• Tartalom

484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet

484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről1

2021.07.03.

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,

a 15. § tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 20. § és a 30. § tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (1a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 21. § tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 6. és 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 31. § tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában, valamint a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva

a következőket rendeli el:2

1. 3 A maszkviselési szabályok

1. §4 (1) Az egészségügyi intézmény területén a kötelező maszkviselés szabályait az egészségügyért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

(2) A szociális intézmény területén a kötelező maszkviselés szabályait a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott eseten kívül orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg.

2. §5

1/A. 6 A védettségi igazolvány használatának és a jogosultság igazolásának általános szabályai

2/A. § (1) E rendelet alkalmazásában koronavírus ellen védett személy az, aki ezt a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban: védettségi igazolvány) bemutatásával igazolja.

(2) Ha az e rendelet szerinti valamely jog a koronavírus elleni védettség esetén gyakorolható, az e jogot gyakorolni szándékozó személy a jog gyakorlására való jogosultság igazolása érdekében felhívható a védettségi igazolvány védettséget igazoló módon történő bemutatására.

(3) Ha az e rendelet szerinti valamely jog a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy által gyakorolható, az e jogot gyakorolni szándékozó hatodik életévét betöltött személy életkorát személyazonosító igazolványával, útlevelével, vezetői engedélyével vagy diákigazolványával igazolja.

(4) Ha az e rendelet szerinti valamely jog a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy által gyakorolható, az e jogot gyakorolni szándékozó hatodik életévét betöltött személy a jog gyakorlására való jogosultsága igazolása érdekében felhívható életkorának az életkor megállapítására alkalmas módon való igazolására.

(5) A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy életkorának ellenőrzése mellőzhető, ha a kiskorúság ténye nyilvánvaló.

(6) A koronavírus elleni védettség igazolása során az érintett a védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható.

(7)7 A védettségi igazolvány meglétét vagy az életkort ellenőrző szerv vagy személy jogosult az érintett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványán szereplő adatok megismerésére, azzal, hogy az adatokat – ha törvény vagy a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdése alapján alkotott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – semmilyen módon nem rögzítheti.

(8)8 A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja.

(9)9 A koronavírus elleni védettség (8) bekezdés szerinti igazolása során az érintett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható.

(10)10 A védőoltást igazoló applikációt ellenőrző szerv vagy személy jogosult az érintett (9) bekezdés szerinti hatósági igazolványán és az applikációban jelzett adatok megismerésére, azzal, hogy az adatokat – ha törvény vagy a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdése alapján alkotott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – semmilyen módon nem rögzítheti.

(11)11 A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha a nem magyar állampolgár vagy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgár a Covid–19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az oltásra, tesztelésre és gyógyultságra vonatkozó interoperábilis igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kibocsátásának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: EUr.) szerinti uniós digitális Covid-igazolvány (a továbbiakban: digitális Covid-igazolvány) felmutatásával igazolja, hogy

a) a koronavírus ellen

aa) az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett,

ab) az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti felhasználási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szereplő vagy

ac) a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált

oltóanyaggal legalább egy alkalommal beoltották, és az első oltástól számított egy év még nem telt el, vagy

b) a koronavírus által okozott megbetegedésen (a továbbiakban: fertőzés) átesettség miatt védett.

(12)12 A (11) bekezdés b) pontja szerint fertőzésen átesettség miatt védett, aki digitális Covid-igazolvánnyal igazolja, hogy az utolsó pozitív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő molekuláris biológiai vizsgálatától – SARS-CoV-2 PCR teszt – vagy az EUr. alapján az EUr. 7. cikke szerinti igazolványhoz elfogadható pozitív antigén gyorsteszttől számított 15 nap eltelt, és 180 nap még nem telt el.

(13)13 A koronavírus elleni védettség (11) bekezdés szerinti igazolása során az érintett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható, a digitális Covid-igazolványt ellenőrző szerv vagy személy jogosult az érintett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványán és a digitális Covid-igazolványában jelzett adatok megismerésére, azzal, hogy az adatokat – ha törvény vagy a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdése alapján alkotott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – semmilyen módon nem rögzítheti.

2/B. §14 (1) A 2/A. §-ban foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában koronavírus ellen védett személy, aki

a) olyan állam által kiállított védettségi igazolással rendelkezik, amely állam által kiállított védettségi igazolást Magyarország elismeri és ennek tényét a külpolitikáért felelős miniszter a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésében kiadott rendeletében megállapította, és

b) koronavírus elleni védettségét az a) pont szerinti állam által a részére kiállított koronavírus elleni védettségi igazolás bemutatásával igazolja.

(2) A koronavírus elleni védettség igazolása során az (1) bekezdés szerinti személy a személyazonosításra alkalmas igazolványa vagy az útiokmánya bemutatására külön is felhívható.

2.15

3. §16

3/A. §17

4. §18

3. 19 A rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések

5. §20 (1)21 Rendezvényt szervezni, illetve tartani az e rendeletben meghatározott szabályok szerint megengedett.

(2)22 Rendezvény helyszínén az e rendeletben meghatározott esetben és szabályok szerint a tartózkodás megengedett.

(3) Ezen alcím alkalmazásában rendezvény különösen

a)23 a rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó esemény (a továbbiakban: zenés, táncos rendezvény),

b) a kulturális esemény,

c)24 a sportrendezvény,

d)25 a családi esemény, a magánrendezvény,

e)26 a karácsonyi vásár,

f)27 a sportfesztivál, valamint

g)28 a falunap.

(4)29 Ezen alcím alkalmazásában a vallási közösségek szertartása – beleértve a házasságkötést, valamint a temetést – nem minősül rendezvénynek. A szertartás megtartásáról a vallási közösség dönt.

(4a)30 Ezen alcím alkalmazásában

a) a házasságkötés – az ilyen eseményt általában követő családi esemény vagy magánrendezvény (a továbbiakban: lakodalom) kivételével –, valamint

b) a temetés

nem minősül rendezvénynek.

(4b)31

(4c)32 Ezen alcím alkalmazásában nem minősül rendezvénynek a versenyrendszerben szervezett verseny vagy mérkőzés közterületen elhelyezett kivetítőn történő közvetítése.

(4d)33 E rendelet alkalmazásában nem minősül rendezvénynek a kulturális esemény, ha az előadó-művészet valamely ágának fellépése céljából megtartott esemény

a) az e művészet céljára rendelt helyszínen kerül megtartásra,

b) előre megváltott ülőhelyre szóló jegy ellenében látogatható, és

c) a néző az előadás időtartama alatt az előre megváltott ülőhelyén köteles tartózkodni.

(5)34

(6)35 Ezen alcím alkalmazásában

a) sportrendezvény az olyan versenyrendszerben szervezett verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt,

b) sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló mellett a szabadidős sportoló is részt vehet.

(7)36 Ezen alcím alkalmazásában a falunap olyan rendezvény, amelyet 5000 főnél nem nagyobb lakónépességű település önkormányzata szervez, és a rendezvényt szabadtéren tartják.

6. §37 (1)38

(2)39 A sportrendezvényen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

(2a)40 A jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

(2b)41 A sportrendezvény, illetve a kulturális esemény szervezője, valamint a sportrendezvény, illetve a kulturális esemény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a nézőnek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.

(2c)42

(2d)43

(2e)44

(2f)45 A sportrendezvények esetében kormányrendelet e rendelettől eltérő szabályokat állapíthat meg.

(2g)46 A zenés, táncos rendezvény e rendelet alkalmazásában nem minősül kulturális eseménynek.

(3)47

(4)48

(5)49

6/A. §50 (1) A családi eseményt vagy magánrendezvényt az e §-ban foglaltak szerint lehet megtartani.

(2) A családi eseményen vagy magánrendezvényen – az ott foglalkoztatottakon kívül – egy időben

a)51 a lakodalom esetén legfeljebb négyszáz fő,

b)52 a lakodalmon kívül minden más családi esemény vagy magánrendezvény esetén legfeljebb száz fő

lehet jelen.

(3) A családi eseményen vagy magánrendezvényen a válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás megengedett.

(4) A (2) bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, valamint a családi esemény vagy magánrendezvény helyszínének üzemeltetője, illetve a családi esemény vagy magánrendezvény helyszínével rendelkezni jogosult köteles gondoskodni.

(5)53

(6)54

(7)55

(8)56

(9)57

(10)58

(11)59

(12)60

(13)61

(14)62

6/B. §63 (1) A zenés, táncos rendezvényt az e §-ban foglaltak szerint lehet megtartani.

(2)64 A zenés, táncos rendezvény helyszínén – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat.

(3)65 A zenés, táncos rendezvény helyszínén – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – tizennyolcadik életévét betöltött, koronavírus ellen nem védett személynek tilos tartózkodni.

(4)66 Tilos zenés, táncos rendezvényt tizennyolcadik életévét betöltött, koronavírus ellen nem védett személyek számára szervezni, tartani, meghirdetni, arra fellépőket, illetve nézőket toborozni.

(5)67 A zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip-forgatáson vagy más audio- vagy videofelvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – koronavírus ellen nem védett személy is foglalkoztatható.

(6) Ha a zenés, táncos rendezvény helyszínén videoklip-forgatást vagy más audio- vagy videofelvételt tartanak, a felvételen statisztaként kizárólag koronavírus ellen védett személy vehet részt.

(7)68 A zenés, táncos rendezvény szervezője, valamint a zenés, táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát az e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.

(8) A (2)–(6) bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a zenés, táncos rendezvény szervezője, illetve a zenés, táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni.

6/C. §69 (1)70 A sportrendezvénynek, a kulturális eseménynek, a családi eseménynek vagy magánrendezvénynek, zenés, táncos rendezvénynek, valamint falunapnak nem minősülő rendezvényt (a továbbiakban: egyéb rendezvény) az e §-ban foglaltak szerint lehet megtartani.

(2) Ha az egyéb rendezvényt a szabadtéren tartják, és azon – az ott foglalkoztatottakon kívül –

a) ötszáz főnél kevesebben vannak jelen, azon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet,

b) ötszáz fő vagy ennél több személy van jelen, azon – a (6) bekezdés szerinti kivétellel – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

(3) Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják, az egyéb rendezvényen – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

(4)71

(5) A (2) bekezdés b) pontja, illetve a (3) bekezdés szerinti egyéb rendezvény szervezője, valamint az egyéb rendezvény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja – a (6) bekezdés szerinti kivétellel – köteles annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát e rendeletben meghatározott módon nem igazolja.

(6) Ha a (2) bekezdés b) pontja szerinti egyéb rendezvény sportfesztivál, abban az esetben a sporteseményen a koronavírus ellen nem védett, a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is elindulhat.

(7)72 A (2) és (3) bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni.

6/D. §73

6/E. §74 (1) A falunapot az e §-ban foglaltak szerint lehet megtartani.

(2) A falunapon a válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás megengedett.

(3) A falunapon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet.

(4) A falunapon – életkorra való tekintet nélkül – egy időben legfeljebb ezerötszáz fő lehet jelen.

(5) A (4) bekezdés szerinti védelmi intézkedés betartatásáról a falunap szervezője, illetve a falunap helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni.

7. §75 Az 5. § és a 6. § szerinti védelmi intézkedések betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

4.76

8. §

5.77

9. §78

5/A.79

9/A. §80

9/B. §81

9/C. §82

6.83

10. §

11. §

7.84

12. §

13. §

13/A. §

8.85

14. §

9. Az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem veszélyhelyzeti szabályai

15. § (1) A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) idején a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vendéglátó üzlettel, illetve napi fogyasztási cikket értékesítő üzlettel kötött szerződés alapján.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tevékenységet az ott meghatározott feltétellel a vendéglátó üzlet, illetve a napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet is folytathatja.

(3) A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett csomagküldő kereskedelem bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható.

(4) Az (1) bekezdés szerinti nem bejelentett és nem nyilvántartott üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során termékbemutatási célból vásárlók részére utazás és rendezvény nem szervezhető.

(5) A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során élelmiszer is forgalmazható.

(6) A veszélyhelyzet idején az (1)–(3) bekezdésben meghatározott bejelentés és nyilvántartás nélkül végzett kereskedelmi tevékenység során kizárólag napi fogyasztási cikk és vendéglátó tevékenység keretében értékesített termék forgalmazható.

16. §86 A személygépkocsival közúti személyszállítást végző szolgáltatóknak a 15. § (1) bekezdésében meghatározott szerződés alapján végzett tevékenységük során

a) a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendeletben, valamint

b) ha a helyi önkormányzat a közigazgatási területén rendeletében meghatározott feltételekhez kötötte a személytaxi-szolgáltatatást folytató vállalkozások működését, akkor az ilyen rendeletben

foglalt előírásokat nem kell alkalmazni.

10.87

17. §

18. §

19. §

11. A Magyar Honvédség veszélyhelyzeti közreműködése

20. § (1) A Magyar Honvédség a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 36. § (1) bekezdés k) pontja alapján a Hvt. 54/E. §-a szerint közreműködik a veszélyhelyzettel kapcsolatos (2) bekezdés szerinti feladatok ellátásában.

(2) A Magyar Honvédség támogatja a veszélyhelyzettel összefüggő rendvédelmi intézkedések végrehajtása során az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet (a továbbiakban: rendőrség) és a hivatásos katasztrófavédelmi szervet szakfeladatainak ellátásában, ennek során

a) ellátja egyes kijelölt létesítmények őrzését, védelmét,

b) közreműködik a veszélyhelyzeti védelmi intézkedések betartásának ellenőrzésében és

c) közterületi járőrszolgálatot lát el.

(3) A Magyar Honvédség a veszélyhelyzetben a (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti közreműködői feladatokat a (4) bekezdésben meghatározott személyi kör iránymutatása alapján önállóan vagy a rendőrséggel együtt látja el.

(4) A (2) bekezdés a) pontja szerinti őrzés-védelmi feladatot a veszélyhelyzet ideje alatt – a Hvt. 81. § (1) bekezdés l) pontja alapján kiadott külön kormányrendeletben nem szabályozott esetben – a Magyar Honvédség önállóan vagy a rendőrséggel együtt

a) a Kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagja döntése,

b) a Kormány honvédelemért felelős tagja döntése,

c) a járványügyi készültség során működő Operatív Törzs feladatairól szóló 286/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 1. §-a alapján létrehozott Operatív Törzs (a továbbiakban: Operatív Törzs) felkérése vagy

d) a Kormány katasztrófák elleni védekezésért felelős tagjának felkérése

alapján, az a) vagy b) pont szerinti döntésben, valamint a c) vagy d) pont szerinti felkérésben megjelölt létesítmény vonatkozásában – a kapacitásai és az egyéb, a veszélyhelyzetben ellátandó feladatai teljesíthetősége figyelembevétele mellett – látja el.

(5)88 A Magyar Honvédség a veszélyhelyzet ideje alatt a (2) bekezdésben meghatározott feladatokon túl az Operatív Törzs felkérése alapján közreműködik a SARS-CoV-2 koronavírus elleni tömeges oltási feladatok biztosításában a kapacitásai, valamint az egyéb, a veszélyhelyzet és a járványügyi készültség ideje alatt ellátandó feladatai teljesíthetősége figyelembevétele mellett.

12. A védekezést elősegítő orvostechnikai eszköz vagy egyéni védőeszköz beszerzése

21. § (1) Ha a koronavírus világjárvány elleni védekezésben részt vevő, közfeladatot ellátó szerv vagy személy a koronavírus elleni védekezést elősegítő orvostechnikai eszközt, egyéni védőeszközt vagy más eszközt (a továbbiakban együtt: eszköz) saját hatáskörben igazoltan nem vagy csak aránytalanul költségesen tud beszerezni, kezdeményezheti az érintett eszköz Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK) általi beszerzését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kezdeményezés esetén – az Operatív Törzs vezetőjének jóváhagyása esetén – az ÁEEK a kezdeményező szerv vagy személy képviselőjeként jár el a kezdeményezéssel érintett eszköz beszerzése során.

13. 89 Jogkövetkezmények

22. §90 (1) Az e rendeletben meghatározott védelmi intézkedések betartását a rendőrség a 20. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi.

(2)91 Ha a rendőrség az ellenőrzés során, vagy a rendőrség a katona értesítése alapján a 6. § (2b) bekezdése, a 6/A. § (4) bekezdése, a 6/C. § (5) és (7) bekezdése, a 6/E. § (5) bekezdése, illetve a 7. § szerinti kötelezettség megszegéséről szerez tudomást, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 38/B. §-ától eltérően

a) 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,

b) a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

(2a)92 Ha a rendőrség az ellenőrzés során, vagy a rendőrség a katona értesítése alapján a 6/B. § (7) és (8) bekezdése szerinti kötelezettség megszegéséről szerez tudomást, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 38/B. §-ától eltérően

a) 200 000 forinttól 3 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,

b) a zenés, táncos rendezvény helyszínét legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

(2b)93

(3)94 A rendőrség a (2) és (2a) bekezdés szerinti jogkövetkezményeket együtt is alkalmazhatja.

(4)95 A (2) bekezdés a) pontja, valamint a (2a) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény azonos napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is alkalmazható.

(5)96 A (2) és (2a) bekezdés szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható, ha a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja a szükséges intézkedéseket megtette a jogellenes helyzet felszámolása érdekében, így különösen, ha

a) a jogsértő személyt felszólította távozásra, és

b) azt követően, hogy a jogsértő személy a távozásra történő felszólításnak nem tett eleget, a rendőrséget értesítette.

(6)97 Ha a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja az (5) bekezdés szerinti, a jogellenes helyzet felszámolása érdekében szükséges intézkedéseket nem tette meg, vagy azokat csak részben tette meg, a rendőrség a (2) és a (2a) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazásánál az üzemeltető által tett, a jogszerű állapot helyreállítására irányuló intézkedéseket figyelembe veszi.

(7) A kiszabott bírság megfizetése a rendőrség hivatalos honlapján közzétett számlaszámra történő befizetéssel történik.

(8) A bírságot a bírságot kiszabó határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni.

(9) A bírságot kiszabó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

(10)98 A (2) bekezdés szerinti hatáskör gyakorlója

a) az ellenőrzés helye szerint illetékes rendőrkapitányság,

b) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.

22/A. §99

22/B. §100

23. §101 (1) A Szabstv. 1. § (1) bekezdésétől eltérően szabálysértést követ el, aki

b)103

meghatározott védelmi intézkedést megszegi.

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint,

b)104

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti szabálysértés esetén a helyszíni bírság összege a Szabstv. 99. § (2) bekezdésétől eltérően ötezer forinttól százötvenezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén kétszázezer forintig terjed.

(4)105

23/A. §106 A védettségi igazolvány közokirat, a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi védettségi igazolvány felhasználására a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokirat felhasználására vonatkozó jogkövetkezmények irányadóak.

14. 107 Értelmező rendelkezések

24. §108 E rendelet alkalmazásában

a) kulturális esemény: a személyes művészi teljesítményt igénylő vagy kulturális szolgáltatást nyújtó, közönség jelenlétében zajló nyilvános rendezvény,

b)109

c) nyilvános hely: a közterületnek nem tekinthető, mindenki számára nyitva álló hely,

d) tömegközlekedési eszköz: a közösségi közlekedés során használt jármű, eszköz.

15. 110 Záró rendelkezések

24/A. §111 Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy az egészségügyi intézmény területén a maszkviselés szabályait rendeletben állapítsa meg.112

24/B. §113 Felhatalmazást kap a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, hogy a szociális intézmény területén a maszkviselés szabályait rendeletben állapítsa meg.114

25. §115 E rendelet hatálybalépése előtt elkövetett,

a) a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályban volt 9. §-a, valamint

b) a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályban volt 10. § (1) bekezdése

szerinti szabálysértések miatt indított eljárásokat a Szabstv. 4. §-ától eltérően, a szabálysértés elkövetésekor hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.

26. §116 E rendelet hatálybalépését megelőzően

a) az R1. e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályban volt 3. §-a, valamint,

b) az R2. e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályban volt 5. §-a

alapján indított eljárásokat, az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.

27. §117

28. §118

28/A. §119 (1)120

(2) Az (1) bekezdés nem érinti a védett vásárlási idősáv felfüggesztéséről szóló 576/2020. (XII. 11.) Korm. rendelet hatálybalépését121 megelőzően a 22. § alapján indított eljárásokat, azokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában alkalmazandó szabályok szerint kell elbírálni.

28/B. §122 A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet és más kormányrendeletek veszélyhelyzeti módosításáról szóló 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet hatálybalépését123 megelőzően a 22. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában alkalmazandó szabályok szerint kell elbírálni.

28/C. §124 A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló 144/2021. (III. 27.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőzően a 3. §-ra, valamint a 9. §-ra tekintettel a 22. §, valamint a 23. § alapján indított eljárásokat, az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

28/D. §125 A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R3.) hatálybalépését megelőző napon hatályos 1. § (1) bekezdés h) pontjára, 2. § (4) bekezdésére, 8. §-ára, 11. §-ára tekintettel az R3. hatálybalépését126 megelőző napon hatályos 22–23. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

28/E. §127 A kijárási tilalom kezdetének este 11 órára történő módosításáról szóló 191/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet hatálybalépését128 megelőző napon hatályos 3. §-ra tekintettel a 22. § és 23. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

28/F. §129 A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R4.) hatálybalépését megelőző napon hatályos 3. §-ra, 6. §-ra, 8. §-ra, 10. §-ra, 12. §-ra tekintettel az R4. hatálybalépését megelőző napon hatályos 22. § és 23. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

28/G. §130 A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R5.) hatálybalépését131 megelőző napon hatályos 1. §-ra, 3–6. §-ra, 8. §-ra, 9. §-ra, 11. §-ra, 12. §-ra tekintettel az R5. hatálybalépését megelőző napon hatályos 22. § és 23. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

28/H. §132 Az egyes veszélyhelyzeti kormányrendeleteknek a nevelési, oktatási intézményeket érintő módosításáról szóló 346/2021. (VI. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R6.) hatálybalépését133 megelőző napon hatályos 17. és 18. §-ra tekintettel az R6. hatálybalépését megelőző napon hatályos 22. és 23. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

28/I. §134 A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R7.) hatálybalépését megelőző napon hatályos 1. §-ra, 2. §-ra, 5–6/C. §-ra, 8. §-ra, 10. §-ra, valamint 12–13/A. §-ra tekintettel az R7. hatálybalépését megelőző napon hatályos 22. és 23. § alapján indított eljárásokat az eljárást megalapozó kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni.

29. § Ez a rendelet 2020. november 11. napján lép hatályba.

30. §135

31. §136

32. §137

1

A rendeletet az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 3. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2021. február 8. napjával. A rendelet a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 2. pontja alapján a 2021. február 7-én hatályos szöveggel, 2021. február 8-án hatályba lépett. Veszélyhelyzeten a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti veszélyhelyzetet is érteni kell. A rendeletet a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 8. § 2. pontja hatályon kívül helyezte a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztésének napjával.

2

A rendelet bevezető része a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. alcím hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig. Az 1. alcím címe a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § c) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. §-t a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 1/A. alcímet (2/A. §) a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba. A 3/2021. (IV. 30.) BM határozat alapján a hatálybalépés napja 2021. május 1.] Az 1/A. alcím hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig.

7

A 2/A. § (7) bekezdése a 266/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 2/A. § (8) bekezdését a 266/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

9

A 2/A. § (9) bekezdését a 266/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

10

A 2/A. § (10) bekezdését a 266/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

11

A 2/A. § (11) bekezdését a 366/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

12

A 2/A. § (12) bekezdését a 366/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

13

A 2/A. § (13) bekezdését a 366/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

15

A 2. alcímet (3–4. §)a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 3. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 3/A. §-t a 624/2020. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító rendelet 3. §-a.

18

A 4. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 3. alcím hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig.

20

Az 5. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

21

Az 5. § (1) bekezdése a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

Az 5. § (2) bekezdése a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 9. § c) pontja szerint módosított szöveg. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

24

Az 5. § (3) bekezdés c) pontja a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 9. § d) pontja, a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

25

Az 5. § (3) bekezdés d) pontja a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 5. § c) pontjával megállapított szöveg.

26

Az 5. § (3) bekezdés e) pontja a 313/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

27

Az 5. § (3) bekezdés f) pontját a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 313/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

28

Az 5. § (3) bekezdés g) pontját a 313/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

29

Az 5. § (4) bekezdése a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 5. § e) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5. § (4a) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

31

Az 5. § (4b) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § e) pontja.

32

Az 5. § (4c) bekezdését a 335/2021. (VI. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § f) pontja szerint módosított szöveg.

33

Az 5. § (4d) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

34

Az 5. § (5) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

35

Az 5. § (6) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

36

Az 5. § (7) bekezdését a 313/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

37

A 6. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

38

A 6. § (1) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. § a) pontja hatályon kívül helyezte. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

39

A 6. § (2) bekezdése a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított, a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 5. § f) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 6. § (2a) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

41

A 6. § (2b) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

42

A 6. § (2c) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte szövege a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § d) pontja.

43

A 6. § (2d) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

44

A 6. § (2e) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

45

A 6. § (2f) bekezdését a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

47

A 6. § (3) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

48

A 6. § (4) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 6. § (5) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 6/A. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

51

A 6/A. § (2) bekezdés a) pontja a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 6/A. § (2) bekezdés b) pontja a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 6/A. § (5) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 6/A. § (6) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 6/A. § (7) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

56

A 6/A. § (8) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

57

A 6/A. § (9) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 6/A. § (10) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 6/A. § (11) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

60

A 6/A. § (12) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

61

A 6/A. § (13) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

62

A 6/A. § (14) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

63

A 6/B. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

64

A 6/B. § (2) bekezdése a 314/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

65

A 6/B. § (3) bekezdése a 314/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

66

A 6/B. § (4) bekezdése a 314/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

67

A 6/B. § (5) bekezdése a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § k) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 6/B. § (7) bekezdése a 314/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

69

A 6/C. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

70

A 6/C. § (1) bekezdése a 313/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 6/C. § (4) bekezdését a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 6/C. § (7) bekezdése a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 6/D. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 7. § c) pontja.

74

A 6/E. §-t a 313/2021. (VI. 8.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

75

A 7. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

76

A 4. alcímet (8. §) a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § m) pontja hatályon kívül helyezte.

77

Az 5. alcímet (9. §) a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 9. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

79

Az 5/A. alcím címet az 513/2020. (XI. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, az 5/A. alcímet (9/A–9/C. §) a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

80

A 9/A. §-t az 513/2020. (XI. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

81

A 9/B. §-t az 513/2020. (XI. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

82

A 9/C. §-t az 576/2020. (XII. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § k) pontja hatályon kívül helyezte..

83

A 6. alcímet (10–11. §) a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § n) pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 7. alcímet (12–13/A. §) a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § n) pontja hatályon kívül helyezte.

85

A 8. alcímet (14. §) a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § n) pontja hatályon kívül helyezte.

86

A 16. § hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig.

87

A 10. alcímet (17–19. §) a 346/2021. (VI. 18.) Korm. rendelet 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

88

A 20. § (5) bekezdését a 109/2021. (III. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

89

A 13. alcím hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig.

90

A 22. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

91

A 22. § (2) bekezdése a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

92

A 22. § (2a) bekezdését újonnan a 215/2021. (IV. 30.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megálalpított szöveg.

93

A 22. § (2b) bekezdését a 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § c) pontja.

94

A 22. § (3) bekezdése a 215/2021. (IV. 30.) Korm. rendelet 22. § b) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 22. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § e) pontja, a 215/2021. (IV. 30.) Korm. rendelet 22. § d) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 22. § (6) bekezdése a 215/2021. (IV. 30.) Korm. rendelet 22. § e) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 22. § (10) bekezdés nyitó szövegrésze a 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 8. § d) pontja, a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 22/A. §-t a 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § f) pontja.

100

A 22/B. §-t a 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § g) pontja.

101

A 23. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja. A 23. § a 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

102

A 23. § (1) bekezdés a) pontja a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

103

A 23. § (1) bekezdés b) pontját a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

104

A 23. § (2) bekezdés b) pontját a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

105

A 23. § (4) bekezdését a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

106

A 23/A. §-t a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

107

A 14. alcím hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig.

108

A 24. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

109

A 24. § b) pontját a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § q) pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 15. alcím hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig.

111

A 24/A. §-t a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

113

A 24/B. §-t a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

115

A 25. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

116

A 26. § hatályát az 505/2020. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. § c) pontja a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.

117

A 27. §-t a 335/2021. (VI. 11.) Korm. rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

118

A 28. §-t a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 8. § o) pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 28/A. §-t az 576/2020. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

120

A 28/A. § (1) bekezdését a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 6. § s) pontja hatályon kívül helyezte.

121

A hatálybalépés időpontja 2020. december 12.

122

A 28/B. §-t a 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

123

A hatálybalépés időpontja 2021. január 30.

125

A 28/D. §-t a 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

126

A hatálybalépés időpontja 2021. április 16.

127

A 28/E. §-t a 191/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

128

A hatálybalépés időpontja 2021. április 24.

129

A 28/F. §-t a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be. [E módosító rendelet 17. § (1) bekezdése alapján a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.]

130

A 28/G. §-t a 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

131

A hatálybalépés időpontja 2021. május 23.

132

A 28/H. §-t a 346/2021. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

133

A hatálybalépés időpontja 2021. június 19.

134

A 28/I. §-t a 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

135

A 30. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

136

A 31. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

137

A 32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére