• Tartalom

1179/2021. (IV. 14.) Korm. határozat

1179/2021. (IV. 14.) Korm. határozat

a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatási program bővítéséről és az előirányzat rendelkezésre álló keretösszegének megemeléséről

2021.04.14.

A Kormány

1. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az Európai Bizottságnak az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi COVID-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából szóló bizottsági közleménye alapján gondoskodjon a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásról szóló 7/2020. (IV. 16.) KKM rendelet módosításáról, és újítsa meg a támogatás nyújtásának feltételeit, abból a célból, hogy az új támogatás a vállalatokat a termelékenység hosszútávú növelésére ösztönözze;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: az Európai Bizottság SA.56926 (2020/N) sz. döntésének módosítását követően azonnal

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával – az 1. pontban meghatározott cél érdekében gondoskodjon a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 7. Gazdaságvédelmet szolgáló külügyi fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 4. A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás jogcímcsoport javára, a jelenlegi keretösszegen felül további 30 000 000 000 forintnak a támogatási igények felmerülésének megfelelő ütemezésben történő többletforrás biztosításáról, amelyek tartalmazzák a lebonyolítás költségeit is.

Felelős: pénzügyminiszter

külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: a felmerülés ütemében

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére