• Tartalom

1643/2021. (IX. 21.) Korm. határozat

1643/2021. (IX. 21.) Korm. határozat

a településeken megvalósuló közösségi, szakköri program támogatásáról

2021.09.21.

A Kormány

1. egyetért a településeken megvalósuló közösségi, szakköri program megvalósításának szükségességével és fontosságával, valamint annak központi költségvetésből történő támogatásával;

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások miniszterének bevonásával – az 1. pont szerinti cél érdekében gondoskodjon mindösszesen 668 496 081 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 11. Kulturális feladatok és szervezetek támogatása alcím, 7. Kulturális társadalmi, civil és nonprofit szervezetek támogatása jogcímcsoport javára.

Felelős: pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére