PÜ BH 2021/11
PÜ BH 2021/11
2021.01.01.
I. A kötelmi jogviszonyként szabályozott élettársi kapcsolat családjogi hatásaira, az élettársi tartásra és az élettársak lakáshasználatára kiterjednek a családjog önálló alapelvei, így alapvető rendező elvként az, hogy a családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni.
II. Az alapelvbe ütközne, ha 28 évi együttélés és három gyermek felnevelése után az együttélés alatt szerzett közös lakásban az alperes önkénye miatt a gazdálkodásból kizárt felperest még használati jog sem illetné meg [2013. évi V. tv. (Ptk.) 4:4. §, 4:94. § (1)–(3) bek., 6:514. § (1)–(2) bek.]
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes és az alperes (a továbbiakban: a felek) 1983-ban ismerkedtek meg, 1988. januárban együtt költöztek bérelt lakásba.1988 szeptemberében házasságkötést terveztek, ami az alperes hűtlensége miatt elmaradt, de kapcsolatukat nem szakították meg. Első gyermekük 1989-ben született. A felperes fodrászként dolgozott, az alperes 1985 óta rokkantnyugdíjas; 2019-ben rokkantnyugdíja 76 000 forint, baleseti járadéka 105 000 forint volt.
[2] A felek az alperes édesapja halála után együtt költöztek az alperes édesanyjához, fél évig ott laktak. 1993-ban került az alperes tulajdonába a felújításra szoruló B., Szabadság utcai ingatlan (a továbbiakban: Szabadság utcai ingatlan). Az épületet a felperes édesapja, édesapjának testvérei és más hozzátartozói segítségével felújították: kicserélték a tetőszerkezetet, falakat javítottak, bevezették az udvarról a vizet, bebútorozták a konyhát. Később a melléképületben lévő nyári konyhából a felperes részére fodrász üzlethelyiséget alakítottak ki.
[3] Első gyermekük 1994-ben meghalt, 1995. augusztus 19-én, 1997. október 10-én, 2007. augusztus 3-án gyermekeik születtek. Családként éltek együtt, de anyagi problémák miatt gyakran veszekedtek, mert a felek és a gyermekek megélhetésének anyagi feltételeit a felperes biztosította, ehhez az alperes a villanyszámla fizetésén túl nem járult hozzá.
[4] Az alperest a bíróság 2008-ban önbíráskodás bűntette, magánlaksértés bűntette és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette. A felperes a gyermekekkel az alperes bántalmazásai miatt többször édesanyjához vagy bérelt lakásba költözött. A felperes 2013. de-cemberben a rendőrségen bejelentette, hogy az alperes kizárta a lakásból a gyerekekkel együtt. A gyermekjóléti szolgálathoz először 2014. januárban érkezett jelzés arról, hogy az alperes nem engedte be az ingatlanba a felperest és a gyermekeket, majd a rendőri intézkedéskor is agresszívan lépett fel. A gyermekjóléti szolgálat megállapítása szerint a gyermekek egészséges testi, lelki fejlődésének biztosításához az alperes pszichiátriai kezelésére lett volna szükség agresszív, kiszámíthatatlan viselkedése miatt, de ezt az alperes elutasította. A bíróság a 2018. április 17-én jogerős ítéletével az alperest a középső gyermek ellen 2015. áprilisban és 2016. szeptemberben elkövetett kétrendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt három évre próbára bocsátotta.
[5] A felperes és a gyermekek 2016. szeptember 19-én a felperes és édesanyja 1/2-1/2 arányú közös tulajdonában álló, a felperes édesanyja özvegyi jogával terhelt ingatlanba költöztek, mert az alperes egy vita után nem engedte vissza őket a Szabadság utcai volt közös lakásba. Az ingatlanban azóta az alperes lakik.
[6] A Szabadság utcai ingatlanon kívül az alperes tulajdonában áll két házas ingatlan; egy harmadik ingatlan 1/2 tulajdoni hányada és több mezőgazdasági rendeltetésű ingatlan. A tulajdonában álló házas ingatlanokat az alperes édesanyjának haszonélvezeti joga, illetve az özvegyi joga terheli. A felperesnek és a gyermekeknek az N. utcai ingatlanban van a bejelentett állandó lakóhelye. Az ingatlanokat az együttélés tartama alatt az alperes vásárolta.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[7] A felperes a felülvizsgálattal érintett keresetében azt kérte, hogy a bíróság jogosítsa fel a Szabadság utcai ingatlan kizárólagos használatára. Keresetének ténybeli alapjául arra hivatkozott, hogy az alperessel 1988. január és 2016. szeptember 16. közötti időtartamban élettársi kapcsolatban éltek; az alperesnek más beköltözhető lakása van és az alperes felróható magatartása miatt a közös használat a felperes és a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével járna.
[8] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a közös gazdálkodás hiánya miatt nem éltek élettársi kapcsolatban. Az élettársi kapcsolat megállapítása esetén vitatta a felperes lakáshasználatra feljogosítása feltételeinek fennállását.
Az első- és másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek 1988. januártól 2016. szeptember 16-ig élettársi kapcsolatban éltek. A Szabadság utcai ingatlan kizárólagos használatára a felperest jogosította fel és kötelezte az alperest arra, hogy az ingatlant harminc napon belül hagyja el, ingóságait szállítsa el és bocsássa a felperes birtokába. Döntését a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:514. § (1), (2) bekezdésére és a 4:94. § (1)–(3) bekezdésére alapította.
[10] A felperes édesanyjának és a nagykorú gyermekeknek a tanúvallomása, továbbá a rendőrségi intézkedésekről készült jegyzőkönyvek és a családsegítő szolgálat iratai alapján megállapította, hogy a felek közös háztartásban éltek: egy ingatlanban laktak, a felperes mosott, főzött, takarított, közösen étkeztek. Létrejött közöttük az érzelmi összetartozás is, mert négy közös gyermekük született, az alperes a felperest barátai előtt feleségeként, élettársaként mutatta be. Fennállt a gazdasági közösségük is, mert közös céljuk érdekében együttműködtek, szándékuk közös vagyon szerzésére irányult és ennek érdekében egymást támogatva, együttesen jártak el. Gazdasági tevékenységüket meghatározó célkitűzéseik közösek voltak, ennek eléréséhez teljeskörűen együttműködtek, jövedelmeiket közös céljaik elérése érdekében együttesen használták fel. Gazdasági együttműködésüknek a közös vagyon gyarapítása volt a célja. Jó életszínvonalon éltek, a gyerekek semmiben nem szenvedtek hiányt.
[11] A lakáshasználat szabályozásakor nyomatékkal vette figyelembe, hogy a kiskorú gyermek érdekét is az szolgálja, ha az ingatlanban biztosított a lakhatása. Az alperes érdekei pedig nem sérülnek, mert több ingatlantulajdonnal rendelkezik, lakhatása a jövőben megoldható.
[12] Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Az élettársi kapcsolat fennállásának feltételeit a Ptk. hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 50. § (1) bekezdésének megfelelően a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 578/G. §-a alapján; míg az élettársi lakáshasználat feltételeit a Ptké. 29. §-ának megfelelően a Ptk. 4:94. § (1) bekezdése alapján bírálta el.
[13] A Kúria a gazdasági közösség fogalmának értelmezésével húzta meg azt a jogi határt, amely a közös háztartásban élő, egymással érzelmi kapcsolatban álló és a külvilág felé ezt ki is nyilvánító – a hétköznapi értelemben élettársaknak tekintett – felek együttélését elkülöníti a jogkövetkezményekkel járó élettársi kapcsolat tényhelyzetétől (BH 2017.338.).
[14] Az élettársak közötti gazdasági közösség fennállásának feltétele az, hogy a felek nem csak egy-egy vagyontárgy megszerzésében vagy az együttélés mindennapi kiadásai tekintetében működjenek együtt, hanem a gazdasági tevékenységüket meghatározó célkitűzéseik az életközösség alatt közösek legyenek, ennek eléréséhez teljes körű együttműködést fejtsenek ki és a jövedelmeiket közös céljaik érdekében együttesen használják. Önmagában a közös háztartás vezetése, de még a gyermekek vállalása, a nagycsalád ténye sem alapozza meg automatikusan a gazdasági közösség fennállását. A felek szándékának közös közreműködésre, közös vagyon megszerzésére kell irányulnia, és megállapíthatónak kell lennie, hogy legalább ráutaló magatartással egyetértettek abban: a közös munka eredményeként a szerzett vagyon közös legyen.
[15] Az elsőfokú bíróság a felek előadásai és a bizonyítékok téves mérlegelésével állapította meg a gazdasági kapcsolat feltételének fennállását. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy gazdasági együttműködésüknek a közös vagyon gyarapítása volt a célja és szándékuk közös vagyon megszerzésére irányult.
[16] A keresetlevelében a felperes maga jelentette ki, hogy nem gazdálkodtak közösen, sőt azt is előadta, hogy az alperes „kifejezetten jó anyagi körülményekkel rendelkezett és rendelkezik”, tehát a felperes maga sem érezte úgy, hogy együtt élnek jó anyagi körülmények között. A közös gazdálkodás hiányára utalt a felperesnek az a nyilatkozata is, amely szerint „az alperes könyörgött nekem, hogy épít még egy szobát az ingatlanhoz, csak nehogy elvetessem bármelyik gyermeket is”. A felperes nem azt mondta, hogy közösen építkeznek, bővítik a házat, hanem az alperes épít még egy szobát az ingatlanhoz. Megerősítette a keresetlevélben tett előadását arra, hogy a pénzüket nem rakták össze, ő fizette a gyerekekkel felmerülő és az élelmiszerköltséget.
[17] Az alperes pedig úgy nyilatkozott, hogy amikor a felperesnek kellett pénz, adott neki; de a közös háztartás, a közös ingatlan fenntartásán és a gyermekekre fordított összegeken felül nincs adat egyéb alperesi hozzájárulásra. A felek nagykorú gyermekei és a felperes édesanyja is úgy nyilatkoztak a tanúvallomásukban, hogy a felek mindig a pénzen vitatkoztak, a felperes fizetett mindig mindent, az alperes soha nem adott semmire sem pénzt. A gyermekjóléti szolgálat iratai is megerősítik, hogy mindig anyagiak miatt volt vita a felek között.
[18] A felperes előadása szerint az alperes gyűjtögette magának a pénzét, utána az évek alatt folyamatosan vett magának ingatlanokat, amelyeket bérbe adott és a befolyt bérleti díjat is összegyűjtötte. Kétségtelen, hogy a pénzkezelésnek ez az elkülönült módja önmagában nem zárja ki az élettársak között a közös gazdálkodás tényét. A felperes azonban maga sem hivatkozott arra, hogy mennyi idő alatt, milyen összeg gyűlt össze, ebből az alperes mikor, milyen ingatlanokat vásárolt, a felperesnek erre volt-e rálátása, megbeszélték-e az ingatlanok megvásárlását, hasznosításának módját. A perben is csak a környezettanulmányból derült ki, hogy a közös lakáson kívül az alperesnek még további lakó és mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanai vannak.
[19] A felperes nem is hivatkozott arra, hogy az ingatlanokat az alperes vele egyeztetve vette meg, közösen választották ki. Azt sem állította, hogy rálátott a mezőgazdasági ingatlanok vásárlására, azok művelésére vagy arra, hogy a hasznosításukból valamilyen haszonra tett szert az alperes; fel sem merült, hogy erről bármilyen tudomása volt. A felperes szóhasználata is arra utal, hogy ő maga sem tekintette közösnek ezeket az ingatlanokat, hiszen azt mondta, hogy az alperesnek nem volt semmije, amikor összekerültek, és az évek alatt folyamatosan „vett magának” ingatlanokat, személyes meghallgatásakor az alperes ingatlanairól és az alperes bérletidíj-bevételei-ről nyilatkozott.
[20] A kihallgatott érdektelen tanúk kizárólag az ingatlan közös felújításáról nyilatkoztak; a közös gazdálkodást, közös terveket nem erősítették meg. A felújítás alapján azonban nem állapítható meg a teljes életközösség idejére a közös gazdasági cél elérése érdekében, akarategységben történő együttműködés.
A felülvizsgálati kérelem
[21] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a régi Pp. 206. §-t jelölte meg.
A Kúria döntése és jogi indokai
[32] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[33] A felperes felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a bizonyítékok mérlegelésének módjára alkalmazandó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt a jogerős ítélet megalapozatlan. A régi Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A bíróság mérlegelése kiterjed egyrészt az egyes bizonyítékok bizonyító erejének megállapítására, másrészt a bizonyítékok egybevetésére, és a maguk összességében való értékelésére. Mindezekből következtetés útján alakul ki a bíróság belső meggyőződése arról, hogy az ügyre vonatkozó tények valósak, illetve bizonyítottak-e vagy sem.
[34] A régi Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálata csak jogszabálysértésre hivatkozással kérhető. Jogszabálysértésnek tekinthető a megalapozatlan ítélet meghozatala is. Megalapozatlanságról azonban csak akkor lehet szó, ha a tényállás felderítetlen maradt, vagy a megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmaz. Következetes a Kúria ítélkezési gyakorlata abban, hogy a mérlegelési szabadság a felülvizsgálati eljárásban korlátozott: a Kúria a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megváltoztatására csak kivételesen, abban az esetben jogosult, ha a felülvizsgálni kért jogerős határozat iratellenes, vagy kirívóan okszerűtlen, logikátlan, ellentmondásos megállapításokat tartalmaz (EBH 2006.1526, BH 1996.973.). Nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; kizárólag az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott határozattól eltérő következtetésre lehet jutni (BH 2013.119.II.).
[35] A jogerős ítélet a bizonyítékokat az elsőfokú bíróságtól eltérően mérlegelte, de ennek eredményét nem vonta le új tényállás megállapításában. Ezen túlmenően kirívóan okszerűtlen megállapításokat tartalmaz, ezért helye van a bizonyítékok Kúria általi felülmérlegelésének.
[36] A másodfokú bíróság által hivatkozott, a BH 2017.338. számon közzétett eseti döntésben kifejtett álláspont az adott ügyben a tényállások különbözősége miatt nem alkalmazható. Az eseti döntés alapját képező ügy tényállása szerint a felek írásba foglalt szerződésekben rögzítették: az alperes a felperesnek és gyermekeiknek biztosítja a tulajdonában álló ingatlan használatát, viseli a lakásfenntartási költségeket és gyermektartásdíjat fizet; továbbá a Kúria által hatályon kívül helyezett jogerős ítéletben a másodfokú bíróság a felek közötti gazdasági közösség létrejöttét és fennállását a három gyermek vállalására és közös felnevelésére alapította azzal az indokolással, hogy a közös döntés eredményeként történt gyermekvállalás a felek között megvalósult gazdasági együttműködést önmagában bizonyítja.
[37] Ezzel szemben az adott ügyben a felek közötti gazdasági közösséget nem kizárólag a közösen vállalt négy gyermek jelenti: a felek 28 évig tartó együttélésük alatt több olyan döntést hoztak, ami igazolja közös gazdálkodásukat. Nem vitatott tény, hogy mintegy hatévi bérelt lakásban és az alperes édesanyjánál való együttélés után került az alperes tulajdonába a Szabadság utcai ingatlan, ahová a felek egy gyermekükkel költöztek. A beköltözés előtt az ingatlant a felperes családjának segítségével lakhatóvá tették. Az ingatlan szerzése és a beköltözés előtti felújítása nyilvánvalóan azért történt, hogy az hosszú távon biztosítsa a család közös lakhatását és ez a cél meg is valósult, mert a felek gyermekeikkel együtt itt éltek több mint húsz évig. Ez pedig nem vitathatóan a felek hosszú távú, közös gazdasági célja volt.
[38] Ugyanilyen hosszú távú, közös gazdasági célnak minősül az is, hogy a beköltözés után az ingatlanon lévő nyári konyhát a felperes családtagjai segítségével fodrászüzletté alakították. A beruházás célja az volt, hogy a felperes munkavégzésének, a család megélhetését biztosító jövedelem megszerzésének a felté-teleit kialakítsák. A felperes az együttélés teljes tartama alatt itt dolgozott. A másodfokú bíróság álláspontjával szemben ez az együttélés teljes tartamára a felek gazdasági jellegű összefonódását jelentette, mert az ingatlan az ingatlan-nyilvántartás szerint az alperes tulajdona, ennek ellenére a munkavégzés lehetőségét az alperes minden elszámolási kötelezettség, ellenérték nélkül az elköltözéséig biztosította a felperesnek. Ez a kialakult helyzet egyben a felperes alperes felé fennálló gazdasági kiszolgáltatottságát is eredményezte, mert megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem tudott elköltözni az ingatlanból.
[39] A felperesnek azt az állítását, hogy az ingatlant közösen, családtagjai segítségével tették lakhatóvá és így alakították ki az üzlethelyiséget is, az alperes sem vitatta és bizonyították a munkálatokban részt vett hozzátartozók és a munkákra rálátó érdektelen szomszéd tanúk vallomásai is. Azt az alperesi állítást, hogy a felújítás nem minősíthető közös gazdasági célnak, mert a felperes családtagjai kizárólag az üzlethelyiség kialakításánál, kizárólag a felperes érdekében dolgoztak, ugyanezen érdektelen tanúvallomások cáfolták.
[40] Kétségkívül sajátosan alakult a felek gazdálkodása. A felperesnek azt az állítását, hogy a teljes család – így az alperes – megélhetését összes bevételének a felhasználásával a felperes biztosította, ahhoz az alperes a villanyszámla kifizetésén túl nem járult hozzá, majd az így megmaradt jövedelmét ingatlanok szerzésére fordította, az alperes vitatásával szemben objektív bizonyítékok is igazolták. A gyermekjóléti szolgálat iratai bizonyítják, hogy a családban kialakult rendszeres konfliktusoknak az volt az oka, hogy a család eltartásának terhe kizárólag a felperesre hárult, az alperes nem járult hozzá a költségekhez. Ezt igazolják a felperes édesanyjának és a felek nagykorú gyermekeinek a tanúvallomásai is. Tény, hogy ezek a tanúk az alperessel megromlott kapcsolat miatt nem tekinthetőek érdektelennek. Tanúvallomásuk mégis mérlegelhető, mert összhangban áll az objektív okirati bizonyítékokkal. Azt pedig az alperes sem vitatta, hogy még akkor is a felpereshez és a gyermekekhez járt ebédelni, amikor az életközösséget átmenetileg megszakítva külön lakásba költöztek.
[41] A felperesnek azt az állítását, hogy az alperes az így megmaradt jövedelmét ingatlanok szerzésére fordította, közvetlenül és életszerű nyilatkozatával teljesen érdektelen tanú igazolta: a tanúvallomás szerint az alperes „állandóan ingatlanok után kajtat”. Az együttélés kezdetén ingatlan és egyéb vagyonnal nem rendelkező alperes tulajdonában az együttélés megszűnésekor négy belterületi és az alperes előadása szerint is legalább 60 000 000 forint értékű mezőgazdasági rendeltetésű ingatlan állt. Az alperes igazolt jövedelmét jelentő rokkantnyugdíjából és baleseti járadékából ezeket az ingatlanokat kizárólag úgy tudta megszerezni, hogy a család megélhetéséhez a felperes előadásának megfelelően nem járult hozzá. Ez közvetetten igazolja a felperes erre vonatkozó állítását.
[42] A Kúria csak utal arra, hogy a N. utcai ingatlan esetén a közös hasznosítási szándék kimutatható: a perben ugyan fel nem tárt okok miatt, de a felperesnek és a három gyermeknek ez az állandó lakcíme.
[43] A gazdálkodásnak ez a módja – a hivatkozott eseti döntéssel szemben – nem az azonos érdekérvényesítő képességgel rendelkező, egyenrangú felek kifejezett megállapodásán, szerződésén alapult. A gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben lévő és az alperes agresszív magatartásának is kitett felperes tudomásul vette, hogy rá hárul a család eltartásának terhe, az alperes pedig egyedül, a döntésekből őt kizárva befekteti az ennek eredményeként keletkezett megtakarításait is sajátjának tekinti, ekként kezeli az így keletkezett vagyonszaporulatot. Az alperes eljárása azonban nem járhat azzal, hogy ezt az általa kikényszerített helyzetet úgy értékelje a bíróság: a felek közös gazdálkodásának hiánya kizárja az élettársi kapcsolat megállapíthatóságát. Ez ahhoz a méltánytalan helyzethez vezetne, hogy a felperest a jogalap (élettársi kapcsolat) hiánya miatt az élettársi kapcsolathoz kötődő jogosítványok nem illetnék meg; nem lenne jogosult tartásra, lakáshasználatra és az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulatból nem részesedhetne; az teljes mértékben az alperest illetné meg.
[44] A másodfokú bíróság mérlegelése azért jogszabálysértő, mert e körülmények értékelése nélkül kizárólag azt vette figyelembe, hogy a gazdasági döntéseket csak az alperes hozta meg, a vagyonszaporulatot sajátjának tekintette és a felperes ezt az együttélés alatt elfogadta. A kialakult bírói gyakorlat szerint nem zárja ki a közös gazdálkodást és nincs döntő jelentősége annak sem, ha a gazdasági ügyek intézését az egyik fél vonta magához, nem tájékoztatta a másik felet a külön bankszámlán kezelt pénz összegéről, abból egyes ügyleteket a másik fél tudomása nélkül bonyolított le (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.21.286/2005/6.).
[45] A Ptk. az élettársi kapcsolatot mint kötelmi jogviszonyt a Kötelmi Jog szabályait tartalmazó Hatodik Könyvben rendezi, ugyanakkor vannak családjogi hatásai is, a családjog szabályait összefoglaló Negyedik Könyvben rendezett élettársi tartás és az adott ügy tárgya, az élettársak lakáshasználata. Ebből pedig az következik, hogy az élettársi kapcsolatnak a Családjogi Könyvben szabályozott hatásaira is kiterjednek a családjog önálló alapelvei: így a 4:4. §-ban foglalt alapvető rendező elv: a családi jogviszonyokat méltányosan és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve kell rendezni. Az alapelvbe ütközne, ha 28 évi együttélés és három gyermek felnevelése után az együttélés alatt szerzett közös lakásban az alperes önkénye miatt a gazdálkodásból kizárt felperest még használati jog sem illetné meg.
[46] A másodfokú bíróság a felek előadása és a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével, a régi Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésével állapította meg a felek gazdasági közösségének – és így élettársi kapcsolatának – hiányát, és utasította el erre tekintettel a felperes lakáshasználat rendezése iránti keresetét. A Kúria ezért a jogerős közbenső ítéletet a régi Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítélet élettársi kapcsolat fennállását és időtartamát megállapító rendelkezését helybenhagyta. A másodfokú bíróság jogi álláspontja miatt nem bírálta el az alperes lakáshasználat rendezése ellen előterjesztett fellebbezését, ezért ebben a körben a Kúria a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Kúria Pfv. II. 20.197/2020/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás