• Tartalom

1612/2021. (VIII. 18.) Korm. határozat

1612/2021. (VIII. 18.) Korm. határozat

a Közép-Duna mentén megvalósuló kerékpáros- és vízi turisztikai célú fejlesztésekről, valamint a szükséges beruházások támogatásáról

2021.08.18.

A Kormány

1. egyetért a Közép-Duna mentén megvalósuló kerékpáros- és vízi turisztikai célú fejlesztésekkel, valamint a szükséges beruházások előkészítésével;

2. egyetért azzal, hogy a víziturizmus fejlesztéséhez és a kerékpáros megállóhelyek kialakításához, működtetéséhez szükséges eszközök beszerzéséhez és kisléptékű infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységeket a Magyar Kajak-Kenu Szövetség valósítsa meg;

3. felhívja a belügyminisztert és az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost, hogy tegyék meg az 1. pont szerinti cél megvalósítása érdekében a szükséges intézkedéseket

a) az árvédelmi töltéseken kialakítandó, kerékpározható utak előkészítéséhez,

b) az egyéb kerékpárutak és kerékpározható utak előkészítéséhez,

c) a térségi aktív turisztikai fejlesztési terv kidolgozásához;

Felelős: az a) alpont tekintetében belügyminiszter

a b) alpont tekintetében az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos

a c) alpont tekintetében az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és a belügyminiszter

Határidő: az a) és b) alpontok tekintetében a forrás rendelkezésre állását követően azonnal

a c) alpont tekintetében azonnal

4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy a 2. pontban foglalt feladatok megvalósítása érdekében gondoskodjon 875 721 600 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XLVII. Gazdaság-újraindítási Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 9. Gazdaság újraindítását szolgáló miniszterelnöki kabineti fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 2. Aktív kikapcsolódást szolgáló feladatok, programok, beruházások jogcímcsoport javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2021. augusztus 31.

5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a 3. pont a) alpontban foglalt előkészítési és tervezési feladatok megvalósítása érdekében – gondoskodjon 296 000 000 forint többletforrás biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 17. Vízügyi Igazgatóságok cím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2021. augusztus 31.

6. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a 3. pont b) és c) alpontban foglalt előkészítési és tervezési feladatok megvalósítása érdekében – gondoskodjon 651 500 000 forint többletforrás biztosításáról a Kvtv. 1. melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 23. Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jogcímcsoport javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2021. augusztus 31.

7. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy

a) a miniszterelnök kabinetfőnöke

aa) a 2. pontban foglalt feladat megvalósítása érdekében a 2021. évben a szabad előirányzatot meghaladó mértékű, legfeljebb 875 721 600 forint összegben a Kvtv. 1. melléklet XLVII. Gazdaság-újraindítási Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 9. Gazdaság újraindítását szolgáló miniszterelnöki kabineti fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 2. Aktív kikapcsolódást szolgáló feladatok, programok, beruházások jogcímcsoport terhére,

ab) a 3. pont b) és c) alpontjában foglalt feladatok megvalósítása érdekében a 2021. évben a szabad előirányzatot meghaladó mértékű legfeljebb 651 500 000 forint összegben a Kvtv. 1. melléklet XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 23. Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jogcímcsoport terhére,

b) a belügyminiszter a 3. pont a) alpontban foglalt feladatok megvalósítása érdekében a 2021. évben a szabad előirányzatot meghaladó mértékű legfeljebb 296 000 000 forint összegben a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 17. Vízügyi Igazgatóságok cím terhére

kötelezettséget vállaljon;

8. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy – a pénzügyminiszter bevonásával – vizsgálja meg a Közép-Duna mentén megvalósuló kerékpáros- és vízi turisztikai célú fejlesztések európai uniós finanszírozásának lehetőségeit, és ennek eredményeként tegye meg a szükséges intézkedéseket az európai uniós finanszírozás érdekében, ideértve a 2021–2027. évi európai uniós programozási időszak forrásai terhére történő haladéktalan átforgatást és elszámolást is, amennyiben erre a vonatkozó európai uniós szabályozás lehetőséget biztosít.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

a miniszterelnök kabinetfőnöke

pénzügyminiszter

Határidő: folyamatos

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére