BK ÍH 2021/13.
BK ÍH 2021/13.
2021.03.01.
A Be. 680. § (1) bekezdés a) pontjában hivatkozott bűncselekményen a fiatalkorú terhelttel szembeni eljárás alapját képező, azaz a fiatalkorú terhelt terhére rótt bűncselekmény értendő. Irányadó ez abban az esetben is, ha e terhelt cselekményét a felnőtt korú terhelt ügyével együtt bírálja el a fiatalkorúak bírósága [Be. 13. § (1) bekezdés, 678. § (4) bekezdés, 680. § (1) bekezdés a) pont].
A törvényszék mint a fiatalkorúak bírósága – egyesbíróként eljárva – a 2020. január 17. napján kelt ítéletében P. J. I. r. vádlottat emberölés bűntette [Btk. 160. § (1) és (2) bekezdés b), c), d), k) pont] miatt – mint visszaesőt – életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.
A fiatalkorú H. J. II. r. vádlottat bűnpártolás bűntette [Btk. 282. § (1) bekezdés b) pont, (3) bekezdés b) pont I. fordulat] miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak fogháza és azt, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Elrendelte a járásbíróság ítéletével kiszabott 1 év 10 hónap szabadságvesztés végrehajtását.
Rendelkezett továbbá az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről is.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:
2017. október 14. napján a kora esti órákban a vádlottak, végezve a napi munkával, a szálláshelyükre érkeztek, ahol P. J. I. r. vádlott az egyik munkatársával előleget kért a főnökétől, majd a helyi trafikba mentek, ahol pálinkát és bort vettek, majd munkatársaikkal nekiálltak iszogatni. Egy-két óra elteltével az I. r. vádlott visszatért a szálláshelyére, ahol munkatársaival tovább folytatta az italozást.
Az I. r. vádlott másnap hajnalra ittas állapotba került, fűtötte az ittassága miatt felerősödött szexuális vágya, céltalanul járkált az utcákon, így jutott el a falu egyik házához, ahol a 88 esztendős K. G.-né sértett egyedül élt.
A sértett idős kora miatt rendszeres gondozásra, ápolásra szorult, ráadásul a korábbi hetekben állapota oly mértékben megromlott, hogy nem bírt felkelni, pelenkázni kellett.
A házhoz érve az I. r. vádlott észlelte, hogy a sértett által használt, utcára néző szobában ég a villany, ezért a kerítés aljára fellépett és látta, hogy az idős nő az ágyában fekszik. Az I. r. vádlottat továbbra is kényszeresen fűtötte a szexuális kielégülés vágya, ezért elhatározta, hogy behatol a sértetthez, és ha már ott jár, élelmet vagy egyéb megszerezhető dolgokat is magához vesz.
Az I. r. vádlott ezért átmászva a kerítésen beugrott a sértett udvarára, ahová magával vitte az útközben ismeretlen helyen magához vett 143 cm hosszú, 2,5 cm széles vascsövet. Ezt követően a kert felőli, ebédlőbe nyíló ablakot benyomta, azon keresztül bejutott a házba, majd a sértett által használt szobába ment.
K. G.-né sértett a bejárati ajtótól balra elhelyezkedő ágyon feküdt. Az I. r. vádlott a szobába belépett, majd ráugrott a háton fekvő, és korábban altatót bevett sértett mellkasára, és vele még az ágyon dulakodni kezdett, amely során a sértettet ismeretlen módon kis-közepes erővel bántalmazta. A sértett a bántalmazással szemben megpróbált védekezni.
Bántalmazása következtében a sértett sorozat-bordatörésekkel, testszerte zúzódásokkal, bevérzésekkel járó sérüléseket szenvedett el.
Ezt követően az I. r. vádlott leugrott az ágyról, felkapta a magával hozott vascsövet, odalépett a sértett fejéhez, és legalább három alkalommal, nagy erővel lesújtott az arcára.
Ennek következtében a sértett az arcon többrendbeli zúzott-repesztett sérülést, vetületükben a homlokcsont, valamint az arckoponyacsont durva, darabos, jelentős elmozdulással járó törését, a felső és alsó állkapocscsont többszörös, darabos törésével, a nyelv zúzódásával, az agy roncsolódásával, főként a bal oldali homloklebenynek megfelelően, kétoldali lágyburki vérzéssel, mindkét homlok- és halántéklebeny területének zúzódásával, valamint véres agyfolyadékkal járó sérüléseket szenvedett el.
Ezt követően a szexuális kielégülés vágyától vezérelve a fejére mért ütésektől már életét vesztett sértettről lehúzta a bugyipelenkát, térdelő helyzetben közösült a sértettel, majd a sértett testébe ejakulált.
Az I. r. vádlott a házban csekély mértékű kutatást végzett, majd a sértett alatt levő ruhaneműt meggyújtotta, amely miatt a sértetten II. fokú égési sérülések alakultak ki.
Az I. r. vádlott a sértettnek összesen 27 rendbeli sérülést okozott.
A sértett halálához közvetlenül az arctájék többrendbeli, durva, az agy- és arckoponya durva, darabos, jelentős elmozdulással járó törése, vetületében az agyállomány roncsolódása, zúzódása, lágyburki vérzés okozta traumás shock vezetett.
Az I. r. vádlott ezt követően – anélkül, hogy bármit elhozott volna – távozott az ingatlanból, majd visszatért a szállására, ahol vérrel szennyezett ruházatát, azaz kapucnis felsőjét, szürke-kék-lila mintás 42-es méretű cipőjét, valamint nadrágját levetette és lefeküdt az ágyába.
Reggel 6-7 óra tájban I. r. vádlott még az ágyában feküdt, amikor közölte az ott tartózkodó munkatársaival – közöttük fiatalkorú II. r. vádlottal is –, hogy megölt egy idős nőt. A fiatalkorú II. r. vádlott erre az I. r. vádlottnak a bűncselekmény elkövetésekor viselt cipőjét és kapucnis felsőjét – bárminemű felszólítás, kényszer vagy fenyegetés nélkül – a kályha (sparhelt) tűzterébe, míg a felső leszakadt ujját a kályha hamus részébe tette, hogy azok meggyújtásával és elrejtésével az I. r. vádlott bűnösségének bizonyítását megnehezítse. A kályhába azért nem gyújtott be, mert nem volt nála gyújtó.
Az ítélet ellen fellebbezést jelentett be az I. r. vádlott és védője az aljas célból és a különös kegyetlenséggel elkövetés minősítés megállapításának mellőzése és a büntetés enyhítése érdekében, valamint fiatalkorú II. r. vádlott és védője felmentésért.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a bejelentett vádlotti és védői fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét az I. r. vádlott tekintetében a Be. 606. § (1) bekezdése alapján változtassa meg, a büntetést vele mint többszörös visszaesővel szemben tekintse kiszabottnak, egyebekben az ítéletet mindkét vádlottal szemben hagyja helyben azzal, hogy a közügyektől eltiltás mellékbüntetésként nevesítse.
A védelmi fellebbezések részben eredményre vezettek.
A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a Be. 590. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. A felülbírálat a Be. 590. § (2) bekezdése alapján teljes körű volt, kiterjedt az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezésekre, az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartásának ellenőrzésére.
A másodfokú bíróság figyelemmel volt arra is, hogy 2018. július 1. napjától új eljárási törvény (Be.) lépett hatályba a korábban hatályban volt 1998. évi XIX. törvény helyett. Az eljárási cselekmények törvényes voltát azonban a foganatosításuk idején hatályban lévő normák alapján kell elbírálni (EBH 2008.1757.). A Be. 870. § (1) bekezdése is kimondja, hogy Be. hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt a törvény másként szabályozza.
A felülbírálat eredményeként az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a részletes, minden körülményre kiterjedő bizonyítási eljárást a perrendi szabályokat betartva folytatta le. Ügyfelderítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, valamennyi, az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez elengedhetetlen bizonyítékot beszerzett. Nem sérültek a bizonyítás törvényességével kapcsolatos eljárási szabályok sem.
Az elsőfokú bíróság eljárása során a bíróság összetétele tekintetében nem sértett eljárási szabályt, amikor egyesbíróként járt el.
A Be. 676. §-a szerint a fiatalkorú elleni büntetőeljárásan e törvény rendelkezéseit a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásra vonatkozó XCV. Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A Be. e Fejezetben elhelyezett 678. § (4) bekezdése szerint több terhelt esetében a bíróság a felnőtt korú terhelt ügyét a fiatalkorú ügyével együtt bírálja el, ha az a fiatalkorú ügyével összefügg. Mindezekre figyelemmel és az eljárás egységességéből adódóan a felnőtt korú és fiatalkorú terhelt ügyének egy eljárásban történő elbírálása esetén az eljárás szempontjából – amennyiben azok az általánostól eltérő rendelkezést tartalmaznak – a Be. XCV. fejezetében írt külön eljárásra vonatkozó speciális rendelkezések a meghatározók.
Ilyen – a bíróság összetételére vonatkozó – speciális rendelkezést tartalmaz a Be. 680. § (1) bekezdése, melynek a) pontja és a Be. 680. § (2) bekezdése mérlegelést nem tűrően a fiatalkorú elleni büntetőeljárásban az elsőfokú bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban történő eljárást írja elő, ha a bűncselekményre a törvény nyolc évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés kiszabását rendeli.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a Be. 680. § (1) bekezdés a) pontjában hivatkozott bűncselekményen a fiatalkorú terhelttel szembeni eljárás alapját képező, azaz a fiatalkorú terhelt terhére rótt bűncselekmény értendő.
Az eljárás egységességének elve, a fiatalkorúak elleni eljárására vonatkozó speciális rendelkezések primátusa sem eredményezheti ugyanis olyan összetételű bíróság eljárásának megkövetelését, melyet az eljárási szabályok a fiatalkorú és a felnőtt korú terhelt ügyének külön-külön történő elbírálása esetén, sem a felnőtt korú terhelttel szembeni általános szabályok szerinti, sem a fiatalkorúak elleni eljárásban ne tennének szükségessé.
Az I. r. vádlott esetében a Be. 13. § (1) bekezdése értelmében egyesbíró volt jogosult eljárni. A fk. II. r. vádlott esetében a Be. 680. § (1) bekezdés a) pontja alapján szintén egyesbíró volt jogosult az eljárás lefolytatására, mivel a fiatalkorú vádlott elleni eljárás tárgyát képező bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Mindezek alapján megállapítható, hogy amennyiben a két vádlott ügyét a bíróság külön vádemelés vagy elkülönítés folytán nem egy eljárásban tárgyalta volna, akkor is mindkettőjükkel szemben egyesbíró lett volna jogosult eljárni. A másodfokú bíróság szerint a törvény helyes értelmezése szerint ez jelen eljárásban, a fiatal- és felnőtt korú vádlott ügyének együttes elbírálása során sem vezethet eltérő értelmezésre.
A felülbírálat eredményeképpen a másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette, illetve helyesbítette, többek között azzal, hogy mellőzte az I. r. vádlott vonatkozásában annak megállapítását, hogy „és ha már ott jár, élelmet vagy egyéb megszerezhető dolgokat is magához vesz”.
A másodfokú bíróság által kiegészített tényállás a Be. 592. § (2) bekezdésében felsorolt hibáktól és hiányosságoktól mentessé vált, ezért a Be. 593. § (3) bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállás alapján okszerűen vont következtetést az I. r. és a fk. II. r. vádlottak bűnösségére.
A másodfokú bíróság – a nyereségvágyból történő elkövetés kivételével – osztotta a minősített esetek vizsgálata körében tett megállapításokat is.
Az irányadó tényállásra figyelemmel, az emberölés nyereségvágyból történő elkövetésének megállapítása nem volt lehetséges. Mivel – dologelvétel hiányában – nem állapítható meg, hogy az I. r. vádlott az anyagi javak közvetlen megszerzése érdekében valósította meg az ölési cselekményt, az ítélőtábla az élet elleni bűncselekmény minősítésénél a Btk. 160. § (2) bekezdés b) pontjára utalást mellőzte.
A törvényszék a 3/2013. BJE határozat iránymutatásának megfelelően minősítette az I. r. vádlott magatartását aljas indokból vagy célból elkövetett emberölésnek. E minősített eset megállapítására kizárólag az erkölcsileg elvetendő motívumból fakadó, valamint ilyen célból megvalósított cselekmények esetén kerülhet sor.
Az élet elleni cselekmény minősített esete megállapításának feltétele, hogy a közösülésre irányuló szándék már az élet elleni magatartás elkövetésére irányuló szándék előtt kialakuljon. Az ölési szándék létrjötténél és az élet elleni magatartás végrehajtásánál a nemi élet szabadsága elleni erőszakos cselekmény végrehajtása mint cél vagy motívum szerepet játszik (BH 1978.111., 1995.194.). Az irányadó tényállás is tartalmazza, hogy az I. r. vádlottat felerősödött szexuális vágya fűtötte, amikor a cselekményt végrehajtotta, az ölési magatartás célja a szexuális cselekmény ellenállás nélküli végrehajtása volt, mely erkölcsileg mélységesen elítélendő, így e minősített eset megállapítására törvényesen került sor.
A különös kegyetlenség megítélése körében a 3/2013. BJE határozat szerint az elkövető tudatának az elkövetés idején át kell fognia a végrehajtás különös kegyetlenségét. A tudattartalomra a sérülések számából, a bántalmazás hosszan tartó, elhúzódó voltából, a sértett látható szenvedéséből, illetőleg a sértettnek a végrehajtás ideje alatt tanúsított magatartásából vonható következtetés, mely nem szakértői feladat, hanem a bíróság kompetenciája.
A különös kegyetlenség fogalma alá – az ölési cselekmény tárgyi oldaláról nézve – az átlagost lényegesen meghaladó szenvedéssel járó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalanul, az emberi méltóság mély megalázásával vagy az elkövető emberi mivoltából kivetkőzve véghezvitt ölési cselekmények vonhatók (BH 2003.485. 2015.147. 2015.2.). Annak nincs jelentősége, hogy a sértett eszméletlensége folytán ténylegesen elviselt-e fájdalomérzetet (BH 2003.141. 2007.34.).
A 88 éves sértettnek az I. r. vádlott 27 rendbeli sérülést okozott, közöttük minimum 3 nagy erejű, a fejre mért ütéstől származott, illetve a közepes-nagy erőbehatás kétoldali sorozat-bordatörést okozott, de emellett a sértett számos más sérülést is elszenvedett.
Azt az elsőfokú bíróság helytállóan ítélte meg, hogy az elkövetés ezen módjából arra lehet következtetni, hogy az I. r. vádlott az egyenes szándékú emberölést kirívó brutalitással, a társadalmi közfelfogás szerinti elembertelenedett módon fejtette ki, mely a másodfokú bíróság álláspontja szerint is alkalmas a különös kegyetlen minősítő körülmény megállapítására.
Az ítélőtábla a fk. II. r. vádlott magatartásának minősítésével egyetértett. A Btk. 282. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző magatartás csak egyenes szándékkal követhető el, mivel annak célzatosan a büntetőeljárás meghiúsítására kell irányulnia. A másodfokú bíróság nem osztotta a védő hivatkozását, miszerint a terhelt magatartása nem irányult a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására, mert az nem lett volna kihatással a nyomozás eredményességére. Ugyanis a célzatos magatartásnak – mivel a bűnpártolás alaki bűncselekmény – nem feltétele a cselekmény sikeressége, vagy a közreműködés eredményessége, hiszen a magatartás befejezett az eljárás sikerének meghiúsítására irányuló törekvés megkezdésekor, tehát a ruha és a cipő elrejtésével. Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy annak a ténynek, hogy a ruházat megsemmisítésére nem került sor azok meggyújtásával, a büntetés kiszabásakor van jelentősége.
Az elkövetési magatartás második változata esetében tényállásszerű minden olyan cselekvés, amely objektíve alkalmas a büntetőeljárás sikerének, közelebbről a tényállás felderítésének a meghiúsítására. Az irányadó tényállás szerint a fiatalkorú vádlott, miután tudomást szerzett az I. r. vádlottól, hogy az éjjel milyen cselekményt valósított meg, az elkövetéskor viselt vérrel szennyezett cipőjét és ruháját a kályhába tette, ezzel elrejtette azokat, ami nem szolgálhatott más célt, minthogy a tényállás felderíté-se, az elkövető felelősségre vonása meghiúsuljon. Ugyanis köztudomású tény, hogy egy bűncselekmény felderítésében és a tettes azonosításában az elkövetéskor viselt ruhaneműnek milyen nagy szerepe van és milyen fontos bizonyítéknak minősül, eltüntetésével azok lefoglalását és későbbi szakértői vizsgálatát teszik lehetetlenné.
A bűnpártolás legsúlyosabban minősülő esetei akkor valósulnak meg, ha az alapbűncselekmény a Btk. 282. § (3) bekezdés a)-c) pontjában felsorolt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények valamelyike, és a bűnpártoló tudata erre kiterjed, tehát a bűnpártolás elkövetőjének nemcsak azt kell tudnia, hogy akinek érdekében cselekszik, bűncselekményt követett el, hanem az alapcselekmény lényegét is ismernie kell (BH 2004.495.). Tekintettel arra, hogy az I. r. vádlott maga mondta el reggel, hogy megölt egy idős nőt és ezt a fk. II. r. vádlott is hallotta, megállapítható, hogy tudta, hogy a tettes milyen bűncselekményt valósított meg és ennek ismeretében cselekedett, így a minősített eset megállapítására is törvényesen került sor.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében értékelendő körülményeket helyesen ismerte fel. Azt a másodfokú bíróság annyiban pontosította, hogy a fk. II. r. vádlott esetében enyhítő körülmény, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik (Bkv. 56. számú kollégiumi vélemény II/4. pont).
Az I. r. vádlott esetében az elsőfokú bíróság ítéletének személyi része pontosításra szorult, a másodfokú eljárásban beszerzett előzményi iratok alapján rögzíthető, hogy az I. r. vádlottat korábban különös visszaesőként ítélték el. Később a városi bíróság összbüntetési ítéletében is megállapította, hogy különös visszaesőnek minősül. Erre tekintettel az I. r. vádlott a Btk. 459. § (1) bekezdés 31./b) pont értelmében többszörös visszaeső.
A bíróság által az I. r. vádlott terhén megállapított legsúlyosabb bűncselekményt a törvény tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. A törvényalkotó a különös részben szereplő büntetési tételkeret meghatározásával – a társadalmi értékrendet is közvetítve – az elkövetett magatartást a legsúlyosabb bűncselekmények között helyezte el.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a társadalom hatékony védelme nem csak és kizárólag a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának kizárásával és a társadalomból való kirekesztésével érhető el. Ezért akként rendelkezett, hogy az I. r. vádlott esetében az életfogytig tartó fegyházbüntetésből feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró rendelkezést mellőzte és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a Btk. 43. § (1) bekezdés alapján 30 évben határozta meg. Ez a büntetés nem súlytalan, szükséges, de elégséges is a büntetési célok elérése érdekében ahhoz, hogy az elkövető és a társadalom más tagjai számára a jogkövető magatartás tanúsítását előmozdítsa. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőség, mely vizsgálat esedékességére kerül sor harminc év elteltével és a büntetés-végrehajtási bíró dönt majd a kedvezmény alkalmazhatóságáról.
A fiatalkorú elkövetők esetében nem mellőzhető jelentőségű, hogy elsődleges cél az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön és a társadalom hasznos tagjává váljon. A megfelelő büntetés meghatározásánál kiemelt szerepet kap, hogy a fk. II. r. vádlott személyi és családi körülményei rendezettek, a cselekmény idején is dolgozott, azóta is rendszeres munkaviszonnyal és jövedelemmel bír, önmagában azon tényből adódóan, hogy több éve áll büntetőeljárás hatálya alatt, már szembesült magatartása helytelenségével és következményeivel és a jövőben törvénytisztelő életmódot akar folytatni.
A fk. II. r. vádlott esetében a konkrét bűncselekmény jellege és tárgyi súlya megítélésénél az elsőfokú bíróság megfelelően vette számba, hogy a terhelt magatartása, miszerint elrejtette a bizonyítékokat, de nem semmisítette meg, egy egyszeri, hirtelen elhatározott, meggondolatlan, rögtönzött jellegű cselekmény volt, annak a büntetőeljárás sikerére nézve a fiatalkorú terhelt által is tudottan csekély veszélye volt, hiszen az I. r. vádlott több ember előtt is elismerte az élet elleni magatartás elkövetését.
E körülményekre figyelemmel, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a fiatalkorú vádlottal szemben a szabadságvesztés-büntetés kiszabása eltúlzott, nem felel meg a fiatalkorúak esetében irányadó speciális büntetéskiszabási elveknek sem. A fiatalkorú vádlott helyes irányú fejlődésének eléréséhez a szabadságmegvonással járó büntetés helyett a Btk. 82. § (3) bekezdése alkalmazásával kiszabott pénzbüntetés is megfelelő. Ezért a fk. II. vádlott szabadságvesztés-büntetését a Btk. 113. § (1) és (2) bekezdése alapján 250 napi tétel pénzbüntetésre enyhítette, egynapi tétel összegét a fiatalkorú jövedelmi viszonyai alapján 1000 forintban állapította meg. Az így kiszabott 250 000 forint pénzbüntetést az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával megfizetettnek kell tekinteni.
Figyelemmel a Btk. 61. § (1) bekezdésében foglaltakra, miszerint közügyektől eltiltást csak végrehajtandó szabadságvesztés esetén lehet kiszabni, a másodfokú bíróság a fk. II. vádlott esetében mellőzte a mellékbüntetés alkalmazását. A Btk. 87. § b) pontjában írt feltétel hiányában pedig a járásbíróság ítéletével kiszabott 1 év 10 hónap szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését is.
Fenti indokokra figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta akként, hogy az I. r. vádlott terhére rótt bűncselekmény minősítésénél a nyereségvágyra utalást mellőzte, a büntetését többszörös visszaesővel szemben tekintette kiszabottnak, továbbá a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 évben állapította meg. A fk. II. r. vádlott esetében a szabadságvesztés-büntetést pénzbüntetésre enyhítette és azt az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával megfizetettnek tekintette, továbbá a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését mellőzte. Egyéb rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdés alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 3.Fkf.110/2020/21.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás