• Tartalom

500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet

500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról1

2021.04.29.

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,

az 5. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1)2 A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét, illetve a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 89. § (1) bekezdése szerint meghosszabbított érvényességű okmányokat is –, valamint a közreműködő intézmény által kiállított, diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek.

(2) Az (1) bekezdés szerint lejáró okmány pótlásának nincs helye.

(3) Az (1) bekezdés szerinti új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni.

1/A. §3 (1) A 2021. március 8. és 2021. április 19. között lejárt, a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szóló 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet szerinti tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány érvényessége a lejáratának napjától 2021. augusztus 19-ig meghosszabbodik, ha a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett a részére jogszabályban előírt ismételt tűzvédelmi szakvizsgára 2021. május 19-ig bejelentkezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány érvényessége a lejáratának napjától 2021. május 19-ig hosszabbodik meg, ha a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett a részére jogszabályban előírt ismételt tűzvédelmi szakvizsgára 2021. május 19-ig nem jelentkezik be.

(3) Sikeres ismételt tűzvédelmi szakvizsga esetén az új tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány érvényességi idejét az ismételt tűzvédelmi szakvizsga napjától kell számítani.

2. § A veszélyhelyzet hatálybalépését követően a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény és a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény alapján kiadott, tartózkodásra jogosító okmányok, valamint a letelepedési engedély és bevándorlási engedély okmányok érvényességi ideje – a rövid időtartamú beutazásra jogosító vízum, valamint a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum okmányok kivételével – a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. nap.

3. § Az ügyfélkapu-regisztrációval már rendelkező felhasználó regisztrációhoz tartozó felhasználónevének megismerését a 1818 Kormányzati Ügyfélvonal telefonon keresztül biztosítja.

4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 5. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

5. §4

1

A rendelet az 5. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2021. február 8. napjával. A rendelet a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 10. pontja alapján a 2021. február 7-én hatályos szöveggel, 2021. február 8-án hatályba lépett. Veszélyhelyzeten a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti veszélyhelyzetet is érteni kell. A rendelet hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 10. pontja meghosszabbította. A rendeletet a 813/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2022. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 63/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1/A. §-t a 199/2021. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

4

Az 5. § a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 10. pontja alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére