PÜ BH 2020/78
PÜ BH 2020/78
2020.03.01.
A szerződéses jogviszonyokra irányadó különös joghatósági ok megállapítható, ha a felek tényelőadásai körében megismert tények és megtett nyilatkozatok alapján a szerződéses viszony létrejöttét illetően alapos bírói kétely nem merül fel. A szerződés létezésével vagy érvénytelenségével kapcsolatos további kérdések értékelése már nem a perakadályok vizsgálata körébe esik, hanem az ügy érdemére tartozik [1952. évi III. tv. (régi Pp.) 157/A. § (1) bek.; 1215/2012/ EU rendelet (Brüsszel Ia. rendelet) 7. cikk].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes keresetlevelében előadott tényállítása szerint az örökhagyó több évig Olaszországban élt, majd 2006-ban települt vissza Magyarországra, ahol még ebben az évben súlyos műtéti beavatkozáson esett át. Állította továbbá, hogy az örökhagyó ezt követően – a fokozatosan romló egészségügyi állapota miatt – azzal kereste meg őt, hogy a mindennapi ápolása és gondozása fejében kizárólagos végrendeleti örökösévé nevezi. Tényelőadása szerint ezt az ajánlatot elfogadta és e szóbeli megállapodásra tekintettel az örökhagyót 2006. évtől egészen haláláig tartotta, gondozta és ápolta.
[2] Az örökhagyó írásbeli magánvégrendelet hátrahagyásával hunyt el. Ebben, a 2014. szeptember 12. napján kelt végrendeletében egyedüli örököseként – a kizárólag olaszországi lakóhellyel rendelkező – alperest nevezte meg.
A kereseti kérelem és az alperes alaki védekezése
[3] A felperes keresetében 5 102 699 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest az örökhagyó tartásával felmerült költségként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 677. § (1) bekezdés c) pontja alapján hagyatéki hitelezői igény címén.
[4] Tekintettel arra, hogy a jogvita külföldi elemet tartalmaz, a felperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Róma IV. rendelet) 4. cikke alapján a magyar bíróság joghatósága megállapítható.
[5] A magyar bíróság joghatóságát – másodlagosan – a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Brüsszel Ia. rendelet) 7. cikk 1. pontjára alapította.
[6] Az alperes az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozatot nem tett, kizárólag a joghatóság hiányára hivatkozással terjesztett elő alaki ellenkérelmet és kérte a per megszüntetését.
[7] Állította, hogy a Róma IV. rendelet az örökös és harmadik személyek közötti jogvitában nem alkalmazható. Érvelése szerint a felperes igénye kötelmi igény, ebből következően a bíróság joghatóságát a Brüsszel Ia. rendelet alapján kell vizsgálni. Álláspontja szerint az e rendeletben foglalt különös joghatósági ok nem áll fenn, így a bíróság joghatóságát az általános szabályok alapján kell megállapítani, amely értelmében az uniós tagállamban lakóhellyel rendelkező személy az adott tagállam bíróságai előtt perelhető. Ebből pedig szerinte az következik, hogy az adott per elbírálására az olasz bíróság rendelkezik joghatósággal.
Az első- és másodfokú végzés
[8] Az elsőfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 157/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján a pert megszüntette.
[9] Okfejtése szerint a perbeli követelés nem öröklési igény, mert a felperes az örökhagyó tartásával kapcsolatos költségeinek a megtérítését kéri a végrendeleti örökös alperessel szemben, így pénzkövetelése kötelmi jogi igény, ezért az nem tartozik Róma IV. rendelet hatálya alá.
[10] A továbbiakban azt, hogy fennáll-e a joghatósága, a Brüsszel Ia. rendelet alapján vizsgálta.
[11] Kifejtette, hogy az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Európai Bíróság) joggyakorlata alapján a szerződéssel kapcsolatos ügyekre irányadó különös joghatósági szabályokat szűken kell értelmezni, azokat kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitáiban lehet alkalmazni. Utalt arra, hogy az Európai Bíróság jogértelmezése szerint a szerződés jellemzője az, hogy az egyik fél a másik irányába szabadon vállal kötelezettséget. Ugyanakkor, ha az egyik fél által a másik fél irányába vállalt kötelezettség nem áll fenn, úgy a Brüsszel Ia. rendelet alkalmazása során a jogvita nem minősül szerződéssel kapcsolatos ügynek. További okfejtése szerint az adott ügyben nem merült fel peradat arra vonatkozóan sem, hogy az örökhagyó és a felperes között kifejezett szerződéses kapcsolat – tartási vagy öröklési szerződés – állt volna fenn. Utalt arra, hogy ilyen szerződést érvényesen egyébként is csak írásban lehet kötni. A felperes keresetében maga is juttatás reményében történő ellátást jelölt meg, amely – jogi érvelése szerint – nem kifejezetten szerződéses viszony, hanem a jogalanyok között „egy harmadik, speciális kapcsolat”. Hivatkozott e körben még a PK 89. számú állásfoglalás indokolására.
[12] Kifejtette továbbá, hogy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontját még akkor sem lehetne az adott esetben alkalmazni, ha a felperes és az örökhagyó között szerződéses jogviszony állt volna fenn – azaz, ha az örökhagyó tartása a felperesnek kifejezett szerződéses kötelezettsége lett volna –, mert a tartási szolgáltatások iránti igény szorosan személyhez fűződő kötelem. Érvelése szerint ebből okszerűen következik – tekintettel a régi Ptk. 586. § (4) bekezdésére is –, hogy a szerződés a jogosult halálával megszűnt, így a szerződéses jogviszonyban való jogutódlásnak nincs helye. Hangsúlyozta: a 7. cikk 1. pontja kizárólag egy szerződés kapcsán, a szerződő féllel vagy annak jogutódjával szemben alkalmazható, az adott esetben azonban az alperes – alapos hitelezői igény esetében – nem a szerződés alapján, hanem egy teljesen más jogalapon lenne köteles helytállni a felperes hagyatéki hitelezői igényéért.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
[14] Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a perbeli követelés nem minősül öröklési jogi igénynek, ezért a Róma IV. rendelet a perbeli jogviszonyra nem alkalmazható.
[15] Érdemben helytállónak találta az elsőfokú bíróság döntését abban a körben is, hogy a magyar bíróság joghatóságát nem alapozza meg a Brüsszel Ia. rendelet sem. Nem értett egyet azonban az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint már elvi szinten kizárható, hogy a felperes és az örökhagyó között szerződés jött létre. Ezt – érvelése szerint – ugyanis bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül nem lehet megállapítani. Ugyanakkor helytállónak találta az elsőfokú bíróság okfejtését, amely szerint: ha meg is állapítható, hogy a felperes az örökhagyó tartására, gondozására kötött szerződést, az örökhagyó személyéhez tapadó szolgáltatás teljesítésére vállalt kötelezettséget, amely az örökhagyó – jogosult – halálával megszűnt. Következésképpen az alperes mint örökös nem lehet az örökhagyó szerződéses jogutódja.
[16] A másodfokú bíróság egyetértett azzal is, hogy a Brüsszel Ia. rendelet alkalmazásában a szerződéssel kapcsolatos ügyekre irányadó különös joghatósági szabályokat kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitáiban lehet alkalmazni, illetőleg akkor, ha a felek közötti szerződéses jogviszonyban következik be jogutódlás. Tekintettel azonban arra, hogy a felperes és az örökhagyó közötti jogviszonyban az örökhagyó – jogosult – oldalán jogutódlásnak nincs helye, álláspontja szerint a felperes nem hivatkozhat alappal arra, hogy a magyar bíróság joghatóságát megalapozza az, hogy a felperes és az örökhagyó közötti jogviszonyba az alperes – mint örökös – jogutódként belépett, mivel a szerződéses jogviszony az örökhagyó halálával megszűnt.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[17] A jogerős végzés ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint – az elsőfokú bíróságnak az eljárás lefolytatására utasítását kérte.
[18] Arra hivatkozott, hogy az első- és a másodfokú bíróság részben tévesen állapította meg a tényállást, és abból téves jogi következtetést vont le, ezért a jogerős végzés megalapozatlan és ezáltal jogszabálysértő.
[19] Álláspontja szerint a magyar bíróság joghatóságát a Róma IV. rendelet 4. cikke megalapozza. Az adott esetben az örökhagyónak tartozása állt fenn vele szemben, a szerződés az örökhagyó halála miatt megszűnt, ennek következtében az örökhagyó tartozása az általa nyújtott szolgáltatás ellenértéke. E tartozásért már az alperes – mint az örökhagyó „egyetemleges” (helyesen: egyetemes) – jogutódja tartozik helytállni a hagyatéki tartozásokért való felelősség szabályai szerint, amely – érvelése szerint – a Róma IV. rendelet terminológiai rendszerében az „öröklés” fogalma alá vonható.
[20] A Brüsszel Ia. rendelet alkalmazhatósága körében kifejtett – megismételt – érvelése szerint az örökhagyó és közte ráutaló magatartással, illetve szóban szerződéses jogviszony jött létre, amely a régi Ptk. 201. § (1) bekezdése szerint visszterhes ügyletnek minősül.
[21] Nem vitatta azt, hogy az örökhagyó és közte a szerződéses jogviszony az örökhagyó halálával megszűnt, így a szerződésen alapuló kötelezettség őt csak az örökhagyó haláláig terhelte. Ugyanakkor sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság jogsértő módon szűkítette le a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontjának az értelmezését. Álláspontja szerint ez a rendelkezés azt rögzíti, hogy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban, jelen esetben a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt perelhető, ha az eljárás tárgya egy szerződés. Érvelése szerint az örökhagyó halálát követően a szerződésből fakadó jogosultsága átfordult a szerződés megszűnéséből eredő elszámolási igénnyé. Ez az elszámolási igény pedig az örökössel szemben érvényesíthető. Tekintettel továbbá arra, hogy az elszámolási igény egy megszűnt szerződésből fakad, ez szerinte megalapozza a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontjában foglalt kapcsoló elv alkalmazhatóságát. Hivatkozott arra, hogy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontja nemcsak fennálló, hanem adott esetben már megszűnt szerződésen alapuló kötelezettség érvényesítésére irányuló jogvitákra is irányadó.
[22] Indítványozta továbbá az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezését.
[23] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályában való fenntartását célozta, annak helyes indokaira hivatkozással.
A Kúria döntése és jogi indokai
[24] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[25] Az örökhagyó halálával összefüggő jogvitákkal kapcsolatban a joghatóság kérdéseit – az Európai Unió hatályos jogi aktusai közül – a Brüsszel Ia. rendelet, illetve a Róma IV. rendelet szabályozza. A Kúriának a jelen ügyben azt a kérdést kellett vizsgálnia, hogy az eddigi peradatok alapján egyértelműen levonható-e az a jogi következtetés, hogy magyar bíróság joghatósága e rendeletekben foglalt – és a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott – egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg.
[26] Elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az adott ügy tárgyára tekintettel melyik rendelet szabályai alkalmazandók.
[27] A Kúria álláspontja szerint az első és a másodfokon eljárt bíróság is helytállóan foglalt állást abban a kérdésben, hogy az adott per nem tartozik a Róma IV. rendelet hatálya alá. A Kúria kiemeli, hogy e rendelet tárgyi hatálya az 1. cikk (1) bekezdése alapján az „öröklésre” terjed ki. E rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az „öröklés” az örökhagyó vagyonában bekövetkező jogutódlás, amely a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján. Ehhez képest a felperes a jelen perben nem érvényesít olyan igényt, amelyben magát az örökhagyó – végintézkedésen vagy törvényen alapuló öröklés jogcímén – jogutódjának állítaná. Ebből okszerűen az következik, hogy a felperes igénye nem tekinthető „öröklésen” alapuló igénynek, így erre a jogvitára a Róma IV. rendelet szabályai nem alkalmazhatók.
[28] Ebből következően az ügyben eljáró bíróságok helytállóan a Brüsszel Ia. rendelet rendelkezései alapján vizsgálták a joghatóságot.
[29] A Brüsszel Ia. rendelet 4. cikk (1) bekezdésében rögzített általános joghatósági szabály az „actor sequitur forum rei” elvén alapul, azaz a generális szabály szerint az alperes a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállam bírósága előtt perelhető. Ehhez képest a rendelet 5. cikk (1) bekezdése kizárólag a 7-26. cikk között megfogalmazott – ún. különös joghatósági – okok szerint enged kivételt az általános szabály alól.
[30] A továbbiakban a Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontjában foglalt különös joghatósági okot megalapozó körülmények hiánya a per eddigi adatai alapján megállapítható-e.
[31] A Kúria elöljáróban rámutat: a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendelet (a továbbiakban: Brüsszel I. rendelet) 2. cikk (1) bekezdésének és az 5. cikk 1. pontjának megszövegezése szó szerint megegyezik a Brüsszel Ia. rendelet 4. cikk (1) bekezdésének és a 7. cikk 1. pontjának a szövegével. Erre tekintettel a Kúria a Brüsszel Ia. rendelet hivatkozott cikkeinek alkalmazása során is irányadónak tekinti a Brüsszel I. rendelet – időbeli – hatálya alatt kialakult jogértelmezési és ítélkezési gyakorlatot.
[32] A Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pont a) alpontja alapján: ha az eljárás tárgya szerződés, akkor más tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti tagállam bírósága előtt perelhető.
[33] A Kúria ezzel összefüggésben kiemeli: az Európai Bíróság több eseti döntésében kifejtette, hogy a „szerződés vagy szerződéses igény” e rendelkezésben szereplő fogalma nem értelmezhető úgy, mintha arra a minősítésre utalna, amelyet az alkalmazandó nemzeti jog a nemzeti bíróság előtti ügy tárgyát képező jogviszonynak tulajdonít. Éppen ellenkezőleg, ezt a fogalmat önállóan kell értelmezni, a rendelet rendszerének és céljainak megfelelően, annak érdekében, hogy ezáltal e fogalom egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen (Handte kontra TMCS, C-26/91. 10. pont; ›eská spoýitelna kontra Gerald Feichter, C-419/11. 45. pont; Harald Kolassa kontra Barclays Bank, C-375/13. 37. pont).
[34] Ily módon a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontjában a szerződéssel kapcsolatos ügyek vonatkozásában előírt különös joghatósági szabály az egyik fél által a másik felé szabadon vállalt kötelezettséget felté-telez, amelyen a felperes keresete alapul (›eská spoýitelna kontra Gerald Feichter, C-419/11. 46. és 47. pont). E döntések ismeretében megállapítható: a rendelet alkalmazása során szerződésen kell érteni minden olyan jogviszonyt, amely szerint az egyik fél szabad akaratelhatározása alapján kötelezettséget vállalt a másik féllel szemben (a továbbiakban: a rendelet értelmében vett szerződés).
[35] A felperes tényállítása szerint az örökhagyó és közte egy atipikus alimentációs tartalmú megállapodás jött létre, amely szerint ő ápolási, gondozási és tartási jellegű szolgáltatás nyújtására vállalt kötelezettséget, míg az örökhagyó arra kötelezte magát, hogy ellenértékként végrendeleti örökösévé nevezi. A Kúria egyetért a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint az alimentációs kötelmekben jogutódlásnak nincs helye, mivel azok az örökhagyó – mint jogosult – halálával megszűnnek. Ugyanakkor e körben a Kúria által elfogadott – mértékadó – jogirodalom azt is kiemeli, hogy a szerződéses kötelezettségvállaláson nemcsak a jogviszonyból fakadó elsődleges, hanem annak – a kötelem megszűnésével vagy érvénytelenségével – esetlegesen helyébe lépő ún. másodlagos szolgáltatási kötelezettségeket – például kártérítési vagy elszámolási igényeket – is érteni kell {Th. Rauscher [Hrsg.], Europäisches Zivilprozeβrecht. Kommentar, München, 20062, [a továbbiakban: Rauscher, EuZPR (2006)], Art. 5. Brüssel I. VO Rn. 30.} Ebben az esetben tehát az ilyen jellegű jogviszonyok is a rendelet értelmében vett szerződés fogalma alá vonhatók. Ebből pedig az a jogi következtetés adódik, hogy a megszűnt szerződés alapján visszamaradó rendezetlen elszámolási viszonyokból eredő jogviták szintén a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pont a) alpontjának hatálya alá tartoznak.
[36] A kifejtettek alapján megkerülhetetlenné vált annak vizsgálata, hogy létrejött-e a felek között a rendelet értelmében vett szerződés, azaz: történt-e a felperes oldalán önkéntes kötelezettségvállalás az örökhagyó javára. E vizsgálat keretei az Európai Bíróság jogértelmezési gyakorlata alapján határozhatók meg. Az Európai Bíróság 2016. április 20-ai Profit Investment-ítéletéből (Profit Investment Sim Spa kontra Stefano Ossi és társai, C-366/13. 54. pont) eredő ítélkezési gyakorlat alapján a nemzeti bíróság arra vonatkozó joghatósága, hogy a szerződéssel kapcsolatos kérdésekben döntsön, magában foglalja magát a szerződést alkotó elemek fennállásának az értékelését is, mivel egy ilyen vizsgálat elengedhetetlen ahhoz, hogy az eljáró nemzeti bíróság vizsgálhassa a rendelet értelmében vett joghatóságát. Ellenkező esetben fennállna annak veszélye, hogy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikkében foglalt rendelkezések elveszítik joghatásukat, mivel elismernénk, hogy az e rendelkezésekben rögzített szabály megkerüléséhez elegendő lenne, ha az egyik fél a szerződés nemlétére hivatkozna. Az Európai Bíróság a 2016. június 16-ai Universal Music International-ítéletében (Universal Music International Holding BV kontra Michael Tétreault Schilling és társai, C-12/15. 45. pont) rámutatott arra is, hogy az eljáró nemzeti bíróság – abban az esetben, ha az alperes vitatja a kérelmező állításait – nem köteles bizonyításfelvételt lefolytatni az eljárásnak a joghatóság meghatározására irányuló szakaszában.
[37] Az Európai Bíróság hivatkozott joggyakorlatából a Kúria azt a jogi következtetést vonta le, hogy a joghatóság megállapítása során a bíróságnak – bizonyítás lefolytatása nélkül – értékelnie kell a felek – így a felperes keresetlevelében és az alperes alaki védekezésében – tett nyilatkozatait, s amennyiben a rendelet értelmében vett szerződéskötés tényéhez kapcsolódóan nyomatékos kétség vetődne fel, úgy a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikkében foglalt különös joghatósági ok nem állapítható meg. Ha viszont a rendelet értelmében vett szerződéses viszony létrejötte vonatkozásában a felperes tényelőadása körében megismert tények és megtett nyilatkozatok alapján alapos bírói kétely nem merül fel, úgy a szerződés létezésével vagy érvénytelenségével kapcsolatos további kérdések értékelése már nem a perakadályok vizsgálata körébe esik, hanem az ügy érdemére tartozik.
[38] Ide kapcsolódóan utal arra a Kúria, hogy az alperes sem vitatta a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, amely szerint a per eddigi adatai alapján nem vonható le az a megalapozott következtetés, hogy a felperes és az örökhagyó között szerződéses jogviszony nem jött létre. Az alperes lényegében a másodfokú bíróság álláspontjával egyezően nyilatkozott, hiszen a felek közötti szerződéses viszony létrejötte szerinte is „csak bizonyítási eljárás folytán dönthető el”.
[39] Mindezek alapján a Kúria a felek nyilatkozatait értékelve arra a következtetésre jutott, hogy e körben a per jelenlegi szakaszában, figyelemmel az alperes alaki védekezésében előadottakra is, a szerződéses viszony létrejöttéhez kapcsolódóan – ezáltal pedig a magyar bíróság joghatóságát illetően – nyomatékos kétség nem állapítható meg.
[40] A Kúria egyetért az első- és a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint a szerződéssel kapcsolatos ügyekre irányadó különös joghatósági szabályokat szűken, és kizárólag a szerződésben részt vevő felek egymás közötti jogvitájában lehet alkalmazni. Ugyanakkor e szigorú értelmezési szabály alól kivételként értékelendő, ha az eredeti szerződő fél személyében – akár önkéntes kötelezettségvállalás nélküli, így például öröklés folytán előállt – jogutódlás következett be [Rauscher, EuZPR (2006), Art. 5. Rn. 9c; Wopera Zs. et al., Az Európai Unió polgári eljárásjoga, Budapest, 2006, 53.], így a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pontja ekkor is alkalmazandó.
[41] Ebből pedig az következik, hogy a jogelőd által kötött szerződésből eredő elszámolási viszonyba – amely a rendelet fogalmi rendszerében szintén a szerződéses viszonyok körébe tartozik – az örökös mint egyetemes jogutód belépésének nincs akadálya.
[42] A régi Ptk. 677. § (1) bekezdése szerint a hagyatéki tartozások az örökhagyó tartozásai, amelyekért az alperes mint az örökhagyó általános jogutódja – örököse – felelősséggel tartozik. A régi Ptk. 673. § (1) bekezdése szerint az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Az örökös az öröklés megnyíltával a hagyatékot, illetőleg annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül megszerzi, azaz ipso iure az örökhagyó jogutódjává válik. Az örökös kötelezettsége tehát jogszabályon alapul, az örökhagyó halála után helytállni tartozik az örökhagyó tartozásaiért is, ideértve a felperes jelen perben állított szerződésen alapuló elszámolási igényét is.
[43] A fentiekre tekintettel a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 1. pont a) alpontja szerinti joghatóság az adott ügyben alkalmazandó, ezért a Kúria a jogerős végzést a régi Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazott 258. § (2) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására utasította.
[44] Az adott ügyben sem a Róma IV. rendelet, sem a Brüsszel Ia. rendelet hivatkozott rendelkezései kapcsán nem merült fel olyan súlyos értelmezési nehézség, ami indokolta volna az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezését.
(Kúria Pfv. I. 20.164/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás