PK ÍH 2021/128.
PK ÍH 2021/128.
2021.12.01.
A félnek új tény állítására akkor van lehetősége, ha az új tényről önhibán kívül utóbb szerzett tudomást. Később bekövetkező tény esetén az „önhiba” nem értelmezhető, a fél a később bekövetkező új tényre akkor is hivatkozhat, ha az saját magatartása eredményeként következett be [2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 341. § (2) bekezdés, 373. § (2) bekezdés, 381. §].
A peres felek között 2017. június 16. napján vállalkozási szerződés jött létre, mely szerződésben az alperes mint megrendelő megrendelte a felperestől mint vállalkozótól 1 db teljesen automatikus, EKB, EKB-SF és VF típusú alumínium szabályozóházak megmunkálására szolgáló gyártóegység (gyártósor) gyártását, az alperes székhelyére történő telepítését, beüzemelését (próbaüzemét), a kezeléséhez szükséges ismeretek oktatási formában történő átadását az alperes részére. A telepítés, átadás-átvétel és a próbaüzem megkezdésének határideje 2017. augusztus 18. napja volt, a szerződés szerint a próbaüzem időszakán az átadás-átvételt követő 4 hónapot kellett érteni. A felek 477 549 euró + áfa vállalkozói díjat kötöttek ki azzal, hogy a felperes a vállalkozói díj 30%-ának megfelelő összegről bankgarancia bemutatása ellenében a szerződés aláírása után jogosult benyújtani az első részszámlát, a második részszámláját pedig – szintén bankgarancia ellenében – a vállalkozói díj 60%-ának megfelelő összegről a gyártósor átadás-átvétele után, 15 napos fizetési határidővel. A szerződés szerint fennmaradó 10% vállalkozói díj – garanciális visszatartás miatt – a garanciális idő lejárta után kerül kifizetésre, azonban ez bankgaranciával kiváltható, és ez esetben kifizethető a sikeres átadás-átvételt követően.
A felek 2017. augusztus 16. napján a gyártósor telepítésének, átadás-átvételének és a próbaüzem megkezdésének határidejét 2018. január 31. napjára módosították. A felperesnek a második részszámlában felszámított 60%-os mértékű vállalkozási díj kifizetése előtt, 2018. június 30. napjáig kellett bankgaranciát átadnia.
A peres felek a vállalkozási szerződés megkötésével egyidejűleg, ugyanazon a napon karbantartási szerződést is kötöttek, mely szerződés a próbaüzem során észlelt, a felek által együttesen felvett jegyzékbe foglalt hibák javítására és a jótállási időszakban elvégzendő szervizelési és karbantartási munkákra irányult. A karbantartási szerződés 5.2. pontja szerint a jegyzékben foglalt hibák kijavítására, és a kijavított gyártósor újbóli leszállítására a felperes 2018. január 12. napjáig, a szükséges oktatás elvégzésére 2018. január 2. és 12. napja között, az ismételt próbaüzem elvégzésére szintén 2018. január 2. és január 12. napja között volt köteles. A szerződés 5.3. pontjában a felek úgy állapodtak meg, hogy az alperes kizárólag abban az esetben jogosult a vállalkozási szerződéstől elállni, és ezáltal a vállalkozói bankgarancia lehívását kezdeményezni, amennyiben a felperes 2018. február 27. napjáig sem szállítja le a vállalkozási szerződés 1. számú melléklete szerinti specifikációnak megfelelő gyártósort. A 3.2. pont szerint az alperes jogosult az ismételt szállítási határidők felperes önhibájából eredő be nem tartása esetén a felperestől kötbért követelni 2018. január 12. napjától, amelynek nagysága minden megkezdett naptári nap után a vállalkozási szerződésben foglalt vállalkozói díj 0,3 százalékáig terjedhet.
A karbantartási szerződést a felek 2017. augusztus 16. és 2018. január 10. napján módosították. A 2018. január 10. napján kelt módosítás szerint a gyártósor ismételt leszállítására 2018. április 9. napjáig, üzemre kész állapotának biztosítására 2018. április 20. napjáig, az oktatásra 2018. február 26. és április 20. között, az ismételt próbaüzemre 2018. március 30. és április 30. között, az ismételt átadás-átvételre 2018. április 30. napjáig volt köteles a felperes. A módosított 5.3. pont értelmében a vállalkozási szerződéstől való elállás, és ezáltal a vállalkozói bankgarancia lehívásának kezdeményezése akkor illeti meg az alperest, ha a felperes 2018. április 30. napjáig nem adja át szerződésszerűen a gyártósort. A módosított 3.2. pont alapján a kötbérfizetési kötelezettség kezdő időpontja 2018. február 21. napja volt. A felek a vállalkozói díj naponkénti 0,3 százalékáig terjedő kötbér mértékét a vállalkozói díj 14%-ában maximálták.
A felperes a D. B. útján 2017. augusztus 11. napján a teljes szerződéses összeg 30%-ának megfelelő, 181 946 euró erejéig előleg-visszafizetési garanciát, 2018. február 12. napján pedig a teljes szerződéses összeg 60%-ának megfelelő, 363 892 euró erejéig teljesítési garanciát, 2018. február 8. napján a teljes szerződéses összeg 10%-ának megfelelő, 60 648 euró erejéig szavatossági/jótállási garanciát nyújtott az alperesnek.
A felperes a gyártósort 2018. február 21. napján az alperes n.-i telephelyére leszállította, üzembe helyezte, majd az átadás-átvételt követően, a felek által rögzített hibák, észrevételek miatt, javítás végett a telephelyére visszaszállította, és azt – az alperes részvételével történt tesztüzemet követően – 2018. május 4. napján szállította le ismét az alperes telephelyére. Az ismételt beüzemelés 2018. május 14-16. napján történt meg, a próbaüzem 2018. május 21. napján kezdődött.
Az alperes 2018. július 31. napján közölte a felperessel, hogy a gyártósor rendeltetésszerű használatra való alkalmatlansága okából, a megrendelői felé vállalt szállítás elmaradása miatti bevételkiesés fedezésére a bankgarancia részeként lehív 350 000 eurót. 2018. augusztus 6. napján újabb 350 000 eurót, 2018. december 19. napján pedig további 181 946 eurót hívott le a bankgaranciából a szerződés felperes általi teljesítésének elmaradására – folyamatosan fennálló késedelmére – hivatkozva. A bank 2018. augusztus 15. napján, illetve 2019. január 4. napján átutalta az igényelt összegeket az alperesnek. Az utalásokkal együtt az első alkalommal 525 euró, a második alkalommal 272,92 euró igénybevételi díjat, valamint a második esetben 18,68 euró külső költséget is felszámított a felperesnek.
A felperes keresetében szerződésszegéssel okozott kár megtérítése jogcímén 532 762,6 euró és ezen összegből 350 525 euró után 2018. augusztus 15. napjától a kifizetés napjáig, 182 237,6 euró után pedig 2019. január 4. napjától a kifizetés napjáig az Európai Központi Bank által meghatározott alapkamat 8 százalékponttal növelt értékének megfelelő késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 6:137. §-a és 6:142. §-a alapján, a karbantartási szerződés 5.3. pontjának megszegése miatt. Hivatkozott arra, hogy a karbantartási szerződés 5.3.pontjában megfogalmazott konjunktív feltételek miatt az alperes csak elállás esetén volt jogosult a bankgarancia lehívására, ezért azzal, hogy elállás nélkül a bankgaranciát lehívta, szerződést szegett, és köteles a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte hivatkozással arra, hogy a felperes által megjelölt jogcím téves, a kártérítési felelősség egyetlen eleme sem valósult meg, nem szegett szerződést, a felperesnél kár nem következett be. Álláspontja szerint a szerződés 5.3. pontját helyesen úgy kell értelmezni, hogy az nem fogalmaz meg sorrendiséget az elállás és bankgarancia lehívás tekintetében, a felperes nem teljesített szerződésszerűen, késedelemben van, ezért a karbantartási szerződés 5.3. pontja alapján megillette a bankgarancia lehívásának joga. Hivatkozott arra, hogy van olyan – beszámítási kifogással érvényesített – követelése, amelyre a lehívott bankgarancia fedezetül szolgál, ezért annak visszafizetését a felperes nem igényelheti. Vitatta a bankgarancia-lehívás banki költségeit és a késedelmi kamat mértékét is. Beszámítási kifogásában 20 705 570 Ft késedelmi kötbér, 309 026 942 Ft kötbért meghaladó, késedelemmel okozott kár és 103 502 443 Ft hibás teljesítésből eredő, árleszállítás jogcímén fennálló követelését kívánta beszámítani.
A felperes alaki védekezésében a beszámítási kérelem hiánypótlás nélküli visszautasítását, érdemi védekezésében annak elutasítását kérte. Érdemi védekezését arra alapította, hogy az alperes szándékos szerződésszegéssel okozta a kárt, melynek megtérítésére irányuló felperesi követeléssel szemben a Ptk. 6:51. § (1) bekezdés b) pontja alapján beszámításnak nincs helye. Tételesen vitatta a beszámítani kívánt követelések jogalapját és összegszerűségét.
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott részítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 532 762,6 eurót és ennek a kereset szerinti késedelmi kamatait. Kifejtette, hogy a felperes szerződésszegéssel okozott kár jogcímén előterjesztett keresete körében további bizonyítás nem szükséges, a Pp. 341. § (2) bekezdésére és a 3/2000. PJE határozatban foglaltakra figyelemmel a kereset önállóan elbírálható, ezért a pergazdaságossági szempontok és a várhatóan lefolytatandó jogorvoslati eljárás is indokolja a részítélet meghozatalát. Hivatkozott arra, hogy a vállalkozási szerződés tárgyát képező mű szerződésszerű teljesítésének megtörténte, a szerződés tartalmának, módosításainak pontos megállapítása, az alperes többfajta szerződésszegésre alapított és számos tételből álló, egyenként is bizonyításra szoruló beszámítási kérelmének elbírálása sokrétű és időigényes bizonyítási eljárást igényel.
A karbantartási szerződés 5.3. pontja nyelvtani értelmezése és a szerződéses kikötésnek a szerződés egészével történő együttes értelmezése alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a karbantartási szerződés 5.3. pontja a bankgarancia lehívását a vállalkozási szerződéstől való elálláshoz kötötte. Álláspontja szerint ezt az értelmezést támasztja alá a szerződéses rendelkezésnek a szerződésszegéshez kapcsolódó elállási jog rendeltetésével és törvényi szabályaival összhangban való értelmezése is. Utalt arra, hogy az alperes a vállalkozási szerződés alapján megelőlegezte a felperesnek a vállalkozói díj 90%-át, a bankgarancia az alperes előre történő teljesítésével összhangban a felperes szerződésszerű teljesítésének biztosítéka volt, még másik oldalról védte az alperes érdekeit, az általa teljesített ellenszolgáltatás visszaszerzését könnyítette meg arra az esetre, ha a szerződésszerű teljesítés elmaradása miatt a jogviszony felszámolására volna szükség. Rámutatott arra az ellentmondásra, hogy az alperes a felperes teljesítésének elmaradására, kötelezetti késedelemre hivatkozással lehívta a bankgaranciát, ugyanakkor hibás teljesítésre alapított árleszállítási igényt érvényesít, azaz meg kívánja tartani a felperes teljesített szolgáltatását is.
Megállapította, hogy az alperes a Ptk. 6:137. §-a szerint szándékos szerződésszegést követett el, amikor a bankgaranciát elállás nélkül lehívta, jogellenes magatartásával a felperesnek kárt okozott, mert a bankgarancia lehívása következtében a felperes bankszámlán kezelt vagyonában csökkenés következett be, ezért alperes a Ptk. 6:42. §-a szerint köteles a kár megtérítésére. Kifejtette, hogy a felperes vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés a bankgarancia lehívott összege és a bankgarancia érvényesítésével felmerült banki költség is, mivel nem a garanciaszerződés teljesítésével jogszerűen együtt járó költség. Kiemelte, hogy a kár abban az időpontban következett be, amikor a bank a lehívott bankgarancia és költségek összegével a felperes bankszámláját megterhelte, ezért az alperes a Ptk. 6:532. §-a, 6:153. §-a és 6:48. §-a értelmében ettől az időponttól köteles késedelmi kamat fizetésére. A késedelmi kamat mértékét a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése alapján állapította meg hivatkozással arra, hogy az alperes a kárt a vállalkozási szerződés kikötésének megszegésével okozta, a károkozás a szerződéses ellenszolgáltatással van összefüggésben.
Kifejtette, hogy a Ptk. 6:51. § (1) bekezdés b) pontja a kifejezetten károkozási célú szándékos magatartással okozott kár megtérítése iránti követeléssel szemben zárja ki a beszámítást, az alperes a szerződés téves értelmezése miatt a szerződést megszegte, de a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján károkozási célzatú magatartást nem tanúsított, ezért az alperes beszámítási kérelmének a perben való érvényesítése lehetséges.
Az elsőfokú bíróság részítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, fellebbezésében elsődlegesen a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti eljárásjogi felülbírálati jogkör körében az elsőfokú bíróság részítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását kérte a kereset és a beszámítás együttes elbírálása érdekében. Másodlagosan a Pp. 369. § (3) bekezdése szerinti anyagi jogi felülbírálati jogkör körében az elsőfokú bíróság részítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a következőket jelölte meg: Pp. 341. § (2) bekezdés, 346. §, 82. § (3) bekezdés, 81. § (5) bekezdés, Ptk. 6:8. §, 6:86. §, 6:137. §, 6:133. §, 6:142. §, 6:154. §, 6:187. §, 6:48. §, 6:153. §, 6:532. §.
Hivatkozott arra, hogy a Pp. 341. § (2) bekezdése alapján a részítéletnek csak több kereseti kérelem esetében van helye, a felperes azonban csak egy keresetet terjesztett elő, ezért a részítélet meghozatalának törvényi feltételei nem állnak fenn. Kifejtette, hogy a 3/2000. PJE határozat a törvény rendelkezéseinek kiterjesztő értelmezésével ugyan lehetővé teszi a kereset egészére vonatkozó részítélet meghozatalát, de csak a konkrét körülmények mérlegelése alapján. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget, nem mérlegelte a beszámítást előterjesztő alperesnek a szemben álló követelések együttes elbírálásához fűződő érdekét. Kiemelte, hogy az alperes a vállalkozói díjat teljes egészében a teljesítés előtt megfizette, a felperes viszont nem tett eleget szerződéses kötelezettségének, az átadás nem történt meg, az alperesnek olyan gyártósor van a birtokában, amiről azt sem tudja, hogy működőképes-e, a felperes hibásan teljesített, a nem működő gépsor folyamatosan kárt okoz az alperesnek, ezért kifejezetten méltánytalan a beszámítási igény elbírálása előtt a részítélet meghozatala. Utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a döntését nem a bizonyítás eljárás eredményeihez mérten hozta meg, a bizonyítási eljárás döntő része még el sem kezdődött, a felperesi kereset tekintetében a bíróság semmilyen bizonyítást nem folytatott le. Álláspontja szerint a beszámítása teljes egészében megszüntette a felperesi követelést a beszámítás pillanatában, így a felperesnek nincs jogszerű igénye az alperessel szemben.
Hivatkozott arra, hogy a felek szerződése arra irányult, hogy az alperest választása szerint a karbantartási szerződés 5.3. pontja alapján megilleti a bankgarancia lehívásának és az elállásnak a joga is, az alperes a felperes késedelme miatt felmerült bármely igény esetén akár külön-külön, akár együttesen, illetve elállás nélkül is jogosult volt a bankgarancia lehívására. Kiemelte, hogy ezt az értelmezést támasztja alá a felek levelezése és magatartása is, az alperes kifejezetten úgy értelmezte a bankgarancia-rendelkezést, hogy az a késedelemből eredő igényére használható fel, és ennek megfelelően cselekedett. Utalt arra, hogy a felperes ez ellen nem tiltakozott, a jogszerűséget nem vitatta, a kárszámlákat befogadta, alperesnek nem küldte vissza. Hivatkozott arra, hogy a felperes a bankgarancia lehívása után kifejezetten a szerződés fenntartását kérte az alperestől, maga sem úgy értelmezte a szerződést, hogy a bankgaranciát csak elállás mellett lehet lehívni. Hangsúlyozta, hogy nem a vételár visszafizetéseként került sor a bankgarancia lehívására, tehát nem a teljes vételárnak megfelelő összeget hívta le. Hivatkozott arra, hogy az alperes azon magatartása, hogy a felperes nem teljesítése, illetve hibás teljesítése miatt nem állt el a szerződéstől, nem tekinthető a Ptk. 6:137. §-a szerinti szerződésszegésnek.
Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a részítéletben megjelölt jogcím, a „kártérítés” téves, az a tény, hogy az alperes nem élt az elállás jogával, nem alapozza meg kártérítési felelősségét, amennyiben a bank, mint teljesítési segéd által tartozatlan fizetés történt, mert az alperesnek nincs olyan követelése, amelyre a bankgarancia összegét felhasználhatná, a lehívott összeget a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint köteles visszatéríteni, a helyes jogalap ezért a Ptk. 6:579. §-a. Álláspontja szerint, ha az alperesnek van olyan igénye, melynek teljesítésére a lehívott összeg elszámolható volt, akkor a felperes részéről teljesített fizetés nem követelhető jogszerűen vissza.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság bizonyítás foganatosítása nélkül a szerződésszegés szándékosságát állapította meg, és azt, hogy ezt a megállapítást nem indokolta. Vitatta a bankgarancia összegén túli költségeket, mivel a lehívás jogszerű volt, és a felperes nem bizonyította, hogy vagyonában e költségek vagyoncsökkenést okoztak, és azt sem, hogy a bankgarancia megszűnése, vagy elállás melletti bankgarancia-lehívás esetén nem merültek volna fel. Utalt arra, hogy a bankgarancia nyújtása a felperes szerződéses kötelezettsége volt, ezért az azzal kapcsolatos költségek a Ptk. 6:133. §-a szerint a felperest terhelik. Álláspontja szerint a káron szerzés tilalmába ütközne, ha a bíróság a kártérítés összegének megállapításakor nem venné figyelembe a bankgarancia-szerződés valamennyi költségét, így azt is, amelyet a felperesnek azért nem kellett megfizetnie, mert alperes a fenntartási idő előtt a bankgarancia összegét lehívta.
Kiemelte, hogy a bíróság kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, a bankgarancia nem szerződéses ellenszolgáltatással van összefüggésben, ezért a késedelmi kamatra a felperes a Ptk. 6:48. §-a szerint tarthat igényt. Hivatkozott arra is, hogy a kamatfizetés kezdő időpontja is téves, mert a bankgarancia lehívása miatt a felperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kérheti annak visszafizetését, a kártérítésre irányadó Ptk. 6:532. §-a nem alkalmazható. Álláspontja szerint, ha a kártérítés lenne a megfelelő jogcím, a kártérítés mint pénztartozás után késedelmi kamat a lehívások napját követő naptól járna a felperesnek a Ptk. 6:153. § és 6:48. §-a alapján.
Alperes a másodfokú eljárásban – 5. sorszámú beadványában – a Pp. 373. § (2) bekezdése alapján ellenkérelem-változtatást terjesztett elő. Az ellenkérelem-változtatásban új tényként hivatkozott arra, hogy 2020. július 8. napján – a másodfokú tárgyalás napján – póthatáridő tűzését követően a szerződéstől elállt. Álláspontja szerint ezért, amennyiben a karbantartási szerződés 5.3. pontját úgy kell értelmezni, hogy elállás esetén jogosult a bankgarancia lehívására, ez a feltétel teljesült, és mivel a felperest az elállás folytán a vételár visszafizetésének kötelezettsége terheli, az ennek megfelelő összeget az alperes megtarthatja.
A felperes az alperes ellenkérelem-változtatásával kapcsolatban elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az ellenkérelem megváltoztatásának a Pp. 373. § (2) bekezdésében foglalt feltételei közül az önhiba hiánya nem áll fenn, mivel az alperesnek lehetősége lett volna arra, hogy az elállásra vonatkozó nyilatkozatot korábban megtegye. Álláspontja szerint abból, hogy az alperes a másodfokú tárgyalás napján állt el a szerződéstől az következik, hogy nem a szerződéses jogviszonyt kívánta rendezni, hanem a pert kívánja elhúzni. Hangsúlyozta, hogy az új tény elbírálása nem eredményez kedvezőbb elbírálást az alperes tekintetében, mivel a szerződésszegés már a bankgarancia lehívásával megvalósult. Mindennek alapján az ellenkérelem-változtatás elutasítását kérte.
Fenntartotta a szerződésszegésen mint ténybeli alapon nyugvó, szerződésszegéssel okozott kár jogcímén (jogállítás) előterjesztett keresetét. Állította, hogy az elállásnak nincs relevanciája, mert a szerződésszegés (károkozó magatartás) a lehívással megvalósult, a kár bekövetkezett. Hivatkozott azonban arra is, hogy az alperest az elállás joga nem illeti meg. Utalt arra, hogy az alperes utólagos elállása a már megvalósult szerződésszegést nem reparálja, a karbantartási szerződés a bankgarancia lehívását az elálláshoz kötötte, ez pedig a lehívás időpontjában nem történt meg. Hivatkozott arra, hogy az alperes nem volt jogosult elállni, ezért kártérítési felelőssége fennáll. Hangsúlyozta, hogy a szerződés teljesítés folytán megszűnt, így az elállás okafogyott, jogszerűtlen.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az ügyben – bár nem az alperes által felhozott indokok miatt – a részítélet meghozatalának feltételei nem állnak fenn, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét a Pp. 381. §-a alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság mindenekelőtt rögzíti, hogy – a felperes hivatkozásával ellentétben – az ellenkérelem-változtatás törvényi feltételei a másodfokú eljárásban fennálltak. A Pp. 373. § (2) bekezdése értelmében a fél akkor változtathatja meg tényállítását, ha olyan tényre hivatkozik, amely önhibáján kívüli okból az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését követően jutott tudomására vagy következett be, feltéve, hogy az elbírálás esetén rá nézve kedvezőbb ítéletet eredményezett volna. A törvényhely nyelvtani értelmezése alapján – mivel a „vagy” kötőszó mellérendelt, választó szószerkezet (www.arcanum.hu-pannon-enciklopedia) – az új tény állításának vagy akkor van helye, ha önhibán kívül utóbb szerzett tudomást a fél az új tényről. Ha az új tény utóbb következett be, az önhibán-kívüliség nem feltétel, és az ebben a szóösszetételben nem is értelmezhető (BDT 2019.4094.). A perbeli esetben az elállás az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését követően történt, az új tény ezért megalapozta az ellenkérelem-változtatást. Tévesen hivatkozott ezért a felperes arra, hogy mivel az alperes az elállásra vonatkozó nyilatkozatát bármikor megtehette volna, de azt korábban nem tette meg, ezért az önhiba fennállt, ami kizárja az új tényre alapított ellenkérelem-változtatást.
A Pp. 341. § (2) bekezdése alapján a bíróság egyes kereseti kérelmek felől, vagy a kereseti kérelemnek önállóan elbírálható egyes részei felől részítélettel is határozhat, ha a többi kérelem vagy kérelemrész, illetve a beszámítás eldöntése végett további tárgyalásra van szükség. Az önálló elbírálhatóság mellett a részítélet meghozatalának további feltétele, hogy a külön eldönteni kívánt kereset vagy keresetrész tekintetében további tárgyalásra nincs szükség. A perbeli esetben azonban ez a feltétel nem teljesült, mert bár a felperesnél a bankgarancia lehívásával formálisan következett be vagyoncsökkenés, abban a kérdésben azonban, hogy ez a felperesnél kárként jelentkezik-e, további tárgyalás szükséges.
A felperes keresetében szerződésszegéssel okozott kárigényt érvényesített. A kontraktuális felelősség feltétele a kár bekövetkezte, a szerződésszegő magatartás, és a kettő közötti okozati összefüggés, melyet a károsultnak kell bizonyítania. Bármelyik feltétel hiánya – így ha a tényleges kár nem következett be – a kártérítési kereset elutasítását eredményezi. Amennyiben a felperesnek nincs kára, az alperes kártérítési felelőssége fel sem merülhet.
A felperes a vagyonában bekövetkezett csökkenést jelölte meg kárként, a formális vagyoncsökkenés azonban nem azonos a tényleges kárral. Tényleges, valódi kára abban az esetben van a felperesnek, ha az alperesnek nincs olyan követelése a felperessel szemben, amely miatt a lehívott összeget megtarthatja. Amennyiben a felperesnek olyan tartozása van az alperes irányában, amelynek biztosítékaként szolgált a bankgarancia, akkor a lehívott bankgaranciát megtarthatja, ez esetben a formális vagyoncsökkenés nem tekinthető valódi kárnak.
Az alperes – a megváltoztatott ellenkérelem szerint – elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a bankgarancia lehívásával hozzá került összeget a felperes – az elállás okán keletkezett – vételár tartozására elszámolhatja.
A megismételt eljárásban elsődlegesen abból kell kiindulni, hogy a felek abban a kérdésben egyezően értelmezték a karbantartási szerződés rendelkezését, hogy az alperes elállás esetén jogosult volt a bankgarancia lehívására, mivel a bankgarancia elállás esetére a vételár-visszafizetési kötelezettséget biztosította. Amennyiben az elállás jogszerű volt, amelynek következménye a vételár-visszafizetési kötelezettség, az alperes a visszajáró vételár fejében a bankgarancia útján lehívott összeget – függetlenül attól, hogy a lehívásra mikor került sor – megtarthatja, a lehívásból eredően ezért a felperesnek nincs kára. Nem mellőzhető ezért annak vizsgálata, hogy az alperest megillette-e az elállás joga.
Amennyiben az alperes elállása nem volt jogszerű – azaz az elállásra sem jogszabály, sem szerződés alapján nem volt jogosult –, vizsgálni kell az alperes elsőfokú eljárás során tett nyilatkozataira – másodlagos ellenkérelmére – figyelemmel azt, hogy a bankgarancia a vételár-visszafizetési kötelezettség mellett vagy anélkül biztosított-e, ha igen, milyen tartozást, a felek ugyanis ebben a kérdésben nem tettek egyező nyilatkozatot, a szerződés rendelkezéseit e körben eltérően értelmezték. A szerződés értelmezése körében elsődlegesen a szerződő felek szerződés megkötésében részt vett törvényes képviselőinek meghallgatására van szükség, nekik kell megtenniük nyilatkozataikat arra vonatkozóan, hogy a szerződés rendelkezéseit a szerződés megkötésekor maguk hogyan értelmezték, és az általuk helyesnek vélt értelmezésre milyen tényekből és körülményekből következtettek. Az e körben vitás tényállítások esetén merül fel a bizonyítás – és esetlegesen a Pp. 237. §-a szerinti anyagi pervezetés – szükségessége. Ezen eljárás lefolytatását követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a szerződés értelmezéséről a Ptk. 6:8. § (1) bekezdésében és a Ptk. 6:86. § (1) bekezdésében meghatározott elvek figyelembevételével állást foglaljon.
A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróságnak az új eljárást a perfelvételi szaktól kell folytatnia, és a perfelvételt – elődlegesen a megváltoztatott, elsődleges, és ezzel együtt a másodlagos ellenkérelmet is szem előtt tartva, de mindkét védekezésre vonatkozóan együttesen – le kell folytatnia, a pernek ebben a szakaszában a felek törvényes képviselőit meg kell hallgatnia és a szükséges anyagi pervezetést el kell végeznie.
Az anyagi pervezetés körében felhívja a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság figyelmét arra, hogy hiányosak, ellentmondóak a perfelvételi nyilatkozatok abban a kérdésben, hogy a bankgarancia a felek megállapodása szerint milyen követelést biztosított. A felperes a keresetlevél mellékleteként előleg-visszafizetési garanciát, teljesítési garanciát, szavatossági/jótállási garanciát csatolt. Tisztázni kell ezért azt, hogy pontosan mi volt a felek megállapodása, milyen tartozást biztosított a bankgarancia, és ezzel a megállapodással a háromféle garancialevél, a háromfajta megszövegezés miként áll összhangban. Hiányosak a peres felek nyilatkozatai az elállás jogszerűsége körében is, a felperes hivatkozott arra, hogy az alperest az elállás joga nem illette meg, részére nem jár vissza a vételár, ezért arra a bankgaranciát nem számolhatja el, nem jelölte azonban meg, hogy az alperes e körben tett tény- és jogállításai közül melyeket vitatja, ezért e körben a nyilatkozattételre – a Pp. 203. § (2) bekezdésében írt jogkövetkezmények terhe mellett – fel kell hívni.
A jogvita kereteinek fenti módon történő meghatározása után zárható le a perfelvétel és folytatható le az érdemi tárgyalás.
(Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.011/2020/15.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás