PÜ BH 2021/139
PÜ BH 2021/139
2021.05.01.
I. A jogalap nélküli birtokos használati díjként a jogszerű ellenérték fizetése nélküli használattal elért megtakarítást mint nála jelentkező vagyoni előnyt köteles megfizetni a jogosultnak.
II. A tulajdonostárs nem lehet a közös tulajdonú ingatlan jogalap nélküli birtokosa függetlenül attól, hogy tényleges használata mire terjed ki.
III. Közös tulajdonú ingatlan esetében az egyik tulajdonostárs a másiktól a tulajdoni hányadát meghaladó használatért csak akkor követelhet többlethasználati díjat, ha a használati rend szabályozott.
IV. A közös tulajdonú ingatlan bizonyos tulajdoni hányadait érintő haszonbérleti szerződések létrejötte nem jelenti a használat megosztását, mert ezek nem kötik azokat a tulajdonostársakat, akik nem vettek részt a szerződéskötésben [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 139. § (1) bek., 140. § (1)–(2) bek., 141. §, 145. §, 195. § (1) és (3) bek., 452. §; 2007. évi CXXIX. tv. (Tfv.) 5. § (1)–(2) bek.; 1952. évi III. tv. (régi Pp.) 206. § (1) bek.; 2013. évi CCXII. tv. (Földforgalmi tv.) 50/A. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] 2011 és 2015 között a felperes kizárólagos tulajdonosa volt az 1. település 199/4 helyrajzi számú termőföld ingatlannak. Ebben az időszakban az 1. település 0154, 0180, 0282/1, 0296 helyrajzi számú, a 2. település 047, 080/3, 0158, 025, 0194/1 helyrajzi számú termőföld ingatlan a felperes és a perben nem álló tulajdonostársai, az 1. település 093, 0115/3, 0186, 0271/3, 0299/1, 0299/3, 0299/6, 0148, a 2. település 042/1, 049, 057, 098/4, 0102/17, 0163, 0217, a 3. település 093/1, 0106/2, a 4. település 0200, 0221, 0224/6, 0177 helyrajzi számú ingatlan pedig a felperes, az alperes és a perben nem álló tulajdonostársaik közös tulajdona volt. Az ingatlan-nyilvántartás szerint az 1. település 0115/3, 0180, 0271/3, 0296, a 2. település 049, 0163, 0194/1, valamint a 4. település 0200, 0221, 0224/6 és 0177 helyrajzi számú ingatlanok részben gyümölcsös művelési ágúak. Az ingatlanokat az alperes művelte. Az 1. település 0282 és a 2. település 047 helyrajzi számú ingatlant kivéve egyes tulajdonosokkal meghatározott tulajdoni hányadú, aranyko-rona--értékű termőföld használatára az alperes haszonbérleti szerződéseket kötött. A felperessel az 1. település 093, 0115/3, 0154, 0180, 0271/3, 0296, 0299/1, 0148, a 2. település 042/1, 049, 057, 080/3, 0102/17, 0158, 0163, 0217, 0194/1, a 3. település 093/1, a 4. település 0200, 0224/6 helyrajzi számú ingatlanokra voltak – a felperest megilletőnél kevesebb tulajdoni hányadú, aranykorona-értékű termőföld használatára – haszonbérleti szerződései. A földtulajdonát az 1. település 0148, a 2. település 025, a 4. település 0221, 0177 helyrajzi számú ingatlanokon 2015. évben már a felperes használta.
[2] A felperessel kötött haszonbérleti szerződések alapján az alperesnek a 2015. évre 6 038 958 forint haszonbér hátraléka keletkezett, amelyből 695 286 forintot fizetett meg. Az Ny.-i Törvényszék a jogerős ítéletében a 2012. évre a 4. település 0221 helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában az alperest a felperes részére használati díj fizetésére kötelezte. Az ítélet alapján a használati díjat megfizette.
[3] A földtulajdonát a felperes 2011. évtől az összes ingatlanon maga kívánta hasznosítani, azonban erre vonatkozó megállapodás nem született.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[4] A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 140. §-ára, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:74. §-ára alapított keresetében a haszonbérelt ingatlanai után a 2015. évre meg nem fizetett 5 343 672 forint haszonbérleti díj, míg a többi ingatlana 2011-2015. évi használata után 33 526 875 forint használati díj, valamint a késedelmi kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[5] Az alperes ellenkérelmében a jogalapot és az összegszerűséget is vitatva a kereset elutasítását kérte. 12 543 117 forint erejéig beszámítási kifogást is előterjesztett, amelyet a felperes kártérítési felelősségére alapított, mert az nem kötött vele haszonbérleti szerződést, így ő 2011 és 2015 között elesett a földalapú támogatástól.
[6] A felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével helyt adott a keresetnek.
[8] Az indokolásában rámutatott arra, hogy a régi Ptk. 99. §-a, 140. § (1) bekezdése és 141. §-a alapján a felperest a kizárólagos tulajdonában lévő ingatlanok használata, illetőleg hasznai szedésének joga korlátozás nélkül megillette, a közös tulajdonban lévő ingatlanok esetében pedig ez a jog a tulajdoni arányában illette meg. Az alperes a régi Ptk. 140. § (2) bekezdése és 144. §-a értelmében erre vonatkozó tulajdonosi döntés hiányában nem adhatta ki az ingatlanoknak a felperes tulajdonával arányos részét, ez azonban nem jelenti, hogy a felperes ne lenne jogosult használati díjra, illetve a tulajdoni hányadánál többet használó ne lenne köteles többlethasználati díjat fizetni. Ellenkező esetben sérülne az ingatlant ténylegesen nem használó és nem hasznosító tulajdo-nostársnak a régi Ptk. 140. § (1) bekezdésében és 141. §-ában biztosított joga. A termőföldet a tulajdonos, ha természetben nem használja, bérbeadás útján hasznosíthatja, ezért a többlethasználatért járó ellenszolgáltatás mértékének meghatározásánál a perbeli ingatlanokhoz hasonló összetételű, aranykorona-értékű ingatlanok helyben kialakult éves bérleti díjából kellett kiindulni. Ez eredményezi annak kompenzálását, hogy a tulajdonos nem tudja hasznosítani a tulajdonát. Az alperes ennek megfelelően 2011-2015 között az egyes ingatlanok szakértő által megállapított haszonbérleti díjának figyelembevételével számított díj fizetésére köteles azon ingatlanok, ingatlanilletőségek után, amelyekre a perbeli időszakban nem volt érvényes bérleti szerződése. Azon ingatlanok esetében, amelyekben az alperes tulajdonnal nem rendelkezett és érvényes haszonbérleti szerződés sincs a felek között, az alperesnek nincs közös tulajdonon alapuló jogszerű használati joga. Az alperes ezeket az ingatlanokat, illetve ingatlanilletőségeket jogalap nélkül birtokolja. A felperes ezen ingatlanok tekintetében is a helyben kialakult haszonbérleti díjjal megegyező földhasználati díjra tarthatott igényt. A jogszerű földhasználónak járó állami támogatást a tulajdonjogon alapuló használati díj mértékének meghatározásakor nem lehet figyelembe venni. Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a támogatás elmaradása miatt a felperesnek járó többlethasználati díj nem azonos a helyben kialakult haszonbérleti díjjal, attól alacsonyabb kell, hogy legyen.
[9] A támogatás elmaradásával kapcsolatos beszámítási kifogás alaptalan volt, mert a régi Ptk. 112. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a felperesnek az a magatartása, hogy nem kötött szerződést, nem tekinthető sem jogellenesnek, sem felróhatónak. E két elem hiánya miatt pedig a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősség nem állapítható meg. Az alperest a haszonbérleti szerződéssel érintett földek után a még ki nem fizetett haszonbérleti díj megfizetésének kötelezettsége a régi Ptk. 452. § (1) bekezdése alapján terhelte. A felperes elismerésének hiányában bizonyítania kellett volna, hogy 2015. évben a teljes haszonbérleti díjat megfizette, azonban az erre irányuló bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
[10] A perbeli ingatlanok földhasználati díját az elsőfokú bíróság a kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján állapította meg. Álláspontja szerint a szakvélemény aggálytalan volt. A szakértő kellő indokát adta annak, hogy az alperes által csatolt, 2005 és 2009 között létrejött haszonbérleti szerződéseket milyen okból nem vette figyelembe. Az alperes a szakértő megállapításait cáfoló szakmai érvet nem terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság a szakértő által minden ingatlan tekintetében évenként és hektáronként meghatározott használati díjat felszorozta annyi hektárral, amennyi az adott ingatlanból a felperes tulajdoni hányadára esett, majd az így kapott összegnek kiszámította a szerződés nélkül használt területre eső részét. Megállapította, hogy a gyümölcsösökből mekkora területrész esik a felperes tulajdoni hányadára és az erre jutó használati díjat levonta a szerződés nélküli ingatlanrészek használati díjából. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 215. §-ára hivatkozással a kereseti kérelemben megjelölt összeg megfizetésére kötelezte az alperest, ugyanis a haszonbérleti szerződés nélkül használt ingatlanok után járó földhasználati díj a még ki nem fizetett haszonbérleti díj nélkül is meghaladta ezt az összeget.
[11] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú ítéletnek az alperest 5 343 672 forint haszonbér és ezen összeg után járó kamat megfizetésére kötelező rendelkezését helybenhagyta. Az 1. település 0115/3, 0180, 0271/3, 0296, a 2. település 049, 0163, 0194/1, valamint a 4. település 0200, 0221, 0224/6 és 0177 helyrajzi számú ingatlanok szerződés nélkül használt része után járó használati díj iránti keresettel, továbbá az elsőfokú perköltséggel és a le nem rótt kereseti illetékkel kapcsolatos ítéleti rendelkezéseket hatályon kívül helyezte és ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú ítéletnek az egyéb ingatlanok szerződés nélkül használt része után járó használati díj iránti keresettel kapcsolatos rendelkezését részben megváltoztatta és az alperes által fizetendő tőkeösszeget 19 966 339 forintra leszállította, egyebekben helybenhagyta.
[12] Az indokolásában rámutatott arra, hogy a haszonbérleti szerződések teljesítésére irányuló kereseti kérelem tekintetében az elsőfokú ítélet nem tartalmazott sem tényállást, sem jogi érvelést. Ez az eljárási szabálysértés azonban nem adott okot a hatályon kívül helyezésre és az elsőfokú eljárás megismétlésére, mert az érdemi döntéshez szükséges adatok rendelkezésre álltak. Az alperes elismerő nyilatkozatára figyelemmel tényként volt megállapítható, hogy a felperes 17. sorszámú beadványának F/34 jelű mellékletében felsorolt ingatlanokra vonatkozó haszonbérleti szerződések alapján az alperesnek – az ott írt levezetés szerint – 6 038 958 forint haszonbérhátraléka keletkezett, amelyből csak 695 286 forintot fizetett meg. Annak eldöntéséhez, hogy a fennmaradó 5 343 672 forintot jogosan követelte-e az alperestől, abban kellett állást foglalni, hogy alapos-e a beszámítási kifogás. A másodfokú bíróság ebben a vonatkozásban egyetértett az elsőfokú ítéletben foglaltakkal. A fellebbezésre tekintettel arra mutatott rá, hogy a felperes a Ptk. 6:59. §-a alapján őt megillető szerződési szabadság alapján szabadon dönthetett a szerződéskötésről, jogában állt az alperes szerződéskötési ajánlatát visszautasítani. E magatartása nem tekinthető jogellenesnek figyelemmel arra is, hogy az alperes nem hivatkozott a részéről joggal való visszaélésre.
[13] A földhasználati díj megfizetése iránti kereset vonatkozásában a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú ítélet számítási hibát és elírást tartalmazott. A hibák kijavításához szükséges adatok azonban rendelkezésre álltak. A csatolt tulajdoni lapok és földhivatali határozatok, valamint a földhivatali tájékoztató alapján meghatározható volt, hogy a felperest mely ingatlanon, milyen arányban illette meg tulajdonjog. A felperes 58. sorszámú beadványához csatolt kimutatás alapján pedig megállapítható volt, hogy az így pontosított tulajdoni illetőségekből a keresettel érintett időszakban mekkora részre volt a felek között haszonbérleti szerződés. A másodfokú bíróság mindezeket az ítélete tényállási részében elhelyezett táblázatban rögzítette. Rámutatott arra, hogy az ingatlanok szerződéssel nem érintett részének alperes általi használatát az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, de figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes egyes ingatlanok után nem számított fel használati díjat a 2015. évre, és a 4. település 0221 helyrajzi számú ingatlanilletőség után nem követelt használati díjat a 2012. évre.
[14] A másodfokú bíróság jogi következtetése szerint az alperes azért, mert anélkül használta a felperes tulajdoni illetőségének egy részét, hogy erre jogosult lett volna, olyan jogalap nélküli birtokosnak minősül, aki rosszhiszemű volt, hiszen – az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján – tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az őt megillető tulajdoni illetőségre eső ingatlanrésznél többet használ, vagy eleve olyan ingatlant használ, amely még részben sincs a tulajdonában. A jogalap nélküli birtoklás a Ptk. hatálybalépése előtt kezdődött, ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 41. §-a alapján az alperes jogállására a régi Ptk.-t kellett alkalmazni. A régi Ptk. 195. § (1) bekezdése alapján az alperes köteles kiadni a felperesnek a jogalap nélkül birtokolt dolog meglévő hasznait, vagyis meg kell fizetnie a részére az érintett ingatlanrészek használati díját. Az alperes alap nélkül állította, hogy a felek a használati díj mértékére vonatkozóan ráutaló magatartással megállapodást kötöttek. Az ugyanis, hogy a felperes – még az alperes ügyvezetőjeként – 2008-ig csupán 400 Ft/AK/év használati díjat volt hajlandó fizetni a jogalap nélkül birtokolt ingatlanok tulajdonosainak, nem jelenti, hogy megállapodás jött volna létre közte és az ingatlantulajdonosok között a használati díj jövőbeli mértékére vonatkozóan. Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy a felperes 2011-től kezdődően követelte a tulajdonát képező ingatlanrészek kiadását. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a felek között még a szerződés nélkül használt ingatlanrészek használatának módja tekintetében sem volt megállapodás, amely önmagában kizárja, hogy megállapodtak volna a jogalap nélküli használat ellenértékében. Azt, hogy a felek között vitás volt a használati díj mértéke, a fellebbezéséhez csatolt levelezés is bizonyította. Megállapodás hiányában a jogalap nélkül birtokolt ingatlanok használatáért járó díj mértékét szakértő bevonásával kellett megállapítani [régi Pp. 177. § (1) bekezdés].
[15] A perben beszerzett szakvéleményt a gyümölcsösöket nem tartalmazó ingatlanok tekintetében a másodfokú bíróság a fellebbezésben hivatkozott okból nem találta aggályosnak. A szakértő ugyanis a 44. sorszámú nyilatkozatában világossá tette, hogy a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 50/A. §-ának (1) bekezdését kizárólag azért idézte a szakvéleményben, hogy megindokolja, miért csak a kifüggesztett haszonbérleti szerződéseket fogadja el összehasonlító adatként. Ezt a szakmai álláspontját a 61. sorszámú kiegészítő szakvéleményében meggyőző érveléssel támasztotta alá. Egyben okszerű és világos indokát adta annak, hogy miért nem fogadja el összehasonlító adatként a felek által nagy számban csatolt, de túlnyomórészt ki nem függesztett haszonbérleti szerződéseket (ideértve a felek között létrejött megállapodásokat is). A pontosított nyilatkozat alapján egyértelmű, hogy a szakértő – az elsőfokú ítélet indokolásával ellentétben – nem azért hagyta figyelmen kívül ezeket a megállapodásokat, mert azok nem 2011-2015-ben jöttek létre, hanem azért, mert – kifüggesztés hiányában – nem estek át olyan erős társadalmi kontrollon, mint az összehasonlító adatként felhasznált haszonbérleti szerződések. A szakértő által felhasznált egyes összehasonlító adatokkal kapcsolatban az alperes konkrét kifogást nem fogalmazott meg. Azt, hogy a szakértő az egyes ingatlanoknál mit értékelt értéknövelő és mit értékcsökkentő tényezőként, sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésében nem sérelmezte. A szakértő az általa részletesen felsorolt és helyesen kiválasztott összehasonlító adatok felhasználásával, az érintett ingatlanok valamennyi releváns tulajdonságát értékelve, művelési áganként és évenként külön-külön határozta meg a perrel érintett ingatlanrészek használati díját. Hektáronként és nem aranykoronánként határozta meg a díj mértékét, ezért az alperes alap nélkül hivatkozott arra, hogy az általa fizetendő használati díjat aranykoronára vetítve kellene kiszámítani.
[16] Az elsőfokú bíróság által vétett számítási hibák, tévedések és elírások miatt – a szakértő által megállapított adatok felhasználásával – a másodfokú bíróság kiszámította a szerződés nélkül használt területekre eső használati díjat a gyümölcsösöket nem tartalmazó ingatlanok esetében. A használati díjat összesen 19 966 339 forintban állapította meg, és mert az alperes nem igazolta, hogy e tartozását részben – 400 Ft/AK összegben – már kiegyenlítette, azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság ennek megfizetésére jogszerűen kötelezte.
[17] Azon ingatlanok tekintetében, amelyek az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint gyümölcsösöket tartalmaztak, a másodfokú bíróság a beszerzett szakvéleményt nem találta alkalmasnak arra, hogy érdemi döntés alapjául szolgáljon. Az volt az álláspontja, hogy ezen ingatlanok esetében a bizonyítás nagymértékű kiegészítése szükséges, ezért az elsőfokú eljárást meg kell ismételni.
[18] A másodfokú bíróság mindezekre tekintettel a régi Pp. 213. § (2) bekezdése alapján részítéletet hozott. A hatályon kívül helyezéssel érintett körben az elsőfokú bíróságot a régi Pp. 252. § (3) bekezdése alapján a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte.
[32] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Kúria döntése és jogi indokai
[42] A Kúria elsőként arra mutat rá, hogy a felülvizsgálati ellenkérelemben foglaltakkal ellentétben a jelen ügyben a régi Pp. 271. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltakhoz képest nem volt akadálya a felülvizsgálatnak, mert ugyan a többlethasználati díj fizetésére irányuló kereset vonatkozásában a per közös tulajdonban álló dolog használatával kapcsolatos pernek minősül, de a felülvizsgálattal támadott jogerős ítélet nem közbenső és nem is az elsőfokú ítéletet helybenhagyó ítélet. Az alperes kérhette jogszabálysértésre hivatkozással a jogerős ítélet felülvizsgálatát [régi Pp. 270. § (2) bekezdés]. A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegéből következően a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértésre figyelemmel vizsgálhatja felül [régi Pp. 275. § (2) bekezdés]. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a haszonbérben és kamataiban marasztalást helybenhagyó jogerős ítéleti rendelkezés vonatkozásában hivatkozott eljárási szabálysértést a Kúria érdemben nem vizsgálhatta, mert a felülvizsgálati kérelem nem tartalmazta a megsértett jogszabályhely megjelölését. A régi Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti vagy ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Több jogszabálysértésre történő hivatkozás esetén a jogkövetkezmény kiváltásához szükséges együttes feltételeknek valamennyi jogszabálysértés tekintetében külön-külön kell fennállniuk [1/2016. (XII. 12.) PK vélemény].
[43] A rendkívüli perorvoslatát megalapozó, érdemben vizsgálható jogsértést felülvizsgálati kérelmében az alperes abban határozta meg, hogy a beszámítási kifogás alapossága ellenére a másodfokú bíróság kötelezte a haszonbérleti díj megfizetésére, és aggályos szakvélemény alapján marasztalta a többlethasználati díjban anélkül, hogy a jogalap nélküli birtoklás szabályai a perbeli jogviszonyra alkalmazhatók lennének.
[44] A Kúria egyetért a másodfokú bírósággal abban, hogy az alperes beszámítási kifogással érvényesített kártérítési követelése alaptalan. Az alperes a megtérítendő kárát a földalapú támogatások elmaradásában határozta meg, és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban Tfv.) 5. § (1)–(2) bekezdésére hivatkozással azt tekintette a felperes károkozó magatartásának, hogy nem tett eleget a művelési kötelezettségének, a föld megművelőjével viszont nem kötött haszonbérleti szerződést. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés azonban egyrészt nem művelési, hanem hasznosítási kötelezettséget ír elő. Annak alapján a földhasználó választhat, hogy a termőföldet művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítja vagy termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírások betartása mellett a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozza. Másrészt e kötelezettség nem magánjogi jellegű, elmulasztása a Tfv. 5. § (5)–(6) bekezdéséből következően földvédelmi bírság kiszabására ad alapot. A polgári jog szabályai szerint a felperest – miként azt a másodfokú bíróság helyesen megállapította – szerződéskötési kötelezettség nem terhelte. Önmagában az, hogy nem kötött az alperessel haszonbérleti szerződést, nem volt sem jogellenes, sem felróható. A jogerős ítélet ehhez képest nem sérti a régi Ptk. 4. § (4) bekezdését és a Földforgalmi tv., valamint a Tfv. felülvizsgálati kérelemben hivatkozott rendelkezéseit.
[45] A Kúria ezért részítéletével hatályában fenntartotta a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek az alperes haszonbérben és kamataiban marasztalását helybenhagyó rendelkezését.
[46] A használati díjat illetően azonban a jogerős ítélet jogszabálysértő. A másodfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy az alperes által használt perbeli ingatlanok jogi helyzete nem azonos. Van közöttük olyan, amelynek kizárólag a felperes a tulajdonosa. Vannak továbbá olyan ingatlanok, amelyek a felperes és a perben nem álló tulajdonostársai közös tulajdonában állnak. A harmadik csoportot pedig azok az ingatlanok alkotják, amelyeknek a felperes, az alperes és további, perben nem álló személyek is a tulajdonosai. Az utóbbi csoportba tartozó ingatlanok tekintetében a jogalap nélküli birtoklás szabályai nem lehetnek irányadók. A másodfokú bíróság ennek ellenére az alperest valamennyi esetben, amikor az ingatlanokat a perbeli időszakban szerződés nélkül használta, rosszhiszemű jogalap nélküli birtokosnak tekintette.
[47] Jogalap nélküli birtokosnak az alperes csak azon ingatlanok vonatkozásában minősülhet, amelyekben nem rendelkezett tulajdonjoggal. Ezekben az esetekben a másodfokú bíróság a rosszhiszeműségére helyesen következtetett, mivel az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján tudta vagy tudnia kellett, hogy nem tulajdonos, valamint a birtoklásra kötelmi jogi alapon sem jogosult, mert haszonbérleti szerződést a felperessel nem kötött. A rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos felelősségére a régi Ptk. 195. § (1) és (3) bekezdése az irányadó, annak alapján az alperes a hasznok kiadására köteles. A jogalap nélküli birtoklás szempontjából a jogalap nélküli használattal vagy a jogszerű ellenérték fizetése nélküli használattal elért megtakarítás haszonnak minősülő vagyoni előny. Az adott esetben pedig ez a haszon a használati díj. A kiadandó haszon mértékét a földalapú támogatás hiánya nem befolyásolhatja, mert az csak a jogszerű földhasználót illetheti meg, az alperes pedig nem az.
[48] Azon ingatlanok vonatkozásában, amelyekben az alperes is rendelkezik tulajdonjoggal, a peres felek jogviszonya a régi Ptk. 99. §-ában és 140. § (1) bekezdésében foglaltak alapján ítélendő meg. E jogszabályi rendelkezések szerint a tulajdonos jogosult a dolgot használni és a dologból folyó hasznokat szedni. A közös tulajdon esetén pedig a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelme nélkül. E jogszabályhelyekből az következik, hogy a használat valamennyi tulajdonostársat az egész dologra nézve illeti meg. Ennek alapja a közös tulajdon jogi fogalma, miszerint egyazon tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott (eszmei) hányadok szerint több személyt illet meg. A tulajdonostársak között ebből következően nem a dolog, hanem az azon fennálló tulajdonjog van megosztva. Jogi értelemben ezért az egyes tulajdonostársak részéről többlethasználat nem valósulhat meg. Más a helyzet, ha a tulajdonostársak szótöbbséges határozattal döntöttek a birtoklás és használat kérdésében, illetve megállapodás jött létre közöttük e tárgyban vagy ennek hiányában a birtoklás, használat körében a bíróság határozatot hozott [régi Ptk. 140. § (2) bekezdés és 143. § (3) bekezdés]. Megállapodás esetén a tulajdonostársak között sajátos – a közös tulajdoni jogviszonyon alapuló – kötelmi jogviszony keletkezik. A használat módjára létrejött és egyoldalúan meg nem változtatható szerződésben a tulajdonostársak szabadon megállapodhatnak a dolog használatának térbeni, időbeni megosztásában, amelynek keretében az egyik tulajdonostársat az egész ingatlan használatára is feljogosíthatják. Ha úgy döntenek, hogy kizárólagosan használható ingatlanrészeket alakítanak ki – akár a tulajdoni hányaduknak megfelelően, akár ettől eltérően –, mindegyik tulajdonostárs csak a saját részét használhatja. Amennyiben a tulajdonostársak kizárólagos használati részeket határoznak meg, a megállapodás részeként az esetleges többlethasználat ellenértékéről vagy ingyenességéről is dönteniük kell. Mindezekre tekintettel többlethasználati díjról jogi értelemben csak akkor van szó, ha a közös tulajdonú ingatlan használati módja szabályozott.
[49] A másodfokú bíróság nem volt tekintettel arra, hogy többlethasználati díj a felperesnek csak akkor jár, ha az ingatlan (ingatlanok) használatát a tulajdonosok – köztük a peres felek is – megosztották. Eltérő jogi álláspontja folytán nem tulajdonított jelentőséget a perrel érintett egyes ingatlanok használati megosztásának. A jogerős ítéletben foglaltak szerint ugyanakkor arra következtetett, hogy a felek között a szerződés nélkül használt ingatlanrészek vonatkozásában nem volt használati megállapodás, az alperes pedig ezt nem támadta a felülvizsgálati kérelemben. A Kúriának a felülvizsgálati kérelem korlátai között eljárva abból kellett kiindulnia, hogy azoknál a perbeli ingatlanoknál, amelyekben mindkét peres fél tulajdonostárs, nem történt meg a használati megosztás, így a használat a régi Ptk. 140. § (1) bekezdése alapján illeti meg a feleket. Ez független attól, hogy egyes tulajdonostársak haszonbérleti szerződéseket kötöttek az alperessel (régi Ptk. 452. §). Az alperes által kötött szerződések nem eredményezik a birtoklás és használat megosztását, mert nem kötik azokat a tulajdonostársakat, akik nem vettek részt a szerződéskötésben. E szerződéseket a felek tulajdoni hányadra kötötték tekintettel arra, hogy a régi Ptk. 145. § (1) bekezdése alapján a saját tulajdoni hányadával bármelyik tulajdonostárs rendelkezhet. A saját tulajdoni hányaddal való rendelkezés azonban nem korlátlan: a dolog használatát a tulajdonostárs is csak abban a terjedelemben engedheti át másnak, amennyiben az őt – a tulajdonostársak közötti megállapodás alapján – megilleti. Minden tulajdonostársra kiterjedő használati megállapodás nélkül azonban nem határozható meg, hogy a tulajdoni hányadhoz a földterület mely része (területe) tartozik.
[50] A felperes a régi Ptk. 140. § (1) bekezdésére hivatkozással azt sérelmezte, hogy a jogai és a dologhoz fűződő törvényes érdekei sérültek, ezért kért az alperestől többlethasználati díjat. Az általa hivatkozott sérelemnek azonban nem a többlethasználati díjfizetési kötelezettség a jogkövetkezménye, hanem az, hogy tulajdonostársként kérheti – végső soron a bíróságtól – az osztatlan közös tulajdon használatának a megosztását.
[51] A másodfokú bíróság tehát tévesen ítélte meg, hogy milyen jog illeti meg a felperest a kereseti tényállítások alapján. A tulajdoni helyzettől függően ugyanis különböző a felek közötti jogviszony. Használati díjra a felperes azon ingatlanok vonatkozásában tarthat igényt, amelyekben az alperesnek nincs tulajdonjoga. A használati díj mértékének megállapításánál pedig a régi Ptk. 195. § (3) bekezdésére is figyelemmel kell lenni. Ha azonban a használatát tekintve is osztatlan közös tulajdonú ingatlannak az alperes is a tulajdonosa, a felperest többlethasználati díj követelésére jog nem illeti meg.
[52] Az alperes alappal hivatkozott arra a felülvizsgálati kérelemben, hogy a perben beszerzett igazságügyi szakvélemény aggályos. A felperes által követelt használati díjnak a perbelihez hasonló földterületekre kötött haszonbérleti szerződésekben kikötött díjhoz kell igazodnia. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a perbeli ingatlanok jogi jellege a hasznosítási lehetőségüket is behatárolta. A Fétv. 50/A. §-ának jövőbeni célja nem vetíthető vissza a jogszabály hatálybalépése előtti időszakra. A perbeli időszakban helyben szokásos haszonbér nem állapítható meg csupán a kifüggesztett haszonbérleti szerződések figyelembevételével, mivel számos olyan haszonbérleti szerződés is ismertté vált a perben, amelyre a kifüggesztési kötelezettség nem vonatkozott. Nem állítható okszerűen, hogy ezek a szerződések a sajátos piaci viszonyokat semmilyen mértékben nem tükrözik. A kirendelt igazságügyi szakértő által beszerzett és értékelt összehasonlító adatoknál nem ismert, hogy mi volt a haszonbérelt ingatlanok jogi helyzete, a használat szempontjából is osztatlan közös tulajdonú ingatlanokra kötött szerződések adatait vette-e figyelembe a szakértő. A peres felek közötti haszonbérleti szerződések és az alperesnek más földtulajdonosokkal kötött haszonbérleti szerződései – amelyeket a felek becsatoltak – nem mellőzhetők az összehasonlító adatok közül. Más kérdés – amit a szakértő feladata megválaszolni –, hogy ezek milyen súllyal vehetők figyelembe a használati díj megállapításánál.
[53] Az alperes mindezekre tekintettel alappal hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet a használati díjra vonatkozó részében sérti a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat, és mivel a döntéshez szükséges tények a felülvizsgálati eljárásban nem voltak megállapíthatók, a Kúria ebben a részében a jogerős ítéletet – az elsőfokú ítéletre is kiterjedően – a régi Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[54] Az új eljárás lefolytatása során vizsgálni kell, hogy a perbeli ingatlanok közül melyek azok, amelyekben a perbeli időszakban nem volt az alperesnek tulajdonjoga és rosszhiszemű jogalap nélküli birtokosnak minősül. Ezen ingatlanok vonatkozásában az eljárásjogi szabályoknak megfelelően és az előbbiekben kifejtett szempontok figyelembevételével kell a szakértői bizonyítást lefolytatni.
(Kúria Pfv. V. 21.135/2019/6.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás