• Tartalom

693/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet

693/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet

a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának támogatásáról1

2021.05.28.

A Kormány

az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. §-ára,

a 7. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) – e rendeletben és a munkaerőpiaci programban meghatározottak szerint – vissza nem térítendő támogatást nyújt a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 3. § 15. pontja szerinti kutató-fejlesztőt (a továbbiakban: munkavállaló) foglalkoztató vagy foglalkoztatni kívánó munkaadó (a továbbiakban: munkaadó) kérelmére.

2. § (1) A támogatás időtartama a támogatási kérelem benyújtását követően legfeljebb három hónap.

(2) A támogatás havi összege munkavállalónként nem haladhatja meg a 318 920 forintot.

(3) A támogatás havi összege,

a) ha a munkavállaló – e rendelet kihirdetésének napja szerinti – bruttó munkabére 670 000 forint, vagy ezt meghaladó összeg, akkor 318 920 forint, vagy

b) ha a munkavállaló – e rendelet kihirdetésének napja szerinti – bruttó munkabére a 670 000 forintot nem éri el, akkor a 318 920 forintnak a munkavállaló bruttó munkabére és a 670 000 forint arányával számított összege.

3. § A munkaadó a támogatás igénybevételekor vállalja, hogy

a) a munkavállalót legalább a támogatás időtartamával megegyező időtartamig továbbfoglalkoztatja,

b) a munkavállaló – e rendelet kihirdetésének napja szerinti – munkabérét nem csökkenti a támogatás és továbbfoglalkoztatás időtartama alatt.

4. § (1) A munkaadó a támogatás iránti kérelmét a székhelye, illetve telephelye szerint illetékes kormányhivatalhoz nyújtja be.

(2) A kormányhivatal az (1) bekezdés szerinti kérelem tárgyában nyolc munkanapon belül határozatban dönt.

5. § (1) A támogatásra a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény és a végrehajtási rendeleteinek szabályait az e rendeletben és a munkaerőpiaci programban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)2 A támogatás a XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 4. Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap cím, 7. EU-s elő- és társfinanszírozás alcímből nyújtható.

(3) A támogatás az „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című, 2020. március 19-i, C(2020) 1863 final számú európai bizottsági közlemény [módosította: C(2020) 2215 számú közlemény, 2020. április 3., C(2020) 3156 számú közlemény, 2020. május 8., C(2020) 4509 számú közlemény, 2020. június 29., C(2020) 7127 számú közlemény, 2020. október 13.] 3.10. szakasza szerinti támogatást tartalmaz.

(4) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás halmozható más helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó, az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti állami támogatásnak nem minősülő általános foglalkoztatás-támogatási intézkedéssel, és az Atr. 2. § 1. pontja szerinti állami támogatással, feltéve, hogy az ily módon halmozott támogatás a munkáltató tekintetében nem haladja meg az érintett munkavállalók bérköltségeinek 100%-át.

(5) A támogatással kapcsolatos minden iratot a támogatási döntést követő tíz évig meg kell őrizni.

6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 7. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

7. §3

1

A rendelet a 7. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2021. február 8. napjával. A rendelet a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 58. pontja alapján a 2021. január 7-én hatályos szöveggel, 2021. február 8-án hatályba lépett. Veszélyhelyzeten a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti veszélyhelyzetet is érteni kell. A rendelet hatályát a 271/2021. (V. 21.) Korm. rendelet 1. § 57. pontja meghosszabbította. A rendeletet a 647/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet 13. § 26. pontja hatályon kívül helyezte 2021. december 1. napjával.

2

Az 5. § (2) bekezdése a 285/2021. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 7. § a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés 58. pontja alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére