• Tartalom

72/2020. (XII. 23.) BVOP utasítás

72/2020. (XII. 23.) BVOP utasítás

a büntetés-végrehajtási szervezet Biztonsági Szabályzatáról

2023.12.22.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján – figyelemmel a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény, valamint a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény, továbbá a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet előírásaira – a végrehajtandó biztonsági feladatok tervezése, szervezése és gyakorlatának egységessége érdekében a következő utasítást adom ki:

I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A Biztonsági Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára (a továbbiakban: BVOP), a büntetés-végrehajtási intézetekre (a továbbiakban: bv. intézet), intézményekre, valamint a fogvatartottak foglalkoztatását végző gazdasági társaságokra (a továbbiakban együtt: bv. szerv), és azok személyi állományára terjed ki.

2. A Szabályzat által meghatározott biztonsági feladatokat a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. törvény) és a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján, a reintegrációs célok elősegítésének figyelembevételével, az egyéni differenciálás elve szerint kell tervezni, szervezni és végrehajtani.

3. A büntetés-végrehajtási szervezet (a továbbiakban: bv. szervezet) biztonsági rendszere azon szabályok, valamint tárgyi, személyi és szervezeti elemek összessége, amely biztosítja a bv. szervezet jogszabályokban meghatározott feladatainak biztonságos körülmények közötti ellátását.

4. A bv. szervnek olyan biztonsági rendszert kell kialakítania, amely folyamatosan biztosítja
a) a fogvatartottak őrzését, felügyeletét, ellenőrzését,
b) a bv. szerv őrzését, védelmét,
c) a személyi állomány tagjainak és a bv. szerv területén tartózkodók életének, testi épségének megóvását,
d) a jogszabályban meghatározott feladatok biztonságos körülmények közötti ellátását.

5. A bv. szerv biztonsági rendszerének elemei:
a) a bv. szervezet tevékenységére vonatkozó jogszabályok és alacsonyabb szintű rendelkezések,
b) a szervezeti elemek,
c) a rendelkezésre álló személyi állomány,
d) a biztonsági létesítmények, biztonsági berendezések, technikai és kényszerítő eszközök, megfelelően kitöltött digitális és egyéb okmányok (1. melléklet).

6. Biztonsági feladatot a bv. szervezet állományának azon tagja láthat el, aki
a) kiképzett,
b) ismeri az adott feladat végrehajtására vonatkozó szabályokat, valamint a feladata ellátásához szükséges mértékben a kényszerítő eszközök, fegyverzeti és egyéb szakanyagok, a biztonsági berendezések, technikai eszközök alkalmazásának és kezelésének szabályait,
c) a napi szolgálatteljesítésre egészségügyi szempontból alkalmas.

7. A bv. szerv vezetője a fogvatartottak felügyeletével és ellenőrzésével – a jogszabályokban meghatározottak figyelembevételével – a bv. szervvel rendvédelmi igazgatási jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló személyt is megbízhat.

8. A biztonsági feladatok eredményes ellátásához biztosítani kell a szükséges adatokat, információkat, a megfelelő egyenruházatot és védőfelszereléseket, kényszerítő eszközöket, és a hírösszeköttetést biztosító, valamint az egyes feladatok végrehajtásához szükséges egyéb eszközöket.

II. FEJEZET
ALAPFOGALMAK, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

9. Biztonsági tevékenységnek minősül a bv. szerv biztonsági rendszerének működtetéséhez szükséges biztonsági feladatok végrehajtása, így különösen
a) a fogvatartott őrzése, felügyelete vagy ellenőrzése,
b) a bv. szerv, továbbá a fogvatartottak bv. szerven kívüli foglalkoztatására szolgáló terület őrzése, ellenőrzése,
c) a fogvatartottak előállítása, szállítása és egyéb célból történő kísérése,
d) a bv. intézet házirendjében, azon belül a napirendben meghatározott feladatok szervezése, végrehajtása,
e) a fogvatartottaktól a rájuk vonatkozó szabályok betartásának megkövetelése, ellenszegülés esetén a szabálykövető magatartás kikényszerítése,
f) a rendkívüli események megelőzése, megszakítása, a következmények felszámolása és a megfelelő működést biztosító állapot visszaállítása,
g) a bv. szerv zavartalan működéséhez szükséges belső rend biztosítása.
10.1 Biztonsági felügyelő a bv. szerv hivatásos állományú tagja, aki a szolgálatban lévő biztonsági tiszt – büntetés-végrehajtási gazdasági társaság (a továbbiakban: bv. gazdasági társaság) esetén munkanapokon a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető – közvetlen alárendeltségében, lőfegyverrel vagy egyéb rendszeresített kényszerítő eszközzel, eligazítás és őrutasítás vagy szolgálati utasítás alapján biztonsági tevékenységet lát el.

11. Körletfelügyelő a bv. intézet hivatásos állományú tagja, aki ellátható kényszerítő eszközzel és – ha a bv. intézet vezetője eltérően nem rendelkezett – a szolgálatban lévő körlet-főfelügyelő közvetlen alárendeltségében, eligazítás, és szolgálati utasítás alapján biztonsági tevékenységet lát el.

12. Foglalkoztatási felügyelő a bv. szerv azon tagja, aki az elöljáró által meghatározott személy közvetlen alárendeltségében, eligazítás és őrutasítás, szolgálati utasítás vagy munkaköri leírás, valamint annak biztonsági mellékletében meghatározottak szerint a fogvatartottak munkavégzését irányítja, felügyeli vagy figyelemmel kíséri.

13. A szabadlevegőn tartózkodást biztosító biztonsági felügyelő a bv. intézet hivatásos állományú tagja, aki közvetlenül a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek van alárendelve, feladatát őrhelyen lőfegyverrel, szolgálati helyen szolgálati kutyával vagy egyéb kényszerítő eszközzel látja el, az őrutasításban vagy szolgálati utasításban meghatározottak szerint és eligazítás alapján.

14. A szabadlevegőn tartózkodás felügyeletét ellátó felügyelő a bv. intézet azon tagja, aki az elöljáró által meghatározott személy közvetlen alárendeltségében, eligazítás és őrutasítás, szolgálati utasítás vagy munkaköri leírás és annak biztonsági mellékletében meghatározottak szerint látja el feladatát.

15. A járőr a hivatásos állomány vagy a fegyveres biztonsági őrség azon tagja, aki eligazítás és őrutasítás vagy szolgálati utasítás alapján, meghatározott útvonalon haladva figyeléssel és egyéb ellenőrzési feladat ellátásával hajt végre biztonsági tevékenységet.

16. A látogatás irányítása a büntetés-végrehajtási osztály kijelölt beosztottjának (reintegrációs tiszt) feladata. A látogatás felügyeletét ellátók közvetlenül a látogatást irányító alárendeltségébe tartoznak, aki együttműködik a szolgálatban lévő biztonsági tiszttel. Feladatukat a látogatást vezető elöljáró irányításával, eligazítása alapján és a bv. intézet vezetőjének a látogatás rendjére vonatkozó írásos rendelkezéseinek betartásával végzik.

17. Fegyveres biztonsági őr (a továbbiakban: FBŐ) a bv. szervvel munkavállalói jogviszonyban álló személyi állományi tag, aki a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Szervezeti törvény) alapján lát el őrzési, biztosítási feladatokat.

18. A Szabályzat alkalmazásában a szolgálatteljesítési hely az a helyiség vagy terület, ahol a bv. szerv személyi állományának tagja feladatait eligazítás és őrutasítás, szolgálati utasítás vagy a munkaköri leírás biztonsági melléklete alapján látja el. A szolgálatteljesítési helyhez tartozik a felállítási hely és a kijelölt mozgási terület. A szolgálatteljesítési hely lehet őrhely vagy szolgálati hely.

19. Őrhely az a szolgálatteljesítési hely, ahol a bv. szerv hivatásos állományú tagja vagy az FBŐ a bv. szerv védelmét és a fogvatartottak őrzését eligazítás, valamint őrutasítás alapján lőfegyverrel látja el.

20. Szolgálati hely az a szolgálatteljesítési hely, ahol a bv. szerv személyi állományának tagja a biztonsági tevékenységet eligazítás, szolgálati utasítás vagy a munkaköri leírás biztonsági melléklete alapján látja el.

21. Az őrutasítás az a szolgálati okmány, amelyben meg kell határozni az őrhelyre beosztottak jogállását, kötelességeit, feladatait, az annak ellátásához szükséges felszerelést és az összeköttetés rendjét.

22. A szolgálati utasítás az a szolgálati okmány, amelyben meg kell határozni az adott szolgálati tevékenységre beosztottak jogállását, kötelességeit, feladatait, az annak ellátásához szükséges felszerelést és az összeköttetés rendjét.

23. A munkaköri leírás biztonsági melléklete az a szolgálati okmány, amely a bv. szerv azon személyi állományának részére határozza meg a fogvatartás biztonságával összefüggő feladatait, akik nem őr- vagy szolgálati utasítás alapján látják el ezen tevékenységüket.

24. Fogvatartott az az elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott személy, akivel szemben a bv. szervezet a Bv. törvényben meghatározott joghátrányokat az ítéletben, vagy az egyéb határozatban foglaltak szerint – az ott meghatározott tartamban és tartalommal – érvényesíti.

25. Fokozott őrzés
a) amennyiben a rendelkezési jogkör gyakorlója a letartóztatásról szóló értesítésben a letartóztatott fokozott őrzését rendelte el, a fogvatartottat magas biztonsági kockázati csoportba kell sorolni,
b) a fokozott őrzés végrehajtására a bv. intézet vezetője egyéni kezelési utasítást ad ki, amelyben meg kell határozni különösen a fogvatartott jogainak és kötelezettségeinek teljesítésére, elhelyezésére, ellenőrzésére, a bv. intézeten belüli és azon kívüli mozgására, valamint kapcsolattartására vonatkozó szabályokat.

26. A bv. objektum magában foglalja a bv. szerv személyi állományának, fegyverzeti szakanyagának és egyéb anyagi javainak elhelyezésére, a rendeltetésszerű működés biztosítására és a fogvatartottak elhelyezésére, ellátására, foglalkoztatására szolgáló épületeket, létesítményeket és a hozzá tartozó területeket.

27. Az előállítás az a biztonsági tevékenység, amely során a személyi állomány tagja biztosítja, hogy a fogvatartott meghatározott célból, a megadott helyen és időpontban megjelenjen. Az előállítás elsősorban bírósági tárgyalásra, ügyészségi meghallgatásra, egészségügyi vizsgálatra vagy kezelésre, közjegyzői és egyéb hivatalos eljárásra bv. intézeten kívüli mozgatással történik.
28.2 A szállítás az a biztonsági tevékenység, amely során a fogvatartottak mozgatása meghatározott útvonalon, szolgálati gépjárművel vagy mentőautóval (indokolt esetben mentőhelikopterrel) történik. A fogvatartottak munkaterületre történő szállítása során végrehajtandó biztonsági szaktevékenység eltérő rendelkezéseit a Szabályzat külön fejezetben taglalja.

29. Bódító hatású szer a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol kivételével a képességekre hátrányosan ható szer, így minden olyan anyag vagy vegyületcsoport, amely a központi idegrendszer működésének befolyásolása révén alkalmas a tudatállapot, a viselkedés vagy az érzékelés módosítására, megváltoztatására.

30. Bódult állapot a bódító hatású szertől befolyásolt állapot.

31. Kábítószer a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben meghatározott kábítószer és új pszichoaktív anyag.

32. Csoportos ellenszegülésnek minősül, ha a jogszabályban vagy a bv. intézet házirendjében meghatározott kötelezettség végrehajtását vagy a személyi állomány tagjának valamely utasítását legalább három fő fogvatartott együttesen megtagadja.

33. Tömeges ellenszegülésnek minősül, ha a jogszabályban vagy a bv. intézet házirendjében meghatározott kötelezettség végrehajtását vagy a személyi állomány tagjának valamely utasítását tíz főt meghaladó létszámú fogvatartott együttesen megtagadja.

34. Kényszerítő eszköz a Szervezeti törvény alapján rendszeresített eszköz, amelyeknek típusát és készletnormáit a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka (a továbbiakban: országos parancsnok) meghatározta.

35. Magatehetetlen a cselekvőképtelenség állapotában levő személy, aki körülményei, helyzete miatt akadályoztatva van abban, hogy akaratát szabadon kinyilvánítsa vagy megtegye azt, ami a szándékában áll.

36. A sérelem olyan helyzet kialakulása, amelyben valamely személy testi épségében, egészségében vagy dolog épségében, működésében hátrányos változás következik be.

37. A veszély olyan helyzet kialakulása, amelyben a sérelem bekövetkezése valószínűsíthető, de nem szükségszerű. A veszély a sérelem bekövetkezésének reális lehetősége.

38. Személy elleni támadás az a jogellenes és aktív emberi magatartás, amely az emberi életet, testi épséget vagy személyes szabadságot sérti vagy veszélyezteti.

39. Önvédelmi fogás során az intézkedő az intézkedés alá vont személy végtagján, testfelületén, ruházatán olyan rendvédelmi közelharc technikát vagy harcművészeti rendszerelemet alkalmaz, amely arányban áll az ellenálló személy tevékenységével és alkalmas az intézkedés eredményes befejezéséhez.

40. Passzív ellenszegülésnek minősül, ha az ellenszegülő a jogszabályban vagy a bv. intézet házirendjében meghatározott kötelezettségét vagy az arra jogosult utasítását nem hajtja végre.

41. Aktív ellenszegülésnek minősül, ha az ellenszegülő a jogszabályban vagy a bv. intézet házirendjében meghatározott kötelezettségét vagy az arra jogosult utasításának végrehajtását tevőleges magatartás tanúsításával tagadja meg.

42. Önkárosító magatartás a fogvatartott minden olyan cselekménye, amely a saját életét, testi épségét sérti vagy veszélyezteti.

43. Testi sérülés minden olyan elváltozás a szervezet sejtjeiben, szöveteiben, amely külsérelmi nyomokkal, valamint nem látható belső szervi elváltozásokkal járó alaki eltérést vagy az életszerű működésben zavart okoz.

44. Közvetlen támadásnak minősül, amennyiben a támadó és a megtámadott közötti térbeli elhelyezkedésre, közelségre, valamint a támadó magatartására tekintettel a sérelem azonnali bekövetkezésével kell számolni.

45. Tiltott tárgynak minősül minden olyan eszköz, anyag, szer, melynek a bv. szerv területére történő illegális bekerülése, fogvatartottak által történő engedély nélküli birtoklása, felhasználása, alkalmazása közvetetten vagy közvetlenül veszélyezteti a fogvatartás biztonságát.

46. Digitális szolgálati okmány a szolgálatellátással összefüggésben alkalmazott elektronikus felületen vezetett és kezelt dokumentum, nyomtatvány.
46/A.3 A szolgálati napló a feladat jellegétől függően lehet elektronikus vagy papíralapú.

47. A kísérés a bv. intézet személyi állományának tagja által végrehajtott olyan tevékenység, amely a fogvatartott meghatározott helyre, gyalogmenetben történő biztonságos mozgatására irányul. A kísérés történhet útba indítás módszerével is, ebben az esetben a fogvatartott a körletépületen belül önállóan jut el a küldő felügyelőtől a fogadó felügyelőig. Útba indítás kizárólag akkor alkalmazható, ha a két fél látó- és hallótávolságon belül van vagy digitális úton tartja a kapcsolatot a tevékenység befejezéséig, és az útvonal elektronikus megfigyelési eszközzel védett. Az elhelyezési részlegen belüli fogvatartotti mozgások, mozgatások, kísérések során a biztosítás módjáról, a kíséret szükségességéről, a biztonsági kockázatok mérlegelését követően, az adott fogvatartotti körre vonatkozóan a bv. intézet vezetője saját hatáskörben rendelkezik.

48. A biztosítás a bv. szerv személyi állományának tagja által végrehajtott olyan tevékenység, amely a fogvatartott számára előírt tevékenység és/vagy az adott terület állapotának jogszerű fenntartására irányul.

49. Kontroll tevékenység a személyi állomány tagja által egy meghatározott feladat végrehajtása és egy adott állapot fenntartása érdekében gyakorolt olyan közrehatás, amely ismétlődő jelleggel megvalósul.
50.4 A szolgálati alkalmazás a fogvatartás elősegítésére (a továbbiakban: SAFE) elnevezésű rendszer az a szolgálati alkalmazás, amely a fogvatartotti információk és adatok gyors, elektronikus lekérdezését teszi lehetővé, továbbá alkalmas alapvető intézkedések végrehajtásának rögzítésére.
50/A.5 Az Előállítási Tevékenységet Támogató Rendszer (a továbbiakban: ETTR) az a szolgálati alkalmazás, amelynek célja az előállítási tevékenység szoftveres támogatása, és a szakfeladattal kapcsolatos egyes intézkedések rögzítésének biztosítása, valamint az előállításra kerülő fogvatartottról információk gyors, elektronikus rendelkezésre állásának biztosítása.
50/B.6 A SAFE és az ETTR üzemeltetésének, működtetésének és alkalmazásának részletszabályait módszertani útmutatók tartalmazzák. A vonatkozó szakfeladatok ellátása során a SAFE és ETTR szolgálati alkalmazásokat a módszertani útmutatókban foglalt részletszabályokra figyelemmel kell alkalmazni.
50/C.7 Az ajtók zárva tartásának elrendelése a Bv. törvény 145. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott biztonsági intézkedés, amely alatt a bv. intézet kijelölt részlegén, vagy a teljes fogvatartotti részlegre kiterjedően a fogvatartotti mozgás teljes vagy részleges beszüntetését, a zárkák és lakóhelyiségek zárását, valamint a lakóhelyiségek és a zárkák kizárólagos engedéllyel történő nyitását kell érteni.

III. FEJEZET
A BIZTONSÁGI TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ SZEMÉLYEK ÁLTALÁNOS ÉS OKTATÁSSAL KAPCSOLATOS FELADATAI

51. A bv. szervezet biztonsági tevékenységének irányítását az országos parancsnok, valamint az általa megbízott személy látja el.

52. A bv. szerv biztonsági tevékenységének irányítását és ellenőrzését a bv. szerv vezetője látja el, az ezzel kapcsolatos feladatokat a biztonsági tevékenységet ellátó szervezeti elemek vezetőin keresztül is gyakorolhatja.

53. A bv. szervezet biztonsági tevékenységének ellenőrzésére jogosult
a) a belügyminiszter, a belbiztonsági államtitkár,
b) az országos parancsnok és helyettesei, valamint az általuk megbízottak,
c) a Biztonsági Szolgálat és a Biztonsági Főosztály vezetője,
d) a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyész a törvényesség betartására vonatkozóan.

54. A bv. szerv vezetőjének biztonsággal összefüggő feladatai:
a) tervezi, igényli és biztosítja a bv. szerv biztonságának fenntartásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, gazdálkodik a rendelkezésre álló erőkkel és eszközökkel, a működőképesség veszélyeztetése esetén jelentést tesz az országos parancsnoknak,
b) részletesen szabályozza a jogszabályokban és a Szabályzatban meghatározott biztonsági feladatok végrehajtásának rendjét,
c) szolgálatteljesítési helyet létesít, megszüntet,
d) ellenőrzi és ellenőrizteti a biztonsági feladatok végrehajtását és indokolt esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, rendszeresen beszámoltatja a biztonsági tevékenység irányításával megbízott vezetőket,
e)8 intézkedik a rendkívüli esemény megelőzésére, megszakítására és következményeinek felszámolására, valamint az ügyben illetékes nyomozóhatóság egyéb rendelkezéséig az esemény helyszínének biztosítására.
f) biztosítja az együttműködési megállapodások alapján jelentkező biztonsági feladatok végrehajtását,
g) vezeti az éves átfogó biztonsági vizsgálatot, meghatározza a biztonsági szemle, vizsgálat és ellenőrzés végrehajtásának rendjét,
h) meghatározza a kulcsok, elektromos vezérlésű ajtókat működtető kártyák kezelésének, az egyenruházati anyagok és a polgári öltözet tárolásának rendjét,
i)9

55. A bv. szerv vezetőjének oktatással összefüggő feladatai:
a) évenként értékeli a bv. szerv személyi állománya előtt a bv. szerv biztonsági helyzetét, oktatási célzattal feldolgozza az adott időszakban bekövetkezett rendkívüli eseményeket,
b) gondoskodik a bv. szerv személyi állományának biztonsági képzéséről, továbbképzéséről.

56. A bv. szerv vezetője helyettesének feladatai:
a) ellátja a bv. szerv vezetője által a hatáskörébe utalt szakterületek vezetőinek közvetlen irányítását, végrehajtja azokat az egyéb feladatokat, amelyekkel a bv. szerv vezetője megbízza,
b) a bv. szerv vezetője távollétében vagy akadályoztatása esetén teljes hatáskörrel ellátja a bv. szerv biztonsági tevékenységének irányítását.
57.10 A bv. gazdasági társaságnál megvalósuló biztonsági tevékenység szakmai felügyeletét a bv. intézet parancsnoka gyakorolja, melynek keretében:
a) a bv. intézet biztonsági rendszerének megfelelően irányítja a bv. gazdasági társaságnál a foglalkoztatást, továbbá az őrzés, felügyelet vagy ellenőrzés végrehajtását,
b) irányítja és rendszeresen beszámoltatja a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezetőt és a biztonsági tevékenység közvetlen irányításával megbízott munkáltatási egységek vezetőit,
c) ellenőrzi a biztonsággal összefüggő feladatok végrehajtását, intézkedik a rendkívüli esemény megelőzésére, halasztást nem tűrő esetben annak megszakítására, felszámolására,
d) a gazdasági társaság vezetője által kezdeményezett új munkahely létesítése, a foglalkoztatás jellegének megváltoztatása esetén dönt a biztonsági kérdésekben,
e) az átfogó biztonsági vizsgálat végrehajtására felállított munkacsoport tevékenységébe – amennyiben az a bv. gazdasági társaságot is vizsgálja – bevonja a bv. gazdasági társaság vezetőjét.
58.11 A bv. gazdasági társaság biztonsági tevékenységgel kapcsolatos feladatait a bv. intézet vezetője irányítja, az 57. pont a) és c) alpontjában meghatározott feladatköröket a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető, vagy a biztonsági vagy biztonsági és fogvatartási ügyek osztályvezetője (a továbbiakban: biztonsági osztályvezető) útján is gyakorolhatja.

59. A bv. gazdasági társaság vezetőjének oktatással kapcsolatos feladata, hogy a bv. intézet vezetőjével egyeztetett módon és rendszerességgel értékeli a bv. gazdasági társaság biztonsági tevékenységét, mely alapján indokolt esetben – a lehetőségek figyelembevételével – hozzájárul a tárgyi feltételek javításához.

60. A biztonsági osztályvezető
a) közvetlen alárendeltségéről a bv. intézet vezetője rendelkezik,
b)12 feladatait távollétében a biztonsági alosztály vezetője, annak hiányában a bv. intézet vezetője által kijelölt biztonsági tiszt látja el.
61.13 A biztonsági osztályvezető elöljárója a biztonsági alosztály(ok) állományának, továbbá a biztonsági feladatok ellátására más osztálytól igénybe vett beosztottaknak, a rendkívüli esemény megelőzésére, megszakítására és a következmények felszámolására igénybe vett állománynak.
62.14 A biztonsági osztályvezető utasításait az alárendeltségébe tartozók kötelesek végrehajtani, más szakterületen dolgozók részére a biztonsággal összefüggő utasítást közvetlen veszély elhárítása, rendkívüli esemény megszakítása, felszámolása, a bv. szerv biztonságának fenntartása érdekében adhat. Észrevételeiről, tapasztalatairól és intézkedéseiről az érintett osztályvezetőt tájékoztatja, továbbá az elöljárójának jelentést tesz.

63. A biztonsági osztályvezető feladatai:
a) megtervezi és megszervezi a hatáskörébe utalt területeken a feladatok végrehajtását, gazdálkodik a rendelkezésre álló eszközökkel,
b) a biztonsági tiszteket legalább félévenként beszámoltatja,
c) intézkedik a biztonságot közvetlenül veszélyeztető körülmény megszüntetésére,
d) halaszthatatlan esetekben, ha az elöljáró nincs jelen, intézkedik a rendkívüli esemény megelőzésére, megszakítására és következményeinek felszámolására,
e) javaslatot tesz, intézkedik a biztonsági osztály által üzemeltetett létesítmények, biztonsági berendezések, kényszerítő-, mozgáskorlátozó, valamint technikai eszközök karbantartására, javítására, pótlására.
f)15 elrendeli az alárendeltségébe tartozó személyi állomány részére a testkamera alkalmazását,
g)16 a jogszabályban meghatározott esetekben intézkedik a testkamera által rögzített felvételek kimentésére, kiértékelésére.
h)17 elkészíti a biztonsági osztály állományába tartozó személyi állomány őr- és szolgálati utasítását,
i)18 jóváhagyja a biztonsági alosztályvezető(k) és a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető havi ellenőrzési tervét.
j)19 a gazdasági/műszaki szakterület vezetőjével együttműködve havi rendszerességgel végrehajtja a szállítógépjárművek biztonsági és műszaki szempontú ellenőrzését.

64. A biztonsági osztályvezető oktatással kapcsolatos feladatai:
a) gondoskodik az alárendeltségébe tartozók szakirányú felkészítéséről,
b) havonta eligazítja a bv. intézet általi munkáltatásban részt vevő állományt, melynek célja az állomány szakmai tapasztalatának, ismeretszintjének felmérése, fejlesztése, valamint az eltelt időszak eseményeinek értékelése,
c)20 elrendeli a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető részére, valamint részt vesz a foglalkoztatási felügyelők és művezetők biztonsági szempontú felkészítésében, eligazításában,
d) osztályértekezleten félévente értékeli a biztonsági tevékenység végrehajtását, az állomány fegyelmét és meghatározza a következő időszak feladatait,
e)21 a körlet-főfelügyelők részére félévenként eligazítást tart.
65.22 A biztonsági alosztályvezető a biztonsági osztályvezető távollétében vagy akadályoztatása esetén hatáskörében ellátja a bv. intézet biztonsági tevékenységének irányítását.

66. A biztonsági tiszt
a) közvetlenül a biztonsági osztályvezetőnek van alárendelve,
b) szolgálatban elöljárója:
ba) az alárendeltségébe tartozó főfelügyelőknek, felügyelőknek, hivatali munkaidőn kívül a bv. intézet vezetője által meghatározott körben a személyi állománynak, amennyiben szolgálati elöljárójuk nincs jelen,
bb) rendkívüli eseménnyel összefüggésben az igénybe vett személyi állománynak, amíg elöljárója az intézkedést át nem veszi,
c) elöljárójának távollétében a bv. intézet vezetője által meghatározott hatáskörrel és felelősséggel rendelkezik,
d) helyettesítésére csak arra alkalmas, a beosztás ellátásához szükséges szakmai kompetenciákkal rendelkező személy jelölhető ki.

67. A biztonsági tiszt feladatai:
a) ellenőrzi a napi biztonsági feladatot ellátó állomány felkészültségét, alkalmasságát, a szolgálat befejezésekor közli a lelépő állománnyal a soron következő szolgálatba lépésük időpontját,
b) útba indítja és visszaérkezéskor fogadja az előállítási, szállítási és egyéb bv. intézeten kívüli őrzési, felügyeleti és ellenőrzési feladatra kijelölteket,
c) szükség esetén leváltja az alárendeltségébe tartozó személyt,
d) indokolt esetben foganatosítja a jogszabályban meghatározott biztonsági intézkedéseket,
e) szükség esetén a napirendtől eltérő időpontban létszámellenőrzést rendel el,
f) a fogvatartottak mozgatásakor – a létszámra is tekintettel – a biztonsági körülményeket figyelemmel kíséri, a szükséges intézkedéseket megteszi,
g) gondoskodik a fogvatartott szabadításáról, hivatali időn kívül a befogadásról, visszafogadásról,
h) haladéktalanul intézkedik a biztonságot veszélyeztető körülmény megszüntetésére, arról elöljárójának jelentést tesz,
i) helyszíni szemlét igénylő rendkívüli esemény bekövetkezése esetén intézkedik a helyszín biztosítására, a sérült ellátására és haladéktalanul jelentést tesz az elöljárójának,
j) a fogvatartott rosszulléte esetén intézkedik az orvosi vizsgálatra, ha szükséges, egészségügyi intézménybe szállítására,
k) a fogvatartott halála esetén intézkedik a helyszín biztosítására, az orvos, az ügyész és a nyomozó hatóság értesítésére,
l) teljesíti az események jelentési rendjéről szóló szabályozó eszközben meghatározottakat.
m)23 a jogszabályban meghatározott esetekben, vezetői utasítás alapján testkamerát alkalmaz.

68. A szolgálatban levő biztonsági tiszt a bv. szerv területét – a bv. intézet vezetője által meghatározottak szerint – csak ellenőrzés vagy intézkedés céljából hagyhatja el.
69.24 A biztonsági tiszt feladatkörét, ha bármilyen okból a szolgálat ellátására alkalmatlanná válik, a biztonsági főfelügyelő veszi át. Az átvétel idejét (óra, perc pontossággal) és tényét a szolgálati naplóban rögzíteni kell. A biztonsági főfelügyelő az eseményről köteles haladéktalanul jelentést tenni a bv. intézet vezetőjének vagy az őt helyettesítő személynek.

70. A biztonsági főfelügyelő
a) közvetlenül a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek van alárendelve,
b) ha a szolgálatban lévő biztonsági tiszt bármilyen okból akadályoztatva van, akkor a biztonsági tisztet megillető hatáskörrel és felelősséggel intézkedik.

71. A biztonsági főfelügyelő feladatai:
a) összeköttetést tart a szolgálatban lévő biztonsági tiszttel, a biztonsági felügyelőkkel, a körletfelügyelőkkel, a körlet-főfelügyelőkkel és a foglalkoztatási felügyelőkkel,
b) végrehajtja a fegyverzeti szabályzatban részére meghatározottakat,
c) folyamatosan figyelemmel kíséri a biztonsági feladatokat végrehajtók tevékenységét,
d) kezeli a biztonságtechnikai rendszert, amennyiben azzal külön személyt nem bíztak meg (ez esetben a beosztásához tartozó egyéb kötelezettség teljesítésének idejére váltásáról dokumentáltan gondoskodni kell).
e)25 a jogszabályban meghatározott esetekben, vezetői utasítás alapján testkamerát alkalmaz.

72. A biztonsági felügyelő – ha a bv. szerv vezetője másként nem rendelkezik – közvetlenül a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek van alárendelve.

73. A biztonsági felügyelő beosztható
a) őr-, készenléti és járőr szolgálatba,
b) előállítási, szállítási és kísérési feladatra,
c) a fogvatartott őrzésére, felügyeletére és ellenőrzésére,
d) biztosítási feladatra,
e) a biztonsági szemle, vizsgálat és ellenőrzés végrehajtására.

74. A biztonsági felügyelő köteles
a) a közvetlen szolgálati elöljárója utasítását, parancsát végrehajtani,
b) intézkedni, ha a szolgálat ellátásában zavarják, akadályozzák, vagy a bv. szerv biztonságát egyéb módon veszélyeztetik, az ezzel összefüggő cselekmény megszüntetésére,
c) a szolgálatteljesítési helyére érkező szolgálati elöljárójának – amennyiben az a feladatai ellátásában közvetlenül nem akadályozza – tiszteletadást teljesíteni és jelentést tenni.
d)26 a jogszabályban meghatározott esetekben, vezetői utasítás alapján a testkamerát alkalmazni.

75. Ha a biztonsági felügyelőt a szolgálatának ellátásában rosszullét vagy más ok akadályozza, azt haladéktalanul jelenti vagy jelzi a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek.
76.27 A biztonsági felügyelő szolgálati öltözetét – az öltözködésre vonatkozó rendelkezések alapján, az időjárási viszonyokat és a végrehajtandó feladatot, valamint az egységességet figyelembe véve – a szolgálatban lévő biztonsági tiszt vagy a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezetője határozza meg.
77.28 A fogvatartási ügyek osztályvezető vagy a fogvatartási ügyek alosztályvezető
a) – ha a bv. intézet vezetője eltérően nem rendelkezett – felelős a fogvatartotti elhelyezési körletek biztonságának folyamatos fenntartásáért,
b) közvetlen alárendeltségéről a bv. intézet vezetője rendelkezik,
c)29
78.30 A fogvatartási ügyek osztályvezető vagy a fogvatartási ügyek alosztályvezető feladatai a hatáskörébe utalt területen
a)31
b) megszervezi a fogvatartottak jogszabályban meghatározott elhelyezését és elkülönítését,
c) foganatosítja a biztonsági intézkedéseket,
d) részt vesz a biztonsági szemlén és az éves átfogó biztonsági vizsgálaton,
e) intézkedik a rendkívüli esemény megelőzésére, halasztást nem tűrő esetben annak megszakítására, felszámolására, valamint jelentést tesz az intézkedéséről és annak eredményéről a bv. intézet vezetőjének.
f)32 elrendeli az alárendeltségébe tartozó személyi állomány részére a testkamera alkalmazását,
g)33 a jogszabályban meghatározott esetekben intézkedik a testkamera által rögzített felvételek kimentésére, kiértékelésére.
79.34 A fogvatartási ügyek osztályvezetőjének vagy a fogvatartási ügyek alosztályvezetőjének oktatással kapcsolatos feladatai:
a)35
b)36
c) a büntetés-végrehajtási osztály beosztottai előtt a körlet biztonsági helyzetét, a körleten folyó tevékenységet szükség szerint, de legalább félévenként értékeli és a következő időszak feladatait meghatározza.
80.37 A fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető:
a) közvetlenül a biztonsági osztályvezetőnek van alárendelve,
b) ellátja azokat a biztonsági feladatokat, amelyeket a bv. intézet vezetője a hatáskörébe utal.
81.38 A fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető feladatai:
a) elkészíti a bv. gazdasági társaság vonatkozásában a munkáltatás biztonságával kapcsolatos intézkedéseket,
b) érvényesíti a hatáskörébe utalt területen a munkáltatás biztonságával kapcsolatos rendelkezéseket,
c) ha olyan körülményt észlel, amelynek megváltoztatása, megszüntetése azonnali intézkedést igényel, a biztonsági tevékenységet ellátó személynek közvetlenül utasítást adhat, a tett intézkedéséről haladéktalanul jelent a biztonsági osztályvezető részére,
d) elkészíti a bv. gazdasági társaság biztonsági feladatot ellátó személyi állománya őrutasításának, szolgálati utasításának, a munkaköri leírás biztonsági mellékletének tervezetét,
e) intézkedik az üzemképtelenné vált biztonsági berendezések, technikai eszközök megjavítására, pótlására, javaslatot tesz a technikai rendszer fejlesztésére,
f) ellenőrzi a napi biztonsági feladatok végrehajtását,
g) a hatáskörébe tartozó területen vezeti a biztonsági szemlét és dokumentálja annak végrehajtását, a biztonsági osztályvezetővel együttműködve szervezi a biztonsági vizsgálatot.
82.39 A fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető oktatással kapcsolatos feladatai:
a) a biztonsági tevékenységet ellátókat szükség szerint, de legalább havonta felkészíti,
b) a bv. gazdasági társaságoknál a fogvatartottak munkáltatásában részt vevő állomány részére a napi eligazításon kívül havi rendszerességgel eligazítást tart, melynek célja az állomány szakmai tapasztalatának, ismeretszintjének felmérése, fejlesztése, valamint az eltelt időszak eseményeinek értékelése.

IV. FEJEZET
AZ ELIGAZÍTÁS ÉS A SZOLGÁLAT ÁTADÁS-ÁTVÉTEL SZABÁLYAI

1. Az eligazítás szabályai

1.1. Az eligazításra vonatkozó általános rendelkezések

83. Az eligazítás az a szolgálati tevékenység, amely során meg kell határozni a szolgálatba lépő és a szolgálatban lévő állomány feladatait és azok végrehajtásának módját.

84. A biztonsági és körlet-főfelügyelőket, felügyelőket a szolgálatba lépés előtt, a speciális biztonsági tevékenységet ellátókat a szolgálati feladatok megkezdése előtt kell eligazítani.

85. Az eligazítás lehet általános vagy speciális.

86. Az eligazítást fel kell használni az állomány szakmai felkészültségének szúrópróbaszerű ellenőrzésére és szükség szerint annak javítására. Az eligazításon meg kell győződni arról, hogy a szolgálatba lépő megértette-e a részére meghatározott feladatokat és azok végrehajtására alkalmas-e. Az eligazítás helyét, idejét, módját a bv. szerv vezetője írásban határozza meg.

87. A személyi állomány tagja a szolgálatellátásra a bv. szerv vezetője által meghatározott időpontban, szolgálatra alkalmas állapotban, az előírásoknak megfelelő tiszta és ápolt öltözetben köteles megjelenni.

88. Folyamatos, váltásos, hivatali munkarendtől eltérő vagy vezényléses szolgálat esetén az eligazításra kötelezettel a következő szolgálatba lépés helyét és idejét a közvetlen elöljáró a bv. szerv vezetője által meghatározott módon közli, annak tudomásulvételét dokumentálni kell.

89. Ha az eligazításra kötelezett bármilyen oknál fogva nincs szolgálatra alkalmas állapotban, szolgálatba nem léptethető. Ha a személyi állomány tagja önhibából eredő állapota miatt nem láthatja el szolgálatát, fegyelmi és büntetőjogi felelősséggel tartozik, váltásáról intézkedni kell.

1.2. Az általános eligazítás

90. Az általános eligazítást a bv. szerv vezetője által meghatározott időben, helyen és módon a kijelölt személy (elsődlegesen a szolgálatba lépő biztonsági tiszt) tartja a szolgálatot átvevő biztonsági tevékenységet ellátó állomány részére.

91. A szolgálatot átvevő állomány a meghatározott szakanyagokat a fegyverszobából az eligazítás előtt átveszi, a lőfegyverrel vagy a traumatikus vagy irritáló lőszerrel és a célba juttatásukra szolgáló eszközzel szolgálatba lépők betáraznak, kivéve, ha ezzel a lőfegyver vagy a kényszerítő eszköz töltött állapotba kerülne. Az eligazításon töltött lőfegyverrel vagy célba juttató eszközzel megjelenni tilos.

92. A körletfelügyelőket a körletre vonatkozó részletszabályokról a körlet-főfelügyelő igazítja el a szolgálatot átvevő biztonsági tiszt eligazítását követően.

93. Az általános eligazítás tartalmazza
a) az előző szolgálat ellátásának, valamint az azzal kapcsolatos lényeges események tapasztalatait,
b) az előző szolgálat óta a bv. szervezetnél történt súlyosabb rendkívüli események tanulságait,
c) az elöljárónak a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezéseit, utasításait,
d) az eligazításon részt vevők szolgálati beosztását (ki, mikor, hol, milyen szolgálatot teljesít, mikor van váltás stb.),
e) a bv. szervet, a személyi állományt, a fogvatartottak őrzését, felügyeletét, ellenőrzését érintő lényeges információkat (pl. szuicid veszélyeztetett fogvatartottak),
f) a napi aktuális feladatokat,
g) a személyi állomány szakmai felkészültségének szúrópróbaszerű ellenőrzését,
h) a szolgálatot átvevő állomány szóbeli nyilatkoztatását arra vonatkozóan, hogy alkalmasnak érzik-e magukat a szolgálat ellátására.

94. Eligazításra a szolgálatba szervezett állományt a biztonsági főfelügyelő sorakoztatja fel szolgálati beosztások szerint, ennek során ellenőrzi a szolgálatba lépők ruházatát, egyéni ápoltságát és felszerelését.
95.40

1.3. A speciális eligazítás

96. A speciális eligazítást a szolgálatban lévő biztonsági tiszt vagy az általa meghatározott személy a tevékenységet megelőzően, annak jellegéből adódó feladatokra irányulóan tartja meg.

97. Speciális eligazítást kell tartani különösen
a) a biztonsági és körletfelügyelők feladatairól a közbenső váltások előtt,
b) az előállítást vagy szállítást végrehajtók részére a feladat végrehajtása előtt,
c) a foglalkoztatási feladat végrehajtása előtt,
d) a szabadlevegőn tartózkodással kapcsolatos feladatokról,
e) a látogatással kapcsolatos feladatokról,
f) biztonsági vizsgálat és biztonsági szemle előtt,
g) rendkívüli esemény megelőzése érdekében, annak megszakításakor, következményeinek felszámolásakor,
h) a bv. szerv vezetője által meghatározott egyéb esetekben.
97/A.41 A 97. pont a), c), d), e) és f) alpontjaiban foglalt biztonsági szakfeladatok tekintetében kötelező a napi első eligazítás megtartása.

98. A speciális eligazításon ismertetni kell
a) a végrehajtandó biztonsági feladatot, annak helyét és idejét, a feladat végrehajtásának módját,
b) az összeköttetés módját,
c) a feladatot végrehajtó állomány öltözetét, fegyverzetét, felszerelését,
d) amennyiben a feladat végrehajtásban fogvatartott is érintett
da) a fogvatartott alapadatait, biztonsági kockázat értékelését és a rendelkezésre álló adatok alapján a várható magatartását,
db) az alkalmazandó mozgáskorlátozó, továbbá az alkalmazható kényszerítő eszközök típusát és alkalmazásának módját,
e) az esetleges veszélyforrásokat,
f) a rendkívüli esemény megelőzése, megszakítása, következményeinek felszámolása érdekében teendő elsődleges intézkedéseket,
g) más szervvel történő együttműködés esetén a kapcsolattartás módját, a végrehajtandó feladatok megosztását.

2. A váltás végrehajtásának szabályai

2.1. Általános szabályok

99. A hivatásos állomány tagja vagy az FBŐ a bv. szerv vezetője által meghatározott helyen, időpontban és módon jelentkezik szolgálatra a szolgálatot átvevő biztonsági tisztnél. A fegyverszobából átveszi a szolgálat ellátásához részére meghatározott szakanyagokat.

100. A váltások időtartama alatt a szolgálatteljesítési helyeken, a felvezetési útvonalon vagy azok közelében – amennyiben az közterületet nem érint – illetéktelen személy nem tartózkodhat.

2.2. A biztonsági tisztek váltása

101. A biztonsági tisztek a váltást a bv. intézet vezetője által meghatározott helyen, időpontban és módon hajtják végre.

102. A szolgálatot átadó biztonsági tiszt a szolgálatot átvevő biztonsági tiszttel közli
a) a szolgálat ideje alatt történt és tudomására jutott eseményeket, a megtett intézkedéseket,
b) a szolgálat ellátásával, a szolgálatteljesítési helyekkel kapcsolatos változásokat,
c) a folyamatban lévő feladatokat,
d) a szolgálatszervezésben történt módosítást,
e) az elöljáró szolgálatellátásra vonatkozó és egyéb rendelkezéseit, utasításait,
f) a biztonsági tevékenységgel összefüggő egyéb lényeges információkat.

103. A szolgálatot átadó biztonsági tiszt átadja, a szolgálatot átvevő biztonsági tiszt átveszi
a) a nyilvántartás alapján létszám szerint a körleten (részlegeken), a munkahelyeken és a bv. szerven kívül tartózkodó fogvatartottakat,
b) a szolgálati okmányokat, iratokat,
c) a kezelésére bízott kulcsokat és kulcsdobozokat, egyéb, kezelésében lévő eszközöket,
d) a megkezdett és soron következő feladatokat,
e) a fogvatartottaktól átvett tárgyakat, értékeket, a fogvatartottak részére kiadandó pénz- és értékletéteket, a szabadulást igazoló iratokat, a biztonsági osztály részére egyéb célra kiadott pénzeszközöket, továbbá a hivatali munkaidőn túl vagy munkaszüneti napon befogadott fogvatartottól átvett érték és egyéb tárgyakról szóló jegyzéken (3. melléklet) szereplő tételeket.

104. A szolgálatot átvevő biztonsági tiszt ellenőrzi vagy ellenőrizteti különösen
a) a szolgálatba lépő állomány szolgálatra való alkalmasságát,
b) a fegyverszoba átadás-átvételét,
c) a biztonsági főfelügyelő kezelésében lévő biztonsági berendezések és a technikai eszközök meglétét, működését, állapotát és a tűzbiztonsági berendezéseket,
d) a biztonsági osztály helyiségeinek rendjét, tisztaságát, a berendezések és felszerelések meglétét és állapotát,
e) a váltás időszakában a szolgálati elöljárója által meghatározottakat, elsősorban a biztonsági és körletfelügyelők váltását.

105. Amennyiben a szolgálatot átvevő biztonsági tiszt közli a szolgálatot átadó biztonsági tiszttel, hogy „a szolgálatot átvettem”, a szolgálatot átadó váltás távozhat.

106. A váltás ideje alatt bekövetkezett rendkívüli esemény esetén a szolgálatot átadó biztonsági tiszt köteles és jogosult a meghatározott intézkedési és jelentési kötelezettségnek eleget tenni. Az esemény jellegétől függően, amennyiben az – vagy a szükséges intézkedés – a váltás tervezett időtartamánál tovább tart, kizárólag a biztonsági osztályvezető engedélyével kerülhet sor az időközbeni szolgálat átadás-átvétel végrehajtására.

2.3. A biztonsági főfelügyelők váltása

107. A biztonsági főfelügyelők váltáskor a bv. intézet vezetője által meghatározott helyen, időpontban és módon az alábbi feladatokat hajtják végre:
a) a szolgálatot átvevő biztonsági főfelügyelő a töltő-ürítő helyen végrehajtja a töltést, majd őrhelyére vonul és megkezdi a váltást,
b) a szolgálatot átadó biztonsági főfelügyelő a szolgálatot átvevő biztonsági főfelügyelővel közli
ba) a szolgálata ideje alatt történt eseményeket,
bb) a technikai rendszer elemeiben bekövetkezett változást vagy azok meghibásodását, a hibaelhárításra tett esetleges intézkedését,
bc) a szolgálatellátással összefüggő lényeges körülményeket,
c) a szolgálatot átadó biztonsági főfelügyelő átadja, a szolgálatot átvevő biztonsági főfelügyelő átveszi
ca) a szolgálati okmányokat,
cb) a kezelésére bízott kulcsokat és kulcsdobozokat,
cc) a fegyverszobát, annak kulcsát, az ajtót működtető mágneskártyát, az ott található szakanyagokat tételesen, a tételeket darabszám szerint,
cd) a biztonsági főfelügyelők kezelésében lévő egyéb eszközöket.

108. A biztonsági főfelügyelők a váltás tényét, tapasztalatait, az átadás-átvétel megtörténtét kötelesek bejegyezni a biztonsági tiszt elektronikus szolgálati naplójába.

109. A váltás időtartama alatt a szolgálatot átvevő biztonsági főfelügyelő ellenőrzi különösen
a) a hír- és biztonságtechnikai eszközöket és berendezéseket,
b) a biztonságtechnikai rendszert üzemeltető számítógépes rendszer működőképességét,
c) a biztonsági osztály elhelyezési körletén belül az elektromos zárak működőképességét,
d) a fegyverzeti szakanyagok és kényszerítő eszközök meglétét, mennyiségét.

110. A szolgálatot átadó biztonsági főfelügyelő a váltást követően a biztonsági tiszt utasítására végrehajtja a töltő-ürítő helyen a meghatározott feladatot, majd a kitárazást, végül leadja a fegyverzeti szakanyagokat a fegyverszobába.

2.4. A biztonsági felügyelők váltása

111. A biztonsági felügyelők a lőfegyverrel történő váltáskor a bv. szerv vezetője által meghatározott helyen, időpontban és módon végrehajtják az alábbi feladatokat:
a) a biztonsági felügyelőket a szolgálatba lépő biztonsági tiszt vagy a biztonsági főfelügyelő a töltő-ürítő helyre vezeti és ellenőrzi a töltés szabályszerű végrehajtását,
b) azt követően a biztonsági felügyelőket a felvezető az őrhelyekre felvezeti,
c) az őrhelyen szolgálatban lévő biztonsági felügyelőnek a szolgálatot átadó biztonsági tiszt utasítást ad a váltásra való felkészülésre és annak végrehajtására,
d) az őrhelyen a szolgálatban lévő biztonsági felügyelő a váltás felvezetését lőfegyverrel biztosítja a felállítási helyéről,
e) a felvezetést végző személy a szolgálatot átvevő biztonsági felügyelőnek utasítást ad az őrhely átvételére, melynek során a szolgálatot átadó biztonsági felügyelő átadja, az átvevő biztonsági felügyelő átveszi az őrhelyet,
f) az őrhely átvételekor a szolgálatot átvevő biztonsági felügyelő ellenőrzi
fa) a biztonsági berendezések és technikai eszközök meglétét, működését, állapotát,
fb) a berendezési tárgyak meglétét, állapotát, az őrhely tisztaságát,
fc) a rendszeresített szolgálati okmányok meglétét,
fd) az őrhelyen rendszeresített kulcsok, kulcsdobozok meglétét,
fe) a felállítási helyet, a mozgási területet és az őrzésére bízott területet és az ott tartózkodókat.

112. A biztonsági felügyelők a váltás tényét és tapasztalatait kötelesek bejegyezni az átadás-átvétel nyilvántartására szolgáló okmányba. A szolgálatátvétel tapasztalatait és tényét a szolgálatot átvevő biztonsági felügyelő a meghatározott módon jelenti a szolgálatot átvevő biztonsági főfelügyelőnek.

113. A szolgálatot átadó biztonsági felügyelő a váltást követően a biztonsági tiszt vagy az általa meghatározott személy utasítására végrehajtja a töltő-ürítő helyen az ürítést, majd a kitárazást, ezt követően leadja a fegyverzeti szakanyagokat a fegyverszobába.

114. A közbenső váltás előtt a biztonsági tiszt (biztonsági főfelügyelő) eligazítja a biztonsági felügyelőt a szolgálati feladatra, ellenőrzi a lőfegyver töltését, és útba indítja a szolgálatteljesítés helyére. Az útba indítást hírközlő eszközön keresztül közli a leváltásra váró biztonsági felügyelővel.

115. A traumatikus vagy irritáló lőszerrel és azok célba juttatására szolgáló eszközzel szolgálatot ellátó felügyelők váltásakor a 111–114. pontokban foglaltakat értelemszerűen kell alkalmazni.

2.5. A körlet-főfelügyelők váltása

116. A körlet-főfelügyelők váltáskor a bv. intézet vezetője által meghatározott helyen, időpontban és módon végrehajtják az alábbi feladatokat:
a) a szolgálatot átadó körlet-főfelügyelő a szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelővel közli
aa) a szolgálata ideje alatt történt legfontosabb eseményeket és a megtett intézkedéseket,
ab) a fogvatartottak őrzésével, felügyeletével, ellenőrzésével, mozgatásával, valamint a házirenddel, különösen a napirenddel kapcsolatos változásokat,
ac) a fogvatartottakra vonatkozó lényeges információkat (pl. szuicid veszélyeztetett),
ad) a fogvatartottak hangulatát, az azt befolyásoló tényezőket,
b) a szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelő meggyőződik a váltás végrehajthatóságáról, szükség esetén intézkedik a felmerülő probléma megoldására,
c) a szolgálatot átadó körlet-főfelügyelő átadja, a szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelő átveszi
ca)42 a szolgálati napló és a SAFE adatai alapján a részleg nyilvántartásában szereplő fogvatartottakat létszám szerint,
cb) a végrehajtott és végrehajtandó feladatokat,
cc) a szolgálati okmányokat, nyomtatványokat és nyilvántartásokat,
cd) a körlet-főfelügyelő kezelésében lévő mágneskártyákat, kulcsokat, kulcsdobozokat,
ce) a körlet-főfelügyelők kezelésében lévő szakanyagokat, egyéb eszközöket,
d) a váltás időtartama alatt a szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelő ellenőrzi
da) a körletfelügyelők váltásának végrehajtását,
db) a körlet-főfelügyelő kezelésében lévő biztonsági berendezések, technikai eszközök meglétét, működőképességét, használhatóságát, tárolását és a tűzbiztonsági berendezéseket,
dc) a körleten telepített biztonságtechnikai rendszerek és technikai eszközök működőképességét,
dd) a szolgálati okmányok, nyilvántartások meglétét, pontosságát.

117. A szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelő a váltást, annak tapasztalatait, és a körleten lévő, valamint az onnan kiadott fogvatartottak létszámát jelenti a szolgálatot átvevő biztonsági tisztnek. Amennyiben a körlet-főfelügyelő a szolgálatot váltás nélkül fejezi be, abban az esetben a 116. pont a) alpontjában meghatározottak szerinti tartalommal jelentést tesz a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek.

118. A szolgálatot átadó körlet-főfelügyelő és körletfelügyelők részére a szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelő ad engedélyt a részleg elhagyására a váltás végrehajtása után.

119. A szolgálatot átadó körlet-főfelügyelő a váltás befejezését követően felvezeti a szolgálatot átadó körletfelügyelőket a biztonsági osztály elhelyezési körletére, majd jelentést tesz a váltás végrehajtásáról a szolgálatot átvevő biztonsági tiszt részére.

2.6. A körletfelügyelők váltása

120. A körletfelügyelők váltáskor a bv. intézet vezetője által meghatározott helyen, időpontban és módon végrehajtják az alábbi feladatokat:
a) a szolgálatot átadó körletfelügyelő a szolgálati helyén várja a váltást,
b) a szolgálatot átadó körletfelügyelő a szolgálatot átvevő körletfelügyelővel közli
ba) a szolgálata ideje alatt történt legfontosabb eseményeket és a megtett intézkedéseket,
bb) a szolgálat ellátását befolyásoló információkat,
bc) a házirendben, különösen a napirendben bekövetkezett változásokat,
bd) a kiemelt figyelmet érdemlő vagy fokozott ellenőrzés alá eső fogvatartottak elhelyezését, a velük kapcsolatos lényeges információkat,
be) a folyamatban lévő feladatokat,
c) a szolgálatot átvevő körletfelügyelő – az átadó körletfelügyelő egyidejű biztosítása mellett – ellenőrzi
ca)43 a fogvatartotti elhelyezési részlegeken tartózkodó fogvatartottak létszámát, állapotát, tevékenységét oly módon, hogy a fokozott ellenőrzés alá eső fogvatartott hangulatát felméri és értékeli, továbbá szükség esetén a szolgálati elöljárójának jelentést tesz,
cb) a körletrészről kiadott fogvatartottakat nyilvántartás alapján,
cc) a biztonsági berendezések és technikai eszközök meglétét, működését, állapotát,
cd) szemrevételezéssel a zárkák, lakóhelyiségek és berendezési tárgyak épségét, használatra alkalmasságát,
ce) a szolgálati okmányok meglétét,
cf) a körletrész rendjét és tisztaságát,
cg)44
120/A.45 A fogvatartotti elhelyezési részlegeken szolgálatot teljesítő felügyelői állomány váltása során a fogvatartottak által nem, vagy csak ideiglenes jelleggel használt helyiségek ellenőrzése a szolgálat köztes időszakában is végrehajtható, az ellenőrzés tapasztalatait annak végrehajtása után közvetlenül dokumentálni szükséges.
120/B.46 A körletfelügyelők váltása során átadás-átvétel tárgyát képezik az önakasztás eszközéül használt anyag elvágására rendszeresített vágóeszközök, a kulcsok, kulcsdobozok és az informatikai, biztonságtechnikai, híradástechnikai eszközök, berendezések.
120/C.47 Az átadás-átvétel során egyidejűleg több zárka, lakó- és egyéb helyiség nyitása tilos. A váltás időtartama alatt – végrehajtási fokozattól függetlenül – valamennyi fogvatartott zárkáját és lakóhelyiségét zárva kell tartani.

121. Amennyiben a szolgálati hely átvételekor bármilyen rendellenességet észlelnek, arról a szolgálatot átvevő haladéktalanul jelentést tesz a szolgálatot átvevő körlet-főfelügyelőnek és a továbbiakban az ő utasítása alapján jár el. Ezekben az esetekben a tapasztaltakat és a megtett intézkedéseket rögzíteni kell a szolgálati naplóban.
122.48 A körletfelügyelők a váltás tényét, tapasztalatait és időpontját kötelesek rögzíteni a szolgálati naplóba. A szolgálatátvétel tapasztalatait és tényét a szolgálatot átvevő körletfelügyelő jelenti szóban vagy hírközlő eszköz útján az átvevő körlet-főfelügyelőnek.
123.49

2.7. A felvezetés szabályai

124. Az őrhelyen felállított biztonsági felügyelő és az FBŐ váltásakor a váltást minden esetben felvezetéssel kell végrehajtani, ha a váltás közterületen keresztül történik.

125. A bv. szerv területén belül történő felvezetés abban az esetben mellőzhető, ha a felvezetési útvonal elektronikus megfigyelési eszközzel ellátott, mely esetben a váltást a biztonsági felügyelők önállóan hajtják végre.

126. A felvezetőt a biztonsági tiszt jelöli ki. A felvezető a felvezetés időtartamára elöljárója a szolgálatot átvevő és a leváltott biztonsági felügyelőknek.

127. A felvezetőt hírösszeköttetést biztosító eszközzel is el kell látni.

128. A felvezetés útvonalába eső területeken fogvatartott, továbbá az érintett személyi állományon kívül más személy nem tartózkodhat.

129. A felvezetés időszakában a felvezetési útvonalra nyíló helyiségek ajtóit zárva kell tartani.

130. A felvezető a felvezetés és váltás végrehajtása után jelentést tesz a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek a felvezetés tapasztalatairól.

131. A körletfelügyelőket a szolgálati helyre a szolgálatba lépő körlet-főfelügyelő vezeti fel.

V. FEJEZET
BELSŐ ŐRZÉS, FELÜGYELET, ELLENŐRZÉS

132. A belső őrzés, felügyelet, ellenőrzés (a továbbiakban együtt: belső felügyelet) célja a házirendben meghatározottak érvényre juttatása, annak megakadályozása, hogy a fogvatartottak a részükre kijelölt részleget, körletrészt engedély nélkül elhagyják vagy ott rendkívüli eseményt kövessenek el.

133. A belső felügyeletet úgy kell megszervezni, hogy az alkalmas legyen a fogvatartottak elhelyezési körletein a meghatározott rend és fegyelem fenntartására.

134. A belső felügyelettel összefüggő feladatok végrehajtása során a reintegrációs feladatok teljesítésének elősegítése érdekében a belső felügyeletet ellátó állomány és a reintegrációs tisztek szorosan együttműködve hajtják végre feladataikat.

135. A belső felügyelethez kapcsolódó részletes feladatokat és hatásköröket a bv. intézet vezetője a biztonsági osztályvezető és a büntetés-végrehajtási osztályvezető munkaköri leírásában határozza meg.

136. A belső felügyeletet a körlet-főfelügyelő és a körletfelügyelő látja el.

137. A belső felügyeletet ellátó állomány felszerelését a bv. szerv vezetője határozza meg.

138. A körlet-főfelügyelő biztonsággal összefüggő feladatai:
a) a körletfelügyelők napi szolgálati feladatainak irányítása,
b) a körletre vonatkozó biztonsági rendelkezések, a házirendben előírtak érvényesítése,
c) a napirendi feladatok szervezése, irányítása,
d) közreműködés a fogvatartottak eligazításában,
e) a hatáskörébe tartozó biztonsági intézkedések szervezése, irányítása, a végrehajtásban való közreműködés,
f) a létszámellenőrzés, az ébresztő és a takarodó végrehajtásának irányítása,
g) a fogvatartott kiadása és visszavétele a körletről és annak dokumentálása,
h) eltérő rendelkezés hiányában a fogvatartott részére érkező vagy az általa küldött csomag átvétele, a csomag tartalmának ellenőrzése, ellenőriztetése,
i) a fogvatartottak telefonálására – különös tekintettel a fogvatartotti mobiltelefonokra – vonatkozó szabályok betartatása, ellenőrzése,
j) közreműködés biztonsági vizsgálat, biztonsági szemle megtartásában,
k) részvétel az előállítás, szállítás előkészítésében,
l) a biztonsági és a fegyelmi elkülönítés, valamint a magánelzárás végrehajtásának irányítása és dokumentálása,
m) a rendszeresített okmányok és nyilvántartások vezetése.

139. A körlet-főfelügyelő ellenőrzi különösen
a) a körletfelügyelői feladatot ellátó állomány tevékenységét,
b) a biztonsági előírások, a házirend betartását,
c) a napirendi feladatok végrehajtását,
d) a fogvatartottak differenciált elhelyezésének végrehajtását,
e) a fogvatartotti körleten végrehajtott biztonsági intézkedések érvényesülését,
f) a biztonsági és a fegyelmi elkülönítés, valamint a magánelzárás végrehajtására vonatkozó szabályok betartását,
g) a kiemelt figyelmet érdemlő és a fokozott ellenőrzés alá eső fogvatartottakkal kapcsolatos feladatok végrehajtását.

140. A körletfelügyelő biztonsággal összefüggő feladatai:
a) a házirend betartásának megkövetelése,
b) a napirendi feladatok végrehajtása, fogvatartottakkal való betartatása,
c)50 a felügyeletére bízott körletrész, zárka, lakó- és egyéb helyiségek ajtóinak a szolgálati utasítás szerinti zárva tartása (a zárva tartás alatt az ajtók kulccsal történő zárását kell érteni),
d) a napirendben meghatározott esetekben és a szolgálati elöljáró utasítása alapján a fogvatartott elhelyezése a részlegen vagy kiadása a részlegről,
e) a meghatározott biztonsági intézkedések végrehajtása, azok előírtak szerinti dokumentálása,
f) annak megakadályozása, hogy a fogvatartott a körletrészt, részleget engedély nélkül elhagyja, a körlet, a zárka vagy más helyiség kulcsát megszerezze,
g) a körletből anyagok, felszerelési és berendezési tárgyak engedély nélküli kivitelének vagy a körletre bevitelének megakadályozása,
h)51 a fogvatartás rendjét és biztonságát veszélyeztető cselekmény elkövetésének megakadályozása, annak észlelése esetén az elsődleges intézkedések megtétele, valamint az érintett szakterületek, illetve a szolgálati elöljáró értesítése,
i) részvétel a biztonsági szemlén és biztonsági vizsgálaton,
j) a rendszeresített okmányok és nyilvántartások vezetése.
k)52 a jogszabályban meghatározott esetekben, vezetői utasítás alapján a testkamera alkalmazása.

141. A körletfelügyelő ellenőrzi
a) a felügyeletére bízott körletrészen, részlegen elhelyezett fogvatartottak létszámát,
b)53 a fogvatartottak tevékenységét, a zárkában levő fogvatartottak magatartását az elöljáró rendelkezése szerint meghatározott időközönként – a feladat elvégzéséhez szükséges ideig –, de legalább kétóránként oly módon, hogy az a fogvatartottak számára kiszámíthatatlan időben valósuljon meg,
c) a házirend megtartását,
d) az ajtók, az ablakrácsok, a falak, a mennyezet és padozat épségét a szolgálati utasítás szerint naponta legalább egyszer,
e) a fogvatartottak telefonálására – különös tekintettel a fogvatartotti mobiltelefonokra – vonatkozó szabályok betartását,
f) a biztonsági berendezések, a technikai eszközök, valamint a zárka- és a körletrész berendezési tárgyainak meglétét, állapotát, használhatóságát,
g) a körletrész, a zárkák, a lakóhelyiségek rendjét, tisztaságát, a fogvatartottak ruházatát, ápoltságát.
h)54 a napirend szerinti ébresztő és takarodó végrehajtását,
i)55 a zárás végrehajtását követően a zárkaajtók kulccsal történő zártságát.
141/A.56 Amennyiben – egyébként társas elhelyezésben lévő – fogvatartott bármilyen okból kifolyólag harminc percet meghaladóan egyedül marad a zárkában/lakóhelyiségben, úgy az ellenőrzés gyakoriságát növelni szükséges az egyedüllét időtartama alatt. Az egyedül maradt fogvatartott két egymást követő ellenőrzése között hatvan percnél több idő nem telhet el.
141/B.57 Az ellenőrzések kiszámíthatatlansága érdekében ellenőrző kártyás rendszert kell kialakítani, amelyen rögzítésre kerülnek az ellenőrzések időpontjai. Az ellenőrző kártyákat az általános eligazítások alkalmával kell kiosztani. Az aktuális kártya számát a körletfelügyelő a szolgálati naplójában rögzíti.
141/C.58 Az ellenőrzés végrehajtása során – a megfelelő látási viszonyok hiányában – az ellenőrző fény működtetése kötelező.
141/D.59 Amennyiben a fogvatartott életét közvetlen veszélyeztető körülmény áll fenn, és a beavatkozás biztonságosan végrehajtható, meg kell kezdeni a rendkívüli esemény felszámolását vagy az adekvát elsősegélynyújtást.
141/E.60 Az ébresztőt mint napirendi pontot úgy kell végrehajtani, hogy az valamennyi érintett fogvatartott számára egyértelmű, vizuálisan és/vagy akusztikai lehetőségek kimerítésével is jól érzékelhető legyen. A végrehajtás metodikájáról a bv. intézetnek a helyi szintű szabályozójában kell rendelkeznie.

142. A szabadlevegőn tartózkodást biztosító biztonsági felügyelő biztonsággal összefüggő feladatai:
a) összeköttetés tartása a technikai ügyelettel és a szabadlevegőn tartózkodás felügyeletét ellátó felügyelővel,
b) a terület biztonságra veszélyes pontjainak ismerete és fokozott figyelése,
c) rendkívüli esemény bekövetkezése esetén, amennyiben lehetséges, intézkedés foganatosítása és jelentés a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek,
d) annak megakadályozása, hogy a fogvatartottak a kijelölt területet elhagyják,
e) a szabadlevegőn tartózkodás felügyeletét ellátó felügyelő biztosítása, különösen intézkedése alatt,
f) a fogvatartottak mozgásának, magatartásának, hangulatának folyamatos figyelemmel kísérése,
g) azonnali jelentéstétel a közvetlen elöljárójának, ha bármilyen, a normálistól eltérő vagy rendkívüli esemény bekövetkezésére utaló jelet észlel,
h) a bv. intézet vezetője és közvetlen elöljárója által meghatározott külön rendelkezések betartása és betartatása.
142/A.61 A személyi állomány 142. pont f) alpontja szerinti folyamatos jelenlét elhagyható, ha a szabad levegőn tartózkodásra kijelölt teljes terület elektronikus megfigyelési eszközzel, holttérmentesen lefedett, illetve a terület statikus biztonsági elemei a biztosítás e módszerének végrehajtását minimális biztonsági kockázattal szavatolják. Ebben az esetben a technikai rendszert kezelő személyi állományi tag értesítése kötelező, aki a fogvatartottak tevékenységét köteles figyelemmel kísérni. Nem lehet az élőerő alkalmazásától eltekinteni abban az esetben, ha a szabad levegőn tartózkodás végrehajtására kijelölt terület közterülettel határos, és a jogosultságot magas biztonsági kockázatba sorolt vagy egyéni kezelési utasítással rendelkező fogvatartott veszi igénybe.

143.62 A szabadlevegőn tartózkodás felügyeletét ellátó felügyelő biztonsággal összefüggő feladatai:
a)63 a szabadlevegőn tartózkodásra kijelölt terület átvizsgálása a szabadlevegőn tartózkodás megkezdése előtt és után oly módon, hogy a szaktevékenység végrehajtása során fogvatartott nem lehet jelen,
b) a fogvatartottak létszám szerinti átvétele és átadása a körleten,
c) a fogvatartottak motozása,
d) a fogvatartottak biztonságos kísérése a körlet és a szabadlevegőn tartózkodás helyszíne között,
e) a szabadlevegőn tartózkodásra szolgáló terület biztonságra veszélyes pontjainak ismerete és fokozott figyelése,
f) a magas biztonsági kockázatú fogvatartottak létszámának ismerete és tevékenységük fokozott figyelemmel kísérése,
g) a fogvatartottak magatartásának folyamatos figyelése, jelentés tétele az elöljárónak, ha rendbontást észlel, lehetőség szerint intézkedés, szükség esetén a rendbontó bekísérése,
h) látó és halló összeköttetés tartása a szabadlevegőn tartózkodást biztosító biztonsági felügyelőkkel,
i) azonnali jelentéstétel a közvetlen elöljárójának, ha bármilyen, a normálistól eltérő vagy rendkívüli esemény bekövetkezésére utaló jelet észlel,
j) a bv. intézet vezetője és közvetlen elöljárója által meghatározott külön rendelkezések betartása és betartatása.

144. A látogatás felügyeletét ellátó felügyelő biztonsággal összefüggő feladatai:
a) a látogató helyiség átvizsgálása a látogatás előtt és után, különös tekintettel az illemhelyekre és a látogatók által használt egyéb helyiségekre,
b) közreműködés a látogatók szabályos be- és kiléptetésében, a személyazonosság ellenőrzésében, a látogatók kísérése,
c) a körleten a fogvatartottak létszám szerinti átvétele, motozása, kísérése,
d) a látogatás alatt a rend fenntartása,
e) a látogatás során annak megakadályozása, hogy a látogató tiltott tárgyat átadhasson vagy a bv. intézet vezetője által nem engedélyezett tárgyat átvehessen, továbbá annak, hogy a bv. intézet területén rendkívüli eseményt kövessen el,
f) esemény bekövetkezésekor jelentéstétel a szolgálatba lépő biztonsági tisztnek és az általa meghatározott feladatok végrehajtása,
g) a látogatás befejeztével a fogvatartotti létszám ellenőrzése,
h) a hozzátartozók kikísérése, közreműködés a kiléptetés végrehajtásában,
i) a fogvatartottak motozása a körletre való visszakísérésekor.
j)64 a jogszabályban meghatározott esetekben, vezetői utasítás alapján a testkamera alkalmazása.

145. A belső felügyeletet ellátó állomány a szolgálatteljesítés ideje alatt szolgálati elöljárójának jelenti
a) a létszámellenőrzés végrehajtását, a fogvatartottak létszámát,
b) fegyelmi vétség vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúját, ezzel egyidejűleg fegyelmi lapot állít ki,
c) a fogvatartottak hangulatában bekövetkezett változást,
d) a ruházat, a felszerelési tárgyak elhasználódását, hiányát, elvesztését, az anyagok megrongálását,
e) a biztonságra veszélyes körülmény észlelését és a megszüntetésére tett intézkedést,
f) a rendkívüli esemény előkészületét, kísérletét, elkövetését,
g) a biztonsági berendezésekben és a technikai eszközökben keletkezett üzemzavart,
h) a szolgálata alatt előforduló egyéb rendellenességet,
i) a szabad levegőn tartózkodásra vagy foglalkoztatásra sorakoztatás tényét, a ki- és bevonulás végrehajtását, a fogvatartottak létszámát.

VI. FEJEZET
BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK

3. Biztonsági elkülönítés

146. A biztonsági elkülönítésről hivatali munkaidőben a bv. intézet vezetője vagy az általa megbízott személy, hivatali munkaidőn kívül, továbbá hétvégén és ünnepnapon a szolgálatban lévő biztonsági tiszt dönt. Amennyiben az elrendelő szükségesnek tartja, az elkülönítésről más szakterület véleményét is kikérheti.

147. Az ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító fogvatartott elhelyezésének fenntartásáról munkaidőben a bv. intézet vezetője vagy az általa megbízott személy, hivatali munkaidőn kívül a szolgálatban lévő biztonsági tiszt dönt.

148.65 A biztonsági elkülönítés elrendelésével egyidejűleg a Bv. törvényben és a Rendeletben meghatározottak szerint rendelkezni kell a korlátozásokról, továbbá gondoskodni kell arról, hogy az ott elhelyezett fogvatartott számára hozzáférhetetlen helyen kerüljenek elhelyezésre a birtokában nem tartható tárgyak és eszközök.
149.66 A biztonsági elkülönítést a fogvatartotti nyilvántartásban kell elrendelni, és a generált biztonsági elkülönítési lapot (6. melléklet) a fogvatartottal alá kell íratni. Amennyiben az elkülönítés a fogvatartotti nyilvántartásban teljes körűen nem rögzíthető, a biztonsági elkülönítési lapot papír alapon kell kitölteni. A papíralapú biztonsági elkülönítési lapot az ügykezelési szabályok betartásával kell kezelni, eredeti példányát az elkülönítés megszüntetése után az irattárban kell elhelyezni.

150. A biztonsági elkülönítést a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell.

151. A fogvatartott szállítása miatt megszüntetett biztonsági elkülönítésről a szállítmányvezetőt, valamint a fogadó bv. intézetet a biztonsági elkülönítési lap fénymásolt példányának átadásával kell tájékoztatni.

152. A biztonsági elkülönítéssel kapcsolatos feladatokat, hatásköröket és a végrehajtási rendet a bv. intézet vezetője intézkedésben köteles szabályozni.

4. Biztonsági zárkába vagy biztonsági részlegre helyezés

153. A biztonsági zárkát az adott körletrészen belül a többi zárkától, a biztonsági részleget a bv. intézet más területétől elkülönítetten kell kialakítani.

154. A biztonsági zárkában a fogvatartottat lehetőleg egyedül kell elhelyezni.

155. Amennyiben a biztonsági zárkában vagy részlegen történő elhelyezés indokoltsága megszűnik, a bv. intézet vezetője haladéktalanul intézkedik az elhelyezés megszüntetésére. Ha az országos parancsnok által elrendelt vagy fenntartott elhelyezés indokoltságának megszüntetésére merül fel indok, arról a bv. intézet vezetője haladéktalanul írásos előterjesztést tesz.

156. A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezett fogvatartottra vonatkozó egyéni kezelési utasítást soron kívül, de legkésőbb a behelyezést követő munkanapon el kell készíteni.

157. A biztonsági zárkába, valamint a részlegre történő be- és kilépésre és ott tartózkodásra, a fogvatartotti jogok gyakorlásának módjára, továbbá a napirend végrehajtására vonatkozó részletszabályokat a bv. intézet vezetője helyi intézkedésben szabályozza.

158. A biztonsági zárkában vagy részlegen elhelyezett fogvatartottak felügyeletével, a speciális feladatok ellátásával csak arra felkészített személy bízható meg.

159. Abban az esetben, ha a behelyezés kizárólag a fogvatartott védelme érdekében történik, a Bv. törvény 147. § (7) bekezdésében meghatározott korlátozások közül csak azok és olyan mértékben alkalmazhatók, amelyek a személyes védelme biztosításához szükségesek.

5. Mozgáskorlátozó eszközök

160. Mozgáskorlátozó eszköz alkalmazásáról a biztonsági osztályvezető dönt, ettől eltérni kizárólag a bv. szerv vezetőjének írásos rendelkezése alapján lehet. Ezen személyek döntése hiányában az alkalmazásról a szolgálatban lévő biztonsági tiszt dönthet.

161. Amennyiben a mozgáskorlátozó eszközt a fogvatartottal szemben rendszeresen alkalmazzák, annak rendjét és részleteit a fogvatartottra vonatkozó egyéni kezelési utasításban kell meghatározni. A mozgáskorlátozást meghatározó rendelkezéseket a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell.

162. Amennyiben a mozgáskorlátozó eszközt a fogvatartottal szemben eseti jelleggel alkalmazzák, arról a bv. szerv vezetője által kiadott intézkedésben meghatározottak szerint kell dönteni.

163. A mozgáskorlátozó eszközt alkalmazó köteles jelentést készíteni (7. melléklet). Az utasításra történő alkalmazás esetén a mozgáskorlátozást elrendelő köteles rendelkezni az alkalmazásról (8. melléklet). A mozgáskorlátozás indokoltságának vizsgálatát valamennyi esetben a bv. szerv vezetője vagy az általa megbízott személy végzi.

164. A bv. szervnél mozgáskorlátozó eszközként a rendszeresített, különböző típusú kéz- és lábbilincs, vezetőszárral ellátott bilincstag (vezetőbilincs), valamint bilincsrögzítő öv és kézbilincs alkalmazható. Testi sérülést nem okozó, más alkalmas eszköz (pl. nadrág- vagy derékszíj stb.) ilyen célra csak akkor vehető igénybe, ha az alkalmazás feltétele fennáll, és az előzőekben felsorolt eszköz nem vagy nem kellő mennyiségben áll rendelkezésre. Vezetőbilincs elsősorban előállítás végrehajtása során alkalmazható.

165. A rendszeresített mozgáskorlátozó eszközök közül az arányosság figyelembevételével egyidejűleg több is alkalmazható.

166. A Rendelet 55. § (2)–(3) bekezdésében meghatározottak alapján az intézkedő a bilincselés módját – az arányosság és szükségesség figyelembevételével – a legcélirányosabban választja meg.

167. A kezek hátra bilincselése akkor célszerű, ha
a) a mozgáskorlátozásra kényszerítő eszköz-alkalmazást követően kerül sor, vagy
b) alapos okkal támadástól vagy szökéstől kell tartani.

168. A lábbilincs használatával kapcsolatban a Rendelet 55. § (3) bekezdése szerinti rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni.

169. A fogvatartott meghatározott helyen tartásának tárgyhoz bilincseléssel a Rendelet 55. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelve akkor van helye, ha a fogvatartott további önkárosításának, támadásának, szökésének megakadályozása, ellenszegülésének megtörése vagy az intézkedés eredményes befejezése más módon nem biztosítható. A fogvatartott tárgyhoz rögzítésére akkor is sor kerülhet, amennyiben a személyi állomány tagjának egyéb rendkívüli esemény megakadályozására más módon nincsen lehetősége.

170. Az önkárosítással fenyegetőző fogvatartott csak abban az esetben rögzíthető tárgyhoz, amennyiben az állapota nem indokolja az ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító fogvatartott elhelyezésére szolgáló helyiségbe helyezést. Az indokoltság megítélésében az orvos – egészségügyi személyzet – véleménye az irányadó.

171. A további önkárosítás megakadályozása céljából történő tárgyhoz rögzítést kizárólag kamerával ellátott, egyszemélyes elkülönítésre szolgáló zárkában lehet végrehajtani. A tárgyhoz rögzítést az erre a célra kialakított eszközön, háton fekvő helyzetben, a végtagok rögzítésével és a fej védelmét biztosító eszköz felhelyezésével lehet csak végrehajtani.

172. A tárgyhoz rögzítés időtartama legfeljebb folyamatosan két óra, amennyiben az önkárosítás veszélye a két óra leteltével is fenn áll, a tárgyhoz rögzítést meg kell szüntetni, és a fogvatartottat az ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító fogvatartott elhelyezésére szolgáló helyiségbe kell elhelyezni.

173. A tárgyhoz rögzítés alatt a fogvatartott állapotát az egészségügyi szolgálat óránként köteles ellenőrizni. Amennyiben a tárgyhoz rögzítés szükségessége már nem áll fenn, vagy az a fogvatartott egészségét veszélyezteti, azt haladéktalanul meg kell szüntetni.

174. A tárgyhoz rögzítés esetszámait a bv. szerv köteles az év végi adatszolgáltatás során jelenteni.

175. A tárgyhoz rögzítést a bv. szerv vezetője által kijelölt szakterületi vezető rendelheti el, hivatali munkaidőn túl a szolgálatban lévő biztonsági tiszt.

176. Ha a mozgáskorlátozás alatt lévő fogvatartottat valamilyen okból (pl. baleset) elsősegélyben vagy orvosi ellátásban kell részesíteni, a mozgáskorlátozást a megfelelő ellátás biztosításához szükséges mértékben csökkenteni kell, vagy ha szükséges, meg kell szüntetni.

177. Amennyiben a mozgáskorlátozó eszköz láthatóan sérülést okozott, a szükséges egészségügyi ellátásról gondoskodni kell.

6. Elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazása
178.67 Az elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazásának elrendelése esetén, az elítélt bv. intézeten kívüli mozgásának és tartózkodásának nyomon követését az agglomerációs központ vezetője által irányított bv. intézet (a továbbiakban: távfelügyeletet ellátó bv. intézet) végzi. Amennyiben az elítélt az alkalmazásra vonatkozó szabályokat megszegi, a szükséges tájékoztatást a távfelügyeletet ellátó bv. intézet teszi meg, majd a területileg illetékes, a kihelyezést végrehajtó bv. intézet soron kívül végrehajtja a szükséges intézkedéseket.
179.68 Az elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazásával kapcsolatos feladatokat (elrendelés esetei, alkalmazási lehetőségek, személyi állomány azzal kapcsolatos feladatai, felügyeleti tevékenység, ellenőrzési rend, eseményhez kapcsolódó intézkedések, jelentési rend, rendőrséggel való együttműködés szabályai, elítélt tájékoztatásának módja stb.) az agglomerációs központ vezetője agglomerációs intézkedésben köteles szabályozni.
180.69 A távfelügyeletet ellátó bv. intézet érintett személyi állománya részére az eszköz alkalmazását, a felügyeleti program kezelését rendszeresen oktatni kell.

181. Az elektronikus távfelügyeleti eszköz elítéltre történő felhelyezését a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell.

182. Az elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazása esetén a BVOP főügyeletese felé jelenteni kell
a) az alkalmazás rendjét,
b) az eszköz elítéltre történő felhelyezését,
c) az eszköz eltávolítását, valamint
d) az alkalmazás során történt rendellenességeket (meghibásodás, rongálás, szabotázs).
183.70 Amennyiben az elítélt a végtagjára felhelyezett eszközt eltávolítja, haladéktalanul gondoskodni kell az elítélt felkutatásáról, a kihelyező bv. intézetbe történő visszaszállításáról. Az eredményes végrehajtás érdekében a rendőrség együttműködését kell kérni, amelyért a távfelügyeletet ellátó bv. intézet a felelős.

184. Az elektronikus távfelügyeleti eszköz nem alkalmazható, amennyiben a fogvatartott szívritmus-szabályozóval rendelkezik.

185. Az elektronikus távfelügyeleti eszköz munkáltatás során történő alkalmazásának biztonsági vonatkozású feladatrendszerét a tárgykörben készített módszertani útmutató tartalmazza.

7. Elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazása

186. Az elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazásáról a bv. intézet területére belépni szándékozó személyeket jól látható és olvasható módon tájékoztatni kell.

187. Az elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazásáról a fogvatartottat a befogadása során dokumentáltan tájékoztatni kell.
188.71 Az elektronikus megfigyelési eszköz elhelyezéséről a bv. intézet vezetője dönt.

188/a.72 A testkamera jogszabályi felhatalmazás alapján alkalmazható olyan elektronikus megfigyelési eszköz, amely a fokozott biztonsági kockázatot magában rejtő intézkedések, illetve szolgálati feladatok végrehajtása során alkalmazható.

189. A bv. intézet külső falain és kapujánál az elektronikus megfigyelési eszközt úgy kell elhelyezni, hogy az általa közvetített képen a közterületnek csak a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása érdekében szükséges része legyen látható. A kamerák látóterébe kerülő személyek elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazásáról való tájékoztatása érdekében a megfigyelt területen figyelemfelhívó táblák kihelyezése szükséges.

190. Az elektronikus megfigyelési eszközök telepítése során – indokolt esetben – gondoskodni kell azok fizikai védelméről, emellett a tápellátásra és a jelek továbbítására szolgáló vezetékeket rejtetten, a fogvatartottak számára hozzáférhetetlen módon kell elhelyezni.

191. Az elektronikus megfigyelési rendszert úgy kell kialakítani, hogy az általa továbbított vagy tárolt adatok külső hálózaton keresztül ne legyenek hozzáférhetőek.

192. A rögzített adatok felhasználásának, kezelésének, továbbításának rendjét, valamint az ehhez kapcsolódó hatásköri felelősséget a bv. intézet vezetője intézkedésben szabályozza. A tárolt adatokba való betekintést dokumentálni kell, mely során rögzíteni kell annak okát, idejét, tárgyát, valamint a betekintő nevét és beosztását.

193. A rögzített adatok Bv. törvényben meghatározott tárolási idő leteltével történő törlésének műszaki feltételeit, a dokumentálás rendjét ki kell alakítani.
194.73 Az elektronikus megfigyelési eszközök telepítése és működtetése során figyelembe kell venni a technikai rendszerkezelő feladatainak meghatározása és a kameraképek megfigyelésének optimalizálása érdekében kiadott BVOP utasításban foglaltakat.

8. Motozás

195. A hatékony és differenciált motozás a három módszernek (tapintásos, vetkőztetéses ellenőrzés, valamint kizárólag technikai ellenőrzés) az adott bv. szerv egyéni biztonsági kockázatkezeléséhez igazított kombinációja.

196. Biztonsági intézkedésként motozás csak fogvatartottal szemben alkalmazható.

197. A motozás során kerülni kell az indokolatlan károkozást.

198. A szívritmus-szabályozóval élő fogvatartott technikai eszközzel nem ellenőrizhető.

199. A motozás végrehajtásának megkezdése előtt – amennyiben arra lehetőség van – az érintettet a végrehajtás alatti együttműködő magatartásra figyelmeztetni kell.

200. A motozás során oktatási céllal a talált tiltott tárgyakat, a felfedett rejtekhelyeket indokolt fényképpel vagy videófelvétellel dokumentálni kell.

201. A testüreg orvos általi átvizsgálásának biztosítását csak a megmotozottal azonos nemű személy végezheti. A vizsgálat során a személyi állomány biztosítási feladatokat végrehajtó tagja a helyiségben csak indokolt esetben lehet jelen.

9. A biztonsági ellenőrzés, vizsgálat, szemle, valamint az átfogó biztonsági vizsgálat végrehajtása

9.1. Biztonsági ellenőrzés

202. A biztonsági ellenőrzés végrehajtásakor – a kórteremben, betegszobában elhelyezett fekvőbetegen kívül – fogvatartott nem lehet jelen, ezért lehetőség szerint olyan időben kell végrehajtani, amikor az ellenőrizendő helyiségeket a fogvatartottak elhagyták, vagy a napirend szerint még nem használják.
203.74 A biztonsági ellenőrzést naponta legalább egyszer végre kell hajtani. Azt a fogvatartottak munkáltatására szolgáló helyiségek vonatkozásában a munkakezdés előtt és annak befejezése után, a bv. szerv vezetőjének rendelkezése szerint kell elvégezni. Fokozott figyelemmel és körültekintéssel kell a biztonsági ellenőrzést végrehajtani a magas biztonsági kockázatú fogvatartottak körletrészén, zárkáiban és munkahelyein. Amennyiben az ellenőrzéssel érintett zárka/lakóhelyiség bejárata elektronikus megfigyelési eszközzel lefedett/megfigyelt, és a felvétel a jogszabályi előírások szerinti időtartamban rögzítésre kerül, abban az esetben a végrehajtott ellenőrzés tényét dokumentálni nem szükséges. A napi biztonsági ellenőrzés alól kivételt képez az a zárka, lakó- vagy egyéb, fogvatartottak által használt helyiség, amely zárható, üres, és elektronikus megfigyelési eszközzel ellátott. Az ilyen helyiségek biztonsági ellenőrzését a fogvatartottak behelyezését megelőzően, valamint a használatot követően kell végrehajtani.

9.2. Biztonsági vizsgálat
204.75 A biztonsági vizsgálatok szervezéséért és végrehajtatásáért a biztonsági osztályvezető, valamint a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető felelős. A vizsgálatról készült jelentéseknek tartalmaznia kell a vizsgálat célját, idejét, helyét, a végrehajtók létszámát, a megállapításokat, a tett és a javasolt intézkedéseket.

205. A biztonsági vizsgálat végrehajtásának szabályait (gyakoriság, végrehajtók létszáma, eljárás tiltott tárgyak előtalálásakor stb.) a bv. szerv vezetője határozza meg.

9.3. Biztonsági szemle

206. A biztonsági szemlének a bv. szerv valamennyi helyiségére és létesítményére, így a fogvatartottaktól elzártakra (személyzet irodái, vállalkozásoknak bérbe adott helyiségek stb.) is ki kell terjednie.

207. A biztonsági szemle során minden fogvatartottat meg kell motozni, továbbá azzal egyidejűleg biztonsági vizsgálat is végrehajtható.
208.76 A biztonsági szemlét – figyelemmel a jogszabályban meghatározott időtartamra, a végrehajtási fokozathoz és a rezsimhez igazodóan – a bv. szerv vezetője által meghatározott időpontban és létszámmal kell végrehajtani. A szemle előkészítésével, vezetésével, a dokumentumok összeállításával kapcsolatos feladatokat a biztonsági osztályvezető látja el.
209.77 A biztonsági szemle végrehajtásáról és tapasztalatairól jegyzőkönyvet kell felvenni, amennyiben a feltárt hiányosságok a bv. szerv biztonságát veszélyeztetik, azok megszüntetését előirányzó intézkedési tervet is készíteni kell. Jóváhagyásáról az agglomerációs központ vezetője rendelkezik. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az előző szemle során feltárt, de még meg nem szüntetett hiányosságokat és azok okait is.

9.4. Átfogó biztonsági vizsgálat

210. Az átfogó biztonsági vizsgálat végrehajtási tervének összeállítását, a vizsgálat témaköreit a bv. szerv biztonsági rendszer leírásának fejezetei szerint kell meghatározni.
211.78 Az átfogó biztonsági vizsgálat előkészítéséért a biztonsági osztályvezető, vezetéséért a bv. szerv vezetője a felelős. A vizsgálat vezetése alárendeltre nem ruházható át.

212. Az átfogó biztonsági vizsgálatot bizottság által kell végrehajtani.

213. A bizottság munkájában a bv. gazdasági társaság vezetője is köteles részt venni, amennyiben az a bv. gazdasági társaságot is vizsgálja, elemzi.

214. A bizottság megállapításairól és az azok alapján tett intézkedésekről jegyzőkönyvet kell készíteni.

9.5. A biztonsági ellenőrzés, vizsgálat, szemle, valamint az átfogó biztonsági vizsgálat végrehajtásának közös rendelkezései

215. A biztonsági ellenőrzés, vizsgálat, szemle, valamint az átfogó biztonsági vizsgálat végrehajtása alapján készülő iratokat az ügykezelési szabályok szerint kell iktatni és eredeti példányaikat az irattárban kell őrizni. A jelentést, a jegyzőkönyvet és az intézkedési tervet a feladat elvégzését követő 10 munkanapon belül el kell készíteni.

216. A meghatározott feladatokat az érintettek szolgálati utasításában, munkaköri leírásában vagy a munkaköri leírás biztonsági mellékletében rögzíteni kell.

217. Biztonsági vizsgálat vagy biztonsági szemle végrehajtásába más rendvédelmi szerv tagja kizárólag az országos parancsnok utasítása vagy a két szerv közötti együttműködési megállapodás alapján – az abban szabályozott feladatra – vonható be.

218. A feladatok végrehajtásába szolgálati kutya tiltott tárgyak, eszközök, anyagok felderítésére, valamint biztosítási feladatokra vehető igénybe.

10. Az ajtók zárva tartásának elrendelése

219. Az ajtók zárva tartásának elrendelése a Bv. törvényben meghatározott okból a bv. intézet vezetője által történhet, ezen jogköre nem ruházható át.

220. Az ajtók zárva tartásának elrendelésekor létszámellenőrzést kell tartani. Az elrendelés ideje alatt minden érintett fogvatartott a számára kijelölt zárkában vagy lakóhelyiségben köteles tartózkodni.

221. Az intézkedés végrehajtását dokumentálni kell, amelyben rögzíteni szükséges a kiváltó ok rövid leírását, az elrendelés és a megszüntetés időpontját, és azt, hogy mely fogvatartottakat, fogvatartotti csoportokat érint.

222. Az elrendelés lehet részleges vagy teljes (egy zárkára, egy részlegre vagy a teljes fogvatartotti körletre kiterjedő).

11. Egyes jogok gyakorlásának a felfüggesztése

223. Az egyes jogok gyakorlásának felfüggesztésére a Bv. törvényben meghatározott okból a bv. intézet vezetője általi döntés alapján kerülhet sor, ezen jogköre nem ruházható át.

224. Az intézkedés vonatkozhat egyes fogvatartottakra, fogvatartottak meghatározott csoportjára, továbbá a bv. intézetben elhelyezett valamennyi fogvatartottra.

225. A bv. intézet vezetője által kijelölt személy a jogok gyakorlásának a felfüggesztéséről az érintett fogvatartottakat, továbbá a lehetőségek szerint mindazokat – a hatóságokat, a látogatásra és csomagküldésre jogosultakat – értesíti, akikre az intézkedés végrehajtása kihat.

VII. FEJEZET
A KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK

12. Általános szabályok

226. Kényszerítő eszközként csak a bv. szerv tulajdonában lévő és a bv. szervezetnél rendszeresített eszközök alkalmazhatók. A rendszeresített eszköz hiányában vagy azok meghibásodása, megrongálódása esetén az intézkedés céljának megvalósulását szolgáló, jellegénél fogva indokolatlan sérülést nem okozó más eszköz is alkalmazható.

227. A kényszerítő eszköz alkalmazása a hivatásos állomány tagjának saját elhatározásából, vagy az arra jogosult elöljáró utasítására történhet. Kötelékben való fellépés esetén kényszerítő eszköz a helyszínen tartózkodó elöljáró utasítására, távollétében saját elhatározásból alkalmazható.

228. A kényszerítő eszköz alkalmazását – amennyiben a helyzet összes körülménye lehetővé teszi – jól hallható, közérthető és határozott módon meg kell előznie
a) a jogellenes magatartás abbahagyására való felszólításnak „a törvény nevében” szavak előrebocsátásával,
b) figyelmeztetésnek, hogy kényszerítő eszköz alkalmazása következik.

229. Az intézkedő a kényszerítő eszköz alkalmazása során a testi épséghez fűződő jogokat köteles tiszteletben tartani, az életet, a testi épséget csak a legszükségesebb mértékben veszélyeztetheti.

230. A kényszerítő eszköz Szervezeti törvény szerinti meghatározásának sorrendje fokozatosságot is jelent, a kényszerítő eszközök közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

231. Kényszerítő eszköz alkalmazása után az intézkedés alá vont személyt haladéktalanul orvosi vizsgálatnak kell alávetni, és intézkedni kell látlelet felvételére.
232.79 Az intézkedő köteles jelentést készíteni kényszerítő eszköz alkalmazásáról, valamint lőfegyver alkalmazásáról (10. melléklet) legkésőbb a szolgálat befejezését követő két órán belül, majd az arra kötelezett személynek kell intézkednie a kényszerítő eszköz alkalmazás fogvatartotti nyilvántartásba történő rögzítéséről.
232/A.80 A kényszerítő eszköz alkalmazásával kapcsolatos valamennyi rendelkezésre álló információt – a kötelező tartalmi elemeken túl – a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell, így különösen:
a) az eset leírása tartalmazza a bekövetkezett esemény rövid, tényszerű leírását, az okozott sérülés mértékét, illetve annak várható gyógytartamát,
b) az alkalmazása során jelenlévő személyi állományi tagokat és fogvatartottakat,
c) az elektronikusan jóváhagyott jelentéseket.
233.81 A kényszerítő eszközök alkalmazásával összefüggésben minden esetben vizsgálni kell az alkalmazás körülményeit. A vizsgálat megállapításairól készült értesítésnek – fogvatartotti nyilvántartásban generált formanyomtatvány – tartalmaznia kell az alkalmazás jogszerűségének minősítésére vonatkozó megállapítást, a rövid tényállást, a sérüléseket, az okozott kárt, továbbá az érintett személyek adatait. Az értesítés egy példányát kézbesíteni kell az érintettnek. Amennyiben az érintett az értesítést nem hajlandó átvenni, arról jegyzőkönyvet kell felvenni. Az értesítés ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs, az intézkedéssel szemben a Szervezeti törvény 17. § (3) bekezdése alapján van panasznak helye.

13. Speciális szabályok

13.1. Testi kényszer

234. Kényszerítő eszköz alkalmazása feltételeinek fennállása esetén testi kényszer akkor alkalmazható, ha az intézkedő erőfölénye vagy az intézkedés alá vont személy állapota, magatartása folytán az intézkedés eredményessége biztosítható. A beteggel szemben alkalmazott korlátozott testi kényszer szükségességéről a főigazgató főorvos haladéktalanul tájékoztatja a törvényességi felügyelet ellátó ügyészséget, a beteg törvényes képviselőjét, a beteg kapcsolattartóként megjelölt hozzátartozóját és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet betegjogi képviselőjét.

235. A testi kényszer alkalmazása során az intézkedő önvédelmi fogásokat is használhat, de azoknak arányban kell állni az intézkedést kiváltó magatartással vagy cselekménnyel.

13.2. Bilincs

236. A bilincselés módjára vonatkozóan a VI. fejezet 5. alcímében meghatározottakat kell értelemszerűen alkalmazni.

13.3. Könnygáz, gumibot

237. Az intézkedő az intézkedés megkezdésekor, amennyiben a körülmények megkívánják, a könnygázt készenlétbe helyezi, a gumibotot kézbe fogja, és felkészül a támadás elhárítására, az ellenszegülés megtörésére.

238. Gumibot alkalmazása esetén az ütésnek lehetőleg a támadó végtagot kell érnie, kerülni kell, hogy az ütés olyan területet – kiemelten a fejet, nyakat, derekat, hasat – érjen, ahol súlyos sérülést okozhat.

239. Amennyiben a könnygázt tömegoszlatásra vagy zárt térben kialakult ellenállás megtörésére alkalmazzák, egyidejűleg gondoskodni kell az intézkedők könnygáz hatása elleni védelméről.

13.4. Traumatikus és irritáló lőszer

240. A traumatikus és irritáló lőszer kényszerítő eszközként történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályokról az eszközök rendszeresítését követően az országos parancsnok külön rendelkezik.

13.5. Szolgálati kutya

241. A szolgálati kutyavezető kényszerítő eszközként csak arra kiképzett, megfelelő minősítéssel rendelkező, egészséges és szolgálatra alkalmas kutyát alkalmazhat.

242. A szolgálati kutya az intézkedésnek passzívan ellenszegülő személlyel szemben nem alkalmazható.

243. Az intézkedő a szolgálati kutyát közintézménybe csak szolgálati feladata ellátása céljából viheti be.

244. Szolgálati kutya kényszerítő eszközként csak kiképzett kutyavezetővel együtt alkalmazható.

13.6. Lőfegyverhasználat

245. A lőfegyverhasználati jog gyakorlása független attól, hogy az intézkedő egyenruhát vagy polgári öltözetet visel. Polgári öltözet viselése esetén a lőfegyvert rejtve kell hordani.

246. A Szervezeti törvény 22. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel nem minősül lőfegyverhasználatnak az állatra vagy tárgyra leadott lövés. A szándékosan személyre leadott lövés akkor is lőfegyverhasználatnak minősül, ha az nem okozott sérülést.

247. Ha a lőfegyverhasználatnak nem minősülő lövés az intézkedőnek felróható okból következik be vagy az intézkedő figyelmetlensége, gondatlansága következtében kárt, sérülést okoz, a bekövetkezett esemény vizsgálatának eredményétől függően kártérítési, fegyelmi vagy büntetőeljárást kell indítani.

248. Tömegoszlatás és rendfenntartás céljából riasztólövés akkor adható le, ha a lőfegyverhasználat törvényi feltételei nem állnak fenn, de a fogvatartást súlyosan sértő vagy veszélyeztető rendkívüli esemény megszakítására, felszámolására az alkalmazás eredményes lehet. Riasztólövés leadására csak az intézkedést irányító elöljáró parancsa alapján kerülhet sor.

249. Riasztólövés leadása során a lőfegyvert tilos személyre irányítani.

250. Figyelmeztető lövést alkalmazni csak abban az esetben lehet, amennyiben a lőfegyverhasználat törvényi feltételei fennállnak.

251. A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani, számolva a becsapódást esetlegesen követő gurulattal, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt.

252. A lőfegyverhasználat csak arra a személyre irányulhat, akivel szemben a Szervezeti törvény 22. §-ában meghatározott feltételek fennállnak.

253. A riasztó- és a figyelmeztető lövés alkalmazása során kerülni kell az emberi élet, a testi épség veszélyeztetését, valamint a vagyoni károkozást. Továbbá az állatra vagy tárgyra leadott lövés során fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy az az ember életét, testi épségét ne veszélyeztesse és az intézkedés céljával arányban álló lehető legkisebb károkozással járjon.

254. Elöljárója parancsára az intézkedő köteles a lőfegyverét használni. A lőfegyver parancsra történő használatának jogszerűségéért a parancsot kiadó elöljáró a felelős. E parancs végrehajtása csak akkor tagadható meg, ha az intézkedő tudja, hogy a lőfegyver használatával bűncselekményt követne el.

255. Csapaterő zárt alakzatban történő alkalmazása esetén az intézkedő saját elhatározásából is használhatja lőfegyverét, amennyiben a lőfegyverhasználat törvényben meghatározott feltételei fennállnak és a zárt alakzattól elszakadt, vagy alakzaton kívüli feladat végrehajtására kap utasítást.

256. A lőfegyverhasználat során kerülni kell az emberi élet kioltását. A lövést lehetőleg lábra, ha pedig a támadó kezében a támadásra távolról is felhasználható eszköz van, karra kell irányítani.

257. Ha a Szervezeti törvény csak a közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítása céljából teszi lehetővé a lőfegyverhasználatot, és a közvetlen fenyegetés vagy támadás bármely oknál fogva megszűnt, a lőfegyverhasználati jogosultság is azonnal megszűnik.

258. Ha a támadás közvetett, a támadó ahhoz tárgyat vagy állatot alkalmaz, akkor az intézkedő elsősorban tárgyra, állatra adhat le lövést.

259. Más személyek testi épségét, vagyonát közvetlenül veszélyeztető, megvadult állatra az intézkedő akkor lőhet, ha a veszélyhelyzet elhárítására az adott körülmények között más lehetőség nincs.

260. A lőfegyverhasználatot követően a sérültet – a biztonsági óvintézkedések megtartása mellett – haladéktalanul elsősegélyben kell részesíteni, gondoskodni kell orvosi ellátásáról és életveszélyes állapot esetén a közvetlen hozzátartozója értesítéséről.

261. A lőfegyverhasználatot, valamint a halaszthatatlan segítségnyújtást követően az intézkedő a közvetlen elöljáróját haladéktalanul értesíti és annak megérkezéséig a helyszínt biztosítja. Az elöljáró intézkedik a helyszín biztosítására – függetlenül attól, hogy történt-e személyi sérülés vagy keletkezett-e kár –, valamint a lőfegyvert használó személyi állomány leváltására. Az elöljáró a lőfegyverhasználatról jelentést tesz a szolgálati út betartásával.

262. A bv. szervezet lőfegyverrel felszerelt tagjától a lőfegyver elvételét megkísérelni tilos. Amennyiben a szolgálati érdek megkívánja, a lőfegyverrel felszerelt állományi tag a szolgálati elöljárójának utasítására köteles lőfegyverét és lőszerét átadni. A lőfegyver és a lőszer átadása-átvétele elismervény ellenében történik.

263. A lőfegyverhasználatot követően, amint azt a körülmények lehetővé teszik, a lőfegyvert használó meghatározott formában és tartalommal (10. melléklet), az arra utasítást adó elöljáró és az az állományi tag, akinek hitelt érdemlő tudomása van az eseményről, köteles írásos jelentést készíteni. A fenti személyek a lőfegyverhasználatot követő vizsgálatban nem vehetnek részt. Ha a bv. szerv vezetőjével szemben jelentésírási kötelezettség vagy egyéb kizáró ok áll fenn, a vizsgálatot az országos parancsnok folytatja le.

VIII. FEJEZET
EGYÉNI KEZELÉSI UTASÍTÁS

264. Egyéni kezelési utasítást kell kiadni, ha a fogvatartott
a) tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt,
b) letartóztatott, akivel szemben első fokon az eljáró hatóság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés végrehajtását szabta ki,
c)82
d) biztonsági zárkába vagy biztonsági részlegre került elhelyezésre,
e) fokozott őrzését rendelte el a rendelkezési jogkör gyakorlója,
f) szerepel a BVOP kiemelt fogvatartotti listáján,
g)83 a fogvatartása alatt az elmúlt három évben fogolyszökés bűntette kísérletét követte el, vagy megszökött, vagy a befogadása előtti három évben a rendőrség őrizetéből megszökött,
h)84 az elmúlt három évben tettlegesen, egyenes szándékkal követett el olyan hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekményt az aktuális fogvatartása alatt, amely sérülést okozott,
i) fogolyzendülést követett el,
j)85 más fogvatartottat bántalmazott, ami halált vagy maradandó sérülést okozott,
k) esetében rendszeresen alkalmazásra kerül mozgáskorlátozó eszköz.

265. Egyéni kezelési utasítást lehet kiadni abban az esetben, ha a 264. pontban foglaltakon túl olyan tény, körülmény merül fel a fogvatartottal kapcsolatban, amely egyéni kezelésének meghatározását indokolttá teszi.

266. Egyéni kezelési utasítás meghatározott formában és tartalommal adható ki (12. melléklet), kitöltése során a feladatok pontos meghatározása szükséges, továbbá nem tartalmazhat általános jellegű megfogalmazásokat.

267. Az egyéni kezelési utasítás elhelyezésére, ellenőrzésére vonatkozó pontjában meg kell jeleníteni a fogvatartottra vonatkozó ellenőrzési tevékenység gyakoriságát, amelyet minden esetben személyre szabottan kell meghatározni.

268. Az egyéni kezelési utasítás elkészítése és rendszeres felülvizsgálata során kiemelt figyelmet kell fordítani az alábbi információk folyamatos aktualizálására:
a) a fogvatartott fényképe,
b) az elrendelés oka,
c) többletinformáció,
d) elhelyezése,
e) mozgáskorlátozással kapcsolatos meghatározások,
f) bv. intézeten belüli mozgatása,
g) bv. intézeten kívüli mozgatása, őrzése (szállítás, előállítás, külső egészségügyi intézmény),
h) a bv. intézeten kívüli mozgatással kapcsolatos jelentési kötelmek,
i) egyéb rendelkezések, különös tekintettel
ia) a vezetői ellenőrzés szabályaira, gyakoriságára, dokumentálására,
ib) az egyéni kezelési utasítás aktualizálásának felülvizsgálati gyakoriságára, a lebonyolítás kivitelezésére és a végrehajtásért felelős személy kötelezettségeire,
j) aktuális reintegrációs foglalkozás és pszichológiai vélemény megléte.

269. Az egyéni kezelési utasítás felülvizsgálatát a fogvatartott vonatkozásában bekövetkező lényegi változást követően azonnal, egyéb esetekben a biztonsági kockázati besorolás felülvizsgálati idejéhez igazodóan, de legfeljebb háromhavonta kell végrehajtani.

270. A reintegrációs és a pszichológiai szakterület által végrehajtandó foglalkozások, ellenőrzések kiemelt fontossággal bírnak, továbbá az egyéni kezelési utasításnak mindenképpen tartalmaznia kell a kapcsolattartásra és vallásgyakorlásra vonatkozó meghatározásokat.

271. Egyéni kezelési utasítással rendelkező fogvatartott szállítása esetén a célintézetbe történő megérkezést követően a fogadó bv. intézet soron kívül intézkedik az egyéni kezelési utasítás elkészítésére, kiadására. Ennek elősegítése érdekében a küldő bv. intézet a szállítás napján megküldi a fogvatartott többi anyagával együtt a fogadó bv. intézet részére a hatályos egyéni kezelési utasítást. A fogadó bv. intézet a beérkezett egyéni kezelési utasításban foglaltakat köteles megfelelően adaptálni a saját intézeti viszonyaira.

272. A 271. pontban foglaltakat a megőrzésre történő szállítás esetén is kötelező alkalmazni.

273. Az egyéni kezelési utasítás kiadásával, kezelésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat a bv. intézet helyi intézkedésben szabályozza.

IX. FEJEZET
KÜLSŐ ŐRZÉS

274. A külső őrzés alkalmazásával meg kell óvni a bv. szerv területén tartózkodók életét és testi épségét a bv. objektumot ért külső támadástól, valamint meg kell akadályozni, hogy a bv. szerv területére, vagy onnan illetéktelen személy vagy a büntetés-végrehajtás rendjére, biztonságára veszélyes tárgy vagy anyag jogellenesen be- vagy kijusson.

275. A külső őrzést úgy kell megszervezni és működtetni, hogy a bv. objektumban elhelyezett legmagasabb biztonsági kockázatú fogvatartott biztonságos fogvatartása folyamatosan biztosított legyen.

276. A külső őrzés megszervezésénél figyelembe kell venni a bv. objektum földrajzi, építészeti sajátosságait, a fogvatartotti és a személyi állomány jellemzőit.

277. A külső őrzést úgy kell működtetni, hogy szükség esetén az elsőfokú objektumvédelmi állapotot rövid időn belül el lehessen érni.

278. A külső őrzést ellátó személyi állomány:
a) a külső őrhelyen felállított biztonsági felügyelő,
b) személybejárati biztonsági felügyelő,
c) gépjármű bejárati biztonsági felügyelő,
d) járőrtevékenységet végrehajtó biztonsági felügyelő,
e) FBŐ,
f) rendvédelmi igazgatási alkalmazott (figyelési tevékenység),
g) munkaviszonyban álló (portás).

279. A külső őrzés eszközrendszere:
a) lőfegyver,
b) szolgálati kutya,
c) egyéb kényszerítő eszközök,
d) biztonsági létesítmények,
e) biztonsági berendezések,
f) műszaki akadályok,
g) technikai, jelző eszközök.

280. Az őrhelyen szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelő vagy FBŐ feladatai:
a) a fogvatartottak, a rábízott épület, terület őrzése, védelme,
b) az őrhely és a szolgálat szabályos átadás-átvétele,
c) biztonsági berendezések, technikai, jelző eszközök próbája,
d) az őrutasítás, az eligazítás és a szolgálati elöljáró utasítása alapján történő szolgálatellátás,
e) a bv. objektumba, valamint onnan illetéktelen személy vagy a bv. rendjére, biztonságára veszélyes tárgy vagy anyag jogellenesen be- vagy onnan kijutása megakadályozása,
f) a bv. objektum rendjére, biztonságára veszélyes körülmények észlelése esetén haladéktalanul intézkedés, valamint jelentéstétel,
g) az őrhely zárva tartása.

281. Az őrhelyen tilos minden olyan tevékenység, ami veszélyezteti a feladat biztonságos végrehajtását, vagy az őrhelyen szolgálatot ellátó biztonsági felügyelő figyelmét a szolgálati feladata ellátásától elvonja, így különösen
a) az őrhelyet engedély nélkül elhagyni,
b) a lőfegyvert, felszerelést illetéktelen személynek átadni, szabályellenesen hordani, őrizetlenül hagyni, rendeltetésellenesen kezelni,
c) tiltott tárgy átadás-átvételét megengedni, tiltott kapcsolatot engedélyezni,
d) aludni, bódult állapotot előidéző szert fogyasztani,
e) szórakoztató elektronikai, nem szolgálati hírközlő, kommunikációs és egyéb technikai eszközt (számítógép, játékgép, mobiltelefon, stb.) az őrhelyre vinni, valamint az ilyen jellegű szolgálati eszközt nem szolgálati célból igénybe venni,
f) a feladat ellátásával nem összefüggően – különösen szórakozás céljából – olvasni.

282. A külső őrhelyen szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelő vagy FBŐ intézkedései:
a) jó látási viszonyok esetén
aa) amennyiben az ellenőrzésére jogosult elöljárójának közeledését észleli, tiszteletadást teljesít és jelentést tesz,
ab) amennyiben a váltás érkezik, felkészül a szolgálat átadására,
ac) amennyiben a fentieken túl más személy közelíti meg az őrhelyet, az őrzésére bízott területet, haladéktalanul megállásra, távozásra szólítja fel, és ha a közeledő személy a felszólításnak nem tesz eleget, kényszerítő eszköz alkalmazására jogosult és köteles (az intézkedés előtt működteti személyriasztóját vagy egyéb, az őrhelyen telepített riasztórendszert, majd az intézkedés foganatosítása után – amint arra lehetősége van – jelentést tesz az elöljárójának),
b) rossz látási viszonyok esetén
ba) amennyiben észleli, hogy az őrhelyéhez vagy az őrzésére bízott területhez valaki közeledik, akkor az érkezőt megállásra, saját maga megnevezésére szólítja fel,
bb) amennyiben az érkező személy jogosult az őrhely közelében tartózkodni, felszólítja, hogy azonosítása érdekében jöjjön közelebb, majd ha meggyőződött róla, hogy a személy azonos azzal, akinek nevezte magát, az a) pontban meghatározottak szerint jár el,
bc) amennyiben a közeledő illetéktelen személy, akkor őt felszólítással feltartóztatja és azonnal jelentést tesz a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek.

283. Ha a közeledő személyt a biztonsági felügyelő vagy FBŐ azonosította és a személy jogosult az őrhely közelében tartózkodni, továbbengedi.
284.86 A bv. intézet vezetője és a biztonsági osztályvezető, továbbá a biztonsági alosztályvezető(k), valamint a bv. gazdasági társaság által működtetett őrhelyek tekintetében fentiek mellett a bv. gazdasági társaság vezetője és a fogvatartotti foglalkoztatás-biztonsági alosztályvezető az őrhelyen szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelő vagy FBŐ ellenőrzésére a szolgálatban lévő biztonsági tiszt jelenléte nélkül is jogosultak.

285. A személybejárati biztonsági felügyelő vagy FBŐ feladatai:
a) a személybejárati kapu őrzése és védelme, a szolgálatteljesítési hely fegyveres biztosítása,
b) a bv. szerv tulajdonának védelme,
c)87 a be- és kiléptetések végrehajtása, arról elektronikus nyilvántartás vezetése, a belépési engedélyek kiállítása, ajtók működtetésére alkalmas belépőkártyák, kulcsok, kitűzők és személyi riasztók kiadása-visszavétele,
d) a kapu közelében csoportosulás vagy más rendellenesség észlelése esetén jelentéstétel a szolgálatban lévő biztonsági tiszt felé,
e) a személybejárati kapun illetéktelen személy bejutásának, fogvatartott szökésének, valamint a bv. szerv biztonságára veszélyes eszközök, anyagok bevitelének vagy a bv. szerv tulajdonát képező tárgyak jogtalan kivitelének megakadályozása,
f) érvényt szerezni a tiltó rendelkezéseknek, alkalmazni a be- és kiléptetésre vonatkozó helyi rendelkezéseket,
g) a büntetés-végrehajtási szervek területére történő be- és kilépés, valamint a büntetés-végrehajtási szervek területén tartózkodás részletes szabályairól szóló 44/2007. (IX. 19.) IRM rendelet 2. § (1a) bekezdésében foglalt kivétellel a be- és kilépő személyazonosságának, a belépés indokának, valamint a be- és kilépésre jogosító igazolványok, állandó belépési engedélyek (13. melléklet) vagy egyéb iratok ellenőrzése,
h) a be- és kilépők táskáinak, csomagjainak, ruházatának ellenőrzése, átvizsgálása, szükség esetén alkoholos befolyásoltságának ellenőrzése a vonatkozó rendelkezések szerint,
i) a be- és kilépők ellenőrzésére szolgáló, rendszeresített berendezések, technikai eszközök alkalmazása,
j) a fogvatartottakhoz érkező látogatók belépési jogosultságának, személyazonosságának ellenőrzése,
k) a bv. szerv területén ideiglenes jelleggel dolgozó, nem a büntetés-végrehajtás alkalmazásában lévő személy be- és kiléptetése a bv. szerv vezetője által jóváhagyott engedély alapján,
l) a beléptetés érdekében intézkedés az ügyintéző személy megkereséséről,
m) az őrhelyen elhelyezett szolgálati okmányok, valamint elektronikus szolgálati naplók, nyilvántartások pontos vezetése.

286. A 285. pont h)–j) alpontjában felsoroltak végrehajtásával a személybejárati felügyelő mellé rendelt egyéb személyi állományi tag is megbízható.
286/A.88 A kilépő személyi állományi tag ruházatának átvizsgálásától a kapukeretes fémkereső alacsony intenzitású jelzése esetén el lehet tekinteni a kiléptetési folyamat egyszerűsítése érdekében, azonban a csomagvizsgáló berendezés alkalmazása minden kilépő személyiállomány-tag csomagjának vonatkozásában kötelező.

287. A személybejárati biztonsági felügyelő vagy FBŐ a fogvatartottak be- és kiléptetése során megvizsgálja
a) az engedéllyel történő intézetelhagyás esetén a távozásra jogosító iratok, valamint visszaérkezéskor az azokon feltüntetett adatok valódiságát,
b) az okmányok, valamint a nyilvántartás alapján a bv. intézetet engedéllyel elhagyni szándékozó, továbbá a szabadságvesztés megkezdésére vagy folytatására, és az elzárás végrehajtásának megkezdésére jelentkező, továbbá a rendőrség által átkísért fogvatartott személyazonosságát,
c) ha a fogvatartott szállítása, előállítása vagy egészségügyi intézménybe való kihelyezése a személybejárati kapun keresztül történik, az erről szóló okmány valódiságát.

288. A gépjármű bejárati biztonsági felügyelő vagy FBŐ feladatai:
a) megegyezik a személybejárati biztonsági felügyelő feladataival (a gépjármű-kapura értelemszerűen alkalmazva),
b)89 a gépjárművek be- és kiléptetésének végrehajtása, a forgalmi napló tényszerű vezetése,
c) anyagszállításkor az okmányok vizsgálata, tárolása, a jogtalan szállítás megakadályozása, továbbá haladéktalan jelentése a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek,
d) a be- és kihajtó jármű átvizsgálása, a vezetőfülke, az alváz, motortér, valamint a jármű minden elrejtőzésre vagy anyagszállításra alkalmas egyéb részeinek ellenőrzése,
e) kilépő gépjárművek esetében a kihajtás engedélyeztetése a szolgálatban lévő biztonsági tiszttel,
f) a járműforgalmat zavaró személyről, járműről vagy egyéb körülményről azonnali jelentéstétel a szolgálatban lévő biztonsági tisztnek.
g)90 a központosított vagy a célszállítással érkező és távozó fogvatartottak létszám szerinti ellenőrzése.

289. A járőrözési tevékenységgel megbízott biztonsági felügyelő vagy FBŐ feladatai:
a) az őrutasításban, szolgálati utasításban és az eligazítás során meghatározottak alapján a megadott útvonalon haladva a kijelölt épületek, terület figyelése,
b) amennyiben a meghatározott területen illetéktelen személyt észlel, megállásra vagy távozásra történő felszólítása, szükség esetén intézkedés és jelentéstétel,
c) a meghatározottak szerinti helyen és időben a rendszeresített technikai eszközön bejelentkezés a szolgálati elöljárójának,
d) amennyiben többen hajtanak végre járőrtevékenységet, egymással folyamatos látó és/vagy halló kapcsolat tartása, intézkedés esetén egymás segítése és biztosítása.

290. Állandó járőrszolgálat estén az őrutasítás, szolgálati utasítás mellékleteként útiránytervet kell készíteni.

291. Járőrszolgálat formái:
a) gyalogos,
b) kerékpáros,
c) gépjárműves.

X. FEJEZET
BIZTONSÁGI LÉTESÍTMÉNYEKKEL, BERENDEZÉSEKKEL, TECHNIKAI ESZKÖZÖKKEL ÉS HELYISÉGEKKEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK

14. Biztonsági létesítmények, berendezések és technikai eszközök

292. A bv. szerv biztonsági berendezései és technikai eszközei:
a) védelmi építmények, őrhelyek és azok technikai berendezései,
b) jelző, riasztó technikai eszközök és rendszerek,
c) elektronikus megfigyelési eszközök,
d) bástyafal,
e) biztonsági kerítés,
f) nyomsáv,
g) biztonsági ajtók, zárak, zárrendszerek, kulcskezelés,
h) biztonsági rács, jelzőrács,
i) kilátásgátló,
j) műszaki akadály,
k) világítástechnikai berendezések, áramfejlesztő,
l) különleges gépjárművek és egyéb járművek,
m) hírösszeköttetést biztosító berendezések,
n) mágneskártya használat,
o) vezeték nélküli személyi riasztó rendszer,
p) fémkereső, csomagvizsgáló berendezések.

14.1. Védelmi építmények, őrhelyek és azok technikai berendezései

293. Az őrhelyeket úgy kell kialakítani, hogy az védjen a közvetlen támadástól és szükség esetén védelmi állásként is használható legyen.

294. A bv. szerv területén létesített őrhelyek berendezése, felszerelése:
a) legalább kettő, egymástól függetlenül működő hírösszeköttetési rendszer,
b) hálózattól függetlenül működtethető világítóeszköz,
c) asztal, szék,
d) ventilátor vagy klíma (nyáron),
e) fűtőtest (fűtési időszakban),
f) tűzoltó készülék.

14.2. Jelző, riasztó technikai eszközök és rendszerek és elektronikus megfigyelési eszközök
295.91 A biztonság fenntartása érdekében a bv. objektumban jelző-, riasztó technikai eszközöket, -rendszereket és elektronikus megfigyelési eszközöket lehet alkalmazni. A bv. szerv biztonságtechnikai rendszerelemei működésének periodikus ellenőrzésére ütemtervet kell összeállítani. Az egyes elemek ellenőrzését az általuk védett terület veszélyességi fokához igazítva kell végrehajtani úgy, hogy két ellenőrzés között négy hétnél hosszabb idő nem telhet el. A biztonságtechnikai rendszerelemek vizsgálatát minden esetben kiemelkedő körültekintéssel, a hibafeltáró jelleget szem előtt tartva kell végrehajtani, hiba észlelése esetén a megfelelő működés helyreállítására soron kívül intézkedni kell.

296. A fogvatartottak szökésének megakadályozása, valamint a zárt területeken illetéktelen személyek mozgásának jelzése érdekében a bv. szerv területét határoló bástyafal, kerítés, a körletépületet körülvevő kerítés belső oldalán, valamint a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló épületek külső falán elektronikus áthatolás jelző berendezéseket és elektronikus megfigyelési eszközöket lehet telepíteni. Ezek működőképességének ellenőrzését napi rendszerességgel, dokumentáltan végre kell hajtani. Hibás rendszerelem észlelése esetén a kijavításra soron kívül intézkedni kell.

297. A bv. szerv minden olyan helyiségében, ahol a fogvatartottakat rendszeresen munkáltatják vagy foglalkoztatják, és a személyi riasztó alkalmazására nincs lehetőség, jelzésre alkalmas eszközt kell biztosítani.

298. A fogvatartottak elhelyezésére szolgáló zárkákat és lakóhelyiségeket kijelző berendezéssel kell ellátni.

299. A bv. szerv területén a meghatározott ajtók nyitott vagy zárt állapotának ellenőrzésére állapotjelzőt kell felszerelni.

14.3. Bástyafal

300. A bv. szerv külön meghatározott területét az épülettel határolt szakasz kivételével lehetőség szerint bástyafallal kell körülvenni.

301. A bástyafalat megfelelő szilárdságú és a biztonsági célokat kielégítő építőanyagból kell készíteni. A talajszinttől mért magasságának legalább 4 méternek, a beton alap szélességének minimum 50 cm-nek, mélységének minimum 100 cm-nek, a vastagságának legalább 40 cm-nek, a felületének síknak, perem és rés nélkülinek, a színének világosnak kell lennie. A bástyafalon díszítések a városképbe illeszkedés érdekében kialakíthatók, melyek a biztonságot nem veszélyeztethetik.

302. A bástyafalat úgy kell kialakítani, hogy azon kapaszkodásra, elrejtőzésre, mászásra alkalmas kiszögellés ne legyen, ha ez nem valósítható meg, akkor azokat a helyeket az áthaladást nehezítő műszaki akadállyal kell ellátni. Műszaki akadályként elsődlegesen pengeéles dróthengert kell telepíteni.

14.4. Biztonsági kerítés

303. A bv. szerv területét vagy a hozzá tartozó létesítményeket szükség szerint egy- vagy kétsoros biztonsági kerítéssel is el lehet határolni. A kerítés földfelszíntől mért magasságának a kiegészítő biztonsági elemekkel együtt legalább 4 méternek kell lennie.

304. A kerítés készülhet fémhálóból, lemezből vagy pengeéles dróthengerből. A tartóoszlop lehet fémből vagy vasbetonból, a közöttük lévő távolságnak legfeljebb 3 méternek, a beton alap szélességének minimum 20 cm-nek, mélységének legalább 50 cm-nek, a kétsoros kerítések közötti távolságnak legalább 5 méternek kell lennie. Amennyiben a területi adottságok nem teszik lehetővé a meghatározott kialakítást, akkor a távolság legfeljebb 3,5 méterre csökkenthető.

305. A kerítésnek a talajszinttől számítva 10 cm magas betonlábazatot kell építeni. A fémhálót vagy a pengeéles síkhálót legalább 20 cm-enként a lábazathoz kell erősíteni.

306. A kerítésen műszaki akadályt kell elhelyezni, amelynek célja alul a kerítés bontásának, felül a mászásnak a megakadályozása.

307. A kerítéseket szükség szerint átlátást gátló palánkkal lehet kiegészíteni.

308. Az ideiglenes jellegű kerítésekkel kapcsolatos követelményeket a bv. szerv vezetője határozza meg.

14.5. Nyomsáv
309.92 A bástyafal, valamint a kerítés belső oldala mellett, amennyiben az építészeti sajátosságok lehetővé teszik, legalább 1 méter szélességben, a kétsoros kerítés között teljes szélességben – kivéve, ha a járőrútvonal ott van kijelölve – nyomsávot kell kialakítani. A nyomsáv talaját nyomképzésre alkalmas állapotban kell tartani, amiért az érintett bv. intézet parancsnoka a felelős.

310. A nyomsávba való belépés tilalmát figyelmeztető táblával, a nyomsáv határát egyéb eszközzel egyértelműen jelezni kell.

311. A bástyafaltól és a kerítés belső vonalától számított 5 méter távolságon belül építmény, fa vagy a terület áttekinthetőségét akadályozó vagy az akadály leküzdését elősegítő egyéb tárgy nem helyezhető el.

14.6. Biztonsági ajtók, zárak, zárrendszerek

312. A zárkaajtókat mindkét oldalon legalább 1,5 mm vastagságú acéllemezzel borított, acélszerkezetű kivitelben kell elkészíteni. Az ajtókat a büntetés-végrehajtásnál rendszeresített, legalább három ponton záródó, kizárólag a folyosó felől működtethető zárószerkezettel (kilinccsel és zárbetéttel) kell ellátni. Az ajtókon betekintő és az ajtó zárjától független zárszerkezettel működtethető ételbeadó nyílást kell kialakítani.

313. A biztonsági szempontból fontosnak minősített ajtókat állapotjelzővel is el kell látni.

314. A távműködtetésű ajtókra kizárólag olyan elektromechanikus zárakat lehet felszerelni, amelyek feszültség nélkül zárt állapotban maradnak. Az elektromechanikus zárnak kulccsal is nyithatónak, zárhatónak kell lennie.

315. A bv. szerv közterületre nyíló bejáratait olyan biztonsági kapukkal kell ellátni, amelyek igazodnak az épület jellegéhez. Az építészeti és területi sajátosságok figyelembevételével belső biztonsági ajtókat kell kialakítani és azokat a külső bejárati kapukkal zsiliprendszerben kell üzemeltetni.

316. Az elektromos zárrendszert működtető kapcsolót úgy kell elhelyezni, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá.

317. A kulcsok használatának nyomon követhetősége érdekében a felvételről és visszavételről tároló helyenként kulcsnyilvántartást kell vezetni.

318. A szekrényben tárolt vagy a folyamatosan használatban lévő kulcsok, valamint a kulcsdobozok és az azokat nyilvántartó okmányok a szolgálatok váltása alkalmával tételes átadás-átvétel tárgyát képezik.

319. A kulcsdobozban tárolásra rendelt kulcsokat a szolgálati vagy munkaidő befejezése után a kezeléséért felelős személyi állományi tag a kulcsdobozban lezárva – a BVOP tekintetében a kijelölt dobozban elhelyezve – köteles a tárolására kijelölt helyen leadni, vagy elhelyezni.

320. A kulcsdobozok fedélcímkéjén (15. melléklet) fel kell tüntetni a felvételre jogosult nevét, a részére kiadott negatív pecsétnyomó számát. A kulcsdoboz belsejében rögzíteni kell a tárolt kulcsok darabszámát, sorszámát és funkcióját.

321. A szolgálatban levő biztonsági tiszt rendkívüli esemény, továbbá kiemelten indokolt helyzet bekövetkezése esetén bármely kulcsdoboz kiadására, felbontására intézkedhet. Ezen utasítása kiadásáról és annak végrehajtásáról köteles jegyzőkönyvet felvenni, valamint a felvétel tényét szóban az adott szakterület vezetőjének jelezni.

322. A zárkaajtók kulcsait – a kialakított csoportosításban (épületenként, szintenként, részlegenként), funkciók szerint megjelölve – szolgálati kulcskarikán kell tartani.

323. A nem folyamatos használatban lévő kulcsokat kulcskarikára fűzve, nyilvántartási sorszámmal felcímkézve, az őr- és szolgálati helyeken kulcsszekrényekben kell elhelyezni.

324. A szolgálati helyiségek ajtaját sorszámmal kell ellátni és a funkció megjelölésével fel kell címkézni, és azokon a felnyitásra jogosultak nevét fel kell tüntetni.

325. A szolgálati helyiségekben elhelyezett páncélszekrényeket fel kell címkézni és azokon a felnyitásra jogosultak nevét fel kell tüntetni.

14.7. A biztonsági rács, jelzőrács

326. A biztonsági rács lehet rögzített (ablakra) vagy nyíló (ajtó).

327. Rögzített biztonsági ráccsal kell ellátni a fogvatartottak elhelyezési körletének, egyéb tartózkodási helyiségeinek, a foglalkoztatási helyiségeknek, a biztonsági felügyelet elhelyezési körletének, valamint a bv. szerv közterületre nyíló irodáinak és egyéb helyiségeinek az ablakait.

328. Nyíló biztonsági ráccsal kell ellátni a fogvatartottak elhelyezési körletének, foglalkoztatási helyiségeknek a bejáratát, valamint a körletek és a foglalkoztatási helyiségek közötti átjárókat.

329. A biztonsági rácsot legalább 20 mm átmérőjű minőségi acélból vagy annak megfelelő szilárdságot biztosító anyagból kell készíteni.

330. Az elektromos jelzőrácsot úgy kell kialakítani, hogy az a rács ablakkeretből történő eltávolításának kísérlete, a rácstagok feszítése vagy átvágása esetén a meghatározott helyen jelzést adjon. Jelzőrácsot elsősorban a közvetlenül közterületre nyíló zárkákra, a fogvatartottak által használt helyiségekre, továbbá a biztonsági zárkákra indokolt felszerelni.

331. A biztonsági és a jelzőrácsot úgy kell kialakítani, hogy a függőleges osztók közötti távolság a 15 cm-t, a vízszintes osztók közötti távolság pedig az 50 cm-t nem haladhatja meg. A merevítő idomokat a felhasznált anyag szilárdságának figyelembevételével úgy kell elhelyezni, hogy a rács szerkezetét a fogvatartottak által hozzáférhető eszközzel ne lehessen megbontani és alakváltoztatásra kényszeríteni.

332. A biztonsági és a jelzőrács együtt vagy külön-külön is alkalmazható.

14.8. Kilátásgátló

333. Azon zárkák, lakóhelyiségek és fogvatartottak által használt helyiségek ablakait, ahol a biztonsági szempontok indokolják, kilátásgátlókkal lehet ellátni.

334. A kilátásgátlót úgy kell kialakítani és olyan anyagból kell készíteni, hogy biztosítsa a zárka megfelelő szellőzését és természetes megvilágítását.

335. A kilátásgátló az ablakon belülre és kívülre is felszerelhető vagy önálló építészeti elemként is telepíthető.

14.9. Műszaki akadály

336. Műszaki akadályt kell elhelyezni azokon az építményeken, létesítményeken, tárgyakon, ahol biztonsági szempontból indokolt a fel- és átjutás megakadályozása.

337. A műszaki akadály kialakítását és elhelyezését a bv. szerv vezetője határozza meg.

14.10. Világítástechnikai berendezések, áramfejlesztő

338. Az őrzött létesítmény falát, udvarát, a bástyafal, védőkerítés belső oldalát, a nyomsávot sötétedéstől virradatig, valamint erősen korlátozott látási viszonyok között nappal is meg kell világítani.

339. A világítótesteket úgy kell elhelyezni, hogy a megvilágított területet a fény összefüggően érje, a terület megfigyelését ne zavarja, valamint a kültéri elektronikus megfigyelési eszközök számára is megfelelő fényviszonyokat biztosítson.

340. Az őrhelynek minősülő szolgálatteljesítési helyet és az ott szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelőt megvilágítani nem szabad.

341. Hálózati áramszünet esetén a biztonsági világítást a szükséges teljesítményű áramfejlesztővel, továbbá akkumulátoros kézi fényszóróval, elemlámpával kell biztosítani.

342. Az áramfejlesztő üzemképességét legalább havonta ellenőrizni kell. Az ellenőrzés tényét az áramfejlesztőhöz kiadott üzemi naplóban kell rögzíteni.

14.11. Gépjárművek, hír- és biztonsági berendezések, biztonságtechnikai rendszerek, mágneskártya-használat

343. A bv. szerv részére a szolgálati feladatok ellátásához szükséges járművek, hír- és biztonsági berendezések, biztonságtechnikai rendszerek típusát az országos parancsnok határozza meg.

344. A bv. szervek személyi állománya, valamint a bv. szervek területére bármely okból belépő és bent tartózkodó személyek részére meg kell határozni a szolgálati beosztásokra vagy a belépés indokának megfelelő mozgási területekre vonatkozó jogosultságbeállítási protokollt, és a mozgásra jogosult zónák, területek körét.

345. A bv. szervek személyi állománya a bv. szerv területén való mozgása során köteles mágneskártyát használni.

346. A mágneskártyákat a parancsnok által kijelölt szakterület névre szólóan adja ki a személyi állomány részére. Elvesztése, megrongálódása kártérítési eljárást von maga után.

347. A bv. szervek tekintetében meg kell határozni biztonsági zónákat, ahol a jogosultsági szinteket beosztási csoportokra (nem személyre szólóan) szükséges rögzíteni.

348. Az egyes szolgálati beosztásokra vonatkozó jogosultság-beállítást, biztonsági zónákhoz tartozó állandó belépési jogosultságokat, a speciális eseteket tartalmazó egyedi mérlegelés lehetőségét, valamint a mágneskártyák használatának szabályait a bv. szerv vezetőjének intézkedésben kell szabályozni.

349. A biztonsági zónák határához és a fontosabb bejárati és átjáró ajtókra érintés nélküli kártyaolvasókat kell telepíteni.

350. A biztonsági zónákban való mozgások megadására vonatkozó kérelmet a bv. szerv vezetőjének kell benyújtani a biztonsági osztályvezetőn keresztül, aki a kérelmet biztonsági szempontból elbírálja, javaslatot tesz az adott jogosultság engedélyezésére vagy a kérelem elutasítására.

351. A nem állandó belépési jogosultsággal, a bv. szerv területén csak időszakosan, kíséret nélkül mozgó személyek részére ideiglenes mágneskártya kiadásáról – a bent tartózkodás idejére – intézkedni szükséges. Az ideiglenes mágneskártyák kiadását az e célra rendszeresített okmányban folyamatosan rögzíteni kell.

352. Az ideiglenes zóna-jogosultságokról, valamint az ideiglenes mágneskártyák kiadásáról, visszavételéről a biztonsági ügyeleteken nyilvántartást kell vezetni.

353. A belépési, mozgási jogosultságokat a biztonsági osztályvezető minden negyedévben köteles ellenőrizni, egyeztetni a technikai rendszer adataival és ennek végrehajtását az ellenőrzési naplóban kell rögzíteni. Az esetleges eltéréseket a bv. szerv vezetője részére jelenteni szükséges.

354. Az éjszakai szolgálatok során a beléptetett mágneskártyák körét össze kell vetni a bent lévő szolgálati állomány tagjainak adataival. Az indokolatlanul aktív kártyákat, a visszaélések és jogosulatlan mozgások elkerülése érdekében „távozott” állapotra kell állítani.

355. Meg kell határozni, hogy melyek azok a nem a bv. szerv személyi állományába tartozó személyek, akik kísérettel vagy anélkül mozoghatnak a meghatározott biztonsági zónák területén.

356. A szolgálatba lépés előtt a mágneskártyát a „belépés” egységnél érvényesíteni, a szolgálat leadását követően a „kilépés” egységnél a rendszerből kiléptetni kell.

357. A fegyverszobába kizárólag a szolgálatban lévő biztonsági főfelügyelő, biztonsági tiszt, valamint a fegyverszoba ellenőrzésére jogosult személyek léphetnek be. Az ellenőrzést végrehajtó elöljárók csak a biztonsági tiszt vagy a biztonsági főfelügyelő jelenlétében tartózkodhatnak a fegyverszobában.

358. A fegyverszobába történő be- és kilépésre a biztonsági tisztek, főfelügyelők részére egy darab mágneskártyát kell biztosítani, amely szolgálat átadás-átvétel tárgyát képezi. Ezt a mágneskártyát kizárólag a fegyverszoba nyitására jogosult személy, a szolgálatban levő biztonsági főfelügyelő vagy akadályoztatása esetén a szolgálatban levő biztonsági tiszt jogosult birtokolni és használni. A mágneskártya nem ruházható át, más személynek átadni szigorúan tilos. A mágneskártya jogosulatlan személynek történő átadása fegyelmi felelősségre vonás alapját képezi.

359. Az egyes átjáró ajtók nyitására vonatkozó jogosultság informatikai rendszeren történő rögzítésének jogkörét legalább biztonsági tiszti szintre kell emelni, ezen jogosultság nem átruházható.

360. A mágneskártya elvesztése esetében azt haladéktalanul jelenteni kell a biztonsági ügyeletre és annak letiltásáról soron kívül gondoskodni kell.

361. A minősített adathordozók tárolására szolgáló biztonsági területre, mozgósítási anyagok és felszerelések raktárba („M” raktár), biztonsági ügyeletre, a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló speciális részlegekre, valamint az adatvédelemmel kapcsolatos egyéb helyiségekbe történő belépésre, bent tartózkodásra jogosultak körét kiemelten kell kezelni.

362. Jelen fejezetben meghatározott előírásoktól való eltérést, és az eszközök típusán történő változtatást az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese írásban engedélyezhet.

363. A Szabályzat hatálybalépését követően az építések és felújítások során a Szabályzatban foglaltak szerint kell eljárni.

XI. FEJEZET
ELŐÁLLÍTÁS, SZÁLLÍTÁS

15. Előállítás

364. A bv. intézeten kívül a fogvatartott előállítása történhet
a) bíróságra vagy a bíróság által meghatározott helyre (büntetőügyben vagy polgári peres eljárás céljából és akár helyszíni tárgyalásra is),
b) ügyészségre (kihallgatás, meghallgatás, nyomozati cselekmények végrehajtása, ujj- és tenyérnyomatvétel, fényképezés, DNS mintavétel stb. céljából),
c) közjegyzőhöz (hagyatéki ügyek intézése stb.),
d) hozzátartozó temetésére (kegyeleti jog gyakorlása céljából),
e) súlyos beteg közeli hozzátartozó meglátogatására,
f) szakorvoshoz, polgári egészségügyi intézménybe (a továbbiakban: külkórház), valamint egyéb célból (pl. igazságügyi orvosszakértői vizsgálat),
g) oktatási intézménybe (vizsgán való részvétel céljából),
h) egyéb helyszínre, intézményhez (egyedi indokkal).

365. A gépjárművel történő előállítás során a járműben csak a szolgálati feladatot végrehajtó személyi állomány tagjai lehetnek jelen.

366. Az előállítás megszervezése a biztonsági szakterület vezetőjének, helyettesének, hivatali munkaidőn túl pedig a szolgálatban lévő biztonsági tiszt feladata.
367.93 A fogvatartotti nyilvántartásban generált előállítási utasítások kitöltöttségéért a nyilvántartó bv. intézet a felelős. Amennyiben a fogvatartott szállítást követően kerül előállításra, az I–III. adatmezőinek megfelelő kitöltöttségéért a küldő bv. intézet a felelős, azonban hiányosság esetén az előállítást végrehajtó bv. intézet soron kívül köteles gondoskodni annak pótlásáról, az előállítás – a rendkívüli esetek kivételével – kizárólag ezt követően kezdhető meg. A szállítással a bv. intézetbe megőrzésre érkező fogvatartottak előállítási utasításainak megfelelő kitöltöttségét a nyilvántartási szakterület ellenőrzi, hiányosság észlelése esetén (pl. másnap előállítandó fogvatartott hiányosan kitöltött előállítási utasítása) haladéktalanul intézkedik a szükséges adatszolgáltatás pótlására. Hivatali időn túli célszállítás esetén mindezt a biztonsági tiszt hajtja végre. Amennyiben az előállítási feladat a szállítási ideje alatt jelentkezik, az előállítási utasítás elkészítése az előállítást végrehajtó bv. intézet feladata.

368. Amennyiben az előállítás mégsem hajtható végre, azt az illetékes bv. intézet köteles haladéktalanul közölni az elrendelő hatósággal.

369. Az előállítást a fogvatartott személyiségének, az elkövetett bűncselekmény típusának, a büntetésből hátralévő időnek, a biztonsági kockázat értékelésnek, az aktuális lelki és fizikai állapotnak, az esetleges többletinformációinak, továbbá az előállítás helyszínének, a tárgyaláson várhatóan megjelenő személyek létszámának, valamint összetételének, és a média érdeklődésének figyelembevételével, valamint az előállítási utasításon rögzített egyéb információk alapján a legbiztonságosabban kell megszervezni.

370. Az előállítás biztonságát sértő vagy veszélyeztető körülmények bekövetkezése esetén az előállítást végrehajtó személyek a jogszabályokban meghatározott intézkedések végrehajtására jogosultak és kötelesek.

371. Ha az előállítás biztonságát az eset összes körülményeire tekintettel a büntetés-végrehajtási szervezet önerőből nem tudja biztosítani, úgy más rendvédelmi szerv együttműködését kell igénybe venni.

15.1. Az előállítás módja és eszköze

372. A biztonsági szakterületért felelős vezető, a helyettese és a biztonsági tisztek kötelesek részletesen ismerni a bv. intézet hatáskörébe tartozó, rendszeresen igénybe vett előállítási helyszíneket. Ennek érdekében részt vesznek az évente megtartott helyszíni szemléken, területbejárásokon, melyek tapasztalatait alkalmanként jegyzőkönyvbe rögzítik. Szemlét az előállítási helyeken évente legalább egy alkalommal vagy a munkatervben meghatározottak szerint kell végrehajtani a szolgálati okmányok aktualizálása érdekében.

373. A bv. intézetek a rendszeres előállítási helyszínekről (a biztonsági rendszerleírásban meghatározottak, pl. bíróság, ügyészség, egészségügyi intézmények) – egyeztetve azok vezetőivel – fényképes és/vagy elektronikus útmutatót, tájékoztatót (a továbbiakban: biztonsági leírás) készítenek, melyet a végrehajtó személyi állomány szakmai felkészítéséhez és feladat-végrehajtásához felhasználnak. Figyelemmel kísérik a helyszíneken történő átalakításokat, változtatásokat és ez alapján a leírást folyamatosan aktualizálják. A biztonsági leírásban szerepeltetni kell az előállítási hely fekvését, biztonsággal kapcsolatos sajátosságait, a bv. intézettel történő kapcsolattartás lehetőségeit, a szökésre legalkalmasabb irányokat, a terepszakaszokat, az együttműködésre kötelezett szervek elhelyezkedését, távolságukat, az előállítási hely megközelíthetőségét és fényképeit, valamint a belső rendészeti szolgálat elérhetőségét, őrző helyiség igénybevételének, kulcskezelésének rendjét is.

374. A fogvatartottak előállítása történhet
a) gyalogmenetben,
b) gépjárművel.

375. Gyalogmenetben a fogvatartott bv. intézeten kívül elsősorban közeli bírósági, ügyészségi épületbe, szakorvosi rendelőbe állítható elő, de a távolság mellett minden lényeges – a fogvatartás biztonságára ható – körülményt értékelni kell.

376. A bv. intézetnél vagy társ rendvédelmi szervnél rendszeresített gépjárművel történő előállításra abban az esetben kerül sor, ha az előállítás helye a bv. intézettől távol van vagy a gyalogmenetben való átkísérés nem biztonságos vagy egészségügyi okból nem lehetséges.

377. Az előállítás során a bv. szervezetnél rendszeresített kényszerítő és mozgáskorlátozó eszközök a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően alkalmazhatók.

378.94 Az egyes előállítások során az előállítást végrehajtók ruházatát, felszerelését, kényszerítő eszközökkel és mozgáskorlátozó eszközökkel, továbbá testkamerával való ellátását a bv. intézet vezetője külön intézkedésben köteles szabályozni.

15.2. Az előállítás szervezése

379. Az előállítást minden esetben meg kell szervezni. A szervezés során figyelembe kell venni minden olyan körülményt, amely veszélyeztetheti az előállítás, valamint a fogvatartás biztonságát.
380.95 Előállítás alkalmával a biztonsági feladatok végrehajtásáról, így különösen az előállító felügyelők létszámáról, kijelöléséről – a bv. intézet vezetője által meghatározott esetek kivételével – a biztonsági osztályvezető, akadályoztatása esetén a biztonsági alosztályvezető vagy a szolgálatban lévő biztonsági tiszt dönt.

381. Az előállítást végrehajtó személyi állomány feladatait őrutasításban és eligazítás során kell meghatározni.

382. Az előállítás végrehajtására a fogvatartottal azonos nemű személyi állományi tagot kell beosztani. Ettől eltérni csak abban az esetben lehet, ha az előállítás másképpen nem hajtható végre. Férfi fogvatartottat csak férfi felügyelő állíthat elő.

383. Csoportos előállítás esetén csoportparancsnokot kell kijelölni. A felügyelet létszámát úgy kell meghatározni, hogy az előállító csoportparancsnok lehetőleg ne kísérjen külön fogvatartottat. Csoportparancsnokot abban az esetben is ki kell jelölni, amennyiben egy fogvatartottat több felügyelő állít elő.

384. Csoportos előállítás esetén női fogvatartott előállítását férfi biztonsági felügyelő is végezheti, de az előállító felügyelők között legalább egy fő női biztonsági felügyelőnek is lenni kell.

15.3. Az előállítási feladatokra beosztottak speciális eligazítása

385. Az előállítási tevékenységre beosztott végrehajtó állomány részére speciális eligazítást kell tartani, melynek fontosabb tárgyköreit az eligazítást tartó személy köteles dokumentálni az e célból rendszeresített okmányban.

386. Az eligazítás idejét úgy kell meghatározni, hogy lehetőleg az előállítást érintő legfrissebb információkat lehessen biztosítani, de kellő idő jusson az állomány felkészítésére, felszerelésére és az ismeretszintek ellenőrzésére.

387. Az előállítási feladatok végrehajtása során az előállítást végrehajtók saját tulajdonú mobiltelefont nem tarthatnak maguknál.

388. Az előállítást végrehajtó egész napos tárgyalás esetén élelmiszerét és a szükséges mennyiségű folyadékot magával viheti. A tárolásukra vonatkozó utasításokat a bv. intézet vezetőjének helyi intézkedésben kell meghatározni.

389. Az eligazítás során az előállítás vezetőjét vagy csoportparancsnokát és az előállítást végrehajtó teljes állományt – a rendelkezésre álló biztonsági leírások alapján – szóban be kell számoltatni az előállítás helyszínének ismeretéből.

390. Az előállító csoportparancsnok azokon az ismeretlen helyszíneken (pl. temető, kórház), ahol még nem hajtott végre feladatot, köteles lehetőség szerint előzetes bejárással felmérni a feladat biztonsági kockázatait, kijelölni a menekülési útvonalakat, lehetőségeket, valamint egyeztetni a belső rendészeti szolgálat munkatársaival, a társszervekkel.

391. Abban az esetben, ha az előállítást egy fő előállító hajtja végre, olyan személyt kell kijelölni, aki kellő helyismerettel és megfelelő gyakorlattal rendelkezik, eltérő esetben az előállítást meg kell erősíteni.

392. Az eligazításon a végrehajtók részére át kell adni az előállítással kapcsolatos iratokat, amelyek szabályos kitöltöttségét mind az átadó, mind az átvevő köteles ellenőrizni.

393. Az eligazítást megelőzően ellenőrizni kell a szükséges iratok, okmányok meglétét (idézés, előállítási utasítás, tárgyaláson szabadlábra helyezett személy nyilatkozata, tárgyaláson szabadlábra helyezett személy részére tájékoztató, csatolt többletinformáció, orvosszakértői vizsgálat alkalmával „csak orvos által felbontható” egészségügyi anyag), valamint kitöltöttségüket. Amennyiben hiányosság észlelhető, akkor pótlásukra haladéktalanul intézkedni kell. Halasztást nem tűrő esetben (pl. fogvatartott életveszélyes egészségügyi állapota) az előállítás okmányainak teljes kitöltésétől el lehet tekinteni, viszont azokat soron kívül pótolni kell.

394. Az előzetesen begyűjtött információk alapján a végrehajtással összefüggésben meghatározásra kerülnek az alkalmazandó mozgáskorlátozó eszközök, melynek során ki kell térni a mozgáskorlátozások szükségszerű feloldásával kapcsolatos feladatokra, továbbá az adott helyszín körülményeit figyelembe véve arra, hogy a várakozások ideje alatt a fogvatartottat biztonságosan hol tudják elhelyezni (szükség szerint a tárgyhoz rögzítés lehetőségére, az ahhoz szükséges mozgáskorlátozó eszközök típusára, alkalmazhatóságukra).

395. Meg kell győződni arról, hogy az előállítást végrehajtók megértették-e a kapott feladatot, azt el tudják-e látni, továbbá egészségügyi szempontból alkalmasak-e annak végrehajtására.

15.4. Az előállítás végrehajtása

396. Az előállítások végrehajtása során a fogvatartott mozgásának korlátozására elsősorban rögzíthető állású zsanéros patentbilincset kell alkalmazni. A rendkívüli események megelőzése érdekében a bilincset úgy kell a fogvatartottra felhelyezni, hogy annak kulcsnyílása a fogvatartott felé nézzen. A mozgáskorlátozás könnyítésének elrendelése esetén csak az egyik kézről kell eltávolítani a bilincstagot, amit a bilincsrögzítő övhöz kell rögzíteni. Amennyiben bilincsrögzítő öv alkalmazása nem indokolt, úgy a patentbilincset mindkét kézről oldani kell.

397. Amennyiben az előállítandó fogvatartott megőrzésen más bv. intézetben tartózkodik, azonban előállítását nem a megőrzést végrehajtó bv. intézet személyi állománya hajtja végre, akkor az előállítás adatszolgáltatásával, szervezésével, végrehajtásával érintett bv. intézetek szakterületei – a megőrzés időtartamának figyelembevételével – az előállítási utasítás információs mezőinek kitöltése, aktualizálása érdekében előzetesen kötelesek egymással egyeztetést végrehajtani. Ezekben az esetekben a szakmai egyeztetést a fogvatartott megőrzését végrehajtó bv. intézet kezdeményezi.

398. Az előállító biztonsági felügyelő a fogvatartottat a személyes és büntetés-végrehajtási adatai egyeztetése után, valamint mutatókarton (17. melléklet) alapján veszi át a körlet-(fő)felügyelőtől.

399. A fogvatartottat az előállítás megkezdése előtt el kell igazítani.

400. Az előállítandó fogvatartott eligazítását az előállítást végrehajtó, csoportos előállítás során az előállító csoportparancsnok köteles végrehajtani.

401. A fogvatartott eligazítására – annak helyszínétől függően eltérő tartalommal (pl. bíróság, kórház, temetés) – speciális segédletet kell elkészíteni, amit a biztonsági osztályok eligazító helyiségeiben kell kihelyezni, ahol az előállítást végrehajtó a segédlet tartalmát köteles megismerni és azt aláírásával igazolni.

402. A 401. pontban meghatározott segédlet felhasználásával tájékoztatást kell adni a fogvatartott részére az előállítás során tanúsítandó magatartási szabályokról, be nem tartásuk esetén annak lehetséges következményeiről, a kényszerítő eszközök szükség szerinti alkalmazásáról és a kapcsolattartásról.

403. A fogvatartott köteles a nyomtatványon az eligazítás megvalósulását aláírásával igazolni. A nyomtatványt az előállítási utasításhoz csatolva kell tárolni.

404. A jogerős szabadságvesztés büntetést töltő fogvatartott kizárólag formaruházatban vagy a bv. szervezet által rendszeresített ruházati termékekben állítható elő, a megőrzésen lévő fogvatartott ellátása a küldő bv. intézet feladata.

405. A fogvatartott nem rendszeresített lábbeliben történő előállítására kizárólag egészségügyi szempontból indokolt esetben, az ezt igazoló érvényes egészségügyi igazolás rendelkezésre állása mellett – rendkívüli esetben annak mellőzésével – kerülhet sor.

406. A fogvatartott előállításra csak textil vagy papír zsebkendőt, íróeszközt, ügyével kapcsolatos iratait, feljegyzéseit, amennyiben szüksége van rá, szemüveget, 1 doboz bontott cigarettát, tűzgyújtó eszközt, egész naposra tervezett vagy közigazgatási határon kívüli tárgyalás esetén hideg élelmet, ivóvizet (átlátszó műanyag flakonban max. 1,5 litert), továbbá életmentő gyógyszereit viheti magával.

407. Az előállítás során a fogvatartott kizárólag zsebkendőt, szemüveget, ivóvizet és életmentő gyógyszert vihet be a gépjármű szállítótérbe, minden mást az előállítást végrehajtó tárol. Tartalmilag az ügyével kapcsolatos iratait, feljegyzéseit nem lehet ellenőrizni, azonban a magánál tartható iratokat az íróeszközével együtt biztonsági szempontból ellenőrizni kell.

408. Gyógykezelés alatt álló fogvatartott esetén az orvos által előírt szív-, asztma, cukorbetegség stb. kezelésére szolgáló gyógyszert (ennek szervezetbe juttatására szolgáló készüléket), szükség esetén írásos orvosi rendelkezéssel az előállítást végrehajtónak kell magával vinni, és az orvos által meghatározottak szerint a fogvatartott részére átadni. Az előírt és életmentő gyógyszerek adagolását a fogvatartott köteles végezni.

409. A mozgáskorlátozó eszközök különböző típusainak kombinációját minden esetben az előállítandó fogvatartott vonatkozásában végrehajtott egyéni mérlegelés alapján kell elrendelni.

410. A mozgáskorlátozó eszköz állapotát és működőképességét az átvételekor, valamint az alkalmazása előtt minden esetben ellenőrizni kell.

411. Az előállítás során a rögzítést – különösen a bilincs oldását követően annak ismételt felhelyezése után, valamint a fogvatartott mozgatásának megkezdése előtt – minden esetben ellenőrizni kell.

412. A mozgáskorlátozó eszközök felhelyezésének szakszerűségét szúrópróbaszerűen, továbbá azon fogvatartottak esetében, akiknél alapos okkal feltételezhető rendkívüli esemény kialakulása, a biztonsági tisztnek ellenőrizni kell.

413. Az előállítást végrehajtó a fogvatartott átvételét az adott körletfelügyelő, körlet-főfelügyelő szolgálati naplójában aláírásával köteles igazolni.

414. A fogvatartottat meg kell motozni
a) az előállítás előtt a részlegen történő átvételkor,
b) az előállítás alatt mellékhelyiségbe menetele előtt és kijövetele után,
c) bíró vagy ügyész által engedélyezett beszélő előtt és után (amennyiben annak feltételei adottak),
d) az előállítás végrehajtása után a részlegen történő átadáskor,
e) abban az esetben, ha alaposan feltételezhető, hogy tiltott tárgyat tart magánál.

15.5. Előállítás bíróságra vagy ügyészségre

415. Előállítás során a mozgáskorlátozó eszközök egyénre szabott elrendelésénél – a Rendelet 54. § (1) bekezdésében meghatározottak mellett – figyelembe kell venni az előállítás körülményeit és módját, például tervezett vagy rendkívüli feladatot, időpontot, gépjárművel vagy anélkül történő végrehajtást, a helyszín sajátosságait, valamint az előállítást végrehajtó személyi állomány összetételét, létszámát.

416. A tárgyalás, ügyészi meghallgatás ideje alatt a bíró vagy ügyész előállítással kapcsolatos utasításait végre kell hajtani.

417. Amennyiben a bíróság a letartóztatást fenntartotta, meghosszabbította vagy elrendelte, a fogvatartottat vissza kell szállítani a bv. intézetbe.

418. Szabadlábra helyezés esetén, ha a fogvatartott a tárgyalásról elengedhető, az előállítási utasítás és az értesítő adat, valamint ügyészi számának egyeztetése, továbbá a nyomtatvány alaki és formai ellenőrzése után az érintett személyt írásban nyilatkoztatni kell, hogy vissza kíván-e menni a bv. intézetbe vagy a helyszínről távozik. Mindkét esetben ki kell tölteni a bírósági tárgyaláson szabadlábra helyezett személy nyilatkozata nyomtatványt (18. melléklet), valamint a tájékoztatót két példányban, amelynek egyik példányát át kell adni a szabadlábra helyezett személynek, a másik példányt csatolni kell az előállítás során keletkezett dokumentumok mellé.

419. Amennyiben a szabadlábra helyezett személy nem akar a helyszínről távozni, hanem személyes tárgyainak, letétjének rendezése miatt vissza akar térni a bv. intézetbe, a nyilatkozat és a tájékoztató kitöltése, valamint a mozgáskorlátozó eszközök levétele után a többi fogvatartottól elkülönítve vissza kell szállítani vagy kísérni a bv. intézetbe.

420. Amennyiben a fogvatartottnak más ügyből elrendelt, fenntartott vagy meghosszabbított letartóztatása van, továbbá a fogvatartás alapjául szolgáló egyéb irat alapján nem szabadítható, arról a bírót tájékoztatni kell.

421. Amennyiben a bv. intézet székhelyén működő bíróság a vádirat benyújtását követően tárgyaláson rendeli el a terhelt letartóztatását, és az eljáró bíró a bv. intézet vezetőjétől kéri a letartóztatás végrehajtását, akkor azt végre kell hajtani.

422. A feladat megszervezésével, valamint az előállítást végrehajtók eligazításával, az előállítás végrehajtásával kapcsolatban a 15.2., 15.3. és 15.4. alcímekben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

423. Az eljáró bíró utasítása alapján a letartóztatás kihirdetését követően a tárgyalóteremben a részéről meghatározott személlyel szemben elrendelt mozgáskorlátozó eszközöket fel kell helyezni. Az érintett személyt el kell igazítani a magatartási és viselkedési szabályokról.

424. A bíróságtól átvett értesítőlap és a fogvatartott személyazonosító okmánya alapján a fogvatartott adategyeztetését, továbbá az értesítőlap – különösen a formai elemeire (aláírások, körbélyegző) vonatkozó – kitöltöttségének ellenőrzését is el kell végezni, majd a letartóztatott fogvatartottat befogadás céljából a bv. intézetbe kell kísérni. A fogvatartott tájékoztatása a magánál tartható tárgyak, ruházat, eszközök köréről a helyszínen a kísérő személy által megtörténik.

15.6. Kapcsolattartás előállítás során

425. A fogvatartott büntetőügyben történő előállítása során az eljáró ügyész vagy bíró engedélyezheti, hogy a fogvatartott nyilvántartott kapcsolattartójával a tárgyalás (meghallgatás), nyilvános ülés szünetében vagy annak befejezése után, az ügyre nem tartozó kérdésben beszéljen, ha annak megfelelő feltételei biztosítottak. Ebben az esetben az engedélyező gondoskodik a megfelelő helyiségről és a beszélgetés ellenőrzéséről. A fogvatartott tevékenységét ilyen esetben is folyamatosan felügyelni kell.

15.7. A fogvatartott előállítása külkórházba, szakorvoshoz

426. Az előállítás időpontját lehetőleg úgy kell egyeztetni, hogy a fogvatartott a végrehajtás ideje alatt a legkevesebb polgári személlyel találkozzon.

427. A biztonsági felügyelő felállítási helyét úgy kell meghatározni, hogy a fogvatartott őrzését minden esetben el tudja látni.

428. Hozzátartozóval való találkozás esetén a biztonsági felügyelő beszélgetést, testi kontaktust nem engedélyezhet, mindennemű tárgy, eszköz átadását és átvételét meg kell akadályozni, a fogvatartottat a legrövidebb időn belül biztonságos helyre kell kísérni.

429. Az előállítást úgy kell megszervezni, hogy az a lehető legrövidebb ideig tartson, a várakozási idő minimális időtartamú legyen, továbbá a fogvatartás biztonságát csak a szükséges mértékben veszélyeztesse.

430. Amennyiben a fogvatartott külkórházi elhelyezése válik szükségessé, az őrzésre beosztott vagy az ellenőrzéssel megbízott személyi állományi tag feladatait, kötelességeit őrutasításban vagy szolgálati utasításban kell szabályozni.

431. A beteg fogvatartott külkórházban történő őrzését ellátó biztonsági felügyelő feladatai:
a) a kiszállítandó fogvatartott adatainak egyeztetése,
b) a fogvatartott és személyes használati tárgyainak ellenőrzése, átvétele,
c) a fogvatartott motozása,
d) a fogvatartott eligazítása,
e) a meghatározott mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása,
f) a fogvatartott biztonságos előállítása,
g) az őrzés helyszínének bejárása, szükség esetén további mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása,
h) az egészségügyi személyzet szükséges mértékű tájékoztatása,
i) a fogvatartottak tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, ha rendellenességet észlel a halaszthatatlan intézkedések megtétele, majd jelentéstétel az elöljárónak,
j) szükség esetén a fogvatartott biztonságos kísérése a külkórház helyiségei között,
k) az őrzésre szolgáló terület biztonságra veszélyes pontjainak ismerete és fokozott figyelése,
l) ha bármilyen a normálistól eltérő vagy rendkívüli esemény bekövetkezésére utaló jelet észlel, közvetlen elöljárója azonnali értesítése,
m) a bv. intézet vezetője és közvetlen elöljárója által meghatározott külön rendelkezések betartása és betartatása.

432. Fogvatartott ellenőrzéssel akkor helyezhető ki, ha a körülmények mérlegelése alapján, valamint a mozgásképtelenséget okozó egészségi állapotából feltehető, hogy nem vonja ki magát a büntetés végrehajtása alól, nem kell tartani öngyilkosságától, és gyógyulása érdekében együttműködik az őt gyógykezelőkkel.

433. Ellenőrzéssel történő kihelyezéskor a telefonszám megadásával egyidejűleg kérni kell, hogy bármilyen rendellenesség (így különösen a kihelyezett fogvatartott engedély nélküli eltávozása, a gyógykezelés megtagadása, öngyilkossági kísérlet vagy a külkórház rendjének sorozatos megsértése stb.) esetén haladéktalanul értesítsék a bv. intézetet, továbbá tegyék lehetővé a fogvatartott személyes ellenőrzését. Amennyiben a kihelyezés során elrendelték az elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazását, az eszköz által szolgáltatott jeleket folyamatosan értékelni kell, az információkat a fogvatartott esetleges jogellenes távozása esetén a felkutatása érdekében fel kell használni.

434. A magas biztonsági kockázatú fogvatartott külkórházban – különleges egészségügyi állapot kivételével – csak őrzéssel helyezhető el.

435. Amennyiben az elzárást töltő fogvatartottat kórházi ellátás miatt külkórházban szükséges elhelyezni, a bv. intézet vezetője az elzárást félbeszakítja, és a bv. intézetet a továbbiakban őrzési vagy ellenőrzési kötelezettség nem terheli.

15.8. A fogvatartott előállítása közeli hozzátartozó temetésére

436. A biztonsági feladatok megszervezésénél az előállításokra érvényes általános előkészítésen túl az alábbiakat kell figyelembe venni:
a) a temetés időpontját (nap, napszak, évszak),
b) a temetés jellegét (polgári vagy egyházi szertartás),
c) a temetés típusát (koporsós vagy urnás),
d) az őrzési körülményeket (pl. temető bejáratai, a ravatal elhelyezkedése, kerítés magassága, anyaga, fák, bokrok, sírhelyek elhelyezkedése, száma),
e) a hozzátartozók és egyéb gyászolók várható létszámát, hangulatát,
f) a fogvatartott bűncselekményét, ítéletét, amennyiben van, folyamatban lévő ügyét,
g) a megkülönböztető jelzés használatának szabályait (pl. gyors helyszínelhagyás esetén),
h) a temetésen részt vevők várható létszámát, összetételét, kriminalitását,
i) a hozzátartozók által tanúsított magatartást, együttműködést,
j) a beszélő engedélyezésének lehetőségét, a végrehajtás módját, időtartamát,
k) a társszervek bevonását az előállítás végrehajtásába (biztosítási feladatok),
l) a menekülési lehetőségek ismeretét,
m) a bekövetkezett rendkívüli esemény következményeinek felszámolási lehetőségeit, azonnali segítségkérés lehetőségét.

437. Az előállítás megkezdése előtt a biztonsági szakterület vezetője felveszi a kapcsolatot a területileg illetékes rendőri szervvel és tájékoztatja a feladat végrehajtásáról. Az adott helységbe érkezéskor az előállítás helyszíni megszervezését, a biztonsági körülmények kialakítását követően az előállítást végrehajtó csoport parancsnoka felveszi a kapcsolatot a társszervekkel, a temetői szolgálattal, a temetést végrehajtókkal, majd végrehajtja a temetés és a szertartások helyszíneinek előzetes bejárását lehetőség szerint a rendőrséggel közösen. A bejárás alkalmával egyeztet a megjelenő hozzátartozók képviselőjével is, tájékoztatást ad a végrehajtás biztonsági rendszabályairól.

438. Az előállító csoport, alakzat felállítási helyét úgy kell kiválasztani, meghatározni, hogy az kellő távolságra legyen a többi résztvevőtől és jó figyelési lehetőséget biztosítson irányukba.

439. A felvezetés, majd az előállítás egész ideje alatt az alakzat, csoport részére – lehetőség szerint – mindig legyen biztosított szabad terület a haladási útvonalakon, nyitott, szabad oldal a sír és a koporsó körül.

440. A temetés során a fogvatartott részére lehetővé kell tenni, hogy a halottól a vallási szokásoknak megfelelő végső búcsút vegyen, vagy a gyászolók távozását követően a sírnál lerója kegyeletét, mely kizárólag a biztonsági szempontok maradéktalan érvényesítésével hajtható végre.

441. A zavartalan végrehajtást követően a bv. intézet vezetőjétől előzetesen megkért és engedélyezett – a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozóknak megfelelő – 15 perc időtartamú beszélő bonyolítható le a temető egy kijelölt részén, a csoport parancsnoka által meghatározott formában. A fogvatartottnak a gépjármű rácsajtóval lezárt részén kell ülnie, míg a hozzátartozók a gépjárművön kívül állnak.

15.9. A fogvatartott előállítása súlyos beteg közeli hozzátartozójának meglátogatására

442. A biztonsági feladatok megszervezését a 15.8. alcímben foglaltak szerint kell végrehajtani a jelen alcímben foglalt kiegészítésekkel.

443. A bv. intézet vagy azzal szerződésben álló orvos – a fogvatartott által bekért és a bv. intézet címére megküldött – a betegség súlyosságát igazoló vélemények, leletek áttanulmányozása után felveszi a kapcsolatot a hozzátartozó kezelőorvosával. Egyeztet a beteg állapotával, elhelyezésével, a látogatás helyszínével (egészségügyi intézmény vagy magánlakás) és a látogatás lehetséges időpontjával kapcsolatban, majd mindezek alapján javaslatot tesz a bv. intézet vezetőjének a döntés előkészítő folyamat részeként.

444. A helyszín előzetes megtekintése, bejárása alkalmával a jelenlévők részére meg kell határozni, hogy a fogvatartott a látogatás végrehajtására kijelölt helyiségbe történő vonultatásának és az ott tartózkodásának ideje alatt kizárólag a beteg legyen jelen, illetéktelen személy nem tartózkodhat a látogatás helyszínén (amennyiben a beteg egészségügyi állapota folyamatos felügyeletet igényel, úgy az ellátást végző személyzet tagja jelen lehet).

445. A bejárás során az előállító csoportparancsnok meggyőződik az épület kijáratainak elhelyezkedéséről, a lakás tagoltságáról, a lakásban élők létszámáról, az előállítás alatti elhelyezkedésükről.

446. A magánlakásba végrehajtandó látogatás előtt a szervezési feladatok fontos része, hogy az előállítási helyszínen a látogatás idejére a szükséges mértékben álljon rendelkezésre rendőri jelenlét.

447. A magánlakásba történő előállítást a szóbeli vagy írásbeli hozzájárulás megkérése után lehet végrehajtani.

448. A látogatás során a felállítási helyeket úgy kell meghatározni, hogy jó figyelési lehetőséget biztosítson a végrehajtók számára.

449. A fogvatartott a látogatásra érkezésekor, valamint távozásakor a súlyos beteg közeli hozzátartozókat csókkal, kézfogással üdvözölheti, de az előállítást végrehajtónak a fogvatartottat ebben az esetben is fokozott figyelemmel kell kísérnie. A helyszínről történő távozás előtt a fogvatartottat meg kell motozni.

15.10. Az előállítást végrehajtó feladata váratlan helyzet esetén

450. Várhatóan elhúzódó vagy előre jelzett egész napos (hat órát meghaladó) tárgyalás esetén a bv. intézet köteles biztosítani az előállítást végrehajtó munkaközi szünetét. Amennyiben erre a távollét időtartama alatt nincs mód, akkor azt a bv. intézetbe történő visszaérkezés után kell biztosítani.

451. Váratlan helyzet bekövetkezését követően az előállítást végrehajtó az elsődleges intézkedések megtétele után haladéktalanul jelentést tesz a közvetlen szolgálati elöljárójának, amennyiben szükséges, segítséget kér.

452. A tárgyhoz történő rögzítés során az előállítást végrehajtó meggyőződik arról, hogy a rögzítési pont alkalmas-e arra, hogy a fogvatartott által kifejtett erőhatásnak ellenálljon, továbbá megvizsgál, felszámol minden körülményt, ami azt eredményezheti, hogy a fogvatartott a rögzítés helyéről ki tudja magát szabadítani.

453. Amennyiben illetéktelen személy tiltott kapcsolatot akar létesíteni a fogvatartottal, részére bármit át akar adni vagy tőle át akar venni, azt az előállítást végrehajtónak akár kényszerítő eszköz alkalmazásával meg kell akadályozni, az esetet jelenteni kell az eljáró bírónak, ügyésznek, továbbá a közvetlen szolgálati elöljárónak.

454. Az előállítás során bekövetkezett váratlan élethelyzet alkalmával az előállítást végrehajtó azonnal intézkedik a fogvatartott és a saját maga biztonságba helyezésére, majd a lehető legrövidebb időn belül a bv. intézetbe történő visszaszállítására.

16. Szállítás

16.1. Alapelvek

455. A szállítást úgy kell végrehajtani, hogy a lehető legrövidebb ideig tartson, amennyiben a szállítás biztonsága érdekében szükséges, más rendvédelmi szerv együttműködését kell igénybe venni.

456. A szállítást végrehajtó állományt a szállítás közben előforduló váratlan helyzetekre fel kell készíteni.

457. A szállítás során minden járműben legalább annyi mozgáskorlátozó eszközzel kell rendelkezni, amennyi a szállított fogvatartottak létszáma.
458.96 A fogvatartottak motozását úgy kell végrehajtani, hogy ne maradjon náluk olyan tárgy vagy eszköz, amellyel a szállítás biztonságát veszélyeztethetik. Az elítélt csak a rendszeresített ruházatot és lábbelit viselheti. A fogvatartott a szállítás egésze során a fogvatartotti mobiltelefont nem tarthatja magánál.

459. A magas biztonsági kockázatú fogvatartottak esetén – a jogszabályi előírások figyelembevételével – célszerű a mozgáskorlátozó eszközök olyan kombinációját alkalmazni, amellyel a rendkívüli esemény bekövetkezését minimalizálni lehet.

460. A fogvatartott a rendszeresített szállító járművel, mentőautóval vagy légi járművel, elsősorban őrzéssel szállítható. A mozgásában akár ideiglenes jelleggel korlátozott fogvatartottak szállítását úgy kell végrehajtani, hogy a biztonságos utazás feltételei adottak legyenek, kapaszkodási lehetőség biztosított legyen, elsődlegesen az erre a célra kialakított betegszállító járművel kell végrehajtani. Amennyiben ilyen felépítményű gépjármű nem áll rendelkezésre és a biztonságos utazást a bv. intézet nem tudja biztosítani, úgy az Országos Mentőszolgálat segítségét kell kérni. Mozgáskorlátozott fogvatartott csomagjainak mozgatására más fogvatartott nem kötelezhető.

461. A szállítás végrehajtása előtt – amennyiben az a bv. intézet vagy a fogvatartás biztonságát közvetlenül nem veszélyezteti – a fogvatartottat értesíteni kell a szállítás idejéről, okáról, a célintézet helyéről, a távol töltött idő várható időtartamáról, a visszaszállítás tervezett idejéről, továbbá fel kell hívni a figyelmét arra is, hogy a célintézetben köteles az ottani házirend előírásait betartani.

462. A szállítójárművek üzemanyaggal való feltöltését – ha azt a bv. intézet és a célintézet közötti távolság nem indokolja – a fogvatartottak bv. intézetbe történő szállítása után kell végrehajtani. Amennyiben a nagy távolság miatt az üzemanyag felvétel elkerülhetetlen a feladat végrehajtása közben, azt a közbeiktatott műszaki pihenő keretében, a fogvatartottak bv. intézetben történő előzetes kiszállítása után kell elvégezni. Erre vonatkozóan a szállítási tervben rendelkezni kell.

16.2. A szállítás szervezése

463. Célintézetenként két példányban átadás-átvételi elismervényt kell készíteni a szállításra kerülő fogvatartottakról.

464. Az átadás-átvételi elismervény tartalmazza
a) az iratcsomagban lévő iratok jegyzékét,
b) az érték- és tárgyletét jegyzékét,
c)97 a fogvatartott nevét, jogállását, végrehajtási fokozatát, fogvatartotti mobiltelefon birtoklását,
d) a fogvatartás alapjául szolgáló bűncselekmény és törvényi rendelkezés megnevezését, az esetleges többletinformációt,
e) a biztonsági kockázat értékelésre, mozgáskorlátozásra vonatkozó rendelkezést, továbbá minden, a biztonság szempontjából jelentős információt,
f) az elkülönítésre vonatkozó ügyészi vagy bírói rendelkezést,
g) külön intézkedés szerint a szállítás során szükséges egészségügyi adatokat,
h) az átadó-átvevő nevét, rendfokozatát, jelvényszámát, szolgálati helyét.

465. A szállítás végrehajtásának megszervezése a biztonsági osztályvezető feladata.

466. A szállítás végrehajtásának irányítására a szállító biztonsági felügyelők közül szállítmányvezetőt kell kijelölni.

467. A szállítmányvezető áttekinti a büntetés-végrehajtási iratokat, a letéti csomagokat. Ezt követően javaslatot tesz a szállítójármű típusára, a szállító biztonsági felügyelők létszámára, összetételére, fegyverzetére, felszerelésére, valamint az egyéni mozgáskorlátozó eszközök mennyiségére és alkalmazására. A javaslatban foglaltakról a biztonsági osztályvezető dönt.

468. Ha a szállítás útvonalába eső bv. intézetben a szállított fogvatartottak létszámát növelik, és emiatt az eredetileg útba indított biztonsági felügyelők létszáma a biztonságos szállításhoz nem elegendő, az útba eső bv. intézet vezetője köteles a végrehajtáshoz szükséges létszámú szállító biztonsági felügyelőt biztosítani. Ezt a szállítási tervben dokumentálni kell.

469. A szállítmányvezető feladatai a szállítást megelőzően:
a) eligazítja a szállító biztonsági felügyelőket,
b) egyezteti a szállítási névsor és mutatókarton alapján a fogvatartottak létszámát és adataikat,
c) átveszi a fogvatartott iratait, az átadás-átvételi elismervények alapján meggyőződik az érték- és tárgyletét meglétéről és sértetlenségéről, majd gondoskodik azok biztonságos elhelyezéséről,
d) ellenőrzi a szállítás előkészítésére kiadott intézkedések végrehajtását,
e) előkészíti jóváhagyásra a szállítási tervet és az ülésrendet,
f) ellenőrizteti a gépjármű közúti közlekedésre való alkalmasságát,
g) ellenőrzi a hírösszekötetést biztosító eszközök működését,
h)98 kioktatja a fogvatartottakat a szállítás, előállítás során tanúsítandó magatartási szabályokról, az ülésrend betartásáról, a be nem tartásuk esetén a következményeiről, illetve felhívja a fogvatartottak figyelmét a személyes tárgyakat tartalmazó csomagok lezárására, továbbá a rendkívüli esemény során alkalmazható kényszerítő eszközökre és biztonsági intézkedésekre,
i) intézkedik
ia) a fogvatartottak tájékoztatására,
ib)99 a fogvatartottak személyes használati tárgyainak átvizsgálására, a vetkőztetéses módszerrel történő motozás végrehajtására,
ic) az orvos által felírt gyógyszerek átvételére,
id) a mozgáskorlátozására vonatkozó rendelkezések végrehajtására,
ie) a hidegélelem átvételére és az ivóvíz biztosítására.

470. A szállítást útba indító bv. intézet biztonsági tisztjének feladatai:
a) szükség szerint módosítja a szállítási tervet és az ülésrendet,
b) eligazítja a szállítást végrehajtókat,
c) ellenőrzi a gépjármű biztonsági állapotát, különös tekintettel a rácsok, nyílászárók állapotára,
d) ellenőrzi a hírösszeköttetést,
e) ellenőrzi a szállítás szabályos elindulását,
f) jelentést tesz a BVOP főügyeletese felé, amennyiben olyan fogvatartottat indított útba, akinek szállítása jelentési kötelezettség alá tartozik (pl. nagy sajtónyilvánosságot kapott bűncselekmény elkövetője, hosszúidős speciális részlegen vagy biztonsági részlegen elhelyezett stb.).

471. Az útba indító bv. intézet körlet-főfelügyelőjének feladatai:
a) intézkedik
aa) a szállításra kerülő fogvatartottak felkészítésére,
ab) a szállítási körlet (zárka) átvizsgálására,
b) átadja
ba) a fogvatartottakat,
bb) a mutatókartonokat,
bc) a szállítással kapcsolatos releváns információkat,
bd) a hidegélelmet.

472. A szállítást fogadó bv. intézet biztonsági tisztjének feladatai:
a) ellenőrzi a szállítmány fogadását,
b) ellenőrzi a fogvatartottak átvételét,
c) a szállítmányvezető jelentése alapján, amennyiben szükséges, intézkedik a fogvatartottak elkülönítésére,
d) ellenőrzi a fogvatartottak személyes tárgyainak átvizsgálását, a motozás végrehajtását,
e) ellenőrzi a fogvatartottak zárkára helyezését,
f) a bv. intézet vezetőjének rendelkezése szerint átveszi az érték- és okmányletétet a szállítmányvezetőtől,
g) eligazítja a többletinformációval érkezett fogvatartottakról a szolgálatban lévő állományt,
h) jelentést tesz a BVOP főügyeletese felé, amennyiben olyan fogvatartott érkezett, akinek befogadása jelentési kötelezettség alá tartozik,
i) intézkedik az orvosi vizsgálatra történő előállításra, amennyiben a fogvatartotton külsérelmi nyomot tapasztalnak, vagy járványügyi gyanú merül fel.

473. A szállítást fogadó bv. intézet körlet-főfelügyelőjének feladatai:
a) egyezteti a fogvatartottak adatait és átveszi a fogvatartottakat a szállítmányvezetőtől,
b) intézkedik a fogvatartottak személyes tárgyainak átvizsgálására, motozására,
c) kijelöli a megfelelő zárkákat a fogvatartottaknak (az elkülönítési szabályok és a dohányzási szokások figyelembevételével) és intézkedik az elhelyezésükre,
d) intézkedik a fogvatartottak egészségügyi vizsgálatára,
e) a bv. intézet vezetőjének rendelkezése szerint átveszi a szállítmányvezetőtől a tárgyletétet,
f) ellenőrzi a fogvatartottak felszerelését,
g) letétezi a fogvatartottak bv. intézetben nem tartható tárgyait.

16.3. A szállítás végrehajtása
474.100 A szállítás végrehajtására beosztható személyi állomány
a) a szállítmányvezető és/vagy
b) a szállító biztonsági felügyelő, továbbá
c) a gépjárművezető.

475. Szállítás végrehajtása során a fogvatartottat a mozgáskorlátozó eszköz felhelyezése, az elkülönítés végrehajtása és a gépjárműbe történő beszállítása előtt meg kell motozni.
476.101 A szállítmányvezetőnek vagy a szállító biztonsági felügyelőnek a szállítás során – a bv. szerv területén belül is – a szállító gépjármű utasterében, a részére kialakított helyen kell tartózkodnia oly módon, hogy a fogvatartottak tevékenységét folyamatosan figyelemmel tudja kísérni.

477. A szállítás végrehajtása során meg kell akadályozni, hogy a fogvatartott a jármű szállítóterébe olyan tárgyat vigyen magával, amely a biztonságra veszélyes. Ennek ellenőrzése a szállítmányvezető vagy az általa kijelölt személy feladata. A személyes tárgyakat tartalmazó csomagot úgy kell elhelyezni, hogy ahhoz a fogvatartott ne férjen hozzá.

478. Az útba eső bv. intézetben szükség esetén műszaki és egészségügyi pihenőt lehet tartani. A műszaki és egészségügyi pihenő szükségességét a szállítás körülményeinek értékelése alapján minden esetben vizsgálni kell. A szállítmánynak az útba indító vagy a műszaki és egészségügyi pihenőre kijelölt bv. intézetből való elindulása előtt közvetlenül a fogvatartottak egészségügyi szükségletük elvégzésére lehetőséget kell biztosítani.

479. A fogvatartottakat szállító gépjárművel megállni vagy a meghatározottól eltérő útvonalon haladni nem lehet, kivéve:
a) a közúti ellenőrzést,
b) az elháríthatatlan közlekedési akadály vagy egyéb akadályozó körülményt,
c) rendkívüli esemény bekövetkezését.

480. Ha a rendszeresített szállító gépjármű műszaki hiba vagy egyéb ok miatt a meghatározott időpontban a bv. intézetből nem indul el, a szolgálatban lévő biztonsági tiszt haladéktalanul értesíti erről az útvonal szerint következő vagy a szállítmány fogadására kijelölt bv. intézetet, a BVOP főügyeletesét, és előállítás esetén az azt elrendelő hatóságot.

481. Ha a szállító jármű a bv. intézet területére nem tud beállni, a fogvatartottak ki- és beszállításának időtartamára a szökés, valamint a fogvatartottak kiszabadításának megakadályozására biztosítást kell szervezni.
481/A.102 Amennyiben a szállítás végrehajtással kapcsolatban új, ismeretlen helyszín vagy körülmény áll fenn, az előzetesen beszerzett információk alapján elemezni, értékelni kell az adott terület jellemzőit, adottságait. A feladat végrehajtását megelőzően az ilyen körülmények kiszűrésére – ide nem értve a halasztást nem tűrő esetet – minden esetben meg kell határozni előzetes ellenőrzést, amelynek a megvalósításáért a biztonsági osztályvezető felelős.

16.4. Szállítás légi járművel

482. Légi járművel akkor történhet szállítás, ha a fogvatartott egészségügyi intézménybe juttatása az eset összes körülményeire tekintettel a leggyorsabban csak így biztosítható és arra a mentőszolgálat illetékese rendelkezik.

483. Amennyiben a fogvatartottat légi járművel (mentőhelikopter) kell szállítani, annak befogadó képességének figyelembevételével fogvatartottanként legalább egy biztonsági felügyelőt kell a kísérésre beosztani.

484. A kísérő biztonsági felügyelő a légi jármű fedélzetére bilincs, gumibot, valamint a jármű biztonságát nem veszélyeztető traumatikus lőszer és a célba juttatására szolgáló eszköz kivételével más kényszerítő eszközt nem vihet fel.

485. A biztonsági felügyelőnek úgy kell elhelyezkedni a légi járműben, hogy a fogvatartottat folyamatosan figyelemmel tudja kísérni, amennyiben szükséges, intézkedni tudjon az egészségügyi személyzet tevékenységének akadályozása nélkül.

486. Jelen alcímben foglaltak esetén, továbbá amennyiben a légi járműben nem fér el a biztonsági felügyelő, az őrzési feladatok teljesülése érdekében meg kell keresni a szállítás célhelyéhez legközelebb eső bv. intézetet, ahonnan haladéktalanul útba kell indítani egy vagy több lőfegyverrel felszerelt biztonsági felügyelőt. Szükség esetén a rendőrség segítségét kell kérni annak érdekében, hogy a légi jármű leszállásakor biztosított legyen a fogvatartott fogadása.

16.5. Szállítási terv, ülésrend
487.103 A szállítást megelőzően szállítási tervet és annak mellékletét képező ülésrendet (19. melléklet) kell készíteni. Az ülésrend készítésekor a szállítótér folyosójával szembeni ülésre fogvatartottat beosztani tilos, kivéve, ha az ülés biztonsági övvel felszerelt. A szállítási tervet a biztonsági tiszt készíti el, és a biztonsági osztályvezető hagyja jóvá, melynek során fokozott figyelemmel kell kezelni a kiemelt figyelmet igénylő fogvatartottra vonatkozó információkat.
487/A.104 A fogvatartottak ültetését az ülésrenden szereplő adatoknak megfelelően kell megvalósítani, a szállító biztonsági felügyelő felel ennek a betartásáért a szállítás egésze során. A szállítótér fülkéinek és a szállítótér ajtajának kulcsaiért a gépjárművezető felel, a kulcsokat a szállítás során magánál kell tartania. Fogvatartottat a gépjárműben egyedül hagyni tilos, még a bv. szerv területén is.

488. A központosított szállítás során a központi elosztóhelyről történő szállítás ültetési rendjéről a szállítmányvezető dönt, az ülésrendet annak megfelelően készíti el, majd azt a szállítási biztonsági tiszt hagyja jóvá.

489. Nem kell szállítási tervet készíteni, ha
a) a szállítást a bv. intézet helye (település) szerinti közigazgatási területen belül hajtják végre és a szállítandó fogvatartottak száma nem haladja meg a 6 főt,
b) a szállításra halasztást nem tűrő esetben kerül sor,
c) a szállítás egy bv. intézet különböző objektumai között történik,
d) a szállítás munkáltatás céljából történik és a munkavégzés a bv. intézet, intézmény vagy a bv. intézet mellett működő gazdasági társaság területén valósul meg.

490. Kiemelt fogvatartott szállítása esetén a 489. pontban foglaltaktól eltérően szállítási terv készítése minden esetben kötelező.

491. Ülésrendet a 489. pont b) alpontban írtak kivételével minden 6 főt meghaladó szállítás esetében készíteni kell.

16.6. Szállítás közbeni rendkívüli események

492. Amennyiben a szállítás során olyan esemény történik, amely annak folytatását befolyásolja (pl. a szállítmányt megtámadták, fogolyszökés, fogvatartott rosszulléte, halála, baleset, gépjármű üzemképtelenné válása), arról haladéktalanul jelentést kell tenni az útba indító, valamint a legközelebb eső bv. intézetnek, az illetékes rendőrkapitányságnak, és további intézkedést kell kérni.

493. Amennyiben fogolyszökés történt és a szökevény elfogása lehetséges, haladéktalanul meg kell kezdeni az üldözést, amit addig kell folytatni, ameddig az eredménnyel járhat. A szállítás csak az üldözés befejezése után, a küldő bv. intézet vezetőjének utasítására folytatható.

494. Az üldözés alatt a szállítmányvezető köteles gondoskodni a gépjárműben elhelyezett fogvatartottak őrzéséről. Amennyiben az üldöző járőr alkalmazásával a gépjárműben maradt fogvatartottak biztonságos őrzése nem biztosított, a szállítmányvezető az üldöző járőr alkalmazását mellőzheti.

495. Ha a fogvatartott a szállítás közben rosszul lesz, haladéktalanul gondoskodni kell orvosi ellátásáról.

496. Ha az orvos a beteget egészségügyi intézménybe utalja, és továbbszállítása a szállító járművön nem lehetséges, a szállítmányvezető köteles gondoskodni az előállításáról. Ha a szállítmányvezető úgy ítéli meg, hogy a szállítás folytatása csökkentett biztonsági felügyelettel nem biztonságos, helyben marad és segítséget kér a legközelebbi bv. intézettől vagy az illetékes rendőrkapitányságtól.

497. Amennyiben a gépjármű üzemképtelenné válik vagy balesetet szenved, a járműből csak a szállított személyek életének és testi épségének megóvása, a balesetben sérültek ellátása érdekében lehet kiszállni, valamint akkor, ha a továbbszállításra alkalmas gépjármű megérkezett.

498. Ha a fogvatartott sérülését a helyszínen nem tudják ellátni, a szállítmányvezető megszervezi külkórházba való előállítását, indokolt esetben segítséget kér a legközelebbi bv. intézettől, amennyiben szükséges, az illetékes rendőrkapitányságtól is.

499. A szállítmányvezetőnek az intézkedésekről és azok eredményéről jelentést kell tenni az útba indító bv. intézet szolgálatban lévő biztonsági tisztjének és engedélyt kell kérni a szállítás folytatására. A szállítás folytatását a legközelebbi bv. intézettel és az illetékes rendőrkapitánysággal is közölni kell.
16.7.105 A fogvatartottak bv. szerv területeire, foglalkoztatás céljából történő szállítása
499/A. A szállítás végrehajtása során szállítmányvezető kijelölése kötelező, azonban a kijelölt személy a szállító biztonsági felügyelő(k) feladatait is elláthatja, ebben az esetben a szállítás során a szállítótérben tartózkodik.
499/B. A szállítójárműbe történő beszállást megelőzően a szállítmányvezető köteles a fogvatartottakat azonosítani. Ehhez nem szükséges a mutatókarton rendelkezésre állása, a kivonulólista és a fogvatartottak adataival kiegészített fényképek vagy SAFE-készülék adatai alapján végrehajtható a feladat.
499/C. A fogvatartottak szállítás alatti mozgáskorlátozását egyéni kockázatértékelés alapján kell végrehajtani úgy, hogy a 457. pontban meghatározottaktól nem lehet eltérni, azonban a mozgáskorlátozó eszköz lehet a rendszeresített műanyag gyorsbilincs is. Az esetlegesen elrendelt mozgáskorlátozást fogvatartottanként – a 6 főt meghaladó létszám esetén – az ülésrendben rögzíteni kell, ebben az esetben a műanyag gyorsbilincs nem alkalmazható.
499/D. A személymotozások végrehajtása során – a nagyobb létszámú fogvatartotti csoportok (legalább 20 fő) tekintetében – el lehet térni a teljes vetkőztetéses módszertől, ebben az esetben viszont az intézkedés alá vont fogvatartottak a rotációs elv alapján kerüljenek kijelölésre a 30%-os arányszám meghatározásával, így maximum 4 napos időtartam alatt valamennyi munkáltatott át kell, hogy essen vetkőztetéses személymotozáson a ki- és bevonultatás alatt egyaránt. A végrehajtott biztonsági intézkedés során minden esetben alkalmazni kell a rendelkezésre álló technikai eszközöket. A fogvatartottak személymotozása a gépjárműbe történő beszállítások előtt és az onnan történő kiszállítások után minden esetben kötelező.
499/E. A fogvatartottak által a szállítótérbe felvihető tárgyak köre bővíthető, azonban a 458. pontban megfogalmazott rendelkezés kötelező. A tárgyak körének bővítése esetén azok tételes megnevezését helyi intézkedésben szükséges rögzíteni.

XII. FEJEZET
A FOGVATARTOTTAK MUNKÁLTATÁSÁVAL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI TEVÉKENYSÉG

500. A fogvatartottak munkáltatásának biztonsága szerves részét képezi a bv. szerv biztonsági rendszerének, ezért azt azzal összhangban kell megszervezni oly módon, hogy a biztonsági kockázat a szükséges mértéket ne lépje túl.

501. Az 500. pontban meghatározottak érvényesülése érdekében el kell készíteni és folyamatosan aktuális állapotban tartani a munkahelyek biztonsági besorolásához szükséges kockázati térképet a tárgykörben kiadott módszertani útmutatóban foglaltak alapján.

502. A munkáltatásra vonatkozó biztonsági szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell a foglalkoztatás többi formájára is.

17. Személyi és tárgyi feltételek, a munkáltatás alanyai, területei

503. A személyi állomány hivatásos állományú tagja a munkáltatás ideje alatt őrzési, felügyeleti, ellenőrzési feladatot láthat el.

504. A rendvédelmi igazgatási alkalmazotti, továbbá a bv. gazdasági társasággal munkaviszonyban álló személy a munkáltatás ideje alatt felügyeleti, ellenőrzési feladatot láthat el, valamint különleges esetben – amikor nincs a munkaterületre beosztva hivatásos állományban lévő személy – a foglalkoztatási biztonsági felelős munkakörét is elláthatja.

505. Az FBŐ a munkáltatás ideje alatt őrzési, felügyeleti, ellenőrzési feladatot láthat el, valamint különleges esetben – amikor nincs a munkaterületre beosztva hivatásos állományú személy – a foglalkoztatási biztonsági felelős munkakörét is elláthatja.

506. A fogvatartottak munkáltatásánál biztonsági tevékenységet ellátó állomány részletes feladatait
a) őrutasításban,
b) szolgálati utasításban,
c) munkaköri leírásban, valamint rendvédelmi igazgatási alkalmazotti és munkaviszonyban álló munkavállaló esetén annak biztonsági mellékletében kell rögzíteni.

18. Munkahelyek kialakításának feltételei, új munkahely kialakítása vagy meglévő munkahely jellegének megváltoztatása

507. A fogvatartottak munkáltatása a bv. szerv vezetője által jóváhagyott állandó és ideiglenes munkahelyeken, az engedélyezett fogvatartotti állománytábla és a munkáltatási szabályzatban megállapított munkarend szerint történik.

508. A munkahelyeket biztonsági szempontból minden esetben a bv. szerv vezetője minősíti, amelynek során figyelembe kell venni az ott foglalkoztatott fogvatartottak összetételét, létszámát, biztonsági kockázat értékelését, a rendelkezésre álló személyi állomány létszámát, valamint a munkaterület jellegét, sajátosságait.

509. A bv. szerven belüli munkavégzés esetén az alacsony biztonsági kockázatú fogvatartottak munkavégzésére kijelölt munkahelyeken elsősorban ellenőrzéssel, a közepes biztonsági kockázatú fogvatartottak esetében felügyelettel, a magas biztonsági kockázatú fogvatartottaknál pedig őrzéssel és felügyelettel kell biztosítani a munkáltatást.

510. Ellenőrzéssel történő munkavégzés esetén a bv. szerv vezetője köteles meghatározni az ellenőrzés módját, a bejelentkezések időpontjait, amelyek között 1 óránál több idő nem telhet el.

511. A felügyelet létszámát a munkahely jellegével és az ott foglalkoztatott fogvatartottak összetételével, létszámával összhangban a bv. szerv vezetője határozza meg.

512. Új munkahely létesítése esetén is el kell végezni annak biztonsági besorolását, majd annak megfelelően ki kell egészíteni a bv. szerv biztonsági rendszerének leírását.

19. A biztonsági feladatot ellátók köre

19.1. Foglalkoztatási biztonsági felelős

513. A biztonsági tevékenység irányításával megbízott elöljáró a területre beosztott foglalkoztatási felügyelők közül minden esetben foglalkoztatási biztonsági felelőst jelöl ki.

514. A foglalkoztatási biztonsági felelős a munkáltatás közbeni biztonsági tevékenység ellátása során elöljárója az adott munkahelyre beosztott személyi állománynak.

515. Foglalkoztatási biztonsági felelősi feladatok ellátására elsősorban hivatásos állományú tagot kell kijelölni. Rendvédelmi igazgatási alkalmazott, FBŐ vagy munkaviszonyban álló munkavállaló csak abban az esetben láthat el ilyen feladatot, ha az adott munkahelyen hivatásos állományú tag nem teljesít szolgálatot.

516. A foglalkoztatási biztonsági felelős köteles minden munkakezdést megelőzően ellenőrizni a fogvatartottak munkáltatási kartonján feltüntetett fénykép aktualitását.

517. A foglalkoztatási biztonsági felelős feladatai:
a) a biztonsági feladatokat ellátók eligazítása
aa) a munkaterület biztonsági helyzetéről,
ab) a fogvatartottak összetételéről,
ac) a munkarendről, a munkavégzéssel kapcsolatos követelményekről,
ad) a jelzési és jelentési kötelezettségről,
ae) szállítással, kíséréssel, mozgatással és motozással kapcsolatos feladatokról,
af) a rendkívüli esemény bekövetkezésekor teendő intézkedésekről,
ag) a fogvatartottak eligazításáról,
b) a munkára kivonuláskor és visszakíséréskor a fogvatartottak átvétele és átadása,
c) a fogvatartottak zárt rendben történő kísérésének megszervezése a munkaterületre, a munka befejezése után a körletre,
d) a munkakezdés előtt a munkavégzéssel összefüggő biztonsági és munkavédelmi követelmények ismertetése a fogvatartottakkal,
e) a biztonságra veszélyes szerszámok és anyagok kezelésére és nyilvántartására vonatkozó szabályok betartása és betartatása,
f) a bv. szerv vezetőjének rendelkezése szerint a munkakezdés előtt és befejezése után a munkaterület biztonsági ellenőrzésének, valamint a fogvatartottak motozásának szervezése, a végrehajtás időpontjainak és a tapasztalatok dokumentálása a munkahelyi szolgálati naplóba (20. melléklet),
g) a felügyeletére vagy az ellenőrzésére bízott fogvatartottakról nyilvántartás vezetése, az ellenőrzéssel foglalkoztatott fogvatartottak részére kiállított engedélyek (21. melléklet) aktualizáltságának ellenőrzése,
h) az ajtók zárva vagy nyitva tartására vonatkozó szabályok érvényesítése,
i) a munkaterületre, a munkahelyre illetéktelenül érkező személyek távozásra való felszólíttatása,
j) részvétel az adott munkahelyen végrehajtott biztonsági szemlén és vizsgálaton,
k) mezőgazdasági jellegű munkáltatás esetén az őrzéshatárok kijelölése, betartásának folyamatos figyelemmel kísérése,
l) a kulcskezelési szabályok, valamint az egyen- és polgári ruházat tárolási szabályainak betartása és betartatása,
m) a munkaterületre a szabályos be- és kiléptetés végrehajtatása.

518. A foglalkoztatási biztonsági felelős ellenőrzi
a) meghatározott időközönként, de legalább óránként, valamint a munkaterületről távozó gépjármű bv. szerv területéről történő kiengedése előtt a fogvatartottak létszámát,
b) a munkáltatást közvetlenül irányítók biztonsági tevékenységének az ellátását,
c) a fogvatartotti foglalkoztatási engedélyek (karton) és fényképes nyilvántartások naprakészségét.
518/A.106 Az 518. pont a) alpontjában meghatározott ellenőrzési intervallum az elektronikus megfigyelési eszközzel ellátott munkaterületek tekintetében – alapos mérlegelést követően – két órára kitolható, azonban ennek feltétele, hogy a munkaterület egésze lefedett legyen az elektronikus megfigyelési eszközök által, a munkaterület zárható legyen, és ott kizárólag alacsony és közepes biztonsági kockázattal rendelkező fogvatartottak foglalkoztatása folyhat.

519. Az ellenőrzés tapasztalatait rögzíti a munkahelyi szolgálati naplóba.

19.2. A foglalkoztatási felügyelő

520. A foglalkoztatási felügyelő közvetlenül a foglalkoztatási biztonsági felelősnek van alárendelve.

521. A foglalkoztatási felügyelő feladatai:
a) a munkára kivonuláskor és visszakíséréskor a fogvatartottak átvételének és átadásának biztosítása,
b) a fogvatartottak zárt rendben történő kísérése a munkaterületre, a munka befejezése után a körletre,
c) a bv. szerv vezetőjének rendelkezése szerint a munkakezdés előtt és befejezése után a munkaterület biztonsági ellenőrzése, a fogvatartott motozása,
d) a biztonságra veszélyes szerszámok és anyagok kezelésére és nyilvántartására vonatkozó szabályok betartása és betartatása,
e) az ajtók zárva vagy nyitva tartására vonatkozó szabályok érvényesítése,
f) a munkaterületre, a munkahelyre illetéktelenül érkező személyek távozásra való felszólítása,
g) a kulcskezelési szabályok, valamint az egyen- és polgári ruházat tárolási szabályainak betartása,
h) a munkaterületre a szabályos be- és kiléptetés végrehajtása.

522. A foglalkoztatási felügyelő ellenőrzi
a) meghatározott időközönként, de legalább óránként, valamint a munkaterületről távozó gépjármű bv. szerv területéről történő kiengedése előtt a fogvatartottak létszámát,
b) a munkaterületen lévő fogvatartottak és a fogvatartottak munkáltatásában részt vevő, de nem a bv. szerv állományába tartozó személyek tevékenységét, magatartását,
c) a biztonsági berendezések, a technikai eszközök, valamint a berendezési tárgyak meglétét, állapotát és használhatóságát,
d) a munkaterület rendjét, a tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi és energiagazdálkodási szabályok betartását.
522/A.107 Az 522. pont a) alpontjában meghatározott ellenőrzési intervallum az elektronikus megfigyelési eszközzel ellátott munkaterületek tekintetében – alapos mérlegelést követően – két órára kitolható, azonban ennek feltétele, hogy a munkaterület egésze lefedett legyen az elektronikus megfigyelési eszközök által, a munkaterület zárható legyen, és ott kizárólag alacsony és közepes biztonsági kockázattal rendelkező fogvatartottak foglalkoztatása történik.

523. Az ellenőrzés tapasztalatait rögzíti a számára meghatározott szolgálati okmányba.

19.3. A foglalkoztatást közvetlenül irányító művezető

524. A foglalkoztatást közvetlenül irányító művezető biztonsági szempontból közvetlenül a foglalkoztatási biztonsági felelősnek van alárendelve.

525. A foglalkoztatást közvetlenül irányító művezető feladatai:
a) a fogvatartottak szakmai munkájának irányítása, ellenőrzése,
b) a fogvatartottak tevékenységének figyelemmel kísérése, rendellenesség esetén a szükséges intézkedések megtétele,
c) a biztonságra veszélyes szerszámok és anyagok kezelésére és nyilvántartására vonatkozó szabályok betartása,
d) az ajtók zárva vagy nyitva tartására vonatkozó szabályok betartása,
e) a munkaterületre, munkahelyre illetéktelenül érkező személyek távozásra való felszólítása,
f) a kulcskezelési szabályok, valamint az egyen- és polgári ruházat tárolási szabályainak betartása.

526. A foglalkoztatást közvetlenül irányító művezető ellenőrzi
a) meghatározott időközönként a fogvatartottak szakszerű munkavégzését, létszámát,
b) a munkaterületen lévő fogvatartottak tevékenységét, magatartását,
c) a biztonsági berendezések, a technikai eszközök, valamint a berendezési tárgyak meglétét, állapotát és használhatóságát,
d) a munkaterület rendjét, a tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi és energiagazdálkodási szabályok betartását.

527. Az ellenőrzés tapasztalatait rögzíti a számára meghatározott okmányba.

528. A munkáltatás során a személyi állomány tagjainak meg kell akadályozni a fogvatartottat abban, hogy
a) a kijelölt munkaterületet engedély nélkül elhagyja,
b) illetéktelen személlyel kapcsolatot létesítsen, csomagot, levelet, üzenetet, tiltott tárgyat átvegyen vagy átadjon,
c) a munkaterületről szökéshez, támadáshoz használható eszközt, egyéb anyagot elvigyen, vagy ott olyat készítsen, más fogvatartottnak átadjon,
d) a bv. szerv biztonságára fokozott veszélyt jelentő anyagot, így különösen mérget, alkoholt, az egészség károsítására vagy tűz okozására alkalmas anyagot magánál tartson vagy elvigyen,
e) anyagot, gépet, munkaeszközt, terméket (terményt) jogosulatlanul használjon, megrongáljon, használhatatlanná tegyen vagy megsemmisítsen,
f) magáncélú munkát végezzen.

19.4. Veszélyes szerszámok, eszközök, anyagok kezelése

529. Biztonságra fokozott veszélyt jelentenek azok a szerszámok, eszközök, anyagok, amelyek fizikai jellemzőiknél fogva az emberi élet, a testi épség veszélyeztetésére alkalmasak, valamint a közbiztonságot veszélyeztető rendkívüli esemény – fogolyszökés, közveszély okozása, terrorcselekmény – elkövetésére vagy annak kísérletére, előkészületére használhatók, így különösen
a) amivel a biztonsági rács könnyen átvágható,
b) amivel a falazat könnyen megbontható,
c) amely mászásra, fal, kerítés egyéb műszaki akadály leküzdésére alkalmas,
d) amellyel tűzokozás, robbantás, mérgezés, más súlyos egészségkárosítás végrehajtható,
e) amellyel személy elleni támadás végrehajtható.

530. A bv. szerv vezetője intézkedésben köteles meghatározni a biztonságra fokozott veszélyt jelentő eszközök, anyagcsoportok körét, kezelésük, felhasználásuk rendjét.

531. A biztonságra fokozott veszélyt jelentő szerszámok, eszközök, anyagok tárolásáról, kiadásáról, visszavételezéséről, felhasználásáról pontos nyilvántartást kell vezetni úgy, hogy azok útja, mozgása a beszerzéstől (beszállítástól) a felhasználásig, továbbá a selejtezést követő megsemmisítésig (elszállításig) nyomon követhető legyen.
532.108 A tárolás helyén az ott lévő eszközökről, anyagokról naprakész, tételes listát kell kifüggeszteni (22. melléklet), melyen szerepelnie kell a munkahelyért felelős szakterületi vezető és a biztonsági osztályvezető bélyegzővel hitelesített aláírásának.

533. Fogvatartott részére veszélyes szerszámok, eszközök, anyagok kizárólag munkavégzés céljából, a munkavégzés időtartamára, az elvégzendő feladathoz szükséges mennyiségben adhatók ki.
533/A.109 A fogvatartottak részére kiadott veszélyes eszközök ideiglenes visszavétele (pl. munkaközi szünet, egészségügyi szünet, dohányzás) az eszközök darabszáma szerinti ellenőrzéssel kell végrehajtani, azt követően a szolgálati napló „Jelentés” rovatába tól–ig időtartammal kell bejegyezni. Az ideiglenes visszavétel idejére az eszközöket elzártan kell tárolni, melynek során a halmozott elhelyezés engedélyezett. A munkafolyamat végeztével a tételes visszavételezést el kell végezni.

534. Veszélyes szerszámokkal, eszközökkel, anyagokkal a fogvatartottak elsősorban felügyelet mellett dolgozhatnak.

535. Kiadásukat és visszavételezésüket név, időpont (óra, perc) megjelölésével dokumentálni kell.

536. A felhasznált veszélyes anyagok mennyiségét a nyilvántartó könyvben (23. melléklet) azonnal fogyatékolni kell, a maradványnak mindig a tényleges készletet kell mutatnia. A biztonságra veszélyes anyagok mennyiségének ellenőrzéséhez az erre a célra szolgáló mérőedényeket, mérőpálcákat, mérlegeket biztosítani kell.

537. A veszélyes anyagokat a pontos nyilvántartás érdekében lehetőség szerint súly alapján kell nyilvántartani, a nyilvántartott mennyiségbe a tároló edény tömegét is bele kell számolni.

538. A biztonságra veszélyes anyagok tároló helyén el kell helyezni az egyes anyagok biztonsági adatlapját.

539. A nyilvántartásokat fogvatartott nem kezelheti.

540. A fogvatartott a részére kiadott szerszámokat, eszközöket, anyagokat más fogvatartottnak nem adhatja át. A biztonságra veszélyes eszközökről kiadás-visszavételi nyilvántartást (24. melléklet) kell vezetni.

541. A fogvatartottak létszámellenőrzéseivel párhuzamosan a részükre kiadott biztonságra veszélyes eszközök meglétét is kontrollálni kell.

542. A biztonságra fokozott veszélyt jelentő szerszámokat, eszközöket, anyagokat úgy kell tárolni, hogy azokhoz fogvatartott vagy más illetéktelen személy engedély nélkül ne férhessen hozzá, ne tudja eltulajdonítani, rendkívüli esemény elkövetése céljából felhasználni.

543. Tárolásukat egyéb eszközöktől, anyagoktól elkülönítetten, a tűz- és munkavédelmi szabályok betartásával kell megoldani.

544. A biztonságra veszélyes eszközöket kivétel nélkül egyértelműen beazonosítható, egyedi jelöléssel kell ellátni.

545. A biztonságra a méretüknél fogva fokozottan veszélyes eszközöket, anyagokat (állvány, létra, palló stb.) lehetőleg raktárban, pincében, padláson, amennyiben erre nincs mód, akkor a bv. szerv kerítéssel külön elzárt területén, rögzítetten kell tárolni.

546. A bv. szervnél beruházási, karbantartási, felújítási munkát vagy egyéb tevékenységet végző külső vállalkozók által engedéllyel behozott, a biztonságra fokozott veszélyt jelentő szerszámok, eszközök, anyagok tárolását, ellenőrzését – figyelemmel a helyi sajátosságokra és a jelen alcímben foglaltakra – az erre vonatkozó intézkedésben külön szabályozni kell.

547. A veszélyes eszközökkel, anyagokkal kapcsolatos feladatokat az érintettek munkaköri leírásában, őr- vagy szolgálati utasításában vagy a munkaköri leírás biztonsági mellékletében rögzíteni kell.

19.5.110 A nem bv. szerv személyi állományába tartozó személyek eligazításáról

547/A. Az első munkavégzés megkezdését megelőzően, dokumentált formában tájékoztatni kell a munkavállalót a bv. szervnél betartandó magatartási szabályokról, kiemelten a fogvatartottakkal történő kapcsolatteremtés és kapcsolattartás szabályaira, valamint a bv. szerv rendjének és biztonságának megsértése esetén annak következményeire (munkáltató tájékoztatása, vállalkozási szerződésben foglalt jogkövetkezmények lehetősége, bv. szerv területére történő belépés megtiltása, indokolt esetben szabálysértési felelősségre vonás).

547/B. A munkavállaló tájékoztatásának ki kell terjednie arra, hogy a tudomására jutott rendellenességekről, valamint a bv. intézet biztonságát sértő vagy veszélyeztető körülményekről, továbbá a számára meghatározott egyéb eseményekről a bv. szerv felé tájékoztatási kötelezettsége van.
547/C. A munkavállalók eligazítása a 25. melléklet alapján valósul meg, melyet szükséges kiegészíteni a helyi specifikumokkal is.

547/D. A munkavállaló a tájékoztatást követően annak megtörténtét köteles a 26. melléklet aláírásával igazolni.

547/E. A nyilatkozatokat a biztonsági osztályvezető köteles megőrizni a munkavállaló jogviszonyának megszűnését követő 1 évig.

XIII. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

548. A Szabályzatban foglaltakat a személyi állomány részére oktatni kell. A Szabályzat előírásait a bv. szervek hivatásos állományú tagjai teljes terjedelemben, a rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban és a munkaviszonyban álló személyek a munkájukhoz szükséges mértékben kötelesek ismerni és alkalmazni.

549. Ez az utasítás 2021. február 1-jén lép hatályba.

550.111

1–26. melléklet a 72/2020. (XII. 23.) BVOP utasításhoz112

1

A 10. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

2

A 28. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

3

A 46/A. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 1. pontja iktatta be.

4

Az 50. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

5

Az 50/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 6. pontja iktatta be.

6

Az 50/B. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 6. pontja iktatta be.

7

Az 50/C. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 2. pontja iktatta be.

8

Az 54. pont e) alpontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

9

Az 54. pont i) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.

10

Az 57. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

11

Az 58. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 8. pontjával megállapított szöveg.

12

A 60. pont b) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

13

A 61. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

14

A 62. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

15

A 63. pont f) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 3. pontja iktatta be.

16

A 63. pont g) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 3. pontja iktatta be.

17

A 63. pont h) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 11. pontja iktatta be.

18

A 63. pont i) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 11. pontja iktatta be.

19

A 63. pont j) alpontját a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 4. pontja iktatta be.

20

A 64. pont c) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 12. pontjával megállapított szöveg.

21

A 64. pont e) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 13. pontjával megállapított szöveg.

22

A 65. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

23

A 67. pont m) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 4. pontja iktatta be.

24

A 69. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

25

A 71. pont e) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 5. pontja iktatta be.

26

A 74. pont d) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 6. pontja iktatta be.

27

A 76. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

28

A 77. pont nyitó szövegrésze a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

29

A 77. pont c) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.

30

A 78. pont nyitó szövegrésze a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

31

A 78. pont a) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte.

32

A 78. pont f) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 7. pontja iktatta be.

33

A 78. pont g) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 7. pontja iktatta be.

34

A 79. pont nyitó szövegrésze a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

35

A 79. pont a) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont d) alpontja hatályon kívül helyezte.

36

A 79. pont b) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont d) alpontja hatályon kívül helyezte.

37

A 80. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

38

A 81. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

39

A 82. pont nyitó szövegrésze a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

40

A 95. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont e) alpontja hatályon kívül helyezte.

41

A 97/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 17. pontja iktatta be.

42

A 116. pont c) alpont ca) pontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

43

A 120. pont c) alpont ca) pontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 7. pontjával megállapított szöveg.

44

A 120. pont c) alpont cg) pontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont f) alpontja hatályon kívül helyezte.

45

A 120/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 18. pontja iktatta be.

46

A 120/B. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 8. pontja iktatta be.

47

A 120/C. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 8. pontja iktatta be.

48

A 122. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

49

A 123. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont g) alpontja hatályon kívül helyezte.

50

A 140. pont c) alpontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

51

A 140. pont h) alpontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 11. pontjával megállapított szöveg.

52

A 140. pont k) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 8. pontja iktatta be.

53

A 141. pont b) alpontja a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 9. pontjával megállapított szöveg.

54

A 141. pont h) alpontját a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 12. pontja iktatta be.

55

A 141. pont i) alpontját a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 12. pontja iktatta be.

56

A 141/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 19. pontja iktatta be.

57

A 141/B. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 13. pontja iktatta be.

58

A 141/C. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 13. pontja iktatta be.

59

A 141/D. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 13. pontja iktatta be.

60

A 141/E. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 13. pontja iktatta be.

61

A 142/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 20. pontja iktatta be.

62

[A 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 11. pontjával elrendelt módosítás nem vezethető át.]

63

A 143. pont a) alpontja a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 10. pontjával megállapított szöveg.

64

A 144. pont j) alpontját a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 12. pontja iktatta be.

65

A 148. pont a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 13. pontjával megállapított szöveg.

66

A 149. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 14. pontjával megállapított szöveg.

67

A 178. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 21. pontjával megállapított szöveg.

68

A 179. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 22. pontjával megállapított szöveg.

69

A 180. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 23. pontjával megállapított szöveg.

70

A 183. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 24. pontjával megállapított szöveg.

71

A 188. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 25. pontjával megállapított szöveg.

72

A 188/a. pontot a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 14. pontja iktatta be.

73

A 194. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

74

A 203. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

75

A 204. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 41. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

76

A 208. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 28. pontjával megállapított szöveg.

77

A 209. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 29. pontjával megállapított szöveg.

78

A 211. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 30. pontjával megállapított szöveg.

79

A 232. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

80

A 232/A. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 17. pontja iktatta be.

81

A 233. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

82

A 264. pont c) alpontját a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 42. pont h) alpontja hatályon kívül helyezte.

83

A 264. pont g) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 31. pontjával megállapított szöveg.

84

A 264. pont h) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 31. pontjával megállapított szöveg.

85

A 264. pont j) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 32. pontjával megállapított szöveg.

86

A 284. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 33. pontjával megállapított szöveg.

87

A 285. pont c) alpontja a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 34. pontjával megállapított szöveg.

88

A 286/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 35. pontja iktatta be.

89

A 288. pont b) alpontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 19. pontjával megállapított szöveg.

90

A 288. pont g) alpontját a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 20. pontja iktatta be.

91

A 295. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 36. pontjával megállapított szöveg.

92

A 309. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 37. pontjával megállapított szöveg.

93

A 367. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 21. pontjával megállapított szöveg.

94

A 378. pont a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 15. pontjával megállapított szöveg.

95

A 380. pont a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 38. pontjával megállapított szöveg.

96

A 458. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 22. pontjával megállapított szöveg.

97

A 464. pont c) alpontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 23. pontjával megállapított szöveg.

98

A 469. pont h) alpontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 24. pontjával megállapított szöveg.

99

A 469. pont i) alpont ib) pontja a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 25. pontjával megállapított szöveg.

100

A 474. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 26. pontjával megállapított szöveg.

101

A 476. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 27. pontjával megállapított szöveg.

102

A 481/A. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 28. pontja iktatta be

103

A 487. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 29. pontjával megállapított szöveg.

104

A 487/A. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 30. pontja iktatta be.

105

A 16.7. alcímet (499//-499/E. pontot) a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 39. pontja iktatta be.

106

Az 518/A. pontot a 13/2023. (II. 3.) BVOP utasítás 40. pontja iktatta be.

107

Az 522/A. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 31. pontja iktatta be.

108

Az 532. pont a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 32. pontjával megállapított szöveg.

109

A 533/A. pontot a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 33. pontja iktatta be.

110

A 19.5. alcímet (547/A–547/E. pont) a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 16. pontja iktatta be.

111

Az 550. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

112

A BVOP utasítás mellékletei a BVOP intranet hálózatán kerülnek elérhetővé tételre, figyelemmel arra, hogy megismerésükhöz nem fűződik közérdek. A 25–26. mellékletet a 6/2022. (IV. 21.) BVOP utasítás 17. pontja iktatta be. Az 1., 6. és 22. melléklet a 46/2023. (XII. 14.) BVOP utasítás 34-36. pontjával megállapított szöveg. A 2., 4., 5., 9., 11., 14. és 16. mellékletet ez utóbbi módosító utasítás 37. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére