2021. évi CXXXIV. törvény indokolás

az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvényhez

2022.01.01.

ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS

Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (3) bekezdése, valamint a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. §-a alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.

Az uniós és nemzetközi kötelezettségek, az Alkotmánybíróság határozatai, az Alapvető Jogok Biztosának ajánlásai, illetve a jogalkalmazó szervek visszajelzései időről időre szükségessé teszik, hogy a büntetőjogi tárgyú törvényeket felülvizsgálja a jogalkotó. A büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló javaslat (a továbbiakban: Javaslat) tartalmazza

− a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.),

− a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.),

− a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.),

− a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Bktv.),

− a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.),

− a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Jszbt.),

− az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény, az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvény, az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvény (a továbbiakban együtt: Semmisségi törvények),

− a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (a továbbiakban: Btká.),

− az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: EUtv.) és

− a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.),

valamint ezekhez kapcsolódóan egyéb ágazati törvények módosítását.

1. TÖBB TÖRVÉNY EGYMÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ MÓDOSÍTÁSA

1.1. A kétszeres elvonás tilalmának érvényesítése a párhuzamosan folytatott büntetőeljárások és – elsősorban – adóigazgatási eljárások tekintetében

1.2. A nem bíróság által elbírált szabálysértés miatti ne bis in idem kérdése

A Budai Központi Kerületi Bíróság C-131/21. sz. KI előzetes döntéshozatali kérelme nyomán a Be. 4. § (5) bekezdésében foglalt, a szabálysértési és a büntetőeljárás tekintetében a ne bis in idem elvének érvényesülését biztosító szabályozás felülvizsgálatának eredményeképp szükséges a Btk., a Be., a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) és az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény módosítása. Az indítvány arra mutatott rá, hogy jelenleg csak a szabálysértési eljárás során eljáró bíróság határozatával elbírált szabálysértés eredményez ítélt dolgot büntetőeljárási szempontból, a helyszíni bírság vagy a szabálysértési hatóság által elbírált szabálysértés nem.

1.3. A büntetőeljárásokkal összefüggő illetékfizetési kötelezettség újraszabályozása

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 2021. január 1-jei változásai szükségessé tették a büntetőeljárás során felmerülő illetékfizetési kötelezettségekre vonatkozó szabályozás és az illetékfizetés gyakorlatának átfogó felülvizsgálatát. Ennek eredményeképpen megállapítást nyert, hogy az Itv.-beli illetékfizetésre vonatkozó, valamint illetékmentességi szabályok, illetve a kapcsolódó büntetőjogi rendelkezések sok esetben nincsenek összhangban egymással. A Javaslat célja egyfelől a büntetőeljárás során felmerülő illetékfizetési kötelezettségekre vonatkozó szabályozás egyértelműsítése, egyszerűsítése, illetve az ellentmondások, következetlenségek kiküszöbölése. A Javaslat másik célja az állampolgárok pénzügyi, valamint a büntetőeljárásban eljáró szervek adminisztratív terheinek csökkentése érdekében egyes illetékkötelezettségek megszüntetése.

1.4. Eljárás a kiutasítás tartamának utólagos meghatározására

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény a hatálybalépésétől 1999. február 28. napjáig a kiutasítás mellékbüntetésre vonatkozóan nem határozott meg konkrét tartamot, azt az idegenrendészeti hatóság utóbb, saját eljárásában határozattal állapította meg. Időközben az idegenrendészeti hatóság e jogosultsága megszűnt. Ebből következően hosszabb tartamú szabadságvesztés esetén, illetve a Btk. időbeli hatálya figyelembevételével a gyakorlatban még most is előfordul olyan eset, amikor a kiutasítás tartama az ügydöntő határozatban nem került megállapításra, ugyanakkor a kiutasítás végrehajtásakor azt már az idegenrendészeti hatóság sem állapíthatja meg. A probléma kezelése érdekében a Javaslat egy új különleges eljárást vezet be a büntetőeljárások körébe, amelynek révén az adott ügyben első fokon eljárt bíróság az elkövetett cselekmény tárgyi súlya, a kiszabott büntetés mértéke alapján meghatározná a kiutasítás tartamát.

Emellett szükség van egy átmeneti szabályra is a kiutasítás tartamának meghatározásához, amely a Btká.-ban kerül megállapításra. Rendezni szükséges továbbá azon elítéltek helyzetét, akikkel szemben a határozatlan tartamú kiutasítás végrehajtásra került, illetve azért nem kerül végrehajtásra, mert az idegenrendészeti szabályok már nem teszik lehetővé, és e körülmények hosszabb ideje fennállnak. Erre az esetre a Javaslat egy új büntetés-végrehajtási bírói eljárást iktat be a végrehajthatóság megszűnésének megállapítása érdekében.

1.5. A büntetőeljárás és a felszámolás vagyoni érdekeinek rendezése

A Kormány büntetőpolitikája az elmúlt szűk évtizedben fontos prioritásként kezelte a bűnözés vagyoni hasznának, a bűncselekményből származó vagyonnak a hatékonyabb elvonását, hogy ezáltal a bűnözés anyagi ösztönzőit semlegesíteni lehessen. E büntetőpolitikai törekvések megjelentek már az 1978-as évi anyagi jogi és az 1998-as évi eljárásjogi kódexek kisebb módosításaiban is, de még markánsabban érvényesülnek a két új büntetőjogi kódexben, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben és a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben is. A szabályozásban megjelenő új büntetőpolitikai szemlélet a joggyakorlatban is nagyrészt elérte célját, ami visszatükröződik a bűnügyi statisztikában is. Az ügyészségi statisztikai adatok szerint ugyanis 2010. és 2019. között a vagyon elleni bűncselekmények száma kevesebb, mint a harmadára esett vissza, és ugyanez figyelhető meg a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények esetében is.

Azzal együtt, hogy a büntetőjogi tárgyú kódexekben a büntetőjogi vagyoni igények érvényesítésének a megerősítésére sor került, továbbra is felfedezhetők nehézségek és kihívások a jogágak olyan határterületén, ahol a bűnügyi vagyonvisszaszerzési érdek az egyéb jogos érdekekkel kerül konfliktusba. A konfliktus megfelelő rendezéséhez több jogág szabályozásának a felülvizsgálata szükséges, ezek egy irányba mutató, együttes normaanyagával érhető el, hogy a büntetőjogi igény kellően hatékonyan érvényesülhessen, és közben ne okozzon szükségtelenül kárt a más jogágak által védett igényekben.

A gyakorlat jelzései szerint problémásként azonosított, jogágak közötti határterület a büntetőeljárás és a felszámolási eljárás találkozása. A probléma gyökere abból ered, hogy a felszámolási eljárás során konfliktus keletkezik a jogszerű hitelezői igények és a büntetőjogi vagyoni igények (különösen a vagyonelkobzás, a pénzbírság végrehajtása, illetve az ezeket biztosító zár alá vétel) között, amelyeket a szabályozás néhol kazuisztikusan próbál rendezni, olykor szükségtelennek tűnő korlátozásokat alkalmazva. A Javaslat ennek megoldása érdekében a büntetőjogi és a hitelezői érdeksorrend átfogó rendezése mellett a hátrébbszoruló érdekek korlátozásának, kárának csökkentését tűzi ki célul.

1.6. Kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló egyezmény

Az Európa Tanács kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló, Nikóziában, 2017. május 19-én kelt egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) 2017. május 19-én nyílt meg aláírásra az Európa Tanács tagállamai, valamint az Európa Tanácsban tagsággal nem rendelkező azon államok részére, amelyek részt vettek az Egyezmény kidolgozásában. Magyarország 2021. október 5. napján aláírta, és az Európa Tanács kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló, Nikóziában, 2017. május 19-én kelt egyezménye kihirdetéséről szóló 2021. évi CXXV. törvénnyel ratifikálta az Egyezményt. Az Egyezmény rendelkezéseivel a hatályos nemzeti jogszabályok nagymértékben összhangban állnak, azonban a teljes körű megfeleléshez indokolttá vált a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) és a Btk. módosítása.

1.7. A vagyont érintő büntetőjogi intézkedések és kényszerintézkedések érvényesítése a felszámolásban

1. A Kormány büntetőpolitikája az elmúlt szűk évtizedben fontos prioritásként kezelte a bűnözés vagyoni hasznának, a bűncselekményből származó vagyonnak a hatékonyabb elvonását, hogy ezáltal a bűnözés anyagi ösztönzőit semlegesíteni lehessen. E büntetőpolitikai törekvések megjelentek már az 1978-as évi anyagi jogi és az 1998-as évi eljárásjogi kódexek kisebb módosításaiban is, de még markánsabban érvényesülnek a két új büntetőjogi kódexben, a Btk.-ban és a Be.-ben is. A szabályozásban megjelenő új büntetőpolitikai szemlélet a joggyakorlatban is nagyrészt elérte célját, ami visszatükröződik a bűnügyi statisztikában is.

Azzal együtt, hogy a büntetőjogi tárgyú kódexekben a büntetőjogi vagyoni igények érvényesítésének a megerősítésére sor került, továbbra is felfedezhetők nehézségek és kihívások a jogágak olyan határterületén, ahol a bűnügyi vagyoni, vagyonvisszaszerzési érdek az egyéb jogos érdekekkel kerül konfliktusba. A konfliktus megfelelő rendezéséhez több jogág szabályozásának a felülvizsgálata szükséges, ezek egy irányba mutató, együttes normaanyagával érhető el, hogy a büntetőjogi igény kellően hatékonyan érvényesülhessen, és közben ne okozzon szükségtelenül kárt a más jogágak által védett igényekben.

A gyakorlat jelzései szerint a fenti célok szempontjából problémásként azonosított, jogágak közötti határterület a büntetőeljárás és a felszámolási eljárás találkozása. A probléma gyökere abból ered, hogy a felszámolási eljárás során konfliktus keletkezik a jogszerű hitelezői igények és a büntetőjogi vagyoni igények (különösen a vagyonelkobzás, a pénzbírság végrehajtása, illetve az ezeket biztosító zár alá vétel) között, amelyeket a szabályozás nem kellően következetesen rendez, olykor olyan korlátozásokat alkalmazva, amelyek a megfelelő szabályozás mellett megelőzhetők lennének.

2. A következetes érdeksorrend átfogó rendezése mellett a hátrébbszoruló érdekek korlátozásának, kárának csökkentése érdekében a Javaslat szabályai az alábbi csomópontok köré rendezhetők.

a) A bűnügyi vagyoni igények bevonása a felszámolásba

Az állami büntetőjogi vagyoni igény és hitelezői igények közötti konfliktus terén a Javaslat célként határozza meg, hogy a bűncselekménnyel összefüggésben az állami vagyonszerzés más jóhiszemű személyek kárára nem történhet. E célkitűzés összhangban áll az elmúlt évek büntető jogalkotási törekvéseivel (kiemelten a Be. hatálybalépésével összefüggésben elfogadott a titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 2017. évi XCIII. törvény szabályaival), amelyek ezt a szemléletet helyezték előtérbe.

A felszámolási eljárásban ennek a célkitűzésnek az érvényesítése azzal jár, hogy a kívülálló jóhiszemű hitelezők egy része (ahogy az a végrehajtási jogban is érvényesül), megelőzi az állam büntetőjogból eredő vagyoni követelését. Ennek következtében az ismert és igazolt, magasabb prioritást élvező igény fedezetét a büntetőeljárás még ideiglenesen sem tarthatja vissza.

A Javaslat erre figyelemmel a büntetőjogi vagyoni igények abszolút elsőbbségét biztosító szabályok felváltásával ezeket az igényeket a felszámolás során hitelezői igényként kezeli, ezzel biztosítva, hogy a kielégítési sorrendben elfoglalt helyüknek megfelelően nyerjenek kielégítést.

Ez alól kivételként a Javaslat azt az esetkört szabályozza, ha az adott vagyontárgy maga, és nem a vagyontárgy értéke képezi a büntetőjogi intézkedés (elkobzás, vagyonelkobzás) tárgyát, így az adott tárgynak a biztosítása érdekében történik kényszerintézkedés (zár alá vétel, lefoglalás). Ilyen esetben nem egy pénzösszegre irányuló követelésről és annak biztosításáról van szó, szemben a pénzbírság vagy a pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás, és azok biztosítására fedezetet biztosító zár alá vétel, valamint a bűnügyi költség követelés eseteivel. Ha az adott – nem helyettesíthető – tárgy képezi a vagyonelkobzás vagy az elkobzás tárgyát, akkor a büntető perbeli vita ennek a vagyontárgynak a tulajdonáról, nem pedig egy pénzben kifejezhető követelés biztosítékáról szól. Ha a vita a büntetőperben vagyonelkobzással vagy elkobzással zárul, akkor a vagyontárgy az állam tulajdonába kerül, ha ez nem történik meg, az eredeti tulajdoni viszony fennmarad. Az ekként társasági tulajdonban maradt vagyont pótlólag az általános szabályok szerint lehet felosztani a hitelezők között. Ebbe az esetkörbe tartozik a Btk. 74/A. §-ában meghatározott ún. kiterjesztett vagyonelkobzás vagy az annak biztosítása érdekében alkalmazott vagyont érintő kényszerintézkedés. A Btk. szabályozási rendszerére figyelemmel az ilyen vagyon esetében is elsődlegesen a bűncselekménnyel való közvetlen összefüggés az elvonás alapja. Erre tekintettel az ún. kiterjesztett vagyonelkobzás alá tartozó eredeti vagyon nem vonható be a felszámolásba. Ha viszont az ilyen vagyon átalakult, az értékére irányuló követelés már bevonható a felszámolásba, hiszen az már pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzásra irányul.

A különböző típusú büntetőjogi vagyoni igények felszámolásba való bevonása a következő táblázattal szemléltethető.

(null)

Büntetőjogi vagyoni igény
A felszámolásba hitelezői igényként bevonható büntetőjogi vagyoni igény		A felszámolásba nem bevonható büntetőjogi vagyoni igény
Előzetes bűnügyi hitelezői igény	Végleges bűnügyi hitelezői igény	A felszámolásba nem bevonható büntetőjogi vagyoni igény
Fedezetet biztosító zár alá vétel	Pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás [Btk. 75. § (1) bekezdés]	Nem fedezetet biztosító zár alá vétel
	Jszbt. szerinti pénzbírság	Lefoglalás
	Bűnügyi költség	Elkobzás
		Nem pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás [Btk. 74–74/A. §]

b) A felszámolási eljárás kötelező felfüggesztésének megszüntetése

A büntetőjognak nem lehet célja, hogy a vagyoni igénye érdekében más típusú, egyébként fontosabb prioritású vagyoni követelések elől elvonja a fedezetül szolgáló vagyont, majd az elvont vagyonból – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:43. §-ban meghatározott – helytállási kötelezettsége alapján kielégítse a prioritást élvező hitelezőket. Ebből következően a felszámolás során megjelenő büntetőjogi vagyoni igény végrehajtásának is helytelen időbeni elsőbbséget biztosítani a felszámolási igényekhez képest. A Javaslat ezért a büntetőjogi igény felmerülése esetére megszünteti a felszámolási eljárás felfüggesztésének kötelezettségét és a felszámolás befejezésének kizárását. A Cstv. jelenlegi rendszere a vagyonelkobzás és az azt biztosító zár alá vétel tekintetében azon alapul, hogy a fedezetként zár alá vett vagyont nem lehet bevonni a felszámolásba, és a felszámolást a vagyonelkobzás végrehajtásáig nem is lehet lefolytatni. A Javaslat határozottan ellép ettől a szabályozástól, amellyel lehetővé válik a fedezetként zár alá vett vagyon felszámolásban való értékesítése, illetve felosztása, továbbá a felszámolás befejezése is. A zár alá vétel ezzel együtt sem szűnik meg, hanem a felszámolás során átalakul, először hitelezői igénnyé, azután pedig a vagyonfelosztásból a hitelezői igényre eső vagyonrésszé.

c) A vagyon értékesítését akadályozó túlbiztosítás felszámolása

Az értékesítés szabályai terén a Javaslat ellép a Cstv.-ben és a Jszbt.-ben szabályozott jelenlegi, pénzbírság esetére irányadó eljárástól is, amely a bírósági, ügyészségi engedélytől teszi függővé a vagyonelem értékesíthetőségét, de azt is csak az általuk meghatározott, biztosítandó összeg fölött. E megoldás rendszerszinten elválasztja egymástól a döntés következményeinek viselését a döntéshozatal feladatától, ami diszfunkcionalitást eredményez. A jelenlegi rendszerben ez tetten érhető abban, hogy az értékesítés feltételeként megjelölt legalacsonyabb ár könnyen elszakad a vagyon valós értékétől, és jelentősen meghaladja azt, ebből kifolyólag az értékesítésre a legtöbb esetben nem kerülhet sor. Ennek oka, hogy miután a jogi személlyel szembeni büntetőeljárásban a zár alá vétel a pénzbírság biztosítására szolgál, amely pénzbírság a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értékének a háromszorosa is lehet, a gyakorlati visszajelzések szerint jellemző a vagyontárgy valós értéken felüli összegre való biztosítása. A túlbiztosítás a merev szabályozással párosulva végeredményében ahhoz vezet, hogy a magasan meghatározott összeg alatt a vagyon reális értéken eladhatatlanná válik.

Az ilyen helyzeteket csak azzal – a Javaslatban is szereplő szabályozással – lehet megelőzni, ha az értékesítés a valós gazdasági értéken történhet, akkor is, ha a büntetőjogi igény ezt az értéket meghaladja. Az értékesítés ennek megfelelően a hitelezők teljes körének felügyelete és bírósági kontroll alatt gazdálkodni köteles, illetve a vagyont ugyan ilyen körülmények között értékesíteni köteles felszámoló kompetenciájába kerül, és nem szükséges hozzá külön hozzájárulás a büntetőeljárást lefolytató szervek részéről.

d) A csalárd fedezetelvonás megakadályozása

A Javaslatban szereplő szabályozás számol azzal a kockázattal, ha büntetőügyben biztosított vagyont a felszámolási eljárásból fiktív követeléssel kísérelnék meg elvonni. Mivel az ilyen cselekmény bűncselekmény gyanúját veti fel, a fiktív követelés pedig zár alá vétel tárgya lehet, a Javaslat erre épülő szabályozást alkot. A megoldás lényege szerint a zár alá vett hitelezői követelés jogosultja a vagyonfelosztás során a követelése tekintetében rá jutó vagyonrész felett – a vagyonfelosztás eredményeképpen – csak zár alá vétellel terhelt tulajdonjogot szerezhet, és még az így megszerzett vagyont is a zár alá vételt végrehajtó szerv – az állami adó- és vámhatóság – rendelkezésére kell bocsátani. A vagyonfelosztással az addig a zár alá vétel tárgyát képező hitelezői igény helyébe a felosztott vagyon lép, és ezt kell a felszámolónak a tulajdonos helyett az az állami adó- és vámhatóság részére átadni.

Végül, ha a büntetőeljárásban vagyonelkobzást rendelnek el, akkor a Javaslat speciális – a Btk. 75. § (3) bekezdésében meghatározottaktól eltérő – szabályai szerint az állami jogszerzés helyett a vagyon megmarad a felszámolási vagyonban, amit a zár alá vett – és a bíróság által bűncselekménynek minősített, csalárd – hitelezői igény figyelmen kívül hagyásával lehet felosztani a többi hitelező között. Ezzel a megoldással a büntetőeljárás lényegében közvetlenül és a leghatékonyabb módon biztosítja a sértetti igények kielégítését, hiszen a csalárd hitelezői igény, éppen a jogszerű hitelezők sérelmére vont volna el vagyont a felszámolásból, amelyet a büntetőeljárás az új szabályozásnak köszönhetően képes megakadályozni, és a csalárd hitelezői igényt lényegében semmissé változtatni. Ha a büntetőügyben hozott döntés idején a felszámolás már lezárult, vagyonrendezési eljárásban kell a pótlólagos vagyonfelosztást megtenni, ami szintén a jogos hitelezők – vagyis lényegében a csalárd hitelezői igény sértettjeinek – kielégítését fogja eredményezni.

A Javaslat megoldása biztosítja azt is, hogy a hitelezői követelés zár alá vételével az állam ne lépjen a kielégítési sorrendben más – bármilyen szempontból előrébb sorolt – jóhiszemű hitelezők elébe. Ezzel, illetve a korábban bemutatott marasztaló büntetőjogi döntést követő következményekkel biztosítható, hogy a felszámolási eljárásban érvényesíteni kívánt csalárd hitelezői igény semmilyen módon nem lesz tényleges kihatással a jogszerű hitelezői igények egyébként jogszerű kielégítési sorrendjére.

e) A bűnügyi vagyoni igényből származó hitelezői jogok aktív képviselete

Azzal, hogy a büntetőjogi vagyoni igény (zár alá vétel vagy az ezzel kapcsolatos végleges elvonásról szóló döntés) hitelezői igényként vesz részt a felszámolási eljárásban, számos olyan hitelezői jog nyílik meg annak jogosultja számára, amelynek gyakorlása számottevően befolyásolhatja a felszámolási eljárás befejezését és a hitelezői igény érvényesítését. E a jogoknak a gyakorlására a büntetőeljárást lefolytató szervek nem rendelkeznek megfelelő kompetenciával, ezért a Javaslat arra a zár alá vétel és a vagyonelkobzás végrehajtásában egyébként is feladattal rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatalt jelöli ki.

f) A vagyonrendezési eljárás

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) módosítása a vagyonrendezési eljárás szabályozását érinti. A módosítás szabályozási célja kettős. Egyrészt megteremtődik a lehetősége annak, hogy a törölt cég tulajdonaként nyilvántartott, a törlést követően előkerült vagyontárgyra vonatkozó vagyonrendezési eljárás felfüggesztésre kerüljön akkor, ha a vagyonrendezés tárgyára tulajdoni igényt kívánnak érvényesíteni (pl. elbirtoklás jogcímén). A tulajdoni igénnyel fellépő hitelező peres eljárást kezdeményezhet, a bíróság ügygondnokot rendel ki az eljárásban.

A módosítás másik célja, hogy ha a vagyonrendezési eljárást felszámolási eljárás előzte meg, akkor a vagyonrendezési eljárásban a hitelezői bejelentkezésekre, a hitelezői követelések besorolására és a hitelezők kielégítésére a felszámolási eljárásban érvényesülő elvek mentén kerüljön sor.

2. A BTK. EGYÉB MÓDOSÍTÁSAI

2.1. Törvényi egység kérdése

A joggyakorlatban problémát okozott annak megítélése, hogy ha a természetes vagy a törvényi egységbe tartozó részcselekmények a büntetőeljárás alatt is folytatódnak, az folyamatosan szükségessé teszi az eljárás tárgyának, a peranyagnak a kiegészítését, de ez – különösen a Be.-vel megvalósult perkoncentrációra figyelemmel – az eljárás későbbi szakaszaiban nem minden esetben lehetséges. A Javaslat ennek megoldása érdekében biztosítja, hogy a büntetőeljárás bizonyos pontján túl az újabb részcselekmény elkövetése esetén már ne tartozhasson a bűncselekményegység körébe, az újabb részcselekmény önálló bűncselekményként, akár elkülönült büntetőeljárásban is elbírálható legyen.

2.2. A kiutasítás kezdő időpontja

A kiutasítás büntetés ténylegesen akkor érvényesül és tekinthető megkezdetnek a végrehajtás, ha az elítélt Magyarország területét elhagyja. Erre tekintettel, továbbá az idegenrendészeti szabályokra figyelemmel nem tartható fenn a Btk. 60. § (4) bekezdése szerinti rendelkezés, miszerint a kiutasítás az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik. Az idegenrendészeti hatóság is vezet nyilvántartást a kiutasításról, illetve a bíróság által elrendelt kiutasításhoz, azzal azonos tartamban beutazási és tartózkodási tilalom is kapcsolódik [lásd a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 47. § (5a) bekezdését, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 38. § (5) bekezdését]. A Harmtv. 47. § (7) bekezdése értelmében a kiutasítás miatt elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát az Európai Unió tagállamai területének elhagyásának napjától, vagy ha ez nem ismert, az erre meghatározott határnaptól kell számítani. Az összhang érdekében szükséges tehát a Btk. módosítása.

2.3. Bűnszövetség – bűnszervezet – korlátlan enyhítés kizárása

A bűnszervezet a szervezett bűnelkövetésnek a bűnszövetségnél lényegesen súlyosabb formája. Ennek megfelelő jogalkotói szándék, hogy ha a büntető anyagi jogszabály a korlátlan enyhítést a bűnszövetségben elkövetés esetére nem teszi lehetővé, úgy a korlátlan enyhítésre a bűnszövetséghez képest súlyosabb társas bűnözési forma, a bűnszervezetben elkövetés esetében se legyen lehetőség. A Javaslat ennek megfelelően egyértelműsíti, hogy amely tényállások esetén a törvény a korlátlan enyhítést a bűnszövetségben elkövetés esetére nem teszi lehetővé, azokban a bűnszervezetben történő elkövetés esetén sem lehet helye annak.

2.4. Lázadás

Az Alkotmánybíróság javaslatával egyetértve a Javaslat e testületet mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szervét szerepelteti a Btk. 256. §-ában szabályozott lázadás tényállás felsorolásában.

2.5. Fogolyszökés

A fogolyszökés tényállását pontosítani kell a bűnügyi jogsegély teljesítése során alkalmazható bűnügyi felügyeleti formák bevezetésére tekintettel. A Btk.-ban nevesíteni szükséges az EUtv.-ben és az Nbjt.-ben meghatározott összes bűnügyi felügyeleti típust. A módosítás célja annak egyértelművé tétele, hogy e kényszerintézkedések szabályainak megszegése esetén is megvalósul a Btk. 283. §-ban meghatározott bűncselekmény.

2.6. Technikai módosítások

Az elmúlt évek jogszabály-módosításait átvizsgálva megállapítható, hogy bizonyos változtatások megfelelő végrehajtása kisebb kodifikációs pontosítást igényel a jogszabályok teljes koherenciájának biztosítása érdekében. A Javaslat elvégzi ezeket a technikai javításokat.

3. A BE. EGYÉB MÓDOSÍTÁSAI

3.1. Törvényi egység – ne bis in idem kérdése a Be.-ben

A Javaslat – a joggyakorlatban felmerült igények alapján – rendezi a több részcselekményből álló, de együttesen bűncselekmény egységet alkotó cselekmények közül a külföldön elbírált részcselekményhez fűződő jogerőhatás kérdését. A módosítás célja, hogy a magyar büntetőigény a ne bis in idem elvére figyelemmel ne enyészhessen el pusztán azon az alapon, hogy a bűncselekmény egységbe tartozó valamely részcselekményt külföldön elbíráltak.

3.2. A Digitális Jólét Program egyes elemeinek megvalósítása

A digitalizáció előretörésével számottevően megváltozott társadalmi viszonyokra való adekvát büntetőjogi válasz lehetőségeket már évek óta több szervezeti formában is vizsgálja a kormányzat. Ezek közül ki kell emelni, hogy 1456/2017. (VII. 19.) Korm. határozat nyomán a Digitális Jólét Nonprofit Kft. által összehívott munkacsoportjának tevékenységét, amelyben Igazságügyi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, az Ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és az egyetemi oktatók is részt vettek. A munka eredményeként olyan javaslatcsomag született, amely mind a büntető anyagi jogi, mind a büntető eljárásjogi területen számos ponton mozdítaná elő a büntető a digitalizáció irányába való fejlődését.

A javaslatcsomag egyes elemeinek megvalósíthatóságát az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi szakterülete folyamatosan vizsgálja, közülük a Javaslat azokat tartalmazza, amelyek rövidtávon megvalósíthatók.

Ezek a büntetőeljárási területen az új – részben a veszélyhelyzeti jogalkotásban már ismert – digitális csatornák igénybevételére, részben pedig a világhálóval összefüggő joghatósági problémák megoldására irányulnak.

A Javaslat ezzel utat kíván nyitni az elektronikus kapcsolattartásba be nem vont, általánosan elterjedt elektronikus csatornáknak (mint pl. az email), valamint megfelelő garanciák mellett teret enged a telekommunikációs jelenlét bővítésének, a meghallgatott személy mellett tartózkodó hivatalos személy mellőzhetőségével, illetve a hatósági jelleget nem igénylő, a kibertérre irányuló eljárási cselekmények elvégzésére is szabályozást alkot.

3.3. Állam sérelmére elkövetett bűncselekményekben a fellépésre jogosult állami szerv

A Javaslat a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter által feltárt azon anomáliát orvosolja, mely szerint az állam sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén elválik a büntető anyagi jogi sértett fogalom attól az önálló jogi személyiséggel rendelkező állami szervtől, amely a feladat és hatásköréből fakadóan a bűncselekmény elkövetését észlelheti, illetve azzal kapcsolatban releváns információval rendelkezik.

3.4. Több törvényes képviselő fellépésének problémája

A Be. szabályai nem rendelkeznek arról az esetről, ha egy személynek több törvényes képviselője is van. A gyakorlati tapasztalatok alapján azonban indokolttá vált ennek törvényi szintű szabályozása. A Javaslat ezt a kérdést rendezi, elsődlegesen a törvényes képviselők együttműködésére, másodlagosan az ügyben történő fellépő sorrendjére bízza az eljárni jogosult személy kijelölését.

3.5. Barnahus

A jogalkotó ugyanakkor szándékosan el akarta kerülni egyes módszerek, vagy kihallgatási technikák kizárólagossá tételét, ezért a Be. szabályozásának kialakításkor lehetővé tette, hogy a Barnahus módszer mellett minden olyan szakmailag megalapozott módszer felhasználható legyen, illetve minden olyan gyermeklélektanban (gyermekvédelemben) jártas szakember közreműködhessen, amellyel elérhető, hogy a gyermeket lehetőség szerint csak egyszer hallgassák meg, és a meghallgatás során szerzett vallomás elegendő bizonyítékkal szolgáljon a vádemeléshez, ítélethozatalhoz, illetve amennyiben az eljárás, eljárások során a gyermek többszöri meghallgatása nem kerülhető el, úgy arra azonos módszertan alkalmazásával, azonos személy által kerülhessen sor.

A Javaslat az eddigi jogalkalmazói tapasztalatokra támaszkodva első lépésben a törvényi rendelkezéseket pontosítja annak érdekében, hogy e módszerek büntetőeljárásba történő integrálása zökkenőmentesen megvalósulhasson. Ennek keretében többek között a telekommunikációs eszközök használatával, a jegyzőkönyvezéssel, és a szaktanácsadó közreműködésével kapcsolatos rendelkezések módosítására kerül sor.

3.6. Az eljárási cselekménnyel egyidejűleg készülő jegyzőkönyvezés kötelezettségének feloldása

A jogalkalmazói gyakorlatban, a kép- és hangfelvétellel dokumentált eljárási cselekmény esetén a jegyzőkönyv-készítés kapcsán olyan megoldás kialakítása vált szükségessé, amely nem követeli meg az egyidejűséget, és így nem osztja meg az eljáró személy figyelmét, nem rombolja a kihallgatott személlyel felépített kapcsolatot és a kihallgatási protokoll lépéseit. Ennek érdekében a Javaslat, megfelelő garanciális szabályok bevezetésével, lehetővé teszi az egyidejűség jelenlegi kötelező szabályától történő eltérést, figyelemmel arra, hogy kétség esetén az eljárási cselekményről készült kép- és hangfelvétel képes biztosítani a jegyzőkönyv megfelelő hitelességét.

3.7. Letartóztatás felső határa életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények esetében

A 10/2021. (IV. 7.) AB határozat megállapította, hogy alaptörvénysértő a letartóztatás felső határának a hiánya az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények terheltjeinek esetében. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megsemmisítette 2021. szeptember 30. napjával a Be. 298. § (2) bekezdés a) pontját. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán kialakult helyzetben felülvizsgálata alapján megállapítható, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények esetében jogos az a társadalmi igény, hogy a cselekmény tárgyi súlyához, jellemezően bonyolult megítéléséhez igazodóan a törvény biztosítsa a letartóztatás jelenlegi maximális felső határát – 4 évet – meghaladó tartamú kényszerintézkedés lehetőségét. Ennek megfelelően ezen bűncselekmények esetében a Javaslat a kényszerintézkedés felső határát 5, illetve meghatározott esetekben 6 évre emeli fel.

3.8. Részjogerő megállapítása járulékos kérdések nélkül

Jogalkalmazói tapasztalatokra figyelemmel a Javaslat egyértelművé teszi, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata részlegesen jogerőre emelkedhet a büntetőjogi főkérdések és az azokhoz szorosan kapcsolódó rendelkezések tekintetében, ha azokat a terhelt, a védő és az ügyészség egyaránt tudomásul vette, abban az esetben is, ha az ún. klasszikus járulékos kérdésekről szóló rendelkezésekkel szemben az arra jogosultak fellebbezést jelentettek be, vagy a fellebbezésre részükre nyitva álló határidő még nem telt el.

3.9. Kényszerintézkedés két tárgyalás között

Az elfogatóparancs mintájára elképzelhető, hogy azonnali döntést kell hozni két tárgyalás között, amely során a rendelkezésre álló idő alatt nem lenne biztosítható az ügyészség és a védő jelenléte, erre tekintettel kiegészülnek a Be. vonatkozó rendelkezései a távoltartás és a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megszegése eseteivel is.

3.10. Előzetes mentesítés vonatkozásában előterjesztett fellebbezés esetén a felülbírálat terjedelme

A Javaslat a Be. 583. § (3) bekezdésének módosításával a korlátozott fellebbezés tárgykörében nevesíti azt az esetet, amikor az elsőfokú bíróság ítélete ellen kizárólag a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásakor alkalmazott előzetes mentesítésről szóló rendelkezés miatt jelentenek be fellebbezést. A módosítás következtében az előzetes mentesítés vonatkozásában előterjesztett jogorvoslat a Be. 590. § (3) bekezdése alapján másodfokon korlátozott felülbírálatot eredményez.

3.11. Felülbírálat terjedelme relatív eljárási szabálysértés esetén

Az Alkotmánybíróság a 19/2021. (V.27.) AB határozatban a Be. 590. § (5) bekezdés a) pontjának szabályozása kapcsán megállapította, hogy a jogalkotó mulasztásos alkotmánysértést idézett elő azáltal, hogy nem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelményeknek megfelelően szabályozta az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében a felülbírálat kiterjesztésének a lehetőségét. A Javaslatban szereplő módosítások alapján az ún. relatív eljárási szabálysértések felülbírálatára – és szükség esetén az első fokú határozat hatályon kívül helyezésére – is lehetőség nyílik, ha az elsőfokú ítélet megalapozottságának vizsgálta nélkül megállapítható, hogy a másodfokú eljárásban nem orvosolható olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására.

3.12. Távollétes eljárás − ítélet kézbesítése hazaszállítás után

Ha a távollévő terhelttel szemben lefolytatott eljárást követően a terhelt tartózkodási helye ismerté válik, felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek, Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettsége a hazaszállításra vonatkozó bűnügyi jogsegély eljárásokban a terhelt távollétében meghozott jogerős ügydöntő határozat kézbesítése. Jelenleg azonban erre vonatkozó előírást a büntetőjogi jogszabályok nem tartalmaznak, a Javaslat ennek teremti meg eljárási szabályait.

3.13. Veszélyhelyzeti szabályok felülvizsgálata

A koronavírus-világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, illetve egyéb különleges időszakok idején a büntetőeljárási szabályozás során számos, a Be. eltérést engedő vagy előíró, átmeneti jellegű szabály került elfogadására. Az átmeneti jellegű szabályozás közelgő kivezetésre tekintettel indokolttá vált felülvizsgálni, hogy vannak-e olyan rendelkezések, amelyek normál jogrendbe iktatása, így állandó szabállyá alakítása indokolt. A Javaslat a jogalkalmazó szervek tapasztalatainak figyelembe vételével azokat az átmeneti szabályokat vezeti át a Be.-be, amelyek hosszú távon eredményesen szolgálhatják a büntetőeljárások lefolytatását és kompromisszumok nélkül megfelelnek a tisztességes eljárás alkotmányos követelményeinek.

3.14. A Btk. szerinti kötelező szankció elmulasztásának orvoslása – egyszerűsített felülvizsgálati eljárás

A Javaslat kiegészíti az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás tárgyköreit újabb, a törvény alapján kötelezően alkalmazandó, mérlegelést és kivételt nem tűrő rendelkezésekre vonatkozó jogorvoslattal.

3.15. Távollétes eljárás – rövidített ítélet

A Be.-nek a távollévő terhelttel szemben folytatott eljárást szabályozó fejezetét a 2020. évi XLIII. törvény 2021. január 1. napjától akként módosította, hogy beiktatta a 750. § (4a) bekezdést, mely a fellebbviteli bíróság teljeskörű felülbírálati jogát teremtette meg. E módosítás kapcsán, az egyértelmű jogalkalmazás biztosítás érdekében az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának indoklására vonatkozó rendelkezéseknél, továbbá a távollévő terhelttel szemben folytatott eljárások speciális szabályai között is további pontosítások elvégzése indokolt, egyértelművé téve, hogy ilyen esetben az elsőfokú ítélet korlátozott indokolási kötelezettségnek szabályai nem alkalmazhatók.

3.16. Technikai módosítások

A Javaslat az egységes fogalomhasználat érdekében a normaszövegben technikai pontosításokat hajt végre.

4. A BV. TV. EGYÉB MÓDOSÍTÁSAI

4.1. A veszélyhelyzeti eljárási szabályok felülvizsgálata és az egészségügyi válsághelyzet

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény lehetővé tette az ügyirat egyszerűsített kézbesítését, valamint a telekommunikációs eszköz útján biztosított jelenlétnek az eljárás résztvevője saját eszközével történő megoldását. Célszerű ennek egyes rendelkezéseit a büntetés-végrehajtási ügyszakban is lehetővé tenni.

4.2. A büntetés-végrehajtási bíró illetékességére vonatkozó szabályok egységesítése a felesleges áttételek elkerülése érdekében

A veszélyhelyzetre vonatkozó szabályozás alatt a gyakorlatban a fogva lévő elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott esetében a jelenlétének telekommunikációs eszköz útján történő biztosítása jól működött, ezért célszerű ezt a formát főszabályként meghatározni a Bv. tv.-ben a büntetés-végrehajtási bírói eljárásokban. Ugyancsak indokolt a bűnügyi jogsegélyi eljárásban alkalmazható távmeghallgatás (magyar terminológiával élve a jelenlét telekommunikációs eszközzel történő biztosítása) megjelenítése.

A joggyakorlat részéről érkezett jelzés szerint problémát jelent, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szemben kibocsátott elfogatóparancsot követően is sor kerül az ügyek áttételére, ha az elfogás alkalmával másik törvényszékhez tartozó lakcímet ad meg az elítélt. Célszerűségi és pertakarékossági szempontok indokolják, hogy azon büntetés-végrehajtási bírói eljárásokban, amelyekben a szabadlábon lévő elítélt meghallgatása nem mellőzhető és az ismeretlen helyen tartózkodó elítéltnek az elfogatóparancs alapján az illetékes büntetés-végrehajtási bíró elé állítása során az elítélt által bejelentett lakcím vagy tényleges tartózkodási hely módosulása már ne változtathassa meg a büntetés-végrehajtási bíró illetékességét. Azonos érvek alapján ezt a szabadlábon lévő és szabályszerű idézésre megjelent elítélt esetére is indokolt kiterjeszteni.

4.3. Két új speciális részleg bevezetése

Két új speciális részleg kerül kialakításra a fogvatartotti körülményekhez való sikeres alkalmazkodás elősegítése érdekében a büntetés-végrehajtási intézetekben: az első alkalommal végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek és az időskorúak részlege.

4.4. A reintegrációs őrizet kizárása minden kiutasított esetében

Reintegrációs őrizet esetén az elítélt a kijelölt lakásban tölti a büntetését, bár a végrehajtás ellenőrzése során a mozgását elektronikus távfelügyeleti eszközzel nyomon követik, mégis fennáll a veszélye annak, hogy az idegenrendészeti kiutasítással érintett elítélt a végrehajtás alól kivonja magát, továbbá esetükben az országban a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli tartózkodásra sincs jogalap, ezért ezzel az esettel ki kell egészíteni azt a kört, amikor az elítélt nem helyezhető reintegrációs őrizetbe.

4.5. A kényszergyógykezelés mint az elzárás, a közérdekű munka és pénzbüntetés végrehajthatósága megszűnési ok meghatározása

Arányossági szempontok indokolják a Bv. tv. 278. § c) pontjában, illetve a 289. § d) pontjában az öt évet meghaladó kényszergyógykezelést is végrehajthatóság megszűnési okként rögzíteni, hiszen a kényszergyógykezelés végrehajtása az elzárás és a közérdekű munka végrehajtását megszakítja, és öt év után nincs indok annak folytatására.

4.6. A jogalkalmazást segítő egyéb javaslatok

A Bv. tv. hatálybalépése óta számos olyan társadalmi változás – kiemelten a járványhelyzeti szabályozásokat – következett be, amelyek leképezése a jogalkalmazás megkönnyítése és a joghézagok pótlása miatt indokolt, itt említhető pl. a reintegrációs őrizet kérelemre történő megszüntetésének az igénye, hogy nincs egyértelmű szabály arra nézve, hogy a rendkívüli jogorvoslatra figyelemmel elhalasztott vagy megszakított végrehajtás esetén, mely szerv feladata az elítélt felhívása a szabadságvesztés vagy hátralévő részének a letöltésére, komoly jelentősége lett a büntetés-végrehajtási intézetekben az elektronikus kapcsolattartási módnak, amelynek megjelenítése indokolt jutalmazási formaként is. Mindemellett a Javaslat számos a jogalkalmazást könnyítő, az egységes jogalkalmazást előmozdító módosítást végez el.

5. A BKTV. MÓDOSÍTÁSA

A Javaslat a közvetítés során alkalmazható módszerek támogatása és a konfliktusfeloldás elősegítése érdekében – a szakmai igényeknek megfelelve – újraszabályozza a közvetítői eljárásban való személyes részvétel alapkérdéseit. Nem változtat a közvetítői eljárás alapvető rendeltetésén, azaz a személyes konfliktusfeloldásra törekvésen, ebből következően a közvetítői megbeszélésen történő együttes és személyes jelenlét alól csak szűk körben enged kivételt. A közvetítői megbeszélést megelőző szakasz intézményesítésével azonban minden ügyre vonatkozóan teret enged a közvetítő és a felek közötti rugalmas kapcsolatfelvételnek. Ezzel az érintettek elzárkózóbb álláspontjai is kimozdíthatók a holtpontról és a személyes megjelenéssel járó közvetítői megbeszélés hatékonyabban és eredményesebben folytatható le.

6. A BNYTV. MÓDOSÍTÁSA

6.1. A Terrorelhárítási Központ közvetlen hozzáférése a tagállami ítéletek nyilvántartásához

A Bnytv. 76/D. §-ának módosítása arra irányul, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz hasonlóan a Terrorelhárítási Központ (a továbbiakban: TEK) is jogosult legyen közvetlenül hozzáférni a tagállami ítéletek nyilvántartásához, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 7/E. § (1) bekezdés a) pont ad) alpont szerinti megelőzési, felderítési és elhárítási feladatainak ellátása érdekében.

6.2. Az ECRIS-TCN létrehozása

6.2.1. Az Európai Unióban a bűnmegelőzés és bűnüldözés egyik eszköze a tagállamokban hozott ítéletek külföldi figyelembe vétele az új büntetőeljárások során, valamint az új bűncselekmények elkövetésének megelőzése érdekében. A tagállami bűnügyi nyilvántartásokból származó információk cseréjét a tagállamok illetékes hatóságai között az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer (a továbbiakban: ECRIS) teszi lehetővé, ami azonban nem tette lehetővé a harmadik országbeli állampolgárokkal kapcsolatos megkeresések gyors és hatékony lebonyolítását. A harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó információcsere központosítása érdekében két új jogi aktus elfogadására került sor. Az egyik a 2009/315/IB tanácsi kerethatározatnak a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó információcsere és az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer (ECRIS) tekintetében történő módosításáról, valamint a 2009/316/IB tanácsi határozat felváltásáról szóló 2019/884 irányelv. A másik az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer kiegészítése érdekében a harmadik országbeli állampolgárokkal és a hontalan személyekkel szemben hozott ítéletekre vonatkozó információval rendelkező tagállamok azonosítására szolgáló központosított rendszer (ECRIS-TCN) létrehozásáról, valamint az (EU) 2018/1726 rendelet módosításáról szóló 2019/816 rendelet. E jogi aktusok a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó megkeresések teljesítését teszik lehetővé. Az irányelv, illetve a rendelet eredményeként létrejött egy olyan, az eu-LISA által üzemeltetett, uniós szinten központosított, személyes adatokat tartalmazó rendszer, amelynek segítségével a tagállamok központi hatóságai kideríthetik, hogy mely más tagállamok rendelkeznek bűnügyi nyilvántartási információkkal egy adott harmadik országbeli állampolgárra vonatkozóan (a továbbiakban: az ECRIS-TCN). Ezt követően a bűnügyi nyilvántartási információk az ECRIS felhasználásával kérhetők az érintett tagállamoktól. Jelen javaslat az említett irányelv átültetését, valamint a rendelet alkalmazásának kiegészítő szabályait alkotja meg a Bnytv. módosítása révén.

Az ECRIS-TCN kizárólag az Unióban működő büntetőbíróságok által elítélt harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó, alfanumerikus és ujjnyomatadatokat személyazonosító adatokat tartalmazza; a rendszer arckép tárolására is alkalmas. A tagállamok által a központi rendszerbe feltöltendő alfanumerikus adatok között szerepelnie kell az elítélt személy vezetéknevének (családi nevének) és utóneveinek (keresztneveinek), valamint álneveinek vagy felvett neveinek, amennyiben ez az információ a központi hatóság rendelkezésére áll. Főszabály szerint az ECRIS-TCN-t kell használni a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó bűnügyi nyilvántartási információval rendelkező tagállamok azonosítására, ettől indokolt esetben lehet eltérni, például sürgősen lefolytatandó büntetőeljárás bizonyos típusai esetén, tranzit esetén, ha a bűnügyi nyilvántartási információkat nemrégiben beszerezték az ECRIS-en keresztül, illetve kisebb súlyú jogsértések esetében.

Annak biztosítása érdekében, hogy az illetékes hatóságoknak teljes körű áttekintése legyen a bűnügyi nyilvántartási információkról, lehetővé kell tenni az ECRIS-TCN lekérdezését annak ellenőrzésére is, hogy van-e olyan tagállam, amely az adott uniós polgárra mint harmadik országbeli állampolgárra vonatkozóan bűnügyi nyilvántartási információval rendelkezik.

A harmadik országbeli állampolgárok számára biztosítani kell a jogot, hogy a bűnügyi nyilvántartásokban rájuk vonatkozó adatokról írásbeli tájékoztatást kapjanak.

A lekért adatok a rendeletben szabályozott keretek között és célok érdekében használhatók fel. Az ECRIS-TCN által jelzett találat önmagában nem jelenti azt, hogy a harmadik országbeli állampolgárt elítélték a jelzett tagállamokban. A korábbi ítélet megléte kizárólag az érintett tagállamok bűnügyi nyilvántartásaiból kapott információ alapján erősíthető meg.

6.2.2. Az EU információs rendszerei közötti átjárhatósági keret létrehozása érdekében két új interoperabilitással kapcsolatos rendelet lépett hatályba 2019-ben:

a) az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitás kereteinek megállapításáról a határok és a vízumügy területén, továbbá a 767/2008/EK, az (EU) 2016/399, az (EU) 2017/2226, az (EU) 2018/1240, az (EU) 2018/1726 és az (EU) 2018/1861 európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a 2004/512/EK és a 2008/633/IB tanácsi határozat módosításáról szóló, 2019. május 20-i (EU) 2019/817 európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint

b) az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitás kereteinek megállapításáról a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, a menekültügy és a migráció területén, valamint az (EU) 2018/1726, az (EU) 2018/1862 és az (EU) 2019/816 rendelet módosításáról szóló, 2019. május 20-i (EU) 2019/818 európai parlamenti és tanácsi rendelet.

Az interoperabilitási keret elemei a következők:

− az európai keresőportál (ESP);

− a közös biometrikus megfeleltetési szolgáltatás (közös BMS);

− közös személyazonosítóadat-tár (CIR);

− a többszörös személyazonosságot észlelő rendszer (MID).

Az interoperabiltási rendelet 54. cikk (3) bekezdése szerint az eu-LISA felelős az interoperabilitási elemek fejlesztéséért. A rendelet 56. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok felelősek többek között a különböző személyazonosságok manuális ellenőrzéséért, amely az ECRIS-TCN-be történő adatfeltöltéshez, illetve adatmódosításhoz kapcsolódik azáltal, hogy az ECRIS-TCN-be feltöltött, illetve módosított személyazonosító adatok tekintetében, azok lekérdezésével összehasonlítást kell végezni az interoperabilitásban részt vevő többi uniós információs rendszerben kezelt személyazonosító adatokkal. A két vagy több uniós információs rendszerben szereplő, ún. sárga kapcsolatként beazonosított személyazonosító adatokat meg kell vizsgálni.

7. AZ NBJT. MÓDOSÍTÁSA

7.1. A ne bis in idem elvének kizáró feltételként történő szabályozása az Nbjt.-ben

Az Európai Unió Bíróságának C-505/19. számú ítélete alapján – amely szerint harmadik ország kiadatási kérelme okán ideiglenes letartóztatásba lehet helyezni a körözött személyt, kivéve azt, akinek ugyanazon cselekményét a Schengeni Megállapodásban részes valamely államban vagy egy másik uniós tagállamban már jogerősen elbírálták – indokolt az Nbjt.-ben a megtagadási okok között a ne bis in idem követelményét megjeleníteni a magyar bíróság ítélete mellett a Schengeni Megállapodásban részes valamely állam vagy egy másik EU tagállam jogerős ítéletére vonatkozóan is.

7.2. A kiadatási letartóztatás tartama és a menekültügyi eljárás, bűnügyi felügyelet felülvizsgálata

A kiadatási eljárás során, ha a kiadni kért személy menekültkénti vagy menedékeskénti elismerését kéri, menedékjogi eljárás van folyamatban, illetve nemzetközi szervezetnél emberi jogi panaszt nyújt be, a kiadni kért személlyel szemben alkalmazott kényszerintézkedés az Nbjt. 22. § (1) bekezdésében foglalt határidőre is figyelemmel meghosszabbodik a menedékjogi eljárás, illetve a nemzetközi szervezet panaszt elbíráló eljárása időtartamával, azonban az együttes időtartama nem haladhatja meg a huszonnégy hónapot. A Javaslat az eljárás ismeretlen hosszúságára tekintettel megteremti a kényszerintézkedés indokoltságának kötelező felülvizsgálatát.

7.3. Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság , Izland, Norvégia kiadatási eljárás

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság (a továbbiakban: Egyesült Királyság) 2021. január 1-től harmadik országnak minősül. Az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség, és másrészről Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás (a továbbiakban: TCA) megállapodás részletesen tartalmazza azokat a kiadatási szabályokat, amelyeket az Egyesült Királyság viszonylatában a továbbiakban alkalmazni kell. A megállapodás közvetlenül alkalmazandó, azonban néhány, a TCA megállapodásban foglalt rendelkezés zavartalan alkalmazhatósága érdekében – a gyakorlati tapasztalatokra tekintettel – nélkülözhetetlené vált néhány alapvető eljárási szabály meghatározása az Nbjt.-ben. Ezzel egyidejűleg indokolttá vált a Norvég Királysággal és az Izlandi Köztársasággal kapcsolatos kiadatási eljárásokra vonatkozó, nemzetközi szerződésből eredő, az Nbjt-től eltérő szabályok meghatározása is. A Javaslat ezeket az eljárási szabályokat teremti meg.

7.4. Kiadatási eljárásban előterjeszthető menekültkérelem

Az Nbjt 14. §-a a menekültként, illetve menedékeskénti elismerését kérő külföldi személy kiadatását nem teszi lehetővé annak az államnak, ahonnan elmenekült, akkor sem, ha korábbi kérelmét a menekültügyi hatóság már elutasította. A kiadatás elkerülhető azáltal, ha e személy ismételten – akár indokolatlanul is – kérelmet nyújt be a menekültügyi hatósághoz, amelyet a Javaslat orvosolni kíván.

8. AZ EUTV. MÓDOSÍTÁSA

8.1. A 2002/584/IB tanácsi kerethatározattal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás, 4a. cikk

Az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2021. június 9-én 2021/2071. számon kötelezettségszegési eljárást (a továbbiakban: kötelezettségszegési eljárás) indított Magyarország ellen az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (a továbbiakban: 2002/584/IB tanácsi kerethatározat) egyes rendelkezéseit átültető magyar intézkedések bejelentésének elmulasztása és ugyanezen 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak való meg nem felelés miatt. Egyebek mellett a Bizottság azt kifogásolta, hogy Magyarország nem ültette át helyesen nemzeti jogába a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését. A hivatalos felszólításban szereplő kifogásra tekintettel – a 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak való teljes körű megfelelés érdekében – a magyar Kormány vállalta a rendelkezéseket átültető jogszabályok módosítását. A Javaslat ennek tesz eleget, ezzel biztosítva a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy esetlegesen a 4a. cikk (1) bekezdés a)–d) pontjától eltérő módon is megbizonyosodhasson arról, hogy az átadás nem jár az érintett személy védelméhez való jogának megsértésével.

8.2. A 2002/584/IB tanácsi kerethatározattal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás, 5. cikk

A Bizottság a kötelezettségszegési eljárásban kifogásolta, hogy Magyarország nem ültette át helyesen nemzeti jogába a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 5. cikkének 3. pontját. A hivatalos felszólításban szereplő kifogásra tekintettel – a 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak való teljes körű megfelelés érdekében – a magyar Kormány vállalta a rendelkezéseket átültető jogszabályok módosítását. A Javaslat ennek tesz eleget, azzal, hogy az EUtv. 5. § (1) bekezdésének e) pontját kiterjeszti a magyarországi lakos uniós polgárokra is.

8.3. A bűnügyi költség átadásának a lehetővé tétele ügyészi határozat alapján

Az EUtv. 141. §-ának (1) bekezdése a pénzbüntetés vagy más pénzügyi kötelezés végrehajtására irányuló jogsegély körében lehetővé teszi a jogerős vagy véglegessé vált elítélés alapján bűnügyi költség megfizetésére kötelezés végrehajtásának átadását más uniós tagállamnak. E rendelkezés azonban nem teszi lehetővé a bűnügyi költség végrehajtásának – európai uniós tagállamnak történő – átadását, ha az ügyészség állapítja meg azt. A Javaslat ezt pótolja.

8.4. A sértett vagy köz javára történő jóvátétel végrehajtásának az átadása

A sértett és a köz javára történő jóvátétel átvétele és átadásának szabályai a magyar nemzeti büntetőjogban hiányosak, ezért indokolttá vált a hatályos szabályozás felülvizsgálata.

8.5. Egymás mellett párhuzamosan kiadott európai elfogatóparancsok

Az EUtv. jelenleg nem tartalmaz rendelkezést az átadást megelőzően elkövetett bűncselekmény miatt ismételten európai elfogatóparancs vagy hozzájárulás iránti kérelem sorsáról, arra az esetre, ha a hozzájárulás megadására az előtt kerül sor, hogy – az átadásról szóló határozat meghozatalát követően – az átadás végrehajtására sor került volna, és időközben az alapügyben kibocsátott európai elfogatóparancsot visszavonják. A Javaslat az erre irányuló szabályokat teremti meg.

8.6. Specialitásról való lemondás esetén a nyilatkozat megtétele az európai elfogatóparancsot kibocsátó bíró előtt

Jogalkalmazói visszajelzés alapján a specialitás szabályáról történő lemondással kapcsolatos nyilatkozatot az európai elfogatóparancs kibocsátására jogosult és nem a fogvatartás helye szerinti bv. bíró előtt indokolt megtenni, erre tekintettel szükségessé vált az érintett rendelkezések módosítása.

9. EGYÉB TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA

9.1. Bűnügyi elkülönített számlával kapcsolatos problémák feloldása

Költségvetési csalás esetén az elkövető büntetése korlátlanul enyhíthető, ha az okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti. A jelenlegi jogszabályi háttér mellett azonban problémát okoz a NAV által vezetett, ilyen célra szolgáló elkülönített számlára történő befizetés, illetve a befizetett összeg jogi státuszának a megítélése. Ennek következtében az elkülönített számlán megközelítőleg 13 milliárd forintnyi befizetés sorsa tisztázatlan évek óta ahelyett, hogy ezek az összegek állami bevétellé válnának. A jogalkalmazás során felmerült problémák megoldása jogalkotás révén lehetséges. A cél az, hogy az eddig teljes mértékben a NAV-ra háruló tényállástisztázási kötelezettség olyan mértékben enyhüljön a befizető bevonása révén, amely jelentősen képes felgyorsítani az elkülönített számlára befizetett összegek elszámolását. A törvénymódosítással továbbá az is lehetővé válhat, hogy a már befizetett, az elkülönített számlán lévő, de elszámolási szempontból még nem tisztázott több milliárd forint rövid időn belül a központi költségvetés bevételévé vagy az adóbevétellé válhasson, amit megfelelő átmeneti szabályok megalkotásával lehet elérni.

9.2. Az ún. Semmisségi törvények által meghatározott eljárási szabályok egyik közös jellemzője, hogy a törvénysértő elítélések semmissé nyilvánítására, vagy az ilyen elítélések semmisségének igazolására az elítélt, illetve az elítélt hozzátartozójának kérelme alapján kerülhet sor. A Javaslat a jelentős időmúlásból eredő társadalmi igénynek megfelelve oly módon egységesíti a Semmisségi törvények szabályait, hogy a jövőben az ügyészség, a védő, az elítélt halála után pedig az elítélt oldalági rokonai is a bírósághoz fordulhatnak.

9.3. A Javaslat átvezeti az elmúlt évek büntető anyagi jogi változásait (új tényállás vagy elkövetési magatartás, számozás-változás, stb.) egyrészt a foglalkoztathatósági feltételeket előíró státusz-törvényekben, másrészt azokban a törvényekben, amelyek egyéb okból tartalmaznak merev hivatkozást a Btk. valamely tényállására. E törvények az alábbiak:

− a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény,

− az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény,

− a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény,

− a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény,

− a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény,

− a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény,

− az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény,

− a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény.

9.4. Annak érdekében, hogy az európai unió egyes intézményeinél szolgálati jogviszonyban állt személy hazatérése, illetőleg a nemzetközi szervezetnél foglalkoztatott hazatérő a magyar társadalombiztosítás anyasági, gyermeknevelési célú pénzbeli ellátásaira jogosultságot szerezhessen az újonnan bevezetésre kerülő anyasági pénzbeli ellátás biztosítására irányuló megállapodás alapján lehetővé válik a jogszerzés.

9.5. A Javaslat módosítja a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényt (a továbbiakban: Bszi.) a Velencei Bizottságnak a jogegységi eljárásra vonatkozó megállapításaira figyelemmel. A Javaslat a jogegységi eljárást a jogegységi panasz eljárásba integrálja, és az ehhez szükséges módosításokat vezeti végig a Bszi. vonatkozó előírásain.

A Javaslat a bírósági szervezeti szabályozás mellett módosítja a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvényt (a továbbiakban: Üjt.) is. Ennek a módosításnak az oka, hogy továbbra is érvényesüljön az az elv, miszerint a bíróságokra, ügyészségekre vonatkozó szabályozás összhangban álljon egymással. Erre figyelemmel a Javaslat – hasonlóan a Kúriára vonatkozó rendelkezésekhez – megteremti a főtitkári és főtitkár-helyettesi vezetői tisztséget a Legfőbb Ügyészség esetében is.

A gyakorlati tapasztalatok alapján megállapításra került, hogy az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság által alkalmazott névjegyzékből történő törlési okok, az azokhoz tartozó egyes kötelezettségek megszegése vagy elmulasztása szempontjából nem egyenlő súlyozásúak. Továbbá a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Szankciós tv.) szerinti figyelmeztetés alkalmazásának lehetősége sem egyértelmű azon törlési okok esetében, ahol ezt nem zárja ki az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.). A közigazgatási szabályszegések eltérő súlya miatt indokolt egy differenciált, többlépcsős szankciórendszer kialakítása, egyértelművé téve ezzel a kötelezettségszegésekhez, mulasztásokhoz társuló jogkövetkezményeket.

RÉSZLETES INDOKOLÁS

1–2. §, 18. §

A rendszerváltást követő értékváltással egyidejűleg elemi igényként merült fel, hogy az 1945 és 1989. közötti évek, így különösen a kiépült kommunista diktatúra időszakában hozott törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításával legalább utólag nyíljon meg a lehetőség a koncepciós perekben meghurcolt személyek jogi rehabilitációjára.

A rendszerváltást követően a jogalkotó több semmisségi törvényt alkotott, így

− az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvényt (I. Semmisségi törvény),

− az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvényt (II. Semmisségi törvény), és

− az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvényt (III. Semmisségi törvény).

Az ún. Semmisségi törvények által meghatározott eljárási szabályok egyik közös jellemzője, hogy a törvénysértő elítélések semmissé nyilvánítására, vagy az ilyen elítélések semmisségének igazolására az elítélt, illetve az elítélt hozzátartozójának kérelme alapján kerülhet sor. Az elmúlt időszakban az Igazságügyi Minisztériumhoz nagyon sok olyan megkeresés érkezett, amely a kommunista diktatúra alatt törvénysértően elítéltek rehabilitációjával kapcsolatban azt az igényt fogalmazta meg, hogy az időközben elhunyt egykori elítéltekkel távolabbi rokoni kapcsolatban álló személyek is nyújthassanak be a bíróságra igazolás iránti kérelmet a koncepciós perek áldozatainak érdekében.

A Javaslat a méltányolható társadalmi igénynek megfelelve oly módon egységesíti a Semmisségi törvények által meghatározott bírósághoz fordulás szabályait, hogy az elítélten és hozzátartozóján túl erre feljogosítja az ügyészséget, a védőt és az elítélt halála után az elítélt oldalági rokonait is.

Az ügyészég − az I. Semmisségi törvény esetében a legfőbb ügyész − általános eljárási joggal való felruházása egyben azt is jelenti, hogy a törvénysértő elítéléssel érintett áldozatok érdekében bármely jogkereső személy vagy szervezet kérelemmel fordulhat az ügyészséghez a semmisségi eljárás hivatalból történő megindítása iránt.

A Javaslat az előzőek szerint azt kívánja biztosítani, hogy a jelentős időmúlás ellenére minden egykori áldozatra kiterjedhessen a törvénysértő ítéletek által okozott sérelem reparálása és annak elmaradását ne egyfajta ismételt büntetésként éljék meg az ártatlanul elmarasztaltak, a túlélő családtagok, illetve az érdekükben eljáró jogkereső polgárok.

3. §, 7. §, 197–199. §

1. Összeolvasva az Itv.-nek a magánvádas eljárásra vonatkozó illetékfizetési szabályait az illetékmentességre vonatkozó szabályokkal, valamint a Be.-vel, − ami meghatározza, hogy mely eljárási szereplő milyen indítvány benyújtására jogosult, − megállapítható, hogy a jelenlegi szabályozás szerint:

− a feljelentés illetéke magánvádas eljárásban 10 000 forint,

− a magánvádló, magánfél, egyéb érdekelt fellebbezésének illetéke 10 000 forint,

− a magánvádló, a terhelt törvényes képviselője, valamint a terhelt halála után egyenesági rokona, testvére, házastársa vagy élettársa, illetve ha a terhelt halála óta több mint ötven év telt el, oldalági rokona által benyújtott perújítási indítvány illetéke 15.000 forint,

− a terhelt törvényes képviselője, valamint a terhelt halála után egyenesági rokona, testvére, házastársa vagy élettársa, illetve ha a terhelt halála óta több mint ötven év telt el, oldalági rokona által benyújtott felülvizsgálati indítvány illetéke 15.000 forint,

− a terhelt, a védő és a terhelt törvényes képviselője által benyújtott jogegységi panasz illetéke 15.000 forint.

A Javaslat változatlanul fenn kívánja tartani tartja azt az elvet, hogy az állam büntető igényének érvényesítésére irányuló közvádas eljárás illetékmentes, csupán a magánvádas eljárásra állapít meg illetékkötelezettséget. A megindult eljárásnak „kényszerű” résztvevője a terhelt, a védelemhez fűződő jog révén a védő, és az egyéb érdekelt, amely személyek illetékkel terhelése indokolatlan.

Indokolatlan ezért a terhelt javára perújítási indítványt, valamint felülvizsgálati indítványt előterjeszteni jogosultak közötti különbségtétel is az illetékmentesség tekintetében. A következetes szabályzást az szolgálja, ha valamennyi, a terhelt javára perújítási- és felülvizsgálati indítványt előterjeszteni jogosultat (pl. törvényes képviselő) megilleti az illetékmentesség.

A Be. 784. § (1) bekezdése alapján a magánvádló felülvizsgálati indítványt nem terjeszthet elő. A Bszi. 41/C. § (1) bekezdése alapján jogegységi panaszt az terjesztheti elő, aki az eljárási törvények alapján felülvizsgálati kérelem előterjesztésére jogosult. Mivel a magánvádló tehát jogegységi panaszt nem terjeszthet elő, így arra magánvádas eljárásban kizárólag a terhelt, a védő és a terhelt törvényes képviselője jogosult. Nem következetes a szabályozás azonban, hogy a felülvizsgálati indítvány előterjesztése tekintetében illetékmentességet élvező terhelt és védő a jogegységi panasz tekintetében illetékköteles.

Mindezek alapján a Javaslat újraszabályozza a magánvádas eljárásban illetékfizetésre kötelezett személyek körét és megszünteti az egyéb érdekelt, valamint a terhelt javára jogorvoslati indítványt előterjeszteni jogosult személyek vonatkozásában az illetékfizetési kötelezettséget. Az átláthatóbb szabályozás érdekében megszűnik a korábbi megoldás, amely szerint az Itv. 52. §-a rendelkezik az illetékfizetési kötelezettségről és az 57. § az illetékmentességről, ehelyett maga az 52. § rögzíti, hogy mely eljárási szereplőknek kell illetéket fizetnie, így szükségtelenné válik az 57. § (2) bekezdés a) és b) pontjában arról rendelkezni, hogy mely eljárási szeplők indítványai illetékmentesek.

2. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a magánvádas eljárásban az eljárási illetéket nem róják le a feljelentők, a leletezés pedig nem feltétlenül vezet eredményre. Erre tekintettel a Javaslat hatályon kívül helyezi az Itv. 54. § (4) bekezdését és az Itv. 52. §-át kiegészíti egy új (5) bekezdéssel, amelyben rendezi az illeték megfizetésének szabályait. Ezzel párhuzamosan a Javaslat rögzíti a Be.-ben, hogy a bíróság a magánvádas eljárást megszünteti, ha az illetéket határidőben nem fizetik meg, továbbá ha a fellebbezésért vagy a perújításért az illetéket határidőben nem fizetik meg, azt az indítvány visszavonásának kell tekinteni. Több feljelentő egy beadványban tett feljelentése esetén az illeték egyes feljelentők általi meg nem fizetése azonos módon kezelendő, ahogyan az egyéb eljárást megszüntető okok (ld. feljelentés visszavonása, sértetti mulasztás).

3. Végül a Javaslat pontosítja az illeték visszafizetésére vonatkozó szabályokat is [Itv. 80. § (1) bekezdés m) pont]. E körben például a személyes meghallgatás megkezdése előtti vagy az alapján történő eljárás megszüntetés miatti illetékmentesség helyett ezt a visszatérítési okok között szabályozza, emellett kibővíti a visszatérítési okokat azzal, ha a magánvádló fellebbezése eredményes, valamint pontosítja, hogy a lerótt illeték csak akkor jár vissza, ha a bíróság jogerős ügydöntő határozatot hozott és a határozat meghozatalának időpontjában az ügyészség képviselte a vádat.

4. §

A polgári jogi igénnyel kapcsolatban az Itv. az igény bejelentését említi, a Be. azonban az igény előterjesztése kifejezést használja. A Javaslat a Be. szerinti terminológiát vezeti át az Itv.-ben.

Mivel a büntetőeljárásban a vádlott és a védő fellebbezése illetékmentes, így a vádlott felmentése érdekében bejelentett fellebbezés − amely a polgári jogi igény jogalapját is vitatja – sem eredményezhet további illetékfizetési kötelezettséget a vádlott részére. Amennyiben azonban a vádlott és a védő fellebbezése kizárólag a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezés ellen irányul, az illetékmentesség nem indokolt, hiszen a polgári jogi igény tekintetében a háttérjogszabály a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.), és ez esetben el kell vonatkoztatni attól, hogy annak megítélése a büntetőeljárás keretén belül történik.

A Javaslat szerint amennyiben a bíróság a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja, nem kell megfizetni az illetéket. Méltánytalan lenne ebben az esetben még a mérsékelt illeték is, hiszen a polgári peres eljárás megindítása továbbra is illetékköteles marad.

5. §

Az Itv. a mérsékelt illeték szabályai körében, az 58. § (8) bekezdésben kimondja, hogy a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény illetékére az (1)–(5) bekezdés – tehát a polgári eljárás szabályaira utaló − rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A polgári jogi igény érvényesítése során azonban nem általánosságban érvényesül a Pp. valamennyi szabálya, a Be. kifejezetten meghatározza a Pp. azon rendelkezéseit, amelyeket a büntetőeljárásban is alkalmazni szükséges és azokat az eltéréseket, kivételeket, amelyek a büntetőeljárás jellegéből adódnak. Erre tekintettel a büntetőeljárásban nem értelmezhetők az Itv. 58. § (1)–(5) bekezdése szerint olyan fogalmak, mint „perfelvételt lezáró végzés meghozatala”, „az eljárás szünetel, és az eljárás e szünetelés folytán megszűnik”, vagy „a felek az eljárás megszüntetését közösen kérik”. Ennek megfelelően szükséges a büntetőügyekre speciális mérsékelt illeték szabályok megalkotása a hatályos utaló rendelkezés helyett.

A Javaslat a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény illetéke kapcsán speciális szabályként rögzíti, hogy a mérsékelt illeték 10%, amennyiben az elsőfokú ügydöntő határozat meghozataláig

− a magánfél visszavonja az előterjesztett polgári jogi igényt,

− a terhelt az úgy nyilatkozik, hogy ellenkérelmet nem kíván előterjeszteni és a követelést a magánfél által előterjesztetteknek megfelelően teljesíteni kívánja, vagy

− a terhelt a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését.

Az Itv. 58. §-a szerinti eljárási szakaszok csak hozzávetőleg feleltethetőek meg a büntetőeljárás egyes részeinek, szakaszának. Különösen igaz ez, ha több vádlottat terhel a fizetési kötelezettség, és az egyes vádlottakra eltérő szakaszban (előkészítő ülésen, tárgyaláson) fejeződik be a büntetőeljárás. Erre tekintettel a Javaslat a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény vonatkozásában nem tesz különbséget a mérsékelt illeték kapcsán a bírósági eljárás szakaszai között, kizárólag egyetlen időpontot jelöl meg, az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatalát.

A gyakorlat szerint a leggyakoribb mérséklési ok, ha a vádlott az adott bűncselekmény elkövetését elismeri és a kár értékét sem vitatja, akár oly módon, hogy a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Jelenleg vitatott, hogy ha egy eljárásban bírál el a bíróság több bűncselekményt, és a terhelt valamelyik bűncselekmény elkövetését beismeri, míg más bűncselekmény tekintetében a mérséklés oka fel sem merül, mert azon bűncselekmény elkövetését tagadja, akkor alkalmazható-e a mérsékelt illeték. Erre az esetre rögzíti a Javaslat, hogy ha a vádlottal szemben több bűncselekmény miatt emeltek vádat, a mérsékelt illeték alkalmazásának akkor van helye, ha a vádlott azon bűncselekmény elkövetését ismeri be, amely vonatkozásában van a polgári jogi igény előterjesztve.

Szintén gyakorlati problémát okoz több vádlott esetén az egyetemlegesség kérdése. Mivel az illeték összegének mérsékléséhez terhelti magatartás szükséges (nyilatkozat, hogy ellenkérelmet nem kíván előterjeszteni és a követelést a magánfél által előterjesztetteknek megfelelően teljesíteni kívánja, vagy a terhelt a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról), előfordulhat, hogy az adott bűncselekményben érintett egyik terhelt él ezzel a lehetőséggel, így az ő esetében helye van az illeték mérséklésének, míg társa nem. Erre az esetre írja elő a Javaslat, hogy ilyenkor bármelyik vádlott esetén fennáll a mérsékelt illeték alapja, a mérsékelt illeték valamennyi vádlottra vonatkozik és őket egyetemlegesen terheli.

Végezetül a Javaslat rögzíti, hogy a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény illetékére az Itv. 58. § (5) és (9)–(10) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

6. §

A Be. alapján polgári jogi igényként kártérítésre, sérelemdíj fizetésére vagy dolog kiadására, illetve pénz fizetésére irányuló követelés érvényesíthető. Az illetékfeljegyzési jog nem vonatkozik a dolog kiadására vagy pénz kifizetésére irányuló követelésre. A Javaslat az illetékfeljegyzési jogot kiterjeszti a polgári jogi igényként érvényesíthető dolog kiadásra és pénzfizetésre irányuló követelésre is, mivel indokolatlan a jelenlegi különbségtétel.

8. §

1. Az Itv. 38. § (4) bekezdése az illeték fizetésére kötelezettekre vonatkozó általános szabályoknál kimondja, hogy nem köteles az illeték előzetes megfizetésére a büntetőügyeken kívül az ügygondnok, a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok és eseti gyám. Ez azt a látszatot kelti, mintha azokban a büntetőügyben, ahol ügygondnok vagy gyám jár el törvényes képviselőként, ott e személyek indítványai illetékkötelesek lennének (értelemszerűen csak magánvádas eljárás jöhetne szóba). Ez nyilvánvalóan nem cél. A jelenlegi szabályozást a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCVII. törvény alakította ki és az volt a célja, hogy egyértelműsítse, miszerint a büntetőügyekben való illetékmentességet teljes egészében az Itv. 57. §-a rendezi. Mivel azonban a Javaslat módosításai alapján kiüresednek az illetékmentességi szabályok, így a „büntetőügyeken kívül” fordulatra sincsen szükség, azt a Javaslat hatályon kívül helyezi.

2. A Javaslat eltörli a büntetőeljárással kapcsolatos egyes kérelmek illetékét. Jelenleg az Itv. 54. §-a az alábbi kérelmek esetén ír elő illetékfizetési kötelezettséget:

− szabadságvesztés, közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére irányuló halasztás iránti kérelem,

− közérdekű munka félbeszakítása iránti kérelem,

− pénzbüntetés, államot illető bűnügyi költség, rendbírság megfizetésére irányuló halasztás, illetve részletfizetés iránti kérelem,

− kegyelmi kérelem,

− bírósági mentesítés iránti kérelem,

− bűnügyi költség és a rendbírság elengedése iránt kérelem.

Összeolvasva az Itv. szerinti illetékfizetésre vonatkozó szabályokat az illetékmentességi szabályokkal és a Be.-vel, valamint a Bv. tv.-vel, ahol meg van határozva, hogy ki milyen indítvánnyal élhet, számos következetlenség fedezhető fel. Példaként említhető, hogy a bírósági mentesítés iránti kérelem bár illetékköteles, azonban mindenki számára illetékmentes, aki kérheti, így ez egy üres halmaz. Kegyelem esetén kizárólag a terhelt/elítélt hozzátartozója által benyújtott kegyelmi kérelem illetékköteles, mindenki más számára, aki előterjesztheti, illetékmentes. Indokolatlannak tűnik az illetékfizetési kötelezettség szempontjából a megkülönböztetés a kegyelmi kérelmet benyújtó személyek között.

A jogi ellentmondások mellett számos gyakorlati indoka is van e kérelmek esetén az illetékek eltörlésének. A gyakorlatban az a jellemző, hogy az illetéket nem fizetik meg, és a leletezés sem feltétlenül vezet eredményre, így ebből bevétel csak ritkán származik. Továbbá az illeték mértéke olyan alacsony, hogy az érvényesítése magasabb költséggel jár, mint az abból származó bevétel és csupán adminisztratív terhet jelent az eljáró szervek számára. Emellett általában az elítélt anyagi helyzete indokolja a halasztási, részletfizetési kérelmet, így méltánytalannak tűnik illetékfizetési kötelezettséggel is elnehezíteni azt. Végül megjegyzendő, hogy a bűnügyi költség és a rendbírság elengedése iránti kérelem hasonlóan kegyelmi jellegű döntés, mint a kegyelmi eljárások, amelyeknél eddig sem kellett illetékfizetési kötelezettséggel terhelni a kérelmezők zömét.

Mindezek alapján a Javaslat hatályon kívül helyezi az Itv.-nek a büntetőeljárással kapcsolatos egyes kérelmek illetékére vonatkozó szabályait [Itv. 54. §-a, valamint 57. § (2) bekezdés c) pontja].

3. Az ügyirat másolatáért, illetve kivonatáért fizetendő illetékre vonatkozó rendelkezéseket az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény 116. §-a 2021. január 1-jével hatályon kívül helyezte, azonban az Itv.-ben továbbra is benne maradt számos illetékmentességi szabály [ld. Itv. 56. § (3) bek., 57. § (2) bek., e)–h) pont, 57. § (3)–(4) bek., 2. melléklet X.2. pont]. A Javaslat az egyértelmű szabályozás érdekében szükséges deregulációt végzi el.

4. A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) 39. § (9) bekezdése szerint „az e törvény szerinti eljárás kezdeményezése iránti kérelem előterjesztése illeték- és díjfizetési kötelezettséggel nem jár”, emellett sem a Be., sem az Itv. nem ír elő illetékfizetési kötelezettséget a költségkedvezmény engedélyezése iránti eljárás vonatkozásában. Minderre tekintettel szükségtelen kimondani az Itv.-ben, hogy illetékmentes a büntetőügyekben a költségkedvezmény engedélyezése iránti eljárás [Itv. 57. § (2) bek. d) pont], így ezt a Javaslat hatályon kívül helyezi.

5. Az Itv. alapján a büntetőeljárásban kizárólag a magánvádas eljárás illetékköteles, így az Itv. 57. § (2) bekezdés i) pontja is csak a magánvádas eljárásra vonatkozhat. E szabály értelmében illetékmentes az eredményes jogegységi panasz alapján indult magánvádas eljárás.

A Be. 784. § (1) bekezdése alapján a magánvádló felülvizsgálati indítványt nem terjeszthet elő. A Bszi. 41/C. § (1) bekezdése alapján a jogegységi panaszt az terjesztheti elő, aki az eljárási törvények alapján felülvizsgálati kérelem előterjesztésére jogosult. Mivel a magánvádló a fentiek szerint jogegységi panaszt sem terjeszthet elő, így indokolt az Itv. 57. § (2) bekezdés i) pontjának mellőzése.

9. § és 17. §

A rendelkezés a Javaslat új szabályaival ellentétes, a felszámolás felfüggesztését előíró és a zár alá vett vagyon felszámolásba való integrálását tiltó normaanyag hatályon kívül helyezését végzi el, továbbá elhagyja a hatályon kívül helyezett rendelkezésekre történő utalást a Cstv. 6. § (3) bekezdés b) pontjából.

10–11. §

A büntetőjogi vagyoni igények felszámolási eljárásban való érvényesítésének alapja [Cstv. 79/A. § (2) bekezdés] a büntetőeljárásban hozott vagyont érintő döntések bejelentése, amely a Javaslatban szereplő vélelemnél fogva [Cstv. 79/A. § (6) bekezdés] hitelezői igényérvényesítésének minősül. Ennek érdekében nemcsak a büntetőeljárást lefolytató szervek feladata az ilyen döntésekről való értesítés, hanem az ilyen döntések végrehajtásában közreműködő adóhatóság, valamint az adós feladata is. Ez utóbbi kötelezettséget a Javaslat rögzíti a Cstv. 23–24. §-ába.

12. §

A Javaslat kiegészíti a felszámolási zárómérleggel egyidejűleg készítendő zárójelentés tartalmát azoknak a hitelezőknek a felsorolásával, akik zálogjoggal vagy a Cstv. 49/D. § (3) bekezdése értelmében a zálogjoggal azonos megítélés alá eső, biztosított követeléssel rendelkeznek.

13. §

1. Cstv. 57. § (1) bekezdés e) pontjának módosításához:

Miután a büntetőjogi vagyoni igények közül a Javaslat alapján nem csupán a pénzbírság és a bűnügyi költség érvényesítése történhet meg a felszámolásban, ezért szükséges a bűnügyi hitelezői igénybejelentésnek minősülő követeléseket teljes körűen megjeleníteni a felszámolási eljárásban irányadó kielégítési sorrendben.

2. Cstv. 57. § (6) és (6a) bekezdéséhez:

A Javaslat új kielégítési sorrendet állapít meg a Cstv. 57. § (1) bekezdés e) pontja szerinti követelések között. A csoporton belüli új kielégítési sorrendben azonos helyen szereplő igények a követelések arányában nyernek kielégítést, és a következő pontban szereplő követelések kielégítésére akkor kerülhet sor, ha a megelőző pontban szereplő valamennyi követelés teljes mértékben kielégítést nyert.

14. §

1. A Cstv. 79/A. §-hoz:

A Javaslat célja, hogy a büntetőjogi vagyoni igények és a felszámolásban megjelenő hitelezői igények között megfelelő érdeksorrend alakuljon ki, melyben a hátrébb sorolt érdekek jogosultjainak csak a legszükségesebb korlátozásokat kell elszenvedni, ezért a Javaslat a pénzbeli követelést – és nem a tulajdoni igényt – célzó büntetőjogi igények többségét integrálja a felszámolási eljárásba, és számukra hitelezői igényként a törvényi sorrend szerinti kifizetést biztosítja. Az egységes és az átlátható szabályozás érdekében az erre vonatkozó szabályokat a Cstv.-ben önálló fejezetben helyezi el, ahol mindazokat a normákat összefoglalja, amelyekkel együtt a törvény egyéb rendelkezéseit alkalmazni kell.

A felszámolási eljárásban valamennyi büntetőjogi vagyoni igény hitelezői igényként vehet részt azok kivételével, amelyek nem fedezetként vannak jelen, hanem meghatározott – nem helyettesíthető – vagyonelemre vonatkoznak. Erre tekintettel nem integrálható a felszámolásba az elkobzáshoz, a nem pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzáshoz, a nem fedezetet biztosító zár alá vételhez és a lefoglaláshoz fűződő igény sem [Cstv. 79/A. § (9) bekezdés]. A lefoglalás esetén felmerülhet ugyan, hogy a vagyonelkobzás biztosítása érdekében, fedezeti céllal kerül alkalmazásra, de mivel lefoglalás esetén nem csak vagyoni, más (bizonyítási) érdekek is felmerülhetnek, a lefoglalt dolgok felszámolásba való bevonhatóságát megteremtő jogszabály módosításhoz a vagyont érintő kényszerintézkedés átfogó koncepcionális felülvizsgálatára lenne szükség, ami jelenleg nem valósítható meg. Erre tekintettel a lefoglalt dolgok egységesen kívül maradnak a felszámolásba bevonható vagyonon. Mindez természetesen nem akadálya annak, hogy a lefoglalás megszüntetésével és a fedezetet biztosító zár alá vétel elrendelésével a vagyon bekerülhessen a felszámolási vagyonba.

A Javaslat a kéttípusú büntetőjogi vagyoni igény egyértelmű elhatárolása érdekében a Be. módosításával a zár alá vétel elrendeléséről szóló határozatok kötelező kellékévé teszi [Be. 327. § (6) bekezdés] annak meghatározását, hogy a vagyont érintő kényszerintézkedés meghatározott pénzösszeg biztosítása érdekében, vagy kimondottan a bűncselekménnyel közvetlen összefüggésben álló vagyontárgyra áll fenn. Arra az esetre, ha ezek a rendelkezések hiányoznának a határozatból, a Javaslat azok pótlását írja elő [Be. 327. § (7) bekezdés]. Mindennek eredményeként a zár alá vétel elrendeléséről szóló határozatból egyértelműen ki kell, hogy derüljön, hogy az adott zár alá vétellel érintett vagyontárgy bevonható-e a felszámolásba.

A Javaslat a bevezetett, egyértelmű jogcímekre építve, a pontos elhatárolás és az átlátható szabályozás érdekében értelmező rendelkezéseket határoz meg. Ezek lényege szerint bűnügyi hitelezői igénybejelentésnek tekintendő az előzetes és a végleges bűnügyi hitelezői igénybejelentések összessége. A két említett kategória közötti különbség azon alapul, hogy az előzetes bűnügyi hitelezői igénybejelentés a felszámolásba hitelezői igényként bevonható kényszerintézkedés, a véglegesek pedig a bevonható büntető anyagi jogi intézkedések, illetve a bűnügyi költség végrehajtását célozzák.

A Javaslat fogalom meghatározásai közül külön is említeni kell, hogy a Javaslat körülhatárolja a fedezetet biztosító zár alá vétel fogalmát, míg a másik típusú – a vagyonelkobzás szempontjából nem helyettesíthető tárgyra vonatkozó – zár alá vétel fogalmáról az értelmező rendelkezések között hallgat, de a későbbi szabályozásban [Cstv. 79/A. § (9) bekezdés] ide sorol minden olyan zár alá vételt, ami nem fedezetet biztosít. Ezek a vagyontárgyak nem vonhatók be felszámolásba, és azokat úgy kell tekinteni, mintha kívül esnének a társasági tulajdonon.

A bűnügyi hitelezői igénybejelentés alapja a felszámolási eljárásban hitelezői igényekhez hasonlóan nem az igény keletkezését megalapozó jogcím létrejötte vagy érvényesíthetősége, hanem az igény bejelentése, ami a büntetőjogi igény tekintetében értelemszerűen a felszámolónak a határozat kézbesítésével történő vagy bármilyen más írásos módon megvalósuló értesítését jelenti. Ezzel a rugalmas szabályozási megoldással biztosítható, hogy formai hiányosságok miatt a büntetőjogi hitelezői igény ne lehetetlenülhessen el. Amellett, hogy a Javaslat az értelmező rendelkezések között ezt világosan tisztázza, jogszabályi kötelezettséggé teszi a büntetőeljárást lefolytató szerv, az állami adó- és vámhatóság és a felszámoló közötti kölcsönös kommunikációt annak érdekében, hogy a bűnügyi hitelezői igénybejelentés megtörténhessen, és a felszámolóhoz az annak alapjául szolgáló határozat eljuthasson.

Azzal, hogy a büntetőjogi döntések meghatározott esetekben bűnügyi hitelezői igény bejelentésének minősülnek, kérdésként merül fel, hogy azok milyen összegre irányulhatnak. Végleges bűnügyi hitelezői igények esetén ez nem jelent különösebb problémát, ugyanis a határozatban szereplő követelés összege egyben a bűnügyi hitelezői igénybejelentés összege is lehet. Előzetes bűnügyi hitelezői igény bejelentése esetén azonban problémát okozhat, hogy elválik egymástól az az érték, amelyet a zár alá vétel biztosít (biztosított érték), és az az érték, amelyet a kényszerintézkedéssel érintett vagyon képvisel (biztosíték értéke). Ilyen esetben, ha a biztosíték értéke nagyobb, mint a biztosított érték, vagyis a büntetőeljárási célra nincs szükség akkora vagyonra, mint amit a biztosíték képvisel, akkor bűnügyi hitelezői igényként sem kezelhető a biztosított értéket meghaladó összeg. Fordított esetben pedig, ha biztosíték értéke kisebb, mint a biztosított érték, akkor a biztosíték értékét meghaladó összeg nem kezelhető hitelezői igényként, mert az azt jelentené, hogy a zár alá vétel túlterjeszkedik az eredeti határozaton és olyan vagyonra is kiterjed, amely nem volt kényszerintézkedéssel biztosítva. Mindezek alapján a Javaslat megoldása szerint a biztosított érték és a biztosíték értékének elválása, vagyis zár alá vétel esetén ezen összegek közül azt kell az előzetes bűnügyi hitelezői igénybejelentés összegeként kezelni, amelyik az alacsonyabb. Ezzel egyidejűleg nincs szükség arra, hogy a biztosíték értéke valamennyi ügyben külön vizsgálat tárgyát képezze. A Javaslat Cstv. 79/A. § (3) és (4) bekezdésben szereplő szabályozása ezért a felszámolásban történő értékesítés során megszerezhető vételárat tekinti a biztosíték értékének. Ebből következően a felszámolásban változhat az előzetes bűnügyi hitelezői igénybejelentés összege, amiről a Javaslat szerint értesíteni kell a büntetőeljárást aktuálisan lefolytató szervet, aki szükség esetén az értékcsökkenésére figyelemmel újabb vagyontárgyakat vonhat kényszerintézkedés alá. Az értesítési kötelezettség határidejét tekintve a Javaslat nem ír elő külön belső határidőt, annak érdekében, hogy az ilyen értesítés – különösen több vagyontárgyat érintő zár alá vétel esetén – a bűnügyi hitelezői igény reális változásához, és ne szükségtelenül valamennyi hitelezői igényt érintő vagyontárgy értékesítéséhez kapcsolódjon. Ehhez kapcsolódóan az állami büntetőjogi igény megfelelő biztosítását szolgálja, hogy a vagyoni kényszerintézkedés előbb említett kiterjesztésére egészen a zárómérleg elkészítéséig is sor kerülhet.

A Javaslat a Cstv. 79/A. § (6) bekezdésében megdönthetetlen vélelemmel írja elő, hogy a bűnügyi hitelezői igénybejelentésként meghatározott írásbeli kommunikációra (az értesítésre, illetve a határozat kézbesítésére) a Cstv.-nek a hitelezői igénybejelentésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Ennek egyik alapja, hogy a büntetőeljárási szabályok alapján a zár alá vétellel érintett adós gazdálkodó szervezet vagyoni érdekeltnek minősül [Be. 57. § (1) bekezdés b) pontja], ezért a képviselőjével – a felszámolóval – közölni kell a határozatot. A bűnügyi hitelezői igénybejelentésről való értesülés másik alapja, hogy az Avt. módosításával az ilyen igényeket végrehajtó állami adó- és vámhatóság is köteles értesíteni a felszámolót [Avt. 125/B. (5a) bekezdés]. Végül, ha a felszámoló maga is tudomást szerez a bűnügyi hitelezői igénybejelentés alapjául szolgáló követelésről, maga is köteles az erről szóló határozatot beszerezni [Cstv. 79/A. § (5) bekezdés]. Utóbbi rendelkezésnek különösen akkor lehet jelentősége, ha a zár alá vétel elrendelését követően kerül a társaság felszámolás alá.

Tekintettel arra, hogy a büntetőjogi intézkedésekkel és kényszerintézkedésekkel érintett vagyon kezelése része az állam bűnüldözési monopóliumának, a Javaslat ezen vagyonok kezelését akkor is az állami szerv hatáskörébe utalja, ha az érintett vagyon a részese a felszámolási vagyonnak. A Javaslat 79/A. § (7) bekezdése szerint ezért bűnügyi hitelezői igénybejelentés esetén a Cstv. 66. §-a alapján a Kormány által jogszabályban kijelölt állami felszámolót kell a bíróságnak kirendelnie, kivéve azokat az eseteket, ha a külön törvények alapján a pénzügyi szervezetek állami felszámolója jár el. A Javaslat meghatározza a bíróság által felmentett nem állami felszámoló ügyátadással összefüggő kötelezettségeit.

A Javaslat a Cstv. 79/A. § (8) bekezdésében a bűnügyi hitelezői igénybejelentés tekintetében elrendeli, hogy azt a 40 napon belül bejelentett hitelezői követelések közé kell besorolni. Ennek indoka, hogy a büntetőeljárásokban az állami szervek legnagyobb igyekezete ellenére is külső körülmények folytán késedelmet szenvedhet a bűnügyi hitelezői igény alapjául szolgáló határozat meghozatala, így a hitelezői igény bejelentése.

2. A Cstv. 79/B. §-ához:

A Javaslat a Cstv. 79/B. §-ában szereplő esetekben rendezi, ha a felszámolásba bejelentett hitelezői igénynek a zár alá vételére kerül sor. Ilyenkor a hitelező a vagyonfelosztás során csak zár alá vétellel terhelt jogot szerezhet, és a hitelezői igényre eső vagyont a zár alá vételt végrehajtó állami adó- és vámhatóság számára kell rendelkezésre bocsátani. Ha pedig a zár alá vett hitelezői igényre vagyonelkobzást rendelnek el, annak sorsa attól függően alakul, hogy fiktív hitelezői igény vagyonelkobzása történt, vagy pedig valós hitelezői igény (fedezeti célú) vagyonelkobzása. A Javaslat kiindulópontja szerint a fiktív hitelezői igények bejelentése önmagában is bűncselekmény gyanúját veti fel, és az ilyen úton létrejövő hitelezői igény közvetlenül vagyonelkobzás tárgyát képezi. A fiktív hitelezői követelések elhatárolását a Javaslat arra épülő terminológiai megoldással teremti meg, hogy mivel a valós hitelezői igény csak fedezeti céllal képezheti az intézkedés tárgyát, így csak pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás tárgya lehet, ezért a nem pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás esetkörével a fiktív hitelezői igények körülírhatók. Rájuk nézve a Javaslat az általánostól eltérő következményeket [Cstv. 79/B. § (3), (5), (6) bekezdés] ír elő, míg a valós hitelezelői igényre elrendelt pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás esetére az általános jogkövetkezményeket írja elő [Cstv. 79/B. § (8) bekezdés]. Fiktív igényre vonatkozó vagyonelkobzásból származó vagyon a Javaslat szerint nem kerülhet az állam tulajdonába, hanem azt az adós számára kell rendelkezésre bocsátani. Erre azért van szükség, hogy az állam más jóhiszemű hitelezők sérelmére a kielégítési sorrendtől eltérően ne szerezzen vagyont. Az ilyenkor szükséges, adós számára történő vagyon-visszaszolgáltatás a felszámolás egyes szakaszaiban eltér: a felszámolás alatt a felszámoló rendelkezésre bocsátásával, azután pedig a Ctv. szerinti vagyonrendezés kezdeményezésével hajtható végre. Zálogjoggal vagy az azzal egy tekintet alá eső, biztosított hitelezői követelések esetén a fentiektől azon az alapon szerepel lényegi eltérés a szabályozásban, hogy az ilyen hitelezői követelések kielégítési időpontja nem a felszámolás befejezésével megvalósuló vagyonfelosztás, hanem ennél korábbi időpont. Mindezekkel szemben valós hitelezői igény esetén a vagyonelkobzás állami jogszerzéssel jár.

3. Cstv. 79/C. §-ához:

A Be. 332. § (3) bekezdése a büntetőeljárási szabályozásban már ismert megoldáshoz nyúlva az adminisztratív terhek elkerülése érdekében anélkül teszi lehetővé a zár alá vétel tárgyának kicserélődését, hogy erről önálló határozatot kellene hozni. Ilyenkor a zár alá vétel eredeti tárgyára nézve a törvény erejénél fogva megszűnik a zár alá vétel. Ahhoz azonban, hogy e tárgyra vonatkozóan a jogokat ismételten teljességében lehessen gyakorolni, szükséges a zár alá vétel megszűnésének deklarálása. Ez olykor határozati formát is szükségessé tehet, különösképpen a közhiteles nyilvántartásból való törlés esetén. A Javaslat mindezen teendőket a felszámoló, és – ha határozathozatal szükséges – akkor a felszámolás során eljáró bíróság feladatkörébe utalja. Ez utóbbi határozat tárgya annak megállapítására terjed ki, hogy a zár alá vétel az adott vagyontárgyra nézve a törvény erejénél fogva megszűnt.

4. Cstv. 79/D. §-ához:

A hitelezői jogok gyakorlása a felszámolásban több ponton is aktív részvételt igényel. A Javaslat erre a feladatra – a bűnügyi hitelezői igénybejelentés megtételére, valamint a felszámolási eljárásban a hitelezői jogok gyakorlására – az állami adó- és vámhatóságot jelöli ki. A bűnügyi hitelezői igénybejelentésekkel érintett ügyekben tehát az államot kell a hitelezői nyilvántartásban szerepeltetni, akinek a képviseletében az állami adó- és vámhatóság jár el.

A Javaslat emellett különös adminisztratív szabályokat rögzít, előírja a nyilvántartásba vett hitelezői követelések listájának büntetőeljárást lefolytató szerv számra való megküldését, valamint rögzíti a bűnügyi hitelezői igénybejelentés jogi természetével összefüggő rendelkezéseket.

5. Cstv. 79/E. §-ához:

Miután az új szabályok szerint a felszámolás és a büntetőeljárás haladhat párhuzamosan, ezért szükséges annak szabályozása, hogy ha a büntetőeljárásban megszületik a végleges büntetőjogi vagyoni igényről rendelkező határozat, és a kényszerintézkedések már nem tarthatók fent, az előzetes bűnügyi hitelezői igényeket felválthassa a végleges büntetőjogi vagyoni igényből származó hitelezői igény. Fontos megjegyezni, hogy nem léphet valamennyi típusú végleges hitelezői igény valamennyi előzetes hitelezői igény helyébe, így a bűnügyi költség követelés nem válthatja fel a fedezetet biztosító zár alá vételt. Csak olyan végleges hitelezői igénybejelentés esetén valósulhat meg a csere, amelynek érdekében a vagyon biztosítva volt, vagyis a zár alá vétel helyébe csak a vagyonelkobzás vagy a pénzbírság léphet. Ezt a követelményt a Javaslat az „azonos vagyonra elrendelt” fordulattal kívánja kifejezni.

A Javaslat a hitelezői igényt érintő fenti átmenetet egy törvényi vélelemmel rendezi, három kiegészítéssel. Az egyik, hogy a korábbinál csekélyebb összegű végleges bűnügyi hitelezői igény esetén [Cstv. 79/E. § (2) és (3) bekezdés] a még fennálló hitelezői igény korrekciója és a különbözetként fennmaradó vagyon többi hitelező közötti felosztása szükséges, ami a felszámolás három szakaszában (a felszámolási zárómérleg benyújtása előtt, ezután, de a felszámolás befejezése előtt, a felszámolás befejezése után) három különböző intézkedést tesz szükségessé. Az előzetesnél magasabb összegű végleges bűnügyi hitelezői igénybejelentés esetén [Cstv. 79/E. § (4) bekezdés] a hitelezői igény felemelésére a bűnügyi hitelezői igénybejelentésre vonatkozó bejelentési határidőben van lehetőség. A harmadik esetkör [Cstv. 79/E. § (5) bekezdés], ha a végleges hitelezői igénybejelentésre nem kerül sor (pl. a büntetőeljárást vagyonelkobzás nélkül fejezik be), ilyenkor a felszámolás befejezése előtt az igénybejelentés visszavonására irányadó jogkövetkezményeket kell alkalmazni, azután pedig a maradvány vagyonra nézve a Ctv.-ben szabályozott vagyonrendezést kell lefolytatni.

6. Cstv. 79/F. §-ához:

Annak érdekében, hogy a büntetőeljárást lefolytató szervek a csalárd hitelezői igénybejelentésekkel szemben a megfelelő intézkedéseket megtehessék, szükség van arra, hogy ezen igények között a vagyonfelosztást megelőzően megfelelő idő álljon a rendelkezésükre. Ennek érdekében rögzíti a Javaslat a Cstv. 79/F. § (1) bekezdésében, hogy a felszámolási zárómérleg benyújtása előtt erre két hónapot kell biztosítani.

Előfordulhat, vagy a felszámolási eljárás befejezésekor még a büntetőeljárás folyamatban van. Ilyen esetekben rendezni kell, hogy az adós megszűnésével az előzetes bűnügyi hitelezői igénybejelentésre kiosztott vagyon kinek a tulajdonába kerülhet. A Javaslat megoldása szerint az ilyen vagyon megmarad az adós tulajdonába tartozó vagyonnak, amit a zár alá vételt végrehajtó szerv rendelkezésére bocsátanak. A büntetőeljárás lezárultával pedig, ha nem rendelnek el vagyonelkobzást vagy pénzbírságot, az éppúgy a vagyonrendezés alapját képezi, mint bármely más esetben, amikor utóbb az adós tulajdonát képező vagyontárgy kerül elő.

15. §

A Javaslat átmeneti rendelkezései rögzítik, hogy az új szabályozás szerint bűnügyi hitelezői igénybejelentésének minősülő döntésekre tekintettel a felszámolás felfüggesztésének nincs helye, ezért az ilyen eljárásokat hivatalból folytatni kell. Értelemszerűen a jelenlegi, felfüggesztett eljárásokban még nem került sor arra az időpontra (felszámolási zárómérleg benyújtása), ami a bűnügyi hitelezői igénybejelentések elkésettségét eredményezhetné, ezért valamennyi felfüggesztett ügyben a bűnügyi hitelezői igénybejelentést határidőn belül bejelentettnek kell tekinteni. Az átmeneti rendelkezések között a Javaslat adminisztratív teendőket is meghatároz annak érdekében, hogy az átmenetre zökkenőmentesen kerüljön sor.

16. §

A rendelkezés Javaslatnak a Cstv.-t érintő módosító rendelkezéseivel összefüggő szövegcserés módosításokat tartalmazza.

19. §, 27–29. §, 36–37. §, 62. §, 112–113. §

Áttekintve a vonatkozó ágazati törvényeket megállapítható, hogy a Btk.-t érintő korábbi kiegészítések (pl. új pszichoaktív anyaggal visszaélés), számozásbeli változások nem lettek átvezetve e jogszabályokban, ezért a Javaslat egyúttal ezt is elvégzi.

20. §

Az Európai Unió Bírósága a C-505/19. számú ítéletében megállapította, hogy a Schengeni Végrehajtási Egyezmény 54. cikkének, az Alapjogi Charta 50. cikkének, valamint az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének megfelel és ezért azzal összhangban áll egy harmadik állam kiadatási kérelme alapján körözött személy ideiglenes letartóztatása, kivéve, ha a Schengeni Megállapodásban részes valamely államban vagy valamely uniós tagállamban hozott jogerős bírósági határozatban a körözött személynek a körözés alapjául szolgáló cselekményét már jogerősen elbírálták. A Bíróság utalt arra is, hogy ha a ne bis in idem elvének alkalmazandóságát jogerős bírósági határozat állapította meg, mind a Schengeni Megállapodásban részes államok közötti kölcsönös bizalommal, mind pedig a szabad mozgáshoz való joggal ellentétes az ilyen ideiglenes letartóztatásba vétel, illetve a letartóztatás fenntartása.

Tekintettel arra, hogy az Nbjt. 12. §-ában szereplő, a kiadatás megtagadási okait felsoroló rendelkezés a kiadatás alapjául szolgáló cselekmény elbírálását érintően jelenleg csupán a magyar bíróság jogerős ítéletére utal, indokolt a szabályozás kiegészítése a Schengeni Végrehajtási Egyezményben részes állam és az Európai Unió más tagállamának jogerős ítéletével is a ne bis in idem elvének teljeskörű érvényesülése érdekében.

21. §

Az Nbjt. 14. §-a a menekülteken túl garanciális szabályként a menedékes, a befogadott, valamint a menekültként, illetve menedékeskénti elismerését kérő külföldi személy kiadatását sem teszi lehetővé annak az államnak, ahonnan elmenekült. A gyakorlatban problémát okoz, hogy a korábban már elbírált, és a menekültügyi hatóság által elutasított kérelem esetén a kiadatás továbbra is elkerülhető azáltal, ha e személy ismételten kérelmet nyújt be a menekültügyi hatósághoz. A Javaslat célja, hogy a védelemben nem részesülő, el nem ismert személyek kiadatásának ne legyen akadálya az ismételt kérelem benyújtása. Továbbra is a kiadatás akadályát jelenti azonban az ismételt kérelem benyújtása, ha a menekültügyi hatóság az eljárást korábban megszüntette [a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Met.) 66. §]. Továbbra is akadálya a kiadatásnak az is, ha pl. a menedékes az ideiglenes védelem lejártát megelőzően menekültkénti elismerés iránti kérelmet nyújt be, hiszen a menedékes jogállása a kérelem elbírálása alatt, továbbá a kérelem elutasítása esetén – az ideiglenes védelem lejártáig – fennmarad, feltéve, hogy menedékeskénti elismerése visszavonására nem kerül sor. (Met. 71. §).

Fontos hangsúlyozni, hogy a 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a tagállamok tehetnek kivételt a területükön maradáshoz való jog alól, azzal, hogy a tagállam csak akkor adhatja ki a kérelmezőt egy harmadik ország számára, ha a hatáskörrel rendelkező hatóságok megbizonyosodtak afelől, hogy a kiadatási határozat nem okoz az adott tagállam nemzetközi és uniós kötelezettségeit sértő közvetlen vagy közvetett visszaküldést (non refoulement).

Erre tekintettel a Javaslat kimondja, hogy a kizárólag akkor nem akadálya a kiadatásnak az ismételt kérelem, ha más, a menedékjogról szóló törvényben meghatározott védelemben nem részesül. A Met. alapján vizsgálni kell a visszaküldési tilalmat. Amennyiben fennáll a visszaküldés tilalma, a Met. alapján a kiadni kért személynek az érintett országban tartózkodáshoz való joga biztosított, ezért az érintett személy nem adható ki. Ha a kiadatási eljárás keretében felmerül, hogy a kiadatás sérti a visszaküldés tilalmát, abban az esetben a bíróság tájékoztatást kérhet az illetékes hatóságtól arra nézve, hogy a kiadatást kérő állam biztonságos harmadik államnak minősül-e, és fennáll-e a menedékjogról szóló törvényben meghatározott – egyébként befogadotti státust eredményező – védelem.

A szabályozás lényege, hogy e kérdésben az Nbjt. a menekültügyi szabályozásra utal, tekintettel arra, hogy amennyiben a non refoulement akadályát képezi a kiadatás végrehajtásának, úgy az érintett vonatkozásában idegenrendészeti eljárásnak van vagy lehet helye. Ezzel kapcsolatban pedig nem engedhető olyan eset, hogy a két eljárásban egymással ellentétes álláspont alakuljon ki arra nézve, hogy egy adott országba történő kiadatás vagy kiutasítás sérti-e a non refoulement elvét.

Gyakorlati tapasztalatok alapján, illetve a jogrendszer koherens fogalomhasználatára figyelemmel szükségessé vált annak pontosítása is, hogy az Nbjt. 14. §-a nem csak a Magyarország által menedékesként, menekültként, stb. elismert külföldi személyek vonatkozásában alkalmazandó, hanem valamely tagállam által elismert vagy védelemben részesített külföldi személyek esetében is.

A Javaslat egyértelművé teszi, hogy az Európai Unió másik tagállamában folyamatban lévő menedékjogi eljárásra is figyelemmel kell lenni a kiadatási eljárások során, mert a két eljárás ütközése esetén a kiadatás tárgyában nem lehet döntést hozni mindaddig, amíg a kiadni kért személy vonatkozásában menedékjogi eljárás van folyamatban. A menedékjogi eljárás lefolytatásához főszabály szerint szükség van a terhelt személyes jelenlétére, azonban a kiadni kért személy a kiadatási eljárásra tekintettel Magyarországon fogvatartásban van.

A párhuzamosan folyó magyarországi kiadatási eljárás és a tagállami menedékjogi eljárás lefolytathatóságának érdekében nélkülözhetetlen a tagállamok együttműködése, az Nbjt. 14. § új (4) bekezdése ennek jogalapját teremti meg, és az eljárások zavartalan lefolytatásának elősegítése érdekében előírja az eljáró hatóságok együttműködési kötelezettségét. Ilyen együttműködés lehet többek között a menedékjogi eljáráson a terhelt jelenlétének videokonferencia útján történő biztosítása, amennyiben az a másik tagállam szabályai szerint lehetséges. Illetve az együttműködés keretében akár a fogvatartott személy ideiglenes átadásáról eseti megállapodás is köthető, amely megkötésére az igazságügyi miniszter jogosult.

22. §

Az Nbjt. új 14. § (2) bekezdése értelmében a menedékes, a befogadott, az oltalmazott valamint az Európai Unió tagállamában kiegészítő vagy ideiglenes védelemben részesített külföldi, valamint az ilyen státuszt kérő személy annak az államnak, ahonnan elmenekült, nem adható ki. Abban az esetben, ha a kiadni kért személy valamely védelem elismerését kéri, illetve erre irányuló eljárás van folyamatban, a kiadni kért személlyel szemben alkalmazott kényszerintézkedés a 22. § (1) bekezdésében foglalt határidőre is figyelemmel meghosszabbodik az eljárás időtartamával, azonban az együttes időtartama nem haladhatja meg a huszonnégy hónapot.

Tekintettel arra, hogy a folyamatban lévő menekültügyi eljárások hossza előre nem látható, így a szükségesség, arányosság elvéhez igazodóan indokolt a kényszerintézkedések indokoltságának felülvizsgálatának – a büntetőeljárási törvényhez igazodó – előírása. A szabályozás értelmében egyértelművé válik, hogy a kényszerintézkedés nem automatikusan két évre hosszabbodik meg, hanem kizárólag a folyamatban lévő eljárás idejével. A menekültügyi eljárás tartamával meghosszabbodó eljárási szakaszon felül – a 22. § (1) bekezdésében meghatározott határidőkre is figyelemmel – az általános szabályok az irányadók.

A fenti rendelkezéseket értelemszerűen azonos módon kell alkalmazni a nemzetközi szervezet panaszt elbíráló eljárásra tekintettel meghosszabbodott kényszerintézkedések tekintetében is.

23–24. §

2019. november 1-jén lépett hatályba az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti megállapodás az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról. Továbbá az Egyesült Királyság 2021. január 1-től harmadik országnak minősül. Ezekkel az államokkal folytatott kiadatási eljárások kívül esnek az EUtv. hatályán. Ezekkel az országokkal kötött megállapodások részletesen tartalmazzák azokat a szabályokat, amelyeket az Egyesült Királyság, Izland és Norvégia viszonylatában alkalmazni kell. A megállapodások legtöbbször már létező eljárásokkal analóg, de mégis sui generis szabályokat vezetnek be, amelyek kis részben követik az uniós együttműködési szabályokat.

A megállapodások közvetlenül alkalmazandóak, azonban a nemzetközi szerződések zavartalan alkalmazhatósága érdekében a gyakorlati tapasztalatokra tekintettel nélkülözhetetlenné vált néhány alapvető eljárási szabály meghatározása az Nbjt.-ben. A Javaslat ezeket az eljárási szabályokat teremti meg.

A megállapodások a fenti országok vonatkozásában egy speciális, átadási mechanizmuson alapuló kiadatási eljárást hoznak létre, ahol az elfogatóparancs alapján a keresett személy elfogható és átadható a kibocsátó államnak. A hatályos Nbjt. rendelkezései értelmében a harmadik országok által kibocsátott elfogatóparancsok alapján kiadatásnak nincs helye, szükséges, hogy a kibocsátó állam kiadatási kérelemmel forduljon a miniszterhez. Az Nbjt. új 36/A. §-a megteremti annak a jogalapját, hogy – a megállapodásokban foglaltaknak megfelelően előterjesztett – igazságügyi hatóság által kibocsátott kiadatási-elfogatóparancs alapján a keresett személy nem csak elfogható, de a végrehajtásra kijelölt igazságügyi hatóság döntése alapján ki is adható a kibocsátó állam számára. Ezekben az esetekben a nemzetközi megállapodásnak megfelelően kibocsátott elfogatóparancsot kell kiadatási kérelemnek tekinteni.

A megállapodások egyöntetűen úgy rendelkeznek, hogy a kiadatási eljárásban döntésre jogosult végrehajtó hatóság az igazságügyi hatóság, azaz a bíróság. Az Nbjt. szabályai értelmében nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában a kiadatási kérelemről az igazságügyi miniszter dönt, így a kiadatási eljárásban a jelenlegi eljárásrendben az igazságügyi miniszter központi szerepet lát el. Tekintettel arra, hogy a miniszter nem tekinthető igazságügyi hatóságnak, illetve arra hogy ezen államok tekintetében a továbbiakban az igazságügyi miniszter érdemi közreműködése nélkül kerül sor a kiadatási eljárás lefolytatására, szükségessé vált a fenti országok tekintetében a főszabálytól eltérő eljárásrend kialakítása. Az Nbjt. rendelkezéseit ezekben az eljárásokban az új Címekben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A módosítás egyértelművé teszi, hogy – az európai elfogatóparancs végrehajtásához hasonlóan – a fenti országok által előterjesztett kiadatási-elfogatóparancsok végrehajtására a Fővárosi Törvényszék rendelkezik hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel. Az új 36/B. § meghatározza a Fővárosi Törvényszék eljárására vonatkozó szabályokat.

Meghatározza továbbá a konkuráló elfogatóparancsok esetében alkalmazandó eljárási szabályokat, melyek két csoportra bonthatóak. Abban az esetben, ha európai elfogatóparancs ütközik egy Egyesült Királyság, Izland vagy Norvégia által kibocsátott elfogatóparanccsal, illetve, ha az Egyesült Királyság, Izland vagy Norvégia által kibocsátott elfogatóparancsok ütköznek egymással, a törvény – a megállapodásoknak megfelelően – végrehajtó igazságügyi hatóságot ruházza fel döntési jogkörrel arra nézve, hogy melyik elfogatóparancs végrehajtására kerüljön sor.

Abban az esetben azonban, ha egy – a fenti országok közé nem sorolható – harmadik ország által kibocsátott kiadatási kérelem ütközik egy Egyesült Királyság, Izland vagy Norvégia által kibocsátott elfogatóparanccsal – ideértve azt az esetet is, ha ezeken felül a terhelttel szemben egy vagy több európai elfogatóparancs is kibocsátásra került – az Nbjt. általános szabályai az irányadóak, azaz a miniszternek van döntési jogköre. Fontos hangsúlyozni, hogy Egyesült Királyság, Izland vagy Norvégia által kibocsátott elfogatóparancs végrehajtásának feltételei tekintetében továbbra is a megállapodásokban foglaltak az irányadóak, a rendelkezés kizárólag az eljárás lefolytatásának szabályaira vonatkozik.

Az új 36/C. § szabályozza az egyszerűsített kiadatásra vonatkozó speciális szabályokat. A terhelt kiadatáshoz történő hozzájárulása esetén – amennyiben a kiadatás feltételei fennállnak – a Fővárosi Törvényszék, az európai elfogatóparancsokkal kapcsolatos eljárásokhoz hasonló módon, a terhelt kiadatási letartóztatását és egyszerűsített kiadását rendeli el. Tekintettel arra, hogy egyszerűsített kiadatásra kizárólag a terhelt hozzájárulása esetén, a terhelt saját döntése nyomán van lehetőség, ha a bíróság megállapítja az átadás feltételeinek fennállását, sem a kiadatási letartóztatás elrendelése, sem az azzal együtt járó egyszerűsített kiadatás elrendelése ellen nincs helye jogorvoslatnak.

Az egyszerűsített kiadatás vonatkozásában is érvényesül az Nbjt. azon általános rendelkezése, hogy elsődlegesen a nemzetközi szerződés rendelkezései alkalmazandóak, így az Nbjt. kizárólag az eljárás lefolytatásához nélkülözhetetlen eljárási szabályokat rögzíti.

Fontos kiemelni, hogy az érintett államok által kibocsátott kiadatási-elfogatóparancsokkal kapcsolatos eljárásokban az Igazságügyi Miniszter központi hatóságként vesz részt, és ő felelős az elfogatóparancsok adminisztratív továbbításáért és fogadásáért, valamint az ezekkel kapcsolatos minden egyéb hivatalos levelezésért. A 36/D. § ezért rendelkezik úgy, hogy a bíróságnak haladéktalanul meg kell küldenie a kiadatás tárgyában hozott döntését a miniszternek.

A megállapodások rendelkeznek az elhalasztott vagy feltételes átadásról, erre tekintettel indokolt volt kiegészíteni az Nbjt. rendelkezéseit is az erre irányuló bírósági eljárás szabályaival.

Az Nbjt.-ben nem szabályozott kérdések tekintetében – pl. elfogatóparancs formája, tartalmi követelményei, határidők, stb. – a megállapodások tartalmaznak rendelkezéseket. Fontos kiemelni pl., hogy míg Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság kibocsátó hatósága minden esetben dönthet úgy, hogy a keresett személyre nézve a Schengeni Információs Rendszerben (a továbbiakban: SIS) figyelmeztető jelzést ad ki, addig az Egyesült Királyság kibocsátó hatóságainak erre nincs lehetőségük. Az Egyesült Királyság kibocsátó hatósága az elfogatóparancs továbbításához az INTERPOL szolgálatait veheti igénybe.

A megállapodások a hatályos Nbjt. szabályaival kiegészítve teljes körűen rendezik a konkuráló elfogatóparancsok esetén felmerülő eljárási kérdéseket. Abban az esetben, ha ugyanazon személlyel szemben két vagy több állam bocsát ki európai elfogatóparancsot vagy a megállapodások szerinti kiadatási-elfogatóparancsot, a végrehajtó hatóság az összes körülmény mérlegelésével dönti el, hogy melyik elfogatóparancsot hajtja végre. Abban az esetben, ha a megállapodások szerint kibocsátott kiadatási-elfogatóparancs és egy „harmadik ország” által kibocsátott kiadatási kérelem ütközik, szintén a végrehajtó hatóság dönti el, hogy melyik kérelemnek ad elsőbbséget. A bíróság erre irányuló döntésénél figyelemmel kell lenni az Nbjt. 17. §-ában foglalt rendelkezésekre is.

A megállapodásokra tekintettel a Javaslat „közvetlen” jogsegély keretén belül lehetővé teszi, hogy a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságának megkeresésére a bíróság vagy az ügyészség a terheltet kihallgassa. A megkeresésre és annak teljesítésére értelemszerűen alkalmazni kell az Nbjt. eljárási jogsegélyekre vonatkozó rendelkezéseit, ha a nemzetközi szerződések attól eltérően nem rendelkeznek.

A 4. Cím határozza meg az érintett országok megkeresésére vonatkozó speciális rendelkezéseket.

Az Egyesült Királyságot, az Izlandi Köztársaságot, vagy a Norvég Királyságot érintő megkeresések tekintetében különbséget kell tenni aszerint, hogy a keresett személy tartózkodási helye ismert, vagy sem.

A nem célzottan kibocsátott nemzetközi elfogatóparancsok tekintetében az Nbjt. általános szabályainak megfelelően kell eljárni. Amennyiben az így kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján a keresett személyt elfogják, abban az esetben van helye a 4. cím szerinti – a megállapodásokon alapuló – elfogatóparancs kibocsátásának (amely így a kiadatási eljárás szabályait alapul véve, egyúttal kiadatási kérelem funkcióját is betölti). Abban az esetben azonban, ha már az elfogatóparancs kibocsátásakor ismert, hogy a keresett személy az Egyesült Királyságban, az Izlandi Köztársaságban, vagy a Norvég Királyságban tartózkodik, rögtön a speciális elfogatóparancs kibocsátásának van helye.

Ezt a speciális elfogatóparancsot – az európai elfogatóparancshoz hasonlóan – tehát kiadatás iránti kérelemnek is kell tekinteni. Célzott elfogatóparancs esetén kizárólag ezt kell kibocsátani, míg ismeretlen helyen tartózkodó személy esetében az általános hatályú nemzetközi elfogatóparancsot követően, ha a keresett személy tartózkodási helye ismerté válik, ki kell bocsátani a speciális, kizárólag a fenti országok területére érvényes kiadatási-elfogatóparancsot, mint kvázi kiadatási kérelmet.

A kiadatási-elfogatóparancs kibocsátására is az a bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel, aki a nemzetközi elfogatóparancs kibocsátására is jogosult.

Ezzel a szabályozási rendszerrel a Javaslat megtartja az uniós tagállamok tekintetében alkalmazható átadási eljárás és a harmadik országok tekintetében alkalmazható kiadatási eljárás dualizmusát, a megállapodás szerinti elfogatóparancsot a kiadatási eljárásba sorolva. A szabályozás tehát nem hoz létre egy harmadik típusú, köztes rezsimet, így a Magyarország területén kívül ható elfogatóparancsok Be.-ben létező szabályozási rendszere is változatlan marad, így annak módosítására sincs szükség. A megállapodások szerinti eljárásban tehát továbbra is kiadatási eljárás lefolytatására kerül sor, azzal, hogy ezekben az eljárásokban már az igazságügyi hatóságok rendelkeznek érdemi döntési kompetenciával.

25. §, 107. §

A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának átvételét biztosító nemzetközi egyezmények – így például az Európa Tanács elítélt személyek átszállításáról szóló 1983. március 21. én kelt strasbourgi Egyezményének (kihirdette a 2001. évi LXVII. törvény) – célja annak elősegítése, hogy előmozdítsa az elítél személyek társadalomi beilleszkedését. Ezért amennyiben az elítélt, akire vonatkozóan a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának Magyarország általi átvételét kezdeményezik, nem rendelkezik magyar állampolgársággal és lakcímmel, illetve nem rendelték el a Magyarországra történő kitoloncolását – azaz nincs egyértelmű és nem cáfolható magyar kötődése –, a miniszternek vizsgálnia kell az ún. „beilleszkedési feltételt”. Az elítéltnek a magyar társadalomba való beilleszkedését több tényező segítheti (pl. nyelvtudás, rokoni kapcsolatok, magyarországi bejelentett lakóhely, munkahely, stb.). Az adott ügyben az elítélt, illetve a kibocsátó tagállami igazságügyi hatósága előadhatja azokat az indokokat, amelyek valószínűsítik a beilleszkedési feltétel meglétét. Ezen indokok valóságtartalmáról a miniszter – szükség esetén – más hatóságok megkeresése útján bizonyosodhat meg. Jelenleg azonban a törvényben nincs olyan rendelkezés, amely megfelelő eszközöket biztosítana e kérdéskör megvizsgálására, az azzal kapcsolatos adatszerzésre, más hatóságok megkeresésére, így szükséges a javasolt bekezdés beillesztése.

26. §

1. Nbjt. 13. § (2) bekezdéséhez:

A Be. 2021. január 1. napjával bevezette az ún. pre-gyanúsítotti állapot meghatározásaként a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy kategóriáját. A Javaslat a jogrendszer koherenciája érdekében EUtv.-be és az Nbjt.-be is beemeli ezt a fogalmat.

A Javaslat alapján a jogsegély eljárások tekintetében a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy definícióját, jogait és kötelezettségeit, fogalmának lényegét a magyar büntetőeljárások vonatkozásában főszabály szerint a Be. határozza meg. Ami egyben behatárolja a kategória létezésének kezdetét és végét, hiszen elfogáshoz, idézéshez, előállításhoz, körözés elrendeléséhez, illetve vele szemben elfogatóparancs kibocsátásához kapcsolódhat. Így a Be. rendelkezései alapján kell értelmezni, melyek azok a jogsegély eljárások, ahol – a magyar eljárásban vonatkozásában – értelmezhető a terhelt mellett a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy fogalma is. Ezzel szemben a külföldön folyamatban lévő eljárás tekintetében az ottani, a jogsegély alapjául szolgáló büntetőeljárás szabályai határozzák ezt meg.

Fontos kiemelni, hogy ezekben az eljárásokban figyelemmel kell lenni a jogsegélyre vonatkozó nemzetközi jogi rendelkezésekre is, illetve az EUtv. és az Nbjt. szabályaira is. Ennek értelmében megállapítható, hogy míg főszabály szerint a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy jogai a terhelt jogaihoz képest lényegesen szűkebbek és a Be. szabályai szerint konkrétan meghatározottak (Be. 386. §). A jogsegély eljárások tekintetében ugyanakkor a fogalom bevezetésével ezekben az eljárásokban többlet jogosultság illetheti meg a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, igazodva az egyes eljárási jogsegélyek szabályozásához, követelményeihez. Itt ugyanis érvényesülnie kell a nemzetközi szerződésekben foglalt jogsegély eljárások tekintetében meghatározott garanciáknak is, amelyek bizonyos esetekben többlet jogosultságokat határoznak meg, pl. adott esetben irat megismerési jogot, meghallgatáshoz való jogot biztosít, stb. Ezek a többlet jogosítványok azonban az eljárási jogsegély keretei között maradva, az eljárási jogsegély adott jogintézményéhez igazodnak, és – legalábbis a magyar büntetőeljárásokat illetően – nem törik át a Be. érintett rendelkezését.

2. Nbjt. 47. § (2) bekezdéséhez:

A módosítás összefügg az Nbjt. új 36/A–36/H. §-ával, indokát lásd ott.

3. Nbjt. 79/A. § (3) bekezdés b) pontjához:

A módosítás technikai jellegű pontosítást tartalmaz.

30. §, 100. §, 102. §

Magyarország 2021. október 5. napján aláírta, és az Európa Tanács kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló, Nikóziában, 2017. május 19-én kelt egyezménye kihirdetéséről szóló 2021. évi CXXV. törvénnyel ratifikálta az Egyezményt.

Az Egyezmény rendelkezéseivel a hatályos nemzeti jogszabályok nagymértékben összhangban állnak, azonban a teljes körű megfeleléshez indokolttá vált a Kötv. és a Btk. módosítása.

Az Egyezmény 1. és 2. cikke tartalmazza az Egyezmény célját, hatályát, és a fogalmi meghatározásokat. Lényeges, hogy az Egyezmény hatálya minden olyan ingó, illetve ingatlan kulturális örökségi elemre kiterjed, amelyeket az Egyezményben részes bármely Fél, vagy a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló 1970. évi UNESCO egyezményben (a továbbiakban: UNESCO egyezmény) részes bármely fél az Egyezményben meghatározottak szerint védelemben részesít. Ezzel összhangban az Egyezmény büntetni rendel olyan magatartásokat, amelyeket a hatálya alá tartozó kulturális örökségi elemek tekintetében követnek el. A hatályos Btk. azonban alapvetően – a védett tulajdon elleni támadás kivételével – a magyar örökségvédelmi szabályok alapján védeni rendelt javak kiemelt büntetőjogi védelmét biztosítja, az Egyezmény 2. cikk 2. bekezdése szerinti javak ilyen kiemelt védelemben nem részesülnek. Erre tekintettel indokolttá vált az Egyezmény által érintett büntetőjogi tényállások kiegészítése akképpen, hogy az Egyezmény által védeni rendelt külföldi kulturális örökségi elemek és a Btk. által jelenleg is kiemelt büntetőjogi védelemben részesített javak azonos szintű büntetőjogi védelemben részesüljenek. Az Egyezmény 2. cikk 2. bekezdésében meghatározott, és az Egyezmény céljaival összhangban valamely állam rendelkezése alapján külföldi védelem alatt álló javak fogalmát azonban jelenleg sem a Btk., sem az érintett tényállások háttérjogszabályát jelentő Kötv. nem határozza meg. Erre tekintettel szükségessé vált a 2. cikk 2. bekezdésének megfelelő, a külföldi védelemben részesített – ingó és ingatlan – kulturális örökségi elem fogalmának bevezetése a Btk. értelmező rendelkezései között. Fontos kiemelni, hogy amennyiben a külföldi védelemben részesített kulturális örökségi elem védelemben részesítése visszaélésszerű, és az nem felel meg sem az Egyezmény céljának, sem a 2. cikk 2. bekezdésében foglaltaknak, abban az esetben az nem minősül a Btk. új fogalma szerinti kulturális örökségi elemnek.

Az Egyezmény II. fejezete olyan alapvető büntető anyagi jogi rendelkezéseket határoz meg, mint az Egyezmény értelmében büntetni rendelt magatartások, a joghatósági szabályok, a jogi személyek felelőssége, az alkalmazandó szankciók és a büntetés kiszabásának súlyosító körülményei.

A II. fejezet 3. cikk arra kötelezi az Egyezmény részes államait, hogy biztosítsák a lopás és az egyéb jogellenes eltulajdonítás Egyezmény szerinti ingó kulturális javakra való alkalmazását. A nemzeti jogszabályaink ezen rendelkezésnek jelenleg is megfeleltethetőek. A ténylegesen megvalósított magatartástól függően a lopás (Btk. 370. §), a rongálás (Btk. 371. §), a sikkasztás (Btk. 372. §) vagy a jogtalan elsajátítás (Btk. 378. §) tényállása alkalmazható. A Javaslat azonban azt is megteremti, hogy az alapeseti védelem helyett az Egyezmény által védeni rendelt kulturális örökségi elemek a Btk. által jelenleg is kiemelt büntetőjogi védelemben részesített javakkal azonos, minősített eseti védelemben részesüljenek.

Az Egyezmény 4. cikke arra kötelezi az Egyezmény részes államait, hogy nemzeti joguk bűncselekménnyé nyilvánítsa a feltárás helye szerinti tagállam jogának megsértésével, a régészeti leletek megtalálása és elvétele céljából végzett feltárást; a régészeti leletek jogellenes elmozdítását és annak jogellenes visszatartását. A jelen cikk rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell mind az engedély nélküli, mind az engedély kereteinek súlyos megszegésével végzett cselekmények vonatkozásában is. A hatályos nemzeti szabályok értelmében a régészeti leletek jogellenes megtartása, elvétele stb. – az eset összes körülményétől függően – megvalósíthatja mind a lopás (Btk. 370. §), a sikkasztás (Btk. 372. §), mind pedig a jogtalan elsajátítás (Btk. 378. §) tényállások megfelelő esetét.

A 4. cikk a) pontja esetén fontos kiemelni, hogy az engedély nélkül végzett feltárás a lelőhely rongálása nélkül nehezen képzelhető el, hiszen annak korábbi elrendezésében szükségszerűen kárt tesznek. Erre tekintettel a 4. cikk a) pontjának megfelelően a Javaslat azzal, hogy az Egyezmény által védeni rendelt külföldi kulturális örökségi elemeket a Btk. által jelenleg is büntetőjogi védelemben részesített javakkal azonos szintű büntetőjogi védelemben részesíti, megteremti a régészeti lelőhelyek védelmét. Abban az esetben, ha a lelőhely az elkövető tulajdonában lévő ingatlanon van, a műemlék vagy védett kulturális javak megrongálása (Btk. 357. §), más tulajdona esetén a rongálás (Btk. 371. §) megfelelő esetei biztosítják az Egyezménynek való megfelelést. Amennyiben sem a Btk. 357. §, sem a Btk. 371. §-ában foglalt bűncselekmény megállapításának nincs helye, abban az esetben – Magyarország részéről a 4. cikk 2. bekezdése alapján tett fenntartásra tekintettel – a Kötv. 82. §-a szerinti örökségvédelmi bírság kiszabásának is helye lehet.

Az Egyezmény 5. cikke arra kötelezi a Feleket, hogy gondoskodjanak arról, hogy bűncselekménnyé nyilvánítsák az ingó kulturális javak szándékos behozatalát, ha maga a behozatal a nemzeti joguk alapján tilos, mert az lopott, az Egyezmény 4. cikkében meghatározottak szerint találták, vagy a „minősítő” állam jogát megsértve vitték azt ki az országból. Jelenleg hazánkban a jogellenes behozatali tilalom csak a kulturális javak bejuttatásáról és behozataláról szóló, 2019. április 17-i (EU) 2019/880 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: EU rendelet) szabályai között szerepel, máshol – pl. örökségvédelmi jogszabályainkban – nem.

Az EU rendelet 3. cikk (1) bekezdése rögzíti azoknak – a rendelet mellékletében meghatározott – kulturális javaknak a behozatalát tilalmazó szabályait, amelyek a létrehozásuk vagy fellelésük helye szerinti ország területéről jogellenesen vittek ki. Továbbá az EU rendelet mellékletének B. részében meghatározott kulturális javaknak a behozatalát behozatali engedélyhez kell kötni. (Az engedélyeztetés az EU Bizottsága által legkésőbb 2025. június 28-ig létrehozandó elektronikus rendszeren keresztül fog történni.)

Azonban az EU rendelet csak a harmadik országból érkező javak behozatalának tilalmáról rendelkezik. Ha közvetlenül másik EU tagállamból történik a behozatal, akkor a behozatal semmilyen esetben nem minősül jogellenesnek, és így nem is szankcionálható.

A Javaslat ezért újonnan bevezeti, hogy tilos azon kulturális javaknak az országba történő behozatala, bejuttatása, amelyeket származási országukból a szükséges kiviteli engedélyek nélkül, vagy a kiviteli engedély kereteit túllépve juttattak külföldre. A módosítás indoka, hogy a jogellenes behozatal teljes körűen tiltott, és így szankcionálhatóvá váljon.

Az engedély nélküli behozatal önmagában ennél a ténynél fogva nem minősül bűncselekménynek, ugyanakkor a pénzmosás negyedik alapesetének [Btk. 399. § (4) bekezdése] keretein belül értékelhető. Ennek megfelelően, ha más állam joga alapján – a magyarhoz hasonlóan – bűncselekmény a kulturális javaknak a kivitele, akkor ezeknek a magyarországi megszerzése, megőrzése, elrejtése, kezelése, használata (stb.) a pénzmosás tényállása alapján büntetendő. Azonban a teljes körű megfelelés érdekében az Egyezmény 5. Cikk 2. bekezdése értelmében Magyarország fenntartja a jogot arra, hogy az 5. cikk 1. bekezdésében meghatározott magatartásokra ne büntetőjogi, hanem büntetőjogon kívüli szankciókat rendeljen alkalmazni, ha a megvalósított cselekmény a Btk. 4. §-a értelmében nem minősül bűncselekménynek.

A fentiekre tekintettel, amennyiben a Btk. alapján bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg – az Egyezmény 5. cikkével összhangban – az EU rendelet kulturális javak jogellenes bejuttatását generálisan tiltó rendelkezésének megsértése esetén örökségvédelmi bírság szabható ki a Kötv. 82. § (1) bekezdés g) pontjának megfelelően. A kulturális javaknak az engedély nélküli, avagy attól eltérő behozatala esetén a Kötv. 82. (1) bekezdés h) pontja alkalmazható.

Az Egyezmény 6. cikke kimondja, hogy a kivitelt bűncselekménynek kell tekinteni, ha annak az államnak a joga alapján, amely a kulturális javakat a 2. cikk 2. bekezdése szerint „minősítette”, tiltja annak kivitelét, vagy ha azt a szükséges engedély nélkül hajtják végre. Ennek a cikknek megfeleltethető a védett kulturális javakkal visszaélés [Btk. 358. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése] tényállása, ezzel kapcsolatosan módosítás szükségessége nem merült fel.

Az Egyezmény 7. és 8. cikke arra kötelezi a részes államokat, hogy nemzeti jogukban bűncselekménnyé nyilvánítsák az olyan kulturális javak megszerzését, illetve forgalomba hozatalát, amelyeket a 3. cikkel összhangban elloptak, vagy amelyeket a 4., 5., illetve 6. cikkben meghatározott, bűncselekménynek minősülő cselekmény útján találtak meg, hoztak be vagy vittek ki. A jelen szakaszokban meghatározott cselekmények a pénzmosás (Btk. 399. §) tényállása szerint jelenleg is szankcionálandó magatartások, ezért a jelen cikknek való megfelelés jelenleg is biztosított.

Az Egyezmény 9. cikk célja az ingó kulturális javak eredetére és tulajdonjogára vonatkozó dokumentumok hamisításának és meghamisításának kriminalizálása, ha azt az ingó kulturális javak legális eredetének igazolása céljából valósítják meg. A hatályos Btk. az e cikk szerinti cselekményt jelenleg is bünteti a közokirat-hamisítást (Btk. 342. §) és a hamis magánokirat felhasználása (Btk. 345. §), továbbá – a megvalósított magatartástól függően – a csalás (Btk. 373. §) tényállásának keretei között.

Az Egyezmény 10. cikke kötelezi a részes feleket, hogy a nemzeti jogukban bűncselekménynek minősüljön a kulturális örökségi elemek – független annak tulajdonjogától – megsemmisítése, megrongálása, bármely részének eltávolítása. A Btk. idegen vagyontárgyak esetében a rongálás (Btk. 371. §) tényállása alapján biztosítja az Egyezmény rendelkezésének való megfelelést. Továbbá a Javaslat az alapeseti védelmen felül az Egyezmény által védeni rendelt kulturális örökségi elemeket a Btk. által jelenleg is kiemelt büntetőjogi védelemben részesített javakkal azonos, minősített eseti védelemben részesíti. A saját tulajdonban álló, Egyezmény 2. cikk 2. bekezdése szerint védett kulturális örökségi elemek tekintetében a megfelelést a javaslat biztosítja azzal, hogy a műemlék vagy védett kulturális javak megrongálása (Btk. 357. §) tényállásában meghatározott elkövetési magatartást kiterjeszti a saját tulajdonban álló, Egyezmény értelmében védett kulturális örökségi elemekkel kapcsolatos elkövetésre is.

Az Egyezmény 11. cikke kimondja, hogy az Egyezmény alapján a nemzeti jogban meghatározott bűncselekmények kísérletét, és azok elkövetéséhez nyújtott bűnsegélyi magatartásokat is szankcionálni kell. A jelen cikknek való megfelelést a hatályos Btk. jelenleg is biztosítja, és minden esetben büntetni rendeli a bűncselekmények kísérletét, illetve felbujtói, bűnsegédi magatartásokat.

A 12. cikk rendelkezik a joghatósági szabályokról. Ennek értelmében a Feleknek biztosítaniuk kell a joghatóságukat, ha az Egyezményben meghatározott bűncselekményt a területén, zászlaja alatt közlekedő hajó fedélzetén vagy a joga alapján lajstromba vett repülőgép fedélzetén követik el. Továbbá lehetősége van a részes Feleknek állampolgáraik által elkövetett cselekményekre nézve is joghatóságot megállapítaniuk. A hatályos Btk. 3. § (1) bekezdése rendelkezik a fenti joghatósági okokról.

A 13. cikk meghatározza azokat az eseteket, amikor a jogi személyek felelősségét is meg kell állapítani egy bűncselekmény elkövetése kapcsán. E rendelkezésnek a Jszbt. szabályai megfeleltethetőek, és lehetővé teszik a jogi személyekkel szemben büntetőjogi szankció alkalmazását.

A 14–15. cikk rendelkezik az Egyezmény által büntetni rendelt magatartások esetében alkalmazandó szankciókról, és a büntetés kiszabásának súlyosító körülményeiről. Ennek értelmében a bűncselekmény súlyát figyelembe vevő hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal kell súlytani az Egyezményben büntetni rendelt magatartásokat. Jogi személyekkel szemben a szankciók lehetnek pénzbeli szankciók, valamint egyéb intézkedéseket is magukban foglalhatnak. Az Egyezményben részes államoknak továbbá lehetővé kell tenni a bűncselekmények elkövetéséhez használt eszközök, és a bűncselekményből származó, illetve azok helyébe lépett javak lefoglalását, elkobzását. A Btk. Egyezménynek megfelelést biztosító tényállásai minden esetben szabadságvesztés kiszabásával fenyegetettek, és a büntetés kiszabása során az ügy összes körülményének mérlegelésével kell a büntetést kiszabni. Továbbá a Btk. elkobzásra és vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezései lehetővé teszik a 14. cikk 3. bekezdése szerinti szankciók alkalmazását. Míg a jogi személyekkel szemben kiszabható szankciók esetében a Jszbt. 3. § jelenleg is biztosítja a megfelelést. A büntetőjogi szankciókon felül a nemzeti szabályozás bizonyos esetekben a Kötv. 82. §-a örökségvédelmi bírság kiszabását is lehetővé teszi mind a természetes, mind a jogi személyekkel szemben.

31. §

A Javaslat szabályai alapján a jogi személlyel szemben kiszabott pénzbírság és az ennek biztosítására szolgáló zár alá vétel a felszámolásban is érvényesíthető, egyúttal a jogi személyt érintő büntetőeljárás, illetve a vagyonára elrendelt kényszerintézkedés nem akadálya a felszámolási eljárás lefolytatásának és befejezésének sem. Ennek következményeképpen előfordulhat, hogy előbb a felszámolásban a jogi személyt érintő pénzbírság biztosítására elrendelt zár alá vételt érvényesítik, a jogi személyt megszüntetik, és csak ezután kerül sor a pénzbírság kiszabására, melynek fedezete a zár alá vételre eső felosztott vagyon lesz. Ebben az esetben nem lehet akadálya a pénzbírság kiszabásának és végrehajtásának az, hogy a büntetőeljárás befejezésekor a jogi személy már megszűnt.

32. §

Ahhoz, hogy a büntetőjogi igényeknek a felszámolásba való bevonhatóságáról egyértelműen dönteni lehessen, szükséges, hogy a büntetőeljárásban meghozott határozatban világosan szerepeljen a zár alá vétel jogcíme is. A Javaslat az ehhez szükséges határozati kellékeket vezeti be, valamint rendelkezik a hiányzó kellék pótlásáról is, biztosítva ezzel a Be. releváns 327. § (7)–(8) bekezdésével való összhangot.

33. §

Tekintettel arra, hogy az új szabályok szerint a felszámolás befejeződhet korábban, mint a jogi személyt érintő büntetőeljárás, a Javaslat rendelkezik arról, hogy ilyen esetekben is lehessen pénzbírságot kiszabni a jogi személy felszámolásban felosztott vagyonára.

34. §

A Jszbt. módosítása a jogszabály belső koherenciája érdekében.

35. §

A Javaslat hatályon kívül helyezi az új szabályozási célkitűzésekkel ellentétes, a felszámolás felfüggesztését előíró és a zár alá vett vagyon felszámolásba való integrálását tiltó rendelkezéseket.

38. §

1. A Ctv. 119. § (1) bekezdéséhez:

A Ctv. megalkotása óta a megszüntetési eljárások szabályozása változására figyelemmel a Ctv. 119. § (1) bekezdésének technikai pontosítása szükséges, így egyértelművé válik, hogy minden olyan esetben, amikor a cég törlésére már megtörtént, és utóbb a volt tulajdonát képező vagyontárgy kerül elő, vagyonrendezési eljárás lefolytatásának van helye.

2. A Ctv. 119. § (1b) bekezdéséhez:

A Cstv. módosítása a bűnügyi vagyont érintő felszámolás szabályai között több esetben rendelkezik arról, hogy vagyonrendezési eljárás lefolytatására kerül sor. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 119. §-ának kiegészítésével a Javaslat általános hivatkozással illeszti be a vagyonrendezési eljárásra okot adó körülmények közé a Cstv.-ben meghatározott eseteket.

39. §

1. A Ctv. 121. § (2a)–(2d) bekezdéséhez:

A Ctv. IX. fejezete szerinti vagyonrendezési eljárásban tulajdoni igények nem tisztázhatók, erre a széles körű bizonyítási lehetőségekkel járó polgári per indítása alkalmas. A vagyonrendezési eljárás rendes menete szerint a törölt cég tulajdonát képező vagyontárgy értékesítéséből befolyó összegből kerülhet sor a hitelezői követelések kielégítésére, a vagyonrendezési eljárás tárgya csak kivételes esetben kerül a kérelmező tulajdonába.

A hatályos szabályok szerint, aki a vagyontárgyra tulajdoni igényt támaszt, ezt az igényt a vagyonrendezési eljárásban nem érvényesítheti, tulajdoni pert viszont a jogalanyiságát vesztett törölt cég ellen nem tud indítani. Ezért meg kell várnia a vagyontárgy vagyonrendezési eljárásban történő értékesítését, majd a vagyontárgyat megszerző vevőt perelheti be, a tulajdonjogának megállapítása iránt.

Ez mind a tulajdoni igény jogosultja, mind a vagyonrendezési vevő számára méltánytalan helyzetet teremt, de a bíróságokat is felesleges eljárásokkal terheli meg, ezért szükséges biztosítani a tulajdoni per megindításának lehetőségét, amellyel elkerülhetővé válik olyan vagyontárgyak vagyonrendezése, melyek valójában már nem képezik a törölt cég tulajdonát.

Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a vagyonrendezési eljárásban nem tisztázható tulajdoni igényt még az eljárás befejezése előtt az igényjogosult perben érvényesíthesse, és ameddig e vagyontárgy tulajdonjoga el nem dől, a vagyonrendezési eljárás ne fejeződhessen be. Ha a tulajdoni igény jogosultjának keresete eredményes, a vagyonrendezési eljárás erre tekintettel megszüntethető, ha pedig a pert elveszíti, a felfüggesztett vagyonrendezési eljárás folytatható, de ekkor már a vagyonrendezési eljárás során per- és igénymentesen lehet vagyontárgyat szerezni.

Az elbirtoklással (a jogcímes elbirtoklással) vagy más címen bekövetkezett tulajdonszerzés megállapítására irányuló pert a bejegyzett tulajdonos, mint alperes ellen kell megindítani. Természetes személy tulajdonos esetében a Ptk. 7:74. §-ában foglaltakra figyelemmel, ha a tulajdonos meghal, nem fordulhat elő, hogy a pernek ne legyen alperese.

Jogi személy tulajdonos esetében azonban, ha a jogi személy időközben jogutód nélkül megszűnt és a nyilvántartásból törölték, jogalanyiságát elveszti, így ellene per sem indítható. A tulajdonjog megállapítása iránti pernek emiatt nem lesz alperese, ezért meg kell nevezni egy olyan virtuális alperest, akivel szemben az ilyen kereset benyújtható. Ezért a keresetet a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.

2. A Ctv. 121. § (4) bekezdéséhez

Ha a hitelező bejelentése nem igényli a vagyonrendezéssel kapcsolatban vagyontárgy tulajdoni igénye megállapítását, akkor a vagyonrendezési eljárásban jelenti be az igényét a vagyonrendezőnek. Ha a vagyonrendező a bejelentett igényt nem fogadja el, a kérelmező nyolc napon belül a vagyonrendezési eljárást lefolytató bírósághoz fordulhat. A bíróság döntése ellen külön fellebbezésnek van helye.

40. §

A Ctv. 124. §-a módosításának indoka, hogy a vagyonrendezési eljárásban történő hitelezői kielégítésre a hatályos szabályozás szerint egységesen, a követelésarányos kielégítés szabályát kell alkalmazni. Ez azonban azokban az esetekben, amikor a cég törlése felszámolási eljárásban történt megszüntetést követően történt meg, a hitelezői érdekek sérelmével járhat.

A Ctv. 124. §-a a jövőben eltérő szabályokat fog megállapítani arra az esetre, ha a törölt céget felszámolási eljárás lefolytatása után törölték a cégnyilvántartásból.

Felszámolási eljárást követő vagyonrendezési eljárásban csak azok a személyek jelenthetnek be hitelezői követelést, akik a korábbi felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett hitelezők voltak. Követelésük továbbá nem haladhatja meg a felszámolási eljárásban meg nem térült követelést. Ebben az esetben tehát új hitelező, vagy újabb hitelezői igény nem jelenthető be, mert ezen vagyonrendezési eljárás lényegében a felszámolási eljárás utóeljárásának tekinthető.

A jelzett hitelezői sérelem kiküszöbölése érdekében a hatályos szabályozás a felszámolási eljárást követő vagyonrendezés esetén kiegészül azzal, hogy a felszámolási kielégítési sorrend – Cstv. 57. §-a – alapján kell a vagyonrendezési eljárásba bejelentkezett hitelezők követelését besorolni, és ilyen sorrend szerint is kapnak a hitelezők kielégítést. Ez az előírás nem változtat természetesen azon a hitelezői kötelezettségen, hogy a vagyonrendezési eljárásba a hitelezőknek be kell jelentkezniük akkor is, ha azt a felszámolási eljárásban megtették. A hitelezői igény figyelembevétele tehát nem automatikus.

A Cstv. 49/D. § alkalmazásának – amely a zálogtárgy értékesítése esetére speciális kielégítési sorrendet ír elő – a vagyonrendezési eljárásban nincs helye, a zálogjogosultak, valamint az azzal egy tekintet alá eső más jogok jogosultjai követeléseinek kielégítése az eljárás költségei kielégítése utáni sorrendben következik.

A vagyonrendező díjára vonatkozóan sajátos szabályok kerülnek megalkotásra. A vagyonértékesítés vételárából a Ctv. 122. § (3) bekezdésében rögzített főszabályon túl további költségek is levonhatóak és a vagyonrendező munkadíja is eltér a Ctv. 123. § (1) bekezdésétől, és közelít a Cstv. szerinti díjazáshoz. A vagyonrendezőt a költségekkel, ráfordításokkal csökkentett vételár 3%-a illeti meg munkadíjként.

A Javaslat kimondja, hogy azon hitelezői követelés vagyonrendező általi besorolása miatt, amely követelés a korábbi felszámolási eljárásban már besorolásra került, és a vagyonrendező is ennek megfelelően járt el, a vagyonrendezési eljárásban kifogás már nem terjeszthető elő. Természetesen az összegszerűség tekintetében ebben az esetben is megilleti a hitelezőt a kifogás előterjesztésének joga.

41. §

Átmeneti rendelkezés, amely biztosítja, hogy mind a tulajdoni per indítására vonatkozó rendelkezések, mind a hitelezői követelések kielégítésére vonatkozó új szabályok már a folyamatban lévő vagyonrendezési eljárásokban is alkalmazhatóak legyenek.

42–47. §

A Javaslat meghatározza a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői eljárásban irányadó ügyiratmegismerési jog kereteit.

Jogalkalmazói tapasztalatok alapján szükség lehet arra, hogy a közvetítő felkészítse a feleket a közvetlen személyes találkozásra. A Javaslat ehhez kellően rugalmas kereteket kíván biztosítani, létrehozva egy új eljárási szakaszt, a közvetítői megbeszélés előkészítését. Ebben a szakaszban a közvetítő a feleket akár külön-külön, akár együttesen, személyesen vagy bármilyen telekommunikációs eszközzel is meghallgathatja annak érdekében, hogy a közvetítői megbeszélésen képesek legyenek közvetlenül találkozni, és a konfliktus feloldása érdekében konstruktív párbeszédet folytatni. Az előkészítő szakaszban sor kerülhet a kapcsolatfelvételre a közvetítői megbeszélés megszervezése érdekében is, így pl. annak tisztázásával, hogy telekommunikációs eszközzel történik-e a jelenlét biztosítása, és ha igen, milyen eszközzel.

A közvetítői megbeszélés főszabály szerint a felek személyes, egyidejű és együttes jelenlétében folytatható le, vagyis akkor, ha fizikailag azonos helyiségben vannak jelen. Ez alól kivételt képezhetnek az olyan esetek, amikor a megjelenés távoli tartózkodási hely, vagy például hosszantartó, súlyos betegség okán nem vagy csak aránytalan nehézség árán lenne biztosítható. A telekommunikációs jelenlét ilyen esetekben is csak azzal a feltétellel engedhető meg, ha az nem ellentétes a közvetítői eljárás általános céljával, a konfliktus feloldásával. A telekommunikációs eszköz útján biztosított jelenlét esetén megkeresésre eljáró kormányhivatal kijelölt közvetítője a megbeszélés lefolytatásában közreműködik. A Javaslat a telekommunikációs jelenlét biztosítását nemcsak a közvetítői megbeszélésen teszi lehetővé, hanem a megállapodás megkötésekor is. A telekommunikációs úton biztosított jelenlét rugalmasan, bármilyen eszközzel és körülmények között lefolytatható, amely a megfelelő szintű hitelességet képes biztosítani. Jellemzően ez a kormányhivatal által biztosított eszköz révén valósul meg. Ugyanakkor a kép- és hangfelvétel esetén bármilyen erre alkalmas eszköz – az érintett közreműködési kötelezettségével kiegészítve – lehetővé teszi, hogy a meghallgatás körülményeiről a közvetítő meggyőződhessen, ezért ilyen esetekben nem szükséges a meghallgatott személy mellett más, ellenőrzésre hivatott személy jelenléte. Kizárólagos hangkapcsolat esetén (pl. telefonon) azonban mellőzhetetlen, hogy a közreműködő közvetítő vagy más hivatalos, illetve közfeladatot ellátó személy elvégezze a személyazonosság és a befolyásmentesség ellenőrzését.

Annak érdekében, hogy a közvetítői megbeszélések telekommunikációs eszközök útján történő megtartásának feltételei alátámaszthatók és igazolhatók legyenek szükséges annak tényét, indokát és módját, valamint azt is megjeleníteni a közvetítői eljárásról készülő jegyzőkönyvben, hogy kinek a jelenlétét biztosították ily módon.

A közvetítői megbeszélés a Bktv. 11. § (1) bekezdése szerint a felek egyidejű személyes együttes jelenlétében folytatható le, vagyis akkor, ha fizikailag azonos helyiségben vannak jelen. Ezt teszi egyértelművé a szövegcserés módosítás, ami abból következően is szükséges, hogy a módosítás e szabály alól kivételesen eltérést enged.

48. §

A Bnytv. módosítását az ECRIS-TCN rendszer felállítása teszi szükségessé. A 2019/816 rendelet létrehozta az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer kiegészítése érdekében a harmadik országbeli állampolgárokkal és a hontalan személyekkel szemben hozott ítéletekre vonatkozó információval rendelkező tagállamok azonosítására szolgáló központosított rendszert, ami – a tagállami bűnügyi nyilvántartásoktól eltérően – egy új uniós nyilvántartás. A 2019/884 irányelv 1. cikke, és a 2019/816 rendelet 2. cikke a hatály tekintetében úgy rendelkezik, hogy a részben európai uniós, részben harmadik országbeli kettős vagy többes állampolgárok esetén e személyekre a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell. Ugyanez vonatkozik a hontalanokra, illetve azon személyekre, akiknek az állampolgársága nem ismert. Létre kell tehát hozni az ECRIS-TCN-ben az adatrekordot akkor is, ha egy kettős állampolgár egyrészt európai, másrészt unión kívüli ország állampolgára. Ez alól a magyar állampolgárok sem élveznek kivételt, tehát egy kettős állampolgár esetén akkor is szükséges az adatrekord létrehozatala, ha az egyik állampolgársága a magyar. A fentiekre, valamint arra tekintettel, hogy az EGT tagállamok állampolgárai is harmadik országbeli állampolgároknak számítanak, az ECRIS-TCN alkalmazási körében a harmadik országbeli állampolgár új, a Bnytv. korábbi fogalomhasználatától eltérő meghatározására van szükség. A harmadik ország és a harmadik országbeli állampolgár fogalmak a törvény alkalmazásában ugyanis eltérő jelentéssel bírnak; az előző, 2. § i) pontjában meghatározott fogalom a törvény teljes szövegében, míg az utóbbi csak az ECRIS-TCN kapcsán bír jelentőséggel. Nyilvánvaló gyakorlati eltérés a két fogalom között az EGT-állampolgárok helyzete, akik az ECRIS-TCN alkalmazása szempontjából harmadik országbeli állampolgárnak minősülnek, az EGT-államok ugyanakkor a törvény további rendelkezései tekintetében nem tekintendők harmadik országnak.

49. §

A Bnytv. korábban nem alkalmazta a hontalan személy fogalmát, illetve nem írta elő az összes állampolgárság feltüntetésének szükségességét többes állampolgárság esetén. A 2019/884 irányelv, illetőleg az általa módosított 2009/315 kerethatározat 4. cikkének (1) bekezdése ilyen irányú adat-nyilvántartási kötelezettséget ír elő, erre tekintettel indokolt a nyilvántartásban szereplő adattípusok körének bővítése.

50–51. §, 68. §

A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról szóló 2021. évi XXXI. törvény megteremtette annak a jogszabályi alapját, hogy a bűnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt arcképek is hozzáférhetővé váljanak az arcképelemzési nyilvántartás számára. A módosítás a rendszer hatékony működéséhez szükséges pontosításokat végzi el.

52–56. §

A Bnytv. 71. §-ának új (6) bekezdése a 2011/93 irányelv, illetve a 2019/816 rendelet alkalmazásából eredő kötelezettség tagállami végrehajtási szabályait teremti meg. A hivatkozott szabályozás célja a gyerekek védelme elsősorban a szexuális kizsákmányolással szemben. A rendelet 7. cikke előírja, hogy ha valamely harmadik országbeli állampolgár a bűnügyi nyilvántartásokban rá vonatkozó szereplő adatokról kér információt a központi hatóságtól, vagy ha az információ iránti megkeresésre a 2011/93/EU irányelv 10. cikke (2) bekezdése alapján bűnügyi nyilvántartási információk megszerzése céljából kerül sor, akkor a tagállami bűnügyi nyilvántartásokat, valamint az ECRIS-TCN adatbázist is ellenőrizni kell. Az ECRIS-TCN adatbázisban való találat esetén a megkeresést a találatban megjelölt tagállam bűnügyi nyilvántartó hatósága felé az ECRIS-en keresztül kell továbbítani. Az Egyesült Királyság tekintetében az Európai Unióval kötött Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodás IX. Címe alapján hasonlóan kell eljárni. Az ilyen módon a hatóság tudomására jutott elítélés vagy eltiltás akadályát képezi olyan munkakör betöltésének vagy feladatkör ellátásának, amely a gyerekekkel való közvetlen és rendszeres kapcsolattartással jár, és ezt a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításánál figyelembe kell venni.

Az Egyesült Királyság tekintetében az Európai Unióval kötött Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodás IX. Címe alapján továbbra is létezik információcsere, amely az ECRIS-hez kapcsolódó szabályok szerint, és ugyanazokon a csatornákon keresztül történik. Azonban az Egyesült Királyság kilépését követően nem vesz részt az igazságügyi együttműködésben, a Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodás pedig nem tartalmaz az ECRIS-TCN-re vonatkozó, illetve ahhoz hasonló szabályokat. A 2019/884 irányelv Egyesült Királyságra vonatkozó, (20) preambulumbekezdése és a 2019/816 rendelet (44) preambulumbekezdése elveszítette jelentőségét a kilépés pillanatában. Ennek megfelelően az Egyesült Királyság hatóságai az ECRIS-TCN-rendszerben nem fognak adatrekordot létesíteni. Az Egyesült Királyságban született elítélésekről közvetlenül az ECRIS-hez hasonló eljárásban, a brit hatóságoktól lehet hozzájutni akkor is, ha az harmadik országbeli állampolgár elítéltre vonatkozik. Brit állampolgárok adatait azonban az ECRIS-TCN rendszer is fogja tartalmazni, ha az adatrekordot egy uniós tagállam hatósága oda feltölti. Noha Írország és Dánia nem vesz részt az ECRIS-TCN rendelkezések végrehajtásában, az ECRIS rendszert használja, ezért eltérő végrehajtási szabályok rájuk vonatkozóan nem szükségesek.

Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár vagy az EU tagállam állampolgára kérelmező esetében szükség van az ECRIS-TCN-ben, illetve az ECRIS-en keresztül más tagállam megkeresésére, akkor ennek ideje alatt a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiadása iránti eljárást fel kell függeszteni. A felfüggesztés időtartama továbbá kiterjed a válasz alapján kezdeményezett megfeleltetési eljárás befejezéséig.

Az ECRIS-TCN felállítása maga után vonja a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításának a módosítását is.

57. §

A TEK az Rtv. 7/E. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontja értelmében megelőzi, felderíti és elhárítja azokat a törekvéseket, amelyek Magyarország területén terrorcselekmény elkövetésére irányulnak. Ezen feladatai ellátása érdekében a TEK – az Rtv. 63. § (7) bekezdése alapján – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 53–60. §-ának megfelelő alkalmazásával folytathat titkos információgyűjtést. A TEK tehát ezen feladatkörében eljárva nem minősül a Be. szerinti előkészítő eljárást folytató szervnek, amely körben jelenleg jogosult közvetlen hozzáféréssel adatot átvenni a tagállami ítéletek nyilvántartásából.

A TEK a Bnytv. 68. § (1) bekezdés d) pontja alapján a hatáskörébe tartozó bűncselekmények megelőzése, illetve megszakítása, továbbá személyvédelmi feladatai ellátása céljából közvetlen hozzáféréssel jogosult átvenni a bűnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt adatok teljes körét. A Magyarország területén terrorcselekmények elkövetésére irányuló törekvések megelőzése, felderítése, elhárítása céljából folytatott titkos információgyűjtés indokolja, hogy hasonló hozzáféréssel rendelkezzen a tagállami ítéletek nyilvántartásához is, mint a nemzetbiztonsági szolgálatok. A közvetlen hozzáférés biztosításával az adott ország partnerszolgálatával való kapcsolatfelvétel, az egyes tagállamoknál rendelkezésre álló, terrorelhárítási szempontból releváns adatok megismerése gyorsítható, amely a titkos információgyűjtés során nélkülözhetetlen.

58. §

1. A 78. § (2) bekezdését érintő pontosítás az eddig ismert gyakorlatnak a jogszabályi alapját teremti meg. A módosító értesítések küldése már létező informatikai lehetőség, ha az ítélettel kapcsolatban valamely okból valamely adat módosításra kerül.

2. A 2019/816 rendelet létrehozta az ECRIS kiegészítése érdekében a harmadik országbeli állampolgárokkal és a hontalan személyekkel szemben hozott ítéletekre vonatkozó információval rendelkező tagállamok azonosítására szolgáló központosított rendszert, ami – a tagállami bűnügyi nyilvántartásoktól eltérően – egy új uniós nyilvántartás, amelyet egy uniós ügynökség, az eu-LISA üzemeltet. Ez a nyilvántartás, az ECRIS-TCN azonban csak a harmadik országbeli állampolgárokkal és a hontalan személyekkel szemben hozott ítéletek alapján az Unióban működő büntetőbíróságok által elítélt harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó személyazonosító adatokat tartalmazza, ideértve az alfanumerikus és ujjnyomatadatokat, illetve – ha az ítéletet hozó tagállam joga megengedi -, az elítélt személyek arcképmásait. A Bnytv.-ben biztosítani kell a rendelet végrehajtásához szükséges részletszabályokat, amelyek felhatalmazzák az érintett szerveket az adatigénylésre, valamint a beérkezett válasz alapján az egyes tagállamokhoz küldött megkeresések megküldésére és teljesítésére.

59. §

Az ECRIS-TCN rendelet 7. cikke három olyan adatkezelési célt sorol fel, amelyekben a tagállami hatóságok az adattovábbítást biztosítani kötelesek. Ezek egyike a 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott feddhetetlenség ellenőrzését teszi lehetővé, amelyet az Egyesült Királyság kilépése miatt kötött, vonatkozó megállapodás is előír. E rendelkezés célja a gyermekek szexuális bántalmazással és kizsákmányolással szembeni hatékony védelme. Az irányelv 10. cikkének (3) bekezdése értelmében a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy – e cikk (1) és (2) bekezdésének alkalmazása céljából – a 3–7. cikkben említett bűncselekmények bármelyike miatti büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletek létezésével vagy a szóban forgó ítéletekből származó, a gyermekekkel való közvetlen és rendszeres kapcsolattartással járó tevékenység gyakorlásától való bármely eltiltás létezésével kapcsolatos információkat a bűnügyi nyilvántartásból származó információk tagállamok közötti cseréjének megszervezéséről és azok tartalmáról szóló, 2009. február 26-i 2009/315/IB tanácsi kerethatározat (13) által megállapított eljárásokkal összhangban továbbítsák, amennyiben hozzájuk erre irányuló, az érintett személy hozzájárulásával és az említett kerethatározat 6. cikke alapján benyújtott kérelem érkezik.

60–61. §

E rendelkezések a 2019/884 irányelv átültetését szolgálják, amelynek 1 cikke a 2009/315/IB kerethatározatot módosítja. A kerethatározat módosítását egyrészt az ECRIS-TCN létrehozása tette szükségessé, másrészt az irányelv a harmadik országbeli állampolgárokat jogosítja fel a saját adataik ellenőrzésére az ECRIS-TCN-ben.

63. §

Az ECRIS-TCN csak a harmadik országbeli állampolgárokkal és a hontalan személyekkel szemben hozott ítéletek alapján az Unióban működő büntetőbíróságok által elítélt harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó személyazonosító adatokat tartalmazza, ideértve az alfanumerikus és ujjnyomatadatokat, illetve – ha az ítéletet hozó tagállam joga megengedi –, az elítélt személyek arcképmásait. A Bnytv.-ben biztosítani kell a rendelet végrehajtásához szükséges részletszabályt, amely felhatalmazza a bűnügyi nyilvántartó szervet arra, hogy az érintett személyek személyes adatainak az ECRIS-TCN-be történő feltöltése során az érintett személyhez tartozó ujjnyomatadatokat a szakértői nyilvántartó szervtől beszerezze. E szabály a 2019/816 rendelet 5. cikk (1) bekezdése b) pontjának a végrehajtására szolgál.

64. §

Az EU információs rendszerei közötti átjárhatósági keret létrehozása érdekében két új interoperabilitással kapcsolatos rendelet 2019. június 11-én lépett hatályba, és létrehozta az interoperabilitási keretet.

A Javaslat az interoperabilitás érdekében az ECRIS-TCN rendszerrel való összekapcsolás érdekében szükséges részletes szabályok megalkotására vonatkozó felhatalmazó rendelkezést is tartalmazza.

65–66. §

A Bnytv. jogharmonizációs záradékának szükségszerű módosítását is elvégzi a Javaslat.

67. §

A Bnytv. szövegcserés módosítása egyértelművé teszi, hogy az elektronikus felületen keresztül a gyermekeket sértő nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyekre vonatkozó adatok között a bűncselekmény minősítését kell megismerhetővé tenni (az elkövetői alakzat helyett).

A rendelkezés egyebekben a Bnytv. fenti, tartalmi módosításaihoz kapcsolódó szövegcserés, kodifikációs jellegű módosításokat tartalmazza.

69. §, 72. §, 73. §, 79–81. §

A közigazgatási jogviták elbírálására vonatkozó hatásköri és illetékességi szabályok 2020. április 1-jével történt módosítása jelentősen megnövelte a Kúria ügyterhelését a közigazgatási ügyszakban. Az elmúlt másfél év tapasztalatai azt mutatják, hogy a kúriai ügyérkezés az ítélőtáblák felállítása előtti szintre emelkedik, ezért tekintettel arra, hogy a Kúria Alaptörvényben meghatározott elsődleges feladata a jogegység biztosítása, indokolttá vált az ítélőtáblai szint bevonása a közigazgatási ítélkezésbe. A közigazgatási ügyekben a kijelölt közigazgatási kollégiummal működő törvényszékek járnak el elsőfokon, jogorvoslati szintként az ítélőtábla meghatározása indokolt. A Kúria tehermentesítése a törvényszékek határozataival szembeni másodfokú eljárások alól biztosítja a felülvizsgálati és jogegységi feladatkörök esetében a gyorsaság és hatékonyság fenntartását, valamint az ügyszámnövekedéshez társuló ügyhátralék kialakulásának az elkerülését.

A Bszi. és a Bjt. módosításai megteremtik annak szervezeti feltételét, hogy a közigazgatási perrendtartásban meghatározott ügyekben, másodfokon az erre kijelölt Fővárosi Ítélőtábla járjon el, amelyhez szükséges, hogy 2022. március 1-jétől a Fővárosi Ítélőtáblán közigazgatási kollégium is működjön. Az ítélkező bírák kijelölése és a pályázatok lefolytatása iránt eddig az időpontig kell intézkednie az Országos Bírósági Hivatal elnökének. A Fővárosai Ítélőtábla közigazgatási kollégiumának felállításáig a bírói álláspályázatok elbírálásában az átmeneti rendelkezésben erre kijelölt szerv véleményét kell kollégiumi véleményként figyelembe venni. A közigazgatási ítélkezésben részt vevő ítélőtábla bírói pályázatai elbírálása esetére is – a törvényszékhez hasonlóan – meg kell teremteni a Kúria azonos szakági kollégiumának részvételét. Tekintettel arra, hogy a bírói karban vannak olyan bírák, akik a korábbi hatáskörváltozásig az ítélőtáblán vagy a Kúrián, illetve még a Legfelsőbb Bíróságon közigazgatási ügyszakban ítélkeztek, indokolt az ő esetükben lehetővé tenni, hogy visszatérjenek a közigazgatási ügyszakba. Ennek érdekében a Javaslat rendelkezik arról, hogy ezek a bírák az OBH elnökéhez intézett nyilatkozatban kérhetik a közigazgatási ügyben eljáró ítélőtáblára való áthelyezésüket. Azt a bírót, aki a feltételeknek megfelel, és nyilatkozatot tesz, az OBH elnöke áthelyezi. E körben az OBH elnökének nincs mérlegelési joga. Az áthelyezéshez kapcsolódóan a Javaslat a címek használata és a javadalmazás tekintetében a szerzett jogokat biztosító átmeneti rendelkezést is rögzít. A fentieken túl az ítélőtábla közigazgatási bíráskodásba való bevonására tekintettel egyes részletszabályok technikai módosítása és a sarkalatossági záradékok kiegészítése is szükségessé vált.

Az ítélőtábla közigazgatási kollégiumának felállítása érdekében az erre vonatkozó rendelkezések már 2022. január 1. napján hatályba lépnek, ugyanakkor a közigazgatási kollégium csak 2022. március 1-jétől kezdi meg munkáját, ezért ezt átmeneti rendelkezésben kell rögzíteni.

70–71. §, 74–78. §

A Velencei Bizottság a Bszi. és a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 2020 decemberében elfogadott módosításai kapcsán folytatott vizsgálatával összefüggésben a Javaslat integrálja a jogegységi eljárást a jogegységi panasz tanács eljárásaiba a „preliminary ruling” mintájára. Ennek eredményeként ezekben az ügyekben is a jogegységi panasz tanács jár el a jövőben az érintett tanács, illetve az érintett törvényszék vagy ítélőtábla elnöke kezdeményezésére, a legfőbb ügyész szokásos részvételével; a ritka elvi esetekben a jogegységi panasz tanács kiegészül az érintett kollégium kúriai bíró tagjaival, több kollégium érintettsége esetén a Teljes Ülés jár el.

82. §, 88–89. §, 93. §

A Budai Központi Kerületi Bíróság C-131/21. számon előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához. Az alapügy tényállása szerint 2020 októberében történt vádemelés az érintett személlyel szemben, aki több esetben kísérelt meg bolti lopást 2017-ben és 2018-ban. A biztonsági szolgálat minden esetben észlelte a cselekményeket, így kár nem keletkezett. 2018. január 24-én a tettenérést követően rendőri intézkedésre is sor került, aminek eredményeként 50.000 forint helyszíni bírság került kiszabásra. 2019 januárjában a helyszíni bírság meg nem fizetése miatt a bíróság a bírságot 10 nap elzárásra változtatta át. A jelen eljárás lopás vétsége miatt indult a vádlottal szemben.

Az ügyben eljáró magyar bíróság először megállapította, hogy az Alaptörvény alapján a magyar jogrendszerben a res iudicata hatás kiváltására csak bírósági határozat képes. Ezután jelezte, hogy ha a szabálysértési törvény alapján helyszíni rendőri intézkedés során – elkövetői elismerés mellett – helyszíni bírság kiszabására kerül sor, akkor azzal szemben már bírósági út nem vehető igénybe, szemben azzal, ha az elkövető a cselekmény elkövetését nem ismeri el vagy a helyszíni bírság összegét nem fogadja el. Az eljáró bíróság szerint ugyanakkor az így kiszabott helyszíni bírság – mivel az nem bírósági határozatban került megállapításra – nem eredményez res iudicata-t, és így nincs akadálya büntetőeljárás megindításának anélkül, hogy rendkívüli perorvoslattal a helyszíni bírság jogerejét áttörnék. Ezek alapján az eljáró bíróság szerint azok a személyek, akik a helyszíni bírság összegét elfogadják és az elkövetést elismerik, hátrányosabb helyzetbe kerülnek.

Az előzetes döntéshozatali eljárásban feltett kérdés az, hogy ellentétes-e az EU Alapjogi Chartája 50. cikkének – az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló 1950. évi európai egyezmény 7. kiegészítő jegyzőkönyve 4. cikke, valamint az EJEB vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében értelmezett – rendelkezésével azon büntetőeljárás lefolytatása, amelynek tárgya részben egy olyan tényállás, amely miatt a vádlottal szemben szabálysértési eljárásban már jogerősen helyszíni bírságot szabtak ki, amely bírság – meg nem fizetése folytán – bíróság által hozott határozatban elzárásra került átváltoztatásra?

Bár az Európai Unió Bírósága 2021. szeptember 21-én hozott döntésében hatáskörének hiányát állapította meg az ügyben, a témakör alaposabb vizsgálata alapján indokolt a fenti problémával összefüggő módosítás annak érdekben, hogy a szabályozás ne legyen ellentétes a ne bis idem elvével, és a kétszeres eljárás lefolytatása során kiszabott szankciók halmozása az elkövetőre ne jelentsen eltúlzott terhet a megvalósított jogsértés súlyához képest. Erre tekintettel a Javaslat az alábbi módosításokat tartalmazza:

1. A Be. 4. § (5) bekezdésének módosításával megállapítja, hogy ha az adott cselekmény miatt az elkövető felelősségét szabálysértési eljárásban már megállapították, azzal szemben – a felülvizsgálat és a perújítási eljárás lefolytatása előtt – büntetőeljárás nem indítható. Ezzel a módosítással egyértelművé válik, hogy nemcsak a szabálysértési eljárásban eljáró bíróság által hozott határozat eredményez „res iudicata” hatást, hanem akár – az elkövető beismerése melletti – helyszíni bírság kiszabása is.

2. A Szabs. tv. módosítása biztosítja, hogy a cselekmény bűncselekménnyé minősítése esetén, egyrészt ha az ügyészség a helyszíni bírságot megállapító döntés közlésétől számított hat hónapon belül azt kezdeményezi, a döntést vissza kell vonni, másrészt a perújításra nyitva határidőt ilyen esetben is legfeljebb egy évben határozza meg. A Szabs. tv. hatályba lépésével ugyanis jelentősen megnőtt a helyszíni bírság alkalmazásának lehetősége, amely előtérbe helyezte a helyszíni bírságolás jogintézményét. Ezzel a rendőrség már bármely, akár – bonyolultabb megítélésű – elzárással is büntethető (azaz bírósági hatáskörbe tartozó) tulajdon elleni szabálysértések miatt is kiszabhat helyszíni bírságot. Ezekkel a módosításokkal ugyanakkor elérhető, hogy a törvénysértő módon kiszabott helyszíni bírsággal szemben a jogszabálysértő rendelkezések megváltoztathatósága megfelelően biztosított legyen.

3. Az Ütv. módosításával a jogorvoslatra nyitva álló határidő összhangba kerül a Szabs. tv.-ben meghatározott határidővel.

4. A Btk. módosítása a helyszíni bírság beszámítására vonatkozó szabályok megalkotásával. A módosítás a normaszöveg egyszerűsítése érdekében elhagyja a merev hivatkozásokat a rendelkezésből, mert azok nélkül is egyértelmű, hogy a szabálysértési törvény által meghatározott szabálysértési eljárásban tett ügyészi felhívás (Szabs. tv. 43. § és Ütv. 30. §), a felülvizsgálat (Szabs. tv. 99/A. §), illetve a perújítás (Szabs. tv. 127. §) során hozott intézkedések eredményezhetik annak megállapítását, hogy a cselekmény végül szabálysértés helyett bűncselekmény, és ezért a beszámítási szabályok alkalmazásának helye van.

A fentiek alapján látható, hogy a jogorvoslati rendszer koherenciája érdekében megvalósított módosításokkal olyan rendszer körvonalazódik, amely megfelelő érvényesülést tud biztosítani a ne bis in idem elvének. Szabálysértési eljárásban – ha a bűncselekményt szabálysértésként bírálták el – tehát

− a bíróság döntése ellen legfeljebb egy éven belül perújításnak,

− a helyszíni bírságot kiszabó szerv vagy személy döntése ellen fél éven belül felülvizsgálatnak,

− szabálysértési hatóság döntése ellen egy éven belül ügyészi felhívásnak

van helye.

83–87. §, 1–2. melléklet

A bíróságokra és az ügyészségekre vonatkozó szabályozás az elmúlt évtizedekben hagyományosan azonos elvek mentén került kialakításra. Annak érdekében, hogy ez továbbra is érvényesüljön, a törvényjavaslat a Kúria főtitkári és főtitkár-helyettesi vezetői tisztségéhez hasonlóan – az ügyészi szervezet sajátosságaira figyelemmel – a Legfőbb Ügyészségen is megteremti ezeket a vezetői tisztségeket.

Ahogyan a Kúria főtitkára és főtitkár-helyettese esetében, úgy a Legfőbb Ügyészség főtitkárának és főtitkár-helyettesének kinevezése is az őt kinevező legfőbb ügyész megbízatási idejére szól, javadalmazásának szabályai pedig szintén igazodnak a Kúria főtitkárának és főtitkár-helyettesének javadalmazási szabályaihoz.

90. §

Az anyagi jogban szereplő bűncselekmény egység, többség és a halmazat kérdéseinek rendezését a jogirodalom és a joggyakorlat végezte el, a Btk. ebben a körben mindössze a bűnhalmazat és a törvényi egység meghatározását és eseteit tartalmazza, de nem szabályozza e szerteágazó kérdéskör túlnyomó részét. A joggyakorlatban többféle eltérő, és esetenként ellentmondó megközelítés született abban a kérdésben, hogy a több részcselekményt egységbe foglaló bűncselekmények esetén mi az a végső időpont, amelytől az újabb részcselekmények már nem tartoznak a bűncselekmény egységébe. A kérdésnek abból a szempontból van kiemelkedő jelentősége, hogy a természetes vagy a törvényi egységbe tartozó részcselekményeket egy eljárásban kell elbírálni, mert a jogerőhatás – figyelemmel a 6/2009. büntető jogegységi határozatban foglaltakra – rájuk egyébként is kiterjed. Az egységbe tartozó újabb részcselekmény felmerülése ezért szükségessé teszi az eljárás tárgyává tett tényállás kiegészítését, de ilyenkor az újabb részcselekmény miatt további büntetőeljárás lefolytatásának nincs helye.

A tényállás kiegészítésére a büntetőeljárás meghatározott szakaszától kezdve már nincs vagy korlátozott a lehetőség, így olyan ellentmondás alakulhat ki, amely csak rendkívüli jogorvoslattal, perújítással lehet feloldható. Ilyen helyzet áll elő különösen akkor, ha az egységet a vádemelés nem zárja le, de a felmerülő újabb részcselekmény miatt a vád módosítására, kiterjesztésére vagy a tényállás módosítására már nincs lehetőség [Be. 538. §, 591. §, 619. §]. Ezekben az esetekben előfordulhat, hogy végül egy tudottan hiányos tényállást kell az ügydöntő határozat tárgyává tenni, majd a hiányosságot a jogerőre emelkedés után perújítás keretében lehet orvosolni. Ráadásul az újabb, egységbe tartozó részcselekmény kihathat a bűncselekmény jogi minősítésére is, így a hiányzó tényállásrész következményeként büntetőjogi főkérdés törvénysértően dőlhet el. A problémát fokozza, hogy a felmerülő újabb, egységbe tartozó részcselekményt egy másik büntetőeljárásban sem lehet felderíteni, mert ilyenkor a Be. 394. § (3) bekezdés f) pontja alapján az eljárás felfüggesztésének van helye. Ebből következően abban az eljárási szakaszban, amikor a vád módosítására nincs lehetőség, semmilyen eszköz nem áll rendelkezésre arra nézve, hogy az alapeljárásban az újabb bűncselekményrész elbírálható legyen.

Amellett, hogy az ilyen eljárások nem felelnek meg a pergazdaságosság követelményének, még a valósághű tényállásra alapozott bírói döntés követelményét is sérthetik, különösen akkor, ha a lényegesen súlyosabb büntetés valószínűsítése nélkül a perújításra sem kerülhet sor [Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja]. Ennek eredménye pedig az, hogy az újabb részcselekmény teljes egészében elenyészik.

Mindezek érdekében a Javaslat átfogóan határozza meg, hogy a természetes vagy a törvényi egységbe tartozó részcselekmények a vádemeléstől kezdve egy további bűncselekményt valósítanak meg. A Javaslat ezzel egy olyan objektív időponthoz köti a természetes egység lezárását, amely valamennyi eljárásban meghatározható. Fontos elhatárolási szempont, hogy a Javaslat az egység kialakítását nem pusztán a vádban való megjelenítéshez köti, így nem a vádban szereplő részcselekmények alkotnak egységet, a vádban nem szereplők pedig egy másikat, hanem a vádemelés ideje előtti egységet képező bűncselekményhez képest egy újabb bűncselekményt valósít meg azon részcselekmények összessége, amelyet a vádemelés után követtek el. A vádemelés tehát nem a vád tartalmát – a vádban foglalt cselekményeket érintően – képez egységet, hanem időpontját tekintve mérvadó. Mindezekből következően tehát az új szabályozás sem biztosít arra lehetőséget, hogy a részcselekményeket a vádemeléskor tetszőlegesen csoportosítva elaprózzák vagy éppen összevonják a bűncselekményeket. A vád időpontja így az egyébként rendelkezésre álló törvényi vagy természetes egységet képező szabályoknak megfelelően csupán időben képez elhatárolási pontot.

Azáltal pedig, hogy – a korábban a joggyakorlatban különféleképpen megítélt időpontig tartó – egység felbomlik és az új szabályozás következtében a vádemeléssel lezárul, megszűnik az egy eljárásban történő elbírálás kényszere, így az ügyek egyesítésének és elkülönítésének általános szempontjai alapján ítélhető meg, hogy mely bűncselekményeket kell, lehet vagy éppen indokolt az adott eljárás tárgyává tenni.

A Javaslatban szereplő megoldással megelőzhető továbbá, hogy a büntetőeljárásokkal párhuzamosan folytatott újabb részcselekmények elkövetése miatt folyamatosan módosítani kelljen az egységbe tartozó bűncselekmény miatt folytatott ügy tárgyát, ehelyett az újabb bűncselekmény más eljárásban is elbírálható. Az új eljárásban pedig a büntetőeljárás teljes eszközrendszere rendelkezésre áll a megalapozott döntés előkészítéséhez.

Az egységet lezáró időponttal kapcsolatban felmerülő kérdés, hogy a vád törvényességi elemeinek a hiánya miként érinti az egység felbomlását. A vád törvényes elemeinek a jogalkotói meghatározása – a Be. miniszteri indokolása szerint – egyben a vád fogalmi meghatározásának az elemeit is jelenti. Ebből következően tartalmi értelemben nem minősül vádnak az olyan beadvány, amely nem vagy hiányosan tartalmazza a felsorolt elemeket. Így tehát a törvénytelen vád, mint „nem létező” vád nem válthat ki jogkövetkezményt az egység felbomlása szempontjából sem.

Ezen a ponton kell rögzíteni azt is, hogy az új szabályozás következtében nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy egy korábban benyújtott vádban bűncselekménynek minősülő cselekmény az új szabályozás következtében ne minősüljön bűncselekménynek. Ha ugyanis az egységet lezáró vádemelést megelőző részcselekmények nem valósítanának meg bűncselekményt, akkor a vádemelésre (egyben az egység lezárására) már a hatályos szabályok szerint is törvénytelenül került volna sor, így a vádemelés a fentiek szerint nem szakítja meg – az azt megelőző – részcselekmények egységbe foglalását. Ilyenkor az újabb, immár törvényes szabályoknak megfelelő vádemelés zárhatja le az egységet. Ezzel szemben az új szabályozás következménye lehet, hogy a korábban egységbe tartozó minősítő körülmények nem valósulnak meg. A halmazati büntetéskiszabási szabályokból kifolyólag ezzel együtt sem várható, hogy a kiszabott büntetések számottevően enyhébb irányba mozdulnának el. A korábbi jogállapothoz képest korlátozottabb büntetéskiszabási lehetőségeknek az olyan bűncselekmények esetén lehet különös jelentősége, ahol a minősített esetben – törvényi egység folytán – életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, és a törvényi egység felbomlásával erre nem lenne lehetőség. Ez a jelenlegi törvényhez képest egyedül az emberölés bűncselekményénél eredményezhetne – a jogalkotói szándékkal szemben – indokolatlan korlátozást. Ennek elkerülése érdekében a Javaslat új minősített esetet vezet be az emberölés tényállásába.

További jogkérdés fakadhat az ügyek egyesítése folytán kialakuló eljárásjogi helyzetből. Ilyen esetben az egységet valamennyi – ugyanazon bűncselekmény miatt – történt vádemelés lezárja, vagyis az egyesített ügyben a vádemelések közötti szakasz is egy önálló bűncselekménynek tekintendő. Ebben az esetben is annak van jelentősége, hogy az egyes részcselekményeket mikor követték el (az első vádemelés időpontját megelőzően vagy a második vádemelést megelőzően, azonban a korábbi vádemelést követően). Azokban az esetekben pedig, ha egységbe nem foglalható, eltérő bűncselekmények miatti eljárások egyesítésére került sor, nyilvánvaló, hogy az eltérő időpontokban történt vádemelésnek semmilyen hatása nem lesz a bűncselekmény egység kérdésére, hiszen annak feltételei eleve kizártak.

A Javaslatban szereplő terminológiával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy bár a Javaslat nem nevesíti külön, de a cselekmény fogalmába a Btk. 4. §-ában meghatározott bűncselekmény fogalomra figyelemmel nem csak az (aktív) tevékenységet, hanem a mulasztást is bele kell érteni. Fontos továbbá utalni arra, hogy a Btk. hagyományos terminológiája és a jogdogmatika fogalomhasználata szerint a cselekmény minősülhet bűncselekménynek, a bűncselekmény bűncselekménynek minősítése tautológia. A Javaslat normaszövege azért használja mégis a „több bűncselekmény egy bűncselekményt valósít meg” fordulatot, hogy ezzel egyértelműen utaljon a folytatólagosság szabályozni kívánt esetére, amelynek definíciójánál a Btk. 6. § (2) bekezdés szóhasználata is több bűncselekményt minősít egy bűncselekménynek.

Végül utalni kell arra is, hogy a Javaslat szabályozása nem változtat az ítélt dolog megállapításának alapkérdésein. Az ezen a területen irányadó 6/2009. büntető jogegységi határozat azt rögzítette, hogy a bűncselekmény egységébe tartozó cselekmény jogerős elbírálását követően nincs helye újabb vádemelésnek akkor sem, ha az adott részcselekmény nem képezte a jogerős határozattal megállapított tényállás részét. A jogegységi határozat azonban nem érintette azt a kérdést, hogy a bűncselekmény egységet milyen szempontok alapján kell megállapítani. Ebből következően az ítélt dologgal szembeni védelem továbbra is a jogegységi határozatban foglaltak állapítható meg, de csak azokra a részcselekményekre, amelyek a Javaslat szabályai alapján is bűncselekmény egységbe tartoznak.

91. §

A kiutasítás büntetés ténylegesen akkor érvényesül és tekinthető megkezdetnek a végrehajtás, ha az elítélt Magyarország területét elhagyja. Erre tekintettel, továbbá az idegenrendészeti szabályokra figyelemmel nem tartható fenn a Btk. 60. § (4) bekezdése szerinti rendelkezés, miszerint a kiutasítás az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik. A bíróság által elrendelt kiutasításhoz, azzal azonos tartamban beutazási és tartózkodási tilalom is kapcsolódik [lásd a Harmtv. 47. § (5a) bekezdését, valamint az Szmtv. 38. § (5) bekezdését]. A Harmtv. 47. § (7) bekezdése értelmében továbbá a bírósági kiutasításra tekintettel elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát az Európai Unió tagállamai területének elhagyásának napjától, vagy ha ez nem ismert, az erre meghatározott határnaptól kell számítani. Az összhang érdekében szükséges a Btk. módosítása. A non refoulment eljárás esetén ez a megoldás nem lesz aggályos, mivel az elévülést az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani és csak az első ilyen jellegű büntetés-végrehajtási bírói felülvizsgálat szakítja meg azt.

A kiutasítás végrehajtása érdekében az idegenrendészeti hatóság a Harmtv. 49. § (1) bekezdésében, illetve Szmtv. 48. § (1) bekezdésében meghatározott eljárás keretében végzést hoz a kiutasítás végrehajtásának módjáról, valamint az önkéntes teljesítésre meghatározott határidőről, határnapról. Az önkéntes teljesítés esetén nem feltétlenül ismert az ország elhagyásának tényleges időpontja, ezért a javaslat vélelmet állít fel, és ez esetben kezdőnapként a határozatban megadott határidőt jelöli meg. Speciális szabályozást igényel az az esetkör, amikor a bíróság a kiutasítást külföldön tartózkodó vagy távollévő terhelttel szemben mondja ki. Külföldön tartózkodó elítélt esetében az ország elhagyása megtörtént, míg távollévő esetében az elítélt számára nem ismert ez a kötelezettség, így nem is teljesíthető, ezért a Javaslat esetükben kisegítő szabályként megtartja a büntetőügyben hozott ügydöntő határozat jogerőre emelkedése napját a kiutasítás kezdőnapjaként.

92. §

A Btk. módosítása e körben alapvetően a 95/2011. BK véleményben megfogalmazottak mentén tartalmaz új szabályokat a kétszeres elvonás tilalmának érvényesítése érdekében, az ott kimunkált alapelvek normaszövegbe iktatása révén. A rendelkezés hangsúlyozottan a párhuzamosan folytatott eljárások esetében a kétszeres elvonás tilalmát kívánja törvényi szinten megfogalmazni. Ennek egyik feltétele a párhuzamos eljárások szoros ténybeli összefüggése, amelyet az azonos tényállás fordulat jelenít meg. Ez azonban nem jelenti a párhuzamosan folytatott eljárásokban megállapított történeti tényállások teljes azonosságát, hanem csak az adófizetési kötelezettség legfontosabb elemeinek, így például adóra elkövetett költségvetési csalás esetén az adónem és az adófizetési időszak azonosságát. Kiemelendő továbbá, hogy a módosítás az eddigi gyakorlatnak megfelelően a kétszeres elvonás tilalmát csak az ugyanazon személy, ugyanazon cselekmény elkövetéséből eredő vagyon elvonása tekintetében mondja ki. Ezért annak továbbra sincs akadálya, hogy ha például az adóhatóság az adófizetés elmulasztásban megnyilvánuló, a bűncselekményből származó vagyon megfizetésére a jogi személyt már kötelezte, azonban a büntetőbíróság megállapítja, hogy a bűncselekmény elkövetése révén annak terheltje is kimutatható vagyoni előnyre tett szert, erre nézve a bíróság – az adóhatósági megállapítástól függetlenül – a büntetőeljárásban vagyonelkobzást rendeljen el.

94. §

A Javaslat a Btk. 6. § kiegészítésével a törvényi egységbe tartozó részcselekményeket időben lezáró eljárási aktusként a vádemelést jelöli meg, egyúttal rendelkezik arról, hogy az ezt követően elkövetett újabb részcselekmény már önálló bűncselekményként bírálandó el. Az emberölés bűncselekménye esetén azonban az új rendelkezések azzal járnának, hogy a több ember sérelmére elkövetett emberölés törvényi egysége felbomlik, ha a két cselekmény közül az egyik a vádemelést követő időre esik. Az egység felbomlásával az emberölés alapesetei állnának halmazatban, és életfogytig tartó szabadságvesztés nem lenne kiszabható. Az emberi élet büntetőjogi védelmével kapcsolatos jogpolitikai célkitűzések ugyanakkor változatlanok, ezért a Javaslat egy újabb minősítő körülmény bevezetésével biztosítja, hogy az elkövető ellen emberölés bűntette miatt folyamatban levő büntetőeljárás alatt, a vádemelést követően elkövetett újabb emberölés esetén életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható legyen.

A Javaslat mindezek mellett egy objektív feltétel bekövetkezésétől teszi függővé az új minősítő körülmény alkalmazhatóságát. Az ártatlanság vélelmére figyelemmel a súlyosabb jogkövetkezmények nem alkalmazhatók akkor, ha a korábbi emberölés miatt a bűnösség megállapítására nem kerül sor. A korábbi emberölés miatti elítélésre azonban nem szükségszerűen kell, hogy sor kerüljön az újabb bűncselekmény elkövetését megelőzően, hanem az újabb bűncselekmény elbírálását megelőzően vagy azzal együtt is megtörténhet. Az új minősített eset alkalmazásához tehát összességében az szükséges, hogy az újabb emberölés elkövetésére a korábbi emberölés miatti vádemelést követően, az emiatti jogerős ítélethozatalra pedig az újabb bűncselekmény jogerős elbírálását megelőzően vagy azzal együtt – tehát azonos ügyben – sor kerüljön.

95. §, 97–99. §, 101. §

A Btk. 396. § (8) bekezdése alapján korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti, azonban e rendelkezés nem alkalmazható, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el.

A Kúria Bfv.I.539/2020/10. végzése kimondta, hogy a Btk. 396. § (8) bekezdésében a korlátlan enyhítés kizárása a társas elkövetési formák közül kizárólag a bűnszövetségre vonatkozik. A végzésben foglaltak szerint, a nulla poena sine lege elve alapján analógia alkalmazásával a bűnszervezetben elkövetőkre ez a törvényi rendelkezés nem terjeszthető ki.

A bűnszervezet a szervezett bűnelkövetés legsúlyosabb törvényben megjelenő, nevesített formája. A Btk. szabályozása szerint bűnszövetség az egyéb törvényi feltételek megléte esetén sem állapítható meg, ha bűnszervezet megállapításának van helye. Ennek megfelelően, ha a büntető anyagi jogszabály a korlátlan enyhítést a bűnszövetségben történő elkövetés esetére nem teszi lehetővé, úgy a korlátlan enyhítésre a bűnszövetséghez képest súlyosabb társas bűnözési forma, a bűnszervezetben történő elkövetés esetében sem indokolt lehetőséget biztosítani. Erre tekintettel a Javaslat módosítja a Btk. 396. § (8) bekezdését és a bűnszövetség mellé beiktatja a bűnszervezetre történő utalást is, ezzel kizárva a korlátlan enyhítés lehetőségét.

A vázolt jogi helyzet azonban nem csupán a költségvetési csalás esetén áll fenn. Megvizsgálva a Btk. Különös Részét, megállapítható, hogy a költségvetési csalás mellett további nyolc olyan tényállás van, amelyben a bűnszövetség mint minősített eset és a korlátlan enyhítés lehetősége is szabályozva van. E nyolc tényállásból négy esetén (emberrablás, közveszély okozása, uzsora-bűncselekmény, pénzhamisítás) a törvény nem zárja ki a korlátlan enyhítés lehetőségét a bűnszövetségben történő elkövetés esetére. A Btk. szabályozásának logikája szerint – amelyen a Javaslat sem kíván változtatni – a törvény tehát nem kívánja általános, kivételt nem engedő kizáró körülményként megjeleníteni a szervezett bűnelkövetői formát, formákat. Ezért sem általánosságban, sem az említett négy esetben nem indokolt kizárni a korlátlan enyhítés lehetőségét a bűnszervezetben történő elkövetés esetére.

A fennmaradó négy tényállásban (kábítószer birtoklása, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés elfogadása) ugyanakkor indokolt a módosítás. A törvény ezekben az esetekben ugyan nem nevesítetten zárja ki a korlátlan enyhítés lehetőségét a bűnszövetségben történő elkövetés esetére, hanem nem rendelkezik annak alkalmazhatóságáról. Ennek megfelelően a korlátlan enyhítést szabályozó rendelkezések a szervezett elkövetést magában foglaló minősítések esetén az enyhítést nem teszik lehetővé, ezzel végső soron annak alkalmazhatóságát kizárják. Ezekben az esetekben tehát szintén fennállhatna az a helyzet, hogy kifejezett törvényi rendelkezés hiányában a bűnszervezetben történő elkövetés esetén korlátlan enyhítésre kerüljön sor. A Javaslat erre tekintettel e tényállásokban a korlátlan enyhítésről rendelkező bekezdésekbe beiktatja azt a szabályt, amely szerint a korátlan enyhítés nem alkalmazható, ha a bűncselekményt bűnszervezetben követik el.

96. §

A lázadás tényállása 1989. október 15. napjától kezdve nem általánosságban az állami vagy társadalmi rend megdöntésére vagy gyengítésére irányuló tömegzavargásban, hanem „csak” olyan tömegzavargásban való részvételt rendeli büntetni, amelynek közvetlen célja konkrét szervek erőszakkal vagy ezzel fenyegetve történő akadályozása, illetve intézkedésre kényszerítése alkotmányos jogkörük gyakorlásában. E szervek egyrészt a – klasszikus felosztás szerinti hatalmi ágakat megjelenítő – törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalom legfőbb szervei, másrészt az államszervezet demokratikus működése felett őrködő államfő.

A Javaslat e felsorolást kiegészíti az Alkotmánybírósággal, amely elleni esetleges támadás az Alaptörvény védelmét biztosítani hivatott legfőbb szerv alkotmányos működését korlátozhatja, illetve lehetetlenítheti el, ezért indokolt az ilyen cselekményeket is lázadásként szankcionálni.

Emellett hangsúlyozni kell, hogy a taxatív felsorolás nem jelenti azt, hogy a tényállásban nem szereplő szervek jogszerű eljárásban való akadályozása vagy intézkedésre kényszerítése büntetlenül maradhatna. Ezekben az esetekben lázadás helyett más bűncselekmény miatti felelősségre vonás is megfelelően szolgálja alkotmányos berendezkedésünk védelmét, így pl. rombolást (Btk. 257. §) követ el, aki Magyarország alkotmányos rendjének megzavarása céljából középületet vagy építményt megsemmisít, használhatatlanná tesz vagy megrongál; míg hivatalos személy elleni erőszaknak (Btk. 310. §) minősül a hivatalos személy jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozása, jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerítése, vagy eljárása alatt, illetve emiatt történő bántalmazása (a csoportosan történő elkövetés pedig minősített eset).

103. §

A Btk. 283. §-a szerinti fogolyszökés tényállását pontosítani kell egyes bűnügyi jogsegély teljesítése során alkalmazható bűnügyi felügyeleti formák bevezetésére tekintettel.

Az EUtv. 9/A §-a a terhelttel szemben lehetővé teszi az európai elfogatóparancs végrehajtása tárgyában tartott tárgyaláson az ideiglenes átadási letartóztatás helyett olyan ideiglenes átadási bűnügyi felügyelet elrendelését, amelynek során a bíróság a terhelt számára előírja, hogy meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyjon el. Ezt a kényszerintézkedést azonban a Btk. a fogolyszökés tényállásában nem nevesíti.

Nem szerepel továbbá az Nbjt.-ben szabályozott kiadatási bűnügyi felügyelet sem a hatályos tényállásban. Az Nbjt. 25/A §-ának (2) bekezdése szerint az ideiglenes kiadatási letartóztatás helyett olyan ideiglenes kiadatási bűnügyi felügyelet, és a kiadatási letartóztatás helyett olyan kiadatási bűnügyi felügyelet rendelhető el, amelynek során a bíróság a terhelt számára előírja, hogy meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyjon el.

A módosítás célja annak egyértelművé tétele, hogy e kényszerintézkedések szabályainak megszegése esetén is megvalósul a Btk. 283. §-ában meghatározott bűncselekmény.

A Btk. 370. §-372. §-ának, és 378. §-ának módosítása összefügg a Btk. 357. § (3) bekezdésének módosításával, indokát lásd ott.

104. §

A megyei intézményfenntartó központokról, valamint a megyei önkormányzatok konszolidációjával, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményeinek átvételével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 258/2011. (XII.7.) Korm. rendelet alapján a megyei intézményfenntartó központok 2013. március 31-én a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságba történő beolvadással megszűntek. E módosításra tekintettel szükséges a Btk. 459. § (1) bekezdésének 11. pontjából e megszűnt szervezetekre történő utalást elhagyni.

105. §

A Bizottság 2021. június 9-én 2021/2071. számon kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat egyes rendelkezéseit átültető magyar intézkedések bejelentésének elmulasztása és ugyanezen 2002/584/IB tanácsi kerethatározatnak való meg nem felelés miatt.

A Bizottság kifogásolta, hogy Magyarország nem mérlegelhető, hanem kötelező megtagadási okként ültette át a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 4a. cikkének (1) bekezdését, annak ellenére, hogy az Európai Unió Bírósága C-416/20 (PPU) számú ítéletében egyértelművé tette, hogy a 4a. cikk az elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető esetéről rendelkezik, és figyelembe vehető minden olyan körülmény is, amely lehetővé teszi, hogy a végrehajtó hatóság megbizonyosodjon arról, hogy az átadás nem jár az érintett személy védelemhez való jogának megsértésével, és átadhatja őt a kibocsátó tagállamnak.

A Javaslat ennek tesz eleget azzal, hogy megtartja az EUtv. eredeti szabályozási koncepcióját, melynek célja hogy egyfajta iránymutatásként szolgáljon a végrehajtó hatóságok számára, abban a tekintetben, hogy melyek azok az esetek, amikor a végrehajtás megtagadásának nem lehet helye, és ne fordulhasson elő olyan mérlegelésen alapuló átadás, ahol a terheltet megillető alapvető garanciák nem érvényesülhettek az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló határozat meghozatalát eredményező tárgyaláson. A Javaslat lehetőséget teremt a végrehajtó hatóságnak arra, hogy a terhelt védekezéshez és jelenléthez való jogával összefüggésben minden lényeges körülményt figyelembe vegyen, és megbizonyosodjon arról, hogy az átadás nem jár alapvető eljárási garanciák megsértésével. Ezzel biztosítottá válik, hogy – a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat céljának megfelelően – az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására csak végső esetben kerül sor, és egyúttal joggyakorlatának megfelelő iránymutatást nyújt arra nézve, hogy milyen garanciális feltételek vizsgálata szükséges a hatáskörébe tartozó, tehát mérlegelésének tárgykörébe utalt döntéshozatal során.

106. §

Amikor az eredeti elfogatóparancsot az átadás tényleges végrehajtását megelőzően a kibocsátó igazságügyi hatóság visszavonja, az alap átadási eljárást meg kell szüntetni. Ezekben az esetekben nyilvánvalóan a hozzájárulási kérelem alapján sincs lehetőség a terhelt átadására. Ilyenkor azonban a később kibocsátott európai elfogatóparancs tárgyában a bíróságnak érdemben döntenie kell, hiszen főszabály szerint az európai elfogatóparancsot végre kell hajtani, és az első európai elfogatóparancs visszavonása nem eredményezheti a második európai elfogatóparanccsal érintett bűncselekmény tekintetében az elkövető büntetlenségét. Ezért az EUtv. új 22/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy a hozzájárulásról szóló döntést is hatályon kívül kell helyezni, és a döntés hatályon kívül helyezését követően a később kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárást le kell folytatni.

108. §

1. EUtv. 3. § (2) bekezdséhez:

A módosítás összefügg az Nbjt. 13. § (2) bekezdésének módosításával, indokát ld. ott.

2. EUtv. 5. § (1) bekezdés e) pontjához:

A Bizottság a 2021/2071. számú kötelezettségszegési eljárásban kifogásolta, hogy Magyarország nem ültette át helyesen nemzeti jogába a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 5. cikkének 3. pontját.

A 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 5. cikke kimondja, hogy az európai elfogatóparancs igazságügyi hatóság általi végrehajtása a végrehajtó hatóság nemzeti joga alapján bizonyos feltételekhez köthető. A 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdése értelmében e feltételek vonatkozhatnak az állampolgároknak vagy lakosoknak a végrehajtó tagállamba szabadságvesztés büntetéseik letöltése céljából történő visszaszállítására.

Az EUtv. 5. § (1) bekezdésének e) pontja azonban, a 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 5. cikkének (3) bekezdésével szemben, csak azokra a magyar állampolgárokra vonatkozik, akik Magyarország területén lakcímmel rendelkeznek, és nem terjeszti ki ugyanezt a bánásmódot a magyarországi lakos uniós polgárokra. A Bizottság álláspontja szerint e rendelkezés sérti az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmának elvét.

A módosítás minderre tekintettel megteremti a lehetőségét annak, hogy a bíróság az európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadhassa abban az esetben is, ha a terhelt olyan az Európai Unió más tagállamának állampolgára, aki Magyarország területén lakcímmel rendelkezik, és a kibocsátó tagállami igazságügyi hatóság nem nyújt megfelelő jogi garanciát arra, hogy szabadságvesztés büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés jogerős kiszabása esetén a terhelt kérelmére a büntetés vagy az intézkedés végrehajtására visszaszállítják Magyarország területére.

3. EUtv. 30. § (3) bekezdéséhez és 123. § (1) bekezdés b) pontjához:

A 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 27. cikk (3) bekezdés f) pontja alapján a specialitás elvéről való lemondó nyilatkozatot a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai előtt kell megtenni, és azt az adott állam belső jogának megfelelően kell jegyzőkönyvbe venni.

Az EUtv. 25. § (4) bekezdése alapján, a vádemelés előtt az európai elfogatóparancsot a nyomozási bíró bocsátja ki, illetve, ha a terhelten jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést kell végrehajtani, az európai elfogatóparancsot a büntetés-végrehajtási bíró bocsátja ki. E szabályozás alapvető indoka, hogy mivel az európai elfogatóparancs elsősorban a keresett személy letartóztatására irányuló határozat, amelyet a kölcsönös elismerés elve alapján – a kevés számú megtagadási okot kivéve – automatikusan végre kell hajtani az Európai Unió egész területén, kibocsátására – a belső joggal összhangban – kizárólag a letartóztatás feltételeinek vizsgálatára és elrendelésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jogosult, illetve köteles.

Amennyiben a terhelt a specialitás szabály alkalmazásához fűződő jogáról lemond nincs szükség hozzájárulás iránti kérelem beszerzésére az alapügyben kibocsátott európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam tekintetében. Azonban lemondás esetén is elmondható, hogy az átadás előtt elkövetett cselekmény vonatkozásában európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes bíróság rendelkezik az ügy teljes ismeretével. Erre tekintettel indokolt módosítani a hatályos rendelkezéseket akképpen, hogy a lemondó nyilatkozatot az európai elfogatóparancs kibocsátására jogosult bíróság előtt kell megtenni.

A korábbi szabályozási rendszer indoka a terhelt személyes jelenlétének szükségessége volt, amely legkönnyebben a fogvatartás helyén volt biztosítható. Azonban a hatályos szabályok szerint a távmeghallgatás miatt a nyilatkozat felvétele aggálytalanul megoldható az európai elfogatóparancs kibocsátására jogosult bíróság előtt is, így elkerülhető az iratok áttétele a fogvatartás helye szerinti bv. csoportnak.

4. EUtv. 64/D. § és 69/B. §-ához:

A módosítások technikai jellegű pontosítást tartalmaznak.

5. EUtv. 140/C. § (3) bekezdéséhez és 140/D. § (2a) bekezdéséhez:

A módosítással – a szabálysértési jogsegély eljárás szabályaihoz hasonlóan – egyértelműen kimondásra kerül, hogy a sértett vagy a köz javára fizetendő jóvátétel végrehajtásáról a bűnügyi költség szabályai szerint kell rendelkezni.

6. EUtv. 141. § (1) bekezdéséhez:

Az EUtv. 141. §-ának (1) bekezdése (IX/C fejezet – pénzbüntetés vagy más pénzügyi kötelezés végrehajtására irányuló jogsegély cím alatt) lehetővé teszi többek között a jogerős vagy véglegessé vált elítélés alapján bűnügyi költség megfizetésére kötelezés végrehajtásának átadását a terhelt tényleges tartózkodási helye, a jogi személy székhelye vagy telephelye szerinti tagállamnak, vagy annak a tagállamnak, ahol a terhelt vagy a jogi személy vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkezik.

Nincs azonban ebben a körben szabályozva azon bűnügyi költség végrehajtásának – európai uniós tagállamnak történő – átadása, amelyet az ügyész állapít meg az általa megszüntetett eljárásban, noha a Be. 402. §-ának (2) bekezdése kivételesen lehetővé teszi a gyanúsított bűnügyi költség viselésére való kötelezését.

Az EUtv. 141. §-a a kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról szóló kerethatározatot (a továbbiakban: kerethatározat) ülteti át. A kerethatározat 1. cikkének b) pontja iii) alpontja szerint a határozathoz vezető bírósági vagy közigazgatási eljárás költségeire vonatkozó pénzösszeg is a pénzbüntetés körébe tartozik. E kerethatározat tehát kifejezetten lehetővé teszi a bírósági határozattal lezárt eseteken túlmentően is a bűnügyi költség végrehajtásának átadását, feltéve, hogy az érintett személynek lehetősége nyílt arra, hogy valamely, különösen büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező bíróság elbírálja az ügyét; ezzel összefüggésben az EUtv. 13. sz. mellékletében található formanyomtatvány is tartalmazza a kitöltendő rovatot. Ilyen esetben a Be. 402. §-a megteremti a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezéssel szemben a bírósági jogorvoslatot (felülbírálati indítvány), tehát a kerethatározatban meghatározott bírósági jogorvoslat feltétele is teljesül.

Az EUtv. 137. §-a egyébként nem zárja ki az ugyanilyen tagállami határozat végrehajtásának átvételét, tehát annak nincs akadálya, hogy Magyarországon külföldi határozat alapján a bűnügyi költséget hasonló esetben behajtsák.

E joghézag kiküszöbölésére a Javaslat lehetővé teszi az ügyészi határozattal megállapított bűnügyi költség megfizetésére kötelezés végrehajtásának átadását is.

7. EUtv. 1., 12. és 15. mellékletéhez:

A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. törvény jelentősen módosította a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.) meghatározott gyermekpornográfia tényállását, ennek keretében új § is beiktatásra került (204/A. §), amely módosítás szükségessé teszi az e tényállásra utaló ágazati (elsődlegesen az ún. státusz) törvények felülvizsgálatát.

Áttekintve a vonatkozó törvényeket megállapítható, hogy nemcsak a fenti módosítás, hanem a Btk.-t érintő korábbi kiegészítések (pl. új pszichoaktív anyaggal visszaélés), számozásbeli változások (pl. szexuális erőszak, kerítés) sem lettek átvezetve e jogszabályokban, ezért a Javaslat egyúttal ezt is elvégzi.

Valamint az elfogatóparancsok kitöltése során a bíróságok az „emberkereskedelem” helyett gyakran tévesen a „jogellenes tartózkodás és beutazás elősegítése” kategóriát jelölik meg a nyomtatvány e/I. alpontjában, erre tekintettel pontosításra kerül az 1. melléklet és 12. melléklet táblázata.

109–111. §, 120. §, 142. §, 200–201. §

1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépésével a kiutasítás mellékbüntetésre vonatkozó rendelkezés egészen 1999. február 28. napjáig az alábbi szöveggel volt hatályban:

61. § Azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, a Magyar Népköztársaság területéről ki kell utasítani. A kiutasított köteles az ország területét elhagyni, és csak külön engedéllyel térhet vissza.

A korábban hatályban volt Btk. tehát a fenti időpontig a kiutasítás mellékbüntetés tekintetében nem határozott meg konkrét tartamot, az ahhoz kapcsolódó beutazási és tartózkodási tilalmat az idegenrendészeti hatóság határozattal állapította meg a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény akkor hatályban volt rendelkezései szerint és annak szükségességét évente felülvizsgálta. Ki kell emelni ugyanakkor, hogy az idegenrendészeti hatóság jelenleg nem rendelkezik olyan jogkörrel, amely lehetővé tenné a bíróság által alkalmazott kiutasítás esetére annak tartamáról való rendelkezést.

A hatályos szabályozás szerint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 47. § (5a) bekezdése alapján a bíróság által elrendelt kiutasításhoz kapcsolódó beutazási és tartózkodási tilalmat az idegenrendészeti hatóság a bíróság által a kiutasításra megállapított tartammal egyezően rögzíti az idegenrendészeti nyilvántartásban. Hasonlóan rendelkezik a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 38. § (5) bekezdése. Megállapítható tehát, hogy a hatályos rendelkezések alapján az 1999. február 28. napjáig hatályban volt Büntető Törvénykönyv alkalmazásával kiszabott kiutasítás mellékbüntetés elrendelése bár megalapozott, de tartamának határozatlan volta miatt nem végrehajtható.

A kiutasítás időbeli hatályára vonatkozó rendelkezést a büntető jogszabályok módosításáról szóló a 1998. évi LXXXVII. törvény 10. §-a iktatta be, 1999. március 1-jei hatállyal a korábban hatályban volt Btk.-ba. Az indokolás szerint jogállami és garanciális szempontok alapozták meg a módosítás szükségességét. A beiktatott 61. § (3) bekezdése szerint a kiutasítás végleges hatályú, vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az utasítható ki, akinek az országban való tartózkodása – figyelemmel az elkövetés jellegére, az elkövető kapcsolataira – a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. A határozott ideig tartó kiutasítás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.

2. A büntető hatalom gyakorlásának a büntetések eredményes végrehajtása immanens része, a jelenlegi jogszabályi környezetben a határozatlan tartamú kiutasítás végrehajthatatlan, aminek a megoldása jogalkotást igényel. A Javaslat a probléma felszámolása érdekében átmeneti rendelkezést iktat be a Btká.-ba a kiutasítás tartamának meghatározására.

Lényeges szempont a kiutasítás időbeli hatályának meghatározásakor, hogy az 1999. február 28. napjáig hatályban volt Btk. alapján történő kiutasítás nem végleges hatályú volt, hanem határozatlan tartamú, amihez az idegenrendészeti hatóság által határozattal megállapított beutazási és tartózkodási tilalom kapcsolódott. Jogállami garanciális szempontból a Javaslat végleges hatályú kiutasítás elrendelését nem teszi lehetővé. A bíróság által a kiutasítás tartamaként meghatározható tételkeret megállapításakor a Javaslat a Btk.-ba utóbb bevezetett és jelenleg is hatályos tételkerethez igazodik, vagyis a kiutasítás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év lehet.

3. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a kiutasítás szabályozása már különbséget tesz, és különös feltételeket határoz meg a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező és harmadik ország állampolgára között, illetve a hosszabb ideje jogszerűen itt tartózkodó állampolgárok esetében. Jogállami megoldásként és tagállami kötelezettségünknek eleget téve a Javaslat előírja mind az ítélkező, mind a különleges eljárást lefolytató bíróság számára, hogy ezeket a különös feltételeket vizsgálja. E vizsgálat eredményeként a bíróság mellőzheti a kiutasítás kiszabását, illetve a különleges eljárásban a kiutasítás mellékbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezésére lesz lehetőség.

4. Arra az esetre, ha a bíróság jogerős ítéletében a kiutasítás tartama az 1999. február 28. napjáig hatályban volt Büntető Törvénykönyv alkalmazásával nem került meghatározásra és a kiutasítás végrehajtása érdekében még nem intézkedtek, pl. a kiszabott szabadságvesztés letöltése okán, a Javaslat a Be.-ben meghatározott különleges eljárás lefolytatására ad lehetőséget. A bíróság a kiutasítás tartamára vonatkozó döntését ítélettel hozza meg, az indítvány elutasításáról nem ügydöntő végzésben határoz. A Javaslat lehetőséget biztosít a bíróság döntésének ügyiratok alapján történő meghozatalára. Ha a bíróság pl. a személyi körülményekre vonatkozóan szükségesnek tartja a terhelt meghallgatását, akkor nyilvános ülést tart. Rendszertanilag ez az új különleges eljárás a Be. 837. § (2) bekezdés c) pontjaként illeszthető be, tekintve, hogy büntetésre vonatkozik.

5. Garanciális érvek szólnak amellett, hogy a különleges eljárás lefolytatásának akadályát képezze az a körülmény, ha a kiutasítást kiszabó ügydöntő határozat jogerőre emelkedése óta tíz év eltelt, mivel ez lehetne a kiutasítás leghosszabb tartama. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a kiutasítás mellékbüntetés mind addig nem volt végrehajtható, amíg az elítélt a szabadságvesztés főbüntetést vagy más szabadságvesztést ki nem töltött, ezért annak tartamát a határidő számításakor figyelmen kívül kell hagyni. A Javaslat a különleges eljárás lefolytatását akkor is kizárja, ha a határozatlan tartamú kiutasítás végrehajtása az idegenrendészeti jogszabályok szerint megtörtént (pl. kitoloncolással). Ez utóbbi esetben a kiutasított az akkori idegenrendészeti szabályok által meghatározott ideig nem léphetett az ország területére. A nemleges feltétel megállapítása esetén az indítvány elutasításának lesz helye, illetve ha az eljárás hivatalból indult, a bíróság mellőzi a döntést.

6. Azokra az esetekre, amikor a különleges eljárás lefolytatását a törvény kizárja, a Javaslat a Bv. tv. módosításával rendelkezik a határozatlan tartamú kiutasítás végrehajthatósága megszűnésére vonatkozó feltételekről, illetve az ennek megállapítására irányuló büntetés-végrehajtási bírói eljárás beiktatásáról. A határozatlan tartamú kiutasítás mellékbüntetés végrehajthatósága megszűnését a Javaslat, igazodva a meghatározható felső tartamához, a végrehajtástól, illetve az ítélet jogerőre emelkedésétől számított tíz évben határozza meg. Az eljárás lefolytatásának az elítélt, illetve a védő kérelmére is helye van, amely feltehetően ezekben az ügyekben a jellemző mód lesz. A büntetés-végrehajtási bíró iratok alapján hozhatja meg a döntést. Különös illetékességi szabály beiktatása is szükségessé vált az elítéltek speciális helyzetére figyelemmel.

7. Utalni szükséges arra, hogy a különleges eljárás lefolytatása eredményeként a bíróságnak az erre rendszeresített értesítőlapot a Bv. tv. 33. § (2) bekezdésnek kiegészítése értelmében ki kell állítania, illetve ha a kiutasítás mellőzéséről dönt, határozatát meg kell küldeni az idegenrendészeti hatóságnak, illetve erről értesíteni kell a bűnügyi nyilvántartó szervet. Ez utóbbi rendezése alacsonyabb szintű jogi szabályozással elvégezhető.

A Bv. tv. a kiutasítás végrehajtására vonatkozó 301. § új (7) bekezdésében kerül bevezetésre a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény rövid megjelölése, ebből következően szükséges a 436. § (1) bekezdésében a hivatkozás szövegcserés pontosítása.

114. §, 117. §

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Vmt.) lehetővé tette az ügyirat egyszerűsített kézbesítését. Célszerű ennek egyes rendelkezéseit a büntetés-végrehajtási ügyszakban is lehetővé tenni. Garanciális elemként kerül rögzítése, hogy az elítélt részére a szabadságvesztés letöltésére szóló felhívást az elektronikus levelezési cím mellett postai úton is meg kell küldeni.

A Vmt. 236. § (6) bekezdése szerint a büntetés-végrehajtási bírói eljárásokban, ha ez a járványügyi intézkedésre vagy az egészségügyi válsághelyzettel összefüggő más okra figyelemmel, illetve a törvényszék elnökének ezzel kapcsolatos rendelkezése alapján indokolt, a meghallgatás és a tárgyalás megtartásakor az eljárás résztvevői jelenlétének biztosítása elektronikus hírközlő hálózat vagy más elektronikus kép- és hang továbbítására alkalmas eszköz útján is megengedett azzal, hogy ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott fogva van, a jelenlétét elsősorban telekommunikációs eszköz használata útján kell biztosítani. A gyakorlatban a fogva lévő elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott esetében a jelenlétének telekommunikációs eszköz útján történő biztosítása jól működött, ezért célszerű ezt a formát főszabályként meghatározni. A Javaslat által adott megoldással elkerülhető az elítélt, illetve egyéb jogcímen fogvatartott költséges és biztonsági kockázatot is magában rejtő előállítása.

A büntetés-végrehajtási bírói ügyek egy részében garanciális indokokra tekintettel az elítélt meghallgatása (értsd: személyes meghallgatása) nem mellőzhető (felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése, feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése vagy megszüntetése, közérdekű munka átváltoztatása szabadságvesztésre, javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás). Ezekben az esetekben, amennyiben az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, első lépésben körözés kiadására kerül sor, és ha ennek eredményeként vagy más forrás, így pl. a pártfogó felügyelő jelentése alapján bebizonyosodik, hogy az elítélt külföldön van, bűnügyi jogsegély keretében az idézés vagy a határozat kézbesítésére, illetve az elítélt távmeghallgatás útján történő meghallgatására kerülhet sor. A Bv. tv. hatályos szabályai nem tartalmaznak rendelkezést a külföldön tartózkodó elítélt jelenlétének telekommunikációs eszköz útján történő biztosítására, illetve hogy jogsegély ügyben a távmeghallgatására kerülhessen sor. A Javaslat pótolja ezt a hiányt a büntetés-végrehajtási bírói eljárás általános szabályainak a módosításával.

A Vmt. 236. § (6) bekezdéséből levezethetően a Javaslat – a büntetés-végrehajtási bíró engedélyéhez kötötten – lehetővé teszi a meghallgatás és a tárgyalás megtartásakor az eljárás résztvevője telekommunikációs jelenlétének biztosítását elektronikus kép- és hang egyidejű továbbításra alkalmas saját eszköz útján. Tekintettel arra, hogy ez a könnyítés a Be. szabályai közt is megjelenik, mint a jelenlét egyszerűsített telekommunikációs eszköz útján történő biztosítása, célszerűségi szempontok indokolják a szabályozások összhangjának megteremtését, amit a javaslat a Be. vonatkozó rendelkezései alkalmazásának az előírásával old meg.

A joggyakorlat részéről érkezett jelzés szerint problémát jelent, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szemben kibocsátott elfogatóparancsot követően is sor kerül az ügyek áttételére, ha az elfogás alkalmával másik törvényszékhez tartozó címet ad meg az elítélt. Célszerűségi és pertakarékossági szempontok indokolják, hogy azon büntetés-végrehajtási bírói eljárásokban, amelyekben a szabadlábon lévő elítélt meghallgatása nem mellőzhető, az ismeretlen helyen tartózkodó elítéltnek az elfogatóparancs alapján az illetékes büntetés-végrehajtási bíró elé állítása során az elítélt által bejelentett lakcím vagy tényleges tartózkodási hely módosulása már ne eredményezhesse a büntetés-végrehajtási bíró illetékességének megváltozását. Azonos érvek alapján ezt a szabadlábon lévő és szabályszerű idézésre megjelent elítélt esetére is indokolt kiterjeszteni. Szükséges továbbá rendezni, hogy azokban az ügyekben, amikor az elítélt tényleges tartózkodási helye külföldön van, mi határozza meg a büntetés-végrehajtási bíró illetékességét, ha az egyébként nem lenne megállapítható.

115. §

A jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának bizonyossága és kiszámítható időn belüli megkezdése alapvető társadalmi érdek, ami a büntetési célok érvényesülése (generális és speciális prevenció) szempontjából meghatározó jelentőséggel bír. Jogalkalmazói jelzés érkezett arról, hogy jogbizonytalanság tapasztalható a tekintetben, hogy a Bv. tv. 39. § (1) bekezdése szerinti halasztási kérelem mely időpontig engedélyezhető. A büntetési célok érvényesülése és a joggyakorlat egységesítése érdekében szükséges annak törvényi rendezése, hogy a halasztás iránti kérelem mely időpontig nyújtható be, illetve engedélyezhető. Figyelemmel arra, hogy a végrehajtás megkezdésére szóló felhívás főszabályként a végrehajthatóság megállapításától számított három hónapon belüli időpontra kell, hogy történjen célszerű ehhez igazítani a halasztás iránti kérelem benyújtásának határidejét, ami az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számítandó. A bíróság mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy a felhozott személyes indokok alapján a három hónapos kereten belül – amelynek kezdő időpontja a kérelem elbírálásához köthető – milyen tartamú halasztást engedélyez. Ha a bíróság a kérelmet megalapozottnak találja és a végrehajtás megkezdésére kitűzött határnapra figyelemmel ez indokolt, a végrehajtás függőben tartása érdekében intézkedhet. Ebből következően nincs akadálya annak, hogy a bíróság a jogerőre emelkedést követően benyújtott kérelem alapján akár három hónapra engedélyezzen halasztást, amennyiben intézkedik a végrehajtás függőben tartása érdekében. A módosítás célja az egységes jogalkalmazás biztosítása.

116. §

Az egységes bírói gyakorlat érdekében szükséges a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetén a kötelező kegyelmi eljárás esetén a negyven év számításánál a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított idő figyelembevételéről rendelkezni.

118–119. §, 136. §

A joggyakorlat részéről érkezett módosítási javaslat mutatott rá arra, hogy komoly kockázatot jelenthet, hogyha a reintegrációs őrizetet a büntetés-végrehajtási bíró döntése alapján az elítélt megkezdheti, míg ha az ügyészség fellebbezése alapján a másodfokú bíróság mellőzi a reintegrációs őrizet elrendelését, az elítéltet vissza kell hívni a szabadságvesztés végrehajtásának további letöltésére. Az elítélt ezen időszak alatt olyan lelkiállapotba kerülhet, amely bűnismétlési kockázattal járhat, illetve arra vezetheti, hogy kivonja magát a további végrehajtás alól. A Javaslat ezért a feltételes szabadságra bocsátáshoz hasonlóan, az ügyészség fellebbezésének halasztó hatályt tulajdonít.

Ugyancsak a gyakorlati alkalmazás körében merült fel problémaként, hogy a reintegrációs őrizet utolsó napján az elítélt szabadítására akkor is sor kerül, ha az elítélttel szemben elzárás, átváltoztatott szabadságvesztés vagy szabálysértési elzárást vár végrehajtásra, ami felveti annak a lehetőségét, hogy az elítélt a következő napon a végrehajtás foganatosítása érdekében nem jelenik meg és a végrehajtásért felelős szervnek kell intézkednie. A Javaslat erre az esetre előírja, hogy a reintegrációs őrizet utolsó napjára – amikor a szabadságvesztés tekintetében a büntetés-végrehajtási jogviszony még egyébként fennáll – az elítéltnek be kell vonulnia a bv. intézetbe, majd a következő naptól foganatba kell venni a még végrehajtásra váró büntetést. A felhívást az elítélt részére az általános szabályok szerint kell kiadni.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a reintegrációs őrizet hatálya alatt állók életében előfordulhatnak olyan események, amikor számukra is nyilvánvalóvá válik, hogy a reintegrációs őrizet folytatása nem célszerű, az nem éri el a célját. Ilyen eset lehet például, amikor a befogadó és a reintegrációs őrizet hatálya alatt álló személy között a kapcsolat megromlik, és így az együttélés a továbbiakban már nem lehetséges. Az ilyen és ehhez hasonló életesemények esetére szükséges a kérelemre történő megszüntetéssel kapcsolatos szabályok törvénybe iktatása. Ez felveti a büntetés-végrehajtási bírói eljárásban a 61/C. § (1a) bekezdésében a hivatkozás pontosítását.

121. §, 143. §

A pártfogó felügyelet végrehajtása során a pártfogolt magatartása kedvezőtlen irányban is megváltozhat, vagy olyan élethelyzetbe kerül, amely miatt a bűnismétlési kockázata magasabbá válik, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő részéről indokolttá válhat külön magatartási szabály előírása a büntetés-végrehajtási bíró útján. A hatályos jogszabályok viszont jelenleg kizárólag abban az esetben teszik lehetővé a külön magatartási szabályok megváltoztatását, ha a büntetés-végrehajtási bíró az ügydöntő határozatában azok elrendeléséről már rendelkezett. Garanciális elemként kerül beiktatásra, hogy új külön magtartási szabály előírását megelőzően az elítélt meghallgatása a büntetés-végrehajtási bírói eljárásban nem mellőzhető.

Azáltal, hogy a pártfogó felügyelő vagy a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő hatásköre bővül az új magatartási szabályok előírására vonatkozó javaslattételi jog rögzítésével, mind a támogató, mind a kontrollfunkció hatékonyabban érvényesíthető, amely jelentősen hozzájárulhat a pártfogó felügyelet alatt álló személy bűnismétlési és visszaesési kockázatának csökkentéséhez.

122. §

Külföldi elítélt esetében Magyarország területéről történő kiutasítása komoly kockázati tényező a reintegrációs őrizet elrendelhetősége szempontjából, mivel alappal tartani lehet attól, hogy a kiutasítás elkerülése érdekében elszökne, elrejtőzne. Erre tekintettel zárta ki a reintegrációs őrizetre bocsáthatók köréből a kiutasított elítélteket a Bv. tv.-nek a büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról 2020. évi XLIII. törvénnyel történő módosítása. Ez az érvelés vonatkoztatható az idegenrendészeti hatóság által elrendelt kiutasítás esetére is, ezért a Javaslat ezzel kiegészíti a reintegrációs őrizetből kizártak körét. Ezt szövegcserés módosítással végzi el a Javaslat. Ezzel összefüggésben szükséges a külföldi állampolgárságú elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott tekintetében az adatkezelési kört kiterjeszteni az idegenrendészeti nyilvántartásban az idegenrendészeti kiutasításra vonatkozó adatra.

123. §

A módosítással érintett esetkörökben jelenleg törvényileg nem szabályozott, hogy kinek a feladata az elítélt felhívása a hátralévő rész letöltésére, amire az általános feladatkörben eljáró Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (a továbbiakban: BVOP) kijelölése célszerű.

124–125. §

Az első ízben végrehajtandó szabadságvesztés letöltésére bv. intézetbe kerülő ún. első bűntényes elítéltek esetében jelentkező frusztráció, szorongás, az ismeretlen és félelmetes közeggel való találkozás élménye halmozottan jelentkezik. A negatív hatások elkerülése, a pozitív személyiségjegyek fejlesztése, erősítése érdekében a kapcsolattartás alakulását különösen figyelemmel kell kísérni és a megszakadt kapcsolatok helyreállítását segíteni kell. Annak minősége és jellege erős hangulati és befolyásoló tényező, amennyiben megfelelő irányba mozdítja az elítélt reintegrációját, úgy annak fenntartására és további fejlesztésére kell ösztönözni. Elvárható viszont az elítélt részéről, hogy a visszaesés esélyeit csökkentő, a társadalmi visszailleszkedést elősegítő reintegrációs programokon aktívan részt vegyen és együttműködő legyen. Ennek elmulasztása a részlegre helyezés megszűnésére vezethet.

Az időskorú személyek részére áldozattá válásuk megelőzése érdekében és sajátos kezelési szükségletük alapján célszerű speciális részleg létrehozása. Az időskorú elítéltek esetében az életkorból adódóan, a rájuk jellemző sajátosságok okán jellemzően problémát jelent a kényszerközösségbe való beilleszkedés, illetve a börtönhierarchián belüli alacsony státuszuk megélése. Kiemelten fontos a velük való protektív hatású bánásmód, amely a foglalkozásokon, csoportmunkában való részvételen keresztül valósítható meg. A helyzetük reális megítéléséhez és a továbblépéshez fontos az életperiódusuk változásainak feltérképezése, megértése, a pszichológiai egyensúly fenntartása, illetve visszaállítása, a beszűkült szociális kapcsolatok, az aktív életmód elsorvadásának, mint veszteség elviselésének segítése, az időskorra jellemző kognitív változások elfogadtatása, illetve kognitív képességeik lehetőségekhez mért megtartása. Mindez felveti a büntetés-végrehajtási intézetekben alkalmazott specifikus szakterületi ügymenetek, eljárások, reintegrációs és mentálhigiénés technikák, egészségvédelmi programok szükségletekhez igazodó alkalmazását.

Az új részlegekre történő helyezésről való döntés is a BFB feladatkörébe kerül, egyszerűsítési szempont indokolja az egyes speciális részlegek megnevezése helyett azt általános utalással megjelölni.

A módosítás felveti továbbá az együttes elhelyezésre vonatkozó Bv. tv. 99. § (4) bekezdésének szövegcserés módosítását.

126. §

A félbeszakítási kérelmek többsége nem haladja meg a kilencvennapos időtartamot, így az engedélyezés elbírálására jogosult büntetés-végrehajtási szerv vezetője felelős döntést tud hozni a rendelkezésére bocsátott szakterületi vélemények alapján. A módosítás eredményeként rövidül az ügyintézési idő, valamint a döntési fórum megváltozása folytán a kilencven napnál hosszabb időtartamú félbeszakítás elutasítása esetén is lehetővé válik panasz előterjesztése a döntéssel szemben. A Javaslat a korábbi miniszteri diszkrecionális jogkör helyett, a jogállami követelményeknek megfelelve meghatározza a félbeszakítás leghosszabb időtartamát. Ezt meghaladóan az elítélt kegyelemi kérelemmel fordulhat a köztársasági elnökhöz.

127–128. §

Az elektronikus megfigyelési eszközök alkalmazásának bővítését a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja intézkedésének, illetve az általa ellátott szolgálati feladattal kapcsolatos személy, tárgy és körülmények megfigyelése teszi indokolttá, az adatkezelés céljának megfogalmazásával, amely garanciát biztosít a büntetés-végrehajtási intézet, valamint a megfigyeléssel érintett elítélt számára.

A testkamera használatára a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja lenne felhatalmazva azzal, hogy ha a testkamerával felszerelték, akkor (2) bekezdésben felsorolt esetekben kötelező annak alkalmazása. Garanciális szabály továbbá, hogy a testkamerát folyamatosan kell működtetni. A testkamera által rögzített kép- és hangfelvétel mind a személyi állomány, mind a fogvatartottak részére garanciális jogintézmény lehet, mivel a 150. § (5)–(10) bekezdésben meghatározott keretek között a jogsértő, illetve annak vélt cselekmény kivizsgálásakor bizonyítékként szolgálhat.

Rendszertanilag a testkamera, mint elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazására vonatkozó rendelkezést a 150/A. §-ként indokolt beiktatni, ebből következően a hatályos 150/A. § szerinti egyéb megfigyelési eszközre vonatkozó rendelkezés számozása 150/B. §-ra változik.

129. §

A jelenlegi szabályozás szerint, ha a tárgyalás közigazgatási határon kívül esik [Bv. tv. 155. § (5) bekezdés], vagy egész nap tart, a fogvatartott részére hideg (élelem) csomag biztosítása szükséges. Ugyanakkor az eljárás során a fogvatartott jelenlétének telekommunikációs eszköz útján történő biztosításakor akár a szünetben, akár annak befejezését követően lehetőség van a meleg étkezést a fogvatartottnak biztosítani, ebben az esetben hidegcsomag biztosítása nem szükséges, ezért célszerű ezt az intézetparancsnok hatáskörébe telepíteni.

130. §

A kapcsolattartási formák módosulásával (lásd csomagküldés és fogadás szabályai), illetve bővülésével, mint pl. a telekommunikációs eszköz útján történő kapcsolattartás – új jutalmazási formák bevezetésére nyílt lehetőség. Az új jutalmazási formák révén sokkal szélesebb mérlegelési kör áll rendelkezésre a büntetés-végrehajtási szervezet személyi állománya részére, ezáltal egyéniesítve és sikeresebben lehetne motiválni, ösztönözni a fogvatartottakat.

131–132. §

Jelenleg törvényi szinten nincs szabályozva a jogerősen kiszabott fegyelmi fenyítések eltörlésének menete, így egyszerre akár több fenyítés is eltörölhető jutalomból. Célszerű lenne olyan szabályozás, amely azt határozná meg, hogy egyes súlyosabb fegyelmi cselekmények esetén a fenyítés végrehajthatóvá válásától számítva mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azok jutalomból eltörölhetővé váljanak. Az eltörlés sorrendjének szempontjából nem kerültek súlyozásra a fegyelmi cselekmények. A Javaslat rögzíti, hogy a legsúlyosabb személy elleni erőszakos vagy súlyos sérülést okozó, bűncselekményt is megvalósító fegyelmi cselekmények miatt kiszabott fenyítések jutalomból nem törölhetők. Az új szabályozásnak várhatóan nagyobb lesz a visszatartó ereje a fegyelemsértések elkövetésétől.

Jelenleg a Bv. tv. rendelkezései között az sincs rögzítve, hogy a fegyelmi fenyítés meddig tartható nyilván a fogvatartotti nyilvántartásban, meddig lehet felhasználni és mire, pl. előterjesztésben vagy biztonsági besorolás megállapításakor. Ezzel összefüggésben szükséges szabályozni az adott szabadságvesztéshez tartozó fenyítések végrehajtást követő felhasználhatóságát. A Javaslat rögzíti, hogy életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a törlésre huszonöt év elteltével kerüljön sor.

Kodifikációs szempontok indokolják a 166. § újbóli megállapítását.

133. §

A 2020. év kezdetén kialakult pandémia okozta válsághelyzetben a látogatófogadások határozatlan időre felfüggesztésre kerültek. Ezzel egy időben a fogvatartottak kapcsolattartásának megóvását szem előtt tartva, valamennyi bv. intézetben megteremtésre kerültek a Bv. tv. 173. § (2) bekezdése szerinti elektronikus, kép és hangtovábbítására alkalmas kapcsolattartás – Skype alkalmazáson keresztül – biztosításának technikai feltételei. A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény 28/A. §.-a kiegészítésre is került a hivatalos kapcsolattartóra, illetve a kapcsolattartóra vonatkozó nyilvántartott adatok köre a telekommunikációs alkalmazásban regisztrált azonosító nevével, továbbá a telekommunikációs eszköz útján biztosított elektronikus kapcsolattartás során a kapcsolattartó személy és a hivatalos minőségben kapcsolattartó személy azonosítására vonatkozó szabályokkal. A hatályos Bv. tv. kapcsolattartási formák felsorolását tartalmazó 173. § (1) bekezdése ezt az új kapcsolattartási formát nem említi, ezt pótolja a Javaslat.

134. §

A tiltott tárgyak, anyagok be- és kijuttatásának megakadályozása érdekében szükséges a zárt borítékok biztonsági szempontú ellenőrzése, amely szemrevételezéssel, illetve technikai eszköz alkalmazásával történhet. Abban az esetben, ha az ellenőrzés eredményeként alaposan feltételezhető, hogy a zárt borítékban a papíralapú levélen kívül más tárgy is elhelyezésre került, akkor a levél felbontása szükségessé válhat. Ennek elvégzésére ad felhatalmazás a módosítás azzal, hogy ez esetben sem kerülhet sor a levél tartalmának ellenőrzésére, ugyanis a nemzetközi szervezetekkel és a védővel folytatott levelezés nem eshet megszorítás alá.

135. §

A fogvatartottak részére biztosítható juttatások között a munkadíj és az ösztöndíj kerül nevesítésre, ugyanakkor – elsősorban – közösségi forrásokból finanszírozott reintegrációs célú projektek eltérő támogatási összeget biztosítanak és más típusú elszámolási módokat igényelnek. A módosítás a forrásokhoz való hatékonyabb hozzáférést és szabályszerű működés hátterét segítené elő, hozzájárulva a büntetés-végrehajtási szervezet szakmai munkájának eredményességéhez.

137. §

A Javaslat hiánypótló rendelkezésként iktatja be a munkaterápiás foglalkoztatás esetén az állásidőre járó térítési díj összegét, amelyet a munkáltatásban részt vevő elítéltekhez hasonlóan ötven százalékban határoz meg.

138. §

A büntetés-végrehajtási csoportra és a büntetés-végrehajtási bírákra háruló adminisztratív terhek csökkentése, valamint a telítettség optimalizálása érdekében célszerű a BVOP döntésére bízni, hogy az elzárás végrehajtásának megkezdésére – a szabadságvesztés foganatba vételénél megállapított három hónapos időkerten belül – mely időpontra hívja fel az elítéltet és mely bv. intézetet jelöli ki az elítélt lakóhelyének figyelembevételével a végrehajtásra.

139–141. §

A büntetési célok érvényesülése abban az esetben is vizsgálandó, ha az egyébként elzárásra, közérdekű munkára vagy pénzbüntetésre ítélt hosszabb időt töltött kényszergyógykezelésben vagy előzetes kényszergyógykezelésben. A Javaslat erre az esetre is e büntetések végrehajthatósága megszűnését állapítja meg. Az összhang érdekében továbbá a közérdekű munka és a pénzbüntetés tekintetében is figyelembe veszi a javítóintézeti nevelésben töltött időt.

144. §

Az értesítőlap mellett indokolt a befogadás alapjául szolgáló iratok között az ügyészi rendelvényt és a bíróság határozatát is feltüntetni.

145. §

Azon letartóztatottak esetében, akiknek az IMEI-ben történő elhelyezése nem indokolt, illetve arról a bíróság nemlegesen döntött, de korlátozott beszámítási képességük, vagy az IMEI-ben elvégzett vizsgálatuk alapján személyiségzavaruk jellege vagy annak súlyossága miatt mentális állapotuk stabilizálódásához terápia folytatása szükséges, a bíróság döntése alapján gyógyító terápiás részlegre helyezhetők.

146. §

Szövegcserés technikai pontosításokat tartalmaz.

147. §

A gondnokság alá helyezett elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott esetén – miként az a fiatalkorúak tekintetében már megvalósul – speciális szabályok rögzítése indokolt, segítve ezáltal az érintettek joggyakorlását a törvényes képviselő fellépésének biztosításával. Ennek megfelelően módosításra kerül a Bv. tv. 11. § (9) bekezdése.

148–152. §

Az igazságügyi szakértő névjegyzékből történő törlés okainak egyes enyhébb súlyú eseteiben indokolt egy differenciált, többlépcsős szankciórendszer kialakítása annak érdekében, hogy a csekélyebb szabályszegések esetén ne a legsúlyosabb szankciót, azaz névjegyzékből történő törlést alkalmazza a névjegyzéket vezető hatóság. A módosítással a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvénnyel összhangban nevesítésre kerül, hogy a meghatározott kötelezettségek elmulasztása esetén a névjegyzéket vezető hatóság első alkalommal figyelmeztetésben részesíti a szakértőt, egyben felhívja a mulasztás pótlására, majd nem teljesítés esetén – egy köztes, meghatározott időtartamú szankció alkalmazásával – a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara az igazságügyi szakértő kamarai tagságát 6 hónapra felfüggeszti, és csak végső soron, a kötelezettség további nem teljesítése esetén kerül sor a szakértő névjegyzékből való törlésére. A szabályozási cél az, hogy az érintett kötelezettségszegések (mulasztások) esetén ezek a szankciók a megjelölt fokozatossággal kerüljenek alkalmazásra. Az egyértelmű jogalkalmazás érdekében a módosítás kiemeli, hogy a felfüggesztés során történő teljesítés nincs kihatással a felfüggesztés időtartamára, azt nem szünteti meg, ugyanis az egy meghatározott időtartamra szóló önálló szankció. A módosítás továbbá eljárást gyorsító elemeket is tartalmaz, hogy minél előbb döntés szülessen a szakértő státuszváltozását illetően, a jogbizonytalanság elkerülése érdekében.

153. §

A kúriai ügyérkezés emelkedésére tekintettel a módosítás az ítélőtáblai szint bevonásáról rendelkezik a közigazgatási ítélkezésbe. A Kúriához érkező fellebbezési ügyek összetétele nem különbözik az ügyek jellegét tekintve más jogágak fellebbezési ügyeitől, mivel elsősorban eljárási típusú végzés formában meghozott döntések jogszerűségéről kell a Kúriának állást foglalnia. A Kúria egészét tekintve e feladat idegen a legfőbb ítélkező fórum szakmai feladataitól és a társadalmat szélesebb körben érintő jogegységi kérdések tisztázásától szakmai erőforrásokat von el. Szükséges emiatt a Kúria vonatkozásában mindhárom nagy ítélkezési területen, tehát a civilisztikai, büntető és közigazgatási szakterületen is egységes eljárási feladatkört teremteni. A közigazgatási jogvitákban az ítélet elleni fellebbezési jogkör terjedelme változatlan marad, mivel az eddigi tapasztalatok szerint az ügyek gyors és hatékony elbírálását a jelentős számban első fokon jogerőre emelkedő közigazgatási bírói döntések szolgálják. A fellebbezési jogkör nagyrészt eljárási típusú végzéseket jelent, illetve néhány sajátos ügycsoportban ítélet elleni fellebbezést, mely ügyek esetében a tényállás másodfokú korrekciójának is jelentősége lehet. A másodfokú eljárásra a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben meghatározott közigazgatási kollégiummal működő ítélőtábla kerül kijelölésre. A módosításnak ezen felül arról is rendelkeznie kell, hogy a Kúriának az ítélőtábla elsőfokú döntéseivel szembeni jogorvoslatok esetében keletkezik másodfokú hatásköre például a fellebbezés visszautasítása esetén. A fellebbezési hatáskör módosulására tekintettel a Kúria jelentősebb szakmai figyelmet fordíthat az Alaptörvényben deklarált legfőbb feladatára a megnövekedett számú jogegységi, illetőleg jogegységi panasz ügyek ellátásra.

Az ítélőtáblai szint közigazgatási ítélkezésbe való bevonásával összefüggésben a szervezeti és jogállási kereteket megteremtő módosításnak 2022. január 1-ével szükséges hatályba lépniük, az eljárási szabályoknak azonban csak a közigazgatási ítélkezés megkezdésével egy időben 2022. március 1-jén.

154. §

A bíróság összetételére vonatkozó szabályt az ítélőtábla másodfokú hatáskörére tekintettel általában a másodfokú bíróságra szükséges kimondani. A módosítás alapján másodfokon az ítélőtábla háromtagú tanácsban jár el. A Kp. 8. § (5) bekezdésétől eltérően a másodfokon eljáró Kúriára a (6) bekezdés szabályai vonatkoznak.

A Kúria hatáskörei esetében a módosítás az öttagú tanácsok eljárását teszi főszabállyá, fenntartva, hogy ha az ügy jellege ezt indokolja, akkor legfeljebb két olyan hivatásos bíró is eljárhat a tanácsban, aki közigazgatási ügyben eljáró bírónak nincs kijelölve. A tanács elnöke kivételes esetben dönthet arról, hogy három hivatásos bíróból álló tanács járjon el.

155. § és 156. §

A törvényszéket érintő kizárási kérdések elbírálása a Kúriától az ítélőtáblához helyezhető át. Kp. 12. §-át érintő módosítások alapján a közigazgatási szervek között felmerült hatásköri összeütközés esetén az eljáró közigazgatási szerv kijelölése iránti eljárás a Kúria hatásköréből az ítélőtábla hatáskörébe kerül, ezen felül törvény is állapíthat meg az ítélőtábla hatáskörébe tartozó ügyet.

157. §

Az ítélőtábla hatáskörébe tartozó ügyek esetében a módosítás arról is rendelkezik, hogy azok a Fővárosi Ítélőtábla kizárólagos illetékességébe tartoznak.

158. § és 159. §

Illetékességi összeütközés esetén, illetve ha az illetékes bíróság nem állapítható meg, vagy kizárás miatt nem járhat el, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot az ítélőtábla jelöli ki.

A kötelező jogi képviselet esetében a módosítás a polgári perrendtartás szabályát veszi át arra az esetre, ha az eljárásban a jogi képviselet kötelező, az ügyvédjelölt és a jogi előadó a fél nevében kizárólag az iratok megtekintése, azokról másolat kérése vagy készítése érdekében járhat el.

160. §

A módosítás az eljárás szabálytalansága ellen vagy az eljárás elhúzódása miatt benyújtott kifogás elbírálására vonatkozó szabályokban is átvezeti az ítélőtáblai szint bevonásával kapcsolatban szükséges kiegészítéseket.

161–165. §

Az ítélőtábla közigazgatási bíráskodásba való bevonását követően a keresetlevelet visszautasító és az eljárást megszüntető jogerős végzés ellen a Kúriához felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő.

A felülvizsgálat kizárt akkor is, ha a fél a fellebbezési jogával nem élt és a másik fél fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A fórumrendszer változása az ítélőtábla vonatkozásában felkészülési időt igényel, az ítélőtáblán 2022. március 1-jétől zajlik közigazgatási bíráskodás. A 2022. március 1-jével ítélőtábla hatáskörébe átkerülő olyan ügyeket, amelyek már 2022. február 28-án folyamatban vannak, a Kúria az akkor hatályos szabályok szerint fejezi be, azokat nem kell az ítélőtáblának átadni. Az új szabályokat a 2022. március 1-jén vagy azt követően előterjesztett kérelmekre kell alkalmazni.

A Kp. 12. § (1) bekezdésének kiegészítése azért szükséges, mert a törvényszékek általános hatásköre azokra az ügyekre terjed ki, amelyek sem az ítélőtábla sem a Kúria hatáskörébe nem tartoznak.

A Kp. 107. § (7) és (8) bekezdésében meghatározott szabályok arra az esetre vonatkoztak, ha a Kúria járt el fellebbezés alapján és így már a fellebbezési eljárásban felmerülhetett jogegységi eljárás kezdeményezése. Az ítélőtábla másodfokú közigazgatási bíróságként való eljárása esetében-e rendelkezések fenntartása nem indokolt, mivel az ítélőtábla eljáró tanácsa jogegységi eljárást nem kezdeményezhet, a döntések pedig a Kúria elé kerülhetnek felülvizsgálati kérelem alapján. A jogegységi eljárás feltételeit és kezdeményezésének szabályait a Bszi. tartalmazza.

A Kp. 118. § (2) bekezdéséből a 8. § (6) bekezdésének módosításával összefüggésben szükséges hatályon kívül helyezni a háromtagú tanácsra való utalást, mivel a Kúria főszabály szerint öttagú tanácsban jár el.

A Kp. egészében további technikai módosítások is szükségesek az ítélőtábla közigazgatási bíráskodásba való bevonására tekintettel a törvény belső koherenciájának fenntartása érdekében.

166. §

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 24. § (3) bekezdésének kiegészítése az ügyvédi tevékenységgel nem összeférhetetlen tevékenységként a művészeti tevékenységek esetében is lehetővé teszi annak munkaviszonyban vagy egyéb meghatározott szolgálati jogviszonyokban való ellátását. Nem indokolt, hogy e kivételi szabály hatálya az oktatói és tudományos tevékenységek mellett a művészeti tevékenységekre ne terjedjen ki. A módosítás ezen felül a normavilágosság és a jogbiztonság érvényesülése érdekében egyértelművé teszi azt is, hogy az oktatói, tudományos és művészeti tevékenység, mint az ügyvédi tevékenységgel nem összeférhetetlen tevékenység magában foglalja az oktatási, művészeti vagy tudományos tevékenységet alaptevékenységként folytató szervezetekben a különböző tisztségek és vezetői megbízatások ellátását is. E feladatokat az ügyvédi tevékenységet gyakorló az Üttv. 24. § (3) bekezdésében megjelölt foglalkoztatási jogviszonyok, így például munkaviszony és egyes meghatározott szolgálati viszonyok keretében is végezheti.

167. §

1. A Be. 4. § (5) bekezdésének módosítása összefügg az Ütv. 30. §-ának, a Szabs. tv. 99/A. §-ának és 127. § (3) bekezdésnek, valamint a Btk. 92/A. §-ának a módosításával, az indokát részletesen ld. ott.

2. A joggyakorlatban problémát okoz annak a kérdésnek a megítélése, hogy a természetes vagy a törvényi egységbe tartozó bűncselekmények esetén az egységben szereplő egyes részcselekmények külföldön történő elbírálása a bűncselekmény egység Magyarországon elbírálandó része tekintetében mennyiben képezhet jogerőhatást, és ennek következtében a magyarországi büntetőeljárás akadályát. A Javaslat az egységes és kiszámítható joggyakorlat kialakítása érdekében kifejezett törvényi szabályozással rendezi, hogy a magyar eljárásban a természetes vagy törvényi egységbe tartozó részcselekmények közül csak azok esnek a ne bis in idem elve alá, amelyeket külföldön elbíráltak. Az egységbe tartozó összes többi részcselekmény tekintetében lefolytatható a hazai büntetőeljárás. E rendelkezés alapján a magyar és a külföldi ítéletek jogerejéhez fűződő hatás, azok tárgyi hatályát illetően egymástól elválik. Egyrészt a Javaslat által most módosított Btk. 6. § új rendelkezéséhez képest, a külföldi ítélet – ténye, illetve tartalma – nem lesz törvényi egységet képező eljárási pont. A külföldi ítélet hatása Magyarországon kizárólag az abban foglalt részcselekményekre terjed ki. Így egy külföldi ítélet esetén az abban foglalt cselekménnyel, cselekményekkel – a magyar szabályozás alapján törvényi vagy természetes – egységbe tartozó további cselekmények attól függetlenül magyar büntetőeljárás tárgyát képezhetik, hogy azok elkövetésére a külföldi ítélet meghozatala előtt vagy után került sor. Másrészt a Javaslat szerinti rendelkezés következtében a külföldi ítéletre nem alkalmazható a 6/2009. Büntető jogegységi határozatban kifejtett azon elvi jelentőségű tétele sem, hogy a jogerősen elbírált cselekménnyel természetes vagy törvényi egységbe tartozó részcselekményre az alapítélet res iudicata hatása kiterjed, ezért ezen további részcselekmények vonatkozásában kizárólag rendkívüli jogorvoslati eljárásban lehet a büntetőjogi igényt érvényesíteni. A külföldi ítélet jogerejének ilyen hatása Magyarországon nincs és nem is lehet. A magyar ítélet res iudicata tartalmához, és a jogegységi határozatban kifejtettekhez elválaszthatatlanul hozzájárulnak a magyar eljárásjogi rendszer elemei, különösen a rendkívüli jogorvoslati rendszer szabályozása is. Tekintettel azonban arra, hogy más államok eljárásjogi, jogorvoslati szabályozása eltérő vagy eltérő lehet, így különösen annak lehetősége zárható ki, hogy egy hazánkban lefolytatott eljárás alapján a magyar hatóságok perújítást kezdeményezzenek egy külföldi ítélet tekintetében, a Javaslat szerinti szabályozástól eltérő – a külföldi ítéletnek a magyar ítélettel azonos res iudicata hatást biztosító szabályozás – a magyar állam büntetőjogi igényének indokolatlan és elfogadhatatlan elenyészéséhez vezetne. E szabályozás attól függetlenül irányadó, hogy a külföldi ítélet elismerésére, megfeleltetésére sor került-e, minthogy a nemzetközi együttműködés szabályai szerint egy külföldi ítélet esetén a rendkívüli jogorvoslati eljárások érdemi lefolytatására akkor is csak az ítéletet hozó államban kerülhet sor, ha az ítéletet elismerték, megfeleltették.

168. §

Az anyagi jogi joghatóság szabályai szerint eljárási kötelezettség fennáll akkor is, ha az információs rendszeren keresztül Magyarországon vagy magyar sértettek sérelmére követnek el bűncselekményt, ilyenkor a Be. szabályai alapján alkalmazni kell az eljárási törvény rendelkezéseit, ugyanakkor az eljárási joghatóság klasszikusan a fizikai területhez kötődik. A világhálón fellelhető adatokra, a kibertérre irányuló eljárási cselekmények túlfeszítik ezeket a kereteket. Az adatok egyre inkább elszakadnak a fizikai tértől, tárolásuk gyakran valósul meg dinamikusan, akként, hogy azok több állam területén is vándorolnak, gyakran unión kívüli államok területét is érintve, sőt előfordul, hogy az adatok tárolási helye csak aránytalan erőforrás ráfordítással vagy egyáltalán nem felderíthető.

A kibertérre irányuló eljárási cselekmények a klasszikus nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályain keresztül nehezen értelmezhetők, ami két fő esetkörben okozhat eljárási problémát. Egyrészt előfordul, hogy még az adattárolás helye vagy az adattároló fölött rendelkező személy sem állapítható meg, így az eljárási joghatósági okok sem ítélhetők meg. Másrészt az eljárási joghatósági okok halmozódása és konkurálása is számos állam együttműködését feltételezné, ami gyakorlati oldalról sokszor kivitelezhetetlen.

A bűnözéssel szembeni hatékony küzdelem tehát megkívánná, hogy a kibertérre speciális szabályok legyenek alkalmazhatók, amelyek nem érintik a nemzetközi bűnügyi együttműködés jogterületét, mégis megoldást kínálnak a felmerült szabályozási hiányosságokra.

Fontos látni azokat a jogalkotási tendenciákat és előzményeket, amelyek a belföldről elérhető kiberteret a belföldi joghatóság alá vonják (pl. fogyasztóvédelmi jogterület), és azokat is, amelyek a kibertérben való kényszermentes hatósági fellépés lehetőségeit bővítik [pl. nyomozás és az előkészítő eljárás részletes szabályairól szóló 100/2018. (VI. 8.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdés].

E tendenciákat követve a Javaslat általános felhatalmazást ad a kiberteret érintő eljárási cselekmények elvégzésére, mindaddig, amíg ezek az állami büntetőhatalom kényszereszközei nélkül is elvégezhetők.

A szabályozás abból a feltételezésből indul ki, hogy a kiberteret érintő hatósági hozzáférés jogszerű alapon történik, ami eredhet abból, hogy az adat bárki számára nyilvánosan hozzáférhető, de abból is, hogy a büntetőeljárást lefolytató szervek által egy másik eljárási cselekmény elvégzése során jogszerűen megszerezték a belépéshez szükséges információt, és ezért a belépésre az informatikai rendszer védelmét szolgáló megoldások megkerülése vagy kijátszása nélkül is sor kerülhet. A szabályozás tehát a hozzáférésre ad felhatalmazást, nem pedig az aktív beavatkozásra.

További korlátozást jelent az Javaslat alapján elvégezhető eljárási cselekményekkel szemben, hogy általuk Magyarország nemzetközi kötelezettségeit nem lehet megsérteni. Ebből következően, ha nemzetközi szerzőség vagy uniós norma a kibertér elérésének meghatározott módját nemzetközi bűnügyi együttműködéshez köti, azok mellőzésére nincs lehetőség.

Végül rögzíteni kell, hogy a Be.-ben szereplő általános felhatalmazás nem eredményezheti a különös garanciális rendelkezések sérelmét. Ezért, ahol a Be. többletfeltételeket támaszt az eljárási cselekménnyel szemben, ott az eljárási cselekményt csak ezeknek megfelelően lehet törvényesen elvégezni, pl. a tanúvallomás megtagadására jogosult személy elektronikus adatai az új szabályozás mellett is csak a Be.-ben meghatározott további feltételek esetén szerezhetők meg.

169. §, 202. §

A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény módosította a pénzmosás tényállását, egyben formálisan hatályon kívül helyezte (beolvasztotta a pénzmosásba) az orgazdaság tényállását. A Javaslat az ezzel összefüggő technikai pontosításokat tartalmazza.

170. §

Koherenciát biztosító pontosító javaslat.

171. §

A büntetőeljárásban a nem természetes személy sértett, vagyoni érdekelt vagy egyéb érdekelt nevében törvényes képviselő jár el, a törvényes képviselő személyét ugyanakkor nem a Be., hanem az adott nem természetes személy státuszára vonatkozó jogszabályok határozzák meg. Az előző szabály alól az egyetlen kivételt a Be. 69. § (6) bekezdése tartalmazza, amely szerint az állam sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén az állam nevében akkor is az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jár el, ha a bűncselekményt önálló jogalanyisággal rendelkező állami szerv (pl. állami egészségügyi, oktatási vagy szociális intézmény stb.) sérelmére követték el. Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszterre telepített kizárólagos képviseleti jogosultság – az adminisztrációs terhek szükségtelen koncentrációján túl – azzal a gyakorlati következménnyel járt, hogy a sértetti képviselet elvált attól az önálló jogi személyiséggel rendelkező állami szervtől, amely a feladat és hatásköréből fakadóan a bűncselekmény elkövetését észlelhette, illetve azzal kapcsolatban releváns információval rendelkezik. A Javaslat a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter által feltárt anomáliát a kivételt meghatározó rendelkezés módosításával orvosolja, ezáltal az állam sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén is érvényesülhetnek a jogi személyek képviseletére vonatkozó általános polgári jogi szabályok. Ezek alapján az önálló jogi személyiséggel rendelkező állami szervek a sérelmükre elkövetett bűncselekmények tekintetében eljárhatnak sértetti képviselőként. Az államnak ugyanakkor létezik egy speciális jogalanyisága is [Ptk. 3:405] arra az esetre, amikor az állam, mint egész, nem az egyes szervein keresztül kíván a jogviszonyokban részt venni. Ez utóbbi esetben az állam képviseletét állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter látja el.

Az állam oldalán történő fellépés egységes szabályozása érdekében a Javaslat rögzíti, hogy a külön jogszabályban meghatározott, egyéb érdekeltként fellépni jogosult szerv [Be. 58. § (4) bekezdés] mellett az állam nevében sértetti képviselő már nem járhat el. Ennek oka, hogy a Be. 58. § (4) bekezdés szerinti egyéb érdekelt bár nem minősülhet sértetti képviselőnek, jogköre tartalmilag mégis megfeleltethető egy korlátozott sértetti jogkörnek. A sérelem miatti érdekérvényesítés indokolatlan megkettőzését eredményezné, ha az államot ért sérelemre tekintettel a Be. 58. § (4) bekezdés szerinti egyéb érdekelt mellett a sértetti pozíció is nyitott lenne azokban az esetkörökben, amelyekben a sértetti joggyakorlás a 42/2005. (XI. 14.) AB határozat és a 4/2015. Büntető jogegységi határozat alapján nem kizárt.

Végül ki kell emelni, hogy az állami szervek büntetőeljárási cselekvőképességre vonatkozó szabály módosítása nem érinti a költségvetést károsító bűncselekmények, valamint az állam sérelmére elkövetett más bűncselekmények esetén a polgári jogi igény előterjesztését korlátozó rendelkezést [Be. 56. § (4) bekezdés] illetve a pótmagánvádlóként történő fellépés tilalmát [Be. 787. § (3) bekezdés d) pontja], ha a sértett az állam vagy közhatalmat gyakorló szerv.

172. §

Jelenleg a Be. nem tartalmaz arra a helyzetre vonatkozó szabályokat, amikor több törvényes képviselő fellépése merül fel a büntetőeljárásban. A gyakorlati tapasztalatok alapján azonban indokolttá vált ennek törvényi szintű szabályozása.

A Javaslat alapján elsődlegesen a törvényes képviselők határozhatják meg az eljárni jogosult személyt. Abban az esetben, ha erre nem kerül sor, az ügyben elsőként fellépő törvényes képviselőt kell az eljárni jogosult képviselőnek tekinteni. Fontos hangsúlyozni, hogy ezzel a törvényes képviselő az eljárásból nem kerül kizárásra. Nincs akadálya annak, hogy egy eljárási cselekményen részt vegyen, illetve jognyilatkozat tegyen, azonban az eljáró hatóságnak az ügyiratokat – az értesítést is – kizárólag az eljárni jogosult törvényes képviselőnek kézbesíti,

Nincs akadálya annak sem, hogy a törvényes képviselők megegyezésüktől az eljárás során eltérjenek, és másik eljárni jogosult törvényes képviselő személyében állapodjanak meg.

Amennyiben a törvényes képviselő között érdekellentét merül fel arra nézve elsődlegesen a polgári jog szabályai, illetve a Be. törvényes képviselő kizárására vonatkozó rendelkezései az irányadók.

173–174. §, 176. §, 181. §

A Be. egyik legfontosabb célkitűzése volt egy olyan eljárásjogi szabályrendszer kialakítása, amely lehetővé teszi a bűncselekmények gyermekkorú sértettjeinek büntetőeljárás során elszenvedett másodlagos viktimizációjának megakadályozását. A Be. első novellája 2021. január 1. napjától megjelenítette a büntetőeljárásban az izlandi Barnahus módszer alkalmazhatóságát. Ennek biztosítása mellett ugyanakkor törvényi szinten olyan „módszertan semleges” szabályozás kialakítása volt a cél, amely lehetővé teszi más – azonos célt szolgáló és arra alkalmas – módszerek, kihallgatási technikák alkalmazását is. A szabályozás tehát biztosítani kívánta a Barnahus módszer mellett minden olyan szakmailag megalapozott módszer felhasználhatóságát, illetve minden olyan gyermeklélektanban (gyermekvédelemben) jártas szakember közreműködését, amellyel elérhető, hogy a gyermeket lehetőség szerint csak egyszer hallgassák meg, és a meghallgatás során szerzett vallomás elegendő bizonyítékkal szolgáljon a vádemeléshez, ítélethozatalhoz, illetve amennyiben az eljárás, eljárások során a gyermek többszöri meghallgatása nem kerülhető el, úgy arra azonos módszertan alkalmazásával, azonos személy által kerülhessen sor.

A Be. novella hatálybalépése óta megindult szakmai munka ugyanakkor rávilágított a törvényi rendelkezések pontosításának szükségességére: elsősorban a közreműködő szakember eljárásjogi státuszát, a gyermekkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények túlnyomó részében szükséges igazságügyi szakértőhöz való viszonyát, végezetül az alkalmazható módszertanoknak az eljárási törvény telekommunikációs eszköz alkalmazásával biztosított jelenlétre vonatkozó szabályait illetően.

A Javaslat a felmerült kérdések érdekében mindenekelőtt egyértelművé teszi, hogy az eljárási cselekmény végrehajtásában a Be. 87. § (1) bekezdés b) pont bb) alpont alapján közreműködő különleges szakismerettel rendelkező személy szaktanácsadóként vesz részt az eljárásban. A Be. 270. § (1) bekezdése alapján az eljáró hatóság szaktanácsadó közreműködését veheti igénybe, ha a bizonyítási eszközök felderítéséhez, felkutatásához, megszerzéséhez, összegyűjtéséhez vagy rögzítéséhez különleges szakismeret szükséges. E rendelkezés megfelelően írja le és rendezi azt az eljárásjogi státuszt, amelyben a gyermekek kíméletét célzó, közvetett – gyermeklélektanban, gyermekvédelemben jártas szakember közreműködésével végrehajtott – kihallgatási technika során a közreműködő eljár. Szemben az igazságügyi szakértő eljárásával, a gyermek kihallgatása során közreműködő személy nem saját jogán és saját feladat érdekében jár el, hanem az eljáró hatóság céljai érdekében, az eljáró hatóság által folytatott eljárási cselekmény során. Jogaira és közreműködésére ilyen esetben az eljárási cselekményt folytató szerv utasításai az irányadóak. Ez nem tévesztendő össze a Be. 58. § szerinti egyéb érdekelti státusszal, amely a szaktanácsadót – az őt érintő körben – saját jogán illeti meg. Amikor tehát a szaktanácsadó az eljárási cselekmény során kérdez, kérdést közvetít, szaktudásának megfelelően az eljárási cselekmény eredményessége érdekében eljár, nem saját – egyéb érdekelti – jogán teszi, hanem az eljárási cselekményt folytató szerv utasításai szerint, eljárási cselekményt folytató szervvel együttműködő, az eljárási cselekményt folytató szerv munkáját segítő személyként. Jó elhatárolásra ad alapot, az eljárásban kirendelt igazságügyi szakérő tevékenységével történő összehasonlítás, hiszen a szakértő a – kirendelésében meghatározott – feladatának ellátása érdekében, saját jogán rendelkezik például a kérdés feltevésének jogával, a szakértői vizsgálat lefolytatásának kötelezettségével, amelynek eredménye a szakértő véleménye lesz. Ezzel szemben a szaktanácsadó közreműködésének eredménye nem egy önálló bizonyítási eszköz, hanem – jelen esetben – maga az eljárási cselekmény. Mindezekre figyelemmel a szaktanácsadó a kérdések közvetítése során nem a Be. 58. §-ában fel nem sorolt – saját – eljárási jogosultságot gyakorol, hanem tulajdonképpen az eljárási cselekményt folytató szerv jogosultságait gyakorolja járulékosan, az eljárást folytató szervtől származtatott módon. Az eljárást folytató szerv feladata annak biztosítása, hogy a szaktanácsadó e járulékos, származékos hatáskörét ne lépje túl, feladatán ne terjeszkedjen túl, és ne váljon önálló, saját jogán – jogosulatlanul – eljáró résztvevővé. A Javaslat ennek megfelelően tisztázza a közreműködős szaktanácsadói pozícióját és az eljárási cselekmény végrehajtása során ellátott feladatát, így a kérdések közvetítésével kapcsolatos tevékenységét is.

A Javaslattal pontosított eljárásrend egyben tisztázza ezen személyeknek a gyermekek vonatkozásában rendszerint szükségessé váló igazságügyi szakértőhöz való viszonyát. A Be. 191. § (1) bekezdés g) pontja alapján ugyanis a szakértőt kizáró okként határozza meg azt az esetet, ha az adott személyt az ügyben szaktanácsadóként vettek igénybe. Ezzel egyértelműben biztosítható, hogy a gyermek szakértői vizsgálatára valóban elfogulatlanul kerüljön sor. Ez ugyanakkor nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a szakértő adott esetben a gyermek szaktanácsadó közreműködésével lefolytatott kihallgatása során – az elkülönített helyiségben – jelen legyen, és a szakértői vizsgálatához szükséges kérdéseket akár ezen eljárási cselekmény keretei között is megkísérelje tisztázni. Ilyenkor a szakértő által feltett kérdést – amennyiben azt az eljáró szerv engedélyezi – valójában a szaktanácsadó fogja tolmácsolni, kommunikálni a gyermeknek.

Az elhanyagolt és bántalmazott, különösen a szexuálisan bántalmazott gyermekek részvételével zajló eljárási cselekmények elvégzése során nagyon fontos, hogy a hogy mind az anyagi és eljárás jogi szempontból, mind a pszichológiai és gyermekvédelmi szempontból releváns tények, körülmények tisztázhatók legyenek. Az előzőekben említett speciálisan képzett szakemberek szaktanácsadóként történő igénybevételére egyrészt a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 61. § (2) bekezdésében meghatározott szolgáltatást végző ún. Barnahus módszert alkalmazó szolgáltatók személyi állományából, másrészt minden olyan szakmailag megalapozott módszert alkalmazó, a gyermeklélektanban (gyermekvédelemben) jártas szakember alkalmazásával sor kerülhet. A gyermekek meghallgatásában (tanúkihallgatásában vagy más eljárási cselekményen) közreműködő szaktanácsadókkal szemben támasztott képesítési feltételek részletes szabályai a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet, valamint az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló 12/2018. (VI. 12.) IM rendeletben kerülnek rögzítésre.

A Javaslat megtartja – megerősíti – azt a szabályozási koncepciót, hogy az eljárási cselekmények végrehajtása minden esetben a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság feladata, e szervek határozzák meg az eljárási cselekmény kereteit, irányát, gondoskodnak annak feltételeiről, rendjéről, biztosítják annak jogszerűségét. Az eljárási cselekmény végrehajtására vonatkozó módszertani elvárás, hogy a meghallgatott gyermek – a kihallgatás, illetve az egyéb eljárási cselekmény kereti között – jellemzően személyesen nem is találkozik az eljáró hatóságok tagjaival, a gyermekkel egy helyiségben jelen lévő szaktanácsadón kívül az eljárási cselekményen részt vevő további személyek – a módszertanhoz igazodóan, ugyanakkor a büntetőeljárásban résztvevő személyek eljárási jogainak biztosítása mellett jellemzően – más helyiségben tartózkodnak, a gyermek többnyire nem is észleli ezen személyek jelenlétét, a két helyiség között jellemzően telekommunikációs eszköz biztosítja a kapcsolatot. A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a speciálisan képzett szakemberen keresztül kommunikál, aki az eljáró szerv instrukcióit követve tolmácsolja a gyermek felé a bizonyítandó tényekkel, körülményekkel kapcsolatos kérdéseket, illetve a hatóság közléseit, ideértve azokat a törvényes figyelmeztetéseket is, amelyek az eljárási cselekmény érvényességét garantálják. A Javaslat ezért a meghallgatás (tanúkihallgatás) speciális formájához, módszertanához igazodva pontosítja a telekommunikációs eszköz használata során jelen lévő és a közvetítő berendezések által látható, hallható személyek körét, lehetővé téve azt, hogy az elkülönített helyszínen meghallgatott gyermekkel egy helyiségben csak a szaktanácsadó legyen jelen, az eljárási cselekmény vezetője csak a szaktanácsadóval kommunikáljon és a meghallgatott gyermek kizárólag a szaktanácsadó jelenlétét érzékelje. A gyermekek részvételét igénylő eljárási cselekmények szaktanácsadó közreműködésével történő lefolytatásának részletszabályai az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló 12/2018. (VI. 12.) IM rendeletben kerülnek rögzítésre.

A büntetőeljárásban szaktanácsadó igénybevételére korábban az ügyészség, a nyomozó hatóság, illetve a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve, valamint a rendőrség terrorizmust elhárító szerve volt jogosult. A Be. első novellája ezt a jogosultságot a 87. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontjának módosításával kiterjesztette a bíróságra is. A Javaslat a szabályozás koherenciájának biztosítása érdekében rögzíti, hogy a vádemelés után a bíróság is jogosult szaktanácsadó közreműködését igénybe venni, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak. A szaktanácsadó igénybevételének feltételeit az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló 12/2018. (VI. 12.) IM rendelet tartalmazza.

175. §

Azáltal, hogy a Javaslat bevezeti a kézbesítés új módját, az egyszerűsített elektronikus utat, az alkalmazhatóvá válik az idézés és az értesítés kézbesítésére is, ezért az erre vonatkozó normaanyagban módosítás csak az idézéshez és az értesítéshez kapcsolódó adminisztratív feladatokban szükséges.

177. §

Az elmúlt évek során többször felmerült annak az igénye, hogy a digitalizációval összefüggő új kommunikációs szokások által nyújtott előnyöket szükséges lenne a büntetőjogban is kihasználni. Az ennek megalapozása érdekében született szakmai anyag arra tekintettel is különös nyomatékot kapott, hogy a világjárvány időszakában irányadó rendkívüli jogalkotás kényszerűségből ugyan, de igénybe vette a széles körben elterjedt, nem az E-ügyintézési törvény keretei közé tartozó digitális csatornákat. Ebben az időszakban a joggyakorlat megismerhette, alkalmazhatta ezeket az eszközöket és a visszajelzésük szerint a pandémiás időszakot követő eljárásokban is feltétlenül szükség lenne ezeknek az eszközöknek az igénybevételére. A társadalom széles körei birtokában levő eszközök rugalmassága ugyanakkor a hitelesség alacsonyabb fokával is jár, ami – ha a járványból eredő egészségvédelmi szükségletek már nem állnak fenn – csak fokozottabb garanciák és ellensúlyok mellett alkalmazható.

Mindezek alapján a Javaslat a járványügyi szabályokhoz képest szűkebb körben biztosítja a társadalom széles körei számára rendelkezésére álló elektronikus csatornáknak az igénybevételét, és csak olyan eszközök használatát engedi, amelyek egyidejűleg képesek a kép- és hangfelvétel közvetítésére. Ezen eszközök használatát a Javaslat egyszerűsített telekommunikációs jelenlétként definiálja, és mindazon szabályok alkalmazását lehetővé teszi, amelyek a klasszikus, hatósági rendelkezésre álló csatornákra vonatkoznak. Ezen általános szabályoktól való eltérést a Javaslat összefoglalóan, a Be. 126/A–126/B. §-ába illeszti.

Az egyszerűsített telekommunikációs jelenlét lényege szerint, mivel a kommunikáció meghallgatott személyes eszközén keresztül történik, ezért az eljárási cselekmény lebonyolítható úgy is, hogy az elkülönített helyszínen kizárólag a meghallgatott személy van jelen.

Mivel a rendszer alkalmazhatóságának a feltétele, hogy az egyszerűsített telekommunikációs úton jelenlevő személy együttműködjön, nem képzelhető el az ilyen eljárási cselekmény az ő hozzájárulása nélkül. A résztvevő személy aktív közreműködése nemcsak az eljárási cselekmény megkezdésének, hanem a lefolytatásának is a feltétele. Ebből következően az eljárási cselekmény hitelességének biztosításához szükséges tevékenységek elvégzésében nem közreműködő személy esetén sem folytatható az eljárási cselekmény. Az elkülönített helyszín ilyen esetben is része az eljárási cselekménynek, így az eljárás rendjének biztosítására szolgáló általános büntetőeljárási eszközrendszer ezekre a meghallgatásokra is alkalmazható.

E kereteken túlmenően a hatóság és a jelenlétre jogosult vagy kötelezett személy közötti konszenzus alapján határozható meg, hogy mely esetekben alkalmazható ez az egyszerűsített csatorna. Az eszköz által biztosított alacsonyabb szintű hitelességre figyelemmel a hatóság kompetenciájába tartozik annak mérlegelése, hogy mely esetekben nem folytatható egyszerűsített kommunikációs jelenlét mellett az eljárási cselekmény. Összességében tehát mind a hatóságok, mind az érintett személyek életét megkönnyítő lehetőséget vezet be a Javaslat, amelynek igénybevételére sem a hatóságot sem az érintettet nem kötelezi.

178–180. §

A Javaslat a társadalom szélesebb körében elterjedt kommunikációs eszközök megfelelő garanciális szabályok melletti bevonása érdekében lehetővé teszi az elektronikus kapcsolattartásnak nem minősülő egyszerűsített elektronikus úton történő kézbesítést. Az új szabályozás szerint bármilyen elektronikus levelezési cím vagy más elektronikus elérhetőség is igénybe vehető függetlenül attól, hogy a csatornát mely kereskedelmi szolgáltató biztosítja, sőt az sem akadály, ha a címzett a csatornát külföldről veszi igénybe. Az új típusú kézbesítési mód igénybevételével ugyanakkor a szabályszerű kézbesítéshez fűződő következmények csak akkor alkalmazhatók, ha külön nyilatkozattal igazolható a kézbesítés megtörténte. A nyilatkozat formáját illetően a Javaslat nem tartalmaz megkötést, így a szóbeli nyilatkozat is számításba jöhet, de csak akkor, ha annak megfelelő rögzítése megtörtént.

Fontos továbbá megjegyezni, hogy az egyszerűsített elektronikus úton való kézbesítés nem alkalmazható az elektronikus kapcsolattartásra köteles büntetőeljárásban részt vevő személyek vonatkozásában, ideértve azokat is, akik a XXVII. fejezet szerinti elektronikus kapcsolattartást választották. Ebből következően az egyszerűsített elektronikus úton történő kézbesítés a papíralapú kapcsolattartás egy különös eseteként helyezhető el az eljárásjog rendszerében.

182. §

A 10/2021. (IV. 7.) AB határozat megállapította, hogy alaptörvénysértő a letartóztatás felső határának a hiánya az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények terheltjeinek esetében. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megsemmisítette 2021. szeptember 30. napjával a Be. 298. § (2) bekezdés a) pontját. 2021. szeptember 30. napjától a Be. 298. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőeljárás és a veszélyhelyzet tartama alatt a koronavírus-világjárvány akadályozta az előkészítő ülés, illetve a tárgyalás megtartását, a négy évet meghaladó tartamú letartóztatás legfeljebb az 543/2021. (IX. 24.) Korm. rendelet szerint 2022. szeptember 30-ig tarthat.

Az Alkotmánybíróság nem vetette el annak a lehetőségét, hogy a letartóztatás tekintetében egy magasabb, de határozott tartamú felső határ összeegyeztethető lehet az Alaptörvénnyel.

Erre figyelemmel – az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények unikárius jellegére, kiemelt társadalomra veszélyességére, az ilyen cselekményt elkövető személyek vonatkozásában a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedéseket megalapozó okok kizárásának fokozott igényére – a Javaslat az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények esetében a letartóztatás a felső határt általános esetben öt évben határozza meg.

Továbbá a jelentős eljárási nehézséget okozó bonyolult esetekben, így a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények esetén, az EU-n kívülre irányuló jogsegélykérelem esetén, valamint néhány nevesített bűncselekmény (terrorcselekmény, illetve előre kitervelten, nyereségvágyból vagy több ember sérelmére elkövetett emberölés) vonatkozásában további egy évvel, hat évre emelkedik a letartóztatás felső határa. A megjelölt bűncselekmények esetében az elmúlt évek joggyakorlatából származó tapasztalatok arra mutattak rá, hogy azok tárgyi súlyára, valamint rendkívül összetett, bonyolult bizonyítást, ez eljárás elhúzódást eredményezhető nehézségeire figyelemmel indokolt a letartóztatás felső határa további egy évvel való meghosszabbításának lehetővé tétele. E törvényi lehetőség természetesen nem menetesít a Be. soron kívüli eljárás lefolytatásának kötelezettsége alól. Ugyanakkor ezekben az esetekben jogos társadalmi igényként fogalmazható meg, hogy az elkövető letartóztatásának megszüntetésére kizárólag abban az esetben kerülhessen sor, ha a cselekmény jellemzően önmagában is nehéz megítélésére figyelemmel az eljáró bíróságnak, hatóságoknak elegendő idő állt rendelkezésre az eljárás lefolytatására, azonban az eljárást e kiterjesztett határidőn belül sem tudták befejezni.

A terrorcselekmény tekintetében különösen hangsúlyos a cselekmény, az elkövetői kör kiterjedtsége és a szervezettség bizonyítása miatti bizonyítási kérdések tisztázásának igénye. Az elmúlt évtizedben több olyan jelentős társadalmi felháborodást keltő élet ellenes cselekményt követtek el, amelyek a sértettek száma, az elkövetők konspiratív magatartása, szervezettsége miatt rendkívül nehezen leküzdhető kihívás elé állította az eljáró szerveket, a büntetőeljárás egészét. Ezen tapasztalatok indokolják, hogy az emberölés bűncselekménye egyes minősített eseteiben a letartóztatás felső határa szintén hat év legyen.

Szintén hat évben határozza meg a Javaslat a letartóztatás felső határát azokban az esetekben, amikor a terheltnek a vádemelést követően – akár az eljárást akadályozó, akár az önkéntes jogkövetés hiányára utaló – felróható magatartása merül fel, így ha megszökött, szökést kísérelt meg, valamint ha a bizonyítás meghiúsítása érdekében fejtett ki bármilyen magatartást. Ezeket az eseteket a terhelt személyében rejlő társadalomra veszélyesség alapozza meg, ugyanis ezek az esetek egyértelműen azt támasztják alá, hogy az önkéntes jogkövető magatartást feltételező enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásával az elérni kívánt célok nem lennének biztosíthatók. Kiemelni szükséges, hogy a (4) bekezdés e) pont esetében nevesített egyik fordulatot sem önmagában az eljárás elhúzódásával való összefüggés alapozza meg, az a körülmény, hogy az elkövető tényszerűen megvalósított magatartására figyelemmel igazolható, hogy az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása elégtelen lenne.

Szükségesnek továbbá arra az esetre speciális szabályok megalkotása, amennyiben az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt elrendelt letartóztatás törvényben meghatározott felső határa eltelik. Ebben az esetben a bíróságnak azt kell eldönteni, hogy törvényi akadály hiányában továbbra is fenntartaná-e a letartóztatást vagy például egyes kedvező személyi körülmények fennállására figyelemmel egyébként is enyhébb kényszerintézkedést rendelne el.

Abban az esetben, ha kizárólag a törvényi akadály (felső határ) fennállása miatt nem tudja a bíróság továbbra is fenntartani a letartóztatást, akkor bűnügyi felügyeletet rendel el – az általános szabályoknál – az (5) bekezdésben meghatározott szigorúbb magatartási szabályok előírásával. Tehát ebben az esetben indokolt a magatartási szabályok kötelező szigorítása, valamint meg kell teremteni a megfelelő lakóhellyel nem rendelkező személyek esetén, hogy a bűnügyi felügyeletet az állam által biztosított szálláshelyen tudják tölteni. Ez a rendelkezés nem akadása ugyanakkor, hogy a későbbiekben – amennyiben annak feltételei fennállnak – az előbb bemutatott szabályozási elvek mentén, amennyiben az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának feltételei már fennállnak – a bíróság már eltérjen a kötelező törvényi rendelkezések alkalmazásától.

Abban az esetben, ha például egyes kedvező személyi körülmények fennállására tekintettel egyébként – törvényi akadály hiányában sem – nem tartaná szükségesnek a bíróság a letartóztatás további fenntartását, akkor a bíróság szabad mérlegelése szerint dönthet enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásáról és az előírandó magatartási szabályokról.

A terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz kötelező alkalmazása nem kerül külön feltüntetésre a szigorúbb magatartási szabályok (5) bekezdésben való felsorolásánál, mert a Be. 283. § (2) bekezdésében foglalt általános szabály természetesen ebben az esetben is irányadó.

További részletszabályok kialakítása szükséges a bűnügyi felügyelet és a távoltartás végrehajtásáról szóló 15/2018. (VI. 15.) IM rendelet keretei között (kötelező folyamatos felügyelet, rendőri kísérés, stb.).

183. §

A Javaslat a büntetőeljárás vagyoni érdekei és a felszámolási eljárás hitelezői érdekei közötti konfliktus átfogó rendezése keretében lehetővé teszi, hogy a büntetőjogi vagyoni igények többségében érvényesülhessenek a felszámolási eljárásban. A büntetőeljárásból származó mindazon vagyoni igények a felszámolásban kerülnek kielégítésre, amelyeket a Cstv. 79/A. § (2) bekezdés e) pontja bűnügyi hitelezői igénybejelentésként definiál. Összefoglalóan ide tartoznak minden olyan zár alá vételből, vagyonelkobzásból, pénzbírságból vagy bűnügyi költségből származó igények, amelyek meghatározott pénzösszegre vonatkoznak, illetve ennek érdekében biztosítanak vagyontárgyakat. Nem sorolható ebbe a csoportba az olyan zár alá vett vagyontárgy, amely nem fedezetet biztosít, hanem maga a vagyonelkobzás nem helyettesíthető tárgya, továbbá a meghatározott – nem helyettesíthető – tárgyra elrendelt vagyonelkobzás, az elkobzás és a lefoglalás sem [Cstv. 79/A. § (9) bekezdés]. Annak érdekében, hogy a felszámolásba bevonható, illetve a be nem vonható vagyontárgyak köre a büntetőügyben meghozott határozat alapján egyértelműen – minden zár alá vett vagyonelem vonatkozásában – megítélhető legyen, szükséges, hogy a határozat feltétlenül tartalmazza a releváns jogcímeket és a hitelezői igény megítéléséhez szükséges összeget. Mindezek érdekében a Javaslat kiegészíti a zár alá vételről rendelkező határozat kellékeit és rendelkezik a hiányzó kellék pótlásának eljárásáról.

A büntetőeljárásból származó vagyoni igények felszámolásban való érvényesülésének alapvető feltétele, hogy a felszámoló értesülhessen az adós vagyonára vonatkozó zár alá vételről, vagyonelkobzásról, pénzbírságról, ez alapozza meg a Cstv. 79/A. § (2) bekezdésében meghatározott minden típusú bűnügyi hitelezői igénybejelentés létrejöttét. Az értesülés egyik alapja zár alá vétel közhiteles nyilvántartásba való bejegyzése, a másik a Javaslatban külön nevesített adminisztratív feladatok [Avt. 125/A. § (9) és (10) bekezdés, 125/B. § (5) bekezdés, 125/C. § (1) bekezdés, Cstv. 79/A. § (5) bekezdése, Cstv. 23. § (1) bekezdés, 24. § (3) bekezdés] rögzítése. De ezek mellett a felszámoló mindazokban az ügyekben is tudomást kell, hogy szerezzen a zár alá vételről, amelyekben a zár alá vételt nem az állami adó- és vámhatóság hajtja végre, és nem kerül sor közhiteles nyilvántartásba való bejegyzésre. Az ilyen ügyekben a Be. jelenlegi szabályai alapján a felszámolóval – az adós mint vagyoni érdekelt szervezeti képviselőjével – kötelező a zár alá vételről és a vagyonelkobzásról rendelkező határozat közlése.

184. §

Azzal, hogy a zár alá vett vagyon a felszámolásban bevonhatóvá, értékesíthetővé és a hitelezők között feloszthatóvá válik, ennek megtörténtével az eredeti vagyontárgy tekintetében a zár alá vétel elveszti rendeltetését, a jogkorlátozó jellegét. A Javaslat szabályozása ezért a zár alá vétel fenntartása mellett annak tárgyát a felszámolás folyamatában két alkalommal is újabbakkal váltja fel. Az első ilyen alkalom, amikor a felszámolási eljárásban a bűnügyi hitelezői igénybejelentés megjelenik, ilyenkor a hitelezői igény, mint követelés lesz a zár alá vétel tárgya. A második alkalommal pedig a felszámolásban történő vagyonfelosztás megtörténtével az abból származó vagyonrész válik a zár alá vétel tárgyává. A zár alá vétel tárgya tekintetében bekövetkező mindkét változás külön büntetőeljárási határozat nélkül, a törvény erejénél fogva következik be, és a zár alá vétel a felcserélt tárgyra nézve szűnik meg, de a helyébe lépő tárgyra nézve viszont beáll.

A felszámolási eljárásban irányadó kielégítési sorrendre figyelemmel előfordulhat, hogy a vagyonfelosztás során a zár alá vétel helyébe lépő hitelezői igényre nem jut semmilyen vagyon, így a zár alá vétel kiürül. Az ilyen esetekben a zár alá vétel a törvény erejénél fogva megszűnik.

A fentiektől különböző esetkört képez, ha nem az eredetileg zár alá vett vagyont vonják be a felszámolásba, hanem a büntetőeljárásban magát a (fiktív) hitelezői igényt – mint vagyoni jellegű követelést [Be. 324. § (2) bekezdés e) pontja] – veszik zár alá. Ilyenkor csak egy alkalommal történik meg a zár alá vétel tárgyának cseréje, ha a követelés helyébe a Cstv. 79/B. § szerinti eljárásban meghatározott vagyon lépne.

185–187. §

A büntetőeljárás hatályos szabályozása szerint a nyomozás során az eljárási cselekményről a jegyzőkönyvet az eljárási cselekménnyel egyidejűleg kell elkészíteni. Az ún. Barnahus-modell megfelelő működéséhez szükséges jogszabályi környezet kialakítása kapcsán felmerült annak a szükségessége, hogy ezt a jelenleg kivételt nem tűrő szabályt fel kellene oldani. A különleges bánásmódot igénylő személyek kihallgatása, amelynek minél kíméletesebb megvalósulása kiemelt jogpolitikai célkitűzés, ugyanis megköveteli, hogy a kihallgatást végző személynek ne kelljen megosztania a figyelmét, az egyidejű jegyzőkönyvezés ne rombolja a kihallgatott személlyel felépített kapcsolatot és ne hátráltassa a kihallgatási protokoll lépéseit.

A fenti céloknak megfelelően a módosítás korlátozott esetekben lehetővé teszi, hogy az eljárási cselekményről a jegyzőkönyvet három napon belül lehessen elkészíteni. A módosítás alapján nemcsak különleges bánásmódot igénylő személyek kihallgatása esetén lehet helye ennek, hanem olyan egyéb helyzetekben is, amikor az eljárási cselekmény különleges körülményei miatt az egyidejű jegyzőkönyvezés nehézségekkel járna. A módosítás komoly garanciális követelményekkel bástyázza körül ezt a különleges helyzetet. Így a legfontosabb, hogy ilyen nem azonnali jegyzőkönyvezésre kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha az eljárási cselekményről kép- és hangfelvétel is készül. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a később elkészült jegyzőkönyv tartalmát utóbb ellenőrizni és igazolni lehessen.

A másik fontos garanciális szabály, hogy a Be- által megkövetelt kötelező figyelmeztetéseket kötelező a felvételen rögzíteni. Így igazolható utóbb, hogy a tisztességes eljárás követelményeiből fakadó garanciákat az eljárás során teljeskörűen megtartották.

A módosítás továbbá rendezi mindazon eltéréseket, amelyek a nem egyidejű jegyzőkönyvezésből szükségszerűen fakadnak a jegyzőkönyvezés általános szabályaihoz képest.

188. §

A Javaslat a széttartó joggyakorlat egységesítése, valamint az eljárás időszerű lefolytatásának biztosítása érdekében rögzíti, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata részlegesen jogerőre emelkedhet a büntetőjogi főkérdések és az azokhoz szorosan kapcsolódó rendelkezések tekintetében, ha azokat a terhelt, a védő és az ügyészség egyaránt tudomásul vette, abban az esetben is, ha az ún. klasszikus járulékos kérdésekről szóló rendelkezésekkel – az elkobzást, a vagyonelkobzást, az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét elrendelő rendelkezés, valamint a lefoglalás megszüntetéséről szóló rendelkezés, illetve a polgári jogi igényt érdemben elbíráló rendelkezés – szemben az arra jogosultak fellebbezést jelentettek be, vagy a fellebbezésre részükre nyitva álló határidő még nem telt el. A büntetőjogi főkérdéseket érintő részjogerő megállapításának eddigi elmaradása az előzőek szerint különösen azokban az esetekben tekinthető méltánytalannak, amikor a terhelttel szemben kiszabott büntetés és alkalmazott intézkedés azonnali végrehajtásának egyetlen akadálya a jogerős ügydöntő határozatban szereplő járulékos kérdés miatt bejelentett fellebbezés és annak elbírálása, vagy az ügydöntő határozatnak a fellebbezésre jogosultak részére történő elhúzódó kézbesítése volt.

189. §

1. Amennyiben a nyomozási bíró személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedést elrendelő vagy meghosszabbító határozata ellen fellebbezésre kerül sor és a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság kényszerintézkedés elrendeléséről vagy meghosszabbításáról szóló határozatának felülbírálata során azt állapítja meg, hogy annak meghozatalára abszolút eljárási szabálysértéssel került sor és a határozatot hatályon kívül helyezi, valamint az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, szükségesnek mutatkozik a kényszerintézkedésről való rendelkezésre jogosultságot biztosítani a másodfokú bíróság számára.

Ezekben az esetekben az elsőfokú bíróság határozata elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, tehát az érintett személy fogvatartására kerül sor.

A módosítás célja a jogellenes fogvatartás elkerülése, ugyanis ezekben az esetekben büntetés-végrehajtási intézetbe befogadott személyek lehetnek érintettek. Mindenképpen indokolt egy időkorlát meghatározása, ez a 72 óra.

2. Amennyiben a nyomozási bíró személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszüntetéséről szóló határozata ellen fellebbezésre kerül sor és a másodfokú bíróság a kényszerintézkedés megszüntetéséről szóló határozat felülbírálata során azt állapítja meg, hogy annak meghozatalára abszolút eljárási szabálysértéssel került sor és a határozatot hatályon kívül helyezi, valamint az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, a fellebbezésnek halasztó hatálya lesz a Be. 483. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel. Itt is szükségesnek mutatkozik ugyanakkor egy időkorlát meghatározása, ami a megismételt eljárásban meghozott döntés napja lesz, ezáltal a köztes idő rendezetté válik. Természetesen ez a rendelkezés nem változtat azon, hogy a kényszerintézkedés határideje fix, így a halasztó hatály is csak a bíróság által meghatározott időpontig tarthat és ezen a tárgyi módosítás nem kíván változtatni.

190. §

Az elfogatóparancs mintájára elképzelhető, hogy azonnali döntést kell hozni 2 tárgyalás között, amely során a rendelkezésre álló idő alatt nem lenne biztosítható a tárgyalás tartása és az ügyész és a védő jelenléte. A Tervezet erre tekintettel módosítja a Be. vonatkozó rendelkezéseit a távoltartás és a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megszegése esetére.

191. §

A jogalkalmazó szervektől az elmúlt időszakban érkező jogszabály módosítására irányuló javaslatok egységesen azt az álláspontot képviselték, hogy az ún. korlátozott fellebbezés Be. 583. § (3) bekezdés a) pontja szerinti szabályozása indokolatlanul szűkíti le az alkalmazott joghátrány miatt bejelentett kizárólagos fellebbezés lehetőségét a kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés nemére, mértékére vagy tartamára. Az ítélkezési gyakorlatban előfordult ugyanis olyan eset, amikor a bíróság a mérlegelő tevékenysége eredményeképpen törvényesen rendelkezett a szabadságvesztés büntetésnek a törvényben maghatározottnál eggyel szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási fokozatáról, az ún. „feles” feltételes kedvezményről, vagy az előzetes mentesítésről, amelyek miatt a fellebbezés akkor is az ügydöntő határozat teljes körű felülbírálathoz vezetett, ha a fellebbező ezek mellett kizárólag a kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés nemét, mértékét vagy tartamát, illetve az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás tárgyát képező rendelkezést sérelmezte. Az előzőleg felsorolt eseteken túl persze számtalan a büntetés kiszabása vagy intézkedés alkalmazása körébe vonható, illetve ezekhez szorosan kapcsolódó ítéleti rendelkezés létezik (pl. a járművezetéstől eltiltás meghatározott járműkategóriája, a kitiltás helye, a közérdekű munkavégzés fajtája, a sportrendezvények látogatásától való eltiltás keretében meghatározott sportesemények köre), amely elvileg ugyanúgy kizárta az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának korlátozott felülbírálatát.

A szabályozás felülvizsgálata alapján megállapítható, hogy az eredeti jogalkotói szándék a korlátozott fellebbezés előnyeit valamennyi olyan esetre ki kívánta terjeszteni, amely nem érinti a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítását, csupán annak jogkövetkezményeit. A Be. 583. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint a szankciós vagy mértékes fellebbezés esetén a jogorvoslat a bűnösséget nem, csak az azzal összefüggésben kiszabott szankciót, annak nemét, illetve mértékét sérelmezi. Ugyanerre a következtetésre lehet jutni a törvény logikai értékelése alapján (argumentum a maiore ad minus) is, amely szerint abból, hogy a törvény a büntetés nemével, mértékével vagy tartamával kapcsolatos fellebbezés esetén megengedi a korlátozott fellebbezés bejelentését, következnie kell, hogy ez a kisebb súlyú rendelkezések (mint például az előzetes mentesítés kérdése, feltételes szabadságra bocsátás kérdése, vagy a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának az irányadóhoz képest eggyel szigorúbb vagy eggyel enyhébb fokozatban történő végrehajtása) esetén is megengedhető. Az eredeti jogalkotói szándéknak az előzőek szerint az felel meg, ha a korlátozott fellebbezés tárgya minden olyan ítéleti rendelkezésre kiterjedhet, amely a tágan értelmezett büntetőjogi jogkövetkezmények körébe tartozik, vagyis a kiszabott büntetés vagy az alkalmazott intézkedés mellett a büntetés kiszabáshoz vagy intézkedés alkalmazáshoz szorosan kapcsolódó kérdésekről döntő rendelkezésekre. A korlátozott fellebbezés esetköre tehát nem a büntetőjogi főkérdések (büntetőjogi felelősség, elkövetett bűncselekmény anyagi jogi minősítése, büntetőjogi jogkövetkezmények) és a klasszikus járulékos kérdések (pl. polgári jogi igény elbírálása, szülői felügyeleti jog megszüntetése, bűnügyi költség viselése) közötti különbségtétel alapján, hanem a büntetőjogi jogkövetkezmények és az azokhoz szorosan kapcsolódó egyéb ítéleti rendelkezések összességeként határozható meg.

A büntetés kiszabásához és az intézkedés alkalmazásához szorosan kapcsolódó egyéb ítéleti rendelkezések köre a Btk. vonatkozó szabályainak összességét jelenti, ilyenképp azok a büntető törvény alapján jól meghatározhatóak. A Javaslat ezért nem terheli taxatív felsorolással a normaszöveget, ehelyett „a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezés” fordulatot használja. A normaszöveg általános jellegű megfogalmazása mellett a javaslat egyetlen esetet nevesít, amivel egyértelműsíteni kívánja, hogy felfüggesztett szabadságvesztés büntetés mellett alkalmazható előzetes bírói mentesítést – amely jogintézmény besorolása a joggyakorlat számára nem egyértelmű − eljárásjogi szempontból a büntetés kiszabásához szorosan kapcsolódó ítéleti rendelkezésnek tekinti.

A korlátozott felülbírálatot eredményező fellebbezés eseteinek a büntetés kiszabáshoz vagy intézkedés alkalmazásához szorosan kapcsolódó ítéleti rendelkezésekre történő kiterjesztése − a pergazdaságossági szempontokon túl − egyben megteremti az összhangot a fellebbviteli bíróságok korlátozott felülbírálatának terjedelmével, mivel a korlátozott fellebbezés esetén a másodfokú bíróság a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezést [Be. 590. § (5) bekezdés d) pontja] az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is hivatalból felülbírálhatja.

A jogalkotó a módosítással egyértelműen állást foglal amellett, hogy a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó valamennyi rendelkezés – ideértve az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést is – miatt előterjesztett fellebbezés másodfokon – a Be. 590. § (3) bekezdése alapján – korlátozott felülbírálatot eredményez.

192. §

Az Alkotmánybíróság az 19/2021. (V.27.) AB határozatban mulasztásos alkotmánysértést állapított meg arra tekintettel, hogy a másodfokú bíróság a korlátozott felülbírálat [Be 590. § (5) bekezdés a) pont] keretei között nem vizsgálhatja a büntetőeljárást és a döntést alapvetően befolyásoló relatív eljárási szabálysértéseket, és ilyen esetben a hatályon kívül helyezésre sincs lehetőség.

Az Alkotmánybírósági eljárás alapját képező, az előkészítő ülésen a terhelt bűnössége beismerésének elfogadásával kapcsolatos jogorvoslati lehetőség hiányát a Be. novella 2021. január 1. napjával akként küszöbölte ki, hogy a kérdéses törvénysértést un. abszolút eljárási szabálysértésként határozta meg, ezzel biztosítva annak korlátozott felülbírálat keretei között történő értékelhetőségét. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor e módosítás ellenére általános elvéként fogalmazta meg, hogy a hatályon kívül helyezést megalapozó – a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható – relatív eljárási szabálysértések figyelembe vehetőségét is biztosítani kell. Az Alkotmánybíróság döntése egymással konkuráló elvek ütközését eredményezi, hiszen a korlátozott fellebbezésből fakadó korlátozott felülbírálat verseng a törvényesség követelményével, amely konfliktus feloldását nehezít az a körülmény, hogy a relatív eljárási szabálysértéseket alapvetően az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenységnek eredményével – az ítélet megalapozottságával – összefüggésben kell értékelni, meghatározni, miközben a megalapozottság vizsgálatát a korlátozott fellebbezés – az arra jogosultak akaratával egyezően – kizárja.

A Be. korlátozott fellebbezésre és az ehhez szervesen kapcsolódó korlátozott felübírálatra épülő fellebbviteli rendszere az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalatai alapján egy alapvetően jól működő struktúra, melynek kialakítását a jogalkalmazók régóta szorgalmazták. A Be. kodifikációja során hosszas egyeztetések eredményeként kidolgozott szabályozás lényege, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának megalapozottsága a felsőbíróság által nem vizsgálható, ezáltal a felülbírálatot hivatalból nem lehet teljes körűvé tenni, ha a büntetőjogi fő kérdésekben, nevezetesen a bűnösség kérdésében, de még inkább az annak alapjául szolgáló történeti tényállás vonatkozásában elsőfokon nyugvópontra jutott a döntés, mert a korlátozott fellebbezés révén azt senki nem támadta. A korlátozott felülbírálat e rendszere a Be. 163. § (4) bekezdésében megjelenő, a nem vitatott tényekkel kapcsolatos bizonyítás mellőzhetőségét magában foglaló bizonyítási alapvetésből származik, amely végső soron az érintettek korlátozott fellebbezési jogában, az elsőbíróság indokolási kötelezettségének elhagyhatóságában, és a felsőbíróság tényállás felülvizsgálati korlátjában teljesedik ki. Látható tehát, hogy e szabályozási rendszer egyes elemeinek megváltoztatása önmagában nem lehetséges, így az Alkotmánybíróság döntésének történő megfelelés kizárólag a megalapozottság felülvizsgálatának tilalmát megtartva valósítható meg. Ellenkező esetben sem a korlátozott fellebbezés jogintézménye, sem az azon alapuló rövidített, a fellebbezésre koncentráló indokolása nem lenne megtartható.

Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően ezért a Javaslat akként pótolja a hiányzó rendelkezést, hogy az ne vezessen a korábbi eljárási törvényekben alkalmazott teljes körű felülvizsgálat visszaállításához. Abban az esetben ugyanis, ha nem fogadnánk el azt, hogy a korlátozott felülbírálat alapja és indoka éppen az, hogy a bíróság által megállapított ítéleti tényállást, az erre alapított bűnösséget és a cselekmény minősítését nem vitatják, gyakorlatilag visszaállítanánk a teljes körű felülbírálatot. Ez az értelmezés pedig azt eredményezné, hogy a másodfokú bíróság a korlátozott felülbírálat során eljárva, az eljárás résztvevőjének akarata ellenére egy olyan eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezéssel, amelyet az eljárás résztvevői nem kifogásoltak és amelyet a jogalkotó sem tartott olyan súlyúnak, hogy mindenképpen az eljárás megismétlését vonja maga után, az elsőfokú eljárásban megállapított és a korlátozott fellebbezéssel folytán nem támadott, így nem is vizsgálható ítéleti tényállás felülbírálatát is kikényszeríthetné. A Javaslat szerinti megoldás tehát a Be. fellebbviteli rendszerének továbbélését kívánja biztosítani, anélkül, hogy korlátozná az Alkotmánybíróság által részletesen kimunkált tisztességes bírósági eljáráshoz való jog lényegi elemeit, illetve sérülne a terhelt önrendelkezési joga.

A Javaslat emellett olyan szabályozási megoldást kíván bevezetni, amely igazodik a hatályos szabályozásban és a joggyakorlatban jól körülhatárolt eljárási szabálysértések rendszeréhez. Ezért sem fogalom meghatározás, sem felsorolás szintjén nem indokol létrehozni a relatív és abszolút eljárási szabálysértések egyfajta átmenetét. A Javaslat ezért az Alkotmánybíróság döntéséhez igazodva, a hatályos szabályozási rendszer elemeit megtartva, a szabálysértés súlyához – másodfokú eljárásban nem orvosolható, lényeges kihatással bíró szabálysértés – igazodó, általános, tehát nem felsorolás szerű megoldást alakít ki.

A Javaslat mindezekre figyelemmel egyrészt a korlátozott felülbírálat esetén is lehetővé teszi mindazon eljárási szabálysértés vizsgálatát, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására. Másrészről biztosítja az összhangot a Be. 591. § (2) bekezdésével, amely a Be. 583. § (3) bekezdés szerinti korlátozott fellebbezés esetére kizárja, hogy a másodfokú bíróság vizsgálja az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottságát. A Javaslat ennek megfelelően rögzíti, hogy a relatív eljárási szabálysértések vizsgálatára is csak az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottságát firtató kérdések érintése nélkül kerülhet sor, igazodva a Be. 163. §-a szerinti, már ismertetett bizonyítási alapvetéshez.

A jogalkalmazás feladata annak meghatározása, hogy a megalapozatlanság vizsgálata nélkül a Be. 609. § (1) bekezdésében foglalt eljárási szabálysértések melyek vonatkozásában kerülhet sor hatályon kívül helyezést eredményező helyzet megállapítására. Tekintettel azonban arra, hogy a Javaslat kifejezett tilalmat állít fel a megalapozottság vizsgálatára, ennek megállapítására a törvény rendelkezéseire figyelemmel csak akkor kerülhet sor, ha a relatív eljárási szabálysértés az eljárás egészét érintően eredményezi az elsőbíróság ítéletének „romlottságát”, nem pedig az egyes bizonyítási eszközök vonatkozásában, hiszen a korlátozott fellebbezésre figyelemmel a bíróság indokolásának hiánya alapján nem állapítható meg az egyes bizonyítási eszközök és a bíróság döntése közötti, a bíróság mérlegelésén alapuló ok-okozati összefüggés.

A Be. 609. § (2) bekezdésében foglalt példálózó jelleggel nevesített eljárási szabálysértések közül tehát azokat lehet e körben vizsgálni, amelyek a tényállás megalapozatlanságát nem érintik, így különösen amikor a büntetőeljárásban részt vevő terhelt, védő, törvényes képviselő a vádemelés után a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták [Be. 609. § (2) bekezdés b) pont], illetve a tárgyalásról a nyilvánosságot törvényes ok nélkül kizárták [Be. 609. § (2) bekezdés c) pont]. A felsőbíróságnak ebben a körben is a bűnösség megállapításával, a minősítéssel, a büntetés kiszabással, illetve az intézkedés alkalmazásával kapcsolatosan csak olyan eljárási szabálysértés figyelembevételére lesz lehetősége, amely a fellebbezéssel nem támadott, így másodfokon irányadó elsőfokú ítélet történeti tényállása változatlan hagyása mellett is fennáll. Amennyiben a bűnösség megállapítása, a bűncselekmény (akár az elsőfokú bíróságétól eltérő) minősítése, a büntetés, illetve intézkedés törvényessége az elsőfokú ítélet tényállása alapján megállapítható, úgy az észlelt eljárási szabálysértés nem lehet ezen körülményekre kihatással, így nem eredményezheti az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését.

A megjelölt keretek között a jogalkalmazás feladata annak meghatározása, hogy pontosan hol húzódnak meg a fellebbviteli eljárásban nem orvosolható olyan relatív eljárási szabálysértések, amelyek a felülbírált ítélet hatályon kívül helyezését teszik indokolttá. E körben a megfelelő jogalkalmazást a hatályon kívül helyezés ellen rendelkezésre álló jogorvoslat is képes a törvény által szabott keretek között tartani, azzal, hogy ennek keretében a túlterjeszkedő, a megalapozottság vizsgálatának tilalmát sértő hatályon kívül helyező rendelkezéseket meg lehet változtatni.

Ha a fellebbezést kizárólag a Be. 583. § (3) bekezdés alapján jelentették be, a másodfokú bíróság – az előzőekben kifejtettek keretek között – a fellebbezéssel nem érintett részei tekintetében is felülbírálja az ítéletet. A Javaslat figyelemfelhívó céllal rögzíti, hogy a Be. 458. § (5) bekezdés alapján részlegesen jogerőre emelkedett rendelkezéseket is a fellebbezéssel nem érintett ítéleti résznek kell tekinteni, ami azt jelenti, hogy a másodfokú bíróságnak ebben a körben lehetősége lesz a jogerő áttörésére, ha az ott meghatározott járulékos kérdések felülbírálata során azt állapítja meg, hogy az elsőfokú bíróság ítélete törvénysértően rendelkezett a büntetőjogi főkérdésekről. A másodfokú bíróságnak biztosított kiterjesztett felülbírálat jogosultsága – amely egyébként megegyezik a korlátozott fellebbezés esetén rendelkezésre álló kiterjesztett felülbirálat terjedelmével – a Be. jogorvoslati rendszerének szabályozási logikájához igazodva, azt a célt a szolgálja, hogy a fellebbezéssel sérelmezett ítélet és az azt megelőző bírósági eljárás hibái még a rendes jogorvoslati eljárásban orvosolhatók legyenek.

Szemben az abszolút hatályon kívül helyezési okokkal, melyek az egész eljárást teszik érvénytelenné, a relatív eljárási szabálysértések nem szükségszerűen hatnak ki az egész eljárásra, hanem önállóan is értelmezhetők egyes vádlottak vonatkozásában. Erre tekintettel a Javaslat a bírósági ítéletek hatályon kívül helyezésének szükséges mértékűre való korlátozása érdekében az új (11a) bekezdéssel rögzíti, hogy a relatív eljárási szabálysértéseket lényeges kihatását minden vádlottra nézve vizsgálni kell.

193. §

Ha a távollévő terhelttel szemben lefolytatott eljárást követően a terhelt tartózkodási helye ismerté válik, felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek, Magyarországnak nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettsége a hazaszállításra vonatkozó bűnügyi jogsegély eljárásokban a terheltek távollétében meghozott jogerős ügydöntő határozatok kézbesítése. Jelenleg azonban erre vonatkozó előírást a büntetőjogi jogszabályok nem tartalmaznak.

A Bv. tv. 86. § (6) bekezdése alapján a bv. intézet haladéktalanul értesíti a bv. csoportot, ha az elítélt elfogatóparancs alapján a bv. intézetbe elővezetik. Így indokolt a terhelt távollétében hozott ítélet kézbesítésének feladatát a bv. bíróhoz telepíteni, mely kézbesítési kötelezettséget elegendő rendeleti szinten szabályozni.

Azonban, tekintettel arra, hogy a Be. kimondja, a terhelt – a 637. § (1) bekezdés g) pontjára alapított – perújítási indítványt attól a naptól számított egy hónapon belül terjesztheti elő, amelyen a terhelt az alapügyet befejező ügydöntő határozat jogerőre emelkedéséről tudomást szerzett, ezért a Javaslat egyértelművé teszi, hogy ha a szabadságvesztés végrehajtása érdekében kibocsátott elfogatóparancsot követően a büntetés-végrehajtási intézetben kézbesítik a terheltnek a távollétében hozott ítéletet, abban az esetben a tudomásszerzésnek ezt a kézbesítést kell tekinteni.

194. §

A törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat elbírálására a törvény – az XCII. Fejezetben megállapított eltérésekkel – a felülvizsgálat eljárási szabályait rendeli alkalmazni. A felülvizsgálati indítvány elbírálására főszabály szerint tanácsülésen kerül sor, nyilvános ülés tartására csak a törvényben maghatározott esetekben van lehetőség. A Javaslatban szereplő módosítás alapján a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat – főszabály szerint – tanácsülésen elbírálható, nyilvános ülés tartására akkor kerül sor, ha a legfőbb ügyész azt indítványozza, vagy azt a tanács elnöke egyéb okból szükségesnek tartja. Ha a Kúria tanácsa a jogorvoslatot tanácsülésen bírálja el, garanciális okból akkor is biztosítani kell, hogy a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat megismerhető legyen, és azzal összefüggésben az érintettek a tanácsülésről szóló értesítés kézbesítésétől számított nyolc napon belül észrevételt terjeszthessenek elő.

195. §

1. Az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás általános alapja, hogy a jogerős, illetve véglegessé vált ügydöntő határozat valamely járulékos kérdésben a törvény kötelező rendelkezését sérti. Ezzel együtt a vizsgálható törvénysértések között szerepelnek olyanok is, amelyek egy főkérdést, a büntetést érintik. Az egyszerűsített felülvizsgálatba tartozó tárgykörök elhatárolási alapja elsődlegesen a célja szerint határozható meg, eszerint a törvény kötelező rendelkezését ebben az eljárásban anélkül kell érvényesíteni, hogy a bűnösség kérdését és azzal összefüggésben a további főkérdéseket újra kellene vizsgálni. A büntetőeljárások hatékonyságát javítja, ha az egyszerűsített felülvizsgálat tárgykörei bővülnek minden olyan ügycsoporttal, ami a fentieknek megfelel.

Ide sorolható a Btk. 52. § (3) bekezdése, amely a foglalkozástól való végleges eltiltást kötelezővé teszi a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére a nemi élet szabadsága, illetve nemi erkölcs elleni bűncselekmény, továbbá a gyermekpornográfia elkövetőjével szemben. A döntés alapja az egyszerűsített felülvizsgálat új esetében az, hogy a jogerős vagy végleges ügydöntő határozattal már megállapításra került a Btk. 52. § (3) bekezdés alkalmazásának alapja – a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, nemi élet szabadsága, illetve nemi erkölcs elleni bűncselekmény vagy a gyermekpornográfia – de a Btk. 52. (3) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmény alkalmazására nem került sor. A Btk. 52. § (3) bekezdésének alkalmazása a Btk. 113/A. §-a alapján, fiatalkorú elleni büntetőeljárásban olyan mérlegelési, büntetéskiszabási kérdés, amelyre az egyszerűsített felülvizsgálat nem a megfelelő eljárás, Ezt a Javaslat azzal kívánja kifejezni, hogy az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyköreinél csak az 52. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezésre hivatkozik.

Szintén beleillik az egyszerűsített felülvizsgálat körébe a Btk. 92/A. § – 92/B. § szerinti joghátrányok beszámítására vonatkozó szabályok megsértése miatti jogorvoslat, tekintettel arra, hogy a beszámítási szabályok nem mellőzhetők, és mérlegelési lehetőséget nem tartalmaznak.

2. Az alapvető jogok biztosának az AJB-1084/2020. (korábban: 1369/2019.) számú ügyben született jelentése szabályozási problémákat állapított meg a kétszeres elvonás tilalmának az érvényesülésével kapcsolatban abban az esetben, ha az adóhatóságnak az adóhiányt megállapító határozata a költségvetési csalás miatt vagyonelkobzást elrendelő ítélet meghozatalát követően válik véglegessé. Ennek kapcsán szükséges szabályozni az Art. és a Btk. a vagyonelkobzásra vonatkozó szabályainak az összhangját, meg kell teremteni annak a normatív alapját, hogy a párhuzamosan folytatott eljárásokban figyelembe vegyék az eljáró szervek a másik eljárásban már megállapított ugyanolyan jellegű vagyonelvonást.

196. §

A Be. 752. § (1) bekezdése értelmében, ha az ismeretlen helyen távollévő terhelt felkutatására tett intézkedések az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának meghozatala után vezettek eredményre, a másodfokú bíróságnak tárgyalást kell kitűznie és azon a vádlottat ki kell hallgatnia, valamint további bizonyítást kell – akár hivatalból, akár indítványra – lefolytatnia.

A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény 250. §-a 2021. január 1. napjától beiktatta a Be. 750. § (4a) bekezdését, amely szerint: „A távollevő terhelttel szemben folytatott eljárásban a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.” Az új bekezdés rendelkezését az indokolta, hogy bár a CI. Fejezet fenti speciális rendelkezése alapján a másodfokú bíróságnak – adott esetben széles körű – bizonyítást kell felvennie, ha a jogosultak korlátozott fellebbezést jelentenek be, úgy a Be. 583. § (3) bekezdése szerint a másodfokú bíróság az ítéletnek csak a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését vagy részét bírálhatja felül és ebben az esetben az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatában megállapított tényállás rögzül. A (4a) bekezdés beiktatásával rögzült a másodfokú bíróság teljeskörű bizonyítás felvételi és felülbírálati joga.

Azonban a Be. 750. § (4a) bekezdés szerinti módosítással párhuzamosan nem került sor az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségére vonatkozó szabályok felülvizsgálatára, a törvény belső koherenciájának biztosítására.

Ezt a (4a) bekezdés módosítása azzal teremti meg, hogy kizárja az ellentétes jogértelmezés lehetőségét, s egyértelművé teszi az elsőfokú bíróság teljeskörű indokolási kötelezettségét a távollevő terhelttel szemben folytatott eljárásban. A módosítással garantálható, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában számot adjon az értékelt bizonyítékokról, a bizonyítékokat értékelő tevékenységéről, avagy arról, hogy az esetleges bizonyítási indítványokat milyen okból utasította el. A másodfokú bíróság döntéséhez szükséges információk ezáltal hiánytalanul biztosíthatók.

Amennyiben a távollévő terhelt bűnösségét az elsőfokú bíróság több bűncselekmény elkövetésében állapítja meg, úgy a módosítás értelmében – függetlenül attól, hogy a fellebbező melyik bűncselekmény vonatkozásában és milyen ítéleti rendelkezés ellen kíván jogorvoslattal élni – valamennyi bűncselekmény tekintetében érvényesül az elsőfokú bíróság teljeskörű indokolási kötelezettsége, valamint a másodfokú bíróság teljeskörű bizonyítás felvételi és felülbírálati joga. A módosítás ugyanakkor továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a távollévő terhelttel szemben – fellebbezés hiányában – az első fokú ítélet jogerőre emelkedjen, s a bíróság a Be. 562. § (1) bekezdés rendelkezései szerint rövidített indoklással éljen.

Több vádlott ellen folytatott egy eljárásban akként kell értelmezni a (4a) bekezdés módosítás utáni rendelkezéseit, hogy a Be. 590. § (10) bekezdésével nem érintett ügyekben a terheltek vonatkozásában külön-külön kell az elsőfokú bíróság indoklási kötelezettségét és a másodfokú bíróság felülvizsgálati és felülbírálati jogát alkalmazni. A vádlottak közül csak a távollévőre vonatkozó ítéleti rendelkezések és indoklási kötelezettség tekintetében kizárt a korlátozott felülbírálat szabályainak alkalmazhatósága.

203. §

1. A Jst. szerint a támogatások igénybevételéhez kérelmet kell benyújtani a jogi segítségnyújtó szolgálathoz. A Jst. mellett a Be. is a kérelem kifejezést használja (ld. költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem, 77. §, 792. § és 797. §). A Be. egyetlen helyen utal indítványként a költségkedvezmény iránti kérelemre, a 39. § (4) bekezdésében, az egységes fogalomhasználat érdekében ezt pontosítja a Javaslat.

2. A módosítás egy technikai jellegű pontosítást tartalmaz. A Be. 131. § (2) bekezdése a Be. 69. § teljes (5) bekezdését tartalmazza utalásként, azonban a c) pont a nem természetes személyekre vonatkozik, a nem természetes személyekre azonban a Be. 131. § (5) bekezdése tételes szabályt tartalmaz. Így a Be. 131. § (2) bekezdésében a 69. § (5) bekezdésre történő utalást indokolt a 69. § (5) bekezdés a) és b) pontjára szűkíteni.

3. A Javaslat a társadalom szélesebb körében elterjedt kommunikációs eszközök megfelelő garanciális szabályok melletti bevonása érdekében lehetővé teszi az elektronikus kapcsolattartásnak nem minősülő egyszerűsített elektronikus úton történő kézbesítést. Ehhez kapcsolódóan szükséges technikai pontosítás a postai úton történő kézbesítés és egyszerűsített elektronikus úton történő kézbesítés elhatárolása.

4. A Be. következetesen az indítvány kifejezést használja a büntetőeljárásban részt vevő személyek által a büntetőeljárás során benyújtott, előterjesztett kérelmekre. A törvényben azonban néhány esetben (pl. személyes adat zárt kezelése, tárgyalás tartása iránti indítványok esetén) még tévesen a kérelem kifejezés szerepel, így a Javaslat elvégzi a szükséges technikai módosításokat.

5. A Be. új rendelkezésével, a 298. § (5) bekezdésében foglaltakkal való koherencia megteremtése érdekében indokolt a kiegészítés.

6. A jogalkalmazás során felmerült a pótmagánvádas eljárás egy részletkérdésével kapcsolatban egy jogértelmezési kérdés, amely miatt egyedi normakontroll eljárás kezdeményezésére is sor került. A normavilágosság és a kiszámíthatóság érdekében célszerűnek mutatkozik annak normaszövegben való pontosítása, miszerint amennyiben a pótmagánvádas eljárásban a jogi képviselet megszűnik és a kitűzött határidőben a pótmagánvádló nem gondoskodik jogi képviseletéről, azt a pótmagánvádló vádejtésének kell tekinteni, egyúttal az eljárást meg kell szüntetni. Ez a rendelkezés érinti a 813. § (2) bekezdésében foglaltakat, hiszen erre figyelemmel a pótmagánvádlónak megtérítési kötelezettsége keletkezik a pótmagánvádló fellépése után keletkezett meghatalmazott védői díj és költség tekintetében is, hiszen vádejtés miatti eljárás megszüntetés esetén arra köteles.

204. §

1. A törvényes képviselő, valamint a kényszergyógykezelés elrendelése esetén a vádlott házastársa, illetve élettársa saját jogán jogosult indítványtételre, így fellebbezésre is. A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény több helyen is korrigálta a Be.-ben a terhelt hozzájárulásához kötött indítványokra vonatkozó rendelkezéseket. A módosító törvény azonban két helyen, a Be. 616. § d) pontjában és a 694. § (1) bekezdésében nem rendelkezett a hozzájárulásra vonatkozó – tartalmilag felesleges – szövegrészek elhagyásáról, a Javaslat e hiányosságot pótolja.

2. A megvádolt személy már csak terhelt lehet, függetlenül attól, hogy annak idején gyanúsítás nélkül vádolták meg. A Javaslat az ehhez szükséges deregulációt végzi el a Be. 756. §-ában.

205–206. §

Költségvetési csalás esetén az elkövető büntetése korlátlanul enyhíthető, ha az okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti. A módosítás megteremti a lehetőségét annak, hogy a NAV által vezetett, ilyen célra szolgáló elkülönített számlára történő befizetés, illetve a befizetett összeg jogi státuszának a megítélése, az elkövető közreműködésének előírásával rendeződjön. A cél az, hogy az eddig teljes mértékben a NAV-ra háruló tényállástisztázási kötelezettség olyan mértékben enyhüljön a befizető bevonása révén, amely jelentősen képes felgyorsítani az elkülönített számlára befizetett összegek elszámolását.

A módosítás több ponton módosítja a jelenleg hatályos szabályokat. Egyrészt közreműködési kötelezettséget ír elő az elkülönített számlára befizetést teljesítő személy számára. A közreműködési kötelezettség lényege, hogy a befizetést követően a megfizetést teljesítő személy köteles közreműködni abban, hogy az állami adó- és vámhatóság a befizetett összegről mihamarább döntést tudjon hozni. Jelenleg ugyanis a befizetést követően az állami adó- és vámhatóságra hárul minden feladat azzal kapcsolatban, hogy a büntetőüggyel és a megfizetéssel kapcsolatos minden adatot beszerezzen és tisztázzon. Ez ugyanakkor rendkívül körülményessé teszi a befizetett összegek elszámolását, különösen olyan esetekben, amikor a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonnal más gazdagodott, vagy nem az elkövetőnek keletkezett a bűncselekmény következtében adófizetési kötelezettsége. Szintén nehezen felderíthetőek érdemi közreműködés nélkül azon helyzetek, amikor több elkövető is teljesít megfizetést ugyanazon bűncselekményre tekintettel. A módosítás révén csak akkor lesz eredményes a befizetés, ha a megfizetést teljesítő személy teljesíti ezen közreműködési kötelezettségét.

Szintén az elkövető közreműködési kötelezettségét kívánja érvényesíteni az a módosítás is, amely alapján abban az esetben, ha az elkövető büntetőjogi felelősségét nem állapítják meg a büntetőeljárásban és erre tekintettel az elkövető a megfizetett összeg visszatérítésére válik jogosulttá, köteles az ezt a körülményt megalapozó, a büntetőeljárást megszüntetéséről vagy az elkövető felmentéséről hozott határozatot bemutatni.

A módosítás egyebekben megtartja a hatályos szabályozás alapvonalait. Két ponton azonban a módosítás változtat a hatályos szabályokon. Egyrészt a hatályos szabályok alapján, ha az adózó önkéntes teljesítése vagy eredményes végrehajtás miatt szűnik meg az adófizetési kötelezettség, akkor is vissza kell téríteni az elkövető által befizetett összeget. Ezzel ugyanakkor tulajdonképpen úgy részesül az elkövető a büntetőjogi szabályok alapján a korlátlan enyhítés lehetőségében, hogy végül a megtérítést visszakapja. A módosítás alapján ilyen esetben is a kincstár bevételévé válik a megfizetett összeg. A másik módosítás pedig rendezi azt a helyzetet, ha több elkövető ugyanazon bűncselekményre tekintettel teljesít befizetést, a módosítás alapján ilyen esetben is a kincstár bevételévé válik a megfizetett összeg.

207–208. §, 210. §

Az alapvető jogok biztosának az AJB-1084/2020. (korábban: 1369/2019.) számú ügyben született jelentése szabályozási problémákat állapított meg a kétszeres elvonás tilalmának az érvényesülésével kapcsolatban abban az esetben, ha az adóhatóságnak az adóhiányt megállapító határozata a költségvetési csalás miatt vagyonelkobzást elrendelő ítélet meghozatalát követően válik véglegessé. Ennek kapcsán meg kell teremteni az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény és a Btk. vagyonelkobzásra vonatkozó szabályainak az összhangját, létre kell hozni a normatív alapját, hogy a párhuzamosan folytatott eljárásokban figyelembe vegyék az eljáró szervek a másik eljárásban már megállapított ugyanolyan jellegű vagyonelvonást. Fontos kritérium az elv alkalmazása során, hogy a büntetőeljárás alá vont személytől ugyanazért az okozott kárért vonják el a vagyont a büntetőeljárásban, mint a közigazgatási szankcióval sújtott személy által okozott kár. További kritérium a tényállás azonossága a büntetőeljárásban és a közigazgatási eljárásban: A tényállások eltérősége esetén a kétszeres értékelés tilalmának elve nem érvényesülhet. A büntetőjogi és adójogi tényállások összevetése, egyezőségének vagy eltérésének vizsgálata minden esetben vizsgálatot igényel. Előfordul, hogy az adóvizsgálat más gazdasági eseményeket is érint, mint a büntető ítélet, úgy a megállapított adókülönbözetből, adóhiányból csak azon összegeket kell a vagyonelkobzás okán kompenzálni, amelyek a büntető ítélettel érintett gazdasági eseményekkel azonosak (pl. ugyanazon számla/számlák vonatkozásában állapította meg az adóhatóság és a büntető bíróság is a fiktivitást), vagy az adóvizsgálat pl. szélesebb időszakot érint, mint a büntető ítélet. A „ne bis in idem” elv időbeli korlátja, hogy a kétszeres értékelés tilalma csak addig és csak olyan mértékben érvényesülhet, ameddig és amilyen mértékben a korábban alkalmazott szankció (jelen esetben a vagyonelkobzás) hatályban marad. A befizetendő adókülönbözettől eltérően kell jelölni a vagyonelkobzással érintett adókülönbözetet az adóhatósági rendszerekben, mert mint ilyen, számos jogkövetkezménynél szerepet játszik (az adóhiány, így az adóbírság megállapításánál, az adózói minősítésnél). Az adott kódon feladott összegre tehát – annak ellenére, hogy az – legalábbis befizetendő adóként – nem könyvelődik fel az adózó adószámlájára – e jogkövetkezmények megállapításánál figyelemmel kell lenni és megoldhatónak kell lennie annak is, hogy utána e jogkövetkezmények technikailag megállapíthatóak legyenek. Ehhez, illetve az eljárások jogszerűsége szempontjából elengedhetetlen, hogy a vagyonelkobzással érintett adókülönbözet már a határozat rendelkező részében is megjelenjen. Ellenkező esetben egyrészt rendkívül nagy a veszélye annak, hogy a megfelelő könyvelés elmarad, másrészt magának az eltérő kezelésnek is a határozat a jogalapja az Art. 70. § (1) bekezdés értelmében.

A súlyosítási tilalom nem érvényesülhet, ha a határozat olyan irányú módosítása szükséges, ami a korábban megfizetni nem rendelt adókülönbözet későbbi megfizetésének előírására irányul (mely egyértelműen az adózó terhére történő módosításnak minősül). Ha korábban az adóhatóság az adózót azért nem kötelezte határozatában az adókülönbözet megfizetésére, mert arra vonatkozóan a bíróság vagyonelkobzást rendelt el, azonban a határozat véglegessé válását követően a bíróság a vagyonelkobzást adózó javára változtatta meg.

209. §

Az átmeneti rendelkezések értelmében a már megfizetett, de még nem rendezett befizetések esetében is érvényesíteni kell a megfizetést teljesítő személy újonnan bevezetett közreműködési kötelezettségét. Ha ez hat hónapon nem vezet eredményre, a befizetett összeg a központi költségvetés bevételévé válna, azzal, hogy ha az az adózó, akinek a fizetési kötelezettsége érdekében a megfizetett összeg elszámolható lenne, utóbb jelentkezik, akkor a megfizetés az adófizetési kötelezettség tekintetében elszámolható lenne. Ugyanez lenne a helyzet, ha a megfizetést teljesítő személy büntetőjogi felelősségét utóbb nem állapítják meg, ilyen helyzetben sem veszne el a visszatérítéshez való jog.

A kettős elvonás tilalma elv visszamenőleges alkalmazásának kritériumait meghatározó rendelkezés.

211–213. §

1. A Javaslat alapján a felszámolási eljárásban kerülnek kielégítésre az olyan vagyoni követelést megtestesítő büntetőeljárási intézkedések és kényszerintézkedések, amelyek a Cstv. 79/A. § (2) bekezdése alapján bűnügyi hitelezői igénybejelentésnek minősülnek, míg más típusú vagyoni intézkedések és kényszerintézkedések [Cstv. 79/A. § (9) bekezdés] a felszámolástól függetlenül kerülnek végrehajtás alá. A felszámolásban bűnügyi hitelezői igénybejelentésnek minősül az annak alapjául szolgáló intézkedésről (végleges bűnügyi hitelezői igénybejelentés) vagy kényszerintézkedésről (végleges bűnügyi hitelezői igénybejelentés) történő értesítés vagy az erről szóló határozat kézbesítése a felszámoló részére. Ennek megtörténte érdekében a Javaslat az Avt.-ben külön adminisztratív feladatot határoz meg az érintett kényszerintézkedéseket és intézkedéseket végrehajtó állami adó- és vámhatóság számára. Az Avt. szerkezeti felépítéséből következően a 125/A. §-ban helyezhetők el a bűnügyi hitelezői igények közül a pénzbírságra és a bűnügyi költségre vonatkozó szabályok, míg a 125/B. §-ban a fedezeti célú zár alá vételre, a 125/C. §-ban pedig a pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzásra vonatkozó igénybejelentési szabályok.

2. A Javaslat a Cstv. 79/B. §-a szerinti eseteket rendezi, amikor a felszámolásba bejelentett hitelezői igénynek a zár alá vételére kerül sor. Ha a hitelező a vagyonfelosztás során zár alá vétellel terhelt jogot szerez, a vagyont a zár alá vételt végrehajtó állami adó- és vámhatóság számára kell rendelkezésre bocsátani. Ha a zár alá vett hitelezői igényre vagyonelkobzást rendelnek el, annak sorsa attól függően alakul, hogy fiktív hitelezői igény vagyonelkobzása történt, vagy pedig valós hitelezői igény fedezeti célú vagyonelkobzása. A két kategória közötti világos elhatárolást a Javaslat azzal a terminológiai megoldással teremti meg, hogy fiktív igény esetén a vagyonelkobzás tárgya közvetlenül az igény lehet (hiszen a bűncselekmény eredménye a hitelezői igény mint vagyonelem), valós hitelezői igény pedig csak pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás tárgya lehet. Ennek megfelelően a Javaslat a Cstv.-t érintő szabályok között a nem pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás eseteire határoz meg az általánostól eltérő következményeket [Cstv. 79/B. § (3), (5), (6) bekezdés], míg a hitelezelői igényre elrendelt, pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás esetére az általános jogkövetkezményeket írja elő [Cstv. 79/B. § (8) bekezdés]. Fiktív igényre vonatkozó vagyonelkobzásból származó vagyon a Javaslat szerint nem kerülhet az állam tulajdonába, hanem azt az adós számára kell rendelkezésre bocsátani. Erre azért van szükség, hogy az állam más jóhiszemű hitelezők sérelmére a kielégítési sorrendtől eltérően ne szerezzen vagyont. Az adós számára a vagyon visszaszolgáltatása a felszámolás egyes szakaszaiban eltér: a felszámolás alatt a felszámoló rendelkezésre bocsátásával, azután pedig a Ctv. szerinti vagyonrendezés kezdeményezésével hajtható végre. Mindezekkel szemben valós igény esetén a vagyonelkobzás állami jogszerzéssel jár. A Cstv. bemutatott szabályozásához igazodó normaanyag kerül a Javaslat alapján az Avt. 125/C. § (7) bekezdésébe is azzal, hogy az adóvégrehajtásban a fiktív igényre vonatkozó vagyonelkobzás esetén az általánostól eltérő szabályozás szerepel.

Végül a logikai teljességre törekedve utalni kell arra is, hogy ha a zár alá vett hitelezői igényre nem rendelnek el vagyonelkobzást, akkor az általános szabályok szerint kell intézkedni a hitelezőt megillető vagyon tehermentesítése és annak a hitelező rendelkezésére bocsátása érdekében.

3. A Javaslat az Avt. 125/C. § (8) bekezdésére vonatkozó rendelkezésével vagyonrendezés lefolytatását írja elő arra az esetre, ha a felszámolásban nem szűnik meg teljesen, hanem csak lecsökken a büntetőeljárással összefüggő vagyoni igény.

214. §

A NAV előtt folyamatban lévő végrehajtási eljárások egységes szabályozása érdekében a Javaslat a korábban törvényszéki végrehajtói hatáskörbe tartozó, majd 2019. január 1-től az állami adó- és vámhatóság végrehajtási jogkörébe kerülő azon elévült igazságügyi követelések végrehajtására, amikre sem az Avt., sem a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) szabályai nem alkalmazhatóak, megteremti az adóhatóság törvényi felhatalmazását az ügyek befejezésére.

Amennyiben a 2019. január 1. előtt indult végrehajtási ügyekben az elévülés még az átadást megelőzően bekövetkezett, a Vht. 57. §-a alapján kell a követelés elévülését megállapítani, míg az adóhatóság előtti eljárásban bekövetkezett elévülések esetén az irányadó szabályokat az Avt. tartalmazza. A Javaslat ugyanakkor mindkét eljárásra az adóhatóságot jogosítja fel, mely az elévülés megállapíthatósága esetén saját hatáskörben hozza meg az eljárást megszüntető határozatát.

215–216. §

A 125/C. § (6) bekezdésében kodifikációs korrekcióra kerül sor.

A Javaslat 125/C. § (4) bekezdésében rögzíti, hogy a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás végrehajtása során az állam nem tulajdont szerez az ingatlan fölött, hanem azt egy követelése érdekében vonja végrehajtás alá.

217. §

A rendelkezés az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról és egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről szóló, 1968. február 29-i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó szolgálati jogviszonyban állt személy számára lehetőséget teremt arra, hogy megállapodást kössön csecsemőgondozási díjra, gyermekgondozási díjra, örökbefogadói díjra való jogosultság megállapításához szükséges a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény által meghatározott előzetes 365 napi biztosítási idő megszerzésére.

218. §

A rendelkezés rögzíti, hogy a megállapodás megkötése a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, illetve az örökbefogadói díj elbírálása tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslatra meghatározott idő lejártáig kezdeményezhető, és a járulékot a megállapodás megkötését követő öt napon belül egy összegben kell megfizetni.

219. §

A megállapodás a lakóhely szerint illetékes egészségbiztosítási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatallal köthető meg.

220. §

A rendelkezés az anyasági pénzbeli ellátás biztosítására irányuló megállapodás megkötéséhez szükséges dokumentumokat határozza meg.

221. §

Átmeneti rendelkezés.

222. §

Szövegpontosító rendelkezések.

223. §

A törvény főszabály szerint 2022. január 1-jén lép hatályba, ez alól kivételek:

− a Cstv. 23. § (1) bekezdését 2022. január 1. napjával módosítja az állami vagyonnal való fenntartható gazdálkodás megteremtése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint egyéb vagyon-gazdálkodási rendelkezésekről szóló a 2021. évi LXXXIV. törvény 6. §-a. Annak érdekében, hogy ne legyen ütközés a hatályba lépési időpontok között, indokolt a Javaslattal módosítandó, ugyanezen rendelkezést érintő módosítást 2022. január 2-án hatályba léptetni,

− 2022. február 2-án lépnek hatályba a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. törvény szerinti Bnytv.-módosításhoz kapcsolódó kiegészítések,

− a Btk.-t, Be.-t, Bktv.-t, Bv. tv.-t, és egyéb ágazati törvényeket érintő módosító rendelkezések 2022. március 1-jén lépnek hatályba,

− a Bnytv. arcképelemzési nyilvántartásához kapcsolódó módosításai 2022. április 2-án, az ECRIS TCN nyilvántartásba történő adatközléssel kapcsolatos rendelkezései 2022. június 28. napján lépnek hatályba,

− az Európa Tanács kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló, Nikóziában, 2017. május 19-én kelt egyezménye kihirdetésével kapcsolatos módosítások az egyezmény hatálybalépésének a napján lépnek hatályba.

224. §

Sarkalatossági rendelkezést állapít meg.

225. §

E rendelkezés felsorolja azokat az uniós jogi aktusokat, amelyek végrehajtását a törvény szolgálja.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek