• Tartalom

1619/2021. (IX. 3.) Korm. határozat

1619/2021. (IX. 3.) Korm. határozat

a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának a 2021–2024. évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről

2024.12.19.

A Kormány a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 című dokumentumban (a továbbiakban: MNTFS 2030) foglalt célkitűzések megvalósítása és a stratégiában megfogalmazott felzárkózáspolitikai elvek érvényesítése érdekében, összhangban az Európai Unió a roma népességet és a szegénység csökkentését, a társadalmi kohézió erősítését célzó szakpolitikai törekvéseivel

1. elfogadja az 1. melléklet szerinti Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának a 2021–2024. évekre szóló kormányzati intézkedési tervét (a továbbiakban: Intézkedési terv), és elrendeli annak végrehajtását, a rendelkezésre álló források figyelembevételével;

1a.1 egyetért azzal, hogy az Intézkedési terv végrehajtása a 2025–2028. évekre vonatkozó intézkedési terv hatálybalépéséig, de legkésőbb 2025. június 30-áig történjen meg;

2.2 felhívja az érintett minisztereket, hogy az Intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtásáról 2022-től kezdődően kétévente készítsenek tájékoztatót a belügyminiszter részére;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: első alkalommal 2023. március 1., ezt követően 2025. szeptember 30.

3. felhívja az érintett minisztereket, hogy az MNTFS 2030 céljait, beavatkozási területeit és szempontjait, valamint az Intézkedési tervben foglalt feladatokat vegyék figyelembe a szakpolitikák alakítása, valamint a hazai és a 2021–2027-es időszak uniós társfinanszírozású programjainak tervezése és végrehajtása során;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: folyamatos

4.3 felhívja a belügyminisztert, hogy a 2. pontban foglaltak szerint elkészített tájékoztatók alapján kétévente készítsen jelentést a Kormány részére az Intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtásáról;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: első alkalommal 2023. május 31., ezt követően 2025. november 30.

5. felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon az Európai Unió Nemzeti Roma Kapcsolattartó Pontok Hálózatával való együttműködéssel kapcsolatos feladatok ellátásáról.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1619/2021. (IX. 3.) Korm. határozathoz

A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának a 2021–2024. évekre szóló kormányzati intézkedési terve

I. Születés és gyermekkor

1. Folytatni kell a hátrányos helyzetű családoknak a gyermek legkorábbi életkorától szolgáltatásokat nyújtó Biztos Kezdet Gyerekházak rendszerének területi alapú fejlesztését.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (a továbbiakban: EFOP Plusz) tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

2. Járási szinten összehangolt, a teljes gyermek-életutat átfogó intézkedésekkel kell megerősíteni a gyermekek és családjaik számára esélyteremtő szolgáltatásokat, valamint a szakmai hálózatok működtetését.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

3.4 A gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése érdekében biztosítani kell, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre valamennyi rászoruló család jogosulttá váljon.

Felelős: szociálpolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

4. Annak érdekében, hogy a szolgáltatáshiányos kisebb településeken is elérhetők legyenek a gyermekek és 25 év alatti fiatalok számára a hiányzó, egymásra épülő felzárkózást segítő szolgáltatások, folytatni kell a gyermekes családok és fiatalok megszólítását és bevonását célzó programokat, amelyek a helyi közösségek megújulása, fejlesztése mellett elősegítik a szolgáltatások biztosításához szükséges szakmai és szakmaközi együttműködések megerősítését is.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

5. A kora gyermekkori időszakra koncentráló, komplex célzású beavatkozásokkal kell erősíteni a „Felzárkózó települések” program első két évében bevont településeken élő gyermekek felzárkózását.

Felelős: diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos

Határidő: az EFOP, illetve a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

6.5 A korai nevelés feltételeinek bővítése, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és a szülők foglalkoztatási esélyeinek növelése érdekében folytatni kell a bölcsődei férőhelyek számának területileg is kiegyenlített növelését, valamint magasan képzett szakemberállomány (kisgyermeknevelők) biztosítását.

Felelős:

a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter
a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter
a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter

Határidő:

a Terület- és településfejlesztési Operatív Program Plusz (a továbbiakban: TOP Plusz), illetve az EFOP Plusz, valamint a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

II. Köznevelési, szakképzési, felsőoktatási rendszer – óvodától egyetemig

1. Az óvodai nevelés minőségének fejlesztése érdekében folytatni kell az óvodai esélyteremtés területén megkezdett fejlesztéseket, figyelmet kell fordítani a kiépített szakmai módszertan és szakemberhálózat fejlesztésére.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

2.6 Folytatni kell az óvodai infrastruktúra fejlesztését a hatékony intézményi nevelési feladatok ellátása érdekében. Biztosítani kell a gyermeki személyiség kibontakozását segítő pedagógiai, kisgyermeknevelői tevékenységek megszervezéséhez, végrehajtásához szükséges tárgyi eszközök beszerzését, fejlesztését.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: a TOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

3. A hátrányos helyzetű gyermekek családban nevelkedése és a szegénység csökkentése, illetve a társadalmi kapcsolatainak kiszélesítése érdekében folytatni kell a köznevelési kollégiumokra épülő, felzárkózást segítő szolgáltatások fejlesztését.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

4. Az iskolai szemléletformálás, illetve ezzel összefüggésben a hazai vagy külföldi testvériskolai kapcsolatok fejlesztésére támogatni kell a szociokulturális hátrányokkal küzdő tanulók számára a társadalmi mobilitás elősegítését célzó, kompetenciafejlesztő iskolai és szabadidős tevékenységeket.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

5. A hátrányos helyzetű gyermekek családi hátteréből származó hátrányok kompenzálása és továbbtanulási esélyeik növelése, a társadalmi mobilitás elősegítése érdekében szükséges a tanodák hálózatának további működtetése és fejlesztése. A tanodák fejlesztési foglalkozásain kiemelt figyelmet kell fordítani a digitális kompetenciák – és az internetbiztonság, az online médiatudatosság – fejlesztésére, egyebek mellett a Digitális Rámpa képzési program, a Digitális Jólét Program Pontok és az e-sport eszközeivel.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

6. Támogatni kell a felzárkózást segítő szolgáltatások digitális infrastruktúrájának és hozzá kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztését. Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök lehetőségeinek kihasználásával is erősíteni kell a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok képességeinek fejlesztését.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

7. A hátrányos helyzetű tanulók iskolai előrehaladásának támogatására szükséges az anyagi és tanulási támogatást nyújtó, komplex középiskolai, szakképzési és felsőoktatási Útravaló ösztöndíj programok folytatása, továbbfejlesztése.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

8. Fiatalkori életútjuk veszélyeztetettsége, halmozódó társadalmi hátrányaik miatt kiemelten fontos a szegény családokban élő roma lányok végzettség nélküli iskolaelhagyásának csökkentése, foglalkoztathatóságuk megalapozása, továbbtanulási lehetőségeik támogatása, az e célokat szolgáló programok folytatása, kiterjesztése.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

9.7 A társadalmi felzárkózásban, a gyermekek iskolai karrierjének, társadalmi mobilitásának alakulásában meghatározó szerepe van a pedagógusok problémaérzékenységének, társadalomismereti, pedagógiai módszertani felkészültségének, különös tekintettel az online környezet pedagógiai módszertant érintő komplex lehetőségeire és kihívásaira. Ennek erősítésére szükséges a tanító és tanár szakos hallgatók képzésének tematikus áttekintése, gyakorlatorientált fejlesztése a társadalmi felzárkózás területén.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

köznevelésért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

10. A roma fiatalok sikeres diplomaszerzése, társadalmi szerepvállalásuk és közösségi aktivitásuk megerősítése érdekében szükséges a roma szakkollégiumi szolgáltatások továbbfejlesztése, egyebek mellett digitális képzések kialakítása. A továbbtanulás támogatása, az érettségizett romák arányának növelése érdekében erősíteni kell a középiskolák és a szakkollégiumok közötti kapcsolatokat.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

11.8 A szakmailag elhivatott, nemzetiségi pedagógus-utánpótlás biztosításának elősegítése érdekében folytatni kell a nemzetiségi pedagógusképzési ösztöndíjprogramot, kiemelt figyelemmel a roma nemzetiségi pedagógusképzésben részt vevő hallgatókra.

Felelős:

a nemzetiségpolitikáért felelős miniszter
a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

12.9 A rendelkezésre álló költségvetési források figyelembevételével meg kell vizsgálni annak lehetőségeit, hogy bevezetésre kerülhessen az általános iskola alsó tagozatos tanulóinak intézményi gyermekétkeztetésében a bölcsődés, óvodás gyermekek részére már biztosított kedvezményrendszer. Ugyancsak a rendelkezésre álló költségvetési források figyelembevétele mellett javasolt továbbá a jogosulti kör bővítése a családbafogadó gyám gyámsága alatt álló gyermekekkel. Vizsgálandó annak lehetősége, hogy biztosítani lehessen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult középiskolás tanulók esetében az intézményi gyermekétkeztetés 90%-os térítési díjkedvezménnyel történő igénybevételét a jelenlegi 50%-os kedvezmény helyett, továbbá javasolt bővíteni a jogosulti kört a családbafogadó gyám gyámsága alatt álló tanulókkal.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter

Határidő:

2022-től, folyamatos

13.10 A rendelkezésre álló költségvetési források függvényében javasolt kiterjeszteni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés jogosulti körét a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűnek nem minősülő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekre, valamint vizsgálni a családbafogadó gyám gyámsága alatt álló gyermekekre történő kiterjesztés lehetőségét is.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

14.11 Folytatni kell a rászoruló 1–8. évfolyamos tanköteles korú gyermekek számára összeállított tanszercsomag éves, rendszeres juttatását.

Felelős: szociálpolitikáért felelős miniszter

Határidő: a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP), majd az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

15. A Szakképzés 4.0 stratégiával összhangban folytatni kell a végzettség nélküli iskolaelhagyás és lemorzsolódás megelőzését és csökkentését célzó intézkedéseket. Ennek érdekében a helyi igények alapján támogatni szükséges a szakképző intézményeket a kompetenciafejlesztést folytató előkészítő évfolyamok (orientációs fejlesztés és dobbantó program), valamint műhelyiskolai képzési forma minőségi, eredményes megvalósításában, illetve a korábbiak folytatásaként a tanulók alapkompetenciáinak és kulcskompetenciáinak mérésén alapuló, egyedi, illetve tanulócsoportban történő mentorált kompetenciafejlesztésben.

Felelős: szakképzésért felelős miniszter

Határidő: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (a továbbiakban: GINOP Plusz) tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

16. A Szakképzés 4.0 stratégiával összhangban támogatni kell az Apáczai ösztöndíjprogram megvalósítását, mely speciális támogatás a rászorultsági helyzet és jó tanulmányi eredmény nyomán, pályázat útján adható.

Felelős: szakképzésért felelős miniszter

Határidő: a GINOP Plusz program tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

17. A szociokulturális és a területi hátrányok leküzdése érdekében folytatni kell a kulturális intézményekben megvalósuló tanórán kívüli nem formális és informális tanulási programok, tehetséggondozó foglalkozások támogatását.

Felelős: kultúráért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

18.12 A jelentősen átlag alatti teljesítményt nyújtó köznevelési intézmények eredményességének javítása érdekében szükséges az oktatási környezet fejlesztése, a digitális pedagógiai módszertanok és eszközök alkalmazása, a deszegregációs intézkedések megerősítése, elterjesztése.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

19.13 Folytatni kell az iskolai eredményesség javítása, a lemorzsolódás megelőzése érdekében az iskolai eredményesség mutatói alapján fejlesztésre szoruló, alacsonyan teljesítő intézményeket célzó beavatkozások megvalósítását, eredményes pedagógiai-módszertani beavatkozások kiterjesztését.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

20.14 Tovább kell fejleszteni a pedagógiai-szakmai támogatást a lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer adataira is támaszkodva. További pedagógiai-módszertani megerősítése szükséges a jelzőrendszer alapján azonosított tantárgyi, pedagógiai területeknek, a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulókra vonatkozó feladatok értékelésének, a fenntartói szakmai ellenőrzés lebonyolításának. Kiemelt figyelemmel kell lenni az értékelési, mérési, ellenőrzési rendszerek tanulási és tudásmegosztási eszközként történő működésére, a mérési eredmények értelmezésével és hasznosíthatóságával kapcsolatos tudás további bővítésére.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

21.15 Folytatni kell a köznevelési intézmények felújítását, korszerűsítését és bővítését, valamint a nevelés-oktatáshoz szükséges eszközökkel történő ellátását a kevésbé fejlett régiókban a minőségi és befogadó oktatási környezet megteremtése érdekében.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: a TOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

22.16 Ki kell alakítani az állami fenntartású köznevelési intézményekben a digitális eszközök használatához szükséges iskolai infrastruktúrát (internet, helyi hálózat fejlesztése), eszközbeszerzés (tantermi eszközpark fejlesztése, személyi használatra átadott eszközök), biztosítani kell az intézmények honlapjainak, mobilalkalmazásainak akadálymentesítését, a DigKomp alapján a tanulók és a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztését.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

informatikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

23.17 Fejleszteni kell a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelését támogató szolgáltatásokat, utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózatokat, eszközkölcsönzőket, utaztatási szolgáltatásokat. Szakmailag segíteni kell a pedagógiai szakszolgálatok munkáját, javítani kell az eszközellátottságot, a hozzáférhetőséget, valamint segíteni kell az új eljárások adaptálását.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

24.18 Programot kell indítani az alapfokú művészeti iskolákban a 6–16 éves – köztük kiemelten a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű – tehetségígéretek felismerésére, tehetségfejlesztésére, továbbtanulásuk, érettségiszerzésük, a munkaerőpiacon jól hasznosítható szakmaszerzési esélyeik javítására, a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentésére.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

III. Ifjúsági ügyek, gyermekvállalás, családalapítás, életmód

1.19 Támogatni kell a gyermekek családban történő nevelkedését. A gyermekvédelmi szakellátásba kerülés megelőzése érdekében erősíteni kell a szülőkre irányuló figyelmet. A családi válsághelyzetek, a családban lévő működési zavarok kezelése, csökkentése érdekében támogatni kell a szülői kompetenciafejlesztésre, a szülők edukációjára irányuló programok megvalósítását és a megelőző közösségi alapú kezdeményezéseket. A gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermek esetében családi kapcsolatainak fenntartása, kialakítása érdekében innovatív programok kidolgozása vagy adaptálása szükséges. Indokolt a vér szerinti családba történő hazagondozás vagy az örökbefogadás elősegítése, a hazagondozás hatékonyságának növelése és utánkövetése.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

2.20 A gyermekbántalmazás minden formájának visszaszorítása érdekében támogatni kell a gyermekek bántalmazás vagy emberkereskedelem áldozatává válását megelőző egyedi és országos programok megvalósítását, beleértve az online zaklatás minden formájával összefüggő bántalmazást, áldozattá válást is, valamint fejleszteni kell a bántalmazott vagy emberkereskedelem áldozatává vált gyermekek támogatását célzó szolgáltatásokat.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

3.21 A gyermekvédelmi szakellátásban elhelyezett gyermekek, fiatal felnőttek társadalmi integrációjának elősegítése érdekében meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy azok a kistelepülések, ahol nagyszámú nevelőszülői vagy gyermekotthoni férőhely működik, és ebből következően a településen élő gyermekek körében a gyermekvédelmi szakellátásban részesülők aránya magas, a köznevelési és egészségügyi feladatellátás központi költségvetési támogatásában külön kompenzációs forrásban részesülhessenek. Ez az adott települési önkormányzatnak nyújtott támogatással, valamint az adott településen működő iskolák többletfeladat-ellátásának kompenzációs célú támogatási lehetőségének megteremtésével érhető el.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
a köznevelésért felelős miniszter
az egészségügyért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

4.22 Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a szolgáltatáshiányos településeken, illetve az elmaradott településrészeken javuljon az önkormányzatok által biztosított humán közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, különös tekintettel a családokról, gyermekekről, fogyatékos személyekről, időskorúakról, szenvedélybetegekről, pszichiátriai betegekről és hajléktalan emberekről gondoskodó szociális alapellátások vonatkozásában. A költségvetési lehetőségeknek megfelelően szükséges a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása új szolgáltatások megszervezésével, illetve a már működő ellátások infrastrukturális fejlesztésével.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
a szociálpolitikáért felelős miniszter
a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter
a felnőttképzésért felelős miniszter

Határidő:

a TOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, 2021-től, folyamatos

5. Azon hátrányos helyzetű embereknek, akik nem rendelkeznek minimális digitális kompetenciával sem, lehetővé kell tenni, hogy a mindennapi élethez, illetve a munkavégzéshez szükséges elemi szintű digitális kompetenciákat el tudják sajátítani.

Felelős: informatikáért felelős miniszter

társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2022-től, folyamatos

6.23 A gyermekek családban való nevelkedésének elősegítése, illetve a családból történő kiemelésének elkerülése, továbbá a krízishelyzetben lévő családok esetében a család egységének megtartása érdekében szükséges az átmeneti elhelyezést nyújtó családok átmeneti otthona fejlesztése, különösképpen a külső férőhelyek számának növelése.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

7.24 A sérülékeny csoportba tartozók, rászorulók segítséghez történő hozzájutásának bővítése érdekében javasolt a szolgáltatások nyitvatartási idejének meghosszabbítása és a hétvégi nyitvatartás biztosítása, hogy a szolgáltatás jobban igazodjon az igénybevevők szükségletéhez, igényéhez és a hozzátartozók munkaidejéhez.

Felelős: szociálpolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

8. Erősíteni kell a helyi közösségi tevékenységeket a közterek „közösségi tér funkcióinak” bővítésével, melynek részei a helyi kultúra, hagyományok, illetve egyéb, a helyi közösség által szervezett rendezvények lebonyolítására alkalmas térrészek kialakítása, fejlesztése, kapcsolódó eszközbeszerzések támogatása.

Felelős: kultúráért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

9.25 Meg kell alapozni a hátrányos helyzetű fiatalok integrációjának elősegítésére, valamint aktivitásuk és társadalmi kohéziójuk növelését szolgáló élménypedagógiai, a fizikai aktivitásra építő programok infrastrukturális hátterét.

Felelős:

a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
az államháztartásért felelős miniszter

Határidő:

2021-től, folyamatos

10. Folytatni kell a hátrányos helyzetű településeken tapasztalható szerhasználat kezelésével és megelőzésével kapcsolatos pilot programot, valamint ki kell kiterjeszteni azt a „Felzárkózó települések” programba bevont további településekre.

Felelős: kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

11. A társadalmi kohézió erősítése érdekében komplex bűnmegelőzési és reintegrációs programokat kell indítani.

Felelős: bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

12.26 Az iskola-egészségügy és a védőnői szolgálat prevenciós munkájának megerősítésén belül szükséges a teljes körű iskolai egészségfejlesztés továbbfejlesztése, gyakorlati megvalósulásának elősegítése, különösen a hátrányos helyzetű településeken. Szükséges a függőségek komplex megelőzése – beleértve a digitális függőségeket is – a szociális kompetencia és készségek fejlesztésével, iskolán kívüli színtereket és családokat is bevonva, különös tekintettel a hátrányos helyzetű célcsoportra.

Felelős: szociálpolitikáért felelős miniszter

köznevelésért felelős miniszter

egészségügyért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

13. Prevenciós célú kampányok és foglalkozások szervezése az emberkereskedelem potenciális áldozatai, különösen a gyermekek, fiatal felnőttek felvilágosítása és tájékoztatása érdekében. A célt több, a gyakorlatban már bevált módon el lehet érni, mint például a közösségimédia-felületek bevonásával vagy drámapedagógiai eszközök alkalmazásával.

Felelős: rendészetért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

14. Az emberkereskedelem veszélyének kitett felnőtteket célzó tájékoztató kampány a megelőzés lehetőségeiről, illetve áldozattá válásuk esetén a segítségkérés módjairól.

Felelős: rendészetért felelős miniszter

családpolitikáért felelős miniszter

áldozatsegítésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

IV. Foglalkoztatás, munkavállalás, felnőttképzés, szociális gazdaság

1. A roma nők munkaerőpiaci helyzetének javítására, társadalmi megbecsülésének erősítésére folytatni kell a roma nőket célzó foglalkoztatási programokat. A foglalkoztatási területek kiválasztásánál előnyben kell részesíteni azokat a szektorokat, amelyekben a roma nők foglalkoztatása jelentős társadalmi igényeket szolgál ki, és a munkavégzés nyomán a közösség megbecsülését eredményezi.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

2. Folytatni kell a vidéki környezetben élő, hátrányos helyzetű családok felzárkózását és megélhetését támogató mezőgazdasági jellegű programokat.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

közfoglalkoztatásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

3. A leghátrányosabb helyzetű, nagy számban roma munkavállalók körében, továbbra is szükséges a legalapvetőbb, általános iskolai végzettség megszerzésének támogatása, ennek érdekében a tanulást segítő, mentoráló programok folytatása.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

4. Ösztönözni kell az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy szakképesítéssel nem rendelkező felnőtt lakosság, kiemelten a közfoglalkoztatottak részvételét az oktatásban, képzésben, és lehetőséget kell biztosítani számukra a munkaerőpiaci szempontból releváns képzettség, ismeretek, készségek, kompetenciák – kiemelten az alapfokú digitális kompetencia – megszerzésére. A különböző képzettségi szinten, mentális és egészségi állapotban lévő közfoglalkoztatottak számára személyre szabottan nyújtott programcsomagokkal kell erősíteni elhelyezkedési esélyeiket a nyílt munkaerőpiacon, hozzájárulva ezzel a hátrányos helyzet újratermelődésének megakadályozásához. Ösztönözni kell a közfoglalkoztatottak nyílt munkaerőpiacra történő visszavezetését.

Felelős: közfoglalkoztatásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

5. Tovább kell erősíteni a közfoglalkoztatás célzottságát. A kedvezményezett térségekben fokozottan kell biztosítani a közfoglalkoztatást azon személyek számára, akik a nyílt munkaerőpiacra rövid időtávon belül nem vezethetők vissza. A közfoglalkoztatás eszközeivel is támogatni kell a legnehezebb helyzetű településeken a felzárkózási programok megvalósítását.

Felelős: közfoglalkoztatásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

6. Aktív munkaerőpiaci programot kell megvalósítani a nem dolgozó és nem tanuló fiatalok munkaerőpiaci helyzetének javítására.

Felelős: foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

7. Folytatni kell a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságát, munkaerőpiaci esélyeit javító aktív munkaerőpiaci programokat.

Felelős: foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

8. A kulturális intézmények bázisán is biztosítani kell a hátrányos helyzetű emberek hozzáférését az egész életen át tartó tanulást célzó szolgáltatásokhoz.

Felelős: kultúráért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

9.27 A leghátrányosabb helyzetű munkaerőpiaci csoportok integrációja érdekében szükséges a hazai szociális gazdaságot, ezen belül a társadalmi célú vállalkozásokat egyértelműen definiáló jogi környezet kialakítása, ezt követően stratégia megalkotása. Ennek részeként az intézményrendszerének fejlesztése révén, a szociális gazdaság szervezeteinek és eszközeinek támogatásával bővíteni kell a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását, valamint meg kell alapozni egy egyszerű, jól alkalmazható, a szervezetek által vállalt társadalmi célokhoz igazítható hatásmérési modell és mérési eszköztár kidolgozását és elterjesztését.

Felelős: társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter

foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

közfoglalkoztatásért felelős miniszter

államháztartásért felelős miniszter

szociálpolitikáért felelős miniszter

társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

10. Területileg is célzott, egyénre szabott szakmai, módszertani, ügyviteli szolgáltatásokkal kell segíteni a hátrányos helyzetű emberek, köztük romák foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését, vállalkozások, társadalmi vállalkozások létrehozását és beindítását.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

11. Támogatni és ösztönözni kell a hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatására lehetőséget adó társadalmi célú vállalkozásokat, a vállalkozások hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságának szem előtt tartásával, valamint a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő, önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek foglalkoztatási képességének megtartását, lehetőségek szerinti növelését, önfenntartó piaci szereplővé válását.

Felelős: foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

közfoglalkoztatásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

12. Folytatni kell a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében a Kormány által kijelölt településeken a gazdaságélénkítő programot és ösztönözni kell a helyi munkahelyteremtést. Az elsődleges munkaerőpiacra való bekapcsolódás lehetőségeinek növelése érdekében szükséges a felzárkózó települések közlekedésének infrastrukturális fejlesztése.

Felelős: közfoglalkoztatásért felelős miniszter

közlekedésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

13.28 Folytatni kell a térségi és települési felzárkózáshoz kapcsolódó helyi gazdaságfejlesztési intézkedéseket: a társadalmi vállalkozások, elsődlegesen a helyi önkormányzat tagságával rendelkező szociális szövetkezetek a helyi adottságokhoz igazodó termelő, feldolgozó, szolgáltató vállalkozási tevékenységének támogatásával, valamint helyi termék-előállításhoz, mezőgazdasági termékek térségi piacra jutását elősegítő, termelést követő műveletekhez, kezeléshez kapcsolódó közösségi, önkormányzati többségi tulajdonú agrárlogisztikai infrastruktúra kialakításával.

Felelős: területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter

vidékfejlesztésért felelős miniszter

társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

V. Területi egyenlőtlenségek, településfejlesztés – lakhatási és energiaszegénység – környezettudatosság, környezetvédelem

1. A telepszerű lakhatással járó társadalmi problémák kezelésére folytatni kell a komplex telepprogramokat a nem városi jellegű településeken. A beavatkozások célja a szegregált társadalmi környezetben, veszélyeztetett lakhatási helyzetben élő emberek, illetve közösségek felzárkózásának és integrációjának segítése humán fejlesztésekkel és infrastrukturális beruházásokkal.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

2.29 A városi jellegű településeken folytatni kell a szociális városrehabilitációs intézkedéseket az érintett, települési szövetbe ágyazott városrészek meglévő funkcióinak fejlesztésével, új gazdasági, szociális, közösségi és közterületi funkciók kialakításával, valamint szükséges esetben a településtesttől elkülönült telepek felszámolásával, az ott élők integrációjának segítésével. Továbbra is fontos a közösségformálást erősítő terek, létesítmények fejlesztése, beleértve új közösségi funkciók létrehozását, meglévők megerősítését. Kiemelt figyelmet kell fordítani a lakhatás legalizálására, a lakhatási biztonság növelésére, valamint a lakhatási körülmények infrastrukturális feltételeinek a javítására.

Felelős: lakáspolitikáért felelős miniszter

társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter

Határidő: a TOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

3.30 A szegregátumokban élők helyzetének célzott javítása érdekében szükséges az Országos Szegregációs Adatbázis aktualizálása a 2022. évi népszámlálás alapján.

Felelős: közigazgatás-szervezésért felelős miniszter a KSH bevonásával

Határidő: 2024. december 31.

4. A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia céljaival összhangban folytatni kell a „Felzárkózó települések” hosszú távú programját, annak érdekében, hogy hosszú távon is ható, modellértékű megoldásokkal megakadályozható legyen a leghátrányosabb helyzetű, növekvő népességű települések társadalmi leszakadása.

Felelős: diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos

Határidő: az EFOP Plusz, illetve a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

5. Szociális naperőművek építését célzó kísérleti programot kell indítani a „felzárkózó településeken”, amelynek bevételeit a program szociális lakhatási célokra forgatja vissza.

Felelős: diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos

Határidő: 2021-től, folyamatos

6.31 A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetésre kerülő beruházási pályázatoknál előnyben kell részesíteni azt a pályázót, aki a kedvezményezett járások besorolásáról, szóló Korm. rendelet, a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló Korm. rendelet, valamint a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagról szóló Korm. határozat, a „Felzárkózó települések” hosszú távú programjának megalapozásáról szóló Korm. határozat vagy a „Felzárkózó települések” és a gazdaságélénkítő program folytatása érdekében teendő további intézkedésekről szóló Korm. határozat, illetve a további települések bevonásáról szóló Korm. határozatok alapján besorolt településen kívánja a fejlesztését megvalósítani.

Felelős: vidékfejlesztésért felelős miniszter

Határidő: 2023. december 31.

7.32 Folytatni kell a leginkább rászorulók anyagi nélkülözését enyhítő programokat, melyek célja az alapvető élelmiszerekből összeállított csomagok nyújtása, az alapvető fogyasztási cikkek rendszeres juttatása alacsony jövedelműek vagy jövedelemmel nem rendelkezők számára; meleg étkezés biztosítása hajléktalan emberek részére – társadalmi felzárkózást és a szolgáltatásokhoz való hozzáférést segítő kísérő intézkedések biztosításával.

Felelős: szociálpolitikáért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

8. A területi egyenlőtlenségek leküzdése érdekében támogatni kell a kulturális szolgáltatások és programok helybe vitelét, mobilizálását, annak érdekében, hogy minél többen hozzájuthassanak e szolgáltatásokhoz.

Felelős: kultúráért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

9. A legnehezebb helyzetű, szolgáltatáshiányos településekre célzott programokat kell indítani a humán szakemberek elérhetőségének, utánpótlásának biztosítására.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos

Határidő: 2021-től, folyamatos

VI. Testi-lelki egészség, egészségügyi ellátás

1. Annak érdekében, hogy az egyes településeken minden lakos számára hozzáférhetővé váljanak a megfelelő infrastruktúrával rendelkező egészségügyi szolgáltatások, folytatni kell a helyi önkormányzatok egészségügyi alapellátási szolgáltatásainak helyet adó épületek korszerűsítését, felújítását, átalakítását, bővítését, indokolt esetben újak létesítését. Az alapellátáshoz sorolt szolgáltatások fejlesztésének keretében a háziorvosi szolgálatnak – felnőtt, gyermek, vegyes praxis –, fogorvosi szolgálatnak, alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásnak és a védőnői szolgáltatásoknak helyt adó épületek, épületrészek fejlesztésére, új építésére, továbbá a nem iskolai épületekben működő iskolaorvosi rendelők infrastruktúra fejlesztésére is lehetőséget kell adni. Szükséges továbbá a telemedicina ellátások fejlesztése az érintett területeken.

Felelős: egészségbiztosításért felelős miniszter

Határidő: a TOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

2. A magyar lakosság – kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetűekre – hosszabb és egészségesebb életének biztosítása érdekében folytatni kell szervezett szűrések megvalósítását a különböző célcsoportok körében.

Felelős: egészségbiztosításért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

3. A koraszülések, a csecsemőhalálozás és a kis súlyú újszülöttek számarányának csökkentése érdekében szükséges a tervezett gyermekvállalásra, valamint a várandósságra irányuló intervenció megerősítése, főként a halmozottan hátrányos helyzetű régiókban, ehhez kapcsolódóan a védőnők kompetenciafejlesztése.

Felelős: egészségügyért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

4.33 Célzott programokkal fejleszteni kell a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok egészségkultúráját és egészségtudatosságát, kiemelt figyelemmel az egészségkárosító életmódra, hangsúlyosan a szenvedélybetegségekre, a szerhasználat megelőzésére.

Felelős: egészségügyért felelős miniszter

köznevelésért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

5.34 Az anyagilag rászoruló személyek egészségi állapotának megőrzése, helyreállítása, a szükséges gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök elérése érdekében biztosítani kell, hogy a közgyógyellátásra valamennyi rászoruló személy jogosulttá váljon.

Felelős: szociálpolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2022-től, folyamatos

6. A lakosság – kiemelten a hátrányos helyzetűek – egészségi állapotának javítása, a betegségek, valamint az egészség-kockázatok korai felismerésének erősítése érdekében elengedhetetlen az egészségügyi alapellátás további fejlesztése, és az alapellátásban részt vevő szereplők együttműködésének fokozása. Ennek elérésére további, elsősorban a krónikus nem-fertőző betegségek komplex megelőzésének, korai felismerésének és hatékony ellátásának fejlesztését támogató, célzott programok szükségesek.

Felelős: egészségügyért felelős miniszter

Határidő: 2023. december 31.

7. Biztosítani kell a sportolásra és testmozgásra alkalmas terek és szolgáltatások elérhetőségét minden generáció számára. A fejlesztésekben szem előtt kell tartani a sport, az örömteli fizikai aktivitás és az egészségtudatos életmód jelentőségét a hátrányos helyzetű és roma közösségek életében, kiemelten a gyermekek és fiatalkorúak fejlődésében.

Felelős: sportpolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

8. Továbbra is szükséges a helyi sport- és szabadidős infrastruktúra fejlesztése.

Felelős: sportpolitikáért felelős miniszter

államháztartásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

9. A minél szélesebb társadalmi rétegek sportba való bevonása érdekében folytatni kell a HISZEK Benned Sport Programot kiemelt vidéki helyszíneken és kisebb településeken is.

Felelős: sportpolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

10. A sportiskolai rendszer továbbfejlesztésével megfelelő kereteket kell teremteni arra, hogy valamennyi tanköteles utánpótláskorú sportoló – ideértve a hátrányos helyzetű gyermekeket is – a köznevelési kötelezettség és sporttevékenység összehangolásával kettős karrier-alternatíva mentén sikerrel érvényesüljön mind a köznevelés és később a felsőoktatás, mind a sport területén.

Felelős: sportpolitikáért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

VII. Roma identitás, közösségépítés, szemléletformálás, jogérvényesítés

1. A diszkrimináció elleni küzdelem, a kölcsönös szemléletformálás és a különféle kulturális hagyományokkal rendelkező csoportok közötti együttműködés erősítése érdekében támogatni kell a roma nemzetiségi kultúrát, a roma nyelv és kulturális hagyományok ápolását, megőrzését és megjelenítését. Közös kulturális tevékenységek támogatásával kell elősegíteni a roma és nem-roma interkulturális párbeszédet.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

2.35 A felnövekvő generációk szemléletformálása, társadalmi együttélésre, kölcsönös megértésre nevelése szempontjából fontos a legnagyobb hazai nemzetiség, a roma népesség történelmének, társadalomtörténetének hangsúlyosabb megjelenítése, a roma kulturális értékek felmutatása a köznevelésben, valamint a roma nemzetiségi oktatás fejlesztése.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

3. Támogatni kell a roma nemzetiségi képviselet, az országos, helyi és területi roma önkormányzatok működését és átvállalt közfeladatainak ellátását, az önkormányzatok által fenntartott nemzetiségi oktatási és kulturális intézményeket. Fejleszteni kell a roma nemzetiségi önkormányzatokat és roma szervezeteket annak érdekében, hogy feladataikat minél hatékonyabban tudják ellátni, és be tudjanak kapcsolódni a helyi és tágabb közösségi életbe, tevékenységük a szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá váljon.

Felelős: helyi önkormányzatokért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

4. Különösen a hátrányos helyzetű településeken folytatni kell a helyi közösségek erősítését, fejlesztését, a helyi identitás növelését erősítő programokat, elsősorban a kulturális intézményekre alapozva, együttműködésben a helyi civil szervezetekkel, egyházakkal.

Felelős: kultúráért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

5.36 A közösség életében jelentős szerepet játszó civil szervezetekkel olyan speciális megállapodás megkötése szükséges, melynek célja: az érintett felzárkóztatni kívánt közösségek rendszeres, időszakos tájékoztatása a jogszabályi változásokról, azok alkalmazásáról, értelmezéséről; az ágazati közigazgatás színtereinek és feladatkörének ismertetése – ezáltal az ügyintézés megkönnyítése; a mindennapokban hasznos és elengedhetetlen, az agrárium, valamint a környezet- és természetvédelem témakörét érintő információk, módszerek, megoldások bemutatása, gyakorlatban történő alkalmazása.

Felelős vidékfejlesztésért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

6. Folytatni kell a roma nemzetiségi színházak működésének támogatását, valamint az előadásainak is teret adó Jelenlét színházi fesztivál támogatását.

Felelős: kulturális örökség védelméért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

VIII. A Stratégia megvalósításának intézményrendszere, hazai és Kárpát-medencei partnerség

1. A felzárkózási szakpolitika nyilvánosságának biztosítására, törekvéseinek és eredményeinek megismertetésére, társadalmasítására, a szakterület működési és fejlesztési kérdéseinek széles körű áttekintésére, az országos és területi, illetve helyi célkitűzések összehangolására erősíteni kell a stratégia partnerségi rendszerét. Folytatandó az elmúlt években megkezdett Roma Platform fórumsorozat.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

2. Szükséges a felzárkózáspolitika térségi együttműködési fórumaként létrehozott megyei felzárkózási kerekasztalok működésének további támogatása, szakpolitikai megerősítése, a megyei és az országos, valamint a területi és helyi fejlesztések összhangjának erősítése.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

3. Erősíteni kell a nemzetközi – ezen belül a Kárpát-medencei – felzárkózáspolitikai tapasztalatcserét, az egyes országokban hasonló, a szegénységet, a roma népességet érintő társadalmi problémák mérését, kezelését, a beavatkozások nyomon követését illető módszertani együttműködéseket.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

IX. A stratégia nyomon követése, monitoring

1. Fejleszteni kell a társadalmi felzárkózási stratégia nyomonkövetési és értékelési rendszerét, a felzárkózási beavatkozások hatékonyságának és fenntarthatóságának vizsgálatát. Kiemelt figyelmet kell fordítani a Stratégia indikátor rendszerének kialakítására, karbantartására, folyamatos frissítésére, a nyomon követés szempontjából alapvető vizsgálatok, kutatások végrehajtására.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

2.37 Fejleszteni kell a statisztikai adatgyűjtéseket a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők életkörülményeiről, valamint a különböző hátrányos helyzetű csoportok ellátásairól annak érdekében, hogy vizsgálható legyen a szegénység továbbörökítésének kérdése, biztosított legyen az intézkedések célzottságának és eredményeinek nyomon követése, értékelése.

Felelős: közigazgatás-szervezésért felelős miniszter a KSH bevonásával

Határidő: folyamatos

3.38 Fejleszteni kell a gyermekek esélynövelő szolgáltatásaiban részesülő gyerekek esetében (Biztos Kezdet Gyerekház és tanoda) a KIR rendszerben történő nyomonkövethetőséget. A Biztos Kezdet Gyerekházak szolgáltatásaiban részesülő 3 éves és fiatalabb gyermekek esetében az óvodai nevelésbe kerüléstől, a tanoda szolgáltatásaiban részesülők esetében az általános és középfokú tanulmányokhoz kötötten, az oktatási azonosítójukhoz kapcsolva érhető el, hogy látszódjon az esélynövelő szolgáltatás igénybevételének az előzménye a köznevelés rendszerében működtetett adatkezelési rendszerekben.

Felelős: köznevelésért felelős miniszter

társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: 2021-től, folyamatos

4. Fejleszteni kell a felzárkózáspolitikai háttérintézmény szakmai tevékenységét. Ki kell alakítani a felzárkózási fejlesztések területi szintű koordinációját, valamint a felzárkózási beavatkozások szakmai módszertani ellenőrzési és monitoringrendszerét. Folytatni kell a kiemelt jelentőségű fejlesztési programok végrehajtásának szakmai és módszertani támogatását, az érintettek bevonását szolgáló mentorhálózat, valamint projekt-nyomonkövető rendszer működtetését.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: az EFOP Plusz tervidőszak ütemezésének megfelelően, folyamatos

5. A nyomon követéshez kapcsolódóan kiemelt figyelmet kell fordítani a nyilvánosság, a partnerszervezetek, a partnerségi fórumok rendszeres tájékoztatására, bevonására a monitoring folyamatba.

Felelős: társadalmi felzárkózásért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

1

Az 1a. pontot az 1408/2024. (XII. 18.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

2

A 2. pont az 1408/2024. (XII. 18.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. pont az 1408/2024. (XII. 18.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. melléklet I. alcím 3. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. melléklet I. alcím 6. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

6

Az 1. melléklet II. alcím 2. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont b) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. melléklet II. alcím 9. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont c) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. melléklet II. alcím 11. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

9

Az 1. melléklet II. alcím 12. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

10

Az 1. melléklet II. alcím 13. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

11

Az 1. melléklet II. alcím 14. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont d) pontja szerint módosított szöveg.

12

Az 1. melléklet II. alcím 18. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont e) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 1. melléklet II. alcím 19. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont f) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 1. melléklet II. alcím 20. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont g) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 1. melléklet II. alcím 21. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont h) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 1. melléklet II. alcím 22. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont i) pontja szerint módosított szöveg.

17

Az 1. melléklet II. alcím 23. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont j) pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 1. melléklet II. alcím 24. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont k) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 1. melléklet III. alcím 1. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

20

Az 1. melléklet III. alcím 2. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

21

Az 1. melléklet III. alcím 3. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

22

Az 1. melléklet III. alcím 4. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

23

Az 1. melléklet III. alcím 6. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

24

Az 1. melléklet III. alcím 7. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont l) pontja szerint módosított szöveg.

25

Az 1. melléklet III. alcím 9. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 69. pontjával megállapított szöveg.

26

Az 1. melléklet III. alcím 12. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont m) pontja szerint módosított szöveg.

27

Az 1. melléklet IV. alcím 9. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont n) pontja szerint módosított szöveg.

28

Az 1. melléklet IV. alcím 13. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont o) pontja szerint módosított szöveg.

29

Az 1. melléklet V. alcím 2. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 71. pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 1. melléklet V. alcím 3. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont p) pontja szerint módosított szöveg.

31

Az 1. melléklet V. alcím 6. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont q) pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 1. melléklet V. alcím 7. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont r) pontja szerint módosított szöveg.

33

Az 1. melléklet VI. alcím 4. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont s) pontja szerint módosított szöveg.

34

Az 1. melléklet VI. alcím 5. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont t) pontja szerint módosított szöveg.

35

Az 1. melléklet VII. alcím 2. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont u) pontja szerint módosított szöveg.

36

Az 1. melléklet VII. alcím 5. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont v) pontja szerint módosított szöveg.

37

Az 1. melléklet IX. alcím 2. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont w) pontja szerint módosított szöveg.

38

Az 1. melléklet IX. alcím 3. pontja az 1520/2022. (XI. 2.) Korm. határozat 70. pont x) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére