BK ÍH 2021/108.
BK ÍH 2021/108.
2021.12.01.
I. A törvényben meghatározott kivételtől eltekintve nem állapítható meg hátrányos jogkövetkezmény olyan elítélésre alapítottan, amelyet a bűnügyi nyilvántartás nem tartalmaz, és ilyen elítélésre a bizonyítékok értékelése körében sem lehet hivatkozni [Btk. 97. § (2) bekezdése; Be. 389. §; BH 2019.154].
II. A védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetés, mint minősítő körülmény akkor állapítható meg, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állott elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően – az ölési cselekménytől függetlenül – idézte elő [Btk. 459. § (1) bekezdés 29. pont; 3/2013; BJE II/10. pont].
A törvényszék ítéletében B. T. vádlottat a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés d) és h) pontja szerint minősülő emberölés bűntette miatt mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban határozta meg. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta, egyben akként is rendelkezett, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott felmentésért, míg védője a tényállás téves megállapítása miatt, a bűncselekmény eltérő, a Btk. 164. § (1) bekezdésében meghatározott és a (8) bekezdés II. fordulata szerint minősülő halált okozó testi sértés bűntetteként történő minősítése és a büntetés enyhítése végett fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.
A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 590. § (1) és (2) bekezdései alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül; oly módon, hogy vizsgálta a tényállás megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. Ezt meghaladóan – a Be. 590. § (7) bekezdésében írtak szerint, hivatalból – döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben is.
A felülbírálat során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 592. § (2) bekezdésének a) és c) pontjaira tekintettel részben megalapozatlannak találta, ezért azt – figyelemmel a Be. 593. § (1) bekezdésének a) pontjára is – az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján helyesbítette:
A korábban már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vádlott korábbi büntetéseit érintően az erkölcsi bizonyítvány alapján mellőzte a N. Városi Bíróság ítéletével kapcsolatos ténymegállapításokat.
Az ekként helyesbített tényállás immár mentes a Be. 592. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az tehát teljeskörűen felderített, hiánytalan, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, a vádlott védekezésével szembenálló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi előírásoknak megfelelően olyan körültekintéssel folytatta le, hogy az ügy ténybeli és jogi értékelést igénylő részleteiben is megnyugtatóan állást lehetett foglalni. A bizonyítékokat értékelő tevékenységéről ítéletének indokolásában azok részletes áttekintésével, mikénti mérlegelésük elveinek ismertetésével számot adott, így indokolási kötelezettségét is megfelelően teljesítette. Az e körben kifejtett érveivel a másodfokú bíróság túlnyomórészt egyetértett, ezért – figyelemmel a bejelentett jogorvoslati kérelmek tartalmára is – mindössze a következőket tartotta szükségesnek kiemelni.
Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott korábbi elítélései kapcsán tévesen rögzítette tényállásában a N. Városi Bíróság ítéletével kapcsolatos adatokat, melyek a nyomozás során első alkalommal beszerzett erkölcsi bizonyítványban már nem, csupán a megyei bíróság csatolt ítéletének kiadmányában szerepelnek. Az elsőfokú ítélet Be. 561. § (3) bekezdés b) pontja szerinti részében történő szerepeltetésük ezért sem a Btk. rendelkezéseinek, sem pedig a bírói gyakorlat által támasztott követelményeknek nem felel meg.
A Btk. 97. § (2) bekezdése értelmében a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben. A visszaesés és az ahhoz fűződő, e törvényben meghatározott hátrányos jogkövetkezmények a Be. 389. §-a szerint, az újabb bűncselekmény elkövetéséhez legközelebbi időpontban a bűnügyi nyilvántartásból beszerzett adatok alapján akkor is megállapítandók, ha utóbb ezek az adatok törlésre kerültek.
Az idézett, kötelező törvényi rendelkezés értelmezésével kapcsolatban a joggyakorlat is kialakította a követendő eljárást. Eszerint a Be. 389. § a) pontja értelmében a nyomozás során be kell szerezni a gyanúsított bűnügyi előéletére vonatkozó adatokat. Ennek az adatközlésnek az időpontja lesz döntő jelentőségű. Ha ennek az időpontjában a nyilvántartásból még nem törölték az adatokat, a visszaesői minőség megállapításának az elítéléskor nem lesz akadálya a későbbi törlés sem. Ha azonban az adatok törlésére az újabb bűncselekmény elkövetése után, de az adatkérés előtt, vagy az adatkérés és a közlés között került sor, azok már nem vehetők figyelembe, tehát az elkövetőt akkor sem lehet visszaesőként elítélni, ha az elkövetéskor még annak minősült. Az olyan adatot tehát, amelyet a bűnügyi nyilvántartás már nem tartalmaz – a fenti kivétellel – nem létezőnek kell tekinteni.
Ezzel egyezően foglalt állást a Kúria, a BH 2019.154. számú eseti döntésben, mely szerint nem állapítható meg hátrányos jogkövetkezmény – ugyancsak a fentebb ismertetett kivételtől eltekintve – olyan elítélésre alapítottan, amelyet a bűnügyi nyilvántartás nem tartalmaz, és ilyen elítélésre a bizonyítékok értékelése körében sem lehet hivatkozni.
Miután a nyomozati iratokban az elkövetéshez legközelebbi időpontban beszerzett erkölcsi bizonyítványban a N. Városi Bíróság ítéletével kapcsolatos adatok már nem szerepelnek: a másodfokú bíróság a Btk. 97. § (2) bekezdése alapján mellőzte azokat az ítéletből.
Az így helyesbített tényállás a Be. 593. § (3) bekezdése alapján irányadó volt a másodfokú eljárásban is.
E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. A vádlott felmentést célzó jogorvoslati kérelme ezért nem volt megalapozott.
A bűncselekmény minősítése azonban csak részben felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak.
A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban azt tartotta szükségesnek kiemelni, hogy a sértett halálát a vádlott kitartó, három helyszínen megvalósuló, egyre fokozódó intenzitású és súlyosságú bántalmazása előzte meg.
A tettlegesség legsúlyosabb, harmadik szakaszában tanúsított vádlotti magatartás, a sértett nyakának megragadása és megfojtása már minden kétséget kizáróan az egyenes ölési szándékára utal. Ekként helyes volt az elsőfokú bíróság részéről a vádlott bűnösségének a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott, egyenes szándékkal elkövetett emberölés bűntettében történő megállapítása. Következésképpen a védő által a bűncselekmény eltérő minősítése érdekében bejelentett fellebbezés nem volt megalapozott.
Hasonlóképpen egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a Btk. 160. § (2) bekezdés d) és h) pontjaiban meghatározott minősítő körülmények megállapíthatóságával kapcsolatban kifejtett álláspontjával.
A Btk. 160. § (2) bekezdésének j) pontja értelmében azonban további minősítő körülmény, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt védekezésre képtelen személy sérelmére valósítják meg.
A védekezésre képtelen személy fogalmát a Btk. 459. § (1) bekezdésének 29. pontja adja meg, mely szerint védekezésre képtelennek kell tekinteni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére.
A védekezésre képtelen személy fogalmának meghatározásával kapcsolatban a bírói gyakorlat is irányadó szempontokat dolgozott ki. Eszerint e minősítő körülmény akkor állapítható meg, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állott elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően – az ölési cselekménytől függetlenül – idézte elő (3/2013. BJE határozat II/10. pontja).
Az irányadó tényállásban az került rögzítésre, hogy a sértett védekezésre képtelen állapota döntően a saját italozó magatartására vezethető vissza, amelyre az is utal, hogy a halála bekövetkezésekor igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságban volt. A sértett magatehetetlen állapotára vonatkozó adatok kerültek rögzítésre az elsőfokú ítélet tényállásában is. Az elsőfokú bíróság maga állapította meg, hogy a sértett – ittassága okán – kezdett magatehetetlen állapotba kerülni; ennek jeleként pedig többször elfeküdt a földön.
Mindez azonban ellentétben áll az általa az ítélet jogi indokolásában kifejtettekkel, eszerint ugyanis a sértett éppen a vádlott bántalmazó magatartása miatt került védekezésre képtelen állapotba.
Az irányadó tényállásból ugyanakkor az volt megállapítható, hogy a sértett az ittassága folytán már az emberölésként értékelhető vádlotti magatartás megkezdésekor is védekezésre képtelen állapotban volt, tehát döntően a saját magatartására visszavezethetően nem volt képes a vádlott fellépésével szemben ellenállást kifejteni. Ezért a Btk. 459. § (1) bekezdésének 29. pontja szerint védekezésre képtelen személynek kellett tekinteni.
A másodfokú bíróság mindezekre figyelemmel a vádlott bűncselekményét a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés d), h) és j) pontja szerint minősülő emberölés bűntettének minősítette.
A Btk. 459. § (1) bekezdésének 31/c. pontja szerint erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el.
A tényállás személyi részének helyesbítése folytán a N. Városi Bíróság ítéletét a visszaesés megállapításánál már nem lehetett figyelembe venni, következésképpen ahhoz semmilyen jogkövetkezmény nem fűződhet. Miután azonban a Btk. 459. § (1) bekezdésének 31/c) pontjában foglalt rendelkezés az erőszakos többszörös visszaesői minőség megállapításához legalább három személy elleni erőszakos bűncselekményben történő elítélést ír elő, és – a fenti ítélet figyelmen kívül hagyásával – csupán kettő értékelhető a vádlott terhére, ezért az erőszakos többszörös visszaesői minőség megállapításának törvényi feltételei hiányoznak.
A vádlottat a jelen ítélettel terhére megállapított szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően többszörös visszaesőként ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, amelynek a végrehajtása még nem fejeződött be; éppen e büntetésből történő feltételes szabadság alatt állt az újabb, szándékos bűncselekmény elkövetésekor. Ekként a vádlott – helyesen – a Btk. 459. § (1) bekezdésének 31/b) pontja alapján többszörös visszaesőnek minősül.
Miután a vádlott legutóbbi elítélésére is emberölés minősített esete miatt került sor, a vádlott a Btk. 459. § (1) bekezdésének 31/a) pontja szerinti különös visszaeső is.
A büntetés kiszabása szempontjából ugyanakkor alapvető jelentőségű, hogy a vádlott már nem minősül erőszakos többszörös visszaesőnek. Az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak szerint a Btk. 90. § (2) bekezdése értelmében nem volt lehetőség a büntetés kiszabása során mérlegelésre; a vádlottal szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását a törvény kötelező érvénnyel írja elő.
A másodfokú bíróság azonban a fentiek szerint megállapította, hogy a vádlott nem minősül erőszakos többszörös visszaesőnek. Ennek az a következménye, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem a törvény kötelező rendelkezésén, hanem a bíróság mérlegelésén alapulhat. Ehhez azonban szükséges volt áttekinteni és számba venni a vádlott terhére, illetve javára figyelembe vehető büntetéskiszabási körülményeket.
Ezt megelőzően azonban meg kellett vizsgálni a vádlott terhére megállapított bűncselekményre irányadó büntetési tételkeretet is. Az elsőfokú bíróság ítéletében azt rögzítette, hogy az emberölés minősített esetét a Btk. 160. § (2) bekezdése tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával rendeli büntetni.
A visszaesői minőség megváltozása okán azonban tekintettel kellett lenni a Btk. 89. §-ában meghatározott rendelkezésekre is. A 89. § (1) bekezdése értelmében a különös és a többszörös visszaesővel szemben az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a huszonöt évet. E § (3) bekezdése szerint azonban az (1) bekezdésben meghatározott súlyosabb jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha e törvény Különös Része a különös visszaesőként történő elkövetést a bűncselekmény súlyosabban minősülő eseteként rendeli büntetni.
A bűncselekmény helyes minősítése folytán azt lehetett megállapítani, hogy a többszörös visszaeső vádlott a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntettét a Btk. 160. § (2) bekezdés d), h) és j) pontja szerinti minősítő körülmények mellett – tehát különös visszaesőként is – valósította meg. Kérdésként merült fel ezért, hogy a vádlott cselekményének büntetési tételét a Btk. 89. § (1) vagy (3) bekezdése alapján kell megállapítani.
Bár a Btk. 89. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés – a kétszeres értékelés tilalma folytán – nem ad lehetőséget a büntetési tétel emelésére, a másodfokú bíróság álláspontja szerint mégis arra kellett figyelemmel lenni, hogy a vádlott a különös visszaesői minősége mellett egyben többszörös visszaeső is, cselekménye pedig a Btk. 160. § (2) bekezdésének h) pontján kívül a d) és j) pontjai szerint is minősül. Ez pedig azt jelenti, hogy a vádlott magatartása különös visszaesői minősége, illetve a bűncselekmény ekként történő minősítése nélkül is, két másik körülménynél fogva is az emberölés minősített eseteként volna értékelendő, és többszörös visszaesői minőségére tekintettel ez esetben is a felemelt büntetési tétel volna vele szemben irányadó.
Ezért a másodfokú bíróság a vádlottal szemben alkalmazható büntetési tételt tíz évtől huszonöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztésben határozta meg, melynek a Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti középmértéke – határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén – 17 év és 6 hónap.
A másodfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott bűncselekménye a különös visszaesés mellett további két körülménynél fogva is súlyosabban minősül; hasonlóképpen annak ugyanilyen bűncselekményből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatti, valamint hozzátartozója sérelmére és ittas állapotban történt elkövetését. A vádlott javára szóló enyhítő körülményt ugyanakkor nem észlelt.
A másodfokú bíróság a fenti bűnösségi körülményeket mérlegelve úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság a vádlottal szemben a bűncselekmény tárgyi súlyához, valamint az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség mértékéhez igazodó, a törvényi rendelkezéseknek megfelelő büntetést szabott ki. A feltételes szabadság tartama alatt, immár második alkalommal is az emberölés bűntettének több körülménynél fogva is súlyosabban minősülő alakzatát elkövető, többszörös visszaeső vádlottal szemben a büntetés Btk. 79. §-ában meghatározott céljai – generál és speciál preventív szempontból egyaránt – csak a legsúlyosabb büntetés, határozatlan tartamú szabadságvesztés kiszabásával érhetők el.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a feltételes szabadsággal kapcsolatban egyidejűleg hozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró és olyan rendelkezést, mely szerint a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Btk. 45. § (7) bekezdése értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra az elítélt, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. Ha a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották végre, az ismételten kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre.
A feltételes szabadsággal kapcsolatos rendelkezés ebben az esetben tehát azon alapul – eltérően a Btk. 42. §-ában írt mérlegelést követő döntéstől –, hogy a vádlottat korábban egy alkalommal már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, ezért az újabb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélésekor a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a törvény zárja ki. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság akként rendelkezett, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Adós maradt ugyanakkor a törvényalkotó annak egyértelmű meghatározásával, hogy újabb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén – amennyiben a bűncselekmény elkövetésére a korábban kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt került sor – a feltételes szabadságra bocsátást meg kell-e szüntetni. Ilyen rendelkezés ugyanis nem található a Btk. Feltételes szabadságra bocsátás az életfogytig tartó szabadságvesztésből alcímet viselő 42-45. §-aiban. Annak ellenére sem, hogy a Btk. 45. § fentebb idézett (7) bekezdéséből egyértelműen az következik, hogy amennyiben a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották végre, az ismételten kiszabott ugyanilyen büntetés nem hajtható végre.
A vádlott az újabb bűncselekmény elkövetésekor a korábban kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadságát töltötte, következésképpen az előző büntetésének végrehajtása még nem fejeződött be. Erre figyelemmel pedig – miután az újabb elítélése nem hajtható végre – a másodfokú bíróság a feltételes szabadságot megszüntette. Megítélése szerint ugyanis a korábbi szabadságvesztés ismételt foganatbavételének életfogytig tartó szabadságvesztés esetén is feltétele a feltételes szabadság megszüntetése.
Az elsőfokú bíróság ítéletének további rendelkezései törvényesnek bizonyultak.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.II.38/2020/19.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás