BÜ BH 2021/131
BÜ BH 2021/131
2021.05.01.
I. A megalapozott tényállás az alapja a vád tárgyává tett cselekmény törvényes minősítésének és ebből következően a vádlott büntetőjogi felelőssége tárgyában hozott döntésnek. Így a bíróság bizonyításának a vádiratban foglalt cselekmény egészére és a büntetőjogilag releváns valamennyi tényre ki kell terjednie [Be. 163. § (1)–(2) bek.].
II. A harmadfokú eljárásban azonban kizárt a bizonyítás felvétele, ezért a harmadfokú bíróság – a másodfokú bíróság számára a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított lehetőséggel élve – sem bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, sem ténybeli következtetés útján nem mérlegelheti felül a bizonyítékokat és nem állapíthat meg a másodokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást, és arra alapozva nem állapíthatja meg a másodfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét.
További lényeges eltérés, hogy a harmadfokú bíróság – szemben a másodfokú bíróságra rótt törvényi kötelezettséggel – a részbeni megalapozatlanság esetén is dönthet a hatályon kívül helyezés felől, ha a megalapozatlanság csak bizonyítás útján küszöbölhető ki [Be. 593. § (1) bek., 619. § (2)–(3) bek., 625. § (4) bek.].
[1] A járásbíróság a 2018. évi november hó 20. napján kelt ítéletével a II. r. vádlott és a III. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében [Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 404. § (2) bek. a) pont, (1) bek. c) pont, (3) bek. b) pont)] állapította meg, ezért a II. r. vádlottat hat év szabadságvesztésre, kétszázötven napi tétel pénzbüntetésre, öt év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és négy év közügyektől eltiltásra, míg a III. r. vádlottat öt év két hónap szabadságvesztésre, kétszáz napi tétel pénzbüntetésre, öt év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés-büntetést a II. r. és a III. r. vádlott vonatkozásában börtönben rendelte végrehajtani. Megállapította, hogy a II. r. és a III. r. vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A pénzbüntetés egynapi tételének összegét a II. r. és III. r. vádlott vonatkozásában ötezer forintban állapította meg. Rendelkezett a II. r. vádlottal szemben kiszabott egymillió-kétszázötven-ezer forint, míg a III. r. vádlott vonatkozásában a kiszabott egymillió forint pénzbüntetés meg nem fizetése esetén annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról. Rendelkezett a bűnjelekről. Az egyéb érdekeltek által előterjesztett polgári jogi igények érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. A II. r. és III. vádlottak vagyonára elrendelt zár alá vételt fenntartotta, egyben figyelmeztette a polgári jogi igényt előterjesztő egyéb érdekelteket, hogy amennyiben a határozat közlésétől számított két hónapon belül nem igazolják, hogy polgári jogi igényüket egyéb törvényes úton érvényesítették, a bíróság a zár alá vételt feloldja. Kötelezte I. r., II. r. és III. r. vádlottat az eljárás során felmerült 3 096 380 forint bűnügyi költség egyetemleges megfizetésére.
[3] Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyészség tudomásul vette, míg a II. r. vádlott a bűnösség téves megállapítása miatt, az ítélet rendelkező része, az ítélet indokolása, a bizonyítékok értékelése ellen, felmentés érdekében, a II. r. vádlott védője az ítélet indokolása ellen, ezzel együtt téves minősítés miatt, felmentés érdekében, a III. r. vádlott és védője elsődlegesen a bűnösség és a tényállás téves megállapítása miatt, az ítélet valamennyi rendelkezése és indokolása ellen felmentés és a zár alá vétel feloldása, másodlagosan az ítélet teljes megalapozatlanság okán történő hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása, harmadlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.
[4] A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. de-cember 13. napján meghozott ítéletében a II. r. és a III. r. vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntette [Btk. 404. § (2) bek. a) pont, (1) bek. c) pont, (3) bek. b) pont] miatt emelt vád alól a 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 566. § (1) bekezdés c) pontja alapján – bizonyítottság hiányában – felmentette. Az E-T. Kft. „f. a.”, valamint a H. Kft. egyéb érdekeltek által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését is a törvény egyéb útjára utasította. Megállapította, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.
[5] A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a II. r. és a III. r. vádlottak terhére, felmentésük miatt, bűnösségük társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében [a Btk. 404. § (2) bek. a) pont, (1) bek. c) pont, (3) bek. b) pont] történő megállapítása végett, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés, gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A II. r. és a III. r. vádlottak és védőik az ítélet indokolása ellen, annak megváltoztatásáért, felmentésük jogcímének bűncselekmény hiányára történő módosítása érdekében jelentettek be fellebbezést. A megyei főügyészség az ügyész által bejelentett jogorvoslati indítvány indokolásában a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására tett indítványt.
[6] A fellebbviteli főügyészség az ügyészség fellebbezését eredeti tartalmával, a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatása érdekében, II. r. és III. r. vádlott bűnösségének a Btk. 404. § (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő, társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében történő megállapítása és büntetés kiszabása végett tartotta fenn.
[7] A Kúria a 2020. február 5. napján meghozott Bkk.III.151/2020/2. számú végzésével az Sz.-i Ítélőtábla bíráit az eljárásból a Be. 14. § (1) bekezdés e) pontja alapján kizárta és a másodfokú bíróság ítélete ellen bejelentett másodfellebbezés elbírálására a P.-i Ítélőtáblát jelölte ki.
[8] A harmadfokú bíróságként eljáró ítélőtábla a 2020. évi július hó 30. napján nyilvánosan kihirdetett végzésével a törvényszék ítéletének a II. r. és a III. r. vádlottakra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[9] A harmadfokú bíróság nem ügydöntő határozatával szemben az ügyészség, valamint a III. r. vádlott és védője jelentett be fellebbezést. A III. r. vádlott védője a fellebbezésének írásbeli indokolását a Legfőbb Ügyészség indítványára tett észrevételével egyidejűleg terjesztette elő.
[10] A fellebbviteli főügyészség fellebbezése indokolásában kifejtette, hogy a harmadfokú érdemi felülbírálat során a másodfokú ítéletnek a részbeni megalapozatlansága az ügyiratok és helyes ténybeli következtetés útján kiküszöbölhető lett volna, mert az nem eredményezte volna ellentétes tényállás megállapítását és az érdemi felülbírálat elvégzéséhez nem lett volna szükség bizonyítás felvételére.
[11] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbviteli főügyészség fellebbezését, valamint a III. r. vádlott és védője által bejelentett jogorvoslati indítványt alaposnak tartotta.
[12] Átiratában kifejtette, hogy a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása során nem az alsóbb fokú bíróság ügydöntő határozatának megalapozatlansága tárgyában, hanem abban kell dönteni, a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e, tehát volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. Így a vizsgálat tárgya az, hogy a harmadfokú bíróság által észlelt megalapozatlanság a Be. rendelkezései alapján valóban hatályon kívül helyezést von-e maga után jogkövetkezményként, avagy az kiküszöbölhető a harmadfokú eljárásban is.
[13] Álláspontja szerint az ítélőtábla határozatában átvette a másodfokú bíróság szerepét, és az elsőfokú ítéletnek a Be. 625. § (4) bekezdésében foglaltak szerinti hatályon kívül helyezési lehetősége ürügyén lényegében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, bizonyítékértékelést és indokolást vizsgálta meg, melyre ebben a formában nem lett volna törvényes lehetősége. Ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség jogorvoslati kérelmében az ítélőtábla határozata alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása keretében már nemcsak az észlelt megalapozatlanság jogkövetkezményei kiküszöbölhetősége tárgyában kell állást foglalni, hanem a harmadfokú bíróság határozatának szélesebb körű felülbírálata mutatkozik szükségesnek.
[14] Érvelése szerint a másodfokú bíróság a felmentő rendelkezése ellenére nem mellőzte a tényállásból az elkövetés ténybeliségére vonatkozó megállapításokat, csupán azt a jogi álláspontját rögzítette, hogy az eljárás során nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy a vádlottak magatartására lenne visszavezethető az Sz. Zrt. fizetésképtelenségének bekövetkezése, illetve hogy a kölcsönök kihelyezésekor az észszerű gazdálkodás követelményeit megsértve, azzal ellentétes módon cselekedtek, valamint a vagyoncsökkenés mértéke sem. Ezzel az ítélet, illetve maga a tényállás kétarcú – azaz nem egyértelmű – lett, ugyanis a másodfokú bíróság által nem érintett ténybeliség saját álláspontja szerint is irányadó, viszont a jogi álláspontja ezzel ellentétes mind a jogi indokolás, mind a rendelkezés tekintetében. Így a tényállás összeolvasásából kitűnik, hogy a másodfokú bíróság revíziós korrekciója nem érinti az elsőfokú bíróság által meghatározott, a vádlottak cselekvőségét jelentő tényeket (elkövetési magatartások, fizetésképtelenné válásra vonatkozó okozati összefüggés és vagyoncsökkenési összegek), hiszen nem állapított meg azzal ellentétes (eltérő) tartalmú cselekvést. Ennek hiányában viszont értelemszerűen a büntetőjogi felelősség hiányára vonatkozó eltérő jogi értékelésnek nincs meg a ténybeli alapja (Kúria Bhar.III.571/2019/41.). A bűncselekmény elkövetési magatartása szerepel a tényállásban, viszont mellette benne van egy arra vonatkozó megállapítás is, miszerint nem nyertek kétséget kizáró bizonyítást adott tényállási elemek. Ez pedig a másodfokú ítéletet önellentmondóvá tette. A harmadfokon eljárt ítélőtábla azonban ezt a nyilvánvaló hibát nem ismerte fel, és a másodfokú bíróság eljárását eltérő tényállás „sajátos módú” megállapításának tekintette.
[15] A harmadfokú bíróság azonban a Be. 619. (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság helytelen következtetéseit a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiküszöbölhette volna, valamint a tényállást hivatalból kiegészíthette, illetve helyesbíthette volna. Ugyanakkor helytelennek tartotta a harmadfokú bíróságnak az ítéleti tényállás felderítetlenségére vonatkozó megállapítását.
[16] Ugyanakkor egyetértett az ítélőtábla által a hivatalból történő bizonyítás lehetősége tekintetében kifejtettekkel, a másodfokú bíróság e körben előadott álláspontja – miszerint az elsőfokú ítélet megalapozatlansága csak olyan bizonyítás lefolytatásával lett volna kiküszöbölhető, melyet a vádhatóság nem indítványozott, és melynek felvételére hivatalból nem köteles – téves. Emellett azonban tévesnek tartotta az ítélőtábla az elsőfokú ítélet megalapozottságának vizsgálata során tett megállapításait.
[17] E tekintetben kifejtette, hogy a csődbűncselekmény különböző változatai egymás mellett, vagy egymást követően is előfordulhatnak, ez azonban halmazat vagy folytatólagosság megállapítását soha nem eredményezheti, így az a körülmény, hogy ugyanazon bűncselekménynek egy vagy több fordulata valósul meg, a minősítés körében nem értékelhető, mivel a különböző cselekmények a természetes egység körébe tartoznak. Így valamennyi alapeset törvényhelye felhívásának elmaradása nem róható fel.
[18] Érvelése szerint jelen ügyben a fizetésképtelenné válást előidéző és a fizetésképtelen helyzetben tanúsított magatartások olyan szoros tartalmi összefüggésben és időbeli átfedésekben állnak, amely a részcselekmények elkülönült értékelését nem teszi szükségessé. Egyben utalt arra, hogy a vádhoz kötöttség elvéből következően a vádirati minősítés nem köti a bíróságot, a vádirati tényállás pedig valamennyi részcselekményt tartalmazta.
[19] Álláspontja szerint a hitelezők kielégítésének meghiúsulása nem következhet be a fizetésképtelen – vagy azzal fenyegető – helyzetben beálló vagyoncsökkenés nélkül, az annak szükségszerű, további következménye. A bűncselekmény alapeseteiben írt magatartás a gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségével, felszámolási eljárás során történő megszűnésével jár. A bűnösséget önmagában sem a fizetésképtelenség, sem pedig az elkövetett visszaélés nem alapozza meg, csupán e tények meghatározott kapcsolata, nevezetesen azok okozati összefüggése. A Btk. 404. § (2) bekezdés a) pontjában írt csődbűncselekmény esetében a fizetésképtelenség nem feltétel, hanem következmény, amit az elkövetési magatartás megvalósítása eredményez.
[20] Az elkövetési érték megállapítása tekintetében kifejtette, hogy meg kell különböztetni a követelés értékvesztését és leírását (számviteli szempontból való kivezetését), valamint elengedését (jogosult általi megszüntetését), illetve a követelésnek ezek hatására számviteli szempontból a cég könyveiből való kikerülését és megfizetés következtében megvalósuló megtérülését. A követelésnek a könyvekből való kikerülése ugyanis büntetőjogi értelemben nem tekinthető megtérülésnek, a vagyonvesztés már bekövezett és abban tényleges reparáció nem is történt, és ennek megítélése szempontjából nincs relevanciája annak, hogy a tartozás behajtására milyen esélyek mutatkoztak. Ezzel ellentétben a követelés megfizetésekor az összeg a hitelezők kielégítésének lehet a forrása, így a bűncselekmény megállapíthatóságának akadályát képezheti.
[21] Érvelése szerint tévedett az ítélőtábla, amikor azt sérelmezte, hogy az ügyészség a tartozások elengedésében megnyilvánuló észszerűtlen vagyoncsökkentés tekintetében a kölcsönök kihelyezését annak ellenére tételezte jogszerűnek – hiszen nem tette azokat vád tárgyává, hogy azok nyújtására több esetben az 1-14. pontokban szereplő kölcsönökkel azonos időszakban és hasonló körülmények között került sor. E vonatkozásban kifejtette, hogy egy magatartásnak a vád tárgyává tételéhez nem csupán annak jogszerűtlensége, hanem a cselekmény tényállásszerűségének és társadalomra veszélyességének, valamint az elkövető bűnösségének bizonyíthatósága is szükséges, azaz önmagában a vádemelés hiányából a jogszerűségre való következtetés a formállogika szabályaival ellentétes és téves.
[22] Utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság vizsgálta az Sz. Zrt. 2007. és 2009. évek közötti gazdasági folyamatait, az észszerű gazdálkodás szabályaival ellentétes vagyonkezelői döntésre visszavezethető eseményeket pedig maga a tényállás tartalmazza.
[23] Álláspontja szerint az ítélőtábla olyan értékelés és indokolás hiányát kérte számon az elsőfokú bíróságon, melyet a járásbíróság valójában elvégzett, legfeljebb azzal és az abból vont következtetésekkel a harmadfokú bíróság nem értett egyet. Az igazságügyi könyvszakértői véleménynek a harmadfokú bíróság által megjelölt ellentmondásai valójában ugyancsak vélt ellentmondásnak tekinthetők, melyek igazából az ítélet indokolása és nem pedig a szakvélemény kiegészítésének szükségességét vetik fel. Nem tartotta helytállónak az ítélőtábla azon állítását sem, miszerint az elsőfokú bíróság az ügyészség pénzintézeti hitelezés folytatására vonatkozó téves koncepciójának elfogadásával járt volna el. E vonatkozásában hivatkozott arra, hogy a kölcsönök nyújtásának az a feltétele, hogy az ne veszélyeztesse a kölcsönt nyújtó cég fizetőképességét és kötelezettségeinek teljesítését, nem tekinthető büntetőjogilag értékelhetetlen elvárásnak. A B. Ü. Kft. és az M. Kft., valamint az úgynevezett projektcégek tekintetében a harmadfokú bíróság ráadásul a tények értékelésén túlmutató olyan, a feltételes jövőre vonatkozó megállapításokat tett, melyek ténybeli alapjairól nem ad számot.
[24] Sérelmezte az ítélőtáblának azt a megállapítását is, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a G. B. Kft. és az S. G. d.o.o. tényálláspontok vonatkozásában az ítélőtábla által sérelmezett bizonyítékértékelésre; noha erre az elsőfokú bíróság sort kerített, melyről számot is adott. Ennek ismeretében a harmadfokú bíróság által előadottak kizárólag az elsőfokú bizonyítékértékelés eredményével kapcsolatos kritikaként értékelhetők, amely azonban nem megalapozatlansági ok.
[25] A Legfőbb Ügyészség kifogásolta, hogy az ítélőtábla határozatának indokolásában általában és a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatásában konkrétan is olyan tartalmú megjegyzéseket tett, amelyek a megismételt másodfokú eljárást folytató bíróság érdemi döntésének befolyásolására lehetnek alkalmasak. Álláspontja szerint a hatályon kívül helyező bíróságnak ilyen egyértelműen kiolvasható álláspontot megfogalmazni a megismételt eljárásra megengedhetetlen (EBH 2018.B.8. [80] bekezdés).
[26] Mindezek alapján a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Kúria a fellebbviteli főügyészség, valamint a III. r. vádlott és védője fellebbezésének adjon helyt, és az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzését a II. r. és a III. r. vádlottak tekintetében – a Be. 629. § (2) bekezdés b) pontja és 630. § (2) bekezdése alapján – helyezze hatályon kívül, és a harmadfokú bíróságot utasítsa a harmadfokú eljárás lefolytatására azzal, hogy az ügyben a Be. 611. § (2) bekezdése alapján – figyelemmel a Be. 617. és 626. §-ára – a harmadfokú bíróság más tanácsa járjon el.
[27] A meghatalmazott védő fellebbezése indokolásában osztotta a vádhatósági fellebbezésének és a Legfőbb Ügyészség indítványának azon hivatkozását, amely szerint az ítélőtábla a Be. 619. § (3) bekezdése alapján kiküszöbölhette volna a másodfokon eljárt bíróság helytelen következtetéseit a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján, továbbá lehetősége lett volna a tényállás hivatalból való kiegészítésére, illetve helyesbítésére. Ugyanakkor nem értett egyet a Legfőbb Ügyészség álláspontjával abban, hogy a harmadfokú végzés szükségtelen bizonyítási cselekmények előírásával törekedett az ítélet felde-rítetlen-ségének látszatát kelteni. Álláspontja szerint az eljárás bizonyítást érintő ügyiratai alapján az ítélőtábla által szükségesnek ítélt szakértői vélemény kiegészítése, illetve a szakértő „esetleges” meghallgatása nélkül a harmadfokú eljárásban érdemi döntés hozható.
[28] Érvelése szerint a vád tárgyává tett cselekmények befejezése óta több mint 10 év telt el, ami indokolttá teszi az eljárásnak a harmadfokú eljárás lefolytatásával történő érdemi lezárását, melyre a védelem álláspontja szerint az eljárásjogi lehetőségek adottak.
[29] Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság ítélete azt tartalmazza, hogy a bíróság a történeti tényállást megváltoztatva megállapította, hogy az eljárás során nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást az, hogy vádlottaknak mint igazgatósági tagoknak a vád tárgyává tett elkövetésekre vonatkozó cselekvőségére lenne visszavezethető az Sz. Zrt. fizetésképtelenségének bekövetkezte, továbbá az sem, hogy a vádlottak a vád tárgyává tett elkövetések során, azaz a „kölcsönök” kihelyezéséről történt határozatok meghozatalakor az észszerű gazdálkodás követelményeit megsértve, azzal ellentétes módon cselekedtek, és az sem, hogy a több tényállási pont – így a B. Ü. Kft.-t, az M. Kft.-t, valamint az S. G. d.o.o.-t érintő tényállás – vonatkozásában mely összegek térültek meg, ezek alapján milyen összegű az Sz. Zrt. vagyoncsökkenésének mértéke.
[30] A védő álláspontja szerint az ítélőtábla nem értett egyet a törvényszék ítéletének a Be. 164. § (1) bekezdésére vonatkozó és a hivatalbóli bizonyítást kizáró jogi indokolásával, azonban véleménye szerint a másodfokú bíróság eltérő tényállás-megállapítása az eljárás bizonyítást érintő ügyiratai alapján megalapozottá tehető. Ennek indokaként előadta, hogy az ügyészség a Btk. 404. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, fizetésképtelenséget előidéző csődbűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat, az első fokon eljárt bíróság a váddal egyezően állapította meg a vádlottak bűnösségét. Az elsőfokú ítélet tényállása szerint az Sz. Zrt. 2008. év végére, 2009. év elejére, utólag pontosabban meg nem állapítható időpontban fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, mert az esedékes tartozásait határidőben már nem tudta teljesíteni, míg fizetésképtelensége 2009. április 18-án állt be. Ha a vád tárgyává tett, fizetésképtelenséget előidéző csődbűncselekmény elkövetésére vonatkozó büntetőjogi felelősség megállapítása körében elfogadható volna a „jogi értelemben vett” fizetésképtelenségre való hivatkozás, az eljárás bizonyítást érintő ügyiratai (többek között: a vádlotti nyilatkozatok, a zrt. szervezeti és működési szabályzata, G. A. tanúvallomásai, a W. Kft. követelésérvényesítésére vonatkozó bírósági dokumentáció, a zrt. 2008. évi beszámolója, a 2009. I. negyedévi főkönyvi adatok) tényszerűen cáfolják, hogy a „jogi értelemben vett” fizetésképtelenség a vádlottaknak a vád tárgyává tett elkövetésekkel kapcsolatos cselekvőségével ok – okozati összefüggésben állt volna be.
[31] A szakértő a „közgazdasági értelemben vett” fizetésképtelenség, azaz a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját 2009. december 31. napjával határozta meg. Az Sz. Zrt. tényleges fizetésképtelenségi helyzetének okai vonatkozásában pedig a szakértő úgy foglalt állást, hogy amennyiben az M43-as autópálya-építéssel kapcsolatban a Zrt. 2 573 047 686 forint összegű követelése kiegyenlítésre kerül, a vállalat nem kerül csődbe, illetve felszámolásának elrendelésére sem kerül sor.
[32] Az eljárás bizonyítást érintő ügyiratai alapján – a meghatalmazott védő álláspontja szerint – kétséget kizáróan megállapítható, hogy a „jogi értelemben vett” fizetésképtelenség 2009. április 18-i időpontjában a bűncselekmény konjunktív törvényi tényállási elemei közül akár a vádlottak cselekvősége és a fizetésképtelenség közötti ok-okozati összefüggés, akár a tudati oldal elemei fennálltak. Így az ítélőtábla az iratok tartalma alapján ezt a következtetést le tudta volna vonni és ennek alapján tudott volna a büntetőjogi főkérdésben dönteni.
[33] A vád tárgyává tett elkövetésekkel kapcsolatos igazgatósági döntések észszerűsége vonatkozásában az eljárás bizonyítást érintő ügyiratai (többek között a vádlotti nyilatkozatok, G. A., P. M., M.-né E. Zs. tanúvallomásai, az Sz. Zrt. könyvelési dokumentációja, kiemelten a 2008. évi mérlegadatok, a 2009. I. negyedévi főkönyvi adatok, valamint a szakértői megállapítások) szintén rendelkezésre álltak, és ezek a döntések észszerűtlenségét úgyszintén cáfolják.
[34] Az elsőfokú bíróság az alvállalkozó leányvállalatok (B. Ü. Kft., M. Kft.) finanszírozását iratellenesen és a szakértői bizonyítással ellentétesen ítélte meg, a projektfinanszírozások körében pedig az „időleges vagyonvesztés” fogalmának közgazdaságilag értelmezhetetlen alkalmazásával minden kihelyezést pönalizált, azonban ez a hiba is kiküszöbölhető az iratok tartalma alapján.
[35] Az eljárás bizonyítást érintő ügyiratai alapján a zrt. tényleges vagyonvesztésének összegszerűsége, azok bekövetkeztének oka és időpontja további szakértői bizonyítás nélkül is tényszerűen meghatározható. A védő e vonatkozásban kitért a Legfőbb Ügyészség által megfogalmazott okfejtésre is, mellyel nem értett egyet. Álláspontja alátámasztására hivatkozott a Kúria „A vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelőssége vizsgálatára” felállított joggyakorlat-elemző csoportjának összefoglaló véleményére a vezető tisztségviselő Cstv. szerinti felelősségének megállapítására irányadó szabályok vonatkozásában. Kiemelte, hogy a kölcsönnyújtás önmagában az adós aktív vagyonát nem csökkenti, hiszen a pénz helyébe a követelés lép.
[36] A meghatalmazott védő a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a büntetőjogi felelősség szempontjából vizsgálható vagyoncsökkenés tekintetében levezette a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelését, ami igazolja, hogy a rendelkezésre álló, bizonyítást érintő ügyiratok tartalmának vázlatos hivatkozására törekedett annak alátámasztása érdekében, hogy a harmadfokú eljárás lefolytatásának bizonyítási akadálya vagy kizártsága nem áll fenn.
[37] A védői fellebbezés indokolása kitért arra is, hogy – álláspontja szerint – a Legfőbb Ügyészség fellebbe-zés-indoklása több pontban is túlterjeszkedett a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés keretein. E körben nem osztotta a Legfőbb Ügyészségnek az ítélőtábla végzésének indokolása [85] bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban kifejtett álláspontját. A meghatalmazott védő véleménye szerint a megismételt eljárásban a másodfokú bíróság nem hivatkozhat a Be. 164. § (1) bekezdésében foglaltakra, melyet a törvényszék a másodfokú eljárásában tévesen alkalmazott, ezzel szemben a bizonyíthatatlanság konzekvenciáit a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok szerint kell levonni és a Be. 7. § (4) bekezdése értelmében, azaz az in dubio pro reo eljárásjogi alapelvéből eredően a kétséget kizáróan nem bizonyított tény a vádlott terhére nem értékelhető.
[38] A Legfőbb Ügyészség által kifejtettekkel ellentétben egyetértett az ítélőtábla azon megállapításával, hogy a természetes egység fennállta nem jelenti azt, hogy a különböző elkövetési alakzatok megvalósulása vonatkozásában – jelen ügyben – a történeti és ennek eredményeképpen a törvényi tényállás elkülönült vizsgálata mellőzhető lenne.
[39] A Legfőbb Ügyészségnek a vádhoz kötöttség, illetve a vád kimerítése körében tett álláspontjával egyetértett. Ugyanakkor kifejtette, hogy a Be. 5. §-ában és a Be. 7. § (1)–(2) és (4) bekezdéseiben foglaltakat együttesen kell értelmezni. Így az ügyészség által a vád tárgyává tett elkövetési magatartások minden esetben tartalmaznak a csődbűncselekmény adott alakzatára vonatkozó törvényi tényállási elemet is (a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben és/vagy a fizetésképtelenségi helyzetben való elkövetésre vonatkozó kitételt). Így a védelem álláspontja szerint a vádhatóság bizonyítási kötelezettsége az egyes tényállási elemek vonatkozásában nemcsak a vádlottak cselekvőségére, azaz az adott kihelyezésről való döntés meghozatalára, hanem a vád szerinti törvényi tényállási elemre (a fenyegető helyzetben, vagy a fizetésképtelenségi helyzetben való elkövetésre, illetve a fizetésképtelenség előidézésére) is kiterjed.
[40] Álláspontja szerint a harmadfokú bíróság a végzését az eljárási törvény szabályainak megsértésével hozta és indokolatlanul rendelkezett a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről. Ezért nincs törvényes lehetőség arra, hogy a harmadfokú bíróság eljáró tanácsa helyett másik tanács járjon el a megismételt harmadfokú eljárásban. A Be. 635. § (2) bekezdése szerint a Tizenhatodik Rész rendelkezéseit kell alkalmazni, mely során eltérő rendelkezés hiányában a másodfokú bíróságra vonatkozó szabályok az irányadóak és e vonatkozásban a Be. 14. §-a sem tartalmaz eltérő rendelkezést. Mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzését a Be. 630. § (2) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és a harmadfokú bíróságot utasítsa új eljárás folytatására.
[41] A Kúria megállapította, hogy a fellebbviteli főügyészség, valamint a III. r. vádlott és védőjének fellebbezése az alábbiak szerint nem alapos.
[42] A fellebbviteli főügyészség, valamint a III. r. vádlott és védője a fellebbezéseikben a harmadfokon eljáró ítélőtábla végzésének a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító rendelkezését sérelmezte arra hivatkozással, hogy a másodfokú ítélet megalapozatlansága a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhető lett volna.
[43] A Be. 627. § (1) bekezdés d) pontja alapján a harmadfokú bíróságnak a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen fellebbezésnek van helye, ha a hatályon kívül helyezésre a Be. 619. § (3) bekezdése alapján ki nem küszöbölhető megalapozatlanság okából, a Be. 625. § (4) bekezdésében meghatározott okból került sor.
[44] Mindezek alapján a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen a fellebbezésnek helye volt.
[45] A Be. 627. § (4) bekezdése alapján a hatályon kívül helyező végzés ellen nem jogosult fellebbezésre az, aki az ítélet ellen annak hatályon kívül helyezése és a bíróság új eljárásra utasítása érdekében jelentett be fellebbezést, ha hatályon kívül helyezésre a fellebbezésében foglalt okból került sor.
[46] Az iratok alapján megállapítható, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a II. r. és a III. r. vádlottak terhére, felmentésük miatt, bűnösségük társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében [a Btk. 404. § (2) bek. a) pont, (1) bek. c) pont, (3) bek. b) ponttörténő megállapítása végett, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés, gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. II. r. és III. r. vádlottak és védőik az ítélet indokolása ellen, annak megváltoztatásáért, felmentésük jogcímének bűncselekmény hiányára történő módosítása érdekében jelentettek be fellebbezést. A megyei főügyészség az ügyész által bejelentett jogorvoslati indítvány indokolásában a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására tett indítványt.
[47] A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést eredeti tartalma szerint tartotta fenn és II. r. és III. r. vádlott vonatkozásában ilyen tartalmú indítványt tett a harmadfokú bírósági eljárásban 2020. július 8. napján megtartott nyilvános ülésen is.
[48] Mindezek alapján a Kúria arra a megállapításra jutott, hogy az ügyészi fellebbezés nem a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult. Így az ügyészség fellebbezése joghatályos.
[49] A III. r. vádlott védője a másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében „harmadsorban” a másodfokú ítélet – hatályon kívül helyezés esetére – indítványt tett arra is, hogy amennyiben a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi a másodfokú ítéletet, akkor az erre irányuló döntése a másodfokú bíróság ítélete mellett az elsőfokú bíróság ítéletére is terjedjen ki, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására. A III. r. vádlott védőjének fellebbezése ugyanakkor tartalma szerint nem terjedt ki a hatályon kívül helyezésre, ilyen tartalmú jogorvoslati indítványt nem tett. Mindezek alapján a Kúria a III. r. vádlott védőjének fellebbezése tekintetében is azt állapította meg, hogy joghatályos.
[50] A Kúria mindenekelőtt rámutat arra, hogy a hatályon kívül helyezés ellen bejelentett fellebbezést elbíráló bíróság a hatályon kívül helyező végzés esetlegesen törvénysértő voltát és az azt meghozó fellebbviteli bíróság eljárását vizsgálja. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és ezért a hatályon kívül helyezésről – a harmadfokú bíróság törvényesen rendelkezett-e. A támadott (hatályon kívül helyező) rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését, vagy az eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését jelenti. A fellebbezésekkel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma az, hogy miért nem volt érdemi döntés hozható. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és így a hatályon kívül helyezésről – a harmadfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett. A felülbírálat minden esetben a felülbírálat tárgyának rendeltetéséhez igazodik, ezért hatályon kívül helyezés elleni fellebbezés elbírálása ténylegesen nem ügy-, nem irat-, hanem lényegében határozatvizsgálat (EBH 2019.B.9.).
[51] A Be. 625. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét kizárólag a Be. 608. § (1) bekezdésében írt feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés okából helyezheti hatályon kívül, így a Be. 609. §-ában meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezést nem eredményező eljárási szabálysértés megállapítása esetén vizsgálnia kell, hogy az a másodfokú ítélet harmadfokú bírósági eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanságához vezetett-e. Ha ez nem állapítható meg, akkor a másodfokú ügydöntő határozat hatályon kívül helyezésére nincs törvényes lehetőség.
[52] Mindezek alapján a fellebbezés elbírálása során eldöntendő kérdés nem az, hogy a hatályon kívül helyezett alsóbb fokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e, volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. Ellenkező esetben a fellebbezést elbíráló Kúria átvenné a másod-, illetve harmadfokú bíróság jogkörét.
[53] A kifejtettek tükrében, a jelen ügyben a Be. 625. § (4) bekezdése alapján az vizsgálandó, hogy a megalapozatlanság kiküszöbölhető-e a harmadfokú eljárásban vagy bizonyítás felvétele szükséges, továbbá, hogy a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a harmadfokú eljárásban a megalapozott tényállás megállapítása érdekében elegendő-e a másodfokú bíróság ítéleti tényállásának kiegészítése vagy helyesbítése.
[54] A Be. 619. § (3) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntése vonatkozásában akkor küszöbölhető ki a megalapozatlanság a harmadfokú bírósági eljárásban, ha a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügydöntő iratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján levonható és ez alapján a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság tényállását hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti.
[55] A harmadfokú bíróság egyaránt köteles megalapozatlanság vizsgálatára és kiküszöbölésére. A megalapozatlanság kiküszöbölésének azonban a terjedelme eltér a másodfokú eljárásétól. A harmadfokú bíróság a tényállást csupán kiegészítheti (az ebből hiányzó ténymegállapításokat pótolhatja) és helyesbítheti (a meglévő ténymegállapítást módosíthatja, mellőzheti). A kiegészítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem. Ami pedig kívül esik a harmadfokú bíróság reformációs jogkörén, az értelemszerűen a hatályon kívül helyezési (kasszációs) jogkörbe tartozik [Be. 625. § (4) bek., EBH 2018.B.3.].
[56] A harmadfokú eljárásban kizárt a bizonyítás felvétele, ezért a harmadfokú bíróság – a másodfokú bíróság számára a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított lehetőséggel élve – sem bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, sem ténybeli következtetés útján nem mérlegelheti felül a bizonyítékokat és nem állapíthat meg a másodokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást és arra alapozva nem állapíthatja meg a másodfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét.
[57] További lényeges eltérés, hogy a harmadfokú bíróság – szemben a másodfokú bíróságra rótt törvényi kötelezettséggel – a részbeni megalapozatlanság esetén is dönthet a hatályon kívül helyezés felől, ha a megalapozatlanság csak bizonyítás útján küszöbölhető ki.
[58] A Kúria a Be. 626. §-a alapján, a Be. 618. § (1) bekezdés b) pontja értelmében megállapította, hogy a megtámadott határozat meghozatala kapcsán a bíróságok nem vétettek feltétlen hatályon kívül helyezési okot eredményező eljárási szabálysértést (EBH 2018.B.13. [41]).
[59] Az ítélőtábla a Be. 618. § (1) bekezdés b) pontja értelmében helytállóan először az elsőfokú és másodfokú bírósági eljárást bírálta felül. Ennek során a harmadfokú bíróság irathűen rögzítette határozatában, hogy a másodfokú bíróság a Be. 592. § (2) bekezdés a), b) és d) pontjában írt okból azt állapította meg, hogy elsőfokú bíróság ítélete – a tényállás hiányos megállapítása, a tényállás részbeni felderítetlensége és a megállapított tényekből további tényekre helytelen következés okából – részben megalapozatlan, azonban a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Be. 164. § (1), (2) és (3) bekezdésének téves értelmezése alapján a hivatalbóli bizonyítást mellőzte. Ezen túlmenően helyesen állapította meg, hogy a másodfokú bíróság helytelenül az ellentétes tényállás megállapítását a „tényállás megváltoztatása"-ként jelölte meg.
[60] A Kúria maradéktalanul osztotta az ítélőtábla végzése indokolásában kifejtetteket, miszerint a tényállás megváltoztatása és kiegészítése, illetve helyesbítése között nem mennyiségi hanem minőségi különbség van. Az elhatárolás szempontjából annak van jelentősége, hogy a módosítások illeszkednek-e az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás gondolatmenetébe, logikai rendjébe, vagy – mint jelen esetben is – azzal ellentétes, összeegyeztethetetlen tartalommal bírnak és a bűnösség kérdésében is ellentétes döntést eredményeznek.
[61] A Kúria már több határozatában rámutatott arra, hogy eltérő a tényállás, ha olyan lényeges elemben van eltérés, amely az ügy megítélését megfordítja. Így abban az esetben, ha az egyik ítélet szerint megtörtént a másik szerint nem, vagyis egyik bíróság szerint a vádlott elkövette a bűncselekményt, míg a másik szerint nem (Bhar.III.571/2019/41. [75]-[76]).
[62] Mindezek alapján a Kúria a Legfőbb Ügyészség átiratában kifejtettekkel nem értett egyet, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet tényállásából éppen a cselekmény elkövetésének ténylegességére vonatkozó megállapításokat mellőzte, ezen túlmenően – tartalmában – a Btk. 404. § (1) bekezdésében meghatározott elkövetési magatartásokat tartalmazó tényállási elemeket rekesztette ki, azaz eltérő tényállást állapított meg. (EBH 2015.B.14. [51]-[52]).
[63] Ugyanakkor az ítélőtábla is megállapította határozatában, hogy a törvényszék a tényállás megváltoztatásának sajátos módját választotta, mivel az elsőfokú bíróság történeti tényállását – annak még a nyilvánvaló elírásból származó és a megyei főügyészség által is nevesített hibáit sem korrigálva – változatlanul hagyta, azt mindössze a büntetőjogi főkérdések eldöntéséhez szükséges és fentebb nevesített tények kétséget kizáró bizonyítottságának hiányára vonatkozó megállapítással látta el.
[64] A Legfőbb Ügyészség átiratában szintén hivatkozott arra, hogy a törvényszék ítélete „illetve maga a tényállás kétarcú – azaz nem egyértelmű – lett, ugyanis a másodfokú bíróság által nem érintett ténybeliség saját álláspontja szerint is irányadó, viszont a jogi álláspontja ezzel ellentétes mind a jogi indokolás, mind a rendelkezés tekintetében. A tényállás összeolvasásából kitűnik, hogy a másodfokú bíróság revíziós korrekciója nem érinti az elsőfokú bíróság által meghatározott, a vádlottak cselekvőségét jelentő tényeket (elkövetési magatartások, fizetésképtelenné válásra vonatkozó okozati összefüggés és vagyoncsökkenési összegek), hiszen nem állapított meg azzal ellentétes (eltérő) tartalmú cselekvést. Ennek hiányában viszont értelemszerűen a büntetőjogi felelősség hiányára vonatkozó eltérő jogi értékelésnek nincs meg a ténybeli alapja.” Ha a Legfőbb Ügyészség másodfokú ítéletre vonatkozó megállapítása – az ítélőtábla megállapításával szemben –, miszerint a törvényszék nem állapított meg az elsőfokú bíróságtól eltérő tényállást, alapos lenne, akkor az a másodfokú bíróság ítélete vonatkozásában a Be. 608. § (1) bekezdés f) pontjában írt feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés megállapítását alapozná meg, mert ebben az esetben a rendelkező rész és a másodfokú bíróság ítéletének indokolása teljes mértékben ellentétes lenne. A feltétlen hatályon kívül helyezési ok pedig a harmadfokú eljárásban is a Be. 625. § (2) bekezdés a) pontja értelmében kasszációt eredményez.
[65] Mindezek tükrében a Kúria egyetértett az ítélőtábla azon megállapításával, hogy a megyei főügyészség által bejelentett és a fellebbviteli főügyészség által eredeti tartalma alapján fenntartott fellebbezése a harmadfokú eljárásban nem vezethetett eredményre, mert a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását megváltoztatta, a vád tárgyává tett cselekmény tekintetében azt állapította meg, hogy kétséget kizáróan nem állapítható meg annak elkövetése, a Be. 619. § (3) bekezdése értelmében pedig a harmadfokú eljárásban ettől eltérő – azaz a cselekmény elkövetését megállapító – tényállás megállapítása kizárt.
[66] A harmadfokú bíróság a jogszabály helyes értelmezése és az általánosnak tekinthető bírói gyakorlat alapján állapította meg, hogy a másodfokú bíróság helytelenül értelmezte a Be. 164. §-ában a bizonyításra vonatkozó előírásokat, különösen a Be. 164. § (3) bekezdését, miszerint a bíróság indítvány hiányában bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles. Ez a törvényi rendelkezés nem írja felül a bíróság valósághű tényállás megállapítására vonatkozó kötelezettségét. Így a bíróság nem köteles, de jogosult hivatalbóli bizonyításra.
[67] A Kúria az ítélőtábla indokolását csak annyiban egészíti ki, hogy a bírói gyakorlat alapjául a jogalkotói jogértelmezés szolgál: „Főszabály szerint a bíróság a vád tisztázása során bizonyítási eszközöket hivatalból csak pártatlanságának fenntartása mellett, az eljárási alapelvekre figyelemmel, indítványok alapján szerezhet be és vizsgálhat meg. A vádlói funkció elkülönítése következtében a bíróságnak lehetősége van arra, hogy hivatalból, teljes körben tisztázza a tényállást, azonban a vád bizonyítására nem kötelezhető, és ezért a vádló bizonyítási kötelezettségének elmulasztása a bíróságra nem telepíthet az ítélkező funkciótól idegen következményeket. Éppen ezért a törvény megfogalmazásában a bíróság feladata a tényállás tisztázása a vád garanciális keretei között” (2017. évi XC. törvény miniszteri indokolása).
[68] Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság is rámutatott arra, hogy „...a Be. 164. § rendelkezései közötti, látszólagos belső ellentmondás az Alaptörvény 28. cikke szerinti követelményeknek megfelelő és a szükséges szakértelem birtokában elvégzett bírósági jogértelmezéssel kiküszöbölhető. Annak az eredményeként a Be. 164. § (1)–(2) bekezdései, valamint a Be. 164. § (3) bekezdése a főszabály és a kivétel szabály viszonyrendszerében értelmezhetők. Főszabály tehát, hogy a büntetőeljárásban a vádló bizonyítási kötelezettsége az elsődleges, és a bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be. Kivételesen ugyanakkor, méghozzá a valósághű tényállás megállapítása érdekében és az eljárási alapelvek érvényesítése mellett, a bíróság indítvány hiányában is intézkedhet bizonyíték beszerzése iránt.[...] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése mindenkinek alapvető jogot biztosít ahhoz, hogy az ellene emelt vádról, vagy valamely perben a jogairól és kötelezettségeiről törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül döntsön. [...] A bíróság hivatalbóli bizonyítási tevékenységét érintően a pártatlanság sérelme az Alkotmánybíróság szerint már csak azért is eleve kizárt, mert a bizonyítás elrendelésekor annak eredménye előre nem látható. Így nem zárható ki, hogy a bíróság hivatalból a vádat alátámasztó bizonyítást rendel el, ám ugyanígy annak az ellenkezője sem. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a pártatlanság követelményével épp az lenne ellentétes, ha a bizonyítékok hivatalból történő beszerzésének és megvizsgálásának a lehetőségével a bíróság csupán a vádlói vagy csupán a védői inaktivitás korrekciója érdekében élhetne” {20/2020. (VIII. 4.) AB határozat a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 164. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés elutasításáról [95], [98] és [101]}.
[69] A Be. 593. §-a nem a másodfokú bíróság számára biztosít kivételt a valósághű tényállás megállapításának követelménye alól, hanem éppen annak maradéktalan érvényre juttatását biztosítja a Be. 593. § (2) bekezdésében. E jogszabályhely a), b) és c) pontja is lehetővé teszi a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölését az iratok tartalma, a helyes ténybeli következtetés és bizonyítás felvétele útján is, melynek eredményeképp az elsőfokú ítélet tényállásának a kiegészítésére, helyesbítésére és eltérő tényállás megállapítására is lehetőséget ad. A törvényi előírás ennek során kizárólag akkor köti a bizonyítás felvételét ügyészi indítványhoz, ha az első fokon megállapított tényállástól eltérő tényállás alapján az első fokon felmentett vádlott bűnösségét a másodfokú bíróság állapítja meg.
[70] A Be. 593. § (4) bekezdése sem értelmezhető a másodfokú bírósági eljárásban akként, hogy ez felmenti a bíróságot a valósághű tényállás érdekében lefolytatandó bizonyítás lehetősége alól. E jogszabályhely kizárólag a megalapozatlanság következményeinek alkalmazását – azaz az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését – zárja ki arra az esetre vonatkozóan, ha az az ügyészség Be. 164. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének elmulasztására vezethető vissza.
[71] Az Alkotmánybíróság fent idézett határozata is megfogalmazza, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében meghatározott tisztességes eljárás követelményének kizárólag ez a jogértelmezés felel meg.
[72] Mindezek alapján helyesen állapította meg a harmadfokú bíróság, hogy a másodfokú bíróság eljárásban a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezést nem eredményező eljárási szabálysértést követett el, aminek a másodfokú bíróság ügydöntő határozatára jelentős kihatása volt. Ezt a megállapítását – helyesen – a törvényszék azon megállapítására alapította, hogy a bizonyítottság hiányában történő felmentő rendelkezését döntőrészt az indokolta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megalapozatlansága csak olyan bizonyítás lefolytatásával lett volna kiküszöbölhető, melyet a vádhatóság nem indítványozott, illetve olyan bizonyítékok alapján, melyeket az ügyészség nem bocsátott a bíróság rendelkezésére és amelyek beszerzését sem indítványozta.
[73] Ezt követően az ítélőtábla vizsgálta, hogy a másodfokú ítéleti tényállás megalapozott-e, illetve az esetleges megalapozatlansága a Be. 619. § (3) bekezdése értelmében kiküszöbölhető.
[74] E vonatkozásban a Kúriának a felülbírálat során azt kellett vizsgálnia, hogy a Be. 625. § (4) bekezdésében meghatározott okot a harmadfokú bíróság helytállóan állapította-e meg, azaz a megalapozatlanság a Be. 619. § (3) bekezdése szerint a tényállás kiegészítésével, illetve helyesbítésével nem volt kiküszöbölhető.
[75] Mindenekelőtt a Kúria utal arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanságát a törvényszék mint másodfokú bíróság megállapította és arra a következtetésre jutott, hogy az általa megállapított megalapozatlansági okok közül a részbeni felderítetlenség kizárólag bizonyítás felvételével küszöbölhető ki, azonban a bizonyítás lefolytatásával – az eljárásjogi szabályok helytelen értelmezése miatt – adós maradt, a másodfokú bíróság ezen túlmenően megállapította, hogy az elsőfokú bíróság tényből tényre helytelen következtetést vont le, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének eme hiányosságát sem küszöbölte ki. A másodfokú bíróság mindezek hiányában állapította meg az elsőfokú bíróságtól eltérően a tényállást és mentette fel II. r. és III. r. vádlottat az ellenük emelt vád alól.
[76] Ez alapján az ítélőtábla okszerű következtetést vont arra, hogy mindez a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 592. § (2) bekezdés a), b) és c) pontjaiban írt okokból részben megalapozatlanná is tette; a megállapított tényállás hiányos, nem felderített tényeken alapul: tehát részben felderítetlen, illetve részben ellentétes az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával. Ugyanis, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott volt, akkor az általa megállapított tényállás megváltoztatásának a ténybeli alapja hiányzik, míg, ha az elsőfokú ítélet megalapozatlan volt, akkor a másodfokú bíróság megalapozatlanul állapított meg attól eltérő tényállást. Ez azonban már önmagában annak a megállapításához vezet, hogy a másodfokú bíróság által megállapított tényállás tekintetében kizárólag bizonyítás felvételével lehet a megalapozottság tekintetében állást foglalni, mert a felderítetlenség más módon nem küszöbölhető ki.
[77] A harmadfokú bíróság végzésében arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan és annak kiküszöbölése kizárólag a bizonyítás felvételével – szakértői vélemény további kiegészítésével, esetleg a szakértő ismételt meghallgatásával – küszö-bölhető ki. E bizonyítás felvételére azonban a harmadfokú eljárásban a Be. 619. § (2) bekezdése értelmében nincs lehetőség.
[78] A harmadfokú bíróság ezt követően az eljárás tárgyát képező cselekmény alapján egyértelműen és körültekintően megjelölte, hogy a csődbűncselekmény megállapítása vonatkozásában melyek azok a büntetőjogilag releváns tények, amelyekre az ítéleti tényállásnak ki kell terjednie. E vonatkozásban a Kúria osztotta a harmadfokú bíróság azon megállapítását, hogy valamennyi vád tárgyává tett részcselekmény tekintetében számot kell adni és az ítéleti tényállásban rögzíteni kell a törvényi tényállást megalapozó tényeket, illetve azok hiányát.
[79] A Btk. 404. § (1) bekezdésében meghatározott csődbűncselekményt az követi el, aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete esetén a) a vagyon vagy annak egy része elrejtésével, eltitkolásával, megrongálásával, megsemmisítésével, használhatatlanná tételével, b) színlelt ügylet kötésével vagy kétes követelés elismerésével, vagy c) az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes más módon a gazdálkodó szervezet vagyonát ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel a hitelező vagy a hitelezők kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja. A 404. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet a) fizetésképtelenné válását vagy annak látszatát az (1) bekezdésben meghatározott magatartások valamelyikével idézi elő, és ezzel vagy b) fizetésképtelensége esetén az (1) bekezdésben meghatározott magatartások valamelyikével a hitelező vagy a hitelezők kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja.
[80] Az ítélőtábla kiemelte, hogy a fizetésképtelenség, illetve a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapítása tekintetében az 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 27. § (1) bekezdésének és a 33/A. § (1) bekezdésének a szabályozása irányadó.
[81] A Kúria megállapította, hogy ezt követően az ítélőtábla helyesen azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott-e. E körben bír jelentőséggel az ítélőtábla azon – fentebb már hivatkozott – megállapítása, hogy a törvényszék a tényállás megváltoztatásának sajátos módját választotta, mivel az elsőfokú bíróság történeti tényállását változatlanul hagyta, azt mindössze a büntetőjogi főkérdések eldöntéséhez szükséges és fentebb nevesített tények kétséget kizáró bizonyítottságának hiányára vonatkozó megállapítással látta el. Így e vizsgálódása során a harmadfokú bíróság ténylegesen a másodfokú bíróság ítéletének megalapozottságát, illetve annak hiányát is vizsgálta.
[82] Az ítélőtábla végzésében irathűen jelölte meg, hogy az elsőfokú bíróság az Sz. Zrt. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének a bekövetkezését a 2008. év végére, 2009. év elejére tette, a fizetésképtelenség beálltának időpontját pedig a 2009. április 18. napjában határozta meg. A másodfokú bíróság ezen megállapítások helyességét illetően nem foglalt állást.
[83] A Kúria a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy a harmadfokú bíróság – a Legfőbb Ügyészség által sérelmezettekkel ellentétben – határozatában kihangsúlyozta, hogy az eljárás tárgyát képező cselekmények három időszakra bontása nem érinti azt a kétségtelen tényt, hogy a Btk. 404. § (1) bekezdésében vagy a (2) bekezdés a) pontjában és a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott alakzatok együttes megvalósulását természetes egységként értékeli.
[84] Ugyanakkor a megalapozott tényállás az alapja a vád tárgyává tett cselekmény törvényes minősítésének és ebből következően a vádlott büntetőjogi felelőssége tárgyában hozott döntésnek. Így a bíróság bizonyításának a vádiratban foglalt cselekmény egészére és a büntetőjogilag releváns valamennyi tényre ki kell terjednie. A csődbűncselekmény esetén a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet és/vagy a fizetésképtelenség időpontja büntetőjogilag releváns tény, mert a büntetőjogi felelősség megállapításának alapfeltétele. A gazdasági társaság fizetésképtelenné válásának megállapítása körében pedig nem mellőzhető annak megállapítása, hogy az a vádlott 404. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott magatartásának a következménye vagy az más okból következett be. Ugyancsak ki kell terjednie a bizonyításnak arra is, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben és/vagy a fizetésképtelenség esetén a gazdasági társaság további vagyonvesztése a vádlott 404. § (1) bekezdésében meghatározott elkövetési magatartásának következménye-e. Ez alapján vonható ugyanis következtetés arra, hogy a vádlottak magatartása tényállásszerű-e és az a hitelezői igények részbeni vagy egészbeni meghiúsulásával az oksági kapcsolatban áll-e.
[85] Így helyesen állapította meg az ítélőtábla, hogy a 2009. január 1. napja előtti időszakra vonatkozóan a bíróságnak elsődlegesen azt kellett volna vizsgálnia, hogy fizetésképtelenség előtt milyen nagyságrendű vagyonvesztés következett be az Sz. Zrt.-nél, illetve ennek mekkora része volt a vádlottak észszerű gazdálkodás szabályaival ellentétes vagyonkezelői döntéseire visszavezethető. Ennek a büntetőjogi felelősség megállapítása tekintetében azért van jelentősége, mert az észszerű gazdálkodás a büntetőjogi felelősség megállapítását kizárja.
[86] A bírói gyakorlatnak megfelelően rögzítette határozatában, hogy az észszerű és az észszerűtlen gazdálkodás követelményeinek nincs törvényi definíciója. A gazdálkodás együtt jár bizonyos kockázatokkal, hiszen a gazdasági tevékenységnek a feltételei nem állandóak, folytonosan változó körülmények között zajlik, a szereplőinek konkrét helyzete időről időre módosulhat. A gazdasági társaság vezető tisztségviselője köteles az általános polgári jogi elvárhatóságot meghaladó fokozott gondossággal mindent megtenni a gazdasági társaság érdekeit elsődlegesen óva a felelősségi körükbe tartozó vagyon lehetőség szerinti gyarapítása, de legalább megőrzése és a célzott eredmény elérésének racionális kiszámíthatósága érdekében. Az észszerűtlen gazdálkodás formálisan az észszerűnek vehető ellentéte. Másként fogalmazva a gazdálkodás akkor észszerűtlen, ha abban a véletlenszerűség dominál, a célzott eredmény elérésének nincs racionális kiszámíthatósága, az eredményesség esélye ezen szint alatt marad (Bfv.III.232/2012/8. szám). E ténynek azért van jelentősége, mert a II. és III. r. terhelt terhére megállapított bűncselekmény tekintetében a büntetőjogi felelősségének alapját kizárólag az észszerűtlen gazdálkodás alapozhatja meg. Vizsgálandó továbbá, hogy az elkövetési magatartás tanúsításakor a vagyonvesztés előrelátható volt-e; amennyiben nem: a csődbűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor. Amennyiben az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes cselekvőség tetten érhető, és ez vagyonvesztést is eredményezett: azt kellett volna eldönteni, hogy ez a fizetésképtelenség bekövetkezésével okozati összefüggésben áll-e, avagy a fizetésképtelenség a vádlotti magatartástól függetlenül is bekövetkezett volna.
[87] Az okozati kapcsolat hiányában a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése – az elsőfokú bíróság álláspontja szerint 2009. január 1. – előtti magatartások büntetlenül maradnak, az ezt követően, a fizetésképtelenség időpontjáig tanúsított vagyoncsökkentő, az észszerű gazdálkodás követelményét sértő cselekmények értékelhetők a Btk. 404. § (1) bekezdése szerint, míg a 2009. április 18. utáni vagyoncsökkentő és az észszerű gazdálkodással ellentétes magatartások minősíthetők a Btk. 404. § (2) bekezdés b) pontja szerint.
[88] Az ítélőtábla végzésében kifejtette, hogy a fenti időszakokra vonatkozóan az ítéleti tényállásból nem állapítható meg, hogy az egyes kölcsönök egyenlege mennyi volt, illetőleg mikor és milyen összegben került sor visszafizetésre, elszámolásra. Nem ismert annak oka sem, hogy míg tényállás 2., 6-11. pontjai a kölcsönöknek csak a vissza nem fizetett részét – tehát az egyenlegét – teszik a büntetőjogi felelősség alapjává, addig a tényállás 3. és 5. pontjaiban olyan hitelezés alapján került sor bűnösség megállapítására, melyeket az adós az Sz. Zrt. csődeljárásának megindulása előtt, az előbbi esetben kamatostul visszafizetett. Ezen túlmenően a szakértő alapszakvéleményében a fentebb említett okozati összefüggés kapcsán egyetértőleg idézi a felszámoló megállapításait arról, hogy 2007 és 2009 között a piaci viszonyokban jelentős változások történtek, visszaesett a kereslet, a beruházási piac megrendült, a meglévő vállalkozási kapacitások között éles versenyhelyzet és árverseny alakult ki, ennek következtében a realizálható nyereség csökkent. A hazai gazdasági válság hatásainak ellensúlyozására az Sz. kiterjesztette működési területét a dél-magyarországi régióval határos Romániában és Szerbiában. Ebben az időben a megrendelők, valamint a fővállalkozók egy részének működése, fizetőképessége labilissá vált, nőttek a kintlévőségek, általánossá váltak a körbetartozások. A jelzett folyamatokat felerősítette és mélyítette a 2008 második felében kialakult nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, mely egyrészt beszűkítette és drágította a külső pénzforrásokat, csökkentve a beruházási keresletet, valamint kiszámíthatatlanná tette a piaci folyamatokat. Ezeknek az okoknak az értékelése az elsőfokú eljárásban nem történt meg; sem a szakértő, sem pedig az elsőfokú bíróság részéről és ezek vonatkozásában, valamint az Sz. saját gazdálkodása körében felmerült, de vád tárgyává nem tett – ugyanakkor a Zrt. gazdálkodását befolyásoló – eseményekre (pl.: M43 autópálya építésének vesztesége) tekintetében a szükséges adatok sem állnak rendelkezésre. Ezen túlmenően az alap- és kiegészítő szakvéleményekben az Sz. Zrt. fizetésképtelensége, csődje és felszámolása kapcsán több helyen, esetenként egymásnak ellenmondó, reflektálatlan megállapítások találhatók, melyek feloldása, tisztázása nem lett volna mellőzhető.
[89] Az ítélőtábla végzésében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem adott számot arról, hogy a szakértői vélemény kiegészítését és a szakértő tárgyaláson tett nyilatkozatait miért nem értékelte. Ennek abból a szempontból tulajdonított jelentőséget, hogy a szakértő a leányvállatoknak nyújtott hitel megítélése tekintetében a véleményét megváltoztatta, melyet a kihallgatott és a kérdésben ismerettel rendelkező tanúk – M.-né E. Zs. É. felszámolóbiztos, P. M. könyvvizsgáló és T. Gy. L. – teljes egészében megerősítették, ugyanakkor ezekkel ellentétes tartalmú bizonyíték a bírósági eljárásban már tulajdonképpen nem volt.
[90] A Kúria megállapította, hogy a III. r. vádlott védője fellebbezésében a bizonyítékok saját szempontúan értékelése alapján tett megállapításokat a vagyonvesztés és észszerű gazdálkodás vonatkozásában és a – helyenként – a bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján rendelkezésre nem álló bizonyítékok hiányát a III. r. vádlottra kedvező megállapításokkal és következtetésekkel pótolta. A bíróság azonban az ügydöntő határozatát kizárólag a lefolytatott bizonyításra és az ennek alapján rendelkezésre álló bizonyítékokra alapozhatja.
[91] A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla a II. r. és a III. r. vádlott terhére megállapított csődbűncselekmény tekintetében büntetőjogilag relevanciával bíró – a büntetőjogi főkérdés eldöntését megalapozó – tények vonatkozásában állapította meg az elsőfokú és másodfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlanságát és helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy annak kiküszöbölése kizárólag bizonyítás felvételével történhet meg, ami a Be. 319. § (3) bekezdése alapján a harmadfokú eljárásban törvényben kizárt.
[92] Az elsőfokú és másodfokú ítélet fenti hiányosságai már megalapozták az ítélőtábla a Be. 625. § (3) bekezdésén alapuló kasszációs döntését. Ugyanakkor a harmadfokú bíróság példaértékűen vizsgálta a felülbírált határozatok tekintetében, az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által az elsőfokú bíróság történeti tényállásának változatlanul hagyásával, mindössze a büntetőjogi főkérdések eldöntéséhez szükséges, a nevesített tények kétséget kizáró bizonyítottságának hiányára vonatkozó megállapításával meghatározott tényállás további részének, egyes tényállási pontjainak a megalapozottságát. Így e vizsgálódása során a harmadfokú bíróság ténylegesen a másodfokú bíróság ítéletének megalapozottságát, illetve annak hiányát is vizsgálta. Ennek során állást foglalt abban a kérdésben, hogy az elsőfokú és másodfokú ítéleti tényállás vonatkozásában a megalapozatlanság az egyes tényállási pontokra mennyiben terjed ki és az milyen módon orvosolható, ugyanis kizárólag ez alapján tudott megalapozott döntést hozni abban a kérdésben, hogy a másodfokú bíróság ítéletét vagy az elsőfokú és másodfokú ítéletét szükséges hatályon kívül helyezni és ez alapján a megismételt eljárás lefolytatására a másodfokú vagy az elsőfokú bíróságot kell utasítani.
[93] Az ítélőtábla a fentiek és a végzése [63]-[77] bekezdésében kifejtettek alapján helytállóan jutott arra a megállapításra, hogy az elsőfokú és másodfokú ítélet a Be. 592. § (2) bek. a), b) és d) pontja alapján részleges megalapozatlanságban szenved és indokolása kiterjed arra is, hogy a megalapozatlanság kiküszöbölésére kizárólag bizonyítás felvételével van törvényes lehetőség.
[94] A Kúria osztotta az ítélőtábla álláspontját abban, hogy a megalapozatlanság az igazságügyi könyvszakértői vélemény ismételt kiegészítésével kikü-szöbölhető, ez alapján a Be. 593. § (2) bekezdése értelmében a másodfokú bíróságnak lehetősége nyílik a felvett bizonyítás eredményeképpen az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján rendelkezésre álló bizonyítékok akár eltérő értékelésére is. A folytatott bizonyítás eredményeképpen juthat a másodfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy állást tudjon foglalni abban a kérdésben, hogy az elsőfokú ítéleti tényállás megalapozott-e vagy attól eltérő tényállást kell megállapítani.
[95] A Be. 617. §-a értelmében a harmadfokú bírósági eljárásban a másodfokú eljárásra vonatkozó szabályok irányadóak ellenkező rendelkezés hiányában. A Be. 611. § (1) bekezdésével ellentétes rendelkezést a Be. LXXXVI. Fejezete nem tartalmaz, így az a harmadfokú eljárásban is irányadó, így a harmadfokú bíróság törvényesen adott iránymutatást a másodfokú megismételt eljárás tekintetében.
[96] A Kúria nem osztotta a Legfőbb Ügyészség álláspontját abban, hogy e vonatkozásban az ítélőtábla a jogszabályi lehetőségeket meghaladóan adott iránymutatást a megismételt eljárásra.
[97] Az ítélőtábla azon megállapítása, hogy „...a bizonyíthatatlanság konzekvenciáit nem a másodfokú bíróság által tévesen értelmezett, az ügyészség bizonyítási kötelezettségét szabályozó Be. 164. § (1) bekezdése, hanem a bizonyítási teher szabályainak alkalmazásával kell levonni: a Be. 7. § (4) bekezdése értelmében a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére”, egyértelműen arra vonatkozott, hogy a másodfokú bíróság a bizonyításra vonatkozó szabályok értelmében – ügyészi indítvány hiányában is – köteles bizonyítást lefolytatni a valósághű tényállás megállapítása érdekében. A törvényesen lefolytatott bizonyítás eredményeképpen kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket pedig a Be. 7. § (4) bekezdése szerint kell értékelni a törvény kötelező rendelkezése szerint.
[98] A Kúria megállapította, hogy az ítélőtábla elmulasztott a Be. 14. § (3) bekezdés c) pontja értelmében rendelkezni arról, hogy a megismételt eljárásból ki van zárva az a bíró, aki a megalapozatlanság okából hatályon kívül helyező határozat meghozatalában részt vett, ezért azt a rendelkező rész szerint pótolta.
[99] A kifejtettek folytán a Kúria – a Be. 628. § (1) bekezdés b) pontja alapján tanácsülésen, a Be. 626. §-a, illetőleg a Be. 13. § (4) bekezdése szerinti összetételben eljárva – a fellebbviteli főügyészség és a III. r. vádlott és védője által benyújtott fellebbezéseknek nem adott helyt, és a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító nem ügydöntő végzését [Be. 629. § (2) bek. a) pont és (3) bek.] helybenhagyta.
(Kúria Hkf. I. 1.008/2020.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás