PK ÍH 2021/121.
PK ÍH 2021/121.
2021.12.01.
A magánjogi jogellenesség nem azonos a jogszabálysértéssel, a bírósági jogsértéssel. A magánjogi jogellenesség magából a károkozásból következik, következésképpen a bíróság jogszabálysértő határozata vagy mulasztása csak akkor jogellenes a polgári jogi felelősség szempontjából, ha az okozta a felperes által állított kár bekövetkeztét. Ha a magatartás (tevékenység vagy mulasztás) jogellenessége megállapítható, a felróhatóság alóli kimentés körében kell értékelni, hogy a bíróság részéről történt-e kirívóan súlyos jogalkalmazási, jogértelmezési tévedés, mivel a jogalkalmazó hatóságok munkájának jellegével általában együtt járó jogszabály-alkalmazási és jogszabály-értelmezési tévedések nem minősülnek felróhatónak [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:518-6:520. §, 6:548-6:549. §].
A felperes a B.-i Járásbíróság előtt keresetet terjesztett elő – mások mellett – a volt élettársával szemben szerződés hatálytalanságának, érvénytelenségének és ingatlan tulajdonjogának a megállapítása iránt. A B.-i Járásbíróság ügyelosztásra jogosult vezetője eljáró bíróként a beavatkozót jelölte ki.
A felperes a beavatkozóval szemben kizárási kérelmet nyújtott be arra hivatkozva, hogy a volt élettársa – elmondása szerint – a beavatkozóval többször beszélt telefonon és személyesen. A B.-i Járásbíróság a felperes kizárás iránti kérelmét elutasította.
A felperes által kezdeményezett perben meghozott eljárást befejező határozat kétszeri hatályon kívül helyezését követően a felperes a beavatkozóval és a B.-i Járásbírósággal szemben újabb kizárás iránti kérelmet terjesztett elő. Előadta, a beavatkozó elfogultságát megalapozza, hogy határozatát két alkalommal helyezték hatályon kívül, továbbá hogy ellene okirathamisítás miatt feljelentést tett, valamint hogy a volt élettársa a beavatkozóval többször beszélt telefonon. A járásbíróság kizárását arra tekintettel kérte, hogy a perben ellenérdekű félként részt vevő volt élettársának újabb élettársa dr. M. T. b.-i ügyvéd, és a járásbíróság több olyan ügyben maga kérte a kizárását, amelyben félként b.-i ügyvéd volt érintett.
A beavatkozó a kizárásához hozzájárult, a B.-i Járásbíróság bírái pedig – egy bíró kivételével – úgy nyilatkoztak, nem elfogultak az ügyben.
A K.-i Törvényszék a B.-i Járásbíróság egészének kizárását megtagadta, majd a B.-i Járásbíróság ügyelosztásra jogosult vezetője más bírót jelölt ki az eljárásra.
A felperes dr. M. T. ügyvéddel szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett az illetékes ügyvédi kamaránál, amely eljárással kapcsolatban 110 000 forint összegű költsége merült fel.
A felperes dr. V. I. ügyvédhez fordult az alperessel szemben érvényesíteni kívánt kártérítési igényével összefüggésben, aki részére jogi tanácsot nyújtott, és segített neki különböző okiratok elkészítésében és előterjesztésében, majd munkadíjáról 120 000 forint összegű számlát állított ki.
A felperes kártérítési követelésének intézése kapcsán kétszer járt K.-n, utazásával alkalmanként 10 000 forint költsége merült fel.
A felperes keresetében 250 000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest kártérítés jogcímén. Előadta, az általa mások mellett a volt élettársával szemben kezdeményezett perben a B.-i Járásbíróságon elfogult bíró járt el, mivel vele szemben feljelentést tett, a tárgyaláson bírósághoz nem méltó hangnemet használt, határozatát a másodfokú bíróság két alkalommal hatályon kívül helyezte, és a per alperesével annak elmondása szerint többször beszélt. Állította, a perben a beavatkozó az ügyelosztási rend alapján el sem járhatott volna. Kifogásolta továbbá, hogy az alperes nem vette figyelembe azt a közismert tényt sem, hogy a per egyik alperesének élettársa b.-i ügyvéd. Álláspontja szerint kára következett be azzal, hogy a B.-i Járásbíróság időben nem észlelte, az általa kezdeményezett perben a beavatkozó nem járhat el, mivel az emiatt kezdeményezett fegyelmi eljárással és igénybe vett ügyvédi segítséggel, továbbá az ezekkel összefüggő utazásaival a követelt összegű költségei merültek fel.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Hivatkozott arra, a B.-i Járásbíróság eljárása nem volt jogellenes, az ugyanis nem tekinthető köztudomású ténynek, hogy egy b.-i ügyvédnek ki az élettársa. Érvelése szerint a kártérítési felelősség Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:548. § (1) bekezdésében meghatározott feltétele sem áll fenn, mivel ha kizárt bíró vesz részt az elsőfokú eljárásban, az az elsőfokú bíróság határozatának a hatályon kívül helyezésére ad alapot. Utalt arra, az okozati összefüggés sem állapítható meg, a felperes által kárként megjelölt költségek ugyanis nem az állított jogsértő magatartás miatt merültek fel.
A beavatkozó ellenkérelme ugyancsak a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a felperes nem bizonyította, hogy az általa megjelölt alperesi magatartással okozati összefüggésben kár érte, mint ahogyan azt sem, hogy az alperes magatartása felróható lenne. Rámutatott, a felperes a rendes jogorvoslati lehetőségeket nem merítette ki, mivel az az eljárás, amelyben az elfogultsági kifogását előterjesztette, még jogerősen nem fejeződött be, így ez is kizárja az alperesi felelősség megállapíthatóságát.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak keresete szerinti megváltoztatását, másodlagosan hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet bevezető részében a beavatkozót ügyvédként tüntette fel. Változatlanul fenntartotta azt az álláspontját, miszerint jogellenes magatartás az alperes, illetve járásbírósága részéről, hogy kizárási indítványai elutasításra kerültek. Megítélése szerint önmagában az ügy elhúzódása is jogsértő, azonban az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy indokoltak voltak-e a hosszú tárgyalási időközök, és a beavatkozó egyéb pervezetési intézkedései. Hangsúlyozta, a kizárási kérelmei elutasításához kapcsolódó rendes jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. Kifogásolta, az elsőfokú bíróság nem szerezte be a B.-i Járásbíróságon indult ügy iratait, amelyekből megállapítható lett volna, hogy hány alkalommal nyújtott be elfogultsági kifogást, és azt milyen okok alapján utasították el, továbbá, hogy több alkalommal született olyan határozat, amelyet a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezett.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult annak helyes indokaira való figyelemmel. Utalt arra, a felperesnek kellett volna csatolni a kizárás kérdéskörét érintő bírósági határozatokat, illetve azokat az esetleges további bírósági döntéseket, amelyeknek jelentősége van a kártérítési igénye szempontjából. Kiemelte, az ügy elhúzódásához vezető okok nem vizsgálhatók, mivel erre vonatkozóan a felperesnek kereseti kérelme nem volt.
A beavatkozó fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A fellebbezés alaptalan.
Az ítélőtábla annyiban egyetért a fellebbezésben írtakkal, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet bevezető részében a beavatkozó neve után tévesen tüntette fel az ügyvédi minőséget. Az iratokból egyértelműen megállapítható ugyanis, hogy a beavatkozó az ügyben nem jogi képviselőként járt el, a foglalkozása jelenleg nem ügyvéd, és a perbeli időszakban sem volt az, emellett az ítéletben a foglalkozást a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel nem is kell feltüntetni. Ezért az ítélőtábla a Pp. 352. § (1) bekezdése és a 353. §-a alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező részben írtak szerint kijavította.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszik, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik.
Ennek megfelelően a felülbírálat keretében az ítélőtábla egyrészt a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkörben eljárva vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság az okirati bizonyítás mellőzésével sértett-e eljárási szabályt, másrészt a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva azt, hogy helyesen jutott-e az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, miszerint az alperes kártérítés megfizetésére nem köteles.
Ahogyan azt az elsőfokú bíróság is helyesen kifejtette, az ügyben a bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére irányadó jogszabályi feltételek megvalósulását kellett vizsgálni, miután az alperes járásbírósága előtt folyamatban volt perben kifejtett tevékenységgel összefüggésben állította kárának bekövetkeztét a felperes.
A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősségre a Ptk. 6:549. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait – azaz a Ptk. 6:519. §-ában és 6:548. § (1) bekezdésében foglaltakat – kell megfelelően alkalmazni. Eszerint a kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kár a bíróság jogellenes és felróható tevékenységével vagy mulasztásával okozati összefüggésben keletkezett, és rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható.
Lényeges, e jogszabályi rendelkezés alapján polgári jogilag nem minden, az adott ágazatra vonatkozó jogszabályi előírást sértő magatartás jogellenes, hanem ezek közül csak az, amelyik kárt is okoz. A törvény a jogellenes károkozást tiltja (Ptk. 6:518. §), kártérítési felelősség a jogellenes károkozáshoz kapcsolódik (Ptk. 6:519. §). Polgári jogi értelemben minden kárt okozó magatartás jogellenes, kivéve, ha a károkozó magatartás jogellenességét kizáró ok áll fenn (Ptk. 6:520. §). A magánjogi jogellenesség ezért nem azonos a jogszabálysértéssel, a bírósági jogsértéssel. A magánjogi jogellenesség magából a károkozásból következik, mert a magatartás a károkozás általános tilalmába ütközik (Kúria Pfv.III.20.775/2020/4.).
Következésképpen az alperes magatartása csak akkor jogellenes polgári jogi értelemben véve, ha az okozta a felperes által állított kár bekövetkeztét. Amennyiben a magatartás (tevékenység vagy mulasztás) jogellenessége megállapítható, a felróhatóság alóli kimentés körében kell értékelni, hogy történt-e kirívóan súlyos jogalkalmazási, jogértelmezési tévedés, mivel a jogalkalmazó hatóságok munkájának jellegével általában együtt járó jogszabály-alkalmazási és jogszabály-értelmezési tévedések nem minősülnek felróhatónak (BDT 2004.1042, BH 2018.141, Kúria Pfv.II.21.327/2019/6.).
Ezért elsőként azt kellett vizsgálni, hogy a felperes által sérelmezett alperesi magatartással összefüggésben állnak-e a hivatkozott költségei, amelyek felmerültét egyébként az alperes nem vitatta.
A felperes az elsőfokú eljárásban a bíróság felhívására az okozati összefüggés kapcsán jogsértő magatartásként kifejezetten azt jelölte meg, a B.-i Járásbíróságnak észlelnie kellett volna, hogy az általa indított perben a beavatkozó nem járhat el, állította, költségei ennek elmulasztása miatt merültek fel. Nem hivatkozott a költségei keletkezése indokaként hosszú tárgyalási időközökre, a beavatkozó – fellebbezésében pontosan nem is meghatározott – pervezetési intézkedéseire, ezért azokat az elsőfokú bíróságnak nem kellett vizsgálnia. Ezek a másodfokú eljárásban sem vehetők figyelembe, mivel nem állnak fenn az új tény fellebbezésbeli állításának a Pp. 373. § (2) bekezdésében előírt jogszabályi feltételei. A felperes ugyanis a kárigénye alapjául szolgáló peres eljárásban részt vett, az eljárásban történtekről tudnia kellett, így a fellebbezésében tett tényállításait már az elsőfokú eljárásban előadhatta volna, nem is hivatkozott arra, hogy önhibáján kívüli okból nem tudta ezt megtenni. Emellett – az alábbiakban kifejtendőkre figyelemmel – ezeknek az új tényeknek az elbírálása sem eredményezhetett volna a felperesre nézve kedvezőbb ítéletet.
A felperes kárát egyrészt az alperessel szemben indítani kívánt kártérítési eljárással összefüggésben felmerült ügyvédi költségben jelölte meg. A károkozó terhére felszámíthatók a kártérítési igény érvényesítésével kapcsolatos költségek is. Ezen a címen azonban csak azok a költségek érvényesíthetők, amelyek a perköltségben nem térülnek meg. A felperes által állított költség kifejezetten az alperes járásbíróságának eljárására alapított kártérítési igény bírósági úton való érvényesítéséhez kapcsolódik, a felperes előadása szerint ennek érdekében merült fel a jelen pert megelőzően. Az ilyen költség a Pp. 80. §-a értelmében perköltségnek minősül, az a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján a perben ekként érvényesíthető, az tehát önmagában nem kár.
A felperes kárként jelölte meg a dr. M. T. ügyvéd elleni fegyelmi eljárásban felmerült költségeit is. A perfelvételi tárgyaláson ugyanakkor azt adta elő, hogy az ügyvéddel szembeni fegyelmi eljárás más peres eljárással összefüggésben indult (12. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldal 3. bekezdés). Ezért a fegyelmi eljárás miatti költség a jelen ügy alapjául hivatkozott peres eljárással nincs okozati összefüggésben, az alperes járásbíróságának eljárása e költség vonatkozásában jogellenes nem lehet.
A felperes állította továbbá, hogy az alperes járásbíróságának általa kifogásolt mulasztása következtében két alkalommal K.-n történő megjelenése miatt merült fel útiköltsége. Ennek kapcsán azonban további tényelőadást az elsőfokú bíróság erre is vonatkozó felhívása (2. sorszámú végzés) ellenére sem perfelvételi iratban, sem a perfelvételi tárgyaláson nem tett, valamint fellebbezésében sem fejtette ki, hogy a K.-ra való utazások pontosan miként állnának összefüggésben az alperes sérelmezett eljárásával. Önmagában pedig abból az általános felperesi tényelőadásból, miszerint kétszer jelent meg K.-n az alperes járásbíróságának eljárása miatt, nem állapítható meg a hivatkozott alperesi magatartás és az utazási költség közötti okozati összefüggés, így az alperesi magatartás jogellenessége sem.
A keresetben érvényesített igények esetében tehát a kártérítés egyes konjunktív feltételei (a jogellenes magatartás, a kár és az okozati összefüggés) hiányoznak, ezért az alperes kártérítési felelőssége nem áll fenn. Nem kellett így vizsgálni a bírósági jogkörben okozott kártérítés további feltételeit, így azt, hogy az alperes járásbírósága részéről történt-e kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedés, és hogy a kár rendes jogorvoslattal elhárítható volt-e.
Miután a jogvita a fentiek szerint a rendelkezésre álló adatok és a felek egymás által nem vitatott nyilatkozatai alapján elbírálható volt, nem volt szükséges a felperes által a B.-i Járásbíróságon kezdeményezett per iratainak beszerzése, azt az elsőfokú bíróság helyesen mellőzte.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.172/2021/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás