• Tartalom

53/2020. (X. 27.) AM rendelet

53/2020. (X. 27.) AM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról

2024.04.07.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. borászati hatóság: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal,

2.1 borászati üzem: a szőlészetről és borászatról szóló 2020. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 7. § (1) bekezdése szerinti üzem,

3. egyedi azonosításra alkalmas jelölés: a gyártó – ennek hiányában a forgalmazó – által a vásárlást alátámasztó dokumentumon feltüntetett és az e rendelet alapján támogatott borászati gépen, technológiai berendezésen rögzített olyan jelölés, amely a legalább az üzembentartási időszak végéig lehetővé teszi annak egyedi azonosítását,

4. gyártó: az a természetes vagy jogi személy, aki a terméket gyártja, vagy aki saját nevében vagy védjegye alatt egy terméket terveztet és gyártat,

5. KKV: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikro-, kis- és középvállalkozás,

6. nagyvállalat: a mikro-, kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozás,

7. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerint,

8. pénzügyi év: adott év október 16-ától a következő év október 15-éig tartó időszak,

9. pótló beruházás: olyan borászati gép, technológiai berendezés beszerzése, amely nem felel meg a 2. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltaknak,

10. üzembe helyezés: az üzemeltetési helyen az e rendelet alapján támogatott borászati gép, technológiai berendezés használatra kész állapotba hozatalának megvalósítása, amely eredményeképpen biztosítottak a rendeltetésszerű működés műszaki, technikai, jogi és hatósági feltételei, továbbá a borászati gép, technológiai berendezés az e rendelet szerinti támogatást kérelmezőnél üzembe helyezett tárgyi eszközként van nyilvántartva,

11. üzemeltetési hely: az e rendelet alapján támogatott borászati gép, technológiai berendezés üzembe helyezésének és rendeltetésszerű használatának helye,

12. terméktárolási kapacitás: az a hektoliterben kifejezett mennyiség, amely a borászati üzemben a gyártástechnológia műszaki feltételeinek betartása mellett maximálisan tárolható.

2. A támogatás jogosultsági feltételei

2. § (1) A támogatás igénybevételére borászati termék előállítására, kiszerelésére, illetve tárolására vonatkozó működési engedéllyel (a továbbiakban: működési engedély) rendelkező természetes vagy jogi személy (a továbbiakban: kérelmező) jogosult.

(2) E rendelet alapján az alábbi tevékenységek támogathatók:

a)2 a szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő- vagy habzóborkészítéshez, bor, pezsgő vagy habzóbor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése, új, első üzembehelyezésű technológiai rendszer kialakítása, továbbá a szőlészeti és borászati tevékenységekhez és a termékek forgalmazásához kapcsolódó adatszolgáltatási, bejelentési, nyilvántartási kötelezettségek teljesítését, illetve az ügyvitelt és vállalatirányítást szolgáló hardver- és szoftverbeszerzés, valamint hardver- és szoftverfejlesztés;

b) a szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz, anyagtovábbításhoz, raktározáshoz, illetve csomagoláshoz kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése;

c) az e rendelet alapján támogatott borászati gép vagy technológiai berendezés üzemeltetését szolgáló napelem- vagy napkollektorrendszer beszerzése és üzembe helyezése

[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: borászati gép, technológiai berendezés].

(3) Támogatás olyan, 2020. január 1-jét követően első alkalommal üzembe helyezett borászati gép, technológiai berendezés beszerzéséhez nyújtható,

a) amely a borászati üzem szőlőfeldolgozó, borkészítési vagy -palackozási kapacitásának növekedésével vagy a piaci igényekhez való alkalmazkodáson keresztül hozzájárul a kérelmező versenyképességének növeléséhez, és

b) amelynek célja a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1308/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet) 50. cikkében meghatározott termékek előállítása vagy forgalmazásra történő előkészítése.

3. § (1) Támogatásra jogosult az a kérelmező, aki

a) a támogatási kérelemben és a kifizetési kérelemben megjelölt borászati gép, technológiai berendezés vonatkozásában az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból – a Vidékfejlesztési Program valamely intézkedése keretében – nem rendelkezik érvényes támogatói okirattal;

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik működési engedéllyel;

c) nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak;

d) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában – a kisüzemi bortermelő kérelmező kivételével – rendelkezik az üzemeltetési helyre vonatkozó adóraktári engedéllyel vagy egyszerűsített adóraktári engedéllyel;

e) esetében a benyújtási időszak utolsó napjától számított három éven belül a borászati hatóság véglegessé vált határozattal a borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helye szerinti borászati üzemet véglegesen nem zárta be, vagy tevékenységét ideiglenesen nem függesztette fel; és

f) nyilatkozik arról, hogy

fa) a borászati gépet, technológiai berendezést a támogatás folyósításától számított legalább öt évig rendeltetésének megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával használja, üzemelteti (a továbbiakban: üzemeltetési kötelezettség),

fb) az üzemeltetési kötelezettség alatt bekövetkező amortizáció, lopás, működésképtelenné vagy használhatatlanná válás vagy jótállás alapján felmerülő csereok esetén a borászati gépet, technológiai berendezést saját forrás terhére az új borászati géppel, technológiai berendezéssel azonos rendeltetésű, azonos vagy jobb paraméterekkel rendelkező, a csere megvalósulásának bejelentésétől számított két évnél nem régebbi gyártású borászati gépre, technológiai berendezésre cseréli,

fc) az üzemeltetési kötelezettség idejére rendelkezik a borászati gép, technológiai berendezés kizárólagos üzemeltetését biztosító joggal,

fd) a borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetésének helyén üzemeltet-e azzal megegyező hasznosítású olyan borászati gépet, technológiai berendezést, vagy folyamatban van-e azzal megegyező hasznosítású olyan borászati gép, technológiai berendezés beszerzése, amely vonatkozásában 2014. január 1-jét követően a Vidékfejlesztési Program keretében érvényes támogatói okirattal rendelkezik,

fe) a borászati gép, technológiai berendezés vásárlásával összefüggő gazdasági eseményről elkülönített nyilvántartást, könyvvezetési kötelezettség esetén elkülönített analitikus nyilvántartást vezet.

(2) A borászati hatóság a támogatási kérelem és a kifizetési kérelem benyújtási időszakának utolsó napjáig megküldi a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére azon borászati üzemek listáját – a borászati üzem helyrajzi számának és a működési engedély számának feltüntetésével –, amelyek esetében a benyújtási időszak utolsó napját megelőző három éven belül a borászati hatóság véglegessé vált határozattal a borászati üzemet véglegesen bezárta, vagy tevékenységét ideiglenesen felfüggesztette.

(3) Támogatás olyan támogatható tevékenység megvalósításához igényelhető, amelynek

a) beszerzése nem önállóan irányul napelem- vagy napkollektorrendszer létesítésére,

b) beszerzése nem minősül pótló beruházásnak,

c) beszerzésével teljesülnek a 2. § (3) bekezdésében foglalt támogatási feltételek,

d) a 2. § (3) bekezdésében foglalt feltételek teljesülésének indokoltsága bemutatásra kerül,

e) üzemeltetési helye Magyarország területén van.

(4)3 A 2023. október 15. napját követően benyújtott kifizetési kérelmek esetén – a (3) bekezdésben foglaltakon kívül – a támogatás olyan támogatható tevékenység megvalósításához igényelhető, amelynek végrehajtása teljesíti az (EU) 2021/2117 európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikk (7) bekezdése, valamint az (EU) 2022/2528 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 2. cikk (3) bekezdése által meghatározott feltételeket.

3. A támogatási kérelem benyújtása és elbírálása

4. § (1) A borászati gép, technológiai berendezés beszerzésére irányuló támogatási kérelem

a) a 2020. évben november 2. és november 22. között,

b) a 2021. évben április 1. és április 20. között,

c)4 a 2022. és 2023. években az adott pénzügyi év január 15. és február 15. között

elektronikus úton nyújtható be a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben (a továbbiakban: E-ügyintézési törvény) foglaltaknak megfelelően a Kincstárhoz az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen (a továbbiakban: elektronikus űrlapkitöltő felület) keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási kérelem tartalmazza

a) a kérelmező ügyfél-azonosítóját;

b) a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző évben a kérelmező által

ba) foglalkoztatottak számát,

bb) elért éves nettó árbevétel összegét;

c) a beszerezni tervezett borászati gépre, technológiai berendezésre vonatkozó műszaki adatokat;

d) a beszerezni tervezett borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helyét;

e) a kérelmező gazdasági aktáját vezető hegybíró nevét és elérhetőségét;

f) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a borászati gép, technológiai berendezés beszerzésével megvalósuló beruházás kedvező hatást fejt ki az energiamegtakarítás, a globális energiahatékonyság és a környezeti szempontból fenntartható folyamatok tekintetében;

g) a kisüzemi bortermelő kérelmező e státuszára vonatkozó nyilatkozatát;

h) a kisüzemi bortermelő kérelmezőt kivéve az üzemeltetési helyre vonatkozó adóraktári vagy egyszerűsített adóraktári engedély számát.

(3) A támogatási kérelemhez csatolni kell

a) a beszerezni tervezett borászati gép, technológiai berendezés műszaki adatait tartalmazó, a gyártó által kiállított dokumentum másolatát;

b) a kérelmező nyilatkozatát a borászati üzem – a borászati gép, technológiai berendezés beszerzésével tervezett beruházást megelőző, valamint az azt követő – erjesztő- és tárolókapacitásáról;

c)5 a gazdasági aktát vezető hegybíró igazolását arról, hogy a kérelmező a szőlő-bor ágazatban folytatott hatósági eljárásokról és teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 435/2021. (VII. 16.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Bkr.) meghatározott szüreti, termelési vagy készletjelentési kötelezettségének a kérelem benyújtását megelőző borpiaci évben határidőben eleget tett;

d) a kérelmező nevére kiállított működési engedély másolatát;

e) gazdasági társaság, szövetkezet, egyéni cég esetén a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló utolsó évi beszámoló eredménykimutatásának és mérlegének másolatát;

f) őstermelő, egyéni vállalkozó esetében az utolsó két év adóbevallásának másolatát;

g) a borászati gép, technológiai berendezés nem saját tulajdonú vagy más személy rendelkezési jogával terhelt ingatlanon történő üzemeltetése esetében a Kincstár honlapján közzétett – a (4) bekezdésben meghatározott adattartalmú –, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hozzájáruló nyilatkozatot;

h)6 három, egymástól és a kérelmezőtől független ajánlattevőtől származó, azonos vagy hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező, funkcionálisan egyező borászati gépre, technológiai berendezésre vonatkozó, a Kincstár honlapján közzétett – az (5) bekezdésben meghatározott adattartalmú – árajánlatot;

i) a kérelmező által választott legkedvezőbb ajánlat szakmai indokolását, amelyben bemutatja a beruházás reális, takarékos, költséghatékony megvalósítását;

j) a kérelmező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy vizsgálta a h) pont szerinti feltétel teljesülését, és megállapította, hogy az ajánlattevő nem minősül a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 5. melléklet 2. pont 2.3.2.5b. alpontja szerinti ajánlattevőnek, és hogy az árajánlatban szereplő borászati gép, technológiai berendezés megfelel a 2. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltaknak;

k) az angoltól eltérő idegen nyelven kiállított dokumentum esetében a szakfordítói szakképesítéssel rendelkező személy által készített hiteles magyar nyelvű fordítást, valamint a fordítást végző személy szakfordítói szakképesítésének igazolását;

l) a támogatási kérelemben szereplő borászati gép, technológiai berendezés 2. § (3) bekezdésében foglaltaknak való megfelelés kérelmező általi bemutatását tartalmazó leírást, amely számadatokkal alátámasztja a borászati gép, technológiai berendezés beszerzésével megvalósuló beruházás indokolását;

m) a kérelmező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a támogatási kérelemben megjelölt borászati gép, technológiai berendezés tervezett üzemeltetésének helyén üzemeltet-e azzal megegyező hasznosítású olyan borászati gépet, technológiai berendezést, vagy folyamatban van-e azzal megegyező hasznosítású olyan borászati gép, technológiai berendezés beszerzése, amely vonatkozásában 2014. január 1-jét követően a Vidékfejlesztési Program keretében érvényes támogatói okirattal rendelkezik;

n) a kérelmező nyilatkozata szerinti energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás esetén a 8. § szerinti igazolást.

(4) A (3) bekezdés g) pontja szerinti hozzájáruló nyilatkozat tartalmazza

a) az ingatlan tulajdonosának, az ahhoz fűződő rendelkezési jog jogosultjának nevét, címét;

b) a kérelmező ügyfél-azonosítóját;

c) a borászati gép, technológiai berendezés tervezett üzemeltetési helyét;

d) az ingatlan tulajdonosának, az ahhoz fűződő rendelkezési jog jogosultjának nyilatkozatát arról, hogy

da) a borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetéséhez hozzájárul, és

db) a kérelmező jogosult az ingatlant az üzemeltetési kötelezettség lejártáig használni.

(5) A (3) bekezdés h) pontja szerinti árajánlat tartalmazza

a) az ajánlattevő azonosító adatait,

b) az ajánlattevő adószámát, természetes személy esetén adóazonosító jelét,

c) a borászati gép, technológiai berendezés műszaki adatait,

d) a borászati gép, technológiai berendezés mennyiségét és mértékegységét,

e) a borászati gép, technológiai berendezés nettó értékét, a felszámított áfa és bruttó összege megjelölését,

f) az árajánlat érvényességi idejét.

(6) Ha a (3) bekezdés h) pontja szerinti három árajánlat nem szerezhető be, akkor az ajánlattevő nyilatkozatának ki kell terjedni arra, hogy a beszerezni tervezett borászati gép, technológiai berendezés egyedi gyártású, vagy az más forgalmazótól nem szerezhető be.

(7) Egy kérelmező egy benyújtási időszakban egy támogatási kérelmet nyújthat be.

(8) A Kincstár

a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott határidőben benyújtott támogatási kérelmekről 2021. március 15-éig,

b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott határidőben benyújtott támogatási kérelmekről 2021. július 31-éig,

c) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott határidőben benyújtott támogatási kérelmekről az adott pénzügyi év május 31-éig

dönt.

(9) A kérelmezőnek a támogatási kérelmét vissza kell vonnia, ha a támogatási kérelem benyújtását követően a kérelemben megjelölt borászati gép, technológiai berendezés tekintetében a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatói okiratot állítanak ki.

(10) A támogatási kérelem annak benyújtását követő naptól számított tíz napon belül, de legkésőbb az (1) bekezdésben meghatározott határidő végéig elektronikus úton, az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül módosítható. Módosítás esetén az utolsó támogatási kérelem kerül elbírálásra, a kérelem benyújtásának időpontját az utolsó módosító kérelem benyújtásának időpontja jelenti.

5. § (1) A Kincstár a támogatási kérelmeket beérkezésük sorrendjében bírálja el.

(2) Hiányosan vagy hibásan benyújtott támogatási kérelem esetén az elbírálás sorrendjét a hiánypótlás teljesítésének Kincstárhoz történő beérkezésének napja határozza meg.

(3)7 A támogatási keret túligénylése esetén, az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel, a keretkimerülés napján bírált hiánytalan támogatási kérelmek közötti sorrendet a támogatási kérelmekben igényelt támogatás összegének növekvő sorrendje határozza meg.

(4) A Kincstár a támogatási kérelmek jóváhagyása során előnyben részesíti a 8. §-ban foglaltak szerint benyújtott kérelmet.

(5) A Kincstár a 9. § (1) bekezdése szerint meghatározott, a 2021–2023. pénzügyi évekre vonatkozó támogatási keretösszegen felüli igényt tartalmazó támogatási kérelmeket elutasítja.

(6) A 4. § (1) bekezdésében foglaltak szerint benyújtott támogatási kérelemben megjelölt beruházás a támogatási kérelem benyújtását követően a kérelmező saját felelősségére – a Kincstár jóváhagyását megelőzően – megkezdhető.

(7)8 A támogatás akkor fizethető ki, ha a támogatási kérelemmel jóváhagyott beruházást teljes egészében végrehajtották.

(8)9 A jóváhagyott támogatási kérelem bármely elemének a módosítását be kell jelenteni a Kincstárnak. Egy jóváhagyott támogatási kérelem kizárólag egy alkalommal módosítható.

(9)10 A Kincstár a támogatási kérelem módosítását követően megállapítja a módosított támogatási kérelem alapján igényelhető támogatás maximális összegét, amely nem haladhatja meg a módosítást megelőzően jóváhagyott támogatási kérelem alapján megállapított támogatás összegét.

4. A kifizetési kérelem benyújtásának általános szabályai

6. § (1)11 A kifizetési kérelem

a) a 4. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott határidőben benyújtott támogatási kérelmekre vonatkozóan

aa) 2021. május 17. és június 15. között,

ab) az (1a) bekezdésben meghatározott esetben és feltételekkel 2021. november 30. és december 21. között vagy

ac) 2022. május 2. és május 31. között;

b) a 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott határidőben benyújtott támogatási kérelmekre vonatkozóan

ba) 2021. november 30. és december 21. között vagy

bb) 2022. május 2. és május 31. között vagy

bc) 2022. november 15. és december 21. között;

c) a 2022. január 15. és február 15. között benyújtott támogatási kérelmekre vonatkozóan

ca)12 2022 november 15. és december 21. között

cb)13 2023. április 10. és május 2. között vagy;

cc)14 2023. november 15. és december 21. között;

d)15

elektronikus úton nyújtható be a Kincstárhoz a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

(1a)16 A kifizetési kérelem az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott későbbi időszakban akkor nyújtható be, ha a jóváhagyott támogatási kérelemben szereplő borászati gép, technológiai berendezés szállítása a szállító részéről igazoltan, a koronavírus-járvány kezelésére bevezetett szigorító intézkedések miatt a megrendelésben foglaltak szerinti időszakban nem teljesíthető, és a szállítás olyan időpontban történt, amely már nem tette lehetővé a borászati gép, technológiai berendezés üzembe helyezését és a kifizetési kérelem 2021. június 15. napjáig történő benyújtását. A kifizetési kérelemhez a szállítás késedelméről vagy időpontjának változásáról a szállító által megküldött értesítést csatolni kell.

(2) Kifizetési kérelmet kizárólag – a 7. §-ban foglalt eset kivételével – az a kérelmező nyújthat be, aki vagy amely a Kincstár által jóváhagyott támogatási kérelemmel rendelkezik.

(3)17 A kérelmező a támogatási kérelemhez kapcsolódóan egy kifizetési kérelmet nyújthat be.

(4) A kifizetési kérelem tartalmazza

a) a kérelmező ügyfél-azonosítóját,

b) a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozat iratazonosító számát,

c) az elszámolni kívánt számlára és az azon feltüntetett számlatételre vonatkozó adatokat,

d) a beszerzett borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helyét,

e) a kérelmező gazdasági aktáját vezető hegybíró nevét és elérhetőségét,

f) kisüzemi bortermelő kérelmező esetében az ezen státuszára vonatkozó nyilatkozatát.

g)18 – a kisüzemi bortermelő kérelmező kivételével – az üzemeltetési helyre vonatkozó adóraktári vagy egyszerűsített adóraktári engedély számát, ha az a támogatási kérelem benyújtását követően megváltozott.

(5) A kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) a borászati gép, technológiai berendezés beszerzéséhez kapcsolódó

aa) adásvételi szerződés, illetve hitelszerződés,

ab) számla és annak kifizetését igazoló bizonylat,

ac) átadás-átvételt igazoló dokumentum,

ad) a gyártó által kiállított, a borászati gép, technológiai berendezés gyártási időpontját igazoló dokumentum,

ae) üzembehelyezési jegyzőkönyv,

af) a borászati gép, technológiai berendezés műszaki adatait tartalmazó, a gyártó által kiállított dokumentum

másolatát;

b)19 a gazdasági aktát vezető hegybíró igazolását arról, hogy a kérelmező a Bkr.-ben meghatározott szüreti, termelési vagy készletjelentési kötelezettségének a kérelem benyújtását megelőző borpiaci évben határidőben eleget tett;

c)20 az üzemeltetési hely szerinti üzemre vonatkozó, az adott borászati gép, technológiai berendezés szabályszerű működtetését lehetővé tevő, a kérelmező nevére kiállított működési engedély másolatát;

d)21 az angoltól eltérő idegen nyelven kiállított dokumentum esetében az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság által készített magyar nyelvű fordítást, és

e) a kérelmező 3. § (1) bekezdés f) pontja szerinti nyilatkozatait.

(6) A kifizetési kérelemben a költségelszámolás alapját a borászati gép, technológiai berendezés nettó vételára képezi a támogatási kérelem alapján jóváhagyott összeg erejéig.

(7) A jogosult költség – a 7. § (1) bekezdésében meghatározott beszerzés kivételével – a támogatási kérelem benyújtását követően kiállított számlával igazolható.

(8) Egy számla egy kifizetési kérelem esetében számolható el.

(9) A kifizetési kérelemben a kifizetési kérelem benyújtásáig készpénzzel vagy banki átutalással kiegyenlített költség számolható el. Csereszerződéses – „kompenzációs” – számla, számlaösszeg, valamint lízingkonstrukcióval érintett számla nem szolgálhat a jogosult költségek elszámolásának alapjául, az ilyen módon kiegyenlített összegek alapján támogatás nem fizethető.

(10) A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla esetén a forintra történő átszámítás a kifizetési kérelem benyújtása naptári évének január 1-jén érvényes, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) által jegyzett középárfolyamon történik.

(11) A Kincstár a kifizetési kérelmeket részben vagy egészében elutasítja, ha

a) a kifizetési kérelem benyújtásának az időpontjában a kérelmező nem rendelkezik az üzemeltetési hely szerinti üzemre vonatkozó, az adott borászati gép, technológiai berendezés szabályszerű működtetését lehetővé tevő működési engedéllyel,

b) a kifizetési kérelemben megjelölt beruházás – a 7. §-ban meghatározott eltérés kivételével – nem felel meg a jóváhagyott támogatási kérelemnek,

c) a beszerzett borászati gép, technológiai berendezés nem kerül a kérelmező 100%-os tulajdonába,

d) legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásának napjáig nem történik meg az üzemeltetési helyen az üzembe helyezés,

e)22 borászati gép, technológiai berendezés vagy annak bármely, egy ajánlattevőtől származó eleme esetében a gyártás éve és a kifizetési kérelem benyújtásának éve között két évnél több idő telt el,

f)23 a borászati gép, technológiai berendezés nem tartalmaz egyedi azonosításra alkalmas jelölést, vagy

g)24 a támogatási kérelemmel jóváhagyott beruházást teljes egészében nem hajtották végre.

5. Az e rendelet hatálybalépéséig beszerzett borászati gép, technológiai berendezés támogatásának különös szabályai

7. § (1) Az e rendelet hatálybalépéséig beszerzett borászati gép, technológiai berendezés vonatkozásában 2020. november 30. és december 21. között nyújtható be kifizetési kérelem. Az így benyújtott kifizetési kérelem egyben támogatási kérelemnek is minősül.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelem tartalmazza

a) a kérelmező ügyfél-azonosítóját;

b) a kifizetési kérelem benyújtásának évét megelőző évben a kérelmező által

ba) foglalkoztatottak számát,

bb) elért éves nettó árbevétel összegét;

c) az elszámolni kívánt számlára és az azon feltüntetett számlatételre vonatkozó adatokat;

d) a beszerzett borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helyét;

e) a kérelmező gazdasági aktáját vezető hegybíró nevét és elérhetőségét;

f) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a borászati gép, technológiai berendezés beszerzésével megvalósuló beruházás kedvező hatást fejt ki az energiamegtakarítás, a globális energiahatékonyság és a környezeti szempontból fenntartható folyamatok tekintetében;

g) kisüzemi bortermelő kérelmező esetében az ezen státuszára vonatkozó nyilatkozatát;

h) a kisüzemi bortermelő kérelmezőt kivéve az üzemeltetési helyre vonatkozó adóraktári vagy egyszerűsített adóraktári engedély számát.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) a borászati gép, technológiai berendezés beszerzéséhez kapcsolódó

aa) adásvételi szerződés, illetve hitelszerződés,

ab) számla és annak kifizetését igazoló bizonylat,

ac) átadás-átvételt igazoló dokumentum,

ad) a gyártó által kiállított, a borászati gép, technológiai berendezés gyártási időpontját igazoló dokumentum,

ae) üzembehelyezési jegyzőkönyv,

af) a borászati gép, technológiai berendezés műszaki adatait tartalmazó, a gyártó által kiállított dokumentum

másolatát;

b)25 a kérelmező nyilatkozatát a borászati üzem – beruházást megelőző, valamint a borászati gép, technológiai berendezés üzembe helyezését követő – erjesztő- és tárolókapacitásáról;

c) a gazdasági aktát vezető hegybíró igazolását arról, hogy a kérelmező a 127/2009. (IX. 29.) FVM rendeletben meghatározott szüreti, termelési vagy készletjelentési kötelezettségének a kifizetési kérelem benyújtását megelőző borpiaci évben határidőben eleget tett;

d) az üzemeltetési hely szerinti üzemre vonatkozó, az adott borászati gép, technológiai berendezés szabályszerű működtetését lehetővé tevő működési engedély másolatát;

e) gazdasági társaság, szövetkezet, egyéni cég esetén a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló utolsó évi beszámoló eredménykimutatásának és mérlegének másolatát;

f) őstermelő, egyéni vállalkozó esetében az utolsó két év adóbevallásának másolatát;

g) a borászati gép, technológiai berendezés nem saját tulajdonú vagy más személy rendelkezési jogával terhelt ingatlanon történő üzemeltetése esetében a Kincstár honlapján közzétett – a 4. § (4) bekezdésében meghatározott adattartalmú –, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hozzájáruló nyilatkozatot;

h) három, egymástól és a kérelmezőtől független ajánlattevőtől származó, azonos műszaki paraméterekkel rendelkező borászati gépre, technológiai berendezésre vonatkozó, a Kincstár honlapján közzétett – a 4. § (5) bekezdésében meghatározott adattartalmú – árajánlatot;

i) a kérelmező által választott legkedvezőbb ajánlat szakmai indokolását, amelyben bemutatja a borászati gép, technológiai berendezés beszerzésével megvalósuló beruházás reális, takarékos, költséghatékony megvalósítását;

j) a kérelmező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy vizsgálta a h) pont szerinti feltétel teljesülését, és megállapította, hogy az ajánlattevő nem minősül a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklet 2. pont 2.3.2.5b. alpontja szerinti ajánlattevőnek, és az árajánlatban szereplő borászati gép, technológiai berendezés megfelel a 2. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltaknak;

k)26 az angoltól eltérő idegen nyelven kiállított dokumentum esetében az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság által készített magyar nyelvű fordítást;

l) a borászati gép, technológiai berendezés 2. § (3) bekezdésében foglaltaknak való megfelelés kérelmező általi bemutatását tartalmazó leírást, amely számadatokkal alátámasztja a borászati gép, technológiai berendezés beszerzésével megvalósuló beruházás indokoltságát;

m) a kérelmező 3. § (1) bekezdés f) pontja szerinti nyilatkozatait és

n) a kérelmező nyilatkozata szerinti energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás esetén a 8. § szerinti igazolást.

(4)27 Az (1) bekezdés szerint benyújtott kifizetési kérelmek vonatkozásában a 3. §-ban, a 4. § (4)–(6) és (9)–(10) bekezdésében, valamint az 5. § (1)–(4) bekezdésében foglalt, a támogatási kérelemre vonatkozó rendelkezéseket a kifizetési kérelemre is alkalmazni kell.

6. Elsőbbségi kritériumok

8. § (1) A kérelmező a támogatási kérelmében, valamint a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelmében nyilatkozhat arról, hogy a borászati gép, technológiai berendezés beszerzése kedvező hatást fejt ki az energiamegtakarítás, a globális energiahatékonyság és a környezeti szempontból fenntartható folyamatok tekintetében.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra vonatkozó nyilatkozattétel esetén csatolni kell a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által vezetett névjegyzékben szereplő energetikai auditor vagy energetikai auditáló szervezet által kiállított egy-egy igazolást a beruházást megelőző, valamint a beruházást követő, a beruházással elérni kívánt állapotról.

(3) A (2) bekezdés szerinti energiahatékonysági igazolás az alábbi adatokat és dokumentumokat tartalmazza:

a) a kérelmező ügyfél-azonosítóját,

b) a (2) bekezdés szerinti auditáló arra vonatkozó megállapítását, hogy a beruházás energiamegtakarítást eredményez, és a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény szerinti energiahatékonysági célokat szolgáló beruházásnak minősül, valamint megfelel az e rendeletben foglalt feltételeknek,

c) a beruházás megvalósításával elért éves végső-energiamegtakarítás mértékét villamos energia (kWh), földgáz (m3) és hőmennyiség (GJ) szerinti bontásban és összesítve GJ mértékegységben kifejezve,

d) a beruházás üzembe helyezését megelőző alapállapot számítással, méréssel alátámasztott energiafogyasztási adatait villamos energia (kWh), földgáz (m3) és hőmennyiség (GJ) szerinti bontásban,

e) az energetikai auditáló nevét vagy cégnevét és névjegyzéki jelölését.

7. A támogatás keretösszege és mértéke

9. § (1)28 A 2021–2023. pénzügyi évekre vonatkozó támogatás keretösszege 36 millió eurónak megfelelő forintösszeg, azzal, hogy az adott pénzügyi évre rendelkezésre álló támogatási összegről az agrárpolitikáért felelős miniszter az azt megelőző pénzügyi év augusztus 15-éig tájékoztatja a Kincstárt, amely azt a honlapján közleményben teszi közzé.

(2) Egy kérelmező részére

a) a 6. § (1) bekezdése szerinti kifizetési kérelmek vonatkozásában benyújtási időszakonként legfeljebb 100 millió forint,

b) a 7. § (1) bekezdése szerinti kifizetési kérelmek vonatkozásában legfeljebb 50 millió forint

támogatás nyújtható.

(3) A támogatás mértéke őstermelő és KKV esetében a borászati üzem működési helye szerinti,

a) az 1. mellékletben nem szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 50%-a,

b) az 1. mellékletben szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 40%-a.

(3a)29 A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogatás mértéke őstermelő és KKV esetében, a 2022. január 15. és február 15. között benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában, a borászati üzem működési helye szerinti,

a) az 1. mellékletben nem szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 70%-a,

b) az 1. mellékletben szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 60%-a.

(3b)30 A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogatás mértéke őstermelő és KKV esetében, a 2023. január 15. és február 15. között benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában,

a) ha a borászati üzem működési helye Budapest, a 6. § (6) bekezdése szerinti nettó vételár 40%-a,

b) minden más település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 50%-a.

(4) A támogatás mértéke nagyvállalat esetében a borászati üzem működési helye szerinti,

a) az 1. mellékletben nem szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 25%-a,

b) az 1. mellékletben szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 20%-a.

(4a)31 A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogatás mértéke nagyvállalat esetében, a 2022. január 15. és február 15. között benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában, a borászati üzem működési helye szerinti,

a) az 1. mellékletben nem szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 35%-a,

b) az 1. mellékletben szereplő település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 30%-a.

(4b)32 A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogatás mértéke nagyvállalat esetében, a 2023. január 15. és február 15. között benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában,

a) ha a borászati üzem működési helye Budapest, a 6. § (6) bekezdése szerinti nettó vételár 20%-a,

b) minden más település esetében a 6. § (6) bekezdésében szereplő nettó vételár 25%-a.

(5) A támogatási keretösszeg nyilvántartása érdekében a forintban kifejezett támogatás összegének euróra történő átszámítása a támogatásról szóló döntés évének január 1-jén érvényes, az EKB által jegyzett középárfolyamon történik.

8. Támogatási döntés, kifizetés

10. § (1) A Kincstár a benyújtásukkal megegyező pénzügyi év október 15-éig bírálja el a kifizetési kérelmeket, és intézkedik a támogatás kifizetése iránt.

(2) Ha az adott pénzügyi év vonatkozásában az összesített támogatási igény az adott pénzügyi évre meghatározott keretösszeget meghaladja, úgy a keretösszegen felüli, jogos támogatási igényt tartalmazó kifizetési kérelmek kapcsán a kifizetésre a kifizetési kérelem benyújtását követő pénzügyi évre meghatározott keretösszeg terhére, a kifizetési kérelem benyújtását követő pénzügyi évben kerül sor.

(3) A Kincstár a kifizetési kérelmeket a beérkezésük sorrendjében bírálja el.

(4) Hiányosan vagy hibásan benyújtott kifizetési kérelem esetében az elbírálás sorrendjét a maradéktalanul teljesített hiánypótlás beérkezésének napja határozza meg.

(5) A támogatási keret túligénylése esetén, a (3) bekezdésben foglaltakra tekintettel, a keretkimerülés napján elbírált hiánytalan kifizetési kérelmek közötti sorrendet – a (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a kifizetési kérelmekben igényelt támogatás összegének növekvő sorrendje határozza meg.

(6) A Kincstár a kifizetési sorrend megállapítása során előnyben részesíti azt a kifizetési kérelmet, amely olyan borászati gép, technológiai berendezés beszerzésére irányul, amely – a 8. §-ban foglaltak szerint – kedvező hatást fejt ki az energiamegtakarítás, a globális energiahatékonyság és a környezeti szempontból fenntartható folyamatok tekintetében.

9. A csere és az üzemeltetési hely változtatásának bejelentése

11. § (1) Csere esetén

a) az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlását a jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné vagy használhatatlanná válás bekövetkezését követően, a kérelmező nevére kiállított számlával kell igazolni,

b) kizárólag a csere időpontjáig kiegyenlített költség számolható el azzal, hogy lízingkonstrukcióval érintett számla nem fogadható el csereelszámolás alapjául,

c) az új borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helyének Magyarország területén kell lennie, és

d) a 3. § (1) bekezdés f) pont fb) alpontjában előírt feltételeknek megfelelő, új borászati gépet, technológiai berendezést a csere okának felmerülését követő hat hónapon belül be kell szerezni.

(2) A cserét a felmerült csere okának bekövetkezésétől számított harminc napon belül kell elektronikus úton a Kincstárhoz előzetesen bejelenteni a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, az E-ügyintézési törvényben foglaltaknak megfelelőn a Kincstár által az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

(3) A (2) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza

a) a bejelentő ügyfél-azonosítóját;

b) a támogatási határozat vagy a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelem esetén a kifizetési határozat iratazonosítóját;

c) az üzemeltetés helyét;

d) a cserélni kívánt borászati gép, technológiai berendezés

da) számlájának sorszámát,

db) gyári számát vagy egyedi azonosítóját,

dc) darabszámát;

e) a csere okának leírását;

f) az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlásának tervezett időpontját.

(4) A (3) bekezdés szerinti bejelentéshez csatolni kell

a) a jótállás alapján történő cserebejelentés esetén a gyártó vagy forgalmazó által kiállított garanciális cseréről készített dokumentum másolatát,

b) amortizáció esetén a tárgyi eszköz nyilvántartásból történő kivezetését igazoló számviteli kimutatás másolatát,

c) lopás esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,

d) működésképtelenné vagy használhatatlanná válás esetén a szakértői véleményt igazoló dokumentum vagy a selejtezési jegyzőkönyv másolatát.

(5) A csere megtörténtét legkésőbb az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlását követő tizenöt napon belül kell elektronikus úton a Kincstárhoz bejelenteni a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, az E-ügyintézési törvényben foglaltaknak megfelelőn a Kincstár által az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

(6) Az (5) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza

a) az ügyfél-azonosítót;

b) a támogatási határozat vagy a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelem esetén a kifizetési határozat iratazonosítóját;

c) az üzemeltetés helyét;

d) a beszerzett borászati gép, technológiai berendezés

da) számlájának sorszámát,

db) megnevezését,

dc) gyári számát vagy egyedi azonosítóját,

dd) darabszámát,

de) beszerzésének időpontját.

(7) Az (5) bekezdés szerinti bejelentéshez csatolni kell

a) az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlásához kapcsolódó

aa) adásvételi szerződés, illetve hitelszerződés,

ab) számla és annak kifizetését igazoló bizonylat,

ac) átadás-átvételt igazoló dokumentum,

ad) az új borászati gép, technológiai berendezés gyártási időpontját igazoló dokumentum,

ae) üzembehelyezési jegyzőkönyv

másolati példányát és

b)33 az angoltól eltérő idegen nyelven kiállított dokumentum esetében az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság által készített magyar nyelvű fordítást.

12. § (1) A borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helyének az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt történő megváltoztatását legalább tíz nappal a borászati gép, technológiai berendezés tervezett átszállításának megkezdése előtt elektronikus úton kell a Kincstárhoz bejelenteni a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, az E-ügyintézési törvényben foglaltaknak megfelelőn a Kincstár által az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza

a) a bejelentő ügyfél-azonosítóját;

b) a támogatási határozat vagy a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelem esetén a kifizetési határozat iratazonosítóját;

c) az átszállítani kívánt borászati gép, technológiai berendezés

ca) megnevezését,

cb) gyári számát vagy egyedi azonosítóját,

cc) darabszámát,

cd) új üzemeltetési helyét;

d) az üzemeltetési hely változtatásának indokolását;

e) az üzemeltetési hely változtatásának tervezett időpontját;

f) az új üzemeltetési hely vonatkozásában

fa) az ingatlan tulajdonosának, az ahhoz fűződő rendelkezési jog jogosultjának nevét, címét,

fb) az ingatlan tulajdonosának, az ahhoz fűződő rendelkezési jog jogosultjának nyilatkozatát arról, hogy a borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetéséhez hozzájárul, és hogy a kérelmező jogosult az ingatlant az üzemeltetési kötelezettség lejártáig használni;

g) az új üzemeltetési helyre vonatkozó adóraktári, illetve egyszerűsített adóraktári engedély számát;

h) az új üzemeltetési hely szerint illetékes hegybíró nevét és elérhetőségét.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentéshez csatolni kell

a) az új üzemeltetési hely szerinti üzemre vonatkozó, az adott borászati gép, technológiai berendezés szabályszerű működtetését lehetővé tevő, a kérelmező nevére kiállított működési engedély másolatát és

b) a borászati gép, technológiai berendezés nem saját tulajdonú vagy más személy rendelkezési jogával terhelt ingatlanon történő üzemeltetése esetén a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közzétett, a 4. § (4) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot.

(4)34 Nem minősül az üzemeltetési hely megváltoztatásának, és nem kell alkalmazni az (1) bekezdést, ha a kérelmező az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez 2024-től igényelhető támogatásról szóló 13/2024. (IV. 4.) AM rendelet hatálybalépését35 követően további üzemeltetési helyet jelent be a (2) bekezdés szerint a Kincstárnak, és a támogatási döntésben jóváhagyott, illetve a bejelentett helyek között mozgatja a borászati gépet, technológiai berendezést. Új üzemeltetési helyként Budapest közigazgatási területén fekvő borászati üzem csak abban az esetben jelölhető meg, ha az adott eszköz tekintetében a támogatást igénylő a támogatási kérelemben megjelölt budapesti borászati üzemet.

10. Az üzemeltetési kötelezettség ellenőrzése

13. § (1) A Kincstár minden pénzügyi év végét követő tizenöt napon belül átadja a borászati hatóság részére azon kérelmezők jegyzékét – az üzemeltetési kötelezettség tartamának feltüntetésével –, akik vagy amelyek e rendelet alapján támogatásban részesültek.

(2) Ha az üzemeltetési kötelezettség ideje alatt a borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helye szerinti borászati üzemet a borászati hatóság véglegessé vált határozattal ideiglenesen bezárja, vagy a vámhatóság az adóraktári engedélyt visszavonja, akkor erről a borászati hatóság a döntés véglegessé válását követő vagy a vámhatóságtól kapott értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül tájékoztatja a Kincstárt.

14. § Az üzemeltetési kötelezettség tartama alatt a kérelmezőt terhelő kötelezettségek helyszíni ellenőrzése a pénzügyi évben jóváhagyott kérelmek legalább 10%-ára terjed ki.

11. Az elektronikus kapcsolattartás közös szabályai

15. § (1) Az eljárás során kötelező az elektronikus kapcsolattartás. A kötelező elektronikus kapcsolattartásra tekintettel a Kincstár az értesítéseket, döntéseket elektronikus úton közli a kérelmezővel vagy meghatalmazottjával.

(2) Az eljárás során minden dokumentumot, így a hiánypótláshoz kapcsolódó dokumentumokat és – a felügyeleti eljárás kivételével – a jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó dokumentumokat (a továbbiakban együtt: beadvány) az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül kell benyújtani. A nem elektronikus úton benyújtott beadvány a döntés meghozatalánál nem vehető figyelembe.

(3) Ha a támogatási kérelem, a hiánypótlás, a csere és az üzemeltetési hely változtatásának bejelentése elektronikus úton történő benyújtása során a kérelmező helyett és nevében a meghatalmazottja jár el, akkor a meghatalmazott saját, a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető elektronikus felületét használja az eljárási cselekmények elektronikus elvégzéséhez. A meghatalmazott, valamint a vélelmezett örökös útján történő eljárásra az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet meghatalmazásra, valamint a vélelmezett örökösre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

12. Jogkövetkezmények

16. § (1) Intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősül

a) az üzemeltetési kötelezettség lejárta előtti elidegenítés, illetve a csere bejelentésének elmulasztása, valamint a csere 11. § (1) bekezdés d) pontja szerinti határidőn túl történő megvalósítása,

b) ha a Kincstár az ellenőrzése során megállapítja, hogy a kérelmező a támogatási kérelemben vagy a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelemben megjelölt borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetésének helyén olyan borászati gépet, technológiai berendezést üzemeltet, amely megfelel a 3. § (1) bekezdés f) pont fd) alpontjában, valamint a 4. § (3) bekezdés m) pontjában meghatározottaknak, és erről a kérelmező nem nyilatkozott,

c)36 ha a kérelmezővel szemben a borászati hatóság vagy a borászati hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal a Bkr.

ca) 82. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott jogkövetkezményt a Bkr. 82. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja,

cb) 82. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott jogkövetkezményt a Bkr. 82. § (2) bekezdés c) pont cc) alpontja vagy

cc) 82. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkövetkezményt a Bkr. 82. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja

alapján alkalmazza,

d) ha az üzemeltetési kötelezettség ideje alatt a borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helye szerinti borászati üzemet a borászati hatóság jogerősen ideiglenesen bezárja, vagy a vámhatóság az adóraktári engedélyt visszavonja,

e) ha az a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 60. cikke alkalmazásában az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletből fakadó előnyök megszerzéséhez szükséges feltételek (2) bekezdés szerinti mesterséges megteremtését előidéző jogellenes magatartás és a támogatás céljával ellentétes előny elérése közötti ok-okozati összefüggés fennállását az arra hatáskörrel rendelkező szerv megállapítja.

(2) Az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletből fakadó előnyök megszerzéséhez szükséges feltételeknek a jogszabályok kijátszásával történő, az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 60. cikke szerinti mesterséges megteremtése akkor áll fenn, ha bármely természetes vagy jogi személy a 3. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott feltételek teljesítését az arra hatáskörrel rendelkező szerv által megállapított jogellenes cselekmény megvalósításával érte el a támogatás céljával ellentétes előnyök megszerzése érdekében.

13. Záró rendelkezések

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

17/A. §37 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet módosításáról szóló 51/2023. (IX. 6.) AM rendelettel [a továbbiakban: 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet] megállapított 6. § (1) bekezdés c) pontját, 9. § (3b) és (4b) bekezdését az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet hatálybalépésekor38 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

18. § Ez a rendelet

a) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a borágazatban megvalósuló nemzeti támogatási programok tekintetében történő kiegészítéséről és az 555/2008/EK bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2016. április 15-i (EU) 2016/1149 bizottsági rendelet,

b) a borágazatban megvalósuló nemzeti támogatási programok tekintetében az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása szabályainak megállapításáról szóló, 2016. április 15-i (EU) 2016/1150 bizottsági rendelet

c)39 a Covid19-világjárvány és az azzal kapcsolatos intézkedések által a gyümölcs- és zöldség-, valamint a borágazatban okozott piaci zavarok kezelése érdekében az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseitől eltérő rendkívüli, ideiglenes intézkedésekről szóló, 2020. április 30-i (EU) 2020/592 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet

d)40 a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló 1308/2013/EU rendelet, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU rendelet, az ízesített borászati termékek meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, jelöléséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról szóló 251/2014/EU rendelet és az Unió legkülső régiói részére egyedi mezőgazdasági intézkedések megállapításáról szóló 228/2013/EU rendelet módosításáról szóló, 2021. december 2-i (EU) 2021/2117 európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikk (7) bekezdése,

e)41 a bizonyos mezőgazdasági ágazatokban végrehajtott támogatási programokra alkalmazandó (EU) 2017/891 felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról és az említett programokra alkalmazandó 611/2014/EU, (EU) 2015/1366 és (EU) 2016/1149 felhatalmazáson alapuló rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2022. október 17-i (EU) 2022/2528 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 2. cikk (3) bekezdés b) pontja

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

19. §42 E rendeletnek az egyes agrártámogatások támogatási formáját érintő módosításokról szóló 18/2021. (IV. 14.) AM rendelettel [a továbbiakban: 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet] megállapított 7. § (4) bekezdését a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet hatálybalépésekor43 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet az 53/2020. (X. 27.) AM rendelethez

Településlista

1. Abony

2. Albertirsa

3. Alsónémedi

4. Apaj

5. Aszód

6. Biatorbágy

7. Budajenő

8. Budakalász

9. Budakeszi

10. Budaörs

11. Budapest

12. Bugyi

13. Cegléd

14. Ceglédbercel

15. Csemő

16. Csévharaszt

17. Csobánka

18. Csomád

19. Csömör

20. Dabas

21. Dánszentmiklós

22. Délegyháza

23. Diósd

24. Dömsöd

25. Dunabogdány

26. Dunaharaszti

27. Dunakeszi

28. Dunavarsány

29. Ecser

30. Érd

31. Erdőkertes

32. Fót

33. Galgamácsa

34. Göd

35. Gödöllő

36. Gyömrő

37. Halásztelek

38. Herceghalom

39. Hernád

40. Hévízgyörk

41. Inárcs

42. Ipolydamásd

43. Ipolytölgyes

44. Isaszeg

45. Jászkarajenő

46. Kakucs

47. Kartal

48. Kemence

49. Kerepes

50. Kiskunlacháza

51. Kismaros

52. Kisoroszi

53. Kistarcsa

54. Kocsér

55. Kóka

56. Kosd

57. Kóspallag

58. Kőröstetétlen

59. Leányfalu

60. Letkés

61. Maglód

62. Márianosztra

63. Mende

64. Mikebuda

65. Mogyoród

66. Monor

67. Nagykáta

68. Nagykőrös

69. Nagymaros

70. Nagytarcsa

71. Nyáregyháza

72. Nyársapát

73. Ócsa

74. Őrbottyán

75. Örkény

76. Pánd

77. Páty

78. Pécel

79. Penc

80. Pilis

81. Piliscsaba

82. Pilisjászfalu

83. Pilisszántó

84. Pilisszentiván

85. Pilisszentkereszt

86. Pilisszentlászló

87. Pilisvörösvár

88. Pócsmegyer

89. Pomáz

90. Pusztazámor

91. Ráckeve

92. Solymár

93. Sóskút

94. Sülysáp

95. Szada

96. Százhalombatta

97. Szentendre

98. Szentlőrinckáta

99. Szigethalom

100. Szigetmonostor

101. Szigetszentmárton

102. Szigetszentmiklós

103. Szigetújfalu

104. Szob

105. Szokolya

106. Sződ

107. Táborfalva

108. Tahitótfalu

109. Taksony

110. Tápióbicske

111. Tápiógyörgye

112. Tápiószecső

113. Tápiószele

114. Tápiószentmárton

115. Tápiószőlős

116. Tárnok

117. Tatárszentgyörgy

118. Telki

119. Tinnye

120. Tóalmás

121. Tököl

122. Törökbálint

123. Törtel

124. Tura

125. Újhartyán

126. Üllő

127. Üröm

128. Vác

129. Vácegres

130. Váckisújfalu

131. Vácrátót

132. Valkó

133. Vecsés

134. Veresegyház

135. Verőce

136. Verseg

137. Visegrád

138. Zsámbék

1

Az 1. § 2. pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § (2) bekezdés a) pontja a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (4) bekezdését az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 2. §-a iktatta be.

4

A 4. § (1) bekezdés c) pontja a 152/2023. (XII. 21.) AM rendelet 29. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdés c) pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (3) bekezdés h) pontja a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 36. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § (3) bekezdése a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (7) bekezdését a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 37. § (2) bekezdése iktatta be.

9

Az 5. § (8) bekezdését a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 37. § (2) bekezdése iktatta be.

10

Az 5. § (9) bekezdését a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 37. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A 6. § (1) bekezdése a 14/2022. (III. 30.) AM rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

12

A 6. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 10. § c) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 6. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontját az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

15

A 6. § (1) bekezdés d) pontját a 13/2024. (IV. 4.) AM rendelet 20. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

16

A 6. § (1a) bekezdését a 22/2021. (VI. 3.) AM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

17

A 6. § (3) bekezdése a 22/2021. (VI. 3.) AM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 6. § (4) bekezdés g) pontját az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 6. § (5) bekezdés b) pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 10. § e) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § (5) bekezdés c) pontja a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 6. § (5) bekezdés d) pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 6. § (11) bekezdés e) pontja a 35/2021. (X. 23.) AM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

23

A 6. § (11) bekezdés f) pontja a 35/2021. (X. 23.) AM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

24

A 6. § (11) bekezdés g) pontját a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 38. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 7. § (3) bekezdés b) pontja a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 7. § (3) bekezdés k) pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

27

A 7. § (4) bekezdése a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 9. § (1) bekezdése az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 10. § f) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 9. § (3a) bekezdését a 27/2022. (VIII. 31.) AM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

30

A 9. § (3b) bekezdését az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be.

31

A 9. § (4a) bekezdését a 27/2022. (VIII. 31.) AM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

32

A 9. § (4b) bekezdését az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

33

A 11. § (7) bekezdés b) pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

34

A 12. § (4) bekezdését a 13/2024. (IV. 4.) AM rendelet 20. § (1) bekezdése iktatta be.

35

A hatálybalépés időpontja 2024. április 7.

36

A 16. § (1) bekezdés c) pontja az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

37

A 17/A. §-t az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 8. §-a iktatta be.

38

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 9.

39

A 18. § c) pontját a 27/2022. (VIII. 31.) AM rendelet 8. §-a iktatta be.

40

A 18. § d) pontját az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 9. §-a iktatta be.

41

A 18. § e) pontját az 51/2023. (IX. 6.) AM rendelet 9. §-a iktatta be.

42

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 18/2021. (IV. 14.) AM rendelet 40. §-a iktatta be.

43

A hatálybalépés időpontja 2021. április 15.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére