PK ÍH 2020/84.
PK ÍH 2020/84.
2020.09.01.
I. A részítélet meghozatala – annak törvényi feltételei fennállása esetén – a bíróság számára nem kötelezettség, hanem csupán lehetőség, a bíróság mérlegelési jogkörében dönt arról, hogy él-e ezzel a lehetőséggel vagy nem, következésképpen a részítélet hozatalának mellőzése nem eljárási szabálysértés [Pp. 341. § (2) bekezdés].
II. Ha a halálhoz vezető tüdőembóliát okozó vérrögképződés a szakmai szabályoknak megfelelő profilaxis alkalmazása esetén a bizonyossággal határos valószínűséggel nem következett volna be, vagy nem lett volna olyan súlyos, ami a beteg halálát okozza, az egészségügyi szolgáltató alperes nem a túlélés esélyének az elvesztéséért, hanem a halálos eredményért felel [1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. § (3) bekezdése].
Az I. rendű felperes házastársa, néhai B. E. 2017. január 20-án munkavégzés közben kb. 6 méter magasról egy tetőről leesett, a baleset során hasi, mellkasi és fejsérüléseket szenvedett. A balesetet követően mentővel az alperesi kórházba szállították, ahol agyrázkódást, koponyazúzódást, felületes hámsérülést, a 2-9 jobb oldali bordák törését, az 5. és 8. bordák ablakos jellegű törését, hasfali zúzódást, májzúzódást és vérömlenyt, valamint jobb oldali légmell sérüléseket diagnosztizáltak nála. A mellkassérülés és a jobb oldali légmell miatt a néhain mellkascsövezést végeztek, majd szubintenzív osztályon megfigyelés alatt tartották. Az ultrahang-, valamint a CT-vizsgálatok a máj zúzódását állapították meg, azonban hasűri vérzést vagy egyéb üreges vérzést nem mutattak ki. A néhait 2017. január 22. és 27. között a traumatológiai részlegen gyógykezelték, majd otthonába bocsátották. A január 31-én elvégzett kontrollvizsgálat akut eltérést nem mutatott.
Ezt követően a néhai 2017. február 3-án otthonában elájult, majd pár perc után visszanyerte eszméletét, az Országos Mentőszolgálat érkezésekor fulladásra panaszkodott. Kielégítő állapotban szállították kórházba, ahol a vizsgálat során kétoldali masszív tüdőembóliát állapítottak meg nála, amely miatt Heparün kezelés történt, ennek ellenére a felvétele napján az esti órákban elhunyt.
A beteg halála miatt indult büntetőeljárásban készült igazságügyi orvostani szakértői vélemény szerint a halál oka a magasból történt lezuhanás talaján kialakult jobb oldali sorozat-bordatörés miatti szövődményes kétoldali tüdőembolizáció.
Az alperes a betegellátás során sem mechanikus, sem gyógyszeres trombózis profilaxist nem kapott.
A felperesek keresetükben kérték annak megállapítását, hogy az alperes megsértette a teljes és egészséges családban éléshez fűződő személyiségi jogukat, kérték továbbá – a jogsértés jogkövetkezményeként – az alperes sérelemdíj és kártérítés megfizetésére kötelezését.
Keresetük jogi indokaként arra hivatkoztak, hogy az alperes hozzátartozójuk ellátása során nem az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. § (3) bekezdése szerinti elvárható gondossági mércének megfelelően járt el, mivel sem mechanikus, sem gyógyszeres véralvadásgátló kezelést nem rendelt el az egyébként közepes kockázatú betegnél annak ellenére, hogy az indokolt lett volna. Állították, e mulasztások hiányában a néhai B. E. halálához vezető tüdőembólia elkerülhető lett volna.
Kifogásolták továbbá, hogy az alperes nem tájékoztatta a beteget a mechanikus és gyógyszeres trombózis profilaxis lehetőségéről, valamint az otthon javasolt életmódról sem.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a keresetlevélhez csatolt traumatológiai irányelv külön mellkasi sérülésnél nem említi a trombózis profilaxis elrendelését. A szakmai ajánlás szerint trombózis profilaxist politraumatizáció, végtagsérülés, gerinc- és medencesérülés esetén, emellett konzervatív és műtéti beavatkozás utáni tartós ágynyugalomra kényszerülő betegeknél kell alkalmazni, kivéve a nagyobb vérzéses kockázat esetét. Kiemelte, a perbeli esetben e feltételek egyike sem állt fenn: a beteg 34 éves volt, ami önmagában kis kockázatú tényezőnek minősül, nem volt politraumatizált – az egy oldali sorozat-bordatörés ugyanis nem tekinthető politraumatizációnak – végtagsérülése nem volt, mozgásában nem volt korlátozott, és az észlelt májcontusio miatt sem volt ajánlatos az ún. LMWH-kezelés.
Az alperesi beavatkozó szintén a kereset elutasítását kérte, csatlakozva az alperes indokaihoz.
Az elsőfokú bíróság közbenső (helyesen: részközbenső) ítéletében megállapította, az alperes kártérítési felelőssége fennáll a felperesekkel szemben néhai B. E. E. elhalálozása elkerülhetőségének esélye csökkenése következtében, az orvosi kezelés során alkalmazott nem megfelelő véralvadásgátlással összefüggésben. Határozatának indokolásában kifejtette, a perben kirendelt szakértő szakvéleménye alapján megállapítható, néhai B. E.-nél a mechanikus véralvadásgátló kezelés alkalmazása nem volt kizárt, figyelemmel a beteg ágyban fekvésére, sérüléseire, rizikófaktoraira. Rámutatott, abszolút ellenjavallat a trombózis profilaxis alkalmazásával szemben nem állt fenn, a mechanikus profilaxis a gyógyszeres profilaxis mellett nagy valószínűséggel csökkentette volna a kialakult tüdőembólia súlyosságát. A szakvéleményben foglaltak alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a néhai ellátása során nem az elvárható gondossággal járt el, miután elmulasztotta a gyógyszeres és a mechanikus profilaxis alkalmazását. Érvelése szerint e mulasztás hiányában lett volna esély a halált eredményező tüdőembólia kialakulásának elkerülésére, így az alperes az életben maradás esélyének az elvesztéséért felelősséggel tartozik.
A közbenső ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének részbeni megváltoztatását kérték akként, hogy az ítélőtábla rész- és közbenső ítélettel állapítsa meg, az alperes megsértette a felperesek teljes, egészséges családban éléshez fűződő személyiségi jogát, továbbá hogy az alperes sérelemdíj és kártérítés megfizetésére vonatkozó felelőssége fennáll néhai B. E. halálával összefüggésben a felpereseknek okozott sérelmekért és károkért. Az ítélőtábla által gyakorolni kért felülbírálati jogkörként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 369. § (3) bekezdés c) és d) pontját jelölték meg. Véleményük szerint a perben beszerzett szakértői vélemény és annak kiegészítései alapján a teljes és egészséges családban éléshez fűződő joguk megsértésének megállapítása részítélettel önállóan is elbírálható lett volna, ennek elmulasztásával az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 341. § (2) bekezdését, ugyanakkor az ítélőtábla e kereseti kérelem felől dönthet a Pp. 369. § (3) bekezdés e) pontja alapján. Hangsúlyozták, az elsőfokú határozat indokolatlanul szűken határozta meg az alperesi felelősség mértékét, amit a perben rendelkezésre álló szakvélemény és annak kiegészítései nem támasztanak alá. Kiemelték, a szakvélemény alapján az állapítható meg, hogy a halál elkerülhető lett volna, ha az alperes megfelelő gondossággal jár el, így az alperes nem a halál elkerülése esélyének az elvesztéséért, hanem a halál bekövetkezéséért felel.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében a közbenső ítélet helybenhagyását kérte annak helyes indokaira figyelemmel.
A fellebbezés részben alapos.
Abban egyetért az ítélőtábla a felperesekkel, nem lett volna akadálya annak, hogy az elsőfokú bíróság a személyiségijog-sértés megállapítására irányuló kereseti kérelem tárgyában részítélettel döntsön a Pp. 341. § (2) bekezdése alapján. A részítélet meghozatala azonban – annak törvény feltételei fennállása esetén – a bíróság számára nem kötelezettség, hanem csupán lehetőség, a bíróság mérlegelési jogkörében dönt arról, hogy él-e ezzel a lehetőséggel vagy nem. Ebből következően a részítélet hozatalának mellőzése – a felperesek fellebbezési érvelésével szemben – nem eljárási szabálysértés.
Téves emellett a felpereseknek az az álláspontja is, hogy az elsőfokú bíróság helyett az ítélőtábla is elbírálhatná részítélettel a személyiségijog-sértés megállapítására irányuló keresetet. A Pp. felperesek által ezzel összefüggésben hivatkozott 369. § (3) bekezdés e) pontjának az a rendelkezése ugyanis, amely szerint a másodfokú bíróság az anyagi jogi felülbírálat során határozhat olyan kérdésben, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetve nem határozott, ezt nem teszi lehetővé. Az idézett rendelkezés arra ad lehetőséget a másodfokú bíróságnak, hogy a feleknek az elsőfokú bíróság megfellebbezett döntéséhez kapcsolódó kérdésben – akár az elsőfokú eljárásban, akár annak eljárásjogi feltételei fennállása esetén a másodfokú eljárásban – előterjesztett kérelmei tárgyában határozzon. Vizsgálhatja például e szakasz alapján az elévülési határidő megtartását, vagy a fél beszámítási kifogását akkor is, ha annak tárgyában az elsőfokú bíróság nem döntött (BH 1996.29.). Arra viszont nincs lehetősége, hogy egyes kereseti (viszontkereseti) kérelmek felől vagy a kereseti (viszontkereseti) kérelemnek önállóan elbírálható egyes részei felől maga határozzon az elsőfokú bíróság helyett, elvonva annak hatáskörét.
A másodfokú eljárásban már nem volt vitatott, hogy az alperes orvosai néhai B. E. kezelése során nem az Eütv. 77. § (3) bekezdése szerinti gondossági mércének megfelelően jártak el, amikor a beteget sem mechanikus, sem gyógyszeres trombózis profilaxis kezelésben nem részesítették. A felperes fellebbezésének tartalmára figyelemmel az ítélőtáblának csupán abban kellett állást foglalnia, hogy az alperes orvosszakmai szabályszegésével a felperesek hozzátartozójának halála vagy gyógyulási, túlélési esélyének elvesztése áll okozati összefüggésben.
Az ítélőtábla e kérdés eldöntése érdekében a másodfokú tárgyaláson meghallgatta az elsőfokú eljárásban igazságügyi orvosszakértői véleményt készítő szakértőt. Az alapszakvéleményt annak másodfokú eljárásban tett szóbeli kiegészítéseivel együtt az ítélőtábla aggálytalannak minősítette és azt az ítélkezése alapjául elfogadta. A szóbeli kiegészítés alapján megállapítható volt, hogy a betegnél több rizikófaktor is fennállt, ilyennek tekinthető, hogy túlsúlyos volt, dohányzott, illetve az a körülmény, hogy a bordatörések miatti mellkascsövezésre tekintettel napokig nem mozoghatott, ágyhoz kötött volt. Az immobilizáció további fokozott rizikófaktort jelentett a vérrögképződés szempontjából, amely akár egy teljesen egészséges ember esetén is képes trombózist okozni, például egy hosszabb repülőút során.
A szakértő szóbeli meghallgatása alkalmával pontosította és egyben megerősítette korábbi szakvéleményét, amely szerint megfelelő profilaxis alkalmazása esetén nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna a tüdőembólia, vagy kimenetele kevésbé lett volna súlyos, azaz ha be is következett volna a trombózis, az halálos eredményhez nem vezetett volna.
Mindezek alapján az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy a halálhoz vezető tüdőembóliát okozó vérrögképződés a szakmai szabályoknak megfelelő profilaxis alkalmazása esetén a bizonyossággal határos valószínűséggel nem következett volna be, vagy nem lett volna olyan súlyos, ami a beteg halálát okozza. A beteg halálának meghatározó, kiváltó oka tehát a kombinált trombózis profilaxis kezelés elmulasztása volt, ezért az alperes nem a túlélés esélyének az elvesztéséért, hanem a halálos eredményért felel.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint részben megváltoztatta.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.409/2019/10.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás