• Tartalom

5/2020. (II. 6.) ITM rendelet

5/2020. (II. 6.) ITM rendelet

a kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről

2023.02.21.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (5) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 116. § 25. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § Ez a rendelet a munkahelyen jelen lévő vagy a munkafolyamat során felhasznált veszélyes anyagok és veszélyes keverékek expozíciójából eredő egészségi és biztonsági kockázatok elkerüléséhez vagy csökkentéséhez szükséges minimális intézkedéseket határozza meg.

2. § (1) E rendelet hatálya – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed minden olyan tevékenységre, amelynek során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) szerinti munkavállalót, valamint a munkavégzés hatókörében tartózkodó személyt veszélyes anyag és veszélyes keverék hatása érheti.

(2) E rendelet fém-ólomra és az ólom ionos vegyületeire vonatkozó előírásai nem alkalmazhatóak

a) az alkilezett ólomvegyületekkel kapcsolatos tevékenységekre,

b) a tengeri szállításra,

c) a légi szállításra, valamint

d) az ólomtartalmú ércek bányászatára és külfejtésére, továbbá a bányászat és külfejtés helyszínén történő dúsítására.

(3) A munkahelyen előforduló rákkeltő hatású anyagokkal kapcsolatos előírásokat a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről szóló 26/2000. (IX. 30.) EüM rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) A veszélyes anyagok és veszélyes keverékek szállítása vonatkozásában e rendelet előírásai az irányadók azzal, hogy jogszabály eltérő rendelkezéseket tartalmazhat.

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. aszfixiát okozó anyag: egyszerű fojtó- vagy inert gáz, amely meghatározott koncentrációt elérve a légtérből az oxigént kiszorítja, és az oxigén aránya a normális atmoszférás nyomáson 18% (V/V) alá csökken, aminek következtében elégtelen oxigénellátás tünetei lépnek fel;

2. belélegezhető frakció: az összes szálló pornak az a tömegfrakciója, amelyet az egyén orron és szájon át belélegez;

3. belélegezhető koncentráció: a belélegezhető frakció légzési zónában mérhető koncentrációja;

4. biológiai expozíciós mutató: a vegyi anyag vagy metabolit koncentrációja biológiai mintában (vizeletben vagy vérben);

5. biológiai hatásmutató: a vegyi anyag vagy metabolitja hatására jellemző, a szervezet visszafordítható változását kimutató biokémiai paraméter;

6. biológiai monitorozás: a szervezetbe jutott veszélyes anyagok mennyiségének, a dolgozó vegyi anyaggal történt terhelésének becslése;

7.1 egészségkárosító vagy biztonságot veszélyeztető kockázat: a munkahelyi légtérben lévő szennyező anyagra megadott foglalkozási expozíciós határérték túllépése vagy határérték hiányában a kockázat olyan mértéke, amely veszélyeztetheti a munkavállalók egészségét vagy biztonságát;

8. expozíció: a munkahelyen jelen lévő veszélyes anyagok hatásának való kitettség, amely a munkavállalót az adott munkakörnyezeti tényező ellen védelmet nyújtó egyéni védőfelszerelés nélkül éri;

9.2 expozíció-becslés: azon tevékenység, mely magában foglalja az expozíciós koncentráció mérését, vagy mérés hiányában a feltételezhetően „megszökött” anyag becsült tömegének munkatérben valószínűsíthető hígulásából adódó légtér-koncentráció becslését;

10. expozíció-hatás összefüggés elemzése: a hatástalan küszöb koncentráció, vagy küszöb koncentráció nélküli anyagok esetében az elérhető legkisebb kockázatot jelentő koncentráció meghatározása, a toxikológia szabályai alapján;

11. expozíciós idő: az exponált munkavállaló által a vegyi anyaggal szennyezett munkatérben eltöltött napi, heti és éves időtartam órákban, napokban, hetekben kifejezve;

12. expozíciós koncentráció: a munkahelyi légtérben lévő szennyező anyag koncentrációja;

13. expozíciós terhelés: szervezetbe időegység alatt jutó vegyianyag-dózis;

14. kockázatelemzés: a szervezetre, rendszerre vagy egy meghatározott populációra veszélyt jelentő expozíciós szituációk elemzésének folyamata;

15.3 kockázatértékelés: a méréssel vagy becsléssel nyert expozíciós koncentráció összehasonlítása a határértékkel,;

16.4 megengedett átlagos koncentráció: a légszennyező anyagnak a munkahely levegőjében egy 8 órás vagy annál rövidebb műszak, 40 órás munkahét esetén megengedett, idővel súlyozott átlagkoncentrációja, amely a dolgozó egészségére általában nem fejt ki káros hatást, kivéve egyes küszöbérték nélküli mutagén vagy daganatkeltő anyagokat;

17. megengedett csúcskoncentráció: rövid ideig megengedhető legnagyobb levegőszennyezettség, a légszennyező anyagnak egy műszakon belül megengedett átlagos koncentrációt meghaladó legnagyobb koncentrációja;

18. munkakörnyezeti monitorozás: a munkahely légterében jelen lévő veszélyes anyagok koncentrációjának meghatározott időközönkénti, valamint folyamatos mérése és regisztrálása az MSZ EN 689:2018 szabvány szerint vagy azzal legalább egyenértékű módon;

19. munkaruha: olyan ruha, amely a tevékenységből adódó fokozott igénybevételtől és szennyeződéstől óvja a munkavállaló saját ruházatát, vagy helyettesíti azt;

20. respirábilis frakció: a belélegzett részecskéknek azon tömegfrakciója, amely behatol a ciliáris hám nélküli légutakba;

21. rostszerkezetű por: olyan részecskékből álló por, amelyeknek hossza nagyobb, mint 5 μm, míg a leghosszabb átmérőre merőleges legszélesebb átmérője kisebb, mint 3 μm, a szálhossz és a szálátmérő aránya nagyobb, mint 3:1;

22. szálló por: a munkahelyi levegőben lebegő por;

23. védőruha: szabványok és normák által meghatározott védelmi képességgel rendelkező, egyéni védőeszköz, amely a munkavégzés során a munkavállaló egészségét, testi épségét veszélyeztető fizikai, kémiai, valamint biológiai károsító hatások ellen nyújt védelmet;

24. vegyi anyag: a munkatevékenység során természetes állapotában vagy mesterséges úton fellépő, felhasznált vagy kibocsátott, vagy szennyeződés formájában kibocsátott, önállóan vagy keverékben fellelhető kémiai elem vagy vegyület, függetlenül attól, hogy előállítása szándékos-e, vagy forgalomba hozták-e;

25. veszély: egy lehetséges sérülés vagy egészségkárosodás forrása;

26. veszélyes anyag: az Mvt. szerinti veszélyes anyag;

27. veszélyes keverék: az Mvt. szerinti veszélyes keverék.

2. Munkahelyi levegő és biológiai határértékek

4. § (1) A veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett átlagos koncentráció és megengedett csúcskoncentráció határértékeit az 1. melléklet, a szálló- és rostszerkezetű porok megengedett koncentrációit a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Azon veszélyes anyagokat és keverékeket, amelyek biológiai monitorozása kötelező, ezek biológiai expozíciós mutatóit és biológiai hatásmutatóit, valamint a biológiai expozíciós mutatókra és biológiai hatásmutatókra vonatkozó megengedhető határértékeket a 3. melléklet tartalmazza.

(3) Azon biológiai expozíciós és hatásmutatókat, melyek alkalmazása nem kötelező, de a munkavállalók egészséget nem veszélyeztető munkavégzésének biztosítása érdekében biológiai monitorozásra használhatóak, a 4. melléklet tartalmazza.

(4) A biológiai expozíciós mutatók és a biológiai hatásmutatók mérésére, valamint a 11. § (4) bekezdése szerinti határérték ellenőrzésére – a munkateret szennyező anyagok mérésére – irányuló vizsgálatokat kizárólag

a)5 a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által e területre és a mérendő vegyi anyagok meghatározására akkreditált és

b) a nemzeti vagy nemzetközi jártassági vizsgálatban írásban igazolt módon eredményesen részt vevő

laboratórium végezhet.

3. Veszélyes anyagok meghatározása és a kockázatbecslés

5. § (1) A munkáltató köteles a veszélyes anyagok munka közbeni alkalmazásából eredő kockázatokat felkutatni, megbecsülni, és a kockázatelemzést elvégezni az Mvt. 54. § (2) bekezdésével összhangban. A kockázatelemzés lépései a (2) bekezdés szerinti kockázatbecslés, a 6–13. §-ban foglaltak alapján végrehajtott kockázatkezelés, valamint a 14. § alapján elvégzett kockázat-kommunikáció.

(2) A kockázatelemzés keretében kockázatbecslést kell végezni az alábbiak figyelembevételével:

a) a veszély és a veszélyeztetettek azonosítása,

b) az expozíció-hatás összefüggés elemzése,

c) expozíció-becslés,

d) a veszély jellemzése és

e) a kockázat minőségi, illetve mennyiségi jellemzése.

(3) A munkáltatónak a kockázatelemzéshez szükséges kiegészítő információkat – elsősorban az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (a továbbiakban: REACH rendelet) megfelelő biztonsági adatlapot – be kell szereznie a gyártótól, importálótól, a forgalmazótól vagy a továbbfelhasználótól (a továbbiakban együtt: szállító). A kockázatértékelésnél figyelembe kell venni az 1–6. mellékletben meghatározott határértékeket, valamint a már elvégzett egészségügyi vizsgálatok adatait is.

(4) A kockázatelemzés szakszerű és pontos végrehajtása érdekében a munkáltató gondoskodik

a) a veszélyes anyagok azonosításáról,

b) a veszélyes anyagok koncentrációjának légzési zónában, személyi mintavétellel történő méréséről,

c)6

d) a 4. § (2) bekezdése szerinti biológiai monitorozás elvégzéséről.

(5) Az expozíció mértékét az expozíciós koncentráció vagy az expozíciós terhelés és az expozíciós idő szorzatából kell meghatározni.

(6) A (4) bekezdés c) pontja szerinti expozíciós terhelés meghatározásánál a munkavállaló szervezetébe felszívódó veszélyes anyagok tekintetében

a)7 az 1. melléklet 1. pont 1.1. alpont I oszlopában foglalt értékek szerint a határértékkel rendelkező anyagokat,

b) az a) alpontban nem szereplő, bőrön át felszívódó anyagok közül

ba) a rákkeltő hatású, többgyűrűs aromás szénhidrogén keverékeket,

bb) az eredeti célját és alkalmazását tekintve korábban belső égésű motorokban a mozgó alkatrészek kenésére és hűtésére használt ásványolajokat

kell figyelembe venni.

(7) A kockázatelemzést dokumentálni kell. A kockázatelemzést és annak dokumentációját folyamatosan naprakésszé kell tenni, ha olyan jelentős változások következtek be, amelyek a kockázatelemzést elavulttá tehetik, vagy ha a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok ezt indokolttá teszik.

(8) Ha előre látható, hogy a munkavégzés jelentős többletexpozícióval jár, minden szükséges intézkedést meg kell tenni ennek elkerülésére, és ezt a kockázatbecslésnél figyelembe kell venni.

(9) Ha a munkavégzés több azonos szervre, szervrendszerre ható, vagy több karcinogén, mutagén, reprodukciót károsító veszélyes anyag expozíciójával jár, a határérték betartottságát az 1. melléklet 1.5.2. pontja alapján kell meghatározni.

(10) A munkáltató által korábban nem alkalmazott veszélyes vegyi anyaggal csak akkor kezdhető meg a tevékenység, ha a kockázatbecslés megtörtént, és a kockázatkezelésre – a kockázatok elkerülésére vagy eltűrhető szintűre csökkentésére – a megfelelő intézkedéseket meghatározták, bevezették és dokumentálták.

(11) A munkáltató a kockázatbecslés alapján a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 19. §-ával összhangban a 6. §-ban foglaltak szerinti általános, valamint – ha ez a feltárt kockázatok mérsékléséhez nem elégséges – a 7–13., a 17. és a 20. §-ban foglaltak szerinti különleges megelőző és védő intézkedéseket foganatosít.

(12) Ha az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján végzett kockázatelemzés eredménye azt mutatja, hogy a munkahelyen alkalmazott vegyi anyagok felhasznált mennyisége miatt a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszély elhanyagolható mértékű, továbbá a megtett megelőző intézkedések összhangban állnak a 6. § (1)–(3) bekezdésében foglaltakkal, a 7–13. §-ban meghatározott intézkedéseket nem kell alkalmazni.

4. Általános alapelvek a veszélyes anyaggal kapcsolatos megelőző intézkedésekre és a kockázatkezelésre

6. § (1) A munkáltató köteles a veszélyes anyaggal tevékenységet végző munkavállaló egészségének és testi épségének megóvása érdekében az Mvt. 54. § (1) bekezdésében meghatározottakra tekintettel a megelőző intézkedéseket végrehajtani, beleértve a munkahelyen előforduló veszélyes anyagok által okozott kockázatok megelőzését és megszüntetését is.

(2) Ha az (1) bekezdés szerint nem lehetséges a veszélyes anyagok által okozott kockázatok megelőzése és megszüntetése, a munkáltató köteles a változó körülményeket is figyelembe véve az e rendeletben meghatározott intézkedések szerint a munkahelyen előforduló veszélyes anyagok által okozott kockázatokat az egészséget nem károsító vagy a tudományos, technikai színvonal szerint elvárható legkisebb szintre csökkenteni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak biztosítása érdekében a munkáltató az alábbi intézkedések megtételére köteles:

a) megfelelő munkafolyamatok megtervezésére és megszervezésére,

b) megfelelő munkaeszközök biztosítására a vegyi anyaggal történő munkavégzéshez, tároláshoz,

c) azon munkavállalók számának minimumra csökkentésére, akik veszélyes anyagok expozíciójának vannak vagy lehetnek kitéve,

d) az expozíció intenzitásának, mértékének és időtartamának a lehető legkisebb mértékűre történő csökkentésére,

e) megfelelő higiénés feltételek biztosítására – beleértve a dohányzás, az étkezés, az italfogyasztás, a kozmetikai szerek használatának és az élelmiszer tárolásának megtiltását – azokon a munkahelyeken, ahol a munkaterületet veszélyes anyagok szennyezhetik vagy a munkavállaló veszélyes anyagokkal kerülhet érintkezésbe,

f) a munkahelyen jelen lévő vegyi anyagok mennyiségének a munka jellegének megfelelő minimálisra történő csökkentésére, valamint

g) a megfelelő munkafolyamatok alkalmazására, beleértve a veszélyes anyagok és ezeket tartalmazó hulladékok biztonságos kezelését, tárolását és szállítását.

(4) Ha az 5. § alapján végzett kockázatelemzés a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat tárt fel, a 7–13. § és a 17. § szerinti intézkedéseket kell alkalmazni.

(5) Az 5. § alapján végzett kockázatelemzésnek ki kell terjednie a hatókörben tartózkodókra is.

(6) Eltérően a (4) bekezdésben foglaltaktól, ha az 5. § alapján végzett kockázatelemzés eredménye azt mutatja, hogy a munkahelyen alkalmazott vegyi anyagok mennyisége miatt a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszély elhanyagolható mértékű, továbbá a meghozott intézkedések összhangban állnak az (1)–(3) bekezdésben foglaltakkal, a 7–13. § szerinti intézkedéseket nem kell alkalmazni.

5. A kockázatok megszüntetése vagy csökkentése

7. § (1) A 6. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a munkáltatónak a munkavállaló egészségét és biztonságát nem veszélyes anyaggal vagy kevésbé veszélyeztető veszélyes anyaggal történő helyettesítéssel kell biztosítania.

(2) Ha a veszélyes anyag nem veszélyes anyaggal történő (1) bekezdés szerinti helyettesítése kizárt, a munkáltató az 5. §-ban foglaltak szerint gondoskodik a kockázatelemzés elvégzéséről, és ezt dokumentálja.

8. § Ha a tevékenység természete nem teszi lehetővé a kockázat 7. § (1) bekezdése szerinti helyettesítéssel történő kiküszöbölését, a munkáltató a kockázatok lehető legkisebbre történő csökkentéséről megelőző, valamint az egészséget és biztonságot védő intézkedések bevezetésével gondoskodik. A munkáltató által alkalmazandó megelőző és védő intézkedések az Mvt. 54. § (1) bekezdése figyelembevételével a következők:

a) megfelelő munka-, szabályozási és vezérlési folyamatok megtervezése,

b) a veszélyes anyagok expozíciójának elkerülése vagy csökkentése céljából megfelelő eszközök és anyagok alkalmazása,

c) kevésbé veszélyes anyag alkalmazása,

d) a kockázat keletkezési helyén kollektív műszaki védelem alkalmazása,

e) munkaszervezési intézkedések, és

f) ha az expozíció egyéb módon nem előzhető meg, megfelelő egyéni védőeszközök alkalmazása.

6. Határérték-túllépés megelőzése

9. § (1) A munkáltató gondoskodik arról, hogy

a) a munkavállalót ne foglalkoztassa olyan környezetben, ahol a munkahelyi levegőben a veszélyes anyag koncentrációja meghaladja az 1., 2. és 5–6. mellékletben meghatározott határértéket,

b) a munkavállalót munkavégzés közben hormon-, hormonhatású anyag, antibiotikum expozíciója ne érje,

c) a munkavállaló munkavégzése alatt aszfixiát okozó anyagnak az oxigén kiszorítását okozó koncentrációja ne alakulhasson ki.

(2) Határérték-túllépés esetén a munkáltató megfelelő megelőző és védő intézkedéseket hoz a kialakult helyzet egészséget nem veszélyeztető és biztonságos megoldására, továbbá az eseményt írásban rögzíti.

7. A veszélyes anyagokra és veszélyes keverékekre vonatkozó nyilvántartás

10. § A munkáltató nyilvántartást vezet a munkahelyen alkalmazott veszélyes anyagokról és veszélyes keverékekről a REACH rendelet szerinti biztonsági adatlappal azonosítható anyagfajtákra vonatkozóan.

8. Munkakörnyezeti monitorozás

11. § (1)8 A veszélyes anyagokkal szennyezett munkatérben foglalkoztatott munkavállalókra az 1., 2., 5. és 6. mellékletben meghatározott határértékek 8 órás referenciaidőre vonatkoznak. Ha az expozícióban töltött műszak időtartama rövidebb, mint a referenciaidő, a légtérszennyezettség mértéke akkor sem haladhatja meg a megengedett átlagos koncentrációt (a továbbiakban: ÁK-érték). 8 óránál hosszabb műszak vagy 40 órásnál hosszabb munkahét esetén az anyag korrekciós csoportjának megfelelő módon korrigált ÁK-érték alkalmazandó (a továbbiakban: ÁK korrekciós csoport).

(2) A munkáltató köteles a határértékkel nem szabályozott veszélyes anyag esetében a tudományos, technikai színvonal szerint elvárható legkisebb szintre csökkenteni az expozíció mértékét, amely szinten a tudomány mindenkori állása szerint a veszélyes anyagnak nincs egészségkárosító hatása.

(3) A mérési módszereknek meg kell felelniük az MSZ EN 482:2012+A1:2016 szabvány követelményeinek, vagy a méréseket legalább azzal egyenértékű módon kell elvégezni.

(4) Ha a munkavállaló határértékkel szabályozott veszélyes anyag hatásának lehet kitéve, a munkáltató köteles – az expozíció mértékétől, az anyag, anyagok veszélyességétől és a technológia stabilitásától függő gyakorisággal – a munkakörnyezeti monitorozás keretében a veszélyes anyagok koncentrációját meghatározni, és azt az MSZ EN 689:2018 szabvány szerint vagy azzal legalább egyenértékű módon folyamatosan ellenőrizni.

9. Műszaki vagy szervezési intézkedések

12. § Az 5. és 6. § szerinti kockázatelemzés és a megelőzésre vonatkozó általános alapelvek alapján a munkáltató a vegyi anyagok fizikai-kémiai hatásaiból származó veszélyek ellen olyan műszaki vagy szervezési intézkedéseket hoz, amelyek megfelelnek a tevékenység természetének, beleértve a tárolást, a kezelést és az összeférhetetlen vegyi anyagok szétválasztását. A munkáltató – az alábbi fontossági sorrendben – a következő intézkedéseket hozza meg:

a) megelőzi a tűz- és robbanásveszélyes anyagok koncentrációjának veszélyes szintre emelkedését vagy a kémiailag nem stabil anyagok veszélyes mennyiségének kialakulását,

b) ha az a) pont szerinti megelőzés nem lehetséges, megakadályozza olyan források jelenlétét, amelyek elősegíthetik a tűz és robbanás keletkezését, vagy azokat a kedvezőtlen körülményeket, amelyek a kémiailag nem stabil anyagok és keverékeik veszélyes fizikai hatásainak növekedéséhez vezetnek,

c) csökkenti a tűz- és robbanásveszélyes anyagok égése során keletkező kémiailag nem stabil anyagok vagy keverékeik által okozott, a munkavállalók egészségére és biztonságára káros hatásokat, és

d) gondoskodik a munkahely, a berendezések és a gépek kielégítő irányításáról, a robbanást elfojtó berendezésekről, valamint a robbanási nyomás csökkentéséről.

10. Baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet leküzdése

13. § (1) A munkáltató a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet kezelésére intézkedési tervet – beleértve a mentési tervet is – (a továbbiakban: terv) készít. Ha az e rendeletben előírtakkal összeegyeztethető módon ezen kötelezettségének más jogszabály alapján már eleget tett, új terv készítésére nem kötelezett, azonban a tervnek a biztonsági gyakorlatok és az elsősegélynyújtás gyakorlására vonatkozó előírásokat is tartalmazni kell, és rendelkeznie kell a megfelelő elsősegélynyújtó felszerelés biztosításáról. A tervnek nem kell tartalmaznia a jogszabályok által már meghatározott követelményeket.

(2) Az (1) bekezdés szerinti baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet előfordulásakor a munkáltató azonnal intézkedik a káros hatások csökkentése érdekében, és a veszélyes anyag hatásának kitett munkavállalót az intézkedéssel egyidejűleg tájékoztatja. Az érintett területen csak azon munkavállaló munkavégzése megengedett, akinek az üzemzavar és veszélyhelyzet megszüntetése céljából végzett munkája elengedhetetlenül szükséges.

(3) A munkáltató haladéktalanul tájékoztatja a munkavállalót az olyan előre nem látható eseményt vagy balesetet követően, amely a munkavállaló többletterhelésével, testi épsége sérelmével, egészsége fokozott veszélyeztetésével járhatott.

(4) Az érintett területen dolgozó munkavállaló számára megfelelő egyéni védőeszközt, speciális biztonsági berendezést és felszerelést kell biztosítani, amelyet mindaddig köteles használni, amíg a rendkívüli helyzet azt indokolttá teszi. Az érintett területen egyéni védelem nélküli személy nem tartózkodhat.

(5) Az Mvt. 42. § c)–e) pontjában meghatározottakra is figyelemmel, a munkáltató intézkedik a megfelelő figyelmeztető és egyéb tájékoztató jelzések elhelyezéséről, amelyek a megnövekedett egészségkárosító vagy biztonságot veszélyeztető kockázatra hívják fel a figyelmet, valamint elősegítik a menekülést és a mentést.

(6) A munkáltató biztosítja, hogy a veszélyes anyagok jelenléte miatt hozott biztonsági intézkedésekről szóló információk hozzáférhetőek legyenek mindazok számára is, akiknek baleset vagy vészhelyzet esetén intézkedniük kell. Az információknak az alábbiakat kell tartalmazniuk:

a) előzetes értesítést a munka közbeni veszélyről, veszélyekről, a veszély, veszélyek meghatározását szolgáló, valamint a megelőző intézkedésekről és szabályokról,

b) bármely baleset vagy vészhelyzet esetén előforduló különleges veszélyforrásokat, vagy azokat, amelyeknek előfordulása várható, továbbá

c) a tervet.

11. A munkavállaló tájékoztatása és oktatása

14. § (1) Az Mvt. 42. § a) pontjában, 54. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint 55. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a munkáltató gondoskodik arról, hogy a munkavállaló és a munkavédelmi képviselő az általuk értett nyelven munkába álláskor és minden alkalommal, amikor lényeges változás történik, a kockázat jellegétől és fokától függően szóban, vagy írásos anyagok biztosításával (oktatás vagy képzés keretében)

a) a munkavégzéssel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokhoz hozzájussanak, beleértve az adatokban bekövetkezett lényeges változásokat is,

b) a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokra, az egészségre és a biztonságra ható kockázatokra, a határértékekre és egyéb előírásokra vonatkozó adatokat, továbbá a 16. §-ban foglalt kötelezettségeiket megismerjék,

c) megfelelő oktatást és tájékoztatást kapjanak a védőintézkedésekről és egyéb teendőkről, amelyek ismeretében képesek megfelelően védekezni, és munkatársaikat is megvédhetik,

d) megismerjék a szállító által a REACH rendelet 31. cikkének megfelelően biztosított Biztonsági Adatlap tartalmát, továbbá a szállítótól származó minden, a veszélyes anyaggal kapcsolatos és a munkavégzés szempontjából lényeges adatot.

(2) A munkavállaló és a munkavédelmi képviselő számára

a) a munkáltató igény szerint biztosítja

aa) a részvételt a munkáltató vagy az illetékes hatóság által végzett – a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő veszélyek meghatározására vonatkozó – vizsgálatban, valamint

ab) az aa) alpont szerinti vizsgálat eredményéről való tájékoztatást,

b) a foglalkozás-egészségügyi szolgálat tájékoztatást ad a munkakörülményekkel kapcsolatos valamennyi munkaegészségügyi kérdésről.

(3) A munkáltató előzetesen és kellő időben a munkavállalókkal és a munkavédelmi képviselővel konzultációt folytat minden olyan intézkedésről, amely alapjaiban érinti a munkavállalók biztonságát és egészségét, a kockázatbecslésről, a megelőző és védő intézkedésekről, valamint a mentés és menekülés megszervezéséről.

15. § Ha a veszélyes anyag tárolására és szállítására szolgáló tárolóedény, tartály és csővezeték a mérete vagy a csomagolás jellege következtében a tartalmának megfelelő címkézésre vagy megjelölésre nem alkalmas, vagy nincs az előírásoknak megfelelően megjelölve, a munkavállaló által értett hatékony felismerhetőségi jelekről kell gondoskodni tartalmának, jellegének és a veszély egyértelmű azonosítása érdekében.

12. A munkavállaló kötelességei

16. § A munkavállaló

a) a tőle elvárható módon ügyel saját maga és a munkavégzés hatókörében tartózkodók biztonságára és egészségére, valamint a környezet védelmére,

b) a rendelkezésére bocsátott egyéni védőeszközöket és biztonsági berendezéseket rendeltetésszerűen használja,

c) haladéktalanul közöl munkahelyi vezetőjével minden olyan körülményt, amely véleménye szerint egészségkárosító vagy biztonságot veszélyeztető kockázattal járhat.

13. Egészségügyi ellenőrzés – orvosi alkalmassági vizsgálatok

17. § (1) A veszélyes anyag expozíciójának kitett munkavállaló orvosi alkalmasságának ellenőrzésére a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló rendelet előírásait kell alkalmazni.

(2) Ha az egészségügyi ellenőrzés megbetegedést vagy egészségre káros hatást vagy biológiai határérték-túllépést észlel, a munkáltató köteles

a) az 5. §-ban szereplő kockázatelemzést újra elvégezni,

b) a 6. és a 7–12. §-ban foglalt, a kockázat megszüntetésére vagy csökkentésére hozott intézkedéseket felülvizsgálni,

c) figyelembe venni a foglalkozás-egészségügyi szolgálat, valamint az illetékes hatóság előírásait a kockázatok megszüntetésének vagy csökkentésének bevezetésére a 7–12. §-ban foglaltakkal összhangban,

d) figyelembe venni a foglalkozás-egészségügyi szolgálat véleményét a munkavállalók további foglalkoztathatóságát illetően,

e) kezdeményezni a többi munkavállaló egészségi állapotának soron kívüli vizsgálatát.

(3) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat az alapszolgáltatás keretében

a) javaslatot tesz a felhasznált veszélyes anyagok toxikológiai tulajdonságai alapján a munkavállalók védelmét szolgáló egészségügyi intézkedésekre,

b) tanácsot ad, valamint felkérésre segítséget nyújt a kockázatelemzéshez,

c) felhívja a munkavállaló figyelmét a munkaköri alkalmassági vizsgálatok során a dohányzás, alkoholfogyasztás és az üzemben alkalmazott veszélyes anyagok közötti kölcsönhatásokra, amelyek a munkavállaló egészségét fokozottan károsítják,

d) kiképzi a munkavállalókat a szaksegélyt megelőző elsősegély nyújtására.

(4) A képzésben való részvételt és az elsősegélynyújtás feltételeit a munkáltató biztosítja.

18. § Az e rendeletben foglaltak betartását a munkavédelmi hatóság – más hatóság jogszabályban meghatározott jogkörét nem érintve – ellenőrzi.

14. A fém-ólom és az ólom ionos vegyületeire vonatkozó különleges előírások

19. § A fém-ólom és az ólom ionos vegyületei expozíciójával járó tevékenységek tájékoztató jegyzékét a munkavédelmi hatóság a hivatalos honlapján közzéteszi.

20. § (1) Az ólomexpozícióban végzett tevékenység esetén a munkáltató gondoskodik arról, hogy

a) ne forduljon elő a dohányzással, étkezéssel vagy ivással történő ólomfelvétel veszélye;

b) ki legyen jelölve olyan hely, ahol a munkavállalók az ólomkontamináció kockázata nélkül étkezhetnek és ihatnak;

c) olyan ivóvíz vagy más ital álljon a munkavállalók rendelkezésére, amelyet nem szennyez a munkahelyen jelen lévő ólom;

d) ellássa a munkavállalókat az őket érő ólomvegyületek fiziko-kémiai tulajdonságainak megfelelő munka- vagy védőruhával;

e) a d) pont szerinti munka- vagy védőruha a munkahely területén maradjon;

f) a munka- vagy védőruha és az utcai ruha külön legyenek tárolva;

g) a munkavállalók részére fekete-fehér rendszerű öltöző, mosdó, zuhanyzó álljon rendelkezésre.

(2) Az (1) bekezdés e) pontjától eltérően a munka- vagy védőruha mosása megoldható a munkahely területén kívül is, ha egy mosoda alkalmas az ilyen természetű feladatra. Ha a munkáltató nem maga végzi el a tisztítást, ott zárt konténerekkel kell megoldani a munka- vagy védőruha mosodába szállítását.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben felsorolt intézkedések költsége nem terhelhető a munkavállalóra.

15. Eltérő határértékek alkalmazása

21. § A 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően

a) a füstképződéssel járó hegesztési és plazmavágási folyamatok vagy az ezekhez hasonló munkafolyamatok esetében a króm (VI) szervetlen vegyületekre [Cr (VI)–ra számítva] vonatkozóan az 5. mellékletben,

b) a földalatti bányászat és az alagútfúrás terén a nitrogén-monoxidra, a nitrogén-dioxidra és a szén-monoxidra vonatkozóan a 6. mellékletben

c)9 az arzén és szervetlen vegyületeire vonatkozóan (arzin kivételével, As-ra számítva) – a rézkohósítási ágazatot kivéve – az 1. mellékletben,

d)10 az egészségügyi ágazat, a temetkezés és balzsamozás területén a formaldehid expozícióra vonatkozóan a 7. mellékletben

e)11 a dízelmotor-kipufogógáz expozícióra vonatkozóan – a földalatti bányászat és az alagútfúrás területét kivéve – az 1. mellékletben

meghatározott határértékeket kell alkalmazni.

16. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

23. § Ez a rendelet

a) a munkájuk során vegyi, fizikai és biológiai anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 80/1107/EGK irányelv végrehajtása céljából javasolt határértékek megállapításáról szóló, 1991. május 29-i 91/322/EGK bizottsági irányelvnek,

b) a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről [tizennegyedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében] szóló, 1998. április 7-i 98/24/EK tanácsi irányelvnek,

c) a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásával kapcsolatban a javasolt foglalkozási expozíciós határértékek első listájának létrehozásáról szóló, 2000. június 8-i 2000/39/EK bizottsági irányelvnek,

d) a 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásához a javasolt foglalkozási expozíciós határértékek második listájának létrehozásáról és a 91/322/EGK, valamint a 2000/39/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. február 7-i 2006/15/EK bizottsági irányelvnek,

e) a 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásakor az indikatív foglalkozási expozíciós határértékek harmadik listájának létrehozásáról és a 2000/39/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. december 17-i 2009/161/EU bizottsági irányelvnek,

f) a 92/58/EGK, a 92/85/EGK, a 94/33/EK és a 98/24/EK tanácsi irányelvnek, valamint a 2004/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK rendelethez való hozzáigazítása céljából történő módosításáról szóló, 2014. február 26-i 2014/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

g) a 98/24/EK tanácsi irányelv alapján az indikatív foglalkozási expozíciós határértékek negyedik listájának létrehozásáról és a 91/322/EGK, valamint a 2000/39/EK és a 2009/161/EK bizottsági irányelv módosításáról szóló, 2017. január 31-i (EU) 2017/164 bizottsági irányelvnek,

h) a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2398 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

i) a munkájuk során rákkeltő, illetve mutagén anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. január 16-i (EU) 2019/130 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

j)12 a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. június 5-i 2019/983 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

k)13 a 98/24/EK tanácsi irányelv alapján meghatározott indikatív foglalkozási expozíciós határértékek ötödik listájának létrehozásáról és a 2000/39/EK bizottsági irányelv módosításáról szóló, 2019. október 24-i 2019/1831 bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

24. § Ez a rendelet

a) az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. december 16-i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

25. §14

1. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez15

Veszélyes anyagok a munkahelyi levegőben

1. Veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett határértékei

1.1. Veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett átlagos koncentráció és megengedett csúcskoncentráció értékei, valamint jellemző tulajdonságai

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Megnevezés

CAS-szám

ÁK-érték
mg/m3

ÁK-érték ppm

CK-érték
mg/m3

CK-érték ppm

Jellemző tulajdonság

Hivatkozás

ÁK korrekciós csoport

2

ACETALDEHID

75-07-0

45

45

i

N

3

ACETOFENON

98-86-2

50

i

N

4

ACETON

67-64-1

1210

500

i

EU1

N

5

ACETON-CIÁNHIDRIN

75-86-5

3,5

7

N

6

ACETONITRIL

75-05-8

70

40

b, i

EU2

R

7

AKRILAMID

79-06-1

0,1

b, k(1B)

EU6

T

8

AKRILNITRIL

107-13-1

4.3

k(1B)

R

9

AKRILSAV (propénsav)

79-10-7

29

10

59*

20*

m

EU4

N

10

AKROLEIN (akril-aldehid, 2-propenál)

107-02-8

0,05

0,02

0,12

0,05

m

EU4

N

11

ALLIL-ALKOHOL

107-18-6

4,8

2

12,1

5

b, i

EU1

N

12

ALLIL-KLORID

107-05-1

3

6

i

N

13

ALUMINIUM (oldható,
AL-ra számolva)

7429-90-5

1 resp

N

14

ALUMÍNIUM OXID
(Al-ra számítva)

1344-28-1

5 2 resp

N

15

terc-AMIL-ACETÁT

625-16-1

270

50

540

100

EU1

N

16

4-AMINOBIFENIL

92-67-1

10

k(1A)

T

17

2-AMINOETANOL

141-43-5

2,5

1

7,6

3

b

EU2

T

18

AMITROL

61-82-5

0,2

EU4

T

19

AMMÓNIA

7664-41-7

14

20

36

50

m

EU1

N

20

ANILIN

62-53-3

7,74

2

19,35

5

b, k(2), BEM

EU8

N

21

o-ANIZIDIN

90-04-0

0.5

0,1

b, k(1B)

R+T

22

ANTIMON ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Sb-ra számítva)

7440-36-0

0,5

i

T

23

ANTIMON-HIDROGÉN

7803-52-3

0,5

0,1

1

0,2

T

24

ARZÉN ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (arzin kivételével), (As-ra számítva)

7440-38-2

0,01

k(1A), b, i BEM

EU7

T

25

ARZIN

7784-42-1

0,2

0,05

0,8

0,2

b

T

26

AZIRIDIN

151-56-4

0,9

0,5

k(1B)

R+T

27

BÁRIUM OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Ba-ra számítva)

0,5

i

EU2

R

28

BENZALDEHID

100-52-7

5

10

N

29

BENZIDIN

92-87-5

0,008

k(1A)

T

30

BENZIL-KLORID

100-44-7

2,6

0,5

5

1,0

b, i, m, k(1B)

R+T

31

BENZOIL-KLORID

98-88-4

2,8

0,5

i

N

32

BENZOL

71-43-2

3,25

1

k(1A), b, i, BEM

EU6

T

33

BENZO[a]PIRÉN

50-32-8

0,002

k(1B)

T

34

BERILLIUM ÉS VEGYÜLETEI (Be-ra számítva)

7440-41-7

0,0006

k(1B), b

T

35

BISZFENOL-A (4,4’-izopropilidén-difenol)

80-05-7

2

EU4

T

36

BISZ (KLÓRMETIL)–ÉTER

542-88-1

0,0047

0,001

k(1A)

T

37

BRÓM

7726-95-6

0,7

0,1

b, m

EU2

N

38

1,3-BUTADIÉN

106-99-0

2,2

1

k(1A), i

EU6

T

39

n-BUTÁN

106-97-8

2350

9400

N

40

n-BUTIL-ACETÁT

123-86-4

241

50

723

150

i, sz

EU8

N

41

IZOBUTIL-ACETÁT

110-19-0

241

50

723

150

i, sz

EU8

N

42

szek-BUTIL-ACETÁT

105-46-4

241

50

723

150

i, sz

EU8

N

43

n-BUTIL-AKRILÁT

141-32-2

11

2

53

10

i

EU1

N

44

n-BUTIL-ALKOHOL

71-36-3

45

90

b, i

N

45

terc-BUTIL-METIL- ÉTER

1634-04-4

183,5

50

367

100

EU3

N

46

2-BUTIN-1,4-DIOL

110-65-6

0,5

i, sz

EU4

T

47

2-BUTOXIETANOL

111-76-2

98

20

246

50

b, i

EU1

T

48

2-BUTOXIETIL-ACETÁT

112-07-2

133

20

333

50

b

EU1

T

49

2-(2-BUTOXIETOXI)ETANOL

112-34-5

67,5

10

101,2

15

EU2

T

50

CIÁNAMID

420-04-2

1

0,58

b

EU2

N

51

CIÁN-HIDROGÉN (hidrogén- cianid)

74-90-8

1

0,9

5

4,5

b, i

EU4

N

52

CIÁNSÓK (cianidok)
(CN-re számítva)

1

5

b, i

EU4

N

53

CIKLOHEXÁN

110-82-7

700

200

EU2

N

54

CIKLOHEXANOL

108-93-0

200

500

800

200

b, i, sz

R+T

55

CIKLOHEXANON

108-94-1

40,8

10

81,6

20

b, i

EU1

T

56

CIKLOHEXIL-AMIN

108-91-8

8,2

2

16,4

4

m

N

57

1,3-CIKLOPENTADIÉN

542-92-7

200

75

i

N

58

CINK-OXID por

1314-13-2

5

i

N

59

CINK-OXID füst

1314-13-2

5

i

R

60

CINK-KLORID (Zn-re számítva)

7646-85-7

1 resp

i

N

61

CIRKÓNIUM VEGYÜLETEI
(Zr-ra számítva)

5

20

N

62

DDT

50-29-3

1 resp

1resp

b

R+T

63

DEKABORÁN

17702-41-9

0,3

0,05

0,6

0,1

b, i

R+T

64

DIACETIL (2,3-butándion)

431-03-8

0,07

0,02

0,36

0,1

i

EU4

R+T

65

4,4’-DIAMINODIFENILMETÁN (4,4’-Metilén-dianilin)

101-77-9

0,08

k(1B), b

EU6

T

66

DIAZINON

333-41-5

0,1

0,4

b

R+T

67

DIAZOMETÁN

334-88-3

0,3

0,2

k(1B)

R+T

68

DIBENZOIL-PEROXID

94-36-0

5

5

b, i, sz

N

69

1,2-DIBRÓMETÁN (Etilén- dibromid)

106-93-4

0,8

0,1

k(1B), b, m

EU6

T

70

1,2-DIBRÓM-3-KLÓRPROPÁN

96-12-8

0,01

0,001

k(1B)

T

71

DIELDRIN

60-57-1

0,25 resp

1resp

R+T

72

DIETIL-AMIN

109-89-7

15

5

30

10

b, m

EU2

N

73

DIETILÉN-TRIAMIN

111-40-0

4

1

8

2

b, m, sz

T

74

DIETIL-ÉTER

60-29-7

308

100

616

200

b, i, sz

EU1

N

75

DI(2-ETILHEXIL)-FTALÁT

117-81-7

2

4

b

T

76

DIETIL-SZULFÁT

64-67-5

0,2

0,03

k(1B)

T

77

DIFENIL

92-52-4

1

0,2

b, i, sz

N

78

DIFENIL-ÉTER

101-84-8

7

1

14

2

EU4

N

79

DIFOSZFOR-PENTASZULFID

1314-80-3

1

EU2

N

80

DIFOSZFOR-PENTOXID

1314-56-3

1

m

EU2

N

81

DIHIDROGÉN-SZELENID

7783-07-5

0,07

0,02

0,17

0,05

EU1

R+T

82

DIIZOCIANÁTOK

83

difenilmetán-4,4’-diizocianát (MDI)

101-68-8

0,05

0,005

0,05

0,005

i, sz

T

84

hexametilén-diizocianát (HDI)

822-06-0

0,035

0,035

i, sz

T

85

1,5-naftilén-diizocianát (NDI)

3173-72-6

0,09

0,01

0,09

0,01

i, sz

T

86

DIKÉN-DIKLORID

10025-67-9

6

1

12

2

m

R

87

3,3’-DIKLÓRBENZIDIN

91-94-1

0,03

0,003

k(1B)

T

88

1,2-DIKLÓRBENZOL

95-50-1

122

20

306

50

b, i

EU1

N

89

1,3-DIKLÓRBENZOL

541-73-1

12

2

24

4

T

90

1,4-DIKLÓRBENZOL (p- diklórbenzol)

106-46-7

12

2

60

10

b

EU4

T

91

1,1-DIKLÓRETÁN

75-34-3

412

100

b

EU1

R+T

92

1,2-DIKLÓRETÁN (Etilén-diklorid)

107-06-2

8,2

2

k(1B), i, b

EU6

T

93

1,1-DIKLÓRETILÉN (vinilidén-klorid)

75-35-4

8

2

20

5

EU4

T

94

1,2-DIKLÓRETILÉN

540-59-0

800

200

1580

400

i

R+T

95

2,4-DIKLÓRFENOXIECETSAV

94-75-7

1

4

b, i

N

96

DIKLÓRFOSZ (DDVP)

62-73-7

0,9

0,1

2,0

0,2

b

R+T

97

DIKLÓRMETÁN (metilén-klorid)

75-09-2

353

100

706

200

b

EU4

R+T

98

1,2-DIKLÓRPROPÁN

78-87-5

50

10

100

20

k(1B)

R+T

99

N,N-DIMETILACETAMID

127-19-5

36

10

72

20

b, i

EU1

R+T

100

DIMETIL-AMIN

124-40-3

3,8

2

9,4

5

b, m, sz

EU1

N

101

N,N-DIMETILANILIN

121-69-7

25

5

50

10

b, i, sz

R+T

102

DIMETIL-ÉTER

115-10-6

1920

1000

EU1

N

103

N,N-DIMETILFORMAMID

68-12-2

15

5

30

10

b, i, BEM

EU3

T

104

1,2-DIMETILHIDRAZIN

540-73-8

1,2

k(1B)

T

105

N,N-DIMETILHIDRAZIN

57-14-7

1,2

k(1B)

T

106

DIMETIL-SZULFÁT

77-78-1

0,1

0,02

k(1B), b, m

T

107

4,6-DINITRO-o-KREZOL

534-52-1

0,2

0,4

b, i, sz

T

108

DINITROBENZOL
minden izomer

1

0,15

2

0,3

b

R+T

109

DINITROGÉN-OXID

10024-97-2

180

100

360

200

R

110

1,4-DIOXÁN

123-91-1

73

20

-

b, i

EU3

T

111

1,3-DIOXOLÁN

646-06-0

150

0,1

300

0,2

N

112

ECETSAV

64-19-7

25

10

50

20

m

EU4

N

113

ECETSAV-ANHIDRID

108-24-7

0,42

0,84

m

N

114

ETIL-ACETÁT

141-78-6

734

200

1468

400

i, sz

EU4

N

115

ETIL-AKRILÁT

140-88-5

21

5

42

10

b, i, sz

EU4

N

116

ETIL-ALKOHOL

64-17-5

1900

1000

3800

2000

N

117

ETIL-AMIN

75-04-7

9,4

5

i

EU1

N

118

ETILBENZOL

100-41-4

442

100

884

200

b, i, BEM

EU1

T

119

ETIL-BROMID

74-96-4

22

5

R+T

120

ETILÉNGLIKOL

107-21-1

52

20

104

40

b, i

EU1

N

121

ETILÉNGLIKOL-MONOETIL- ÉTER

110-80-5

8

2

-

b, i

EU3

N

122

ETILÉNGLIKOL-MONOETIL- ÉTER-ACETÁT

111-15-9

11

2

-

b, i

EU3

N

123

ETILÉNGLIKOL-MONOMETIL- ÉTER

109-86-4

3,16

1

-

b, i

EU3

N

124

ETILÉNGLIKOL- MONOMETIL- ÉTER-ACETÁT

110-49-6

4,90

1

-

b, i

EU4

N

125

ETILÉN-OXID

75-21-8

1,8

1

k(1B), i, sz, b

EU6

T

126

2-ETILHEXANOL

104-76-7

5,4

1

i

EU4

N

127

ETIL-KLORID

75-00-3

268

100

EU2

R+T

128

ETIL-MERKAPTÁN

75-08-1

1

0,5

2

1

i

N

129

EZÜST, fém

7440-22-4

0,1

EU1

T

130

EZÜST OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Ag-re számítva)

0,01

EU2

T

131

2-FENILPROPÉN

98-83-9

246

50

492

100

EU1

R

132

FENOL

108-95-2

8

2

16

4

b, m, BEM

EU3

R+T

133

FLUOR

7782-41-4

1,58

1

3,16

2

m

EU1

N

134

FLUORIDOK (F-ra számítva)

2,5

b, i, BEM

EU1

T

135

FORMALDEHID

50-00-0

0,37

0,3

0,74

0,6

k(1B), b, m, sz

EU7

T

136

FOSZFIN

7803-51-2

0,14

0,1

0,28

0,2

i

EU2

R

137

FOSZFOR

7723-14-0

0,1

0,1

i

N

138

FOSZFOR-PENTAKLORID

10026-13-8

1

m

EU2

N

139

FOSZFOR-TRIKLORID

7719-12-2

1

2

m

N

140

FOSZFORIL-TRIKLORID

10025-87-3

0,064

0,01

0,12

0,02

m

EU8

N

141

FOSZGÉN

75-44-5

0,08

0,02

0,4

0,1

m

EU1

R

142

F21, diklórfluormetán

75-43-4

43

10

86

20

N

143

F22, klórdifluormetán

75-45-6

3600

1000

EU1

N

144

F142b, 1-klór-1,1-difluoretán

75-68-3

4170

1000

16680

4000

N

145

FTÁLSAV-ANHIDRID

85-44-9

1

1

i, sz

T

146

FURFURIL-ALKOHOL

98-00-0

20

5

40

10

i, sz, b

N

147

FURFUROL

98-01-1

8

2

20

2,5

b, i, sz

N

148

GLICERIN-TRINITRÁT

55-63-0

0,095

0,01

0,19

0,02

b, i, sz

EU4

N

149

HALOTÁN

151-67-7

40

5

160

20

R+T

150

HANGYASAV

64-18-6

9

5

m

EU2

N

151

n-HEPTÁN

142-82-5

2000

EU1

R

152

2-HEPTANON

110-43-0

238

50

475

100

b

EU1

N

153

HEPTÁN-3-ON

106-35-4

95

20

EU1

N

154

HEXAMETILÉN-DIAMIN

124-09-4

2,3

0,5

m, b

N

155

n-HEXÁN

110-54-3

72

20

b, i, BEM

EU2

T

156

HIDRAZIN

302-01-2

0,013

0,01

k(1B), b

EU6

T

157

HIDROGÉN-BROMID

10035-10-6

6,7

2

m

EU1

N

158

HIDROGÉN-FLUORID

7664-39-3

1,5

1,8

2,5

3

b, m, BEM

EU1

N

159

HIGANY ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Hg-ra számítva)

7439-97-6

0,02

-

sz, b, BEM

EU3

T

160

HIGANY SZERVES VEGYÜLETEI* (Hg-ra számítva)

0,01

0,04

b, sz

R+T

161

IZOAMIL-ALKOHOL

123-51-3

18

5

37

10

EU8

R

162

IZOPENTÁN

78-78-4

3000

1000

EU2

N

163

IZOPENTIL-ACETÁT

123-92-2

270

50

540

100

i

EU1

N

164

IZOPROPIL-ACETÁT

108-21-4

420

100

i

N

165

IZOPROPIL-ALKOHOL

67-63-0

500

200

1000

400

b, i

R

166

JÓD

7553-56-2

1

0,1

1

0,1

i, sz, b

N

167

KADMIUM ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Cd-ra számítva)

7440-43-9

0,004 resp

k(1B), BEM

T

168

KALCIUM-CIÁNAMID

156-62-7

1

2

b, i

N

169

KALCIUM-HIDROXID (kalcium- dihidroxid)

1305-62-0

1 resp

4resp

EU4

N

170

KALCIUM-KARBONÁT

1317-65-3

10

N

171

KALCIUM-OXID

1305-78-8

1 resp

4resp

EU4

N

172

KALCIUM-SZULFÁT

7778-18-9

4 1,5 resp

N

173

KÁLIUM-HIDROXID

1310-58-3

2

2

m

N

174

є-KAPROLAKTÁM

105-60-2

10

40

i

EU1

N

175

KAPTAFOL

2425-06-1

0,1

k(1B)

T

176

KARBARIL

63-25-2

5

R+T

177

KÉN-DIOXID

7446-09-5

1,3

0,5

2,7

1

m

EU4

N

178

KÉN-HIDROGÉN

7783-06-4

7

5

14

10

i

EU3

N

179

KÉNSAV

7664-93-9

0,05

-

m

EU3

N

180

KLÓR

7782-50-5

1,5

0,5

i

EU2

N

181

4-KLÓRANILIN

106-47-8

0,2

0,4

0,8

1,6

k(1B), sz, b

R+T

182

KLÓRBENZOL

108-90-7

23

5

70

15

EU2

R+T

183

2-KLÓR-1,3-BUTADIÉN

126-99-8

18

5

72

20

i

R+T

184

KLÓRDÁN

57-74-9

0,5

4

b

R+T

185

1-KLÓR-2,3-EPOXIPROPÁN (Epiklór-hidrin)

106-89-8

1,9

k(1B), b, m, sz

EU6

R+T

186

KLOROFORM

67-66-3

10

2

b

EU1

R+T

187

KOBALT ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Co-ra számítva)

7440-48-4

0,02

i, sz, BEM

T

188

KREZOL (izomerek keveréke)

1319-77-3

22

5

m

EU91

N

189

KRÓM (fém), SZERVETLEN KRÓM (II) és KRÓM (III) VEGYÜLETEK (nem oldható)

7440-47-3

2

i, sz, BEM

EU2

T

190

EGYÉB SZERVETLEN KRÓMVEGYÜLETEK [a króm (VI) vegyületek kivételével]
(Cr-ra számítva)

0,5

2

i, sz, BEM

T

191

KRÓM (VI) SZERVETLEN VEGYÜLETEK
[Cr (VI)–ra számítva]

0,01

k(1A vagy 1B), BEM

EU6

T

192

KUMOL

98-82-8

50

10

250

50

b, i

EU8

R

193

LINDÁN (γ-HCH) (γ-1,2,3,4,5,6- hexaklórciklohexán)

58-89-9

0,1

0,8

b, i

R+T

194

LÍTIUM-HIDRID

7580-67-8

0,02

EU4

N

195

MAGNÉZIUM-OXID
(Mg-ra számítva)

1309-48-4

6 resp

i

R

196

MALEINSAV-ANHIDRID

108-31-6

0,08

0,2

0,08

0,2

m, sz

R+T

197

MANGÁN ÉS SZERVETLEN SÓI (Mn-ra számítva)

7439-96-5

0,20,05 resp

EU4

Por: Tfüst: R+T

198

METIL-ACETÁT

79-20-9

310

200

1240

400

b, sz, i

R

199

METIL-AKRILÁT

96-33-3

18

5

36

10

b, i, sz

EU3

T

200

METANOL

67-56-1

260

200

b, i

EU2

R+T

201

2-METILAZIRIDIN

75-55-8

5

2

k(1B)

R+T

202

METIL-BROMID

74-83-9

10

10

b, i

R+T

203

1-METILBUTIL-ACETÁT

626-38-0

270

50

540

100

EU1

N

204

METIL-BUTIL-KETON

591-78-6

21

84

b, i

T

205

4,4’-Metilén-bisz(2- klóranilin)[MOCA]

101-14-4

0,01

k(1B), b

R+T

206

METIL-ETIL-KETON

78-93-3

600

200

900

300

b, i

EU1

N

207

METIL-FORMIÁT

107-31-3

125

50

250

100

b

EU4

R

208

5-METILHEPTÁN-3-ON

541-85-5

53

10

107

20

EU1

N

209

5-METILHEXÁN-2-ON

110-12-3

95

20

EU1

N

210

METIL-IZOCIANÁT

624-83-9

0,047

0,02

b, i, sz

EU3

R+T

211

METIL-KLORID

74-87-3

42

20

EU8

R+T

212

METIL-MERKAPTÁN

74-93-1

1

2

i

N

213

METIL-METAKRILÁT

80-62-6

208

50

415

100

b, i, sz

EU3

N

214

METIL-PARATION

298-00-0

0,2

b, sz

R+T

215

4-METILPENTÁN-2-ON (izobutil-metil-keton)

108-10-1

83

20

208

50

EU1

N

216

N-METIL-2-PIRROLIDON

872-50-4

40

10

80

20

b

EU3

T

217

2-(2-METOXIETOXI)ETANOL

111-77-3

50,1

10

EU2

R+T

218

(2-METOXIMETILETOXI)– PROPANOL (Dipropilénglikol- monometil-éter)

34590-94-8

308

50

EU1

R

219

1-METOXIPROPÁN-2-OL

107-98-2

375

100

568

150

b

EU1

R+T

220

1-METOXI-2-PROPIL-ACETÁT

108-65-6

275

50

550

100

EU1

N

221

MEZITILÉN (1,3,5-trimetilbenzol)

108-67-8

100

20

i

EU1

T

222

MOLIBDÉN OLDHATATLAN VEGYÜLETEI (Mo-ra számítva)

5 resp 10

N

223

MOLIBDÉN OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Mo-ra számítva)

5

N

224

MONOKROTOFOSZ

6923-22-4

0,25

b

R+T

225

MORFOLIN

110-91-8

36

10

72

20

m

EU2

N

226

NAFTALIN

91-20-3

50

10

i

EU91

N

227

2-NAFTIL-AMIN

91-59-8

0,005

k(1A)

T

228

NÁTRIUM-AZID

26628-22-8

0,1

0,3

EU1

N

229

NÁTRIUM-HIDROXID

1310-73-2

1

2

m

N

230

NEOPENTÁN

463-82-1

3000

1000

EU2

N

231

NIKKEL SZERVETLEN VEGYÜLETEI, (Ni-re számítva)

0,01

k(1B), sz, BEM

SCOEL/
SUM/
85/2011

T

232

NIKOTIN

54-11-5

0,5

b, i

EU2

R

233

4-NITROANILIN

100-01-6

3

b, i

R+T

234

NITROBENZOL

98-95-3

1

0,2

b, i

EU2

R+T

235

NITROETÁN

79-24-3

62

20

312

100

b

EU4

N

236

NITROGÉN-DIOXID

10102-44-0

0,96

0,5

1,91

1

m

EU4

R+T

237

NITROGÉN-MONOXID

10102-43-9

2,5

2

EU4

R

238

4-NITROKLÓRBENZOL

100-00-5

0,5

2

b

R+T

239

2-NITRONAFTALIN

581-89-5

0,25

0,35

k(1B)

T

240

1-NITROPROPÁN

108-03-2

10

3

i, b

R

241

2-NITROPROPÁN

79-46-9

18

5

k(1B), b

EU6

T

242

OKTÁN (összes izomer)

2350

500

4700

1000

i

R

243

OLAJ (ásványi) KÖD**

92062-35-
68042-47-
572623-
83-
792045-
77-
892045-
45-9

5

SCOEL/
SUM/
163/2011

T

244

ÓLOM és SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Pb-ra számítva)

7439-92-1

0,1 0,05 resp

i, BEM, BHM

T

245

ÓLOM-TETRAETIL

78-00-2

0,05

0,2

b, i

T

246

ÓLOM-TETRAMETIL

75-74-1

0,05

0,2

b, i

T

247

ÓN SZERVES VEGYÜLETEI
(Sn-ra számítva)

0,02

b, i

SCOEL/
SUM/
138/2011

T

248

ÓN SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Sn-ra számítva)

2

8

b, i

EU91

T

249

ORTOFOSZFORSAV

7664-38-2

1

2

m

EU1

N

250

OXÁLSAV

144-62-7

1

EU2

N

251

OZMIUM-TETRAOXID
(Os-ra számítva)

20816-12-0

0,002

0,004

m, b

N

252

ÓZON

10028-15-6

0,2

0,1

0,2

0,1

i

N

253

PARAKVÁT-DIKLORID

1910-42-5

0,1

0,1

b, i

T

254

PARATION

56-38-2

0,1

b

R+T

255

PENTAKLÓRFENOL ÉS SÓI

87-86-5

0,5

1,5

b, i

T

256

PENTAKLÓRNAFTALINOK

1321-64-8

0,5

2

b, i, sz

T

257

n-PENTÁN

109-66-0

3000

1000

EU2

R

258

PENTIL-ACETÁT

628-63-7

270

50

540

100

i

EU1

N

259

3-PENTIL-ACETÁT

620-11-1

270

50

540

100

i

EU1

N

260

PIKRINSAV

88-89-1

0,1

0,1

i, sz

EU91

T

261

PIPERAZIN

110-85-0

0,1

0,3

EU1

T

262

PIRETRUM

8003-34-7

1

EU2

T

263

PIRIDIN

110-86-1

15

5

30

10

b, i, sz

EU91

T

264

PLATINA FÉM

7440-06-4

1

EU91

T

265

PLATINA OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Pt-ra számítva)

0,002

i, sz

T

266

PORTLAND CEMENT

65997-15-1

10

N

267

PROPIL-ACETÁT

109-60-4

420

100

840

200

b, i.

N

268

PROPILÉN-OXID (1,2- epoxipropán)

75-56-9

2,4

1

k(1B), b, i

EU6

T

269

1,3-PROPIOLAKTON

57-57-8

1,5

0,5

k(1B)

T

270

PROPIONSAV

79-09-4

31

10

62

20

m

EU1

T

271

RÉZ és vegyületei (Cu-re számítva)

7440-50-8

0,1

0,2

R

272

RÉZ füst (Cu-re számítva)

7440-50-8

0,01 resp

R

273

REZORCIN

108-46-3

45

10

b, i

EU2

R

274

SALÉTROMSAV

7697-37-2

2,6

1

i, m

EU2

275

SÓSAV

7647-01-0

8

5

165

10

i, m

EU1

N

276

STRONCIUM-KROMÁT
[Cr (VI)–ra számítva]

7789-06-2

0,005

k(1B)

T

277

SZELÉNVEGYÜLETEK
(Se-re számítva)

0,1

0,2

i, BEM

R+T

278

SZÉN-DIOXID

124-38-9

9000

5000

EU2

N

279

SZÉN-DISZULFID

75-15-0

15

5

b, i, m

EU3

R+T

280

SZÉN-MONOXID

630-08-0

23

20

117

100

BHM

EU4

R+T

281

SZÉN-TETRAKLORID (tetraklór-metán)

56-23-5

6,4

1

32

5

b

EU4

R+T

282

SZTIROL

100-42-5

86

20

172

40

i, BEM

R+T

283

SZULFOTEP

3689-24-5

0,1

b

EU1

R+T

284

TALLIUM OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Tl-ra számítva)

0,1

0,2

b, i

T

285

TERFENILEK (hidrogénezett)

61788-32-7

19

2

48

5

EU4

T

286

TETRAETIL-ORTOSZILIKÁT

78-10-4

44

5

i

EU4

N

287

TETRAHIDROFURÁN

109-99-9

150

50

300

100

b, i

EU1

N

288

1,1,2,2-TETRAKLÓRETÁN

79-34-5

7

b

R+T

289

TETRAKLÓRETILÉN

127-18-4

138

20

275

40

b

EU4

R+T

290

TIOGLIKOLSAV

68-11-1

4

b, m

N

291

2-TOLUIDIN (o-toluidin)

95-53-4

0,5

0,1

k(1B), i, b

EU6

R+T

292

3-TOLUIDIN

108-44-1

9

2

b

R

293

4-TOLUIDIN (para-toluidin)

106-49-0

4,46

1

8,92

2

k(2), b

EU8

R+T

294

TOLUOL

108-88-3

192

50

384

100

b, i, BEM

EU2

R+T

295

TOXAFÉN

8001-35-2

0,5

b, i

R+T

296

TRIETIL-AMIN

121-44-8

8,4

2

12,6

3

b, i, m

EU1

R+T

297

TRIKLÓRBENZOLOK (1,2,4- TRIKLÓRBENZOL kivételével)

12002-48-1

38

5

72

10

b

N

298

1,2,4-TRIKLÓRBENZOL

120-82-1

15,1

2

37,8

5

b

EU1

N

299

1,1,1-TRIKLÓRETÁN*

71-55-6

555

100

1110

200

b, i

EU1

R+T

300

TRIKLÓRETILÉN

79-01-6

54,7

10

164,1

30

k(1B), b, sz, BEM

EU6

R

301

2,4,5-TRIKLÓRFENOXI- ECETSAV; (2,4,5-T)

93-76-5

2

4

b, i

N

302

TRIKLÓRNAFTALINOK

1321-65-9

5

b, i, sz

T

303

TRI-o-KREZIL-FOSZFÁT

78-30-8

0,1

b, i, sz

T

304

TRIMETIL-AMIN

75-50-3

4,9

2

12,5

5

m, sz

EU8

N

305

1,2,3-TRIMETILBENZOL

526-73-8

100

20

EU1

T

306

1,2,4-TRIMETILBENZOL

95-63-6

100

20

EU1

T

307

TRINIKKEL-DISZULFID (Ni-re számítva)

12035-72-2

0,01

k(1A), sz

T

308

2,4,6-TRINITROTOLUOL

118-96-7

0,09

0,36

b

T

309

VANÁDIUM-PENTOXID
(V-ra számítva)

1314-62-1

0,05 resp

0,2resp

i, sz

N

310

VAS(II)–OXID (Fe-ra számítva)

1345-25-1

4 resp

T

311

VAS(III)–OXID (Fe-ra számítva)

1309-37-1

4 resp

T

312

VINIL-ACETÁT

108-05-4

17,6

5

35,2

10

EU3

N

313

VINIL-BROMID (bróm-etilén)

593-60-2

4,4

1

k(1B)

EU6

T

314

VINIL-KLORID

75-01-4

2,6

1

k (1A)

EU6

T

315

XILOL izomerek keveréke

1330-20-7

221

50

442

100

b, BEM

EU1

R

316

m-XILOL

108-38-3

221

50

442

100

b, BEM

EU1

R

317

o-XILOL

95-47-6

221

50

442

100

b, BEM

EU1

R

318

p-XILOL

106-42-3

221

50

442

100

b, BEM

EU1

R

319

XILIDIN(ek)

1300-73-8

10

2

b

T

1.1.1. Az 1.1. táblázatban a nem gőz-/gázállapotú veszélyes anyagok határértékei a belélegezhető frakcióra vonatkoznak (MSZ EN 481).

1.1.2. 8 óránál hosszabb műszak vagy 40 órásnál hosszabb munkahét esetén az anyag korrekciós csoportjának megfelelő módon korrigált ÁK-érték alkalmazandó.

1.1.3. Az ÁK- és CK-értékre vonatkozó követelményeknek egyidejűleg kell teljesülniük. A CK-érték hosszabb napi/heti munkaidőbeosztás esetén sem változik.

1.2. A veszélyes anyagok tekintetében használt rövidítések magyarázata:

A

B

1

Rövidítés

Magyarázat

2

resp

respirábilis frakció

3

b

Bőrön át is felszívódik.

4

i

ingerlő anyag, amely izgatja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat

5

k(…)

rákkeltő (zárójelben az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, rövid megnevezéssel a CLP rendelet szerinti besorolás)

6

m

maró hatású anyag, amely felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat

7

sz

Túlérzékenységet okozó (szenzibilizáló) tulajdonságú anyag. Az anyagra érzékeny egyéneken „túlérzékenységen” alapuló bőr-, légzőrendszeri, esetleg más szervet/szervrendszert károsító megbetegedést okozhat.

8

*

CK: 1 perces referenciaidőre vonatkozik

9

**

a határérték a felsorolt, nem rákkeltő, nem reciklált, adalékanyagot nem tartalmazó ásványi olaj aeroszolokra vonatkozik. (SCOEL/SUM/163/2011. számú ajánlásban javasolt határérték, SCOEL: Foglalkozási Vegyianyag-expozíciós Határértékekkel Foglalkozó Tudományos Bizottság.)

10

EUA

2009/148/EK irányelvben közölt érték

11

EU91

91/322/EGK irányelvben közölt érték

12

EU1

2000/39/EK irányelvben közölt érték

13

EU2

2006/15/EK irányelvben közölt érték

14

EU3

2009/161/EK irányelvben közölt érték

15

EU4

2017/164 EU irányelvben közölt érték

16

EU6

2019/130 EU irányelvben közölt érték

17

EU7

2019/983/EU irányelvben közölt érték

18

EU8

2019/1831 EU irányelvben közölt érték

19

BEM

biológiai expozíciós mutató

20

BHM

biológiai hatásmutató

21

mg/m3

milligramm légköbméterenként, 20 °C-on és 101,3 KPa légköri nyomáson

22

ÁK-érték

megengedett átlagos koncentráció

23

CK-érték

megengedett csúcskoncentráció

24

ppm

(parts per million) milliomodrész adott térfogatnyi levegőben [ml/m3]

25

CAS-szám

A vegyi anyagok azonosítására használt Chemical Abstracts Service regisztrációs szám

26

SCOEL/SUM/85/2011

SCOEL/SUM/85/2011. számú ajánlásban javasolt határérték

27

SCOEL/SUM/138/2011

SCOEL/SUM/138/2011. számú ajánlásban javasolt határérték

1.3. Nyolc óránál hosszabb műszak vagy 40 órásnál hosszabb munkahét esetén alkalmazandó ÁK-érték korrekciók

A

B

C

1.

ÁK korrekciós csoportok

A korrekciós faktor számításának módja

2.

N.

Irritáló anyagok, egyszerű fojtógázok, csekély egészségkárosító hatással bíró anyagok.

Korrekció NEM szükséges.

3.

R.

Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása RÖVID expozíció hatására jelentkezik.

Korrigált ÁK = ÁK × 8/a napi óraszám

4.

T.

Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása TARTÓS expozíciót követően jelentkezik.

Korrigált ÁK = ÁK × 40/a heti óraszám

5.

R+T.

Azok az anyagok, amelyek RÖVID és TARTÓS expozíciója is egészségkárosodást okoz.

Korrigált ÁK = ÁK × 8/a napi óraszám
Korrigált ÁK = ÁK × 40/a heti óraszám
A két faktor közül a szigorúbb (kisebb) értéket kell alkalmazni

1.4. A megengedett csúcskoncentrációk meghatározása

1.4.1. A CK-értékek 15 perc referenciaidőre vonatkoznak.

1.4.2. A csúcskoncentrációk meghatározása legfeljebb 15 perc mintavételi idejű mintákkal történhet.

1.4.3. Az egyes csúcskoncentrációk időintervallumai között legalább a csúcskoncentrációk időintervallumánál háromszor hosszabb időnek kell eltelnie (15 perces csúcskoncentráció után legalább 45 perc).

1.4.4. A csúcskoncentrációk időtartama egy műszak alatt összesen a 60 percet nem haladhatja meg.

1.5. A munkahelyi átlagos levegőszennyezettség meghatározása

1.5.1. Egy szennyező anyag esetén a munkahelyi átlagos levegőszennyezettséget mg/m3-ben (CÁ) a következő összefüggéssel kell meghatározni:


ahol:
1.5.1.1. C1, C2, ... Cn a t1, t2, ... tn időszakokhoz tartozó légszennyező anyagok koncentrációi (mg/m3).
1.5.1.2. t1 + t2 ... + tn = műszak óráinak száma
1.5.2. Határérték meghatározása több veszélyes anyag munkatérben való egyidejű jelenléte esetén. Ha a munkatér levegőjében egyidejűleg több veszélyes anyag van jelen, – egyaránt beleértve a rákkeltő hatású és nem rákkeltő hatású anyagokat – a megengedhető értéket az alábbi összefüggés szerint kell meghatározni:

ahol:
1.5.2.1. A C: a munkatérben mért anyag koncentrációja;
1.5.2.2. Az ÁK: átlagos koncentráció az anyagok munkahelyen megengedett koncentrációi;
1.5.2.3. Az 1,2, ... n: az egyes anyagok indexeit úgy kell értelmezni, hogy a számlálóban és a nevezőben szereplő azonos indexek azonos anyagot jelentenek.
1.5.3. Nyolc órát meghaladó napi, vagy 40 órát meghaladó heti munkaidő-beosztás esetén a számításokban a korrigált ÁK-értékeket kell alkalmazni, ahol ez releváns.

2. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez16

Szálló- és rostszerkezetű porok koncentrációi mg/m3-ben

1. Szálló porok megengedett koncentrációi mg/m3-ben

A

B

C

D

1

Megnevezés

ÁK-érték,
belélegezhető koncentráció,
mg/m3-ben

ÁK-érték,
respirábilis koncentráció,
mg/m3-ben

Hivatkozás

2

Talkum (azbesztmentes)

2

3

Kristályos szilícium-dioxid
(beleértve kvarc, krisztobalit, tridimit és egyéb formák)

0,1

EU6

4

Keményfaporok

3

EU6

5

Pamut, gyapot (nyers)

1,5

6

Liszt

3

7

Papír

2

8

Textil

1

9

Grafit por (7782-42-5)

5

2

10

Ipari korom [„Carbon Black” (1333-86-4)]

3

11

PVC

1

0,5

12

Egyéb inert porok

10

6

1.1. Ha a keményfapor más faporral keveredik, a határérték a keverékben szereplő összes faporra vonatkozik.

2. Rostszerkezetű porok megengedett koncentrációi rost/cm3-ben

A

B

C

D

E

F

1.

Megnevezés
(CAS-számok)

ÁK-érték
(rost/cm3)

Tulajdonság

Hivatkozás

ÁK korrekciós csoport

2.

Azbeszt

aktinolit
(77536-66-4)

0,1
(idővel súlyozott átlag,
8 órára vonat-
koztatva)

k(1A)

EUA

T

3.

amozit (12172-73-5)

4.

antofillit
(77536-67-5)

5.

krizotil (12001-29-5)

6.

krokidolit
(12001-28-4)

7.

tremolit
(77536-68-6)

8.

Mesterséges ásványi rostok (MMMF)

Üvegrostok (üveggyapot, rostüveg – folyamatos üvegszál)

1,0

k(2)

N

9.

Ásványgyapot (kőzetgyapot, salakgyapot)

1,0

k(2)

N

10.

Különleges alkalmazásra szánt rostüveg – mikroszálak
(E-üveg mikroszálak)

0,3

k(1B)

T

11.

Tűzálló kerámia rostok (Refrakter kerámia rostok – RCF)

0,3

k(1B)

EU6

T

3. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez17

A foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós és hatásmutatók megengedhető határértékei

1. A foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós és hatásmutatók megengedhető határértékei vizeletben

A

B

C

D

E

F

G

1.

Megengedhető határérték

2.

Vegyi anyag

Biológiai expozíciós
(hatás) mutató

Mintavétel ideje

mg/g kreatinin

mikromol/
mmol kreatinin
(kerekített értékek)

mg/l

μmol/l

3.

Anilin

anilin (hidrolízis után)

m.v.

0,2

2,1

4.

Arzén

arzén

m.v.

0,05

0,67

5.

Benzol

S-fenil-merkaptursav

m.v.

0,04

0,22

6.

Diklórmetán

Diklórmetán

m.v.

0,3

3,5

7.

Dimetilformamid

N-metilformamid

m.v.

15

254

8.

Etilbenzol

mandulasav

mhv., m.v.

1500

1110

9.

Fenol

fenol

m.v.

120

144

10.

Fluorid vegyületek

fluorid

m.v.

7

42

köv. m.e.

4

24

11.

Hidrazin

hidrazin

m.v.

0,035

0,124

12.

Higany (szervetlen)

higany

n.k.

0,030

0,017

13.

Kadmium

kadmium

n.k.

0,002

0,002

14.

Króm

króm

m.v.

0,01

0,022

15.

Kobalt

kobalt

m.v.

0,01

0,019

16.

n-Hexán

2,5-hexán-dion (hidrolízis után)

m.v.

2

18

17.

Metanol

metanol

m.v.

30

940

18.

Metil-butil-keton

2,5-hexán-dion (hidrolízis után)

m.v.

2

18

19.

4,4’ Metilén difenil diizocianát (MDI)

4,4’ diamino-difenil-metán [MDA] (hidrolízis után)

m.v.

0,01

0,05

20.

4,4’-Metilén-bisz(2-klóranilin)
[MOCA]

4,4’-Metilén-bisz-
(2-klóranilin) [MOCA] (hidrolízis után)

m.v.

11

5

21.

Nikkel

nikkel

mhv., m.v.

0,003

0,051

22.

Nitrobenzol

p-nitro-fenol

m.v.

5

4,0

23.

Szelén

szelén

n.k.

0,075

0,110

24.

Sztirol

mandulasav

mhv., m.v.

600

450

25.

Tetrahidrofurán

tetrahidrofurán

m.v.

2

28

26.

Toluol

o-krezol

m.v.

1

1

27.

Triklóretilén

triklórecetsav

mhv., m.v.

20

122

28.

Vanádium

vanádium

n.k.

0,070

0,155

29.

Xilol

metilhippursavak

m.v.

1500

860

1.1. A foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós és hatásmutatók megengedhető határértékei vizeletben elnevezésű táblázat tekintetében használt rövidítések magyarázata

A

B

1.

Rövidítés

Magyarázat

2.

m.v.

műszak végén

3.

n.k.

nem kritikus

4.

mhv.

munkahét végén

5.

köv.m.e.

következő műszak előtt

1.2. BEM vizsgálat céljára a <4 vagy >30 mmol/l (<0,4 vagy >3 g/l) kreatinin koncentrációjú vizelet nem alkalmas. Ilyen esetekben a vizsgálatot új mintából meg kell ismételni.

2. Biológiai expozíciós mutatók megengedhető határértékei vérben

A

B

C

D

E

F

1.

Megengedhető határérték

2.

Vegyi anyag

Biológiai expozíciós-
mutató

Mintavétel ideje

mikrogramm/l

mikromol/l
(kerekített értékek)

Érintettek köre

3.

Ólom (szervetlen)

Ólom

nem kritikus

300

1,5

férfiak és
45 évnél idősebb nők

4.

Ólom (szervetlen)

Ólom

nem kritikus

200

1,0

45 évnél fiatalabb nők

3. Biológiai hatásmutatók megengedhető határértékei vérben

A

B

C

D

E

F

1.

Vegyi anyag

Biológiai hatás mutató

Mintavétel ideje

Megengedhető határérték

Érintettek köre

Megjegyzés

2.

Ólom (szervetlen)

Cink-
protoporfirin előszűrésre

három hónapnál hosszabb expozíció esetén alkalmazható

100 mikromol/mol haem

férfiak és
45 évnél idősebb nők

határérték túllépése esetén a vérólom koncentráció meghatározása kötelező

3.

Ólom (szervetlen)

Cink-
protoporfirin előszűrésre

három hónapnál hosszabb expozíció esetén alkalmazható

80 mikromol/mol haem

45 évnél fiatalabb nők

határérték túllépése esetén a vérólom koncentráció meghatározása kötelező

4.

Szén-monoxid

CO Hb

m.v.

5%
(az összhemoglobin %-ában)

5.

Szerves foszforsav-észter tartalmú peszticidek

vörösvérsejt vagy teljes vér acetil- kolinészteráz aktivitás
(EC. 3.1.1.7.)

n.k

<25%-os aktivitáscsökkenés az expozíció előtt mért alapaktivitáshoz viszonyítva

az alapaktivitás az expozíciómentes periódusban egy héten belül két alkalommal történt mérések értékeinek átlaga

3.1. A biológiai hatásmutatók megengedhető határértékei vérben elnevezésű táblázat tekintetében használt rövidítések magyarázata

A

B

1.

Rövidítés

Magyarázat

2.

m.v.

műszak végén

3.

n.k.

nem kritikus

4.

mhv.

munkahét végén

4. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A foglalkozási vegyi expozíció esetén ajánlott biológiai expozíciós
és hatásmutatók határértékei

1. A foglalkozási vegyi expozíció esetén ajánlott biológiai expozíciós és hatásmutatók határértékei vizeletben

A

B

C

D

E

F

G

1.

Megengedhető határérték

2.

Vegyi anyag

Biológiai expozíciós
(hatás) mutató

Mintavétel ideje

mg/g kreatinin

mikromol/mmol kreatinin
(kerekített értékek)

mg/l

μmol/l

3.

Aceton

aceton

m.v.

80

1380

4.

Alumínium

alumínium

n.k.

0,06

0,25

5.

n-Butil-alkohol

n-butil-alkohol (hidrolízis után)

köv. m.e.

2

3

6.

m.v.

10

15

7.

Metil-etil-keton

Metil-etil-keton

m.v.

2

28

8.

Metil-izo-butil-
keton

metil-izo-butil-
keton

m.v.

3,5

35

9.

Izopropil-alkohol (2-Propanol)

aceton

m.v.

25

430

2. A foglalkozási vegyi expozíció esetén ajánlott biológiai expozíciós

és hatásmutatók határértékei vizeletben elnevezésű táblázat tekintetében használt rövidítések magyarázata

A

B

1.

Rövidítés

Magyarázat

2.

m.v.

műszak végén

3.

n.k.

nem kritikus

4.

köv. m.e.

következő műszak előtt

5. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A füstképződéssel járó hegesztési és plazmavágási folyamatok vagy az ezekhez hasonló munkafolyamatok esetében
a króm (VI) szervetlen vegyületek expozíciója

1. A króm (VI) szervetlen vegyületekre [Cr (VI)-ra számítva] vonatkozó határérték

A

B

C

D

E

F

1.

Megnevezés

ÁK-érték
mg/m3

CK-érték
mg/m3

Jellemző tulajdonság

Hivatkozás

ÁK korrekciós csoport

2.

KRÓM (VI) SZERVETLEN
VEGYÜLETEK
[Cr (VI)-ra számítva]

0,025

k(1A
vagy 1B),
BEM

EU6

T

2. Rövidítések magyarázata az 1. pontban foglalt táblázathoz:

A

B

1.

Rövidítés

Magyarázat

2.

BEM

biológiai expozíciós mutató

3.

EU6

2019/130 EU irányelvben közölt érték

4.

k(1A vagy 1B)

rákkeltő (zárójelben az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, rövid megnevezéssel a CLP rendelet szerinti besorolás)

5.

T

Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása TARTÓS expozíciót követően jelentkezik.

6. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A földalatti bányászat és az alagútfúrás terén a nitrogén-monoxid, a nitrogén-dioxid és a szén-monoxid expozíciója

1.18 A földalatti bányászat és az alagútfúrás terén a nitrogén-monoxidra, a nitrogén-dioxidra és a szén-monoxidra vonatkozó határértékek

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Megnevezés

CAS-szám

ÁK-érték
mg/m3

ÁK-érték
ppm

CK-érték
mg/m3

CK-érték
ppm

Jellemző tulajdonság

Hivatkozás

2

NITROGÉN-DIOXID

10102-44-0

9

4,7

9

4,7

m

3

NITROGÉN-MONOXID

10102-43-9

30

25

EU91

4

SZÉN-MONOXID

630-08-0

33

28,3

66

56,7

BHM

BHM

2. Rövidítések magyarázata az 1. pontban foglalt táblázathoz:

A

B

1.

Rövidítés

Magyarázat

2.

BHM

Biológiai hatásmutató

3.

EU91

91/322/EGK irányelvben közölt érték

4.

m

maró hatású anyag, amely felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat

7. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez19

Az egészségügyi ágazat, a temetkezés és balzsamozás területén a formaldehid expozíciója

1. A Formaldehidre vonatkozó határértékek

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Megnevezés

ÁK-érték
mg/m3

ÁK-érték
ppm

CK-érték
mg/m3

CK-érték
ppm

Jellemző tulajdonság

Hivatkozás

ÁK korrekciós csoport

2

FORMALDEHID

0,6

0,5

0,6

0,5

k(1B), b, m, sz

EU7

T

2. Rövidítések magyarázata az 1. pontban foglalt táblázathoz:

A

B

1.

Rövidítés

Magyarázat

2.

k(1A vagy 1B)

rákkeltő (zárójelben a 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, rövid megnevezéssel a CLP rendelet szerinti besorolás)

3.

b

Bőrön át is felszívódik.

4.

m

maró hatású anyag, amely felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat

5.

sz

Túlérzékenységet okozó (szenzibilizáló) tulajdonságú anyag. Az anyagra érzékeny egyéneken „túlérzékenységen” alapuló bőr-, légzőrendszeri, esetleg más szervet/szervrendszert károsító megbetegedést okozhat.

6.

EU7

2019/983 EU irányelvben közölt érték

7.

T

Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása TARTÓS expozíciót követően jelentkezik.

1

A 3. § 7. pontja a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 24. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. § 9. pontja a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 24. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § 15. pontja a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 25. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § 16. pontja a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (4) bekezdés a) pontja a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 24. § c) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 5. § (4) bekezdés c) pontját a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 25. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

7

Az 5. § (6) bekezdés a) pontja a 29/2022. (XII. 30.) GFM rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 11. § (1) bekezdése a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 24. § d) és e) pontja, a 29/2022. (XII. 30.) GFM rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 21. § c) pontját a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 19. §-a iktatta be.

10

A 21. § d) pontját a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 19. §-a iktatta be.

11

A 21. § e) pontját a 6/2020. (II. 7.) ITM rendelet 11. §-a iktatta be.

12

A 23. § j) pontját a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 20. §-a iktatta be.

13

A 23. § k) pontját a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 20. §-a iktatta be.

14

A 25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

Az 1. melléklet a 29/2022. (XII. 30.) GFM rendelet 3. § a) pontja és 4. § c) pontja szerint módosított szöveg. [A 6/2020. (II. 7.) ITM rendelet 12. § a) pontjával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

16

A 2. melléklet a 6/2020. (II. 7.) ITM rendelet 12. § c) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 3. melléklet a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 22. §-a szerint módosított szöveg.

18

A 6. melléklet 1. pontja a 29/2022. (XII. 30.) GFM rendelet 3. § c) pontjával megállapított szöveg.

19

A 7. mellékletet a 32/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 23. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére