PK ÍH 2021/119.
PK ÍH 2021/119.
2021.12.01.
I. Ha a peres eljárások, ügyészségi és közigazgatási hatósági eljárások ügycsoportra vonatkozóan gondnokság alá helyezett személy perindításaihoz a gondnok nem járul hozzá, ezzel nem sérül a gondnokolt önrendelkezési joga. A gondnok jogosult megítélni és eldönteni – a gondnokolt érdeke szerint –, hogy támogatja-e az igény érvényesítését vagy sem [Ptk. 2:20. §].
II. Ha a fél törvényes képviselője az eljárásban nem jelenti be a közte és az általa képviselt fél közötti érdekellentétet, ez önmagában még nem jelenti a felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogának a megsértését, ahhoz az szükséges, hogy a törvényes képviselő kifejezetten a képviselt személyiségének lényegét alkotó valamely tulajdonsága miatt ne tartsa be az eljárási szabályokat [Ptk. 2:42. § (1), (2) bekezdés].
A járásbíróság ítéletével cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte a felperest a peres eljárások, az ügyészségi és közigazgatási hatósági eljárások indítása és vitele ügycsoport vonatkozásában. Az ítélet indokolása szerint a felperes kóros perindítási szándéka indokolta jogvédelmét.
Az ítélet elleni felperesi fellebbezés folytán eljárt törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria ítéletével hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően, és a keresetet elutasította.
A felperes gondnokául a jogerős ítéletet követően az alperest mint a kormányhivatal megbízási jogviszonyban álló hivatásos gondnokát rendelték ki, aki a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet közléséig volt a felperes törvényes képviselője.
Az alperes törvényes képviselői minőségében egyrészt 7, közvetlenül a közigazgatási ügyben eljáró bíróságon indított perben és nemperes eljárásban – amelyek közül két eljárásban az ellenérdekű fél a kormányhivatal volt -; másrészt 4, a kormányhivatal járási hivatalának mint ingatlanügyi hatóságnak ügyében, majd azokat követően a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságon a kormányhivatallal szemben indult nemperes eljárásokban nem járult hozzá a felperes kérelmeihez/perindításaihoz.
A felperes kereseti kérelmében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette az emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát, továbbá emiatt sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Hivatkozása szerint az alperes azzal sértette meg személyiségi jogát, hogy nem adta hozzájárulását a kérelmeihez, továbbá azzal is, hogy nem kérte kizárását azon ügyekben, amelyekben a kormányhivatal volt az ellenérdekű fél.
Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Előadása szerint azon ügyekben kezdeményezte eseti gondnok kirendelését, ahol úgy ítélte meg, hogy alapos lehet a felperes kérelme.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével elutasította a keresetet.
Az ítélet indokolásában a személyiségi jogok védelme köréből idézte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. §-ának (1) és (2) bekezdéseit a 2:51. § (1) bekezdésének a) pontját, 2:52. §-ának (1) bekezdését és 2:53. §-át, míg az emberi méltósághoz való jog tartalmával összefüggésben az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában foglaltakat. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes jogosultsága volt megítélni és eldönteni, hogy a gondnokolt érdeke szerint támogatja-e az igény érvényesítését vagy sem. Azzal, hogy a kóros perindítási szándéka miatt cselekvőképességében korlátozott felperes igényérvényesítéséhez nem adta hozzájárulását, nem követett el jogellenes magatartást, nem sértette a felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.
Mivel személyiségi jogsértés nem állapítható meg az alperes terhére, nem találta alaposnak sem a felróhatóságtól független szankció, sem a sérelemdíj iránti kereseti kérelmeket.
Vizsgálta azt is, hogy megalapozza-e a személyiségi jogsértést, hogy az alperes nem jelentett be érdekellentétet, és nem kérte kizárását azokban az ügyekben, amelyekben a kormányhivatal érintett volt. Idézte a Ptk. 6:20. §-ának (1) bekezdését, amely szerint a gyámhatóság eseti gondnokot rendel, ha a gondnok jogszabály vagy a gyámhatóság rendelkezése folytán, érdekellentét vagy más tényleges akadály miatt nem járhat el.
A kormányhivatal volt egyes eljárásokban az ellenérdekű fél, amellyel az alperes megbízási jogviszonyban állt. A felperes érvelése annyiban alapos, hogy az alperes mint hivatásos gondnok érdekellentét miatt nem járhatott volna el ezekben az ügyekben. A Ptk. gondnok feladatait, jogait és kötelezettségeit meghatározó 2:34. és 2:35. §-ai nem nevesítik a gondnok ilyen tárgyú bejelentési kötelezettségét, másrészt mindig az ügyben eljáró hatóság/bíróság kompetenciájába tartozik annak megítélése, hogy a képviselő érdekellentét miatt eljárhat-e. Ebben az esetben nem a hivatásos gondnok feladata a kizárás bejelentése, hanem az eljáró hatóság feladata – amennyiben tudomása van az érdekellentét fennállásáról – intézkedni eseti gondnok kirendelése iránt. Ezért jogellenes magatartás ez okból sem állapítható meg az alperes terhére.
Nyomatékosította ugyanakkor azt is, hogy az eljárási szabályok megsértése nem alapoz meg személyiségi jogsértést, következésképpen egy esetleges mulasztás nem lehet alkalmas a felperes emberi méltósághoz fűződő jogának megsértésére sem.
A felperes terjesztett elő fellebbezést az ítélettel szemben, elsődlegesen kérte az ítélet megváltoztatását akként, hogy a bíróság adjon helyt a kereseti kérelmének, másodlagosan kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, és a bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) számos eljárási rendelkezését, így a tényállás hiányos, nem megfelelő az iratismertetés, az indokolási kötelezettségét sem teljesítette, megalapozatlan következtetést vont le, az értékelést nem megfelelően végezte el, egyes körülményeket, tényeket tévesen, másokat egyáltalán nem értékelt, így az értékelés okszerűtlen, az ügyet nem vizsgálta ki, téves jogi álláspontra helyezkedett. Kifejtette, hogy a gondnok nem az érdekeinek megfelelően járt el. Jogellenes, hogy az alperes nem jelentette be, hogy érdekellentét miatt nem járhat el a kormányhivatal elleni eljárásokban, így nem megfelelően értékelte az elsőfokú bíróság, hogy az alperest ne terhelte volna mulasztás.
Az alperes nem terjesztett elő fellebbezési ellenkérelmet.
A fellebbezést az ítélőtábla megalapozatlannak találta.
Az elsőfokú bíróság az ügy érdemi eldöntéséhez szükséges tényállást feltárta, ehhez lefolytatta a kellő bizonyítást, és okszerű következtetésre jutott a kereseti kérelem megalapozatlanságát illetően. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásával nagyobbrészt egyetértett.
Az elsőfokú bíróság a perben bizonyításra szoruló tények körében kellő részletességű tájékoztatást adott, amely félreérthetetlenül rögzítette, hogy a személyiségi jogsértést megalapozó jogellenes magatartás bizonyításának kötelezettsége a felperest terhelte. Emellett az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a felek nyilatkozatai és a felperes indítványaira beszerzett iratok ismeretében alapvetően jogkérdésben kellett állást foglalni.
A fellebbezés megalapozatlan volt abban a vonatkozásban (de nem is részletezte), hogy az elsőfokú bíróság által megállapított, az ügy érdemi elbírálásához szükséges tényállás hiányos volt, illetőleg az „ismertetés” nem megfelelő, az indokolás hiányos. Az ugyanis, hogy a felperes nem ért egyet az elsőfokú bíróság által megállapítottakkal és az ítélet indokolásával, önmagában nem jelenti, hogy az elsőfokú bíróság nem teljesítette tényállástisztázási és indokolási kötelezettségeit.
A felperes gondnokság alá helyezéséről rendelkező jogerős ítélet lényegét képezte, hogy a felperes bírósági, ügyészségi, hatósági ügyei viteléhez szükséges belátási képessége nem megtartott, ezért szorul a gondnokság nyújtotta jogvédelemre.
Bár az önrendelkezési jog mint az általános cselekvési szabadsághoz való jog az egyén autonómiájának védelmére szolgál, és általában mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hogy jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva álló, és alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési utat igénybe veszi-e [1/1994. (I. 7.) AB határozat], a felperes a perbeli időszakban gondnokság alatt állt. A Ptk. 2:20. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig ez az önrendelkezési jog nem kizárólagosan, hanem az alperessel mint gondnokával együtt illette meg. A gondnok kirendelésének oka egyebek mellett éppen az, hogy a gondnokolt belátási képességének nagymértékű csökkenése miatt saját ügyeiben nem tudja képviselni a saját érdekeit. A gondnok jogosult megítélni és eldönteni – a gondnokolt érdeke szerint –, hogy él-e a jogorvoslati lehetőséggel vagy sem (KGD 2018.10.). Az alperes pedig helytállóan érvelt azzal, hogy a felperesnek a gondnokság alá helyezésről rendelkező ítéletből ismert státusza alapján járt el.
Ezért önmagában az, hogy az alperes nem értett egyet a felperessel, és ezért egyes kérelmeit elutasították, a felperes személyiségi jogát kifejezetten támadó magatartás hiányában nem teremti meg az emberi méltósághoz való jog sérelmét.
Nem alapozta meg sem az emberi méltósághoz való jog megsértésének megállapítását, sem a felperes sérelemdíj iránti igényét a felperes által hivatkozott érdekellentét és az az ebből eredő alperesi mulasztás sem. Nem volt ugyanis jelentősége az ügy elbírálása szempontjából annak, hogy az alperes mint hivatásos gondnok és a felperes között állt-e fenn érdekellentét a kormányhivatallal szemben indított ügyekben, illetve volt-e az alperesnek mint hivatásos gondnoknak az érdekellentétből eredő kötelezettsége. Az elsőfokú ítélet helytálló indoka szerint az alperes mint gondnok a felperes által állított jogszabálysértése önmagában nem jelenti a személyiségi jogok megsértését. Ahhoz többlettényállási elemként szükséges lett volna, hogy az alperes kifejezetten a felperes személyiségének lényegét alkotó valamely tulajdonsága miatt ne tartsa be az eljárási szabályokat, és mulasztása miatt az adott ügy lényeges tárgyi súlya miatt esett sérelem a felperes emberi méltósághoz való jogában. A felperes az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos felhívására úgy nyilatkozott, hogy az emberi méltóságában esett sérelem amiatt következett be, hogy az alperes nem az előzetes jognyilatkozat szerint, illetőleg egyes ügyekben ellenérdekűként járt el, de a személyiségi jog megsértésének megállapításához szükséges többlettényállási elemet a felperes sem állított, és az a peranyagból sem állapítható meg.
A kifejtett okokra tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolását részben kiegészítve, részben megváltoztatva helybenhagyta az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét az 1952. évi Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján.
(Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.101/2021/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás