• Tartalom
Oldalmenü

479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről1

2021.03.28.

A Kormány
az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
a 13. és 14. § tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában, valamint a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva
a következőket rendeli el:

1.2

1. §

2.3

2. §

3.4

3. §

4. §

5. §

4. A tömegközlekedéssel összefüggő járványügyi intézkedések

6. § (1) A SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány (a továbbiakban: koronavírus világjárvány) terjedésének csökkentése érdekében, Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra.

(2) A járatsűrítési tervet az (1) bekezdés szerinti kötelezettek 2020. november 5. napjáig kötelesek elkészíteni, és Budapesten helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság esetében a Budapest Főváros Kormányhivatala, illetve a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság esetében a megyei jogú város illetékessége szerinti megyei kormányhivatala (a továbbiakban együtt: kormányhivatal) részére átadni.

(3) Ha a kormányhivatal a járatsűrítési tervet nem hagyja jóvá az (1) bekezdés szerinti kötelezett köteles a kormányhivatal által meghatározott szempontok szerint, a kormányhivatal által meghatározott határidőn belül a járatsűrítési tervet újra elkészíteni, és a kormányhivatal részére átadni.

(4) A kormányhivatal által jóváhagyott járatsűrítési terv végrehajtásáról az (1) bekezdés szerinti kötelezett a jóváhagyás napján köteles intézkedni.

7. § (1) A Gst. 38/B. §-ától eltérően a kormányhivatal a 6. § (1)–(4) bekezdése szerinti szabály megsértése esetén a kötelezettre 1 000 000 forinttól 5 000 000 forintig terjedő bírságot szab ki.

(2) Ha a kötelezett az (1) bekezdés szerinti bírság kiszabását követően sem készíti el a 6. § (1) bekezdése szerinti járatsűrítési tervet, illetve a 6. § (3) bekezdése szerinti átdolgozott járatsűrítési tervet, az (1) bekezdés szerinti bírság ismételten több alkalommal kiszabható.

(3) Ha a kötelezett a kormányhivatal által jóváhagyott járatsűrítési terv végrehajtásáról a bírság kiszabását követő napon sem intézkedik, az (1) bekezdés szerinti bírság ismételten több alkalommal kiszabható.

(4) A kiszabott bírság megfizetése a kormányhivatal hivatalos honlapján közzétett számlaszámra történő befizetéssel történik.

(5) A bírságot a bírságot kiszabó határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni.

(6) A bírságot kiszabó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

5. A várakozási díj megfizetésének a veszélyhelyzet során alkalmazandó eltérő szabályai

8. § A koronavírus világjárvány terjedésének csökkentése érdekében

a) a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, valamint

b) az országos közutak, valamint az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek

várakozási területeinek járművel történő, várakozási célú használatáért várakozási díjat nem kell fizetni.

6. A járványügyi készültségi időszak szabályai

9. § A járványügyi készültségi időszak szabályai – így például a maszkviselés szabályai – a veszélyhelyzet idején is fennmaradnak.

6/A.5 A nyugellátásban részesülők önkéntes koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos tájékoztatása

9/A. §6 (1) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: MÁK) a lakosság koronavírus-fertőzés kockázatának leginkább kitett személyek átoltottságának növelése és az érintettek elérése érdekében, az önkéntesen igénybe vehető és ingyenesen biztosított koronavírus elleni védőoltások (a továbbiakban: védőoltás) kiosztásával kapcsolatos feladatok ellátása céljából tájékoztatást küld a MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított ellátásokban, juttatásokban részesülő személyek (a továbbiakban: jogosultak) csoportjai részére. A MÁK ennek érdekében, e célok teljesítéséhez szükséges mértékben és időtartamig kezeli a jogosultak nevét, lakcímét, születési idejét és Társadalombiztosítási Azonosító Jelét.

(2) A MÁK a 9/B. § szerinti közreműködés keretében a részére átadott – a regisztráció során az érintett által megadott – adatokat a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint vezetett nyugdíjfolyósítási nyilvántartás adataival – az átadott adatok pontosságának, naprakészségének ellenőrzése céljából – összeveti. Ha az összevetés eredményeként az állapítható meg, hogy az átadott adatok pontatlanok vagy nem naprakészek, úgy erről – a pontosítandó adatok megjelölésével és az általa helyesbítettnek vagy naprakésznek tekintett adatok egyidejű megküldésével – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (a továbbiakban: NEAK) értesíti.

(3) A NEAK – a 9/B. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatai teljesítése érdekében – a (2) bekezdés szerinti értesítés nyomán átvett személyes adatok alapul vételével az érintett természetes személyre vonatkozó adatokkal összefüggésben postai, telefonos vagy más elektronikus úton adategyeztetést kezdeményez az adatok pontosságának vagy naprakészségének megállapítása érdekében, illetve az adategyeztetés eredménye alapján – szükség szerint, az érintett erre vonatkozó nyilatkozata alapján – az általa kezelt adatokat pontosítja.

6/B.7 Az önkéntes koronavírus elleni védőoltás igénybevételének megszervezésével kapcsolatos feladatok ellátása

9/B. § (1)8 A NEAK az egészségbiztosítási szervekről szóló 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés o) és p) pontjában meghatározott feladatai részeként, a védőoltás igénybevételének szervezésével kapcsolatos feladatát az egészségügyi szolgáltató, az egészségügyi államigazgatási szerv, az Országos Kórházi Főigazgatóság, a MÁK, az Oktatási Hivatal, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban együtt: közreműködő szerv) bevonásával látja el.

(2) A NEAK, illetve a közreműködő szerv a NEAK által meghatározott, védőoltásra regisztráló személyeket a védőoltás igénybevételének rendjéről postai, illetve elektronikus vagy telefonos úton értesíti.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott célból a NEAK a közreműködő szerv részére a védőoltás igénybevételére regisztráló személy által a regisztráció során megadott postai, telefonos vagy más elektronikus elérhetőséget, valamint a védőoltás igénybevételéhez szükséges egészségügyi és személyazonosító adatot továbbítja.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott értesítés szerint igénybe vett védőoltást követően a közreműködő szerv a (3) bekezdés alapján átvett adatot haladéktalanul törli.

6/C. A 2021. évi népszámlálással kapcsolatos eltérő rendelkezések9

9/C. § (1) A 2021. évi népszámlálásról szóló 2018. évi CI. törvényben (a továbbiakban: Törvény) foglaltaktól eltérően a 2021. évi népszámlálásra 2022. évben a (2) és (3) bekezdés szerint kerül sor.

(2) A Törvény 1. § (1) bekezdésétől eltérően Magyarország területén 2022. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével a természetes személyekről és a lakásokról nép- és lakásszámlálást kell tartani.

(3) A Törvény 1. § (5) bekezdésétől eltérően az adatfelvételt 2022. október 1. és 2022. november 20. között kell végrehajtani. Az összeírásból kimaradt személyek és lakásuk pótösszeírását 2022. november 28-ig kell befejezni a Törvény 5. § (6) bekezdése szerinti eltéréssel. Az adat-előkészítési, adatfeldolgozási folyamat 2023. november 28-ig tart.

6/D.10 A köznevelési intézményekben, a szakképző intézményekben és a bölcsődei ellátásban foglalkoztatottak önkéntes koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos tájékoztatása

9/D. § (1) A köznevelési intézményekben, a szakképző intézményekben és a bölcsődei ellátásban munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott személyek (a továbbiakban: foglalkoztatottak) koronavírus-fertőzésnek való kitettségének csökkentése érdekében a védőoltás igénybevétele és az ahhoz szükséges regisztráció céljából tájékoztatást küld

a) az Oktatási Hivatal a köznevelési intézményekben foglalkoztatottak,

b) a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a szakképző intézményekben foglalkoztatottak,

c) a MÁK – a bölcsődék szakmai irányítását ellátóval egyeztetve – a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények és szolgáltatók

részére.

(2) Az Oktatási Hivatal, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás céljából – annak teljesítéséhez szükséges mértékben és időtartamig – kezeli az (1) bekezdés szerint általuk tájékoztatandó természetes személyek viselt nevét, születési nevét, lakcímét, születési helyét és idejét, valamint Társadalombiztosítási Azonosító Jelét. Az Oktatási Hivatal, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal az (1) bekezdés szerint általuk tájékoztatandó természetes személyek viselt nevét, születési nevét, lakcímét, születési helyét és idejét, valamint Társadalombiztosítási Azonosító Jelét megküldi a NEAK-nak a védőoltás igénybevételére irányuló regisztrációk meglétének ellenőrzése céljából.

(3) Az Oktatási Hivatal, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a 9/B. § szerinti közreműködés keretében a részére átadott – a védőoltás igénybevételére irányuló regisztráció során az érintett által megadott – adatokat (természetes személyek viselt nevét, lakcímét és Társadalombiztosítási Azonosító Jelét) az általa nyilvántartott adatokkal – az átadott adatok pontosságának, naprakészségének ellenőrzése céljából – összeveti. Ha az összevetés eredményeként az állapítható meg, hogy az átadott adatok pontatlanok vagy nem naprakészek, úgy erről – a pontosítandó adatok megjelölésével és az általa helyesbítettnek vagy naprakésznek tekintett adatok egyidejű megküldésével – a NEAK-ot értesíti.

(4) A NEAK – a 9/B. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatai teljesítése érdekében – a (2) bekezdés szerinti értesítés nyomán átvett személyes adatok alapul vételével az érintett természetes személyre vonatkozó adatokkal összefüggésben postai, telefonos vagy más elektronikus úton adategyeztetést kezdeményez az adatok pontosságának vagy naprakészségének megállapítása érdekében, illetve az adategyeztetés eredménye alapján – szükség szerint, az érintett erre vonatkozó nyilatkozata alapján – az általa kezelt adatokat pontosítja.

(5) A MÁK a helyi önkormányzatok és társulásaik által fenntartott, bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatóknál, intézményeknél foglalkoztatott természetes személyek viselt nevét, születési nevét, lakcímét, születési helyét és idejét és Társadalombiztosítási Azonosító Jelét átadja a NEAK-nak.

(6) A bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltató, intézmény – az (5) bekezdésben nem említett – fenntartója a MÁK felhívására, a felhívásban meghatározott módon és határidőben megküldi az általa fenntartott szolgáltatónál, intézménynél bölcsődei ellátásban foglalkoztatott személyek viselt nevét, születési nevét, lakcímét, születési helyét és idejét és Társadalombiztosítási Azonosító Jelét a NEAK-nak.

(7) A NEAK az (5) és (6) bekezdés alapján részére átadott adatokat – a bölcsődei ellátásban dolgozó személyek beoltásának megszervezése, valamint az átadott adatok pontosságának, naprakészségének ellenőrzése céljából – összeveti a védőoltásra regisztrált személyek adataival, továbbá szükség szerint az átvett személyes adatok alapulvételével az érintett természetes személyre vonatkozó adatokkal összefüggésben postai, telefonos vagy más elektronikus úton adategyeztetést kezdeményez az adatok pontosságának vagy naprakészségének megállapítása érdekében, illetve az adategyeztetés eredménye alapján – szükség szerint, az érintett erre vonatkozó nyilatkozata alapján – az általa kezelt adatokat pontosítja. A NEAK ennek érdekében, e célok teljesítéséhez szükséges mértékben és időtartamig kezeli az (5) és (6) bekezdés szerinti, részére átadott adatokat.

(8) A NEAK a köznevelési intézményekben, a szakképző intézményekben és a bölcsődei ellátásban foglalkoztatott személyek viselt nevét, születési nevét, lakcímét, születési helyét és idejét, valamint Társadalombiztosítási Azonosító Jelét a védőoltással kapcsolatos feladatai ellátása céljából kezeli.

7. Záró rendelkezések

10. §11

11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2020. november 4-én lép hatályba.

(2) Az 1. § és a 12. § 2020. november 5-én lép hatályba.

12. §12

13. §13

14. §14

1

A rendelet hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § b) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja. A rendeletet az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2021. február 8. napjával. A rendelet a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 1. pontja alapján a 2021. február 7-én hatályos szöveggel, 2021. február 8-án hatályba lépett. Veszélyhelyzeten a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti veszélyhelyzetet is érteni kell. A rendeletet a 80/2021. (II. 22.) Korm. rendelet 3. § 1. pontja hatályon kívül helyezte 2021. május 23. napjával.

2

Az 1. alcímet (1. §) a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 32. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. alcímet (2. §) a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 32. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 3. alcímet (3–5. §) a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 32. § c) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 26. § b) pontja alapján a 2020. november 10-én hatályos 5. § alapján indított eljárásokat, az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.

5

A 6/A. alcímet (9/A. §) az 552/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

7

A 6/B. alcímet (9/B. §) a 42/2021. (II. 2.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 9/B. § (1) bekezdése a 132/2021. (III. 18.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 146/2021. (III. 27.) Korm. rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 6/C. alcímet (9/C. §) a 45/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

10

A 6/D. alcímet (9/D. §) a 146/2021. (III. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

11

A 10. §-t a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 32. § d) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 25. § b) pontja alapján a 2020. november 10-én hatályos 10. § (1) bekezdése szerinti szabálysértések miatt indított eljárásokat a Szabstv. 4. §-ától eltérően, a szabálysértés elkövetésekor hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.

12

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.