• Tartalom

2021. évi I. törvény

2021. évi I. törvény

a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről1

2022.01.01.

A koronavírus-világjárvány idején a Kormány alapvető célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. Ennek eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. Legfontosabb törekvésünk, hogy az ország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát, ezért a Kormány a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot. A vonatkozó felhatalmazás megadására az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. § Ez a törvény az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdése alapján a Kormány által, a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében kihirdetett veszélyhelyzettel (a továbbiakban: veszélyhelyzet) összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

2. § (1) Az Országgyűlés az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a Kormányt, hogy a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti kormányrendeletek hatályát e törvény hatályvesztéséig meghosszabbítsa.2

(2) Az Országgyűlés e törvény hatályvesztését megelőzően az (1) bekezdés szerinti felhatalmazását visszavonhatja.

(3) Az Országgyűlés az e törvény hatálybalépéséig megalkotott, (1) bekezdés szerinti kormányrendeleteket megerősíti.

(4) Az Országgyűlés jóváhagyja a Rendeletet, amellyel a Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdése alapján, rendkívüli intézkedésként a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt kiadott

1. a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletet,

2. a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet,

3. a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet,

4. a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet,

5. a veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról szóló 487/2020. (XI. 11.) Korm. rendeletet,

6. a biztonságos veszélyhelyzeti gyógyszerellátáshoz szükséges egyes intézkedésekről szóló 488/2020. (XI. 11.) Korm. rendeletet,

7. a pedagógus-továbbképzés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 489/2020. (XI. 11.) Korm. rendeletet,

8. az egyes, a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó gazdasági szabályokról szóló 498/2020. (XI. 13.) Korm. rendeletet,

9. a veszélyhelyzet során a Magyar Honvédség által a kórházakban ellátott feladatokról szóló 499/2020. (XI. 13.) Korm. rendeletet,

10. a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendeletet,

11. a veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről szóló 501/2020. (XI. 14.) Korm. rendeletet,

12. a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendeletet,

13. az állami fenntartású, egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók irányításának a veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól szóló 507/2020. (XI. 17.) Korm. rendeletet,

14. az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók, a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók, a szociális intézményekben dolgozók, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas rendszeres vizsgálatáról és az egészségügyi ellátással összefüggő egyes kérdésekről szóló 509/2020. (XI. 19.) Korm. rendeletet,

15. a veszélyhelyzet idején a parkolást könnyítő intézkedésekről szóló 512/2020. (XI. 21.) Korm. rendeletet,

16. az Országos Kórházi Főigazgatóságról szóló 506/2020. (XI. 17.) Korm. rendelettől eltérő, veszélyhelyzet idején alkalmazandó szabályokról szóló 517/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletet,

17. a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletet,

18. a veszélyhelyzet idején a felsőoktatást érintő egyes szabályokról szóló 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletet,

19. a szálláshely-szolgáltatók meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítéséről szóló 523/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletet,

20. az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények irányító megyei intézményi feladatokat is ellátó klinikai központjainak irányítására a veszélyhelyzet idején alkalmazandó szabályokról szóló 524/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletet,

21. az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények irányító megyei intézményi feladatokat el nem látó klinikai központjainak irányítására a veszélyhelyzet idején alkalmazandó szabályokról szóló 525/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletet,

22. az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók jogviszonyával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 530/2020. (XI. 28.) Korm. rendeletet,

23. a veszélyhelyzet ideje alatt a bírósági és ügyészségi szervezeti és jogállási törvények egyes rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló 531/2020. (XI. 28.) Korm. rendeletet,

24. a veszélyhelyzet idején alkalmazandó gazdaságvédelmi intézkedésről szóló 532/2020. (XI. 28.) Korm. rendeletet,

25. a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges helyi adó intézkedésről szóló 535/2020. (XII. 1.) Korm. rendeletet,

26. a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési és településkép-védelmi szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 546/2020. (XII. 2.) Korm. rendeletet,

27. a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolására irányuló kérelmek benyújthatóságának elhalasztásáról szóló 547/2020. (XII. 2.) Korm. rendeletet,

28. a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozókra vonatkozó rendkívüli intézkedésekről szóló 548/2020. (XII. 2.) Korm. rendeletet,

29. a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szóló 549/2020. (XII. 2.) Korm. rendeletet,

30. az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek egyes rendelkezéseinek veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 551/2020. (XII. 2.) Korm. rendeletet,

31. a veszélyhelyzet idején közintézmények területén alkalmazandó védelmi intézkedésekről szóló 553/2020. (XII. 2.) Korm. rendeletet,

32. a veszélyhelyzet ideje alatt teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt működési rendjéről szóló 556/2020. (XII. 4.) Korm. rendeletet,

33. a családok anyagi biztonságának erősítése érdekében szükséges, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes rendelkezésekről szóló 567/2020. (XII. 9.) Korm. rendeletet,

34. a bölcsődei ellátás állami támogatásának a veszélyhelyzettel összefüggő egyes rendelkezéseiről szóló 568/2020. (XII. 9.) Korm. rendeletet,

35. a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendeletet,

36. a veszélyhelyzet ideje alatt biztosított utazási kedvezményekről szóló 582/2020. (XII. 15.) Korm. rendeletet,

37. egyes, a honvédelmi egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott rezidensek közalkalmazotti jogviszonya átalakulásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 585/2020. (XII. 15.) Korm. rendeletet,

38. egyes, az egészségügyi katonák és az egészségügyi honvédelmi alkalmazottak jogállására vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 601/2020. (XII. 18.) Korm. rendeletet,

39. az önkéntes tartalékos szolgálati viszonyra vonatkozó rendelkezéseknek a veszélyhelyzet idején történő alkalmazásáról és egyes igazolások érvényességének meghosszabbításáról szóló 602/2020. (XII. 18.) Korm. rendeletet,

40. a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges gazdasági intézkedésekről szóló 603/2020. (XII. 18.) Korm. rendeletet,

41. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény egyes szabályainak a veszélyhelyzet ideje alatt történő alkalmazásáról szóló 604/2020. (XII. 18.) Korm. rendeletet,

42. a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek a veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 605/2020. (XII. 18.) Korm. rendeletet,

43. a veszélyhelyzet ideje alatt az állami és önkormányzati bérleti szerződésekre vonatkozó eltérő szabályokról szóló 609/2020. (XII. 18.) Korm. rendeletet,

44. a hiteltörlesztési moratórium veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak bevezetéséről szóló 637/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet,

45. a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet,

46. a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti intézkedés uniós jogi állami támogatási szabályokkal való összeegyeztethetőségéről szóló 640/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet,

47. a veszélyhelyzet ideje alatt egyes külszolgálattal kapcsolatos eltérő rendelkezésekről szóló 642/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet,

48. a veszélyhelyzet ideje alatt az államháztartásra vonatkozó szabályoktól eltérő rendelkezésekről szóló 643/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet,

49. a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél működő egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatottakra vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 644/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet,

50. a veszélyhelyzet ideje alatt a keresőképtelenség és a keresőképesség orvosi elbírálásának és igazolásának egyes kérdéseiről szóló 657/2020. (XII. 24.) Korm. rendeletet,

51. a központi költségvetés terhére nyújtott támogatásoknak a veszélyhelyzethez igazodó különleges szabályairól szóló 658/2020. (XII. 24.) Korm. rendeletet,

52. a veszélyhelyzet ideje alatt az építkezések egyszerű bejelentéssel történő megvalósíthatóságának kiterjesztéséről szóló 687/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

53. a veszélyhelyzet ideje alatt a családi gazdaságok nyilvántartásba vételének sajátos szabályairól szóló 688/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

54. a veszélyhelyzet ideje alatt elektronikus úton megkötött pénzügyi szolgáltatási szerződésekről szóló 689/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

55. a Budapesten és Pest megyében működő állami fenntartású egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók irányításának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól szóló 690/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

56. a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó egészségügyi szolgáltató, valamint az ennek irányítása alá tartozó egyéb egészségügyi szolgáltató irányításának veszélyhelyzeti rendjéről szóló 691/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

57. a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

58. a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának támogatásáról szóló 693/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

59. az országos gyógyintézetek és az országos társgyógyintézetek működésének, valamint irányításának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól szóló 694/2020. (XII. 29.) Korm. rendeletet,

60. egyes államháztartási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 709/2020. (XII. 30.) Korm. rendeletet,

61. a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes egyszerűsített közjegyzői eljárási szabályokról szóló 732/2020. (XII. 31.) Korm. rendeletet,

62. a veszélyhelyzettel összefüggésben a huszonötezer főnél nem nagyobb lakosságszámú települési önkormányzatok támogatási programjáról szóló 4/2021. (I. 14.) Korm. rendeletet,

63. a veszélyhelyzet ideje alatt a központi költségvetésre vonatkozó szabályoktól eltérő rendelkezésekről szóló 13/2021. (I. 22.) Korm. rendeletet,

64. a veszélyhelyzet idején az egyes közigazgatási perekben alkalmazandó illetékességi szabályokról szóló 14/2021. (I. 22.) Korm. rendeletet,

65. a veszélyhelyzet ideje alatt a polgármesteri feladatok ellátásának egyes kérdéseiről szóló 15/2021. (I. 22.) Korm. rendeletet,

66. a veszélyhelyzet ideje alatt a külföldről érkező hallgatók egészségügyi alkalmassági vizsgálatát érintő egyes szabályokról szóló 16/2021. (I. 22.) Korm. rendeletet,

67. a vadászjegy kiállítására vagy érvényesítésére irányuló eljárás sajátos szabályairól szóló 17/2021. (I. 22.) Korm. rendeletet,

68. a minimálbérhez kapcsolódó jogosultságok felülvizsgálatáról szóló 21/2021. (I. 28.) Korm. rendeletet,

69. a veszélyhelyzet ideje alatt igénybe vehető szakképzésihozzájárulás-fizetési kedvezményről szóló 22/2021. (I. 28.) Korm. rendeletet, és

70. a veszélyhelyzet idején az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 49. §-a szerinti szünetelésre vonatkozó eltérő szabályokról szóló 31/2021. (I. 29.) Korm. rendeletet

a 2021. február 7-én hatályos szöveggel, a Rendeletben foglalt eltérésekkel újból hatályba léptette.

3. § A Kormány a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében az intézkedések hatályának fenntartásáig megtett intézkedésekről rendszeresen, az Országgyűlés ülésén – annak hiányában az Országgyűlés elnöke és az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői részére – ad tájékoztatást.

4. § (1) A helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának kimondása esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be.

(2) A helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának a veszélyhelyzet idejére eső időközi választásokra vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló 483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet2.) vagy a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény (a továbbiakban: Tv.) vagy a veszélyhelyzet idejére eső időközi választásokra, valamint az országos és helyi népszavazásokra vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló 30/2021. (I. 29.) Korm. rendelet hatálya alatt történő kimondása esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be.

(3) A veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzött választások elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

(4) Ha a kitűzött választás elmaradását a Tv. 4. § (4) bekezdése alapján szünetelésnek kellett tekinteni, a kitűzött választás szünetelése fennmarad azzal, hogy a nyilvántartásba vétel hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követően kitűzött választásra is kiterjed, további jelölt- és listaállítás nem lehetséges. Ebben az esetben az elmaradt választást legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő negyvenötödik napra lehet kitűzni.

(5)3 A veszélyhelyzet megszűnését követő napig helyi népszavazás nem kezdeményezhető, a már kitűzött helyi népszavazások elmaradnak.

(6)4 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) III. Fejezetében meghatározott valamennyi határidő megszakad. A határidők a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődnek. A ki nem tűzött és az elmaradt helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

(7) Ha a helyi népszavazás kezdeményezése érdekében folytatott aláírásgyűjtésre vonatkozó határidő a Tv. 4. § (6) bekezdése alapján szünetelt, az aláírásgyűjtésre vonatkozó határidő a Rendelet2. hatálybalépésétől a veszélyhelyzet megszűnését követő napig szünetel.

(8) A (7) bekezdés szerinti aláírásgyűjtés esetén a helyi választási iroda vezetője a veszélyhelyzet megszűnését követő napon új hitelesítési záradékkal látja el az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, és azt átadja a szervezőnek. A szünetelés időtartama az Nsztv. 47. § (1) bekezdésében meghatározott időtartamba nem számít be.

4/A. §5 Ez a törvény nem érinti a Kormány azon jogkörét, hogy a veszélyhelyzetet e törvény hatályvesztését megelőzően megszüntesse.

5. §6 Ez a törvény a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba.

5/A. §7 Ez a törvény 2022. június 1-jén hatályát veszti.

6. § E törvény

sarkalatosnak minősül.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2021. február 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2021. február 22. A törvény az 5/A. § alapján hatályát vesztette 2022. június 1. napjával.

3

A 4. § (5) bekezdése a 2021: CXXX. törvény 86. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (6) bekezdése a 2021: CXXX. törvény 85. §-a és 86. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4/A. §-t a 2021: XL. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2021: CII. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

6

Az 5. § a 2021: XL. törvény 3. §-a szerint módosított szöveg.

7

Az 5/A. §-t a 2021: XL. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2021: CXXX. törvény 84. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére