GK ÍH 2021/134.
GK ÍH 2021/134.
2021.12.01.
A közbenső mérleg elutasításának önmagában azon okból nem lehet helye, hogy a felszámoló a közbenső mérleg jóváhagyására vonatkozó határozat meghozatala előtt az általa felszámított díjelőleget már felvette. Utóbbi ugyanis a közbenső mérleg jóváhagyásától független, kifogásolási eljárásra tartozó kérdés [Cstv. 49/D. § (2) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság az adós felszámolását a 2020. február 8-án jogerőre emelkedett 4. sorszámú végzésével rendelte el, kijelölte a felszámolót. A felszámolás kezdő időpontja 2020. április 2. napja. Az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást a büntetőügyben eljáró bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig, illetve a büntetőeljárás során alkalmazott intézkedés végrehajtásának befejezéséig felfüggesztette a 2021. február 3-án kelt 32. sorszámú végzésével.
A felszámoló 2021. május 11-én 35. sorszám alatt előterjesztette az adós – 2021. május 4-i fordulónappal elkészített – közbenső mérlegét jóváhagyás végett. A szöveges jelentésben előadta, hogy az adós egy székesfehérvári ingatlannal rendelkezett, amelyen „a Bank. N. V. első ranghelyes zálogjogosként” került hitelezőként nyilvántartásba vételre. Az ingatlan három esetben az EÉR-en meghirdetésre került, és azok eredménytelen lebonyolításával megnyílt a zálogjogosult lehetősége a Cstv. 49/A. §-a szerinti magához váltásra. A Kft. mint az I. Bank. N. V. hitelező engedményese élt e lehetőséggel és a megküldött elszámolás alapján az adásvételi szerződésben meghatározott összeget megfizette a felszámolónak, ami a pénzforgalmi kimutatásban szerepel. Az ingatlan magához váltása becsértéken történt, a zálogjogosult hitelezői igénye ezt követően módosításra került. Az adós vagyonának megóvása és hitelezők érdekében történő eljárásnak kötelezettsége a felszámolót továbbra is terheli, ideértve a 49/D. § szerinti soron kívüli kifizetések tárgyát és a költségek levonását. A jelentéshez csatolt pénzforgalmi jelentésből megállapítható, hogy a felszámoló a kiadások között elszámolt a 49/D. § szerinti felszámolói díj címén 2 324 100 forintot, a „49/D. § szerinti felszámolói díj GH-nak utalt” címen 1 220 000 forintot és a 49/D. § szerint levonható és megfizetett költségek címén 3 623 026 forintot. A felszámoló a jelentésben és annak mellékleteiben további információt a Cstv. 49/D. § szerinti értékesítésről, az az alapján befolyt bevételről, továbbá a felszámolási költségként elszámolt felszámolói díjról, illetve a 49/D. § szerinti költségekről nem adott.
Az elsőfokú bíróság a 37. sorszámú végzésével – egyebek között – felhívta a felszámolót, hogy terjesszen elő a Cstv. 49/D. § szerinti felszámolói díjra vonatkozó tételes, követhető számítást és a díj megállapítására vonatkozó kérelmet. A felhívásra a felszámoló akként nyilatkozott, hogy a Cstv. 49/D. § (2) és (6) bekezdéseinek rendelkezéseiből az következik, hogy a törvény a felszámolót kifejezetten felhatalmazza a zálogtárgy értékesítése során érvényesíthető díj külön engedély vagy megállapítás nélküli felvételére, és külön jóváhagyás vagy engedély nélkül kötelezi a zálogjogosult, valamint a törvényszék gazdasági hivatala részére történő teljesítésre. Álláspontja szerint a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítés esetén nincs szükség a jelzálogjogosult felé történő kifizetés, illetőleg az ehhez kapcsolódó díj megállapítására, hiszen a jogalkotó célja a jelzálogjogosult soron kívüli – közbenső mérleg szerinti vagyonfelosztást mellőző – kielégítése volt. A jogosultak kifogással élhetnek az elszámolás tárgyában, de jelen esetben kifogást nem terjesztettek elő. A felszámoló Cstv. 49/D. §-a szerinti díja a fentiekre tekintettel a közbenső mérlegben az adós vagyonáról, a felszámolás alatt bekövetkezett változásokról megbízható és hiteles tájékoztatás érdekében került feltüntetésre, annak megállapítása vagy felülvizsgálata a közbenső mérleg körében nem lehetséges. A fentiek miatt kérte, hogy az elsőfokú bíróság mellőze a Cstv. 49/D. § szerinti felszámolói díjra vonatkozó tételes, követhető számítás, valamint a díj megállapítására vonatkozó kérelem tárgyában tett felhívást. Beadványához mellékelte a letéti összeget kezelő ügyvéd részére küldött 2020. január 24. napján kelt teljesítési utasítást, amely többek között a felszámoló díjának kifizetésére is vonatkozott.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzésével a közbenső mérleget elutasította. Határozatának indokolása szerint a közbenső mérleg és jelentés nem felel meg a Cstv. és annak végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezéseinek. Megítélése szerint a Cstv. 50. § (1) bekezdéséből és 52. § (4) bekezdéséből egyértelmű, hogy a felszámolási eljárás alatt keletkezett bármely bevétel, és a bevételeket terhelő bármely költség feltüntetése kötelező, mind a felszámolási zárómérlegben, mind a közbenső mérlegben, ez alól a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítés sem kivétel. A Cstv. 49/D. §-a a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételár, illetve a követelésen alapított zálogjog esetén a követelés beszedéséből, behajtásából származó bevétel elszámolására tartalmaz rendelkezéseket, és a bevételeket terhelő költségek, valamint a számítható díj vonatkozásában is a Cstv. általános szabályaitól eltérő költség –, és díjszámítási módot tartalmaz. A felszámolónak azonban a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítésből származó bevételekkel, az azokat terhelő költségekkel és az az után számítandó díjjal is el kell számolnia a közbenső mérleget jóváhagyó bíróság felé. Ez következik a Cstv. 50. §-ának és 52. § (4) bekezdésének idézett rendelkezéseiből, mely szerint a zárómérlegnek és a közbenső mérlegnek is tartalmaznia kell a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatást. A közbenső mérleg és jelentés tehát már ez okból sem felel meg a jogszabálynak.
A Cstv. 49/D. §-a szerinti jelzálogjogos értékesítéssel, illetve követelésbehajtással kapcsolatos díjszámításra vonatkozik a 49/D. § (2) bekezdése mely egyértelművé teszi, hogy a felszámoló díjelőleget számíthat fel a jelzálogjogos értékesítésből származó bevételek után. Az eljárás befejezésekor ezen díjelőleg figyelembevételével állapítja meg a bíróság a felszámoló Cstv. 59. § szerinti teljes díját. A bíróságnak ez okból is jóvá kell hagynia a díjelőleget, így ezért sem mellőzhető a Cstv. 49/D. §-a szerinti díjszámítás levezetése. A Cstv. 49/D. §-a szerinti díj vagy díjelőleg kifizetésére külön rendelet – a felszámolót a zálogtárgy értékesítéséből, továbbá a követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből megillető díj elszámolásának szabályairól szóló 39/2009. (IX. 3.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) – vonatkozik. Ennek 1. § (1) bekezdése értelmében a felszámolót a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítésből, illetve követelésbehajtásból származó bevételből megillető díjat az adós pénzügyi intézménynél vezetett számláján elkülönítve kell vezetni, és azt a felszámolónak a felszámolási eljárás során a Cstv. 50. §-ában meghatározott közbenső mérlegben, illetve a felszámolási eljárás befejezésekor a Cstv. 52. §-ában meghatározott felszámolási zárómérlegben – a Cstv. 50. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – külön is ki kell mutatnia. E rendelkezés összhangban áll a Cstv. 50. § (1) bekezdése, 52. § (4) bekezdése és 59. § (1) bekezdése rendelkezéseivel. Az IRM rendelet 1. § (2)–(4) bekezdésének tételes rendelkezéseiből az elsőfokú bíróság megítélése szerint következik egyrészt az, hogy a felszámoló közvetlenül az adós számlájával szemben érvényesítheti a Cstv. 49/D. § szerinti díjigényét, de következik az is, hogy azt csak a bíróság rendelkezése alapján teheti meg. A felszámoló azon nyilatkozata, mely szerint a bíróság intézkedése nélkül önállóan vehetné fel az adós számlájáról a saját maga által megállapított díjat, a Cstv. és az IRM rendelet rendelkezéseivel is kifejezetten ellentétes. A bíróság ugyanis csak akkor rendelkezhet arról, hogy a felszámoló az őt a Cstv. 49/D. §-a szerint megillető díjelőleget az adós számlájával szemben közvetlenül érvényesíthesse, ha ezt megelőzően a díjelőleget a felszámoló részére megállapította, a díj megállapításnak pedig csak akkor van helye, ha a felszámoló a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti részletes, követhető díjszámítást benyújtotta, ennek alapja pedig az értékesítésből befolyt bevételek, és az azt terhelő költségek részletes ismertetése lehet. Mivel a felszámoló felhívás ellenére sem nyújtott be az általa igényelt díjra vonatkozó tételes, követhető számítást, a közbenső mérleg és jelentés nem felel meg a Cstv. 50. § (1) bekezdése, 52. § (4) bekezdése és az IRM rendelet 1. § (1)–(4) bekezdése rendelkezéseinek, ezért az elsőfokú bíróság a közbenső mérleget a Cstv. 50. § (6) bekezdése alapján elutasította.
Az elsőfokú végzéssel szemben a felszámoló terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatásával a közbenső mérleg jóváhagyását, másodlagosan az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte a Pp. 369. § (1) bekezdése és 369. § (3) bekezdésének c) pontjára hivatkozással. Előadta, hogy a Cstv. 49/D. § (2) és (6) bekezdései egyértelműen speciális rendelkezéseket tartalmaznak a Cstv. egyéb kielégítési szabályaihoz képest. Ezek ugyanis kifejezetten felhatalmazzák a felszámolót, hogy a díjelőleget felvegye, és a törvény kifejezett rendelkezése szerint az esedékességkor kielégíthető. A Cstv. 49/D. § szakasza szerinti díj jellegéből fakadóan jogorvoslatra, annak felülvizsgálatára a jogi érdekkel bíró hitelezők kifogása útján kerülhet sor. Jelen esetben sem a jelzálogjogosult sem az egyéb bejegyzett joggal bíró hitelező nem kifogásolta a felszámoló elszámolását, annak közbenső mérleg kapcsán történő felülvizsgálata nem lehetséges, és az abban foglalt díjelőleg megállapítása sem szükséges. A Cstv. 49/D. § rendelkezései alapján a felszámoló ténylegesen a privilegizált helyzetű zálogjogosulttal szemben érvényesíti a díját illetőleg a költségeket.
Kiemelte, hogy az IRM rendelet a Cstv. korábbi állapota mellett született, a jelen esetben irányadó – a 2017. július 1. napjától hatályos – módosított Cstv. 49/D. §-a e rendelettel szemben kifejezetten felhatalmazta a felszámolót a díjelőleg felvételére. Tekintettel arra, hogy a rendelet törvény rendelkezéseit nem ronthatja le, így külön ilyen tárgyú kifejezett szabály hiányában sem alkalmazható az IRM rendelet 1. § (3) bekezdése jelen esetben. Hivatkozott arra, hogy A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve (HVG-ORAC, 2019.) ezzel egyező álláspontot fogalmaz meg, mely szerint: „Egyértelmű rendelkezése a törvénynek – s ezzel a felszámolók régi kívánsága teljesült –, hogy az árbevétel befolyását követően a felszámoló bírói engedély nélkül veheti fel a díjelőleget, amely felszámolási költségnek minősül a Cstv. 57. § (2) bekezdés k) pontja alapján, amely kimondja, hogy a felszámoló számára e törvény alapján kifizethető díjelőleg felszámolási költség. Az ezzel ellentétes rendelkezést tartalmazó 39/2009. (IX. 3.) IRM r. módosítása várható, az IRM rendelet azonban nem lehet ellentétes a törvény rendelkezéseivel, így ha nem módosítják, a Cstv. alapján akkor is jogosult a felszámoló az esedékességkor a díjelőleget leszámlázni.”
Jelen esetben a jelzálogjogosult magához váltotta a zálogtárgyat, így a zálogtárgyból bevétele az adósnak nem származott, pénzforgalom kizárólag a költségek, illetőleg a felszámolói díj tekintetében merült fel, amelyet a pénzforgalmi jelentés összesítve, míg a felszámoló által csatolt kimutatás tételesen tartalmazott. Álláspontja szerint az általa előterjesztett közbenső mérleg az ÍH 2012.95. számú jogesetben kifejtetteknek is megfelelt. A Cstv. nem tartalmazza közbenső mérleg, illetőleg a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatása követelményei között a Cstv. 49/D. § szerinti felszámolói díjra vonatkozó tételes, követhető számítást, a Cstv. 52. § (4) bekezdés d) pontja kizárólag a kiegyenlített felszámolási költségek feltüntetését támasztja követelményül, amelynek a felszámoló által a közbenső mérleg mellékleteként csatolt pénzforgalmi kimutatás megfelel. A felszámoló kiemelte, hogy az ingatlan értékesítésének egyéb körülményei, vagy adatai tekintetében az elsőfokú bíróság hiánypótlást nem bocsátott ki, az elutasítás indokolása kizárólag a felszámolói díj kapcsán fogalmazott meg kifogást. Bármely hiánypótlásban nem rögzített jóváhagyási akadály tekintetében azok esetleges orvoslására csak új eljárásban van lehetőség. A felszámoló mindezek fenntartása mellett kiemelte továbbá, hogy az IRM rendelet 1. § (3) bekezdése alapján a bíróság hivatalból rendelkezik arról, hogy a felszámoló jogosult a díjat közvetlenül az adós számlájával szemben érvényesíteni, a jogszabály szövegéből egyértelműen következik, hogy a hiánypótlási felhívásban rögzítettekkel szemben e tárgyban külön felszámolói kérelem nem szükséges. Rögzítette, hogy természetesen az IRM rendelet 1. § (4) bekezdése akadálytalanul alkalmazható az eljárás során, így a felszámoló részére Cstv. 59-60. §-ai alapján ténylegesen kifizethető díj a 49/D. § szerint már érvényesített díjjal csökkentett összegben kerülhet csupán megállapításra.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást alapvetően helyesen állapította meg, és érdemi döntése is helytálló, helyesen állapította meg a rendelkezésére álló adatok alapján, hogy a Cstv. 50. § (6) bekezdésében írtakra figyelemmel a közbenső mérleg jóváhagyására nem volt mód. A fellebbezésben felhozottak annak megváltoztatására nem adnak alapot, de az ítélőtábla az elsőfokú végzés indokolásában foglaltakkal maradéktalanul nem értett egyet, ezért azt alábbiakban kifejtettek szerint részben helyesbíti. Az elsőfokú végzés – mérlegelhető – hatályon kívül helyezését megalapozó eljárási szabálysértésre a felszámoló fellebbezésében pedig – a lentebb kifejtettek szerint – szintén alaptalanul hivatkozott.
A jelen eljárásra irányadó többször módosított 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) jelen eljárásban irányadó – 2017. VII. 1-től hatályos – 50. § (1) és (2) bekezdéseiből kitűnően abban az esetben, ha a felszámolási eljárás során a hitelezők igényeinek kielégítéséhez elegendő pénzeszköz folyt be, a felszámoló a követelések bejelentésére megadott határidő letelte után közbenső felszámolási mérleget készíthet. A felszámolás kezdetétől évente a közbenső mérleg elkészítése kötelező. A közbenső mérleg megjeleníti a tartalmát a Cstv. 52. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatást pedig az 52. § (4) bekezdésében meghatározott bontásban kell elkészíteni. A szöveges jelentésnek tartalmaznia kell a tevékenységet lezáró mérleg és a közbenső mérleg eltéréseinek, valamint a bevételek és költségek alakulásának részletes magyarázatát. A Cstv. 50. § (5) bekezdése szerint a közbenső mérleget, a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatást és a hitelezők részbeni kielégítésének sorrendjét és összegét tartalmazó részleges vagyonfelosztási javaslatot a felszámoló köteles a hitelezőknek – választmány alakítása esetén a választmánynak is – megküldeni azzal, hogy arra 15 napon belül észrevételt tehetnek. Az (1) bekezdésben meghatározott iratokat a bíróság részére jóváhagyás végett be kell mutatni, a hitelezők (választmány) véleményét is csatolva. A Cstv. 50. § (6) bekezdése szerint a bíróság a közbenső mérleget és a részleges vagyonfelosztási javaslatot 30 napon belül végzéssel jóváhagyja, vagy elutasítja. A bíróság a végzésben rendelkezik arról, hogy a közbenső mérleg elkészítéséig értékesített vagyontárgyakból és a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, behajtott követelésekből – kivéve a 49/D. § (1) és (3) bekezdése szerinti értékesítések esetét – együttesen befolyt összeg 4%-át a Gazdasági Hivatal által kezelt, elkülönített számlán lévő összegből a felszámoló részére utalják ki, ha a fenti összeg a számlán az adós hitelezőinek befizetéseiből rendelkezésre áll. A Cstv. 52. § (4) bekezdésének b) és d) pontja szerint pedig a bevételek és költségek alakulásáról készített kimutatás tartalmazza a vagyontárgyak értékesítésével kapcsolatban a vagyontárgy ellenértékét és nyilvántartási értékét és a kiegyenlített felszámolási költségeket.
A felszámolási eljárás során a felszámoló az adós közbenső mérlegét a felszámolás számviteli feladatairól szóló 225/2000. (XII. 19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezéseinek megfelelően volt köteles elkészíteni, amelynek tartalmára nézve annak 7. §-a tartalmaz előírásokat, amelyek szerint a közbenső felszámolási mérleg a felszámoló által meghatározott mérleg fordulónapra vonatkozóan tartalmazza – a Cstv. 50. § (1) bekezdésének megfelelően – a vagyoni eszközök, a kötelezettségek és a saját tőke állományát könyv szerinti értéken, a bevételek (árbevétel és egyéb bevételek) és költségek (ráfordítások) alakulásáról készített kimutatást és a szöveges jelentést. A közbenső felszámolási mérleg tartalmában és felépítésében egyező a Cstv. 52. §-ának (3) bekezdésében meghatározott felszámolási zárómérleggel. A közbenső felszámolási mérlegben – a (4) bekezdésben részletezetteken túlmenően – elkülönítetten kell kimutatni a pénzeszközök között a tartalék összegét, továbbá – külön oszlopban – közölni kell a nyitó felszámolási mérleg adatait. A közbenső felszámolási mérleg fordulónapjáig elszámolt bevételekről és költségekről (ráfordításokról) a Cstv. 52. §-ának (4) bekezdésében meghatározott bontásban kell tájékoztatást adni. A közbenső felszámolási mérleghez kapcsolódó szöveges jelentésben be kell mutatni a nyitó felszámolási mérleg adatait módosító – az 5. § (2)–(3) bekezdése szerinti – korrekciókat, és részletes tájékoztatást kell nyújtani a nyitó felszámolási mérleg és a közbenső felszámolási mérleg adatai közötti eltérések, változások minősítéséről, indokairól.
Az IRM rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a felszámolót – a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítésből, továbbá a követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből – megillető díjat (megnövelve a díjat terhelő általános forgalmi adó összegével megegyező összeggel) az adós pénzügyi intézménynél vezetett számláján elkülönítve kell vezetni, és azt a felszámolónak a felszámolási eljárás során a Cstv. 50. §-ában meghatározott közbenső mérlegben, illetve a felszámolási eljárás befejezésekor a Cstv. 52. §-ában meghatározott felszámolási zárómérlegben – a Cstv. 50. §-ának (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – külön is ki kell mutatnia. A (2) bekezdés szerint a közbenső mérlegnek és a felszámolási zárómérlegnek tartalmaznia kell a befolyt vételárnak a zálogjogosult hitelező részére – a zálogjoggal biztosított követelésének kielégítésére – még ki nem fizetett összegét. A (3) bekezdés szerint a bíróság a közbenső mérlegről (felszámolási zárómérlegről) hozott végzésében rendelkezik arról is, hogy a díjat – kiegészítve az azt terhelő általános forgalmi adó összegével megegyező összeggel – a felszámoló jogosult közvetlenül az adós pénzügyi intézménynél vezetett számlájával szemben érvényesíteni. A (4) bekezdés szerint pedig a felszámoló számára a Cstv. 59-60. §-ai alapján ténylegesen kifizethető díjat a Cstv. 49/D. §-a szerint már érvényesített díjjal csökkentett összegben kell megállapítani.
A közbenső mérleg alapvető célja tehát az, hogy megbízható, hiteles helyzetfelmérés alapján történjen meg a hitelezők és a bíróság tájékoztatása az adós pénzügyi helyzetéről, arra a hitelezők a Cstv. 50. § (5) bekezdése alapján észrevételt tehetnek. A felszámolónak abban arról kell számot adnia, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően az adóstól átvett vagyonnal miképp rendelkezett. Ezeket a tényeket a felszámolónak a jelentésében összefoglalóan, de az érdekeltek számára is követhetően és ellenőrizhető módon kell előadnia. A bíróság köteles a mérleg és az ahhoz kapcsolódó mellékletek fontosabb adatait – külön észrevétel nélkül is – ellenőrizni. A felszámolónak a mérlegsorok változásait, mind bevételeit, költségek kimutatásának tételeit részletes magyarázattal kell ellátnia a szöveges jelentésében. Az idézett jogszabályi rendelkezésekből következően a közbenső mérlegnek a valódiság elvén kell állnia, vagyis a beszámolókban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatónak, bizonyíthatónak kell lenniük. A mérleg által nyújtott hiteles tájékoztatásnak pedig nem csupán a matematikai logika szerinti hibátlan levezetést kell jelentenie, hanem a tájékoztatásnak tartalmában is, mérlegsoronként is hitelesnek kell lennie. Nem tekinthető hitelesnek a tájékoztatás, ha az abban feltüntetett egyes mérlegsorok nem felelnek meg a valóságnak, vagy az abban feltüntetett – az időben azt megelőző közbenső mérleg megfelelő sorai vonatkozó feltüntetett adatok – nem egyeznek meg a bíróság által korábban jogerősen jóváhagyott előző közbenső mérlegben ténylegesen feltüntetett adatokkal. Ezért nem hagyható jóvá olyan közbenső mérleg, amely a Cstv., a Korm. rendelet, valamint az IRM rendelet rendelkezéseibe ütközik (a Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkf.44.931/2004/3. számú határozata).
A közbenső mérleggel kapcsolatosan a bíróság kétféle végzést hozhat, vagy jóváhagyja, vagy megtagadja – a törvény szerint elutasítja – a jóváhagyását. A közbenső mérleggel kapcsolatos hitelezői észrevétel esetén a mérleget jóváhagyó határozat indokolásának a közbenső mérleg alapvető adatain kívül tartalmaznia kell a hitelezői észrevételeket, valamint a bíróságnak az észrevétel megalapozottságával, illetve megalapozatlanságával és ehhez képest a közbenső mérleg jóváhagyhatóságával kapcsolatos jogi álláspontját is (BDT 2009.2050.). Az észrevétel elintézésével kapcsolatosan a bíróságnak tehát nincs konkrét feladata, csupán a közbenső mérleget elbíráló határozat indokolásában kell utalnia arra, hogy az észrevételt miként értékelte. (Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkf.43.911/2005/8.)
A fenti jogszabályi rendelkezések – különösen a Cstv. 50. § (1) bekezdése, 52. § (4) bekezdés b) és d) pontja, a Korm. rendelet 7. §-a és az IRM rendelet 1. §-a – együttes értelmezéséből az következik, hogy a közbenső mérlegben a felszámolónak számot kell adnia arról, hogy az adóstól átvett vagyonnal miképp rendelkezett, azt milyen körülmények között és milyen ellenértékért értékesítette. Ebből következően a számadási kötelezettség nyilvánvalóan magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy a felszámolónak ki kell mutatnia valamennyi bevételt (árbevétel és egyéb bevételek) és költséget, a vagyontárgyak értékesítésével kapcsolatban a vagyontárgy ellenértékét és nyilvántartási értékét is. Ez a kötelezettség pedig az elsőfokú bíróság helytálló megállapítása szerint független attól, hogy az értékesítés egyébként a Cstv. 49/D. §-a szerint eljárási rendben vagy más (általános) módon történt. Csak az értékesített vagyontárgy ellenértékének egyértelmű feltüntetése, és annak a szöveges jelentésben szereplő részletes magyarázata esetén felelhet meg a közbenső mérleg annak az alapvető céljának ugyanis, hogy megbízható és hiteles helyzetfelmérés alapján történik meg a hitelezők és a bíróság tájékoztatása az adós pénzügyi helyzetéről. Ennek alapján van lehetőség arra is, hogy mind a hitelezők, mind a bíróság megfelelően ellenőrizni tudja azt, hogy adott esetben a felszámoló az adott értékesítés után megfelelően számította-e ki az őt megillető felszámolói díjat, illetve díjelőleget. Az IRM rendelet 1. § (1) bekezdésének azon megfogalmazásából ugyanis, hogy a Cstv. 49/D. §-a szerinti értékesítésből a felszámolót megillető díjat a közbenső mérlegben külön is ki kell mutatni – a fellebbezési érveléssel szemben – az is következik, hogy a felszámított felszámolóidíj-előleg számítási módjának is ellenőrizhetőnek kell lennie a közbenső mérleg adataiból. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy ez a követelmény a közbenső mérleg céljából következően akkor is fennállna, ha a felszámoló egyébként a bíróság engedélye nélkül lenne jogosult a díjelőleget felvenni.
A fentiekből az következik, hogy amennyiben az adós vagyonának (egyes vagyontárgyainak) az értékesítésére sor került – függetlenül az értékesítés módjától –, a közbenső jelentésnek, vagy a mellékleteként csatolt bevételek és a költségek alakulásáról készített kimutatásnak a bevételi oldalon azt is tartalmaznia kell, hogy mennyi volt az adott vagyontárgy ellenértéke. A konkrét esetben a felszámoló a közbenső mérlegben csak azt adta elő, hogy az adós ingatlanvagyonát a 49/A. § (5) bekezdésének megfelelően becsértéken értékesítette a zálogjogosult hitelezőnek. Ugyanakkor a becsérték összegét, egyáltalán nem tüntette fel sem a szöveges jelentésben sem pedig a pénzforgalmi kimutatásban, holott a konkrét esetben az értékesített vagyontárgy ellenértékének a becsérték minősül.
A Cstv. 49/A. § (5) bekezdése szerint ugyanis „a (4) bekezdésben foglaltakat követő újabb sikertelen pályázat esetén [...] a felszámoló a pályázat harmadik megismétlése helyett a vagyontárgyat becsértéken az azt igénylő – a vagyontárgyra vonatkozóan zálogjoggal rendelkező – zálogjogosult hitelezőnek értékesíti [...]. Ha a tulajdont szerző zálogjogosult a zálogjogosultak kielégítési sorrendjében első helyen áll (a továbbiakban: elsőhelyi zálogjogosult), a vételár megfizetése úgy történik, hogy a vevő a felszámoló által szolgáltatott adatok alapján – legkésőbb a szerződéskötést követő 15 napon belül – köteles megfizetni a) a 49/D. § (1) bekezdés a)-e) pontja szerinti ráfordításokat, b) a felszámoló díjelőlegeként a vételár 3%-ának megfelelő összeget és az azt terhelő általános forgalmi adó megfizetéséhez szükséges összeget, c) az 59. § (5) bekezdése szerinti kifizetések céljára a vételár 2%-át, valamint d) a vételár és a felszámolási eljárásban értékesített vagyontárgyat terhelő zálogjoggal biztosított, elismert követelése közötti pozitív különbözetet.” Ennek a rendelkezésnek a lényege tehát az, hogy a zálogtárgyat a zálogjogosult becsértéken ugyan, de úgy vásárolhatja meg, hogy a Cstv. 49/A. § (5) bekezdésében nevesített ráfordítások és díjak és terhek megfizetésén túlmenően csak a vételár és a felszámolási eljárásban értékesített vagyontárgyat terhelő biztosított, elismert követelése közötti pozitív különbözetet kell megfizetnie. Vagyis a zálogjogosult az értékesített vagyontárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelése erejéig beszámítással élhet, amiből következően a beszámítás erejéig csökkenteni kell a jogosult zálogjogos hitelező nyilvántartásba vett igényét. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a konkrét esetben az adós vagyontárgyának az értékesítése – az elszámolás szabályaitól függetlenül – becsértéken történik a zálogjogosult hitelezőnek, és nyilvánvalóan ez a becsérték az alapja egyebekben a felszámolót megillető díjelőleg számításának is. Ebből következően a becsérték az adós értékesített vagyontárgyának az ellenértéke, és a felszámoló téves fellebbezési érvelésével szemben nem a zálogjogosult által egyébként ténylegesen megfizetett költségek.
Mindezek alapján pedig a felszámoló a Cstv. 52. § (2) bekezdés b) pontja és a Korm. rendelet 7. § (3) bekezdéséből következően az adott vagyontárgy értékesítésével kapcsolatban a vagyontárgy ellenértékét, azaz a becsértékét köteles lett volna feltüntetni a közbenső mérlegben. Ezzel szemben azonban csak a zálogjogosult által megfizetett és a felszámoló által költségként el is számolt tételeket tüntette fel. Mindez oda vezetett, hogy a felszámoló által előterjesztett közbenső mérleg hiányos volt, hiszen a felszámoló így sem a bíróságot sem pedig a hitelezőket nem tájékoztatta arról, hogy a konkrét esetben az adós vagyontárgyát milyen becsértéken értékesítette, és ennek alapján milyen módon számította ki az őt megillető felszámolóidíj-előleget. Emiatt pedig a hitelezők és a bíróság tájékoztatása ebben a körben egyáltalán nem történt meg, ezért a tájékoztatás hitelesnek sem tekinthető az adós pénzügyi helyzetéről. Lényegében a hitelezők nem is voltak abban a helyzetben, hogy az adós vagyontárgyának értékesítésével kapcsolatban, a vagyontárgy ellenértékének megfelelő becsérték megjelölésének a hiányában bármilyen észrevételt tehessenek, hiszen az ennek megítéléséhez szükséges alapvető adatot a felszámoló közbenső jelentésében nem tüntette fel, ekként sem az, sem a felszámoló díjszámítása nem is ellenőrizhető.
Nem értett egyet az ítélőtábla a felszámoló azon fellebbezési érvelésével sem, hogy a zárómérleg fennálló fenti hiányossága csak jelzálogjogosult vagy az egyéb bejegyzett joggal bíró hitelező kifogása alapján lenne vizsgálható. Egyrészt az adós vagyonának a 49/D. §-a szerinti értékesítése nem jelenti azt, hogy ez az értékesítés a jelzálogjogosult és a felszámoló valamely külön, a többi hitelezőre és a felszámolást lefolytató bíróságra nem tartozó különleges eljárás lenne, figyelemmel a közbenső mérleg kötelező tartalmára és annak alapvető céljára. Másrészt az ítélőtábla rámutat arra, hogy a bíróság a közbenső mérleget, és az ahhoz kapcsolódó mellékletek fontosabb adatait külön észrevétel nélkül, hivatalból is ellenőrizni köteles. Ebbe pedig az ítélőtábla megítélése szerint beletartozik az is, hogy a felszámoló feltüntette-e a közbenső mérlegben az adós egyetlen értékesített vagyontárgyának az ellenértékét, ami adott esetben az általa felszámított díjelőleg számításának is alapja. Mivel pedig erre az ismertetett jogszabályok kötelező rendelkezése ellenére sem került sor, az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felszámoló által benyújtott közbenső mérleg nem felel meg a Cstv. 50. § (1) bekezdésében, 52. § (4) bekezdésében, a Korm. rendeletben és az IRM rendeletben foglalt tartalmi követelményeknek.
Ugyanakkor az ítélőtábla hangsúlyozza a közbenső mérleg jóváhagyását nem érinti az, hogy a felszámoló egyébként terjesztett-e elő kérelmet az IRM rendelet 1. § (3) bekezdésében nevesített rendelkezés iránt vagy sem. Szintén független kérdés a közbenső mérlegtől az is, hogy a felszámoló a közbenső mérleg jóváhagyására vonatkozó határozat meghozatala előtt egyébként az általa számított díjelőleget már felvette-e vagy sem. Ha erre sor került is, a közbenső mérleg elutasításának önmagában ez okból nem lehet helye, ez valóban már önálló kifogásolási eljárásra, de nem a közbenső mérleg jóváhagyása körébe tartozó kérdés.
Mindettől függetlenül a konkrét esetben az elsőfokú bíróság a közbenső mérleg jóváhagyását helytállóan utasította el, mert a közbenső mérleg – a fent kifejtettek szerint – nem felel meg a Cstv. 50. § (1) bekezdésében, 52. § (4) bekezdésében, a Korm. rendeletben és az IRM rendeletben foglalt tartalmi követelményeknek.
Alaptalanul hivatkozott a felszámoló a fellebbezésében az elsőfokú végzés – mérlegelhető – hatályon kívül helyezését megalapozó eljárási szabálysértésre is. Ezt a kérelmét arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság az ingatlan értékesítésének egyéb körülményei, vagy adatai tekintetében hiánypótlást nem bocsátott ki, az elutasítás indokolása kizárólag a felszámolói díj kapcsán fogalmazott meg kifogást. Bármely hiánypótlásban nem rögzített jóváhagyási akadály tekintetében azok esetleges orvoslására csak új eljárásban van lehetőség.
Az ítélőtábla mindenekelőtt leszögezi, hogy a közbenső mérleggel kapcsolatosan a bíróság kétféle végzést hozhat, vagy jóváhagyja, vagy megtagadja – a törvény szerint elutasítja – a jóváhagyását. A következetes és töretlen bírói gyakorlat szerint a közbenső mérleg elbírálása során a felszámolást lefolytató bíróság nem utasíthatja a felszámolót a közbenső mérleg, vagy az annak részét képező részleges vagyonfelosztási javaslat átdolgozására, s azt ő maga sem jogosult módosítani (BDT 2013.2882.). Ebből az is következik, hogy a közbenső mérleg elkészítése és előterjesztése a felszámoló önálló felelőssége, ebben a körben a bíróságot hiánypótlási felhívási kötelezettség nem terheli, nem terhelheti. Ezért az elsőfokú bíróságnak – a felszámoló álláspontja szerint – helyes hiánypótlási felhívásának az elmaradására a felszámoló alappal nem is hivatkozhat. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a felhívás szövege szerint valóban a felszámolói díjra vonatkozó tételes számításra vonatkozott. Azonban tekintve, hogy ennek alapja a vételár, vagyis a konkrét esetben a vagyontárgy ellenértékéül szolgáló becsérték, amennyiben a felszámoló eleget tesz az elsőfokú bíróság felhívásában foglaltaknak, akkor egyúttal kiküszöbölhette volna a közbenső mérleg fennálló hiányát is, hiszen a díjszámítását csak a becsérték megjelölésével tudta volna levezetni. Ebből pedig az is következik, hogy a hiánypótló végzés tartalmilag alkalmas volt arra, hogy a felszámoló a közbenső mérleg hiányosságát megfelelően pótolja, és ettől nem a felhívó végzés, hanem az elsőfokú bíróságétól eltérő saját jogi álláspontja zárta el. Legvégül pedig az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzése indokolása nem „kizárólag a felszámolói díj kapcsán fogalmazott meg kifogást”, hanem a jóváhagyás elutasítását elsődlegesen azzal indokolta, hogy a közbenső mérleg nem tartalmazza az értékesített vagyontárggyal kapcsolatos bevételeket. A kifejtettek alapján tehát az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezésének törvényes indoka nem volt.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. § (3) bekezdése és a Pp. 389. § alapján alkalmazandó 383. § (2) bekezdés szerint – az indokolás részbeni módosításával – helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Fpkf.II.25.459/2021/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás