• Tartalom

1771/2021. (X. 29.) Korm. határozat

1771/2021. (X. 29.) Korm. határozat

a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos intézkedésekről szóló 1837/2015. (XI. 24.) Korm. határozat, valamint az Országos Villamos Teherelosztó ingatlan revitalizációjáról, a Magyar Nemzeti Levéltár főépületének felújításáról és északnyugati szárnyának rekonstrukciójáról szóló 1990/2020. (XII. 23.) Korm. határozat módosításáról1

2021.10.30.

1–2.2

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2021. október 31. napjával.

2

Az 1–2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére