BK ÍH 2021/111.
BK ÍH 2021/111.
2021.12.01.
A terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, aki éveken keresztül logisztikai munkát végez a szervezetnek, melyhez a csoport tartozik, így megvalósítja a terrorizmus finanszírozását [Btk. 318. § (2) bekezdés].
Az elsőfokon eljárt törvényszék M. M. I. rendű és A. A. II. rendű vádlottakat egyezően bűnösnek mondta ki terrorizmus finanszírozása bűntettében [Btk. 318. § (2) bekezdés 2. fordulat]. Ezért mindkét vádlottat 2 év szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg. Megállapította, hogy a vádlottak a kiszabott szabadságvesztésből annak fele része letöltését követően bocsáthatóak feltételes szabadságra.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. rendű vádlott és védője felmentésért, míg a II. rendű vádlott és védője szintén felmentésért, a védők a büntetés enyhítéséért is fellebbezést jelentettek be.
A fellebbezések alaptalanok.
A megállapított tényállás lényege szerint az iráni állampolgár I. rendű vádlott kurd anyanyelvű, míg a II. rendű vádlott török állampolgár, szintén kurd anyanyelvű.
Az 1990-ben született II. rendű vádlott 2009-ben csatlakozott Törökországban, mint kurd nemzetiségű török állampolgár a Kurd Munkáspárt (röviden: PKK) nevű szervezethez, ahol harcokban nem vett részt, hanem szolgálata során az iraki hegyekben ruhát és élelmet szállított a Törökországban harcoló és a harcokból visszatérő PKK-tagoknak, -egységeknek. Később a szervezet döntése alapján 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol egy laktanyában lévő raktárban szintén logisztikai feladatokat látott el. A II. rendű vádlott ekkor már a PKK szíriai szervezete, az YPG kötelékében végezte a harcoló kurd katonák, egységek ruhával és élelemmel történő ellátását.
Az 1995-ben született I. rendű vádlottat, aki Iránban született kurd nemzetiségűként, 2010-ben kereste meg és szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitte őt Irakba, ahol harcokban nem vett részt. Feladatát az képezte, hogy a PKK egyenruhájában az iraki hegyekben állomásozva úgynevezett fogadócsoport tagjaként fogadja a törökországi harcokból visszatérő kurd katonákat, csapatokat, majd a női katonákat szállítsa, illetőleg nekik ruhát osszon. Az I. rendű vádlottat a PKK döntése értelmében 2014-ben szintén áthelyezték Szíriába, egy laktanyába, ahol ugyanazt a tevékenységet végezte, mint Irakban, akkor már a PKK szíriai szervezetének, az YPG-nek az egyenruháját viselve.
A vádlottak itt Szíriában ismerkedtek meg, majd közöttük érzelmi viszony alakult ki, azonban szolgálatukat külön-külön végezték. 2015 augusztusában határozták el, hogy nem szolgálnak tovább, mert új életet szeretnének kezdeni, és össze kívánnak házasodni. Ennek érdekében 2015. augusztus második felében külön-külön a szolgálatból elszöktek és Irakba mentek, arra figyelemmel, hogy a PKK szervezet folyamatosan azzal fenyegette tagjait, hogy amennyiben a szolgálattal felhagynak, akár halállal is járó retorzió vár rájuk. A vádlottak 2016-ban Irakban összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével Európába jutottak, több országon keresztül haladva. Végül Szerbiában tartózkodtak huzamosabb ideig, álneveket használva egy szerb menekülttáborban. Sikertelen illegális határátlépési kísérleteket követően 2017. december 6. napján a szerb-magyar határ tompai tranzitzónájába belépve mindketten menedékjog iránti kérelmet terjesztettek elő.
A fentiek alapján a vádlottak 2009., illetőleg 2010. évtől 2015 augusztusáig terrorszervezetnek minősülő szervezetek tagjai voltak, melyeknek tevékenységét logisztikai munkával, azaz ellátói, kísérői és szállítói tevékenységgel támogatták.
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2018 decemberében a II. rendű vádlott elismerés iránti kérelmét mind a menekültkénti, mind az oltalmazottkénti elismerés tekintetében elutasította, egyúttal megállapította, hogy az elismerést kérő és családja tekintetében a visszaküldés tilalma nem áll fenn, azzal, hogy a határozat kiterjed házastársára, az I. rendű vádlottra is. A hatóság a vádlottakat, tekintettel arra, hogy a törvényben meghatározott tartózkodási feltételeket nem teljesítik, az Európai Unió területéről a Török Köztársaság területére kiutasította.
Az I. rendű vádlott védője fellebbezése indokolásában hivatkozott arra, hogy a Btk. 20. § (1) bekezdése szerinti tévedés kapcsán azt kell vizsgálni, hogy az I. rendű vádlott tisztában lehetett-e azzal a ténnyel, hogy a PKK és az YPG politikai harcos fegyveres szervezet. Az elkövető tudattartalmát pedig abban az időpontban kell vizsgálni, amikor csatlakozott ehhez a csoporthoz. A védői álláspont szerint e vonatkozásban az I. rendű vádlott tekintetében kétséget kizáróan bizonyítható a ténybeli tévedés fennállása. Ugyancsak hivatkozott a védő a Btk. 19. § (1) bekezdése szerinti fenyegetésre mint büntethetőséget kizáró okra. Álláspontja szerint a fenyegetés akaratot bénító vagy hajlító volta nem szakkérdés, hanem bírói mérlegelési hatáskör.
Összességében véleménye szerint az I. r. vádlott vallomásából az állapítható meg, hogy az I. rendű vádlottat becsapták, így csatlakozásának önkéntessége megkérdőjelezhető. Rámutatott továbbá, hogy az elsőfokú bíróság maga is rögzítette, hogy a vádlottakat fenyegetés érte, mégsem adott magyarázatot arra, hogy az akaratot bénító fenyegetés helyett miért csupán az akaratot hajlító fenyegetést állapította meg. Így elsődlegesen tévedésre, másodlagosan fenyegetésre hivatkozva az I. rendű vádlott felmentését indítványozta.
A II. rendű vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában kifejtette, hogy a vádlottak cselekvősége tekintetében a bűncselekmény törvényi tényállási elemei is hiányoznak, a terrorizmus finanszírozása bűntettét nem követték el. Azzal ugyanis, hogy kényszer következtében az volt a munkájuk, hogy ruhákat, élelmiszert stb. kellett kiadni, elvinni meghatározott személyeknek, még nem követték el a Btk. 318. § (2) bekezdésébe foglalt bűncselekményt. A terrorista csoport egyéb módon történő támogatása, valamint anyagi eszköz szolgáltatása egy kívülről, csoporton kívül érkező támogatást feltételez. Ugyancsak hivatkozott a II. rendű vádlott esetében a tévedésre, illetőleg a fenyegetésre. Így elsődlegesen bűncselekmény hiányában, másodlagosan büntethetőséget kizáró okra visszavezethetően a II. rendű vádlott felmentését indítványozta, harmadlagosan pedig a büntetés enyhítését.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapíthatósága kapcsán több, egymáshoz sorrendben kapcsolódó konjunktív szempontot kellett vizsgálni, amelyek a következők:
Elsődlegesen vizsgálni kellett, hogy a magyar bíróságnak van-e joghatósága a vádlotti cselekmények elbírálásához. Ezen kérdéskört az ítélőtábla igenlően döntötte el. A Btk. 3. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja szerint a magyar büntetőtörvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekményre is, ha az a XIII. vagy XIV. Fejezetben meghatározott bűncselekmény vagy egyéb olyan bűncselekmény, amelynek üldözését törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés írja elő. Az idekötődő nemzetközi szerződés pedig az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló, Varsóban 2005. május 16. napján kelt egyezménye, mely Magyarországon a 2011. évi II. törvénnyel került kihirdetésre.
Vizsgálni kellett másodlagosan, hogy tényállásszerű-e a vádlottak cselekménye. Az ítélőtábla igenlően döntötte el ezen kérdést is. A Btk. 318. § (2) bekezdés 2. fordulatába ütköző terrorizmus finanszírozását az követi el, aki a terrorista csoport tevékenységét – az (1) bekezdéshez képest – egyéb módon támogatja. Ebből következően a törvény nem a terrorista csoporthoz való csatlakozást, hanem annak támogatását rendeli büntetni. Ilyen támogatásnak minősül a vádlottak azon tevékenysége is, hogy 2009., illetőleg 2010. évektől 2015 augusztusáig logisztikai munkával, azaz ellátói, kísérői és szállítói tevékenységgel támogatták a PKK, illetve az YPG nevű terrorista csoportok működését. A támogatói tevékenység – a II. rendű vádlott védője által felvetettekkel ellentétben – nem csupán kívülről, hanem a terrorista csoporton belülről is megvalósítható, tehát elkövető lehet adott esetben a terrorista csoport tagja is.
Foglalkozni kellett továbbá azzal, hogy a vádlottak esetében fennáll-e bármely büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok, különös figyelemmel a – védelem által hivatkozott – tévedésre, illetőleg a fenyegetésre.
E körben vizsgálni kellett a vádlottak elkövetéskori tudattartalmát. Szemben azonban az I. rendű vádlott védőjének álláspontjával, amely szerint ennek a tudattartalomnak a terrorszervezethez történő csatlakozáskor kellett fennállni, az ítélőtábla álláspontja szerint, az elkövetési magatartás folyamatosságára figyelemmel, a PKK-hoz történő csatlakozástól egészen az onnan 2015 augusztusában történ szökésükig folyamatában vizsgálandó volt a vádlotti tudattartalom, hiszen – a fentebb kifejtettek szerint – a büntetendő cselekmény nem terrorszervezethez való csatlakozás, hanem annak támogatása.
A másodfokú bíróság véleménye szerint a vádlottak fiatal életkoruk ellenére kurd nemzetiségűként nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, hogy a PKK, illetőleg annak bármely szervezete fegyveres harcot folytat a török fegyveres erőkkel szemben, így illegális szervezetnek minősül. Nyilvánvalóan tisztában voltak azzal is – már a csatlakozáskor, de különösen később, a terrorista csoportban eltöltött idő folyamán –, hogy az a szervezet, amelyhez csatlakoztak, illetve amelynek tevékenységét személyes közreműködésükkel segítik, a török államhatalmat irreguláris módon, fegyveres harcokkal, robbantásokkal támadja. Mindebből pedig az is következik, hogy a vádlottak az ítéleti tényállásban foglalt időtartam alatt tisztában voltak a PKK hétköznapi értelemben vett terrorista jellegével, illetőleg azzal, hogy logisztikai jellegű tevékenységükkel ennek a csoportnak a működését támogatják.
Ezzel összefüggésben az ítélőtábla rámutat arra, hogy a tévedés lehet ténybeli, valamint fennállhat a társadalomra veszélyesség tekintetében is. Ugyanakkor a fentebb kifejtettek okán a tévedés egyik fajtája sem állapítható meg a vádlottak javára büntethetőséget kizáró okként.
Mindenben osztotta továbbá az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által kifejtetteket a tekintetben is, hogy a vádlottakat akaratuk megtörésére alkalmas hatás nem érte, így a Btk. 19. § (1) bekezdése szerinti fenyegetés sem állapítható meg a javukra mint büntethetőséget kizáró ok.
Osztotta az ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját a tekintetben is, hogy a Btk. 19. § (2) bekezdése alapján a vádlottakat a fenyegetés korlátozta az akaratuk megfelelő megtartásában, tehát a tábor rövid időn belüli elhagyásában. Tényszerű ugyanis, hogy csatlakozásukat követően a PKK részéről általánosságban, majd távozási szándékuk bejelentését követően konkrétan is fenyegetés alatt álltak azáltal, hogy amennyiben a szolgálattal felhagynak vagy elszöknek, úgy őket vagy családjukat retorzió érheti, így akár ki is végezhetik őket. Ez a konkrét fenyegetés azonban nem volt olyan mértékű, amely miatt a vádlottak képtelenek lettek volna akaratuknak megfelelő magatartásra, hiszen többéves szolgálatuk után végül 2015 augusztusában a táborhelyről mégis elszöktek.
Összességében tehát az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenysége okszerű és logikus volt, amikor arra a megállapításra jutott, hogy az I. és II. rendű vádlottak megvalósították a terhükre megállapított bűncselekményt, és ezen okfejtést – a fenti kiegészítésekkel – az ítélőtábla maradéktalanul osztotta.
A helyesen értékelt bűnösségi körülmények mellett az elsőfokú bíróság arányos büntetést szabott ki, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf.III.463/2019.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás