríteni. A szakvélemény alapján megállapítható az is, hogy a II. rendű alperesi kórházban a katéterfajta választása és behelyezése is szabályszerűen történt, a katéterezések során nem vágták el a fitymaféket, a varrás spontán szakadt ki kis méretű, kb. 1 cm-es sebet hátrahagyva, amely seb ugyanakkor gyógyult állapotú. A szakvéleménynek ezt az utóbbi megállapítását azért vitatta fellebbezésében a felperes, mert álláspontja szerint a sérülés a kórházi beavatkozás során keletkezett. Ezzel szemben az orvosszakértői vélemény megállapítását alátámasztják a tanúvallomások. A II. rendű alperesnél katéterezést végző orvos elmondta tanúvallomásában, hogy a fitymaféket nem vágták át, és a I. rendű alperesi kórházban a katéterezés másnapján a felperes vizsgálatát végző orvos, dr. A. Gy. sem tapasztalt elváltozást. Lényeges továbbá, hogy az igazságügyi orvosszakértő a felperes vizsgálatát elvégezte, az általa bemutatott képfelvételeket megtekintette, és mindezek figyelembevételével alakította ki véleményét. Az ekként a per egyéb adatainak sem ellentmondó szakértői véleményt az elsőfokú bíróság helyesen fogadta el ítélkezése alapjául.
A felperes a fellebbezésében a szakértői véleményt arra tekintettel is sérelmezte, hogy nem ad választ arra a kérdésre, miért nem másik rögzítési módot alkalmaztak, ha a varrat már kis, közepes erőre kiszakadhatott. Ez a kérdés azonban irreleváns a jogvita eldöntésénél az alábbiak miatt. A szakértői vélemény rögzíti, hogy a Tiemann katétert általában néhány napig, legfeljebb 2 hétig hagyják fenn, ezután ballonos katéterre lehet cserélni. Ennek megfelelően katéterezéskor egyhetes kontrollt írtak elő, amelyen azonban a felperes már nem jelent meg. A felperes és élettársa által előadottak szerint ugyanakkor a katéter 2015. október 7-én, vagyis az elmulasztott egyhetes kontroll időpontját követően szakadt ki. Ez azt jelenti, hogy ha a felperes az előírt kontrollvizsgálaton megjelenik, a katéter lecserélhető lett volna a szakmai szabályoknak megfelelően. Vagyis ha a beteg az Eütv. 26. § (2) bekezdés e) pontjában írt együttműködési kötelezettségének eleget tesz, a kifogásolt hátrány, sérülés be sem következik, az megelőzhető lett volna.
Az elsőfokú bíróság a szakértői vélemény felperes által indítványozott kiegészítését és pszichológus szakértő kirendelését mellőzte, aminek nem adta indokát ítéletében. Ezek a bizonyítási cselekmények a jogvita eldöntéséhez ugyanakkor nem szükségesek. A már kifejtettek szerint a felperes testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jogának sérülése akkor állapítható meg, ha az alperesi kórházak eljárása sérti a szakmai és etikai szabályokat, illetve irányelveket, nem felel meg az ellátásban részt vevőktől általában elvárható gondosság mércéjének. Az aggálytalan szakértői vélemény alapján megállapítható, hogy a katéterezés során az alperesek részéről szakmai szabályszegés nem történt, az ellátás megfelelő és indokolt volt, a nemi életet érintő szervi elváltozás nem következett be, a katéter pedig a felperes által elmulasztott kontrollvizsgálat időpontját követően szakadt ki. A katéterezéssel összefüggésben hivatkozott személyiségijog-sértés így nem következett be, amely miatt hiányzik a sérelemdíjra való jogosultság alapvető feltétele. A felperes által hivatkozott körülmények valójában nem a személyiségijog-sértés tényével kapcsolatosak, hanem az esetleges hátránnyal, amelynek vizsgálata csak akkor lenne indokolt, ha a személyiségijog-sértés ténye megállapítható lett volna. Ezért helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor mellőzte a felperes által indítványozott további bizonyításokat, és helytállóan állapította meg, hogy szakmai mulasztás, szabályszegés és – ebből eredően – személyiségijog-sértés nem történt.
Az Eütv. 13. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a betegnek joga van ahhoz, hogy tájékoztatást kapjon egyebek mellett a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól. A 135. § (2) bekezdése szerint a beteg tájékoztatása során kiemelt figyelmet kell fordítani a kezelés általánosan ismert jelentős mellékhatásaira, az esetleges szövődményekre és a beavatkozások lehetséges következményeire, azok előfordulási gyakoriságára. A betegnek ismernie kell mindazokat a körülményeket, amelyekből megállapítja, hogy milyen kockázatot vállal a beavatkozásra vonatkozó hozzájárulás megadásával vagy megtagadásával. Lényeges, hogy a megfelelő tájékoztatás elmaradása csak akkor vezet sérelemdíj-fizetési kötelezettség beálltához, ha azzal összefüggésben nem vagyoni hátrány következik be. A már kifejtettek szerint jelen esetben személyiségijog-sértés sem történt, így a tájékoztatás esetleges hiányosságai sem kaphatnak szerepet, azokkal összefüggésben a felperest nem érte vagyoni hátrány, és önrendelkezési jogának sérelme sem valósult meg.
A felperesnél az I. rendű alperesi kórházban a 2015. szeptember 29-i reggeli laborvizsgálat eredménye alapján húgyúti fertőzést véleményeztek, amelynek kezelésére azért nem kerülhetett sor, mert a felperes saját döntése alapján a kórházat elhagyta. Így viszont magatartása az oka annak, hogy helyben nem kezelték antibiotikummal, azt csupán előírták, ezért e tekintetben az I. rendű alperes mulasztása kizárt.
Az elsőfokú ítélet a felperesi bizonyítási indítvány mellőzésével, a tájékoztatási kötelezettség és a fertőzés kezelésének elmulasztásával összefüggő hivatkozásra indokolást nem tartalmaz, azonban az ítélőtábla – alkalmazva az 1/2014. (VI. 30.) PK vélemény 1. pontjában foglaltakat – indokolatlannak látta ezek kapcsán az ítélet hatályon kívül helyezését, mivel a megalapozott döntéshez minden szükséges tény, adat rendelkezésre állt.
A felperes az alperesek által nyújtott egészségügyi ellátását amiatt is sérelmezte, hogy hátrányosan megkülönböztették, amelyet a Ptk. 2:43. § c) pontja külön nevesít a személyiségi jogok megsértésének esetei között. Az ezzel kapcsolatos részletszabályokat rögzítő, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) megsértésére alapított perekben a feleket terhelő bizonyítási kötelezettség eltér az általánostól. Az Ebktv. 19. § (1) bekezdése szerint a jogsérelmet szenvedett félnek kell valószínűsítenie, hogy hátrány érte és a jogsértéskor ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely védett tulajdonsággal. Az ilyen eljárásokban az alperes marasztalásához elengedhetetlen a konkrétan megnevezett védett tulajdonság és az állított hátrány közötti oksági kapcsolat valószínűsítése (EBH 2010.2272.). Az Ebktv. 19. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben foglaltak valószínűsítése esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, illetőleg hogy arra az adott jogviszonyban nem volt köteles. A bizonyítási kötelezettség tehát időben az eljárást kezdeményező fél általi valószínűsítést követi, és a felelősség alóli kimentést szolgálja.
A felperes az őt ért hátrányt abban jelölte meg, hogy az alperesek a kérése ellenére nem segítettek neki ágyában megfordulni, az I. rendű alperes nem biztosított vizet a számára roma származása miatt. Védett tulajdonságnak minősül a nemzetiség, azaz származás [8. § d) pont], a felperes valószínűsítési kötelezettsége ugyanakkor ki kellett terjedjen az okozati összefüggésre is az őt ért hátrány és a megjelölt védett tulajdonsága között, amelyet a többi beteg ellátásához, annak színvonalához kellett viszonyítani, a hátrányos megkülönböztetés ugyanis csak ilyen összehasonlításban értelmezhető. Erre azonban nem vonható le következtetés a rendelkezésre álló iratok alapján. A felperes szubjektív érzése a valószínűsítéshez nem elegendő. Ezzel szemben az alperesek sikerrel bizonyították, hogy megtartották az egyenlő bánásmód követelményét, a tanúvallomásokból kitűnően a felperest megfelelően, a többi beteggel azonos színvonalon ellátták.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a felperes valószínűsítési kötelezettségének a szükséges mértékben és körben nem tudott eleget tenni, szemben az alperesi oldal bizonyításával, így az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, hogy a többi beteghez képest hátrányos megkülönböztetés nem történt az alperesi egészségügyi ellátások során.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét – indokolásbeli kiegészítéssel – a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla: Pf.I.20.280/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás