• Tartalom
Oldalmenü

502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet

a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről1

2021.07.19.

A Kormány
az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,
a 35. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A jogi személyekre vonatkozó eltérő rendelkezések alkalmazásáról

1. § (1) A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a polgári jogi szabályok alapján létrejött jogi személyeknek és a nem jogi személy szervezeteknek (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: jogi személy) e rendelet hatálybalépésének napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt (a továbbiakban: Ptk.), illetve a jogi személyre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazniuk.

(2) E rendelet hatálybalépésének napjától a jogi személyeknek a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Vmtv.) 51. alcímében foglalt rendelkezések helyett ezen alcím rendelkezéseit kell alkalmazniuk.

2. §2

3. §3 (1) A jogi személy döntéshozó szervének ülése – ideértve küldöttgyűlést és a részközgyűlést is – megtartható a tagok személyes részvétele mellett.

(2) A jogi személy döntéshozó szervének

a) ülése a tag elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével történő részvételével is megtartható, vagy

b) határozathozatalára – ha a jogi személyre vonatkozó törvényi előírás az ülés tartása nélküli döntéshozatalt nem zárja ki – az ügyvezetés kezdeményezésére ülés tartása nélkül is sor kerülhet,

akkor is, ha a jogi személy létesítő okirata e lehetőségekről és annak feltételeiről nem rendelkezik.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásának különösen abban az esetben van helye, ha a döntéshozó szerv ülése az érintett létszám miatt az ülés tervezett megtartása idején hatályos járványügyi korlátozások miatt előreláthatóan nem tartható meg a tagok teljes létszámban való személyes megjelenése mellett, vagy az egészségügyi kockázat a (2) bekezdés alkalmazásával csökkenthető. A (2) bekezdés a) pontja alkalmazható akkor is, ha a döntéshozó szerv ülésén egyes tagok személyesen megjelennek.

(4) Ha jogszabály a jogi személy döntéshozó szerve ülésének nyilvánosságát írja elő, a döntéshozó szerv határozathozatalára a (2) bekezdés b) pontja szerinti módon nem kerülhet sor.

4. §4 (1) Ha a jogi személy létesítő okirata az elektronikus hírközlő eszközök használatának, illetve az ülés tartása nélküli döntéshozatalnak a szabályairól nem rendelkezik, ezeknek a szabályoknak a megállapítására és a tagokkal való közlésére a jogi személy ügyvezetése – több önállóan eljáró vezető tisztségviselő esetén a munkáltatói jogok gyakorlására feljogosított vezető tisztségviselő – jogosult a következő rendelkezések betartása mellett:

a) a napirendre vonatkozó részletes tájékoztatás nem mellőzhető [a Ptk. 3:17. § (3) bekezdése], és a határozat tervezetét a taggal közölni kell,

b) elektronikus hírközlő eszköz útján való jelenlétre vonatkozóan

ba) meg kell határozni az igénybe vehető, a tagok azonosítását, és a tagok közötti kölcsönös és korlátozásmentes kommunikációt biztosító elektronikus hírközlő eszközöket és informatikai alkalmazásokat, és

bb) ha a jogi személy ügyvezetése a tagokat (képviselőiket) személyesen nem ismeri, meg kell határozni a személyazonosság igazolásának módját,

c) ülés tartása nélküli döntéshozatal esetén

ca) a szavazat megküldésére legalább 8 napot kell biztosítani,

cb) a Ptk. 3:20. § (2)–(4) bekezdését alkalmazni kell,

cc) a tag szavazata akkor érvényes, ha abból egyértelműen megállapítható a tag személye (név, lakóhely vagy székhely, szervezet esetén képviselőjének neve), a szavazásra bocsátott határozattervezet megjelölése – több határozati javaslat esetén a határozattervezetek sorszáma – és az arra adott szavazat, és

cd) a tag a szavazatát a 7. §-ban meghatározott módon is megküldheti.

(2) A jogi személy felügyelőbizottsága tagjának és a jogi személy állandó könyvvizsgálójának tájékoztatására és a döntéshozó szerv ülésén való részvételére a tagokkal azonos módon kerül sor.

(3) A jogi személy erre kijelölt vezető tisztségviselője vezeti le a döntéshozó szerv ülését, és készíti el a döntéshozó szerv ülésének jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell az ülés megtartásának körülményeit is. Ha az ülésen valamennyi tag elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével vesz részt, jelenléti ívet nem kell készíteni, azonban a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülésen elektronikus hírközlő eszköz útján részt vevő tagok adatait. Egyéb esetben a jelenléti íven kell feltüntetni az ülésen elektronikus hírközlő eszköz útján részt vevő tagok adatait. Ha az ülésen valamennyi tag elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével vesz részt, a jegyzőkönyvet az ülést levezető vezető tisztségviselő írja alá.

(4) A jogi személy ügyvezetése köteles – ideértve a rendelkezésére álló elektronikus hírközlő eszköz vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz segítésével történő tájékoztatást is – megtenni mindent annak érdekében, hogy a tagok a döntéshozatallal összefüggő, az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást és okiratokat megkapják, valamint, hogy a meghozott döntésekről tájékoztatást kapjanak.

5. §5 (1) Ha a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig a jogi személy ügyvezetése a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendezések alkalmazásával a döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó ügyben határozott, e döntést legkésőbb 2021. október 15. napjára összehívandó rendkívüli döntéshozó szervi ülés napirendjére kell tűzni. Ha az utólagos döntéshozó szervi határozat a korábbi döntést megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, az nem érinti az azt megelőzően keletkezett jogokat és kötelezettségeket. A jogi személy ügyvezetése a döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó ügyben meghozott korábbi döntéséért a Ptk. 3:24. §-a szerint felel a jogi személlyel szemben.

(2) A legkésőbb 2021. október 15. napjára összehívandó rendkívüli döntéshozó ülés napirendjére kell tűzni továbbá a jogi személy vezető tisztségviselőjének vagy testületi tagjának, valamint az állandó könyvvizsgálójának a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig megszűnt megbízatása miatti intézkedést, ha a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig a megbízatás meghosszabbításáról vagy új személy megbízásáról a jogi személy nem határozott.

(3) A legkésőbb 2021. október 15. napjára összehívandó rendkívüli döntéshozó ülés napirendjére kell tűzni korlátolt felelősségű társaság esetén a Ptk. 3:189. §-ában, illetve a törzstőke kötelező leszállítása esetén a Ptk. 3:202. § (1) bekezdésében és a Ptk. 3:205. § (2) bekezdésében megjelölt határozatokat, ha azok meghozatalára a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig nem kerülhetett sor.

(4) A legkésőbb 2021. október 15. napjára összehívandó rendkívüli döntéshozó ülés napirendjére kell tűzni zártkörűen működő részvénytársaság esetén a Ptk. 3:270. §-ában, illetve kötelező alaptőke-leszállítás esetén a Ptk. 3:311. §-ában és a Ptk. 3:314. § (2) bekezdésében megjelölt határozatokat, ha azok meghozatalára a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig nem kerülhetett sor.

6. §6 (1) A jogi személy vezető tisztségviselőkből álló ügyvezető testülete, felügyelőbizottsága, audit bizottsága, valamint jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján létrehozott más testületi szerve (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: testület) üléseit elektronikus hírközlő eszköz útján vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevételével is megtarthatja, vagy írásbeli egyeztetést folytathat, és a jogi személy irányításával kapcsolatos döntéseket írásban is meghozhatja. Az ülésezésre és a döntéshozatal szabályaira a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával meghatározott eljárásrend e törvény hatálya alatt is alkalmazható. Ha az elektronikus hírközlő eszköz vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz útján való tanácskozás és döntéshozatal szabályaira nincs elfogadott eljárásrend, vagy az eltér az e törvényben foglaltaktól, az ülésezés és a döntéshozatal szabályait a testület elnöke, akadályoztatása esetén helyettese, ennek hiányában az elnök által kijelölt, mindezek hiányában az ügyvezetés által felkért tag határozza meg és közli az érintettekkel. Az írásbeli egyeztetés és döntéshozatal elektronikus üzenetváltással (e-mail) is történhet.

(2) Ha a jogi személy vezető tisztségviselőjének, vagy felügyelőbizottsága, auditbizottsága, valamint jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján létrehozott más testületi szerve tagjának, valamint az állandó könyvvizsgálójának megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1. napján vagy azt megelőzően szűnt meg – kivéve a Ptk. 3:25. § (1) bekezdés c), e), f) vagy g) pontja szerinti megszűnési okot, és a felügyeleti jogkörében eljáró hatóság vagy bíróság határozatával történő megszűnés esetét –, a megbízatás a jogi személynek a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával hozott határozata hiányában az 5. § szerinti döntéshozó szervi ülés határozatában foglalt időpontig, de legfeljebb 2021. október 15-ig fennmarad.

(3) Ha a jogi személy vezető tisztségviselőjének, vagy felügyelőbizottsága, audit bizottsága, valamint jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján létrehozott más testületi szerve tagjának, valamint az állandó könyvvizsgálójának megbízatása 2021. június 1. napja után, azonban az 5. § szerinti döntéshozó szervi ülés – nyilvánosan működő részvénytársaság esetén, ha a 9. § alapján közgyűlés összehívására kerül sor, a közgyűlés –napja előtt szűnik meg, – a Ptk. 3:17. § (6) bekezdésére tekintet nélkül – a megszűnt megbízatás miatt szükséges határozathozatalt az ülés napirendjére kell tűzni, és a döntéshozó szerv ülésén arról döntés hozható azzal, hogy e személy megbízatása – kivéve a Ptk. 3:25. § (1) bekezdés c), e), f) vagy g) pontja szerinti megszűnési okot és a felügyeleti jogkörében eljáró hatóság vagy bíróság határozatával történő megszűnés esetét – a döntéshozó szerv határozatában foglalt időpontig, de legfeljebb 2021. október 15-ig fennmarad.

(4) Ha a jogi személy vezető tisztségviselőjének, vagy felügyelőbizottsága, audit bizottsága, valamint jogszabály vagy a létesítő okirat rendelkezése alapján létrehozott más testületi szerve tagjának, valamint az állandó könyvvizsgálójának megbízatása 2021. június 1. napját követően, de legkésőbb augusztus 1. napján szűnik meg, és az 5. § – nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a 9. § – alapján döntéshozó szervi ülést nem kell összehívni, a jogi személy köteles a megszűnt megbízatás miatt szükséges döntés meghozatala érdekében legkésőbb 2021. október 15. napjára a döntéshozó szervének ülését összehívni azzal, hogy e személy megbízatása – kivéve a Ptk. 3:25. § (1) bekezdés c), e), f) vagy g) pontja szerinti megszűnési okot és a felügyeleti jogkörében eljáró hatóság vagy bíróság határozatával történő megszűnés esetét – a döntéshozó szerv határozatában foglalt időpontig, de legfeljebb 2021. október 15. napjáig fennmarad.

7. § (1) A jogi személy szervei az írásbeli jognyilatkozatokat – ideértve a döntéshozó szerv működésével összefüggő okiratokat is – a tag elektronikus levelezési címére (e-mail-cím) is megküldhetik. Ha a jogi személy létesítő okiratából más nem következik, az írásbeli jognyilatkozatot minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy elektronikus bélyegzővel, ennek hiányában azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés-szolgáltatással való hitelesítéssel kell aláírni.

(2) A tagok a jogi személlyel kapcsolatos jognyilatkozataikat elektronikus üzenetben (e-mail) is közölhetik a jogi személlyel. Ha a jogi személy létesítő okiratából más nem következik, a jogi személy tagnak a jognyilatkozatát minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással, ennek hiányában azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés-szolgáltatással való hitelesítéssel kell aláírnia. Ha a jogi személy létesítő okiratából más nem következik, a természetes személy tag a jognyilatkozata elektronikus aláírására nem köteles, azonban a jognyilatkozatnak a tag azonosíthatóságához szükséges adatokat tartalmaznia kell.

(3) Az e § szerinti, elektronikus üzenetben foglalt nyilatkozat elektronikus írásbeli jognyilatkozatnak minősül.

8. § (1) A jogi személy döntéshozó szerve vagy ügyvezetése a Vmtv. vagy e rendelet rendelkezéseinek megfelelően hozott határozata bírósági felülvizsgálata során az érintett határozat bírósági hatályon kívül helyezésére annak létesítő okiratba ütközése miatt nem kerülhet sor, ha a határozat kizárólag a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendezések alkalmazása miatt ütközik a létesítő okiratba.

(2)7

(3)8

9. §9 (1) Nyilvánosan működő részvénytársaság esetén az 5. § (1) bekezdésének a döntéshozó szerv kötelező összehívására vonatkozó rendelkezése nem alkalmazható.

(2) Ha a közgyűlés a nyilvánosan működő részvénytársaság ügyvezetését döntések meghozatalára felhatalmazta – ideértve a saját részvény megszerzésére vonatkozó döntést is –, és a felhatalmazás időtartama a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1. előtt járt le, a felhatalmazás időtartama a 2021. június 1. napját követő soron következő közgyűlés időpontjáig meghosszabbodik, kivéve, ha az ügyvezetés a felhatalmazás tárgyában a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendezések alkalmazásával döntést hozott.

(3) Nyilvánosan működő részvénytársaság esetén, ha a részvényesek a (6) bekezdés szerinti feltételek szerint kérték a közgyűlés összehívását a nyilvánosan működő részvénytársaság ügyvezetése által elfogadott az alapszabály módosítása utólagos jóváhagyása céljából, a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával elhatározott alapszabály-módosítás a (6) bekezdés szerint összehívott közgyűlés napját követő napon hatályát veszti, ha azt a közgyűlés utólagosan nem hagyja jóvá.

(4) A részvényeseket az ügyvezetés által a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1. napjáig meghozott, a beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról szóló döntés utólagos jóváhagyása céljából a közgyűlés összehívásának kezdeményezési joga a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendezések alkalmazásával, vagy ha a nyilvánosan működő részvénytársaság üzleti éve a naptári évtől eltér, és az ügyvezetésnek a beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról döntő határozatára a 39. §-t kell alkalmazni, a határozat nyilvánosságra hozatalától számított 30 napos jogvesztő határidőn belül a (6) bekezdés szerinti feltételekkel illeti meg.

(5) Ha a részvényesek a társaságnak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. törvény) szerinti beszámolójával összefüggésben a (4) bekezdés szerint nem kezdeményezték a közgyűlés összehívását, az osztalék kifizetésre kerülhet, és az ügyvezetésnek a beszámoló elfogadásáról és az osztalékról szóló döntése, valamint az osztalék kifizetése a következő közgyűlés napirendjén nem szerepelhet. Ha a közgyűlés összehívását a részvényesek a társaságnak a Számv. törvény szerinti beszámolójával összefüggésben kezdeményezték, az osztalék kifizetésére csak azt követően kerülhet sor, ha a beszámolót és az osztalék kifizetését a közgyűlés utólagosan jóváhagyta. A közgyűlés összehívásának kezdeményezése esetén a közgyűlési meghívót 2021. június 1. napját követő 45 napon belül, ha a részvényesi kérelem kézhezvételére 2021. június 1. napját követően kerül sor, a részvényesi kérelem kézhezvételétől számított 45 napon belül kell közzétenni.

(6) A 2021. június 1. napját követő 30 napos jogvesztő határidőn belül a szavazatok legalább 1%-ával rendelkező részvényesek kérhetik a közgyűlés összehívását az ügyvezetés által a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1. napjáig meghozott – az (5) bekezdésben nem említett – közgyűlési határozatok utólagos jóváhagyása céljából. A közgyűlés összehívásának joga azokat a részvényeseket illeti meg, akik az eredetileg közzétett meghívóban vagy a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendezések alkalmazásával közzétett felhívásban megjelölt közgyűléssel összefüggésben kért és lefolytatott tulajdonosi megfeleltetés alapján a nyilvánosan működő részvénytársaság részvénykönyvében szerepelnek. A felhívás alapján lefolytatott tulajdonosi megfeleltetésre és részvénykönyvi bejegyzésre a közgyűlést megelőző részvénykönyvi bejegyzésre vonatkozó rendelkezések alkalmazandók. A közgyűlési meghívót – a részvényesi kérelem jogvesztő határidőn belüli kézhezvételétől számított – 45 napon belül kell közzétenni.

(7) Ha az (5) bekezdésben meghatározott, a meghívó közzétételére vonatkozó határidőig szabályos részvényesi kérelem érkezik a (6) bekezdés szerinti közgyűlés összehívására is, az (5) bekezdéstől eltérően a közgyűlési meghívó közzétételére a (6) bekezdésben meghatározott határidőig kell, hogy sor kerüljön úgy, hogy a meghívóban az (5) és a (6) bekezdéssel érintett napirendek is feltüntetésre kerüljenek.

(8) Ha 2021. június 1. napja és – ha a nyilvánosan működő részvénytársaság üzleti éve a naptári évtől eltér – az üzleti év mérlegfordulónapját követő negyedik hónap első napja közötti időtartam kevesebb, mint 180 nap, a közgyűlés összehívása az (5), illetve a (6) bekezdés szerinti módon nem szükséges, azonban a soron következő közgyűlésen a társaság ügyvezetése által a veszélyhelyzet ideje alatt meghozott közgyűlési határozatok jóváhagyását napirendre kell tűzni, ha a (4) és a (6) bekezdés szerinti módon a részvényesek kezdeményezték a közgyűlés összehívását.

9/A. §10 Ha jogszabály az állammal történő szerződés megkötésére határidőt állapít meg, a veszélyhelyzet ideje alatt, a felek az előírt határidőt közös megállapodás útján egy alkalommal legfeljebb a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig tartó időtartamra meghosszabbíthatják.

9/B. §11 Ha az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerinti Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház kijelölése a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, a kijelölés hatálya visszavonásig, de legfeljebb egy évvel – nyilvános pályázat kiírása nélkül – meghosszabbodik.

9/C. §12 (1) Közhasznú az a veszélyhelyzet ideje alatt létrehozott alapítvány – ideértve azt is, ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a veszélyhelyzet ideje alatt nyújtják be a bírósághoz –, amelynek kizárólagos alapcél szerinti tevékenysége olyan természetes személyek segítése, számukra elsődlegesen anyagi, mentális, illetve szociális támogató szolgáltatások biztosítása, akiknek hozzátartozója a COVID-19 világjárvány okozta megbetegedés miatt hunyt el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti alapítványra az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben meghatározott, a közhasznú szervezetté minősítéshez szükséges feltételek nem alkalmazandók, a közhasznú jogállás az alapítványt az (1) bekezdésben foglalt feltételek teljesülésével e rendelet alapján illeti meg.

(3) A nyilvántartó bíróság a közhasznú minőséget az alapítvány nyilvántartásba vételekor hivatalból jegyzi be a nyilvántartásba.

2. A társasházakra vonatkozó eltérő rendelkezések alkalmazásáról

10. § A veszélyhelyzet ideje alatt a társasházak – a társasházakról szóló jogszabályoktól eltérően – az ezen alcímben foglaltak szerint működhetnek.

11. §13 (1) A társasház közgyűlést tarthat.

(2) Ha az éves elszámolásról és a következő évi költségvetésről való döntés vagy más kötelező döntés határideje a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. július 1. napján vagy azt megelőzően járt le, és ezekben az ügyekben a veszélyhelyzet ideje alatt irányadó szabályok alkalmazásával nem született döntés, akkor e tárgykörökben 2021. október 15. napjáig kell a közgyűlésnek döntenie.

12. § A társasház működése körében, valamint az érintettek egymás közti viszonyaiban írásbeli nyilatkozatnak, közlésnek (a továbbiakban együtt: nyilatkozat) minősül az írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (pl. e-mail, internetes alkalmazás) tett nyilatkozat is, ha azonosítható

a) a nyilatkozattevő személye,

b) a nyilatkozat tartalma,

c) a nyilatkozat megtételének időpontja és

d) a címzett személye.

13. §14

14. §15 (1) Ha a közös képviselő (intézőbizottság) megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. július 1. napján vagy azt megelőzően járt le, a közös képviselő (intézőbizottság) az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig, de legkésőbb 2021. október 15. napjáig köteles a feladatait – változatlan díjazás mellett – ellátni.

(2) Ha a közös képviselő (intézőbizottság) megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli okból szűnt meg, vagy a közös képviselő (intézőbizottság) a veszélyhelyzet folytán nem volt képes ellátni a feladatait, az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig a feladatokat a számvizsgáló bizottság látja el. Számvizsgáló bizottság hiányában, vagy ha a veszélyhelyzet folytán a számvizsgáló bizottság sem volt képes eljárni, az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig a feladatokat bármely tulajdonostárs elláthatja.

(3) A veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig irányadó szabályok szerint csökkent létszámmal eljáró intézőbizottság az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig látja el a feladatait.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerinti esetben az új közös képviselőt (intézőbizottságot) 2021. október 15-ig kell megválasztani, feltéve, hogy erről a veszélyhelyzet ideje alatt irányadó szabályok alkalmazásával nem született döntés.

3. A köztestületekre vonatkozó eltérő rendelkezések alkalmazásáról

15. § (1) A veszélyhelyzet ideje alatt az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 8/A. §-a szerinti köztestületekre (a továbbiakban: köztestület) vonatkozó jogszabályok és a Vmtv. rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Ezen alcím alkalmazásában köztestületnek minősül az a jogi személy is, amelynek működésére a köztestületekre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell.

16. § (1)16 A köztestület testületi szerveinek ülése a veszélyhelyzet fennállása alatt elektronikus hírközlő eszköz útján vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevételével is megtartható, vagy írásbeli egyeztetésre és döntéshozatalra is sor kerülhet. Ha az elektronikus hírközlő eszköz vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz útján való tanácskozás és döntéshozatal szabályaira nincs elfogadott eljárásrend, az ülésezésre és a döntéshozatalra, ha titkos szavazásra kerülhet sor, az ilyen szavazás lebonyolításának módjára az országos elnök által meghatározott és a köztestület országos honlapján az érintettek számára hozzáférhetővé tett szabályokat kell alkalmazni. Az írásbeli egyeztetés és döntéshozatal elektronikus üzenetváltással (e-mail) is történhet.

(2) Ha a köztestület határozott időre kinevezett vagy megválasztott tisztségviselője megbízatásának időtartama a veszélyhelyzet idején jár le, a határozott idő meghosszabbodik mindaddig, amíg a veszélyhelyzet megszűnését követően haladéktalanul megtartott választáson az új tisztségviselőt nem választják meg, vagy az új tisztségviselőt ki nem nevezik.

(3)17 Nem kell alkalmazni a (2) bekezdést, ha az új tisztségviselőt a veszélyhelyzet idején alkalmazandó szabályok szerint megválasztják.

17. § (1) A köztestületi szerv hatáskörébe tartozó ügy (a továbbiakban: köztestületi ügy) intézésével kapcsolatos eljárási cselekményeket elsősorban elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján kell foganatosítani. Ha ennek feltételei nem biztosítottak, a szükséges nyilatkozatokat írásbeli formában vagy a személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevétele útján kell beszerezni.

(2) Ha a köztestületi ügy intézésével kapcsolatos eljárási cselekmény lefolytatása olyan személyes közreműködést igényel, amely az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásával nem foganatosítható, az érintett eljárási cselekmény a veszélyhelyzet megszűnéséig elhalasztható. Az eljárási cselekmény elhalasztásáról szóló döntés meghozatalától a veszélyhelyzet megszűnéséig terjedő időszak a köztestületi ügy elintézésére nyitva álló határidőbe nem számít bele. Az elhalasztott eljárási cselekmény elvégzésére meghatározott határidő kezdőnapja a veszélyhelyzet megszűnését követő nap.

(3)18 A (2) bekezdéstől eltérően 2021. július 19-ét követően a köztestületi ügy intézésével kapcsolatos eljárási cselekmény személyes jelenléttel lefolytatható.

18. § (1) A fegyelmi vagy etikai büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként kell figyelembe venni, ha fegyelmi vétséget a veszélyhelyzet ideje alatt követték el.

(2) A fegyelmi vagy etikai felelősségre vonás elévülése a veszélyhelyzet ideje alatt nyugszik.

19. § A köztestület költségvetését és beszámolóját a veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvezetését ellátó szerv jogosult elfogadni. Az így meghozott határozatot a köztestület legfőbb szervének a veszélyhelyzet megszűnését követő legkésőbb 90. napra összehívandó rendkívüli ülése napirendjére kell tűzni. A köztestület legfőbb szervének határozata hiányában a költségvetés a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napon hatályát veszti, a beszámolót pedig legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül a köztestület legfőbb szervének is el kell fogadnia.

4. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

20. § A veszélyhelyzet ideje alatt a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) és a Vmtv. rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

21. § (1) A veszélyhelyzet ideje alatt a közjegyzői eskü tételére kötelezett az esküokmány elektronikus aláírásával megkezdheti a közjegyzői vagy közjegyzőhelyettesi tevékenységet azzal, hogy az esküt a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül le kell tennie, és erről aláírt esküokmányt kell készíteni.

(2) A Kjtv. 21. § (1) bekezdésében meghatározott határidőbe a veszélyhelyzet ideje nem számít bele.

22. § (1)19 A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) országos elnöke a veszélyhelyzet ideje alatt a MOKK honlapján közzétett határozatában az alapszabálytól és az iránymutatásoktól a veszélyhelyzet elhárításához, következményeinek megelőzéséhez, illetve enyhítéséhez kapcsolódó intézkedések végrehajtása és a kamarai névjegyzékbe vagy nyilvántartásba vett személyekre háruló terhek csökkentése érdekében e személyekre kötelező eltérő döntést hozhat.

(1a)20 Az (1) bekezdés szerinti határozat törvényességét az igazságügyért felelős miniszter utólag ellenőrzi.

(2) Az (1) bekezdés szerint meghozott döntést a veszélyhelyzet megszűnését követő legfeljebb 90. napra összehívandó rendkívüli választmányi, illetve országos elnökségi ülés napirendjére kell tűzni, a testület tájékoztatása érdekében.

23. §21 A Kjtv. 18. §-a szerinti pályázatot a veszélyhelyzet megszűnését követő három hónapon belül kell kiírni.

5. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

24. § A veszélyhelyzet ideje alatt a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) és a Vmtv. rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

25. § (1) A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (a továbbiakban: MBVK) elnökségének ülése a veszélyhelyzet fennállása alatt elektronikus hírközlő eszköz útján vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevételével is megtartható, vagy írásbeli egyeztetésre és döntéshozatalra is sor kerülhet. Ha az elektronikus hírközlő eszköz vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz útján való tanácskozás és döntéshozatal szabályaira nincs elfogadott eljárásrend, az ülésezésre és a döntéshozatalra az MBVK elnöke által meghatározott és az MBVK honlapján hozzáférhetővé tett szabályokat kell alkalmazni. Az írásbeli egyeztetés és döntéshozatal elektronikus üzenetváltással (e-mail) is történhet.

(2) Az MBVK közgyűlése a veszélyhelyzet megszűnéséig nem hívható össze, nem tartható meg.

(3) Az MBVK hivatali szerve a panaszügyek intézését a veszélyhelyzet megszűnéséig írásban, telefonon vagy elektronikus eszköz igénybevétele útján látja el.

(4) A végrehajtójelölt, illetve végrehajtó-helyettes személyes meghallgatását és eskütételét az MBVK hivatali szerve a veszélyhelyzet megszűnését követő időpontra halasztja.

26. § A Vht. 250. § (2) bekezdés 12. pontjában meghatározott végrehajtó-jelölti kézbesítési vizsga megszervezéséről a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell gondoskodni.

6. Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

27. § A veszélyhelyzet ideje alatt az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) és a Vmtv. rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

28. § (1) A veszélyhelyzet ideje alatt a szakértői eskü tételére kötelezett az esküokmány elektronikus aláírásával megkezdheti a szakértői vagy szakértői testületi tagi tevékenységet azzal, hogy az esküt a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül le kell tennie, és erről aláírt esküokmányt kell készíteni.

(2)22 A veszélyhelyzet ideje alatt a szakértői igazolvány kizárólag postai úton, hivatalos iratként küldhető meg a szakértő részére.

29. § (1) A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: MISZK) elnöksége a veszélyhelyzet ideje alatt a MISZK honlapján közzétett határozatban az alapszabálytól és a szabályzatoktól a veszélyhelyzet elhárításához, következményeinek megelőzéséhez, illetve enyhítéséhez kapcsolódó intézkedések végrehajtása és az igazságügyi szakértőkre háruló terhek csökkentése érdekében a MISZK tagjaira vagy a kamarai nyilvántartásba vett személyekre kötelező eltérő rendelkezéseket állapíthat meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határozat törvényességét az igazságügyért felelős miniszter utólag ellenőrzi.

(3) Az (1) bekezdés szerinti határozat a veszélyhelyzet megszűnését követő második hónap utolsó napján hatályát veszti.

30. § (1) A Szaktv. 15. § (1) bekezdésében meghatározott jogi ismeretek oktatását és a jogi vizsgát, valamint a rendszeres jogi oktatást a veszélyhelyzet ideje alatt elektronikus hírközlő eszköz útján vagy más személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevételével kell lebonyolítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti oktatás és vizsga során a nyilvánosság követelményének nem kell eleget tenni.

(3) Az igazságügyi szakértők részére előírt, a rendszeres jogi oktatáson való részvételre vonatkozóan megállapított kétéves határidőbe a veszélyhelyzet ideje nem számít bele.

7. Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

31. § A veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény és a Vmtv. rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

31/A. §23 A veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi eskü-, illetve fogadalomtételre kötelezett az eskü-, illetve fogadalomtételről szóló okirat elektronikus aláírásával megkezdheti az ügyvédi tevékenységet, azzal, hogy az esküt, illetve a fogadalmat a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül le kell tennie, és erről aláírt eskü-, illetve fogadalomtételről szóló okiratot kell készíteni.

32. § (1) A Magyar Ügyvédi Kamara (a továbbiakban: MÜK) elnöksége a veszélyhelyzet ideje alatt határozatban, a területi kamarákra, a területi kamara tagjaira és a területi kamara által az ügyvédi kamarai nyilvántartásba vett személyekre kötelező szabályzatoktól – a kiemelt szabályzatok és az ügyvédi felelősségbiztosítás követelményeiről szóló szabályzat kivételével – a veszélyhelyzet elhárításához, következményeinek megelőzéséhez, illetve enyhítéséhez kapcsolódó intézkedések végrehajtása és az ügyvédi tevékenységet gyakorlókra háruló terhek csökkentése érdekében eltérő rendelkezéseket állapíthat meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határozat törvényességét az igazságügyért felelős miniszter utólag, a nem kiemelt szabályzatokra vonatkozó szabályok szerint ellenőrzi.

(3) Az (1) bekezdés szerinti határozat a veszélyhelyzet megszűnését követő második hónap utolsó napján hatályát veszti.

33. § (1) A MÜK elnöke önállóan intézi azokat az ügyeket, amelyek egyszerűek vagy sürgősek. A MÜK elnöke intézkedéséről az elnökséget vagy a küldöttgyűlést legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnésétől számított 90. napra összehívott rendkívüli ülésen tájékoztatja.

(2)24 A veszélyhelyzet ideje alatt az arcképes igazolvány kizárólag postai úton, hivatalos iratként küldhető meg az ügyvédi tevékenységet gyakorlására jogosult részére.

7/A.25 A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról

33/A. § A veszélyhelyzet ideje alatt a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) rendelkezéseit az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

33/B. § (1) A veszélyhelyzet ideje alatt a közvetítői igazolvány kizárólag postai úton, hivatalos iratként küldhető meg a közvetítő részére.

(2) A veszélyhelyzet ideje alatt a továbbképzési kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidő nyugszik.

(3) A veszélyhelyzet ideje alatt megindult, a Kvtv. 17. § (1) bekezdése szerinti rendszeres vagy eseti ellenőrzés során személyes meghallgatás helyett a közvetítőt (jogi személy esetében a jogi személy nevében közvetítőként eljárt alkalmazottat) és szükség szerint a jogi személy vezető tisztségviselőjét írásbeli nyilatkozattételre kell felhívni.

8. Záró rendelkezések

34. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 35. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

35. §26

36. § (1) E rendeletet a hatálybalépése napján folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendelet eltérő előírásait a hatálybalépését megelőzően, de a veszélyhelyzet kihirdetését követően lejárt határidők esetében is alkalmazni kell.

(3) E rendelet előírásait azon személyek esetében is alkalmazni kell, akik megbízatása, kinevezése, illetve választott tisztsége a veszélyhelyzet kihirdetését követően, de e rendelet hatálybalépését megelőzően szűnt meg, és e rendelet hatálybalépéséig e személyt vagy helyette más személyt nem bíztak meg, nem neveztek ki, illetve nem választottak meg.

37. §27 (1) A veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 608/2020. (XII. 18.)Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 23. §-t

a) a veszélyhelyzet kihirdetésekor már megüresedett, valamint

b) a veszélyhelyzet kihirdetését követően megüresedő vagy megüresedett

közjegyzői állások esetében is alkalmazni kell.

(2) A Módr.-rel megállapított 33/B. § (1) bekezdését azon közvetítők esetében is alkalmazni kell, akik a közvetítői névjegyzékben már szerepelnek, de a közvetítői igazolványukat még nem vették át.

(3) A Módr.-rel megállapított 33/B. § (2) bekezdését a veszélyhelyzet kihirdetését követően lejárt továbbképzési időszak esetében is alkalmazni kell.

38. §28 Ha a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 248/2021. (V. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 9/C. § (1) bekezdésének megfelelő alapítvány a Módr2. hatálybalépése29 napján már a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásába bejegyzésre került, az alapítvány közhasznú minőségét a nyilvántartó bíróság a Módr2. hatálybalépését követő 60 napon belül benyújtott kérelemre jegyzi be a nyilvántartásba.

39. §30 (1) Ha a jogi személy ügyvezetése 2021. május 31. napján vagy azt megelőzően e rendeletnek a 2021. május 31-én hatályos rendelkezései alkalmazásával döntéshozatalt már kezdeményezett, a döntéshozó szervének ülését már összehívta, vagy a döntéshozó szerv ülés tartása nélkül döntéshozatalát már kezdeményezte, a döntéshozó szerv ülését vagy a határozathozatalt e rendeletnek a 2021. május 31-én hatályos rendelkezései szerint kell lefolytatni. Az e bekezdés szerint meghozott határozatot e rendelet 1. alcíme alkalmazásában úgy kell tekinteni, mintha azt a veszélyhelyzet ideje alatt 2021. június 1-ig hozták volna meg.

(2) Az (1) bekezdés szerint meghozott határozat tekintetében a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelettel megállapított 9. §-ban szereplő jogvesztő határidőket a határozat nyilvánosságra hozatalának napjától kell számítani.

(3) Ha társasház esetében a közgyűlési döntés írásbeli szavazással történő meghozatalát a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak 2021. május 31. napján vagy azt megelőzően e rendeletnek a 2021. május 31-én hatályos rendezései alkalmazásával kérték, az írásbeli szavazást és eredményének közlését e rendeletnek a 2021. május 31. napján hatályos rendelkezései szerint kell lefolytatni.

1

A rendelet a 35. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2021. február 8. napjával. A rendelet a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 12. pontja alapján a 2021. február 7-én hatályos szöveggel, 2021. február 8-án hatályba lépett. Veszélyhelyzeten a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti veszélyhelyzetet is érteni kell. A rendelet hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 12. pontja meghosszabbította a 2021. évi őszi országgyűlési időszak első ülésnapját követő 15. napig. A rendeletet a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 8. § 12. pontja hatályon kívül helyezte a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztésének napjával.

2

A 2. §-t a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 3. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 4. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 5. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 6. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 8. § (2) bekezdését a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 8. § (3) bekezdését a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 9. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 9/A. §-t a 82/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

11

A 9/B. §-t a 155/2021. (III. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

12

A 9/C. §-t a 248/2021. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

13

A 11. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

14

A 13. §-t a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 14. § a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

16

A 16. § (1) bekezdése a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 16. § (3) bekezdését a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

18

A 17. § (3) bekezdését a 417/2021. (VII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

19

A 22. § (1) bekezdése a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 22. § (1a) bekezdését a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

21

A 23. § a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

22

A 28. § (2) bekezdése a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

23

A 31/A. §-t a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

24

A 33. § (2) bekezdése a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

25

A 7/A. alcímet (33/A–33/B. §) a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

26

A 35. § a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 12. pontja alapján hatályát vesztette.

27

A 37. §–t a 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

28

A 38. §-t a 248/2021. (V. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

29

A hatálybalépés időpontja 2021. május 15.

30

A 39. §-t a 289/2021. (V. 31.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.