• Tartalom

103/2021. (III. 3.) Korm. rendelet

103/2021. (III. 3.) Korm. rendelet

a Magyar Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyének kialakítását célzó beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról

2022.12.23.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (4) bekezdés a), b) és c) pontjában, valamint 12. § (5) bekezdés a), b), d) és f) pontjában,

a 3. § (1) bekezdés c) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan-nyilvántartás szerint a Budapest VIII. kerület, belterület 38837/7 helyrajzi számú ingatlanon, illetve az ezen ingatlanból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanon a Magyar Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyének kialakítását célzó beruházással (a továbbiakban: Beruházás) összefüggő, az 1. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítja a Beruházást. A kiemelten közérdekű Beruházás helyszíne az (1) bekezdésben meghatározott ingatlan területe.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez szükségesek,

b) a Beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra vonatkoznak.

2. § A Kormány

a)1 az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt,

b) az 1. melléklet 1. és 3. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát

jelöli ki.

3. § (1) A Beruházással összefüggésben

a) nincs helye településképi véleményezési eljárásnak,

b) nem kell településképi bejelentési eljárást lefolytatni,

c) a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 27. §-a szerinti közterület-alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.

(2) A Kormány a Beruházással összefüggő, 1. § (1) bekezdésében meghatározott ingatlant érintő építészeti-műszaki dokumentációnak a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés b) pontja szerinti véleményezésével összefüggésben a központi építészeti-műszaki tervtanácsot jelöli ki.

4. § (1) A Beruházással összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány a Beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti dokumentum nem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

5. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerint kialakított telekre a beépítés szabályait a (2) bekezdés állapítja meg. A hatályos településrendezési eszközök és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet előírásait a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az 1. § (1) bekezdésében megjelölt telekre meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a telek megengedett legkisebb zöldfelületi mértéke: 10%,

c) az épület megengedett legkisebb építménymagassága: 2 m.

d)2 a telek zöldfelületként fenntartandó részeként jelölt területeken a burkolt felületek aránya közhasznú rendeltetés elhelyezése esetén legfeljebb 90%.

(3) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott területen új építmény

a) az építési hely,

b) a telken belül jelölt szabályozási vonal és építési övezeti határ,

c) az övezeti besorolás

figyelembevétele nélkül elhelyezhető.

6. § (1) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, illetve az előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével – tizenöt nap.

(2) A Beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg – nyolc nap.

(3) A Beruházással érintett közmű- és energiaszolgáltató, valamint közútkezelő a benyújtott tervek jóváhagyása tekintetében a tervek benyújtásától számított öt napon belül köteles nyilatkozni. Ha az eljáró közmű- és energiaszolgáltató, közútkezelő öt napon belül nem nyilatkozik, hozzájárulását megadottnak kell tekinteni a jóváhagyásra benyújtott terv szerinti tartalommal.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

9. §3 E rendeletnek az egyes kulturális beruházásokkal kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról szóló 495/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 5. § (2) bekezdés d) pontját a Módr. hatálybalépésekor4 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 103/2021. (III. 3.) Korm. rendelethez

A Beruházással összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és bejelentési eljárások,

3. a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

4. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

5. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

6. tűzvédelmi hatósági eljárások,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. hírközlési hatósági eljárások,

9. környezetvédelmi hatósági eljárások,

10. útügyi hatósági eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. földmérési hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

16. közegészségügyi hatósági eljárások,

17. területrendezési hatósági eljárások,

18. azok az 1–17. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

19. az 1–18. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

A 2. § a) pontja az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 277. § a)-b) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 5. § (2) bekezdés d) pontját a 495/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

4

A hatálybalépés időpontja 2021. augusztus 17.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére