KÜ BH 2020/86
KÜ BH 2020/86
2020.03.01.
Az illetékfizetési kötelezettség megítélésekor az Itv. szabályozási rendszeréből kell kiindulni, nem pedig az adott épület létrehozását, építését szabályozó előírásokból [1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 19. § (1) bekezdés, 102. § (1) bekezdés; 1991. évi XLIX. tv. (Csődtv.) 49/A. § (5) bekezdés, 49/D. §, 56. § (4) bekezdés].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes a felszámolás alatt álló gazdasági társasággal 2016. december 21. napján kötött adásvételi szerződést, mely alapján megszerezte a Budapest XIX. kerület ... helyrajzi számú „kivett áruház, udvar” megjelölésű, a .... helyrajzi számon nyilvántartott „kivett udvar és bevásárlóközpont” megjelölésű, valamint a .... helyrajzi számú „kivett udvar és bevásárlóközpont” megjelölésű, természetben a Budapest ... szám alatti ingatlanok a Bevásárlóközpont, épületegyüttes tulajdonjogát. A felek a szerződés V/13. alpontjában az ingatlanok együttes vételárát ... forintban határozták meg, de egyenként is rögzítették az „A”, „B”, „C” épület vételárait.
[2] Az adásvételi szerződés utalt arra, hogy az eladó felszámolási eljárásában az ingatlanok értékesítésére két alkalommal közzétett nyilvános pályázati fel-hívás nem járt eredménnyel és a felperes a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Csőd.tv.) 49/D. §-a szerint besorolt hitelező. A felperes az ingatlanokra bejegyzett jelzálogjog-jogosultságára tekintettel a Csőd.tv. 49/A. § (5) bekezdése alapján kérte az ingatlanok részére történő értékesítését, melyhez a hitelezői választmány hozzájárult. Az ingatlanokon a vevőnek elismert hitelezői követelése állt fenn, a felek megállapodása alapján a vevő a vételárat a szerződés aláírásával egyidejűleg megfizette.
[3] A felperes a szerződés mellékleteként benyújtott B400-as adatlapon az ingatlanok forgalmi értékét a szerződésben szereplő bontás szerint jelölte meg. Az elsőfokú illetékhatóság az ingatlanok forgalmi értékének vizsgálata érdekében helyszíni szemlét tartott, melynek során rögzítette az épületek főbb paramétereit és azt, hogy azok a természetben egy egységet alkotnak. Külön részletezte, hogy az „A” épületben a ... Szakáruház, a „B” és a „C” épületszárnyban a ... Bevásárlóközpont található. Az elsőfokú adóhatóság felhívására a felperes külön bontásban közölte a telek forgalmi értékét és az „A”, „B”, „C” épületek forgalmi értékét, azokat összesen ... forintban rögzítette. Az adásvételi szerződésben és a korábbi nyilatkozatában foglalt értékek közötti eltérést az ingatlanban az eladáskor található ingóságok értékében jelölte meg.
[4] A fentiek alapján az elsőfokú adóhatóság a 4253948296 fizetési meghagyásában az ingatlanok felperes által bejelentett értékét forgalmi értékként elfogadta és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 19. § (1) bekezdése alapján a felperest 411 140 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte.
[5] A felperes a fizetési meghagyással szemben fellebbezéssel élt, mert megítélése szerint vagyonszerzése illetékmentes. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2017. augusztus 15. napján kelt 2233825556 számú határozatával a fizetési meghagyást helybenhagyta. Hangsúlyozta, hogy a felperes vagyonszerzése nem illetékmentes, mert az ingatlanok tulajdonjogát nem a Csőd.tv. 56. § (2) bekezdése alapján vagyonfelosztással, hanem a 49/A. § (5) bekezdése szerinti értékesítés eredményeképpen szerezte meg.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[6] A felperes keresetében változatlanul fenntartotta azt az álláspontját, hogy vagyonszerzése a Csőd.tv. 56. § (4) bekezdése alapján illetékmentes. A törvényhozó e jogszabályhelyben az értékesítetlen vagyontárgyak hitelezők közötti felosztásával történt vagyonszerzést privilegizálja. Törvényi definíció hiányában a szabály nyelvtani jelentése alapján minden olyan ügylet vagyonfelosztásnak tekintendő, melynek eredményeként a hitelezői igények kielégítése a felszámolási vagyon egyes elemének tulajdonba adásával szűnik meg jogcímtől függetlenül, ezért az illetékmentességnek a tulajdonszerzés körülményeinek mérlegelésén kell alapulnia.
[7] Hangsúlyozta, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése alapján az ügylet valódi tartalmára kell figyelemmel lenni, arra, hogy az ingatlanokat a felszámolási eljárásban nem tudták értékesíteni, ezért az adóssal a hitelezői igény beszámítás útján történő megszüntetéséről állapodtak meg. Az adásvételi szerződés célja a vagyonfelosztás technikai lebonyolítása volt, annak eredményeként a hitelező igényét meghaladó vagyonhoz nem jutott. Kiemelt cél volt a felszámolási vagyon működő üzemként történő átadása, figyelemmel arra, hogy a bevásárlóközpont mindenkori működtetője biztosítja a bevásárlóközpont alatt fekvő közforgalmú buszpályaudvar áramellátását. A felszámoló kényszerhelyzetbe került, az ingatlanegyüttes zavartalan átadása és a továbbműködtetésből fakadó veszteség elkerülése érdekében az ingatlanok tulajdonosváltozását mihamarabb át kellett vezetni az ingatlan-nyilvántartásban, azok adásvételére mindezek érdekében kötöttek szerződést, melyben rögzítették, hogy az értékesítésre a Csőd.tv. 49/A. §-a szerinti eljárásrendben került sor. A felszámolás formálisan azonban nem volt befejezhető két folyamatban lévő per miatt, ezért a felszámoló közbenső mérleg és vagyonfelosztási javaslat benyújtásával kérte a törvényszéket a vagyonfelosztás jogcímén történő eljárásra. Hivatkozott arra is, hogy a közbenső mérleg tartalmában és felépítésében megegyezik a felszámolási zárómérleggel és a törvényszék a közbenső mérleg jóváhagyásával kifejezte jogi helyeslését, hogy jelen tényállás mellett helye van a vagyonfelosztásnak.
[8] Arra is utalt, hogy az adóhatóság más ügyekben eltérő gyakorlatot követett, ezért jelen ügyben hozott határozata sérti az Art. 1. § (3) bekezdésében foglaltakat, az egyenlő bánásmód követelményét is.
[9] A per első tárgyalásán a kiszabott illetékösszeget is vitatta, amiatt, hogy az ingatlant műszaki funkcionális egysége alapján egységként kellett volna kezelni, ezért az Itv. 19. §-a szerinti 200 millió forint lehetett volna a maximálisan kiszabható illeték. Kiemelte, hogy az Itv. 102. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ingatlan definíciója nem teszi tényállási elemmé az önálló helyrajzi számot, azaz az ingatlan-nyilvántartás alapulvételét, ellentétben az Itv. 102. § (1) bekezdés f) pontjával, mely a lakástulajdon meghatározásánál fogalmi elemként nevesíti az ingatlan-nyilvántartás alkalmazását. A helyszíni szemle alkalmával felvett jegyzőkönyvek több helyen utalnak egységként az épületegyüttesre, melyet megerősít a használatbavételi engedély. Az ingatlan műszaki adottságaiból következően funkcionális egységnek minősül, mely rendeltetése szerint összetartozik, egységet képez. Az ingatlanok egységének alátámasztására több bizonyítékot is felajánlott, illetve szakértői bizonyítás és helyszíni szemle lefolytatását is indítványozta.
[10] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy az adásvételi szerződés alapján önálló vagyontárgyak átruházása történt, ezáltal az illetékkiszabás is mindhárom ingatlanra vonatkozóan került lefolytatásra.
Az elsőfokú ítélet
[11] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak.
[12] Elvetette a felperesnek a Csőd.tv. 56. §-a szerinti illetékmentességre vonatkozó érvelését, amiatt, hogy a Csőd.tv. kizárólag vagyonfelosztással történő tulajdonszerzést tekinti illetékmentesnek. A tulajdonszerzésre nem a bírósági intézkedés folytán került sor, a közbenső mérleg nem tekinthető annak a zárómérlegnek, amelyben a szerzők közötti vagyonfelosztást végzi el a bíróság, így helytállóan járt el az alperes, amikor az adásvételre figyelemmel visszterhes vagyonátruházási illetéket állapított meg. Az alperes az Art. 1. § (7) bekezdését sem sértette meg, hiszen az ügylet valódi tartalma alapján az adásvétel szerint került az illeték kiszabásra.
[13] Az első tárgyaláson előterjesztett, az ingatlan egységére vonatkozó érvelést azért utasította el, mert az irányadó jogszabály ingatlanonként rendeli az illetékkiszabást, az Itv. speciális ingatlan fogalma az ingatlanok közötti jogi elhatárolást segíti, a helyrajzi számmal összefüggést nem állapít meg. Arra vonatkozóan, hogy a több, egyenként is ingatlannak minősülő ingatlant egységbe foglalva kellene illetékkiszabás alá vonni, az Itv. explicit rendelkezést nem tartalmaz. Rögzítette, hogy az adásvételi szerződés is konzekvensen többes számban jelöli meg a szerződés tárgyait, amelyek külön helyrajzi számmal rendelkező ingatlanok. Műszaki, funkcionális összefüggésük ellenére sem „olvadnak” az illetékkiszabás szempontjából egy ingatlanná, függetlenül attól, hogy azok egységes megjelenése a helyszíni jegyzőkönyvekben és a hatóság ügyintézőjének feljegyzésében megjelenik, vagy hogy az épületkomplexumot a külső szemlélő egységnek tekinti-e vagy sem. Az adásvételi szerződésben mindhárom ingatlan vételárát feltüntették, az adóhatóság ehhez igazodva kétszer is nyilatkoztatta a felperest, végül a felperes által megadott és fenntartott forgalmi értékeket elfogadva szabta ki az illetéket.
[14] Az illetékkiszabás szempontjából az építésügyi szabályok az OTÉK előírásai, a becsatolt villamosenergia-szerződés, a kereskedelmi nyilvántartás, valamint az annak alapjául szolgáló jogszabályok szerinti megítélés irreleváns. Az építésügyi hatósági bizonyítványok, fotók, valamint egy tanácsadó kft. szakmai véleménye sem támasztja alá a felperes jogi álláspontját. A felperesi által hivatkozott kúriai döntések a tényállás eltérő jellege miatt nem alkalmasak jogi érvelésének alátámasztására.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[15] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése érdekében. Másodlagosan a jogerős ítéletnek és az alperes határozatának megváltoztatását indítványozta akként, hogy a felperes vagyonátruházásiilleték-mértékét 200 millió forintban állapítsa meg a Kúria. Harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását indítványozta.
[16] Változatlanul fenntartotta a keresetében kifejtett álláspontját vagyonszerzése illetékmentessége tekintetében, mert a szerzés a Csőd.tv. 56. §-a alapján ment végbe. A felek a Csőd.tv. 49/A. §-a szerinti adásvételt csak azért kötötték meg, mert a felszámoló nem tudta működtetni, márpedig a közszolgáltatás fenntartása szükségessé tette annak további működtetését. A szerződés színlelt volt, a szerződő felek valódi szándékának bemutatására több bizonyítékot csatoltak, illetőleg ajánlottak, melyet a bíróság a jogvita elbírálásakor figyelmen kívül hagyott. A Fővárosi Törvényszék döntött a perbeli jogügylet végrehajtásáról, és amikor ezt a bíróság jogerős ítéletében felülbírálja, megsérti a Csőd.tv. 6. § (1) bekezdését. Kifogásolta, hogy a bíróság nem rendelte el a felszámoló meghallgatását, aki a felek valódi szerződési akaratára tudott volna nyilatkozni.
[17] A vagyonszerzésiilleték-plafon alkalmazása pedig azért szükséges, mert egységes ingatlannak tekinthető.
[18] Sérelmezte, hogy az alperes úgy hívta fel a felperest nyilatkozattételre, hogy kifejezetten megbontva kérte az értékek közlését és hivatalból nem észlelte, hogy az ingatlan egy, a földdel alkotórészi kapcsolatban álló, műszakilag és funkcionálisan összetartozó ingatlan, aminél az Itv. 19. § (1) bekezdése szerinti illetékplafon alkalmazásával kell kiszabni a vagyonszerzési illetéket. Hangsúlyozta azt is, hogy az elsőfokú adóhatóság műszaki szakembere készített feljegyzést az adóhatóság számára, melyet a felperes csak a perben ismerhetett meg. Ebben rögzítette, hogy az önálló, helyrajzi számon nyilvántartott részek műszaki összefüggésben állnak egymással. Nézete szerint a perben okiratokkal és a jogvitára vonatkozó bírói gyakorlattal igazolta, hogy az ingatlan egy egységként kezelendő.
[19] Hangsúlyozta, hogy az adóeljárásban az adózót teljes körű kioktatás illeti meg, ebbe beletartozott volna az is, hogy az adóhatóság jelen ingatlant maga is egy műszaki egységnek látja, így a forgalmi értékre vonatkozó jognyilatkozatát ezen tény értékelésével tegye meg. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a perben nem a felperest, hanem az alperest terhelte volna a bizonyítás a Pp. 336/A. § (2) bekezdése alapján.
[20] Álláspontja szerint a bíróság tévedett az ingatlan egysége hiányának megítélése terén és az ezzel összefüggésben hivatkozott kúriai ítéleteket is figyelmen kívül hagyta.
[21] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. Nézete szerint a bíróság a jogszabályoknak megfelelően a perbeli ingatlanokat ingatlanonként értékelte az illetékkiszabás szempontjából. Annak eldöntése, hogy az adott albetétek egy ingatlannak tekinthetők, nem műszaki kérdés, hanem jogkérdés, mely elbírálásnak a bíróság eleget tett.
[22] A Csőd.tv. 56. § (4) bekezdése szerinti illetékmentességgel kapcsolatos felperesi felülvizsgálati érveléssel sem értett egyet, változatlanul fenntartotta, hogy a felperes tulajdonszerzése nem e jogszabályhely alapján történt, így illetékmentesség részére nem biztosítható.
[23] A felperes észrevételében megismételte felülvizsgálati kérelmében kifejtetteket.
A Kúria döntése és jogi indokai
[24] A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
[25] Rámutat a Kúria, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárás során kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható a Pp. 275. § (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben.
[26] A felülvizsgálati kérelmében a felperes egyrészről azt állította, hogy ingatlanszerzése egyrészről illetékmentes, másrészről ha ez nem állna fenn, az Itv. 19. § (1) bekezdése szerinti illetékplafon alkalmazásának van helye, mert bár külön helyrajzi számon kerültek feltüntetésre az ingatlanok, de funkcióját tekintve egy egész, egymástól el nem választható ingatlanról van szó.
[27] A Csődtv. 49. §-a szabályozza a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyona értékesítésének rendjét. Elsődleges az adós vagyontárgyainak pályázat vagy árverés keretében történő nyilvános értékesítése. Ha ez nem vezet eredményre, a felszámoló – a hitelezői választmány egyetértésével – a pályázat, illetve árverés harmadik megismétlése helyett a vagyontárgyat becsértéken az azt igénylő – a vagyontárgyra vonatkozóan zálogjoggal rendelkező – zálogjogosult hitelezőnek értékesíti, illetve a felszámolási eljárás befejezésekor az értékesítetlen vagyontárgyak hitelezők közötti vagyon felosztásáról dönt. Ez utóbbi vagyonszerzés esetében rendelkezik a Csődtv. 56. § (4) bekezdése az illetékmentességről. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperesi szerzés nem illetékmentes, mert az ingatlanok megszerzésére nem a hitelezők közötti felosztás folytán, hanem a zálogjogosult hitelező részére történő értékesítés folytán került sor [Csődtv. 49/A. § (5) bekezdés]. Ez semmiképp sem azonos a Csődtv. 56. § (4) bekezdésében szabályozott, a felszámolás záró lépcsőjének tekinthető vagyonfelosztással.
[28] Az illetékfizetési kötelezettség megítélésekor az Itv. szabályozási rendszeréből kell kiindulni, nem pedig az adott épület, ingatlan létrehozását, építését szabályozó előírásokból. Az Itv. 18. § (1) bekezdése amely a visszterhes vagyonátruházási illeték adótényállását tartalmazza, ingatlan adásvételéről szól. Az Itv. 102. § (1) bekezdés b) pontja szerint az ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog. Az illetékkiszabás alapját tehát az ingatlan adásvétele teremti meg, még akkor is, ha az illetéktörvény kifejezetten nem a hrsz. szerinti megkülönböztetést tekinti a szabályozás alapjának. Ennek mentén kellett azt megítélni, hogy az adásvételi szerződésben szereplő külön helyrajzi számokkal feltüntetett ingatlanok az Itv. 18. § és 102 § (1) bekezdés b) pontja szerinti külön-külön ingatlannak minősültek-e, avagy funkciójuk szempontjából egységes egésznek tekintendő, erre figyelemmel helye van az Itv. 19. § (1) bekezdés második fordulata szerinti korlátozásnak.
[29] E körben is helytállóan döntött az elsőfokú bíróság mikor az ingatlan fogalomból kiindulva vizsgálta az „A”, „B”, „C” épületek helyzetét. Nem vitatható, hogy az adásvételi szerződés ingatlanok adásvételéről szól, azok külön hrsz.-on vannak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve, egyenként is forgalomképesek. Az elsőfokú bíróság minden felperesi érvre megfelelő, jogszerű választ adott, azokkal a Kúria mindenben egyetért. Az ingatlanok műszaki, funkcionális összefüggése tekintetében is megfelelő indokokat fogalmazott meg az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában, azok ezen tulajdonságokra figyelemmel sem képeznek egységes ingatlant, nem olvadnak illetékkiszabás szempontjából egy ingatlanná. A felperes által hivatkozott kúriai bírói gyakorlatra is reagált és kifejtette, hogy az miért nem azonos a perbeli ingatlanok megítélésével. A Kúria mindenben osztja azt az elsőfokú bírósági álláspontot, az elsőfokú bíróság indokolásának minden elemét fenntartja.
[30] Nem helytálló az a felperesi érvelés sem, hogy az alperest bárminemű további bizonyítás terhelte volna az ingatlanok egysége tekintetében, csupán arra figyelemmel, hogy a helyszíni szemle során eljáró revizor azokat funkcionálisan egy egységként kezelte. Az alperes helyesen az adásvételi szerződés tartalmából kiindulva, a külön helyrajziszám-megjelölések alapján, ingatlanonként határozta meg a fizetendő illetéket. Nem volt semmi olyan tényező amely arra mutatott volna, hogy alkalmazni kell az illetékplafont, vagyis hogy egy ingatlannak kell tekinteni az épületkomplexumot. Még az Alaptörvény 28. cikkének segítségül hívásával sem lehetett másképp értelmezni az Itv. 18. § (1) és 102. § (1) bekezdés b) pontjában írt ingatlan fogalmat és a perbeli épületegyüttest egy ingatlannak tekinteni.
[31] A fentiekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdését alkalmazva a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, mert az nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyeket.
(Kúria Kfv.I.35.402/2018.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás