484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet
484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet
a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről
A Kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé, ezek a következők:
Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
Minden gyülekezés tilos.
Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti, és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.
Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. A Kormány felkéri a vallási közösségeket, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.
A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.
Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.
A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket és korcsolyapályákat.
A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.
Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határon túli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.
Magán és családi rendezvények (például születésnap) 10 főig megtarthatóak.
Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg.
Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.
Kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményben dolgozókat – külön kormányrendeletben foglaltak szerint – hetente tesztelni kell.
A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
A fenti döntések végrehajtása céljából – általánosan kötelező magatartási szabályként – a Kormány
az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
a 15. § tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 20. § és a 30. § tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (1a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
a 21. § tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 6. és 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 31. § tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában, valamint a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva
a következőket rendeli el:
1. A maszkviselési szabályok megerősítése
1. § (1) A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles
a) a tömegközlekedési eszközön,
b) a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken,
c) az üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során,
d) – az irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területének kivételével – a bevásárlóközpont területén,
e) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott
ea) közlevéltár külső személyek számára látogatható területén,
eb) nyilvános magánlevéltár külső személyek számára látogatható területén,
f) ügyfélfogadási időben
fa) a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén,
fb) az egyetemes postai szolgáltató által vagy a postai közreműködők által üzemeltetett, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben, továbbá
fc) minden egyéb olyan helyiségben, amelyben ügyintézés céljából ügyfélfogadás zajlik, és a helyiségben – az ott foglalkoztatottakat is beleértve – rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak egy időben,
g) minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak,
h) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben (a továbbiakban: vendéglátó üzlet)
ha) történő munkavégzés során,
hb) vendégként
orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
(2) Az egészségügyi intézmény területén – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – mindenki köteles az (1) bekezdésben meghatározott módon maszkot viselni.
(3) Az egészségügyi intézményben ápolt beteg az elhelyezésére szolgáló kórteremben nem köteles maszkot viselni.
(4) A szociális intézményben
a) az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való közvetlen érintkezéskor, vagy ha tartósan 1,5 méteren belüli távolságban tartózkodnak az ellátottakkal,
b) az ellátottaknak a közösségi programok alkalmával és a közösségi terekben való tartózkodás esetén lehetőség szerint
az (1) bekezdésben meghatározott módon maszkot kell viselniük.
2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése, valamint az 1. § (2) és (4) bekezdése esetében az üzemeltető köteles gondoskodni arról, hogy a tömegközlekedési eszközön vagy a helyiségben tartózkodók a maszkot az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon viseljék, ennek érdekében a szolgáltatás, illetve az üzemeltetett intézmény működésére, igénybevételére vonatkozó szabályozásban az igénybevétel rendjének megsértése esetén egyebekben alkalmazható intézkedéseket, szankciókat alkalmazhatja.
(2) Tömegközlekedési eszközön maszk nélkül utazó vagy a maszkot nem az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon viselő személyekkel szemben az üzemeltető a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szabályozásában köteles megteremteni a jogszerű magatartás követésének ösztönzésére irányuló további, az üzemeltető szabályozási körébe tartozó feltételeket is, legalább a viteldíjon felüli többletdíj (pótdíj) megfizetési kötelezettség előírásával.
(3) Azt a személyt, aki a tömegközlekedési eszköz vezetőjének vagy az üzemeltető más alkalmazottjának felszólítására sem viseli az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon a maszkot, vagy nem hagyja el a tömegközlekedési eszközt, a tömegközlekedési eszköz vezetője vagy az üzemeltető más alkalmazottja köteles
a) az utazásból kizárni,
b) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 177/A. § (1) bekezdésébe ütköző közérdekű üzem működésének megzavarása szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt rendőri intézkedést kezdeményezni, és
c) gondoskodni e személynek a tömegközlekedési eszközről történő leszállításáról.
(4) Azt a személyt, aki a maszkot az 1. § (1) bekezdés c)–h) pontja, valamint az 1. § (2) és (4) bekezdése esetében az üzemeltető felszólítására sem viseli az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon, az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.
2. A kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok
3. § (1) Este 8 óra és reggel 5 óra között – e rendeletben meghatározott kivétellel – mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően
a) egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal,
b) munkavégzés céljából,
c) a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, valamint a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából és
d) a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportoló számára tartott
da) edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából,
db) edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés céljából,
dc) edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából
este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.
(3) Az (1) bekezdéstől eltérően kutyasétáltatás céljából este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen tartózkodás azzal, hogy a kutyasétáltatás során a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely 500 méteres körzete nem hagyható el.
(4) A települési önkormányzat saját hatáskörben dönthet a kutyafuttató bezárásáról.
(5) A (2) bekezdés b)–d) pontja szerinti eseteket okirattal szükséges igazolni.
(6) Az (5) bekezdés szerinti okirat tartalmi követelményeit a közbiztonságért felelős miniszter a Kormány hivatalos honlapján közzéteszi.
(7) Az (5) bekezdésben meghatározott – a (6) bekezdés szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő – okirat hiányában, este 8 óra és reggel 5 óra között, tilos a (2) bekezdés b)–d) pontja szerinti okból a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.
4. § (1) Tilos a közterületen, illetve a nyilvános helyeken a csoportosulás, illetve a gyülekezés.
(2) A közterületen, a nyilvános helyen, illetve a szabadtéri sportpályákon az egyéni szabadidős sporttevékenység – különösen futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett.
(3) Tilos – a (4) bekezdés szerinti kivétellel – a közterületen, a nyilvános helyen, valamint a sportpályákon a csapatsportok – különösen a labdarúgás, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda – gyakorlása.
(4) A (3) bekezdés szerinti védelmi intézkedést nem kell alkalmazni a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók számára tartott edzés és sportrendezvény alkalmával.
3. A rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések
5. § (1) Tilos – a 6. § szerinti kivétellel – rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, illetve tartani.
(2) Rendezvény helyszínén – a 6. § szerinti kivétellel – a rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodni tilos.
(3) Ezen alcím alkalmazásában rendezvény különösen
a) a rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó esemény,
b) a kulturális esemény,
c) a sportesemény,
d) a magánrendezvény, valamint
e) a karácsonyi vásár.
(4) Ezen alcím alkalmazásában a vallási közösségek szertartása – a házasságkötés, valamint a temetés kivételével – nem minősül rendezvénynek. A szertartás megtartásáról a vallási közösség dönt.
(5) Ezen alcím alkalmazásában az online módon közvetített kulturális esemény vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás nem minősül rendezvénynek, ha a kulturális esemény vagy az élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás helyszínén kizárólag a fellépők és a lebonyolításhoz elengedhetetlenül szükséges technikai személyzet tartózkodik.
6. § (1) A sportrendezvényen nézőként tartózkodni tilos.
(2) A sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható.
(3) A családi esemény vagy a magánrendezvény – a házasságkötés és a temetés kivételével – abban az esetben tartható meg, ha azon az egy időben jelenlévők száma nem haladja meg a tíz főt.
(4) A temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt.
(5) A házasságkötésnél kizárólag
a) a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvezető,
b) a házasulók,
c) a házasulók tanúi,
d) a házasulók szülei, nagyszülei,
e) a házasulók testvérei és
f) a házasulók gyermekei
lehetnek jelen.
7. § Az 5. § és a 6. § szerinti védelmi intézkedések betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.
4. A vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedések
8. § (1) Vendéglátó üzletben
a) az ott foglalkoztatottak kivételével és
b) a (2) bekezdés szerinti kivétellel
tilos tartózkodni.
(2) Vendéglátó üzletben való tartózkodás – az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében – az ehhez szükséges időtartamig megengedett.
(3) Az (1) és (2) bekezdést nem kell alkalmazni
a) a munkahelyi étteremre, illetve büfére,
b) a szálláshelyen található étteremre, illetve bárra, ha ott kizárólag a szálláshely vendégét szolgálják ki,
c) a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény (a továbbiakban együtt: nevelési, oktatási intézmény) menzájára, valamint büféjére, ha ott kizárólag a nevelési, oktatási intézmény dolgozóját, illetve a nevelési, oktatási intézmény tanulóját szolgálják ki,
d) az egészségügyi intézményben található étteremre, illetve büfére.
5. Az üzletekre vonatkozó védelmi intézkedések
9. § (1) Az ott foglalkoztatottak kivételével tilos este 7 óra és reggel 5 óra közötti időben
a) az üzletben,
b) a lottózóban, valamint
c) a nemzeti dohányboltban
tartózkodni.
(2) Este 7 óra és reggel 5 óra között
a) az üzlet,
b) a lottózó, valamint
c) a nemzeti dohánybolt
köteles zárva tartani.
(3) Este 7 óra és reggel 5 óra között
a) a gyógyszertár és
b) az üzemanyagtöltő-állomás
nyitva tarthat.
(4) E § alkalmazásában a vendéglátó üzlet nem minősül üzletnek.
6. A szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések
10. § (1) A szálláshelyen – e rendelet szerinti kivétellel – tilos tartózkodni.
(2) A szálláshelyen az ott foglalkoztatottak számára megengedett a tartózkodás.
(3) A szálláshelyen az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek tartózkodása megengedett.
(4) A szálláshelyen a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek állományába tartozó, szolgálati feladatok ellátása érdekében elhelyezett személyek, továbbá a kirendelt egészségügyi dolgozók tartózkodása megengedett.
11. § A 8–10. § szerinti védelmi intézkedések betartatásáról
a) a vendéglátó üzlet,
b) az üzlet,
c) a lottózó,
d) a nemzeti dohánybolt,
e) a gyógyszertár,
f) az üzemanyag-töltőállomás, valamint
g) a szálláshely
üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.
7. A szabadidős létesítményekre vonatkozó védelmi intézkedések
12. § (1) Az e rendeletben meghatározott kivétellel tilos
a) az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott eseménynek, függetlenül annak nyilvánosságától (így különösen színház, tánc-, zeneművészet, cirkusz),
b) a mozinak,
c) az edző- és fitneszteremnek,
d) az uszodának,
e) a közfürdőnek,
f) a jégpályának,
g) az állatkertnek, a vadasparknak,
h) a kalandparknak, a vidámparknak,
i) a játszóháznak és
j) a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvényben meghatározott
ja) muzeális intézménynek,
jb) nyilvános könyvtári ellátást biztosító intézménynek,
jc) kép- és hangarchívumnak,
jd) közművelődési intézménynek,
je) közösségi színtérnek és
jf) integrált kulturális intézménynek
a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás.
(2) A szálláshelyen – a 10. § (3) és (4) bekezdése szerint – jogszerűen tartózkodó vendég a szálláshelyen található (1) bekezdés szerinti helyszíneket nem látogathatja.
(3) A szálláshelyen kialakított (1) bekezdés szerinti helyszíneket a szálláshely üzemeltetője köteles zárva tartani.
(4) A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatóak.
13. § A 12. § szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a 12. § (1) bekezdése szerinti helyszínek üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.
8. A felsőoktatási intézményekre vonatkozó intézkedések
14. § (1) A felsőoktatási intézményben az oktatás digitális oktatás keretei között folytatható.
(2) Az (1) bekezdés szerinti védelmi intézkedés alól – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – felsőoktatásért felelős miniszter, a felsőoktatási intézmény rektorának kezdeményezésére felmentést adhat.
(3) Ha a felsőoktatási intézmény fenntartója nem a felsőoktatásért felelős miniszter, a rektor kezdeményezése alapján a felsőoktatási intézményt fenntartó miniszter adhat felmentést a (2) bekezdés szerinti védelmi intézkedés alól.
(4) A felsőoktatási intézmény kollégiumának és diákotthonának hallgatók általi látogatásának a rendjéről a felsőoktatási intézmény rektora dönt.
9. Az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem veszélyhelyzeti szabályai
15. § (1) A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) idején a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vendéglátó üzlettel, illetve napi fogyasztási cikket értékesítő üzlettel kötött szerződés alapján.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tevékenységet az ott meghatározott feltétellel a vendéglátó üzlet, illetve a napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet is folytathatja.
(3) A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett csomagküldő kereskedelem bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható.
(4) Az (1) bekezdés szerinti nem bejelentett és nem nyilvántartott üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során termékbemutatási célból vásárlók részére utazás és rendezvény nem szervezhető.
(5) A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során élelmiszer is forgalmazható.
(6) A veszélyhelyzet idején az (1)–(3) bekezdésben meghatározott bejelentés és nyilvántartás nélkül végzett kereskedelmi tevékenység során kizárólag napi fogyasztási cikk és vendéglátó tevékenység keretében értékesített termék forgalmazható.
16. § A személygépkocsival közúti személyszállítást végző szolgáltatóknak a 15. § (1) bekezdésében meghatározott szerződés alapján végzett tevékenységük során
a) a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendeletben, valamint
b) ha a helyi önkormányzat a közigazgatási területén rendeletében meghatározott feltételekhez kötötte a személytaxi-szolgáltatatást folytató vállalkozások működését, akkor az ilyen rendeletben
foglalt előírásokat nem kell alkalmazni.
10. A nevelési, oktatási intézményekre vonatkozó védelmi intézkedések
17. § (1) A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig nyitva tartanak.
(2) Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek. A középiskolák és szakképző intézmények kapcsán a kormányzati intézkedések végrehajtásáról a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény értelmében a köznevelésért, illetve a szakképzésért felelős miniszter határozatban rendelkezik.
(3) A nevelési, oktatási intézménybe
a) a 18. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott személy, illetve a nagykorú tanuló csak abban az esetben léphet be, ha a testhőmérséklete nem haladja meg az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket,
b) történő belépés során azt a gyermeket, illetve kiskorú tanulót, akinek a testhőmérséklete eléri vagy meghaladja az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket, a többi gyermektől, illetve tanulótól el kell különíteni, és erről a szülőt vagy a törvényes képviselőt távközlési eszköz útján haladéktalanul tájékoztatni kell.
(4) Az országos tisztifőorvos határozatban közzéteszi a nevelési, oktatási intézménybe való belépéshez megengedett testhőmérséklet mértékét.
(5) Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 89. § (2) bekezdése szerinti közhírré tétel mellett a (4) bekezdés szerinti határozatról készült közleményt a Hivatalos Értesítőben is közzé kell tenni.
(6) A nevelési, oktatási intézmény vezetője köteles gondoskodni a (3) bekezdés szerinti előírás végrehajtásáról.
(7) A nevelési, oktatási intézménybe történő érkezéskor mindenki köteles magát a testhőmérséklet ellenőrzésnek alávetni.
18. § (1) A nevelési, oktatási intézmény területére
a) az ott foglalkoztatott személyen,
b) az ott szükséges karbantartási, illetve javítási munkát végző személyen,
c) a jogszabályon alapuló kötelezettség teljesítése céljából érkezőn,
d) a gyermeken, illetve a tanulón és
e) a gyermeket, illetve a tanulót – a (2) bekezdés szerint – kísérő nagykorú személyen
kívül más személy nem léphet be.
(2) Ha a gyermeket, illetve a tanulót a nevelési, oktatási intézménybe kísérő vagy onnan hazakísérő egy fő nagykorú személy a maszkot az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon viseli, az intézmény területére a testhőmérséklet-mérési pontig beléphet.
19. § A szakmai szabályoknak megfelelő a SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas vizsgálat részletszabályairól külön kormányrendelet rendelkezik
a) az egészségügyi intézménynek, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 4. § b) pontja szerinti egészségügyben dolgozója,
b) a nevelési, oktatási intézmény, nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozója,
c) a szociális intézmény dolgozója és
d) a bölcsőde dolgozója
esetében.
11. A Magyar Honvédség veszélyhelyzeti közreműködése
20. § (1) A Magyar Honvédség a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 36. § (1) bekezdés k) pontja alapján a Hvt. 54/E. §-a szerint közreműködik a veszélyhelyzettel kapcsolatos (2) bekezdés szerinti feladatok ellátásában.
(2) A Magyar Honvédség támogatja a veszélyhelyzettel összefüggő rendvédelmi intézkedések végrehajtása során az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet (a továbbiakban: rendőrség) és a hivatásos katasztrófavédelmi szervet szakfeladatainak ellátásában, ennek során
a) ellátja egyes kijelölt létesítmények őrzését, védelmét,
b) közreműködik a veszélyhelyzeti védelmi intézkedések betartásának ellenőrzésében és
c) közterületi járőrszolgálatot lát el.
(3) A Magyar Honvédség a veszélyhelyzetben a (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti közreműködői feladatokat a (4) bekezdésben meghatározott személyi kör iránymutatása alapján önállóan vagy a rendőrséggel együtt látja el.
(4) A (2) bekezdés a) pontja szerinti őrzés-védelmi feladatot a veszélyhelyzet ideje alatt – a Hvt. 81. § (1) bekezdés l) pontja alapján kiadott külön kormányrendeletben nem szabályozott esetben – a Magyar Honvédség önállóan vagy a rendőrséggel együtt
a) a Kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagja döntése,
b) a Kormány honvédelemért felelős tagja döntése,
c) a járványügyi készültség során működő Operatív Törzs feladatairól szóló 286/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. §-a alapján létrehozott Operatív Törzs (a továbbiakban: Operatív Törzs) felkérése vagy
d) a Kormány katasztrófák elleni védekezésért felelős tagjának felkérése
alapján, az a) vagy b) pont szerinti döntésben, valamint a c) vagy d) pont szerinti felkérésben megjelölt létesítmény vonatkozásában – a kapacitásai és az egyéb, a veszélyhelyzetben ellátandó feladatai teljesíthetősége figyelembevétele mellett – látja el.
12. A védekezést elősegítő orvostechnikai eszköz vagy egyéni védőeszköz beszerzése
21. § (1) Ha a koronavírus világjárvány elleni védekezésben részt vevő, közfeladatot ellátó szerv vagy személy a koronavírus elleni védekezést elősegítő orvostechnikai eszközt, egyéni védőeszközt vagy más eszközt (a továbbiakban együtt: eszköz) saját hatáskörben igazoltan nem vagy csak aránytalanul költségesen tud beszerezni, kezdeményezheti az érintett eszköz Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK) általi beszerzését.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kezdeményezés esetén – az Operatív Törzs vezetőjének jóváhagyása esetén – az ÁEEK a kezdeményező szerv vagy személy képviselőjeként jár el a kezdeményezéssel érintett eszköz beszerzése során.
13. Jogkövetkezmények
22. § (1) Az e rendeletben meghatározott védelmi intézkedések betartását a rendőrség a 20. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi.
(2) Ha a rendőrség az ellenőrzés során, vagy a rendőrség a katona értesítése alapján a 2. § (1), (2) és (4) bekezdése, az 5. § (1) bekezdése, a 7. §, a 9. § (2) bekezdése, a 11. §, a 12. § (3) bekezdése, a 13. §, valamint a 17. § (6) bekezdése szerinti kötelezettség megszegéséről szerez tudomást, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 38/B. §-ától eltérően
a) 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,
b) a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt – a 17. § (6) bekezdése kivételével – legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.
(3) A rendőrség a (2) bekezdés szerinti jogkövetkezményeket együtt is alkalmazhatja.
(4) A (2) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is alkalmazható.
(5) A (2) bekezdés szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható, ha a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja a szükséges intézkedéseket megtette a jogellenes helyzet felszámolása érdekében, így különösen, ha
a) a jogsértő személyt felszólította távozásra, és
b) azt követően, hogy a jogsértő személy a távozásra történő felszólításnak nem tett eleget, a rendőrséget értesítette.
(6) Ha a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja az (5) bekezdés szerinti, a jogellenes helyzet felszámolása érdekében szükséges intézkedéseket nem tette meg, vagy azokat csak részben tette meg, a rendőrség a (2) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazásánál az üzemeltető által tett, a jogszerű állapot helyreállítására irányuló intézkedéseket figyelembe veszi.
(7) A kiszabott bírság megfizetése a rendőrség hivatalos honlapján közzétett számlaszámra történő befizetéssel történik.
(8) A bírságot a bírságot kiszabó határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni.
(9) A bírságot kiszabó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.
(10) A (2) bekezdés szerinti hatáskör gyakorlója
a) az ellenőrzés helye szerint illetékes rendőrkapitányság,
b) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
23. § (1) A Szabstv. 1. § (1) bekezdésétől eltérően szabálysértést követ el, aki az 1. § (1), (2) és (4) bekezdésében, 2. § (3) bekezdésében, 3. § (1), (3) és (7) bekezdésében, 4. § (1) és (3) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében, 6. § (1) és (5) bekezdésében, 8. § (1) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében, 12. § (1) és (2) bekezdésében, 17. § (7) bekezdésében, 18. § (1) bekezdésében meghatározott védelmi intézkedést megszegi.
(2) A Szabstv. 11. § (1) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.
(3) Az (1) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a helyszíni bírság összege a Szabstv. 99. § (2) bekezdésétől eltérően ötezer forinttól százötvenezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén kétszázezer forintig terjed.
14. Értelmező rendelkezések
24. § E rendelet alkalmazásában
a) kulturális esemény: a személyes művészi teljesítményt igénylő vagy kulturális szolgáltatást nyújtó, közönség jelenlétében zajló nyilvános rendezvény,
b) lottózó: a szerencsejáték-felügylet által engedélyezett lottójáték és totófogadás értékesítésére szolgáló helyiség,
c) nyilvános hely: a közterületnek nem tekinthető, mindenki számára nyitva álló hely,
d) tömegközlekedési eszköz: a közösségi közlekedés során használt jármű, eszköz.
15. Záró rendelkezések
25. § E rendelet hatálybalépése előtt elkövetett,
a) a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályban volt 9. §-a, valamint
b) a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályban volt 10. § (1) bekezdése
szerinti szabálysértések miatt indított eljárásokat a Szabstv. 4. §-ától eltérően, a szabálysértés elkövetésekor hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.
26. § E rendelet hatálybalépését megelőzően
alapján indított eljárásokat, az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.
27. § Felhatalmazást kap a települési önkormányzat polgármestere, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület esetében a főpolgármester, egyéb fővárosi terület esetében a kerületi polgármester mint a helyi önkormányzat képviselő-testülete, illetve a fővárosi közgyűlés hatáskörének a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján gyakorlója, hogy önkormányzati rendeletben
a) határozza meg a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén azon közterületeket, illetve nyilvános helyeket, ahol e rendeletben meghatározott módon kötelező maszkot viselni,
b) rendelkezzen a településen található kutyafuttató bezárásáról.
28. § E rendelet rendelkezéseit 2020. december 11-ig lehet alkalmazni.
29. § Ez a rendelet 2020. november 11. napján lép hatályba.
30. § Hatályát veszti a Magyar Honvédség járványügyi készültséggel kapcsolatos feladatokban történő közreműködéséről szóló 410/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. § b) és e) pontja.
31. § Hatályát veszti az R1.
32. § Hatályát veszti az R2.
a) 1. alcíme,
b) 2. alcíme,
c) 3. alcíme,
d) 10. §-a.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás