• Tartalom

1124/2021. (III. 12.) Korm. határozat

1124/2021. (III. 12.) Korm. határozat

a Nemzeti Állatvédelmi Tanácsról

2022.09.30.

1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 10. § (1) bekezdése alapján az állatok védelmét és jólétét érintő kérdések megtárgyalása, az állatvédelem és állatjólét széles körű társadalmi, tudományos és szakmai megalapozása, valamint az állatvédelemhez, állatjóléthez fűződő érdekek közötti összhang megteremtése érdekében javaslattevő, véleményező, tanácsadói testületként létrehozza a Nemzeti Állatvédelmi Tanácsot (a továbbiakban: Tanács).

2. A Tanács az 1. pontban meghatározottak érdekében

a) terjeszti az állatvédelem, a vidék, az agrárium és az állatjólét szerepét, jelentőségét,

b) megtárgyalja az állatvédelmet, állatjólétet érintő időszerű kérdéseket,

c) véleményt nyilvánít az állatvédelmi, állatjóléti jogszabályok tervezetéről, az állatvédelemmel, állatjóléttel kapcsolatos kormányzati stratégiáról,

d) felméréseket, vizsgálatokat kezdeményez az állatvédelmi, állatjóléti jogszabályok gyakorlati megvalósulását illetően,

e) jogszabályalkotást vagy -módosítást kezdeményez,

f) ajánlásokat dolgoz ki az állatvédelem és állatjólét hatékonyabbá tételére,

g) javaslatokat tesz az állatvédelmi, állatjóléti oktatás és képzés folytatására,

h) részt vesz az állatvédelemmel, állatjóléttel kapcsolatos kormányzati kommunikációban,

i) nemzetközi kapcsolatokat épít más országok hasonló testületeivel.

3.1 A Tanács az elnökön, a társelnökön és a titkáron felül 12 tagból áll.

4.2 A Tanács elnöke – a Tanács szavazati joggal bíró tagjaként – az igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által felkért személy. A Tanács társelnöke – a Tanács szavazati joggal bíró tagjaként – az agrárminiszter által felkért személy. A Tanács titkára – a Tanács szavazati joggal bíró tagjaként – a miniszter által az általa vezetett minisztérium állományából kijelölt személy.

5. A Tanács szavazati joggal bíró tagjai:

a)3 a miniszter által kijelölt 2 fő,

b)4 az agrárminiszter által kijelölt 3 fő,

c) a kormányzati kommunikációért felelős miniszter által kijelölt 1 fő,

d) az országos rendőrfőkapitány által kijelölt 1 fő,

e) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kijelölt 1 fő,

f) a Magyar Állatorvosi Kamara által kijelölt 1 fő,

g) az Állatorvostudományi Egyetem által kijelölt 1 fő,

h) a Magyar Tudományos Akadémia által kijelölt 1 fő,

i) az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács által kijelölt 1 fő.

6. A Tanács ülésén tanácskozási joggal – a Tanács elnökének felkérése esetén – részt vesz

a) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vezetője által kijelölt 1 fő,

b) a Laborállat-tudományi Társaság képviseletében 1 fő,

c)5 a Magyar Állatkertek Szövetsége képviseletében 2 fő,

d) az Országos Magyar Vadászkamara képviseletében 1 fő,

e) az Eötvös Loránd Tudományegyetem képviseletében 1 fő,

f)6 a bejegyzett állatvédő szervezetek képviseletében 2 fő.

7. A Tanács tagjainak megbízatása 5 évre szól.

8. A Tanács elnökének, társelnökének, titkárának, 5. pont szerinti tagjának megbízatása megszűnik

a) a kijelölés, megbízás visszavonásával,

b) a tagsági megbízatásról való lemondással,

c) elhalálozással,

d) a kijelölés, megbízatás alapjául szolgáló jogviszony megszűnésével.

9. A Tanács évente két alkalommal ülésezik. A Tanács ülését a Tanács elnöke hívja össze. A Tanács ülései nem nyilvánosak. A Tanács ügyrendjét maga határozza meg.

10. A Tanács minden szavazati joggal bíró tagját egy szavazat illeti meg. A Tanács a döntéseit szavazattöbbséggel hozza meg. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

11. A Tanács működésével kapcsolatos titkársági feladatokat és a Tanács működésének feltételeit a miniszter által vezetett minisztérium biztosítja.

12. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

13.7

14. Az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács tagjainak megbízatása megszűnik.

15. A Tanács elnökét, társelnökét, titkárát és az 5. pont a) alpontja szerinti tagját a miniszter kéri fel, az 5. pont b)–i) alpontja szerinti szervezetek vezetőit a miniszter hívja fel a Tanács tagjának kijelölése érdekében, úgy, hogy a Tanács alakuló ülése 2021. április 15-ig megvalósuljon.

1

A 3. pont az 1465/2022. (IX. 29.) Korm. határozat 3. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 4. pont az 1465/2022. (IX. 29.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

Az 5. pont a) pont nyitó szövegrésze az 1465/2022. (IX. 29.) Korm. határozat 3. pont b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. pont b) alpontja a az 1465/2022. (IX. 29.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

5

A 6. pont c) pontja az 1465/2022. (IX. 29.) Korm. határozat 3. pont c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. pont f) pontja az 1465/2022. (IX. 29.) Korm. határozat 3. pont d) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 13. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére