BK ÍH 2020/67.
BK ÍH 2020/67.
2020.09.01.
I. Nincs akadálya az ügy vádlottak személye mentén történő elkülönítésének a másodfokú eljárásban akkor sem, ha a vádlottak egy részére tanácsülésen, míg más vádlottakra nyilvános ülésen történik az elbírálás [Be. 146. § (2) bekezdés, illetve 536. § (2) bekezdés és 589. §].
II. Nem valósul meg abszolút eljárási szabálysértés, ha a törvényszék részéről eljáró bíró a bíróság ügyelosztási rendjében a gazdasági ügyek elbírálása mellett nincs külön nevesítve mint kiemelt gazdasági ügyeket is elbíráló bíró [Be. 608. § (1) bekezdés a) és b) pont, Bszi. 10. § (1) bekezdés, 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás].
III. Nem törvénysértő az a gyanúsítotti kihallgatás, amit nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében szerez be a nyomozóhatóság [1996. évi XXXVIII. törvény 61. § (2) bekezdés, 72. §].
IV. A korábban elutasított szakértői vélemény beszerzésére irányuló indítvány ismételt előterjesztése esetén a bíróság nem köteles újból határozatot hozni, így a védő magánszakértői vélemény beszerzésére való jogosultsága nem éled fel [Be. 190. § (2)–(4) bekezdés].
V. Relatív eljárási szabálysértés megvalósul, de nem teszi a felvett bizonyítást törvénysértővé az, ha a bíróság hiányosan tájékoztatja a vádlottat és védőt az idézésben a tervezett bizonyításról [Be. 510. § (4) bekezdés].
VI. A bűnszervezet fogalma tekintetében a hierarchikus szervezettség nem jelenti valamennyi bűnszervezetben részt vevő személy hierarchiában való elhelyezkedését. A csoport konspiratív működése lényegében a korábbi fogalom összehangolt működésének feleltethető meg, amennyiben az a külvilág elől rejtve valósul meg, de nem jelenti a teljes szervezet minden tagjával való együttműködést, hanem az egyes cselekményekhez rendelt személyek összehangolt tevékenységét feltételezi [Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pont].
Az ügyben elsőfokon eljárt törvényszék ítéletében B. Z. I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki
3 rb., a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés b) pont ba) és bc) alpontjára figyelemmel a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő csalás bűntettében, melyet társtettesként és folytatólagosan követett el; – 2 rb., a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés b) pont ba) és bc) alpontjára figyelemmel, az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő csalás bűntettében, melyet társtettesként követett el és 1 rb.-t folytatólagosan; a Btk. 399. § (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott, a (4) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő és büntetendő pénzmosás bűntettében, melyet társtettesként követett el; – 42 rb., a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, aszerint minősülő és büntetendő közokirat-hamisítás bűntettében, melyből 37 rb.-t felbujtóként, és 4 rb.-t folytatólagosan követett el; – 5 rb. a Btk. 345. §-ában meghatározott, aszerint minősülő és büntetendő magánokirat-hamisítás vétségében, melyből 4 rb.-t folytatólagosan, 1 rb.-t bűnsegédként követett el; és – a Btk. 396. § (1) bekezdésében meghatározott, a (4) bekezdés szerint minősülő és büntetendő – költségvetési csalás bűntettében, melyet folytatólagosan és bűnsegédként követett el.
Ugyanezen bűncselekményekben mondta ki bűnösnek D. A. II. r. és K. M. III. r. vádlottakat is. Ezért a bíróság B. Z. I. r. és D. A. II. r. vádlottakat – halmazati büntetésül – személyenként 6 év szabadságvesztés-büntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra, K. M. III. r. vádlottat – halmazati büntetésül – 5 év szabadságvesztés büntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A IV-XXVIII. r. vádlottakat egy-egy rendbeli csalás bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés-büntetésre ítélte.
A szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát B. Z. I. r., D. A. II. r., K. M. III. r. vádlottak tekintetében börtönben határozta meg.
A bíróság rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátásról, az őrizetben töltött idő beszámításáról, a polgári jogi igényről, vagyonelkobzásról a bűnjelekről, valamint a bűnügyi költségről.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint I., II., és III. r. vádlottak hitelintézetek megtévesztése révén, stróman ügyvezetők (IV-XXVIII. r vádlottak) által „irányított”, valós gazdasági tevékenységet nem végző gazdasági társaságok nevében és részére, részben más személyek felhasználása révén, hamis dokumentumok, valótlan tartalmú könyvelési iratok elkészítésével és benyújtásával, hitelfelvétel útján anyagi haszonra tettek szert. Az egyes feladatköröket megosztották egymás közt, melyhez igénybe vették az X. Kft. könyvelőiroda személyi és tárgyi erőforrásait is. A stróman ügyvezetők mindhárom vádlott ismerősi, baráti, esetenként rokoni köréből kerültek ki, velük céget alapíttattak vagy céget vetettek át, és hitelt vagy hiteleket vetettek fel velük különböző pénzintézetektől.
A hitelfelvételek során az adott társaság gazdasági helyzetének a valósnál lényegesebben kedvezőbb színben feltüntetése – könyvelőinek közreműködésével – B. Z. I. r. vádlott reszortja volt. A valótlan tartalmú számlák, hamis banki és NAV igazolások előállítása, a csalásokhoz szervesen kapcsolódó egyéb informatikai feladatok elvégzése K. M. III. r. vádlott feladata volt. A hitelintézetekkel történő kapcsolattartás, továbbá ukrán állampolgárságú személyek beszervezése elsősorban D. A. II. r. vádlott személyéhez fűződött.
A hitel felvételében érintett stróman ügyvezetők a gazdasági társaságuk vagyona felett tényleges rendelkezési jogosultsággal nem bírtak. Az I., II. és III. r. vádlottak, valamint utasításaik alapján a közreműködő személyek és a gazdasági társaságok bejegyzett vezető tisztségviselői a hitelfelvételben érintett társaságokat egymás közti körbeszámlázás útján a pénzforgalmat felduzzasztva hitelképessé tették, és a gazdasági társaságok nevében 2005. szeptember 22. napja és 2011. január hó 20. napja közötti időszakban különböző összegű kölcsönszerződéseket kötöttek a sértett hitelintézetekkel.
A hitelek folyósítására egyik esetben sem került volna sor a hitel-visszafizetési készséget és képességet érintő megtévesztő magatartás hiányában.
A vádlottak cselekményeikkel három pénzintézet sérelmére összesen 510 910 138 forint kárt okoztak. A jogosulatlanul megszerzett pénzösszeget fiktív számlák alapján az érintett gazdasági társaságok között többször körbeutalták, majd részben az I-III. r. vádlott, részben a stróman ügyvezetők azt felvették.
Az ügyész B. Z. I. r., D. A. II. r. és K. M. III. r. vádlott terhére, cselekményük téves minősítése, a bűnszervezet mellőzése, a büntetés kiszabására vonatkozó szabály téves alkalmazása miatt és büntetésük súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, amit a fellebbviteli főügyészség átiratában fenntartott.
I-III. r. vádlottak és védőik eljárási szabálysértésre hivatkozással hatályon kívül helyezés, bizonyítottság hiánya miatt felmentés végett, továbbá téves minősítés miatt, a bűncselekmények száma, illetőleg rendbelisége miatt, illetve a társtettesi elkövetés megállapítása miatt is, továbbá enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést.
A IV. r., XII. r., XVII. r., XXV. r., XXVI. r. és XXVIII. r. vádlottak részben felmentésért, részben a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú ítélet felülbírálatát nyilvános ülésen indítványozta, majd ezen indítványát módosította, és a perorvoslatok elbírálására tanácsülés kitűzését indítványozta. Az ítélőtábla a fellebbezéseket a IV. r., XII. r., XVII. r., XXV. r., XXVI. r. és XXVIII. r. vádlottak vonatkozásában – tekintettel a fellebbviteli főügyészség indítványára – a Be. 598. § (2) bekezdése és a 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet 82. § (2) bekezdése alapján tanácsülésen bírálta el. B. Z. I. r., D. A. II. r., K. M. III. r. vádlottak, illetve védőik nyilvános ülés tartására irányuló kérelmet terjesztettek elő, ezért vonatkozásukban az ítélőtábla az ügyet a Be. 146. § (2) bekezdése alapján elkülönítette, és a reájuk nézve előterjesztett fellebbezések elbírálására a Be. 598. § (5) bekezdése és a 74/2020. (III. 31.) Korm. r. 82. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tűzött ki.
Az elkülönítést kifogásoló védői indítványok kapcsán megjegyezte az ítélőtábla, hogy fő szabály szerint az ügy egységes másodfokú elbírálása valóban indokolt. A másodfokú elbírálás során az ügy elkülönítésekor hatályos volt a 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről. A rendelet 51. § (1) bekezdése szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság az eljárási cselekmény megkezdése előtt hivatalból vizsgálja, hogy az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályaira vagy a járványhelyzettel összefüggő más okra figyelemmel megtartható-e a tervezett eljárási cselekmény. A (2) bekezdés alapján az eljárási cselekmény megkezdése előtt az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályaira vagy a járványhelyzettel összefüggő más okra figyelemmel megjelölhető olyan körülmény, amely az eljárási cselekmény megtartását akadályozhatja, illetve amelyet az eljárási cselekmény megkezdése előtt figyelembe kell venni. Tekintettel arra, hogy a bíróság bizonyítást nem kívánt felvenni, így tárgyalás kitűzése nem volt indokolt, ellenben a fellebbezéssel élő vádlottak közül hat vádlott és védője nem kérte az ülés kitűzését, ezért a másodfokú bíróság lehetőséget látott a vádlottak személye mentén történő elkülönítésre a Be. 146. §-a, illetve 536. § (2) bekezdése és 589. §-a alapján. Megjegyzendő, hogy gyakran előfordul olyan eljárásjogi helyzet, ahol akár tényálláson belül is külön fejeződik be az eljárás az egyes vádlottakra, így például a büntetővégzésbe valamely vádlott belenyugszik, míg további vádlottakra folytatódik az ügy tárgyalás kitűzésével, előkészítő ülésen is befejeződhet egyes vádlottakra jogerősen az eljárás, míg másokra folytatódik, ezt követően az elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetését követően emelkedhet jogerőre az ügy egyes vádlottakra. Az Európai Unió Bírósága még arra is rámutatott a C-377/18. számú ügyben, hogy a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásaival és a tárgyaláson való jelenlét megerősítéséről szóló 2016/343 európai és parlamenti irányelvvel még az sem ellentétes, ha a tényállás rögzíti azon személyek nevét is, akikre az eljárás még nem fejeződött be, feltéve, ha egyértelműen rögzítésre kerül, hogy az említett vádlottakkal szemben külön eljárás van folyamatban, és hogy bűnösségüket még nem állapították meg.
A bejelentett, felmentést is célzó perorvoslatok folytán az ítélőtábla a Be. 590. § (1) és (2) bekezdése alapján – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást, az ítélet megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását arra tekintet nélkül bírálta felül, hogy ki és milyen okból fellebbezett (teljes revízió).
Az ítélőtábla ugyanakkor alkalmazta a Be. 590. § (9) bekezdésében írtakat is, nevezetesen a felülbírálat az ítéletnek csak a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó részére terjedt ki.
A bizonyítási eljárás és az eljárási szabályok megtartásának revíziója
A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le. Nem vétett sem abszolút eljárási szabálysértést [Be. 608. § (1) bekezdés a)-f) pont], sem olyan relatív perjogi hibát [Be. 609. § (1), (2) bekezdés], mely az érdemi felülbírálatot kizárná.
1. Az ítélőtábla nem osztotta azon védői hivatkozást, hogy az elsőfokon eljárt bíróság nem volt törvényesen megalakítva, mert az elsőfokon eljárt bíró nem volt nevesítve a törvényszék ügyelosztási rendjében, mint kiemelt gazdasági ügyeket tárgyaló bíró, ami a Be. 608. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti hatályon kívül helyezési ok.
Ezzel szemben megállapítható, hogy az ügy hatályon kívül helyező végzés folytán 2018. július 19. napján érkezett a törvényszékre.
Az ekkor hatályos 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról (Bszi.) 10. § (1) bekezdése szerint az ügyelosztási rend tartalmazza, hogy az adott bíróságon milyen összetételű és számú tanácsok működnek, a bírák, a tanácsok – ideértve a kirendeléssel foglalkoztatott bírákat is – és a törvényben meghatározott ügyben az egyesbíró hatáskörében eljáró bírósági titkárok melyik ügycsoportba tartozó ügyeket intézik, akadályoztatásuk esetén ki jár el helyettük, az ügyek elosztására melyik bírósági vezető jogosult, továbbá, hogy az ügyek elosztása milyen módon történik. Az ügyelosztási rend a tárgyalási tevékenységet folytató bírósági vezetők által tárgyalt ügyek körét és az ezekre vonatkozó elosztási módot is magában foglalja. Az ügyelosztási rend rögzíti mely tanácsok, bírók járnak el a Be. szerinti gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények miatt indult ügyekben.
Megjegyzendő, hogy ezen utóbbi mondatban rögzített szabály az elbíráláskor hatályos törvényben már nincs benne, de az ügy érkezésekor tartalmazta.
Megállapítható azonban, hogy a Bszi. idézett szabálya nem sérült.
A törvényszék elnökének 2017.El.III.A.12. számú 2018. július 1. – december 31. közötti, a büntető ügyszakra vonatkozó ügyelosztási rend 3.6. pontja szerint „Az elsőfokon eljáró tanácsok közül gazdasági ügyeket a 17., 24., és a 26. tanács tárgyal.”
Az 1. számú mellékletből megállapítható, hogy az ügyben elsőfokon eljárt dr. H. P. a 17. számú tanácsot vezeti. Az ügyelosztási rend I. számú melléklete szerint ezentúl dr. H. P. tanácsához „a törvényszék, mint elsőfokú bíróság hatáskörébe tartozó ügyek elbírálása tartozik.”
A gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények így egyaránt beletartoznak az elsőfokon törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyekbe, de a külön is nevesített gazdasági ügyekbe is. Megállapítható, hogy dr. H. P. bíró referádája nem szűkül le a kiemelt gazdasági büntetőügyekre, hanem az összes gazdasági büntetőügyre kiterjed. (Ellentétben a 2. számú mellékletben megjelölt azon polgári ügyszakos bírókkal, akiknek a referádája már csak a törvényszék mint elsőfokú bíróság gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekményeire terjedt ki.)
Azt is érdemes kiemelni, hogy az ügyelosztási rendtől történő eltérés esetén sem jöhetne szóba a törvényes bírótól történő elvonás esete, hiszen azt a Bszi, és a kapcsolódó OBH elnöki utasítás, és az azoknak megfelelően a törvényszék ügyelosztási rendje is lehetővé teszi.
Ilyen eltérésre jelen ügyben nem került sor, de a Bszi. 10. § (2) bekezdése szerint az ügyelosztási rendtől az eljárási törvényekben szabályozott esetekben, továbbá igazgatási úton a bíróság működését érintő fontos okból lehet eltérni.
A 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás 119. § (2) bekezdése szerint „eltérésre adhat okot különösen, ha az ügy soronkívüliséggel érintett, továbbá kiemelt jelentőségű, nagy munkaigényességű ügy”.
A törvényszéken irányadó ügyelosztási rend 3.4. pontja szerint pedig eltérésre ad okot, ha az ügy „újraindult” a törvényszéken.
Megállapítható, hogy még abban az esetben is törvényes lett volna a tanács eljárása, ha eltért volna a törvényszék az ügyelosztási rendtől, hiszen az kiemelt jelentőségű, nagy munkaigényességű ügy és hatályon kívül helyezés folytán újraindult ügy.
2. Nem valósult meg az ukrán állampolgárságú terheltek majd tanúk kihallgatása során sem olyan eljárási szabálysértés, ami a tanúként tett vallomásaik felhasználását kizárná a Be. 167. § (5) bekezdése alapján. Nem fogadható el azon védői érvelés, hogy terhelti kihallgatást kizárólag a Be.-ben megjelölt nyomozóhatóságok foganatosíthattak volna, ráadásul a magyar nyelv nem tudása miatt kötelező lett volna a védő részvétele.
A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény 61. § (2) bekezdése alapján az eljárási jogsegély kiterjedhet különösen nyomozási cselekmények teljesítésére, bizonyítási eszközök felkutatására, a terhelt és a tanú kihallgatására.
Ugyanezen törvény 72. §-a alapján a magyar bíróság vagy ügyész által külföldi hatósághoz intézett eljárási jogsegély iránti megkeresésre e fejezet 1. Címének rendelkezéseit [így a 61. § (2) bekezdését] kell megfelelően alkalmazni.
Mindezek alapján az ukrán állampolgárságú tanúk korábbi gyanúsítotti kihallgatásának nem volt akadálya, az ukrán hatóságok is közölhettek alapos gyanút eljárási jogsegély keretében.
K. M. III. r. vádlott védőjének azon hivatkozása, hogy a korábbi Be. 46. § d) pontja alapján kötelező lett volna a védő kirendelése számukra, nem áll fenn, hiszen ezen tanúk magyar nyelven tették meg gyanúsítotti vallomásukat, védő közreműködését nem kérték. Eljárási pozíciójuk változását követően tanúként sem kifogásolták a korábbi kihallgatásuk körülményeit, hanem az ott tett vallomásukat fenntartották.
A Be. 527. § (1) bekezdése nem zárja ki a tanú korábban tett terhelti vallomásának ismertetését és felhasználhatóságát, sőt a Be. 177. § (5) bekezdéséből következően annak nincs akadálya.
A nyomozás felfüggesztése sem ütközött az eljárási rendelkezésekbe.
A nyomozás alatt irányadó eljárási törvény szerint az ügyész határozattal felfüggeszti a nyomozást, ha jogsegély iránti megkeresés külföldi hatóság általi teljesítése szükséges és további, Magyarországon elvégzendő nyomozási cselekmény már nincs [régi Be. 188. § (1) bekezdés e) pont].
Valójában pontosan ez történt. Az a körülmény, hogy már a nyomozás formális felfüggesztését megelőzően elkezdődött a nemzetközi jogsegély teljesítése, nem jelent még relatív eljárási szabálysértést sem. Addig, amíg a hazai nyomozóhatóságnak elvégzendő nyomozási munkája volt, nem függeszthette fel az eljárást. Éppen az lett volna a törvénysértő, hogy a felfüggesztés alatt a régi Be. 188. § (6) bekezdését megsértve a gyanúsítottak személyét érintő eljárási cselekményt végez a nyomozóhatóság. A nyomozás felfüggesztését követően a kétéves objektív nyomozási határidő elteltét követően beszerzett bizonyíték felhasználása így nem törvénysértő, hiszen a felfüggesztés időtartamát a nyomozási határidőbe nem kell beszámítani.
Megjegyzendő ugyanakkor az, hogy a kétéves objektív nyomozási határidőt követően esetlegesen eljárási szabálysértéssel beszerzett bizonyíték felhasználásának sincs akadálya, ha a bíróság a bizonyítási cselekményt megismétli, és ugyanazt az eljárási cselekményt maga is elvégzi.
Összességében megállapítható, hogy az ukrán állampolgárságú tanúk kihallgatása sem a régi Be., sem a hatályos Be. alapján nem törvénysértő módon beszerzett bizonyíték, így azok kirekesztésének nincs indoka.
3. K. M. III. r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában hivatkozott arra, hogy 2019. június 6. napján indítványt terjesztett elő B. G. szakértőként történő kirendelésére, de a törvényszék határozatot nem hozott, így a Be. 190. § (2)–(4) bekezdés alapján nem tudott magánszakértői véleményt beszerezni, hiszen annak feltétele a védői indítvány elutasítása.
Az iratokból azonban az állapítható meg, hogy 2019. február 11. napján megtartott tárgyaláson már előterjesztette K. M. III. r. vádlott védője a B. G. szakértő kirendelésére irányuló indítványát, amit a bíróság az V. számú végzésével elutasított.
Ezt követően abban a helyzetben volt a védő, hogy a Be. 190. § (2) bekezdése alapján megbízást adjon magánszakértői vélemény elkészítésére, és erről a bíróságot köteles lett volna az (5) bekezdés szerint nyolc napon belül tájékoztatni.
Ezt követően az ismételten előterjesztett, de már elutasított bizonyítási indítvány ismételt elutasításának mellőzése nem jelent eljárási szabálysértést. A magánszakértői vélemény beszerzésére nyitva álló határidő nyilvánvalóan nem éled fel újabb, ugyanazon szakértő kirendelésére irányuló indítvány ismételt előterjesztésével.
4. A Be. 510. § (4) bekezdésében foglalt szabály megsértésével kapcsolatos védői észrevétel részben alapos. Kétségtelenül nem tájékoztatta minden alkalommal a Be. 510. § (4) bekezdése alapján a bíróság a vádlottakat, védőket és az ügyészséget, hogy az adott tárgyalási napon milyen bizonyítást tervez. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a bíróság ehhez „kötve” van, ami azt jelentené, hogy az ilyen tárgyalási napokon nem is csinálhatott volna semmit, ha a tájékoztatás elmarad. Épp a színvonalas védői beadványok tanúsítják, hogy a mégoly terjedelmes ügyben is a védői felkészültség hiánya sosem volt akadálya a „hatékony védelemnek” [Be. 3. § (1) bekezdés].
Megjegyzendő, hogy a nem tervezett, de – például a védő által – előállított tanú kihallgatásának sincs eljárásjogi akadálya.
A tényállás megalapozottságának felülbírálata.
Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének alapvetően eleget tett, azonban a megállapított tényállás hiányosság [Be. 592. § (2) bekezdés a) pont] és iratellenesség [Be. 592. § (2) bekezdés c) pont] miatt részben megalapozatlan. E megalapozatlanság nem teljes, kevésbé súlyos, ezért a másodfokú eljárásban kiküszöbölhető volt a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja alapján.
A felmentésre irányuló vádlotti és védői perorvoslatok eredményre nem vezethettek, mert a bizonyítékértékelésen keresztül vitatták a bűnösség kimondását. Meggyőző indokolást adott a törvényszék arra, hogy a vád tárgyává tett cselekményeket tagadó vádlottak vallomásaival szemben milyen bizonyítékokra alapította a tényállást, és mely bizonyítékokat fogadott el hitelt érdemlőnek.
A másodfokú bíróság a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölését követően az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 593. § (3) bekezdése értelmében a helyesbített tényállás alapján bírálta felül.
A helyesbített tényállás alapján felülbírált ügyben helyesen következtetett az elsőfokon eljárt bíróság a vádlottak bűnösségére, azonban részben tévedett a cselekmények minősítése és az alkalmazandó Büntető Törvénykönyv körében is.
A vagyon elleni bűncselekmények minősítése
A vagyon elleni bűncselekménynél eldöntendő kérdés volt, hogy megvalósult-e a csalás, dönteni kellett a vagyon elleni bűncselekmény rendbeliségéről, arról, hogy természetes vagy folytatólagos egység megállapítható-e. Eldöntendő kérdés volt, hogy mely vádlottak valósították meg a bűncselekményt tettesként, társtettesként, felbujtóként, esetleg bűnsegédként.
Az 1978. évi IV. törvény 318. §-a (illetve a Btk. 373. § (1) bekezdése) értelmében a csalást az valósítja meg, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz. A csalásnál a tévedésbe ejtésnek okozati összefüggésben kell lenni a károkozással, másképpen a bűncselekmény nem állapítható meg.
A bűnösség kérdése tehát már annak alapján is eldönthető volt, hogy a hitel felvételében közreműködő B. Z. I. r., D. A. II. r. és K. M. III. r. vádlottak tudtak a hitel-visszafizetési képtelenségről, arról, hogy a hitelfelvételhez a nevüket adó személyeknek a hitel visszafizetésére nem is volt reális lehetőségük (Kúria Bfv.II.11/2013/5.). Mindezek alapján törvényes a cselekmény csalásként történő minősítése.
Vizsgálta az ítélőtábla, hogy B. Z. I. r., D. A. II. r. és K. M. III. r. terheltek tényállás szerint magatartása a csalás bűncselekménye szempontjából tényálláson belüli (tettesi, társtettesi) vagy tényálláson kívüli (bűnsegédi) elkövetői alakzat megállapításához vezet.
A csalást tettesként csak az követheti el, akinek a magatartásával összefüggésben a károkozás bekövetkezett. A hitelt felvevő személyek cselekménye kétségtelenül ilyen volt. A szervezők és a hitelfelvevők által elkövetett bűncselekmények minősítése szempontjából az elkövetői alakzat megállapításánál a Legfelsőbb Bíróság 3/2011. (X. 14.) BJE határozata az irányadó, amelyik a bírói gyakorlatot is az ilyen típusú bűncselekményeknél meghatározza.
A csalás valamennyi törvényi tényállási eleme megállapítható a hitelt felvevő személyek vonatkozásában.
Azok a vádlottak pedig, akik a tényálláson kívül a tettesre, avagy a társtettesre is ható, a bűncselekménnyel összefüggő magatartást fejtenek ki, csak részesi magatartásért vonhatók felelősségre.
A csalás elkövetése többszörös okozatosságot feltételez. Tipikusan akként valósul meg, hogy a tettes tévedésbe ejtő magatartásával a passzív alanynál akarati hibát idéz elő, aki ennek következtében tesz olyan jognyilatkozatot, amelyet egyébként nem tenne meg, a jognyilatkozat következtében pedig akár ő maga, akár más személy károsodik. A tényállás megvalósításának három egymást kiegészítő okozati összefüggés megléte a feltétele. Egyrészt a magatartásnak kell előidéznie a tévedést, annak alkalmasnak, szándékosnak kell lennie, ugyanakkor e tévedés kell, hogy kiváltsa a megtévesztett vagyonjogi rendelkezését, melyből a kárnak kell bekövetkeznie (BH 2014.69.). A csalás megállapításának nem szükségszerű feltétele, hogy az elkövetési magatartás tanúsítása révén a tettes vagy más ténylegesen a jogtalan hasznot megszerezze, elégséges, ha a saját vagy más részére való jogtalan haszonszerzés a tettes célja, az elkövetési magatartást e cél elérését kívánva valósítja meg. Aki a tévedésbe ejtésben részt vesz, akkor is tettes (társtettes), ha a célba vett haszonnak nem, vagy nem mindig lesz részese (Kúria Bfv.III.1.571/2018/14. számú határozat 34-35. pont).
Arra is rámutatott a Kúria, hogy azon vádlottak, akik a hiteligénylések szervezése, adásvételi szerződések elkészítése, vételár kialakítása, hitelfelvevőkkel kapcsolatos tevékenység, hamis igazolások elkészítése volt a cselekvősége a csalás bűncselekmény elkövetési magatartásának, a tévedésbe ejtésnek a kifejtőjévé váltak, ezáltal tényállási elemet valósítottak meg. (Kúria Bfv.III.1.571/2018/14. számú határozat 37. pont)
Azt is szükséges kiemelni, hogy abban az esetben, ha több részcselekményből tevődik össze egyrendbeli bűncselekmény valamely bank sérelmére, akkor is tettesi (társtettesi) cselekvőséget kell megállapítani, ha ugyanazon sértett hitelintézet sérelmére részben tettesi részbeni részesi cselekvőségnek tekinthető elkövetői magatartást fejtett ki a az elkövető.
A történeti tényállásban több helyen utal rá az első fokon eljárt bíróság, hogy az I-III. vádlott is követett el közvetlen tévedésbe ejtő magatartást a bankok irányába, hiszen a banki ügyintézőkkel előre egyeztettek, az okiratokat előre megküldték a banki ügyintézőknek és az egyes cégvezetők pusztán aláírni mentek be. Ennélfogva B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak társtettesként követték el a bűncselekményt.
A csalás materiális bűncselekmény, az eredmény a kár, amely bekövetkezhet a tévedésbe ejtett vagy tartott személynél (passzív alanynál), de a passzív alany rendelkezése folytán más személynél is. Tipikusan ilyen eset a banki ügyintéző megtévesztése révén a banknál bekövetkező kár. A kár a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontja alapján a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés. Amennyiben a kár nem annál a természetes vagy jogi személynél következik be, akivel szemben a tévedésbe ejtést vagy tévedésben tartást megvalósították, a bűncselekmény sértettje az, akinél a kár ténylegesen bekövetkezik (BH 1988.176.). A rendbeliséget a vagyon elleni bűncselekményt tettesként, társtettesként elkövető vádlottak cselekvősége határozza meg, így a felbujtó vagy a bűnsegéd cselekményének minősítése a tetteshez igazodik.
Helyesen járt el az elsőfokon eljárt törvényszék, amikor a tévedésbe ejtett hitelintézetekhez igazította a csalás rendbeliségét, és nem a hitelfelvevő személyek számához.
A közbizalom elleni bűncselekmények rendbelisége és elkövetési alakzata.
A közokirat-hamisítás bűntette tekintetében az elsőfokon eljárt bíróság helyesen összegezte az okirathamisítás rendbeliségét meghatározó tényezőket, mégis tévedett a rendbeliség összeszámlálásakor. Az egy gazdasági társaságot érintő valótlan társasági okiratszerkesztést tényállási pontokon belül egyrendbeli cselekménynek vette, függetlenül attól, hogy a közhiteles cégnyilvántartásnak mely adatában és mikor következett be valótlan bejegyzés. Megállapítható azonban a jogi indokolásból, hogy valamennyi valótlan változás kapcsán kimondta a bűnösséget, hiszen minden tulajdonosváltozást és ügyvezető személyére vonatkozó változást bűncselekményként határozott meg. A másodfokú bíróság a bűnösség kapcsán így nem hozott eltérő döntést, de jogi álláspontja az, hogy az egy gazdasági társaságot érintő többszöri valótlan adat bejegyzés több rendbeli (intellektuális) közokirat-hamisítást valósít meg.
A további cselekmények minősítése kapcsán helyesen döntött az elsőfokú bíróság, így helyesek a pénzmosás bűntette, az adócsalás bűntette és a magánokirat-hamisítás vétsége körében kifejtettek is.
A bűnszervezetben történő elkövetés megállapíthatósága.
Tévedett az elsőfokon eljárt törvényszék, amikor B. Z. I. r. vádlott, D. A. II. r. vádlott és K. M. III. r. vádlottak cselekményeit nem bűnszervezetben elkövetettként állapította meg.
A bűnszervezet fogalmát a Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pontja határozza meg. Az elkövetéskor hatályos jogszabály alapján három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi, vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. 2019. július 10. napjától – a Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pontjának módosítása után – a bűnszervezet legalább három személyből álló, hosszabb időre, hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.
A Btk. nem tartalmaz törvényi értelmezést sem a „hierarchikusan szervezett csoport”, sem a „konspiratívan működő csoport” fogalmának meghatározása körében. A hierarchikus szervezettség nem jelenti valamennyi bűnszervezetben részt vevő személy hierarchiában való elhelyezkedését. Amennyiben olyan adat áll rendelkezésre, amely akár egy résztvevő szervezői, koordináló, irányító szerepére vonatkozik a feladatok megosztása során, akkor e körülmény olyan alá-fölé rendeltséget jelentő személykapcsolatnak tekinthető, amely megalapozhatja a bűnszervezet megállapítását az új fogalom szerint is.
A csoport konspiratív működése lényegében a korábbi fogalom összehangolt működésének feleltethető meg, amennyiben az a külvilág elől rejtve valósul meg, de nem jelenti a teljes szervezet minden tagjával való együttműködést, hanem az egyes cselekményekhez rendelt személyek összehangolt tevékenységét feltételezi. A konspiratív működésnek a jogalkalmazói gyakorlatban van előzménye, hiszen az összehangolt működés körülményének értékelése során erre gyakran tértek ki a bírósági határozatok indokolásai (BH 2003.6., 2007.403., EBH 2007.1677., BH 2009.96., 2009.196., EBH 2010.2211.). Ezek alapján a konspiráció alatt egyfajta titkos szervezettség és leplezett működés értendő, melynek célja a csoport tényleges tevékenységének elfedése. A konspiráció célja a hatósági felderítés meghiúsítása is, annak elérése, hogy a titokban történő szerveződés folytán a bűncselekmény és az elkövetők személye a külvilág számára ne legyen felismerhető, belső információk ne kerüljenek ki.
Az ítélet tényállása azt rögzítette, hogy a B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlott alkotta csoport tagjai között megállapítható az irányító-irányított, vezető-vezetett, utasítást adó-utasított személykapcsolat. Az ő viszonyukban ez a hierarchia az egyes gazdasági társaságokhoz kötődik, amit rögzített is az ítélet tényállása azzal, hogy megjelölte több cégnél is azt, hogy abban melyik vádlott töltött be vezető szerepet, melyik vádlott irányítása alatt állt, amihez a csoport tagjai konspiratív módon csatlakoztak. A hierarchia azonban nem csupán B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak vonatkozásában állapítható meg, hanem ezen vádlottak és az általuk mozgatott, a rendszerben alacsonyabb szinten elhelyezkedő ún. stróman személyek esetében is, akik részben ismerősi, részben hozzátartozói kapcsolatban vagy szociális függési viszonyban álltak B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottakkal és egymással is.
A hierarchikus jelleg értelmezése során változatlanul irányadónak tekinthetők a 2006. évi CI. törvénnyel kihirdetett és a hazai jog részét képező, az Egyesült Nemzetek keretében Palermóban, 2000. december 14-én létrejött a nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezmény megállapításai is, amely szerint a szervezett bűnözői csoport [2. cikk a) pont] strukturáltságának [2. cikk c) pont], és ekként a szervezett bűnözői csoport létrejöttének nem feltétele, hogy az fejlett hierarchiával rendelkezzen, ahogyan az sem, hogy tagsága állandó legyen, vagy tagjainak szerepét pontosan meghatározzák. A hierarchikus jelleg tehát nem jelent kidolgozott, fejlett, mereven elhatárolható döntési szinteket. A Palermói Egyezmény fogalommeghatározása nem kizárólag személyek közötti, személyi mivoltból fakadó alá-fölé rendeltséget jelent, hanem a kitűzött és végrehajtott, az adott személyhez köthető feladatmegosztás felől is megközelíthető. A hierarchikus felépítést a feladatok jellege, egymásra épülése, egymást feltételező, egymást követő jellege is alátámasztja, mely egy folyamatábrán szemléletesen bemutatható. Önmagában a rangsor a bűnszervezetben részt vevő tagok tevékenysége tartalmi kérdéseinek figyelmen kívül hagyásával nem értelmezhető. Cselekvőségük egymás tevékenységére épült és ebben az alá-fölé rendeltségen alapuló felépítés és működés tetten érhető. Ennek külvilágban megnyilvánuló jellegzetességei a tanúvallomások alapján is megerősíthetők.
A bűnszervezet irányítója elsődlegesen B. Z. I. r., D. A. II. r. terheltek voltak, és kisebb mértékben, a hozzá tartozó gazdasági társaságok esetében K. M. III. r. vádlottnak is voltak irányítói tevékenységei. Valamennyien tisztában voltak azzal, hogy a többi vádlott milyen kapcsolódó tevékenységet végez, ez az ítéleti tényállás bevezető részében, de az egyes tényállási alpontokban is rögzítésre került.
A törvényszék ítéletében helyesen taglalta B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlott cselekvőségét, tudattartalmát. Ennek során az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy mindhárman tudtak a hitelügyletek folyamatáról, a stróman személyek beszervezésétől kezdve a könyvelés hamisításán át a hiteligénylésig, majd az ily módon megszerzett pénz tisztára mosásáról.
Az elsőfokú bíróság lényegtelennek minősítette, hogy ki melyik részfolyamatot intézte, a szándékegységük közös volt, egymás tevékenységével tisztában voltak, azzal azonosultak is, hiszen a könyvelőirodában mindenkinek megvolt az ehhez kapcsolódó tevékenysége.
Érdemes utalni rá, hogy kifejezetten rögzítette a törvényszék B. Z. I. r. vádlott és D. A. II. r. vádlottak irányító szerepét a büntetés kiszabása körében.
A tényállásban rögzített csoport működése hierarchikusan szervezett volt, amit az is alátámaszt, hogy B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak tevékenysége jelentős mértékben a B. Z. I. r. vádlott által irányított könyvelőiroda személyi, szervezeti, alkalmazotti és tárgyi feltételrendszerére épült. E cég munkaszervezetén belül természetszerűen elkülöníthető az irányítói és a végrehajtói szint.
A konspiratív működésre utal különösen:
a tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégek bevonása,
a strómanok alkalmazása,
a cégek közötti átutalási forgalom személyhez nehezebben kapcsolható, elektronikus úton történő intézése,
az irodai alkalmazottak banki ügyintézéssel való megbízása,
a bűncselekmények eredményét elfedő és a felderítését akadályozó, ellenőrizhetetlen körbeutalások, téves utalások rendszere,
a külföldi, romániai székhelyű céggel bonyolított fiktív számlaforgalom,
a cégek székhelyéhez képest eltérő településen lévő hitelintézetekben való hitelügyintézés,
a hitelfelvételek után a cégek elérhetetlenné tétele a cégek székhelyszolgáltatóhoz történő bejegyeztetése és ukrán állampolgárságú személyek részére történő átírása útján.
A vádlottak tevékenységére jellemző volt továbbá a koordináció mellett a végrehajtás ellenőrzése is, amikor az átutalások megtörténtétől, a pénz felhasználásáról egyeztettek az irodai és banki alkalmazottakkal vagy egymással.
A NAV előtti eljárásban és a büntetőeljárásban az egyes beszervezett személyek felkészítése a vallomástételre.
A konspiratív működést jellemzi az is, hogy az egyes bűnszervezetben részt vevő vádlottak milyen feladatokban működtek közre, így
cégalapításban,
könyvelés vezetésében,
cégvezető keresésében, kiválasztásában,
ügyvédek bevonásában (olyan ügyvédek bevonásában, akik elég felületesek ahhoz, hogy terveiket végrehajtsák),
a bankból történő pénzfelvétel megszervezése,
a pénz leadásának megszervezése,
a székhelyszolgáltató cégek keresése,
cégek továbbértékesítésének megszervezése, ehhez például ukrán állampolgárok keresése, meggyőzése,
a valóságalap nélküli számlaforgalom generálása, bonyolítása az ügyletekbe bevont cégek segítségével,
ingatlanok keresése, színleges tulajdonos személyének kiválasztása,
a feladat szétosztása nyilvánulhat meg a könyvvizsgáló felkérése tekintetében is (a könyvvizsgálóval való kapcsolattartás),
meghatározott vádlotthoz (III. r. vádlott) köthető a hamis okiratok, igazolások, bélyegzőlenyomatok, eredménykimutatások, hamis pénzforgalmi számlák, valótlan tartalmú mérleg, főkönyvi kivonatok, társaságiadó-bevallások elkészítése,
a bűnszervezet működéséhez kapcsolódik egyes vádlottak saját ruhatárból történő felöltöztetése,
hitelkérelem koordinálása, ügyintézése, mások bankba elkísérése,
számítástechnikai infrastruktúra kezelése,
társasági székhely áthelyezéséhez a székhely biztosítása,
hitelfelvételek irányítása,
a kiürült, kimerült cégek értékesítése, a hitelfelvevők elkísérése és elszállítása a pénzintézetbe,
a bejegyzett tulajdonosok helyett a társaságok feletti irányítás megszervezése és azoknak a bűncselekményhez történő felhasználása,
az esetlegesen létrejött szervezet működésével kapcsolatba kerülő személyek ügyvédi nyilatkozatra történő felkészítése, felöltöztetése, a meginduló büntetőeljárásban a kapcsolódó személyek jogi képviseletéről és vallomásaik megszervezéséről történő gondoskodás,
a banki hitelügyintézésben történő kapcsolattartás során az érintett személyek betanítása, felkészítése,
a vádlottak közötti kommunikáció konspiratív módjának szervezettsége, a vádlottak által használt telefon gyakori váltogatása.
A konspiratív jelleg kizárását nem alapozhatja meg az elsőfokú bíróság azon érvelése, hogy a könyvelőirodában történt bűncselekményekről mind az alkalmazottak, mint az ügyfelek is tudtak, és az városszerte közismert volt, mert a vádlottak többek között az ehhez szükséges eszközöket sem rejtették el. A jogszerű működésre, az ügyfelek felé szabályosnak látszó üzleti tevékenységre való rátelepedés esetén a konspiráció vizsgálata részben más szempontokon is kell, hogy alapuljon, mint abban a bűnszervezeti működésben, amely eleve bűncselekmények céljára jött létre. A konspirációt azon körülmény mindenképp erősíti, hogy a legfőbb irányító I. r. vádlott a vállalkozás vezetését ugyancsak stróman ügyvezetőre, a XII. r. vádlottra bízta, akivel szemben a tényleges tevékenységirányítóként az ügyfelek és a szerződő partnerek előtt már saját maga jelent meg [BH 2019.259. „II. Bűnszervezet létrejöhet úgy is, hogy a korábban törvényesen működő csoport tagjai súlyos megítélésű bűncselekmények elkövetését határozzák el és szervezetük kereteit felhasználva azokat meg is valósítják, feltéve, hogy működésük kapcsán fennállnak a bűnszervezet alanyi és tárgyi feltételei; az abban résztvevők magatartása bűnszervezetben elkövetettként értékelendő és velük szemben a büntetést erre figyelemmel kell kiszabni].”
A 2005. szeptember 22. napja és 2011. január 20. napja közötti elkövetési időtartam tükrében a hosszabb időre szervezettség is megállapítható.
A feladatkörök elkülönülésével a hierarchikus felépítés megállapítható, csakúgy, mint a szervezet konspiratív jellege is. B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak tudata átfogta tevékenységük illegális jellegét, és tetten érhető a lebukás elkerülésére irányuló együttműködésük is. A tényállás alapján tehát megállapítható, hogy a bűnszervezet tagjai között – B. Z I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak esetében is – a szervezettség, a tervszerűség, az összehangoltság vitathatatlanul megállapítható.
A tárgyi körülmények pedig elegendő alapot adnak arra a következtetésre, hogy B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy magatartásuk nem elszigetelt, hanem egy meglévő mechanizmushoz kapcsolódó, azt irányító illegális tevékenység (Kúria Bfv.II.86/2020/6.). Ezen terheltek felismerték, hogy a szervezet összehangoltan működik a hosszú távú célok megvalósítása érdekében.
A bűnszervezettel érintett terheltek tudattartalmát rögzítette az elsőfokú bíróság, arról számot is adott, még akkor is, ha abból helytelen következtetést vont le. A bűnszervezetben elkövetés megállapítására csak a konkrét bűncselekmény megvalósításának körülményei adhatnak alapot (4/2005. BJE határozat indokolás V/5-6. bekezdés). A jogegységi határozat II. pontjában elvi éllel rögzítette, hogy a korábbi Btk. 98. § (1) bekezdése, illetve jelenleg a Btk. 91. § (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha az elkövető tudata a bűnszervezet [korábbi Btk. 137. § 8. pontjában, a Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pontjában] meghatározott tárgyi ismérveit átfogja. A tudati helyzet megállapítása a bűnszervezet törvényi fogalmi elemei szerinti ténybeli körülményeken alapul, amelyek felismerése az I-III. rendű terhelt számára adott volt. Ehhez képest az elkövető tudatának nem arra kell kiterjednie, hogy a bűnszervezet a törvényi előfeltételek szerint létrejött, hanem arra, hogy a bűnszervezet tárgyi sajátosságainak ismeretében annak „működéséhez” csatlakozik, illetve annak keretében cselekszik. E tudattartalom csak szándékos, viszont egyenes és eshetőleges szándékú egyaránt lehet (BH 2019.261., Bfv.III.849/2019/12.)
Figyelemmel arra, hogy az elsőfokon eljárt törvényszék a bűnszervezetre vonatkozó szabályok megváltozására tekintettel alkalmazta az elbíráláskor hatályos Büntető Törvénykönyvet, a másodfokon eljárt ítélőtábla az elkövetéskori büntető törvénykönyvet alkalmazta, mert megállapította, hogy az elbíráláskori törvény alapján a vádlottak cselekménye nem bírálandó el enyhébben.
Mindezek alapján az ítélőtábla a törvényszék ítéletét megváltoztatta, és az I-III. r. vádlottak terhére megállapított cselekményeket az elkövetéskori büntető törvénykönyv szerint minősítette
3 rb. társtettesként és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [1978. évi IV. törvény 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (7) bekezdés b) pont]; 2 rb. társtettesként elkövetett csalás bűntettének melyből 1 rb. folytatólagos [1978. évi IV. törvény 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (6) bekezdés b) pont]; társtettesként elkövetett pénzmosás bűntettének [1978. évi IV. törvény 303. § (3) bekezdés a) pont és b) pont, (4) bekezdés a) pont és b) pont]; folytatólagosan és bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettének [1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdés, (4) bekezdés]; 64 rb. közokirat-hamisítás bűntettének, melyből 37 rb.-t felbujtóként, 26 rb.-t bűnsegédként követett el [1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés c) pont]; 5 rb. magánokirat-hamisítás vétségének, melyből 4 rb.-t folytatólagosan, 1 rb.-t bűnsegédként követett el (1978. évi IV. törvény 276. §).
B. Z. I. r., D. A. II. r. és K. M. III. r. vádlottak esetében a büntetést, mint bűnszervezetben elkövetőkkel szemben tekintette kiszabottnak. Ebből következően B. Z. I. r., D. A. II. r. és K. M. III. r. vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
Az ítélőtábla B. Z. I. r., D. A. II. r. és K. M. III. r. vádlottakat végleges hatállyal eltiltotta a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja, illetve igazgatója, a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagja, illetve egyéni vállalkozó vagy civil szervezet tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától.
Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról.
A büntetéskiszabási rendelkezések indokolása.
A törvény a bűnszervezetben történő elkövetéshez súlyos jogkövetkezményeket, valójában önálló büntetéskiszabási rendszert kapcsol. A bűnszervezet tagjaként vagy annak megbízásából elkövetés nem egyes különös részi deliktumok minősített esete, hanem a bűnszervezetben elkövetéshez kapcsolódó jogkövetkezmények általános részi elhelyezése révén, elvileg valamennyi szándékos bűncselekményhez kapcsolódhat. A szándékos elkövetés mellett feltétel azonban még, hogy az elkövető ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket kövessen el (Kúria Bfv. II. 86/2020/6).
A bűnszervezetben elkövetéshez kapcsolódó súlyosabb jogkövetkezmény, hogy a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik, de a büntetési tétel felső határa itt sem haladhatja meg a húsz évet [1978. évi IV. tv. 98. § (1) bekezdés].
Az első fokon eljárt bíróság helyesen feltárta az irányadó enyhítő és súlyosító körülményeket, és azokat, összevetette a büntetéskiszabás egyéb elveivel.
A vádhatóság alapvetően helyesen mutatott rá, hogy a vádlottakkal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetések igen enyhék. Különösen igaz ez azon vádlottak esetében, akikkel szemben az ítélőtábla megállapította a bűnszervezetben történt elkövetést. Mégsem találta alaposnak a másodfokú bíróság az ügyészségnek a kiszabott büntetések súlyosítására irányuló indítványát.
A 2/2017. (II. 10.) AB határozat alkotmányos követelményként fogalmazta meg az eljárás elhúzódása esetén e tény enyhítő körülményként történő értékelését. Az eljárás elhúzódását az időmúlás mint enyhítő körülmény mellett is figyelembe kell venni a büntetés kiszabása során.
Az eljárás elhúzódásának tényszerű megállapítása és enyhítő körülménykénti figyelembevétele nem azonos a törvényszék által értékelt időmúlással mint enyhítő körülménnyel.
Az időmúlásnak az 56. számú BK véleményben szereplő meghatározása (III. 10-11. pont) a bűncselekmény elkövetésétől eltelt hosszabb időt értékeli, míg az eljárás elhúzódásának vizsgálata az alapos gyanú közlésének időpontjától kezdődik. Az időmúlás objektív tényező, míg az eljárás elhúzódásának a rögzítése az ítélet indokolásában a bírósági inaktivitás elismerésére is utal.
Mind az eljárás elhúzódásából a vádlottakat ért, a büntetés célján túlmutató, mind pedig a védekezéshez való jog csorbításából eredő hátrányok kompenzálását az ítélőtábla az ezen körülmények hiányában kiszabandó büntetések lényeges enyhítésével látta megvalósíthatónak.
B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a nyomozástól kezdődően nagyszámú eljárási cselekményen kellett a vádlottaknak jelen lenni, ahol nyilvánvalóan a szabad mozgáshoz való joguk értelemszerűen korlátozva volt még akkor is, amikor nem volt velük szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelve.
További enyhítő körülmény B. Z. I. r. vádlott esetében az igazolt betegségei, a kiskorú beteg gyermekről történő gondoskodás.
Ezért az ítélőtábla B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak vonatkozásában megállapított bűnszervezetben történt elkövetés ellenére a velük szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott, tartamát tekintve a büntetési tételkeret alsó határában, illetve azt kevéssel meghaladóan megállapított szabadságvesztés-büntetések súlyosítását nem tartotta indokoltnak.
A bűnszervezet megállapítása folytán a B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozata az 1978. évi IV. tv. 42. § (3) bekezdése alapján fegyház, azonban az ítélőtábla az enyhébb büntetés kiszabása során megjelölt indokok alapján, a 45. § (2) bekezdése alkalmazásával eggyel enyhébb, börtön végrehajtási fokozatot állapított meg velük szemben.
Az 1978. évi IV. tv. 47. § (4) bekezdésének d) pontja alapján e vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
Az összességében kiemelkedően magas összegű kárt okozó bűncselekményeket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett B. Z. I. r., D. A. II. r. és a K. M. III. r. vádlottak méltatlanná váltak a cselekmények idején folytatott foglalkozásuk gyakorlására, ezért őket az ítélőtábla attól az 1978. évi IV. tv. 56. § (1) bekezdés b) pontja és az 57. § (1) bekezdése alapján végleges hatállyal eltiltotta.
(Debreceni Ítélőtábla Bf.II.291/2020/22.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás